A szombat nagyjából a terv szerint telt; Draco szemlátomást boldog volt, hogy Harry konyháját rögtönzött bájitalfőző állomássá alakíthatja. Új bevásárlólistát is készített a bájitalhozzávalókról, amiket Harrynek be kellett szereznie Draco soron következő főzeteihez.

Sajnos a vasárnap már nem sikerült ilyen jól. Ginny nem volt otthon; Fleur azt mondta, néhány barátnőjével tölti a napot Brightonban, és nem valószínű, hogy túl korán hazaér.

Harry akaratlanul is arra gondolt, hogy Ginny talán direkt tűnt el.

Bill természetesen beinvitálta. Harry próbálta visszautasítani, de mielőtt még észbe kapott volna, már mindketten a verandán ültek, Fleur pedig hozott nekik egy-egy üveg sört. Harry kissé kényelmetlenül érezte magát, mivel nem tudta, mennyire látják majd szívesen, miután szakított Ginnyvel. Ám nem volt mit tenni; akármennyire is szerették őt a Weasleyk, ennyi idő után joggal remélhették, hogy egy nap elveszi a lányukat. És ha egyértelművé válik, hogy ez sosem fog megtörténni... Harry nem tudta elképzelni, hogy Bill még azután is ilyen szívélyes lesz.

Harry megitta a sörét, és olyan gyorsan távozott, ahogy csak tudott, anélkül, hogy nyíltan udvariatlan lett volna, aztán haza hop-utazott, hogy a nap hátralevő részét Dracóval töltse. A férfi a szokottnál sápadtabbnak tűnt, ahogy a konyhaasztalnál ült és tanult, mire eszébe jutott Harrynek, hogy Draco már több mint egy hete nem járt kint, hacsak nem számolta a rövid körutakat a hátsókertben. Ami aligha volt nevezhető megfelelő testedzésnek.

– Lenne kedved repülni egyet velem?

Abban a percben, ahogy a szavak elhagyták a száját, Harry meg tudta volna rugdosni magát. Már mielőtt Draco megszólalt, tudta, mit fog válaszolni.

– Természetesen örömmel szolgállak bármilyen módon.

– Egy kicsit ki kellene mozdulnod. Nem tesz jót, ha örökké be vagy ide zárva.

Draco szó nélkül felpattant, majd Harry seprűjével tért vissza. Két kézzel tartotta oda neki.

Ó... lenne kedved repülni egyet velem... Harry mondatából Draco azt feltételezte, hogy ketten egy seprűn.

A gondolatra Harry tarkója kissé felforrósodott. Nem is csoda, hiszen amikor legutóbb közös seprűn utaztak, toronyméretű lángok közül menekültek.

Vagy talán a hirtelen rátörő hőségnek több köze volt ahhoz, amire most reggel rejszolás közben gondolt. Ezúttal nem csak hozzáfeszült Dracóhoz... nem, Harry dugta is őt hátulról, és fél kézzel átkarolta, hogy a farkát erősen markolhassa, miközben a fülébe suttogott: Nem, még nem. Ne merj hamarabb elmenni, mint én...

Draco pedig nyögött, és addig fordította hátra a nyakát és a derekát, míg meg nem tudta csókolni Harry ajkait...

És most az a kilátás, hogy Draco előtte fog ülni a seprűn, szinte több volt, mint amit ép ésszel kibírt volna. Már valósággal érezte is, ahogy Draco az ölébe fészkeli magát, az ő ágyéka pedig szorosan a férfi hátsójához feszül...

Már a gondolatától is megkeményedett. Draco kétségkívül érezné a merevedését, ha így repülnének. Aztán nagy valószínűséggel fel is ajánlaná a szolgálatait.

Harry akarta őt, de nem így. Inkább várt volna, míg Draco tudatában lesz, mit csinál, és hogy kivel csinálja.

De ha vársz, súgta egy kis hang a fejében, akkor egyáltalán nem fogod tudni élvezni őt.

Meglehet, gondolta Harry, és ráncba szaladt a homloka. Azt latolgatta, hol lehet a határ, amit nem kellene átlépnie. A szeretkezés biztos, hogy a tiltott oldalon volt, de mi a helyzet egy szimpla csókkal? Ha Draco majd visszaemlékezik, néhány csók – ami mindkettejük számára élvezetes volna, ebben biztos volt – elég lenne ahhoz, hogy elborítsa a vörös düh? Azt hinné, hogy Harry kihasználta a helyzetet?

Ám az idevágóbb kérdés valószínűleg az volt, hogy Harry meg tudna-e állni a csóknál, ha belekezdenek. Abból ítélve, hogy mekkorát rándult a farka már a gondolatára is, egy pár csók várhatóan egyenesen az ágyba vezetné őket.

De talán...

– Harry? Valami baj van?

Harry kirángatta magát a merengéséből.

– Nem, csak gondolkodtam. Neked is van seprűd, igaz? Hollóbércen?

– Nem tudom biztosra. – Draco válla megfeszült, amitől ráncok szaladtak végig a talárja sima anyagán. – És ha van is ott egy, fogalmam sincs, tudok-e repülni egyedül.

– De emlékszel rá, hogy megtanultál. Emlékszel a seprűversenyekre.

Draco kissé gúnyosan pillantott rá.

– Igen, de arra is emlékszem, hogy hop-utazni és hoppanálni is megtanultam, mégsem tudom őket egyedül csinálni, kivéve, ha ide térek vissza.

– Mindegy, meglátjuk, hogy megy a repülés. Elviszlek Hollóbércre, hogy megkeressük a seprűdet. – Feltéve, hogy van. A ház és a belseje annyira különösnek tűnt, hogy Harry őszintén kételkedett benne. És ha nincs, Dracónak vele együtt kell majd repülnie, mert tényleg szüksége lenne egy kis kimozdulásra. Egy aprót sóhajtva Harry kinyújtotta a karját, amelyikkel nem a Tűzvillámot tartotta. – Gyere ide. Mindkettőnket odahoppanálom.

Úgy értette, hogy Draco karoljon bele, de persze legutóbb nem így hoppanáltak, ezért Draco nem tudhatta, hogy most ezt akarja Harry. Draco előrelépett, és szorosan hozzábújt, karjával is átölelve őt, hogy jobban kapaszkodhasson.

Harry farka megint rándult egyet. Hogy ne tette volna? Draco jó érzést keltett benne. Erős, karcsú, és nagyon-nagyon férfias volt. És ami még kiemelkedőbb, hogy az illata is csodás volt; tiszta, férfias illat, amiről Harry sosem gondolta volna, hogy vágykeltően hathatna rá. De így volt.

Egy pillanattal később a vágykeltő enyhe kifejezéssé vált, mert Draco elkezdte Harry nyakához dörgölni az orrát. Ajkait is hozzá-hozzá érintve apró puszikat hintett rá, nyelvét pedig kidugta közben, hogy finoman megnyalintsa Harry bőrét.

Harry nyelt egyet, és alaposan zavarba jött. Nem magától a puszitól, hanem mert az utóbbi órában nem mosakodott. Draco mellett, aki mindig olyan átkozottul szalonképes volt, hogy az őrület, Harry sokszor egyenesen ápolatlannak érezte magát.

– Az előbb hop-utaztam vissza Billéktől – mondta elhúzva a nyakát. – Kicsit kormos vagyok.

Draco előrehajolt, és megint megpuszilta a nyakát, nyelvével ezúttal egy tekintélyes területet nyalva meg.

– De az ízed mennyei – lehelte a nedves bőr fölött, amitől gyönyörteli borzongás futott végig Harry gerincén. Draco megérezhette ezt; kezével elkezdte fel-le simogatni Harry vállát. Tulajdonképpen úgy tűnt, mintha utat próbálna találni a ruha alá. – Mmm. Ez jólesik, hmm? Egész nap, egész éjjel tudom csinálni, amit csak szeretnél...

Harrynek mostanra már nem voltak kétségei, mit is szeretne. A testén végigfutó gyönyörteli érzés a lábai közé összpontosult. A farka megduzzadt, makkja az alsóneműje puha anyagához feszült.

Ez pedig beindította a fantáziáját. Olyasmikre gondolt, amikre nem kellett volna egy olyan férfival kapcsolatban, aki csak azért csinálja mindezt, mert nincs eszénél. Másrészről viszont szinte lehetetlen lett volna nem gondolni ezekre, nem? Draco is izgalomban volt. Harry érezte a kemény ágyékát a sajátjához feszülni, mert a magasságuk szinte teljesen megegyezett.

Draco már annyira közel volt. Harrynek semennyi erőfeszítésébe nem került volna, hogy odafordítsa a fejét, és megcsókolja, pont, ahogy pár pillanattal ezelőtt elképzelte.

Draco egyértelműen ezt akarta. Gyakorlatilag csábítgatta Harryt, nem igaz? A kis akadozó légvételeivel Harry nyakánál, itt egy csókkal, ott egy nyalintással. Halk nyögéseivel, amiktől úgy tűnt, mintha Harry volna az egyetlen a világon, amire csak vágyik, és még többet akarna belőle, itt és most.

Harry ejtette a gondolatot, hogy Dracót felvigye az ágyba. Nem, már látta is magát, ahogy az étkező padlójára dönti a férfit, vagy inkább az asztalhoz szorítja...

Annál több ok van az ellenállásra, gondolta Harry, és kirángatta magát a fantáziájából, mielőtt még valóra váltotta volna.

– Ne csókolgass tovább – nyögte, és immár teljesen arrébb húzta a nyakát. – Most pedig koncentrálnom kell, Draco, vagy darabokban végezzük.

A kijelentés igazából nem állta meg a helyét, mert Harry olyan jól hoppanált, hogy csontrészegen is végre tudta hajtani. De legalább leállította vele Dracót.

Bár talán egyetlen utasítás is elég lett volna hozzá, gondolta Harry, miközben szorosan megragadta Dracót, és megpördült vele.

* * *

Harryt nem lepte meg, hogy Dracónak, mint kiderült, négy seprűje is van, és mindegyik a legújabb, legmodernebb modell, ami csak a márkájában elérhető. Valójában ez volt az első dolog Hollóbércen, ami dracósnak tűnt.

– Egyiket sem ismerem fel – mondta Draco legörbülő ajkakkal, miközben végigsimított a hozzá legközelebb esőn. – Felteszem, nagyon szerethettem repülni. Miért nem emlékszem rá, hogy megvettem, vagy hogy kipróbáltam őket?

Most először mintha kicsit aggódott volna emiatt. Harry nem tudta eldönteni, hogy vajon ez egy lépést jelent-e a helyes irányba, vagy sem.

– Az emlékezeted hézagai elég megjósolhatók – felelte, és odament, hogy egyik kezét Draco karjára tegye. – Minden velem kapcsolatosat elfelejtettél, és azt is, ami tizenhét és fél éves korod óta történt. Vagy majdnem tizennyolc. Talán ez is a bűbáj természetes velejárója. Inkább próbálj meg nem aggódni miatta. Biztos vagyok benne, hogy minden eszedbe fog jutni.

– Nem aggódom – felelte Draco sötéten, de aztán rámeredt a seprűkre, és alapos vizsgálatnak vetette alá őket. Végül felkapott egyet, és kisétált a tárolóhelyiségből a ház legbelső barlangjába. – Tudod, elég jól emlékszem a wiltshire-i kúriára. Semmiben sem hasonlít erre a helyre. Miért akartam egy kivájt sziklában élni?

– Tényleg nem tudom – pillantott rá Harry oldalt. – Amondó vagyok, hogy ez szerintem sem jellemző rád, bár fogalmam sincs, mit csináltál az elmúlt három évben. Talán a szüleid meg tudnak majd magyarázni pár dolgot, amikor náluk ebédelünk. Szerdán megyünk, emlékszel?

Draco szeme megvillant.

– A múltamat felejtettem el, Harry, nem az utóbbi hetet.

Egyre inkább önmaga, még az emlékei segítsége nélkül is.

– De ha a szüleim el fogják magyarázni – mondta Draco lassan –, akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem tették meg eddig?

– Nos, aznap egy kis fejetlenség uralkodott. – Harry sóhajtott. – Tudod, majdnem meghaltál. A szüleid nagyon odavoltak, és sok félreértés is történt, mert erősen próbálták úgy kifejezni magukat, hogy ne mondják meg, mit tegyek veled.

– Miért?

– Ó. – Tényleg, Draco az alatt a beszélgetés alatt eszméletlen volt. Harry összerezzent; utálta, hogy arról kell beszélnie, milyen alattomos tud lenni a Res mea es. – Öö, nos, azt hiszem, a bűbáj nagyon gyanakvó velük szemben; úgy érzi, lehet rád valamiféle elsőbbségi joguk. Nem szabhatják meg, hogyan bánjak veled, és ha megteszik... öm, apád azt mondta, a bűbáj meg fog téged büntetni.

Draco orrlyukai kitágultak.

– Engem? Azért, amit ők tesznek?

– Nos, nem tudom, igaza van-e. De nem is szeretném kipróbálni, mivel a büntetés, amit említett... öm...

– Micsoda?

– Lassú fojtogatás.

Draco elsápadt.

– Lehet, hogy a látogatás kimondottan rossz ötlet.

– Nem, minden rendben lesz. – Harry nyelt egyet. Igencsak nehezére esett bármiféle jót mondani a Malfoyokról. De Dracóért... – A szüleid nagyon szeretnek téged. Bármit megtennének, hogy biztonságban és épségben tudjanak; még arra is rávettek, hogy igényt tartsak rád. Az ellenség dolog, tudod.

Draco haja meglebbent, ahogy elfordult Harrytől.

– A szüleim is az ellenségeid?

– Voltak – javította ki Harry, és arra gondolt, hogy ez körülbelül igaz is. Lucius és Narcissa már évek óta nem jelentett fenyegetést. És a Res mea es miatt már nem is tehettek többé keresztbe Harrynek, ha akartak volna sem. – És valószínűleg ezért nem mondtak többet arról, mit csináltál a háború óta. Fontosabb dolgok jártak a fejükben. Úgy értem, édesanyád aggódott, nehogy elfelejtsek szólni, hogy egyél.

– Akkor egyáltalán nem ismer téged – jelentette ki Draco nyugodt tekintettel, miközben megint Haryre nézett. – Te nagyon kedves vagy. El sem tudnék képzelni jobb gazdát.

Uhh. Nos, legalább Draco már nem hitte azt, hogy a szó a nevének a része. Harry úgy érezte, együtt tud élni ezzel.

– Gyerünk, próbáljuk ki a seprűdet.

Ha Harry egyedül lett volna, kirepült volna az ablakon a tenger fölé, de figyelembe véve, hogy nem tudták, mennyire működik majd Draco seprűje, Harry úgy döntött, lassabban kezdenek. Hollóbérc egy szikla szélén helyezkedett el, de a szárazföldi oldalánál elég sok üres terület húzódott, ami tökéletes gyakorlóterepként szolgálhatott. Harry magához húzta Dracót, és megkönnyebbülve, hogy ezt nem követték csókok, mindkettejüket kihoppanálta, majd visszalépett, és intett Dracónak, hogy másszon föl a kiválasztott seprűjére.

Kiderült, hogy Draco egyedül is tud repülni, de nem tudott száz méternél messzebbre kalandozni Harrytől. Ha megpróbált távolabb menni, a seprűje magától megfordult, és visszatért.

Nem az igazi, de így is jobb, mint az a forgatókönyv, amitől Harry tartott: hogy a seprű majd egyáltalán nem engedelmeskedik Dracónak, vagy ledobja, ha úgy gondolja, hogy szökni akar Harrytől.

Megnyugodva, hogy Draco biztonságban lesz, Harry a tenger felé indult. Már egy ideje nem repült; rendszerint nem adódott rá sok lehetősége. De nem felejtette el a hajába kapó szél játékát, vagy azt a mámorító érzést, ahogy fejjel lefelé száguld magasan a vidék felett, azaz jelen esetben az óceánon.

Draco kezdetben óvatosnak tűnt a seprűn, de aztán mintha visszatért volna a képessége, és olyan merész manővereket is bemutatott, amilyeneket Harry. Órákig repkedtek azon a délutánon; egymás körül forogtak, versenyeztek, le-lebuktak...

Draco sosem volt olyan kiváló seprűlovas, mint Harry, de így, hogy egy sokkal modernebb seprű előnyeit élvezte, elég jó versenytárs lett. Amikor végül leszálltak, Harry kimerült és izzadt volt, de vigyorgott. Hónapok óta nem érezte magát ilyen boldognak és gondtalannak. Vagy talán évek óta.

Hiányzott neki a repülés. Ginny sosem akart eljönni vele, mert minden nap ezzel kereste a kenyerét, ezt csinálta egész nap.

– Hú, jó kis edzés volt, Draco – mondta Harry, és kinyújtóztatta begörcsölt izmait, miközben a Hollóbércet rejtő hatalmas szikla előtt állt. – Túl fáradt vagyok, hogy vacsorát főzzek, az már biztos!

Draco ugyanolyan kifacsartnak látszott, mint amilyennek Harry is érezte magát. Még egy kicsit lihegett is, de ez nem akadályozta meg abban, hogy azonnal felajánlja, hogy ő végezze el a munkát.

– Szívesen lennék a hasznodra...

– Nem, nem, semmiképp sem – vágott közbe Harry, és hátba veregette Dracót. – Gyorsételt rendelünk.

– Gyorsételt? – Draco úgy nézett, mintha még sosem hallotta volna a szót.

De talán így is volt.

– Ja, mint a curry, pizza, hamburger, döner kebab. Amint hazaérünk, elküldök egy rendelést a kandallón át, aztán odahoppanálok, hogy felvegyem. Persze miután lezuhanyoztam. Te mit szeretnél?

– Amit te... – Draco megköszörülte a torkát, amint Harry szemébe nézett. – Ó... gondolom, azt szeretnéd, ha én választanék.

– Igen, annak nagyon örülnék.

– Akkor curryt.

Harry úgy határozott, erőlteti még egy kicsit a dolgot, hogy azt szeretné, ha Draco magára is gondolna.

– Csípősen? Közepesen? Enyhén? Tudod, hogyan szereted legjobban?

– Öm... közepesen? – Draco vállat vont.

– Jól hangzik. Vigyük haza magunkkal a seprűdet. Még valami, amire szükséged van bentről? – Mielőtt Draco megszólalhatott volna, Harry felemelte a kezét. – Ha van, azt akarom, hogy elmondd.

Draco elnézett a Hollóbércnek otthont adó szikla felé, majd megrázta a fejét. Harry nem tudta, ez mit jelenthet. Vagy nem kellett neki semmi, vagy képtelen volt elmondani, hogy kellene.

Akkor is haladást könyvelhettek el.

– Te hoppanálsz először – mondta Harry. Mivel Harry házába tértek vissza, Draco nem igényelt kíséretet. – Én pedig követlek.

Draco bólintott, és két kezével erősen megszorította a seprűjét, miközben megpördült.