– Több friss virágot vártam – mondta Draco, miközben a nyaralóházban járkált, amit Harry lefoglalt.

– Február van.

– Február a trópusokon. – Draco felvonta a fél szemöldökét. – Elég meleg van... remélem, élvezed a lehetőséget, hogy meztelenül fürödhetsz, én Harry gazdám. Úgy tűnik, hogy a zuhany kint van, igen csodás pálmafákkal körülvéve. Elég rusztikusan néz ki, de felteszem, ez a lényeg benne...

– Gyere ide! – mondta Harry elfúlva, csábító képekkel a fejében. Draco, ahogy meztelenül áll a csobogó víz alatt, kezével masszírozva vizes haját, teste közszemlére téve bárkinek, aki elsétál a közeli tengerparton.

– Igen, Harry gazdám. – Draco letérdelt a ház deszkapadlójára, kezével már ki is nyúlva, hogy kioldozza Harry nadrágszíját.

– Nem, nem! – Harry felhúzta őt álló helyzetbe. – Nincs Harry gazda. Ma este nincs. Ma a férjem vagy.

– Arra esküdtem fel, hogy engedelmeskedjek...

Harry odahajolt, és megcsókolta.

– Igen, de ez a nászéjszakánk. Az egész életünk hátra van még, és bízhatsz benne, hogy pont olyan szigorú és követelőző leszek, mint amennyire szükséged van. De ma éjjel... a férjem vagy. Szükségem... szükségem van rá, hogy jól kezdjük el, Draco.

– Jól?

– Egyenlőkként. – Harry elmosolyodott. – Az vagy, tudod. Az, hogy szereted az alávetettséget, nem változtat ezen. Vagy hogy vágysz a fegyelemre. Csak annyit jelent, hogy összeillünk.

Draco oldalra billentette a fejét, mire a frufruja a szemébe hullott, eltakarva a tekintetét.

– Óvakodom az összehasonlítgatásoktól, de... ebben az esetben nem tehetek róla. Te... nagyon más vagy, mint Nikolai. – Tanácstalan mozdulatot tett a kezével. – Az első nászéjszakám...

– Nem muszáj elmondanod – mondta Harry gyengéden. – Elég, ha tudod, hogy én másmilyen ember vagyok.

– De el akarom mondani. – Draco pár pillanatig a padlót kapirgálta a lábujjával, míg összeszedte a gondolatait. – Azt mondta, az övé vagyok, és hogy meg fogom tanulni, milyen az övének lenni. Ő... kikötözött egy fenekelőbakhoz, és keményebben elvert, mint addig valaha, aztán elém állt, míg még mindig ki voltam kötözve, hogy szopjam le. Miután elélvezett, újra kezdte, aztán megint. Az egész éjszaka egy merő fájdalom és szükség volt. Őrülten vágytam rá, de hozzám sem ért. Azt hiszem, négyszer szoptam le, mielőtt feljött a nap. Aztán megdugott, hosszan és lassan, de még akkor sem engedett elélvezni... És aztán amikor befejezte, végül elengedett a bakról.

Micsoda egy elfajzott korcs, gondolta Harry elsőre. Okosabb volt annál, hogy hangosan ki is mondja, de nem tudta megállni, hogy valamit ne mondjon.

– Azt hiszem, elsősorban a rabszolgájaként gondolt rád...

– Ó, de segített nekem – mondta Draco gyorsan. – Tudta, milyen zaklatott voltam, amiért a szüleim jelenléte nélkül házasodom meg. Úgy gondolta, egy kis figyelemelterelés jól jön, ebben biztos vagyok.

Naná, hogyne, gondolta Harry. Ami őt illette, ez a történet sokat megmagyarázott. Nem csoda, hogy Dracónak ilyen merev elképzelései voltak a saját szerepéről a kapcsolatukban. Nikolai mindent megtett, hogy jól beidomítsa a rabszolgáját.

– És a következő nap megengedte, hogy háromszor is elélvezzek egymás után...

– Én azt akartam mondani, hogy elsősorban nem rabszolgaként gondolok rád – szakította félbe Harry. – Nem hiszem, hogy valaha is így gondoltam volna, még akkor sem, amikor szó szerint az voltál. A férjem vagy, én pedig a tiéd, és van egy bizonyos egyenlőség ebben, mindegy, miféle hajlamoknak hódolunk közben, ez minden.

– De én szeretek a rabszolgád lenni. – Draco úgy mondta ezt, mintha egy háromévesnek próbálná elmagyarázni a fogalmat.

– Tudom. Ez csak... – Harry elmosolyodott. – Én is szeretem. De ma éjszaka az esküvőnket ünnepeljük.

– Ah. – Draco is mosolygott. – Jól van. Miért nem szappanozzuk be egymást a zuhany alatt?

– A tengerparton járkálók előtt?

– Mmm, nos, a sziget félreeső, varázslóknak fenntartott részén vagyunk, és külön fizettünk elrejtő védőbűbájokért is...

– De?

Draco mosolya hamiskássá vált.

– De annak lehetőségét, hogy mégis meglátnak... nem találod legalább egy egész kicsit izgatónak?

– Ó, de – mondta Harry szárazon. – Ismersz. Sosem kaphatok eleget a sajtóból, és annak a gondolata, hogy fotók készüljenek rólam, miközben anyaszült meztelenül...

– Ünneprontó. – Draco hangja azonban önelégült volt. – Jól van akkor. Megtartom magamnak a meztelen szépséged élvezetét. Először megnézzük a zuhanyt. De aztán tényleg fürdünk odakint.

A fürdés, ahogy Harry hamarosan rájött, nem pontos kifejezés volt. Ó, volt a dologban víz, és szappan is, de fényűző trópusi illatú olajok is, amikkel Draco felkorbácsolta Harry vágyait, azzal, hogy lassan és alaposan verte neki, de nem engedte elélvezni.

Addig nem, amíg Harry megpördült körülötte, és nekinyomta a legközelebbi tölgyfa törzséhez. Harry egyetlen határozott mozdulattal Dracóba hatolt, és gyakorlatilag az első húzás után elment, hangosan kiáltva a megkönnyebbülés erejétől.

Draco megragadta Harry egyik kezét, és nyögve a saját farkához rántotta.

A mozdulattól Harry elvesztette az egyensúlyát, és mindketten a padlóra borultak, de Dracót szemlátomást nem zavarta. Döfött és döfött, Harryhez dörgölőzve, míg hirtelen bele nem harapott a nyakába.

– Váó! – mondta utána Harry. – Ez fantasztikus volt.

– Ez csak a kezdet volt.

Harry elvigyorodott.

– Azt hiszem, szeretni fogom a házaséletet.

– Ó, én tudom, hogy szeretni fogod – dorombolta Draco egyik kezével végigsimítva Harry meztelen mellkasán. – Imádni fogod, Harry gazdám.

Csak Harry, akarta mondani Harry, de még időben megállította magát. Igazság szerint mindkettő volt. És ez jól volt így.

Igazából a háború vége óta először volt rendben minden Harry életében.

Minden egyes dolog.

És ezt Dracónak köszönhette, tudta, és emiatt a tudás miatt jobban szerette a férfit, mint valaha.

– Azt hiszem, mindjárt szétrobban a szívem – suttogta Harry, miközben a meleg szigeti szellő végigsuhant a nedves hajukon és bőrükön.

Draco azonnal felült, és egy vízcsepp gördült végig az arcán.

– Valami megcsípett? Tudtam, hogy a trópus rossz választás! Menjünk be és nézzük meg, hogy a helynek van-e ügyeletes orvosa...

– Nem – mondta Harry halkan, miközben ő is felült. – Csak arra értettem... – Pislogva Draco szemébe nézett. – Nem tudtam, hogy lehetséges ilyen boldognak lenni. Vagy ennyire szeretni valakit. Ez... csodálatos.

– Á! – Draco lehajolt, és egy csókot nyomott Harry ajkára. – Igen, az. Sose szokjunk hozzá!

– Soha.

– Minden reggel úgy ébredünk majd fel, hogy egymást látjuk meg elsőnek, és újra és újra beleszédülünk a boldogságba. – Draco olyan mozdulatot tett, mintha egy pohár bor lenne a kezében, és tósztot mondana.

– Minden este tósztot mondunk egymásnak, és reggelig szeretkezünk! – kiáltott Harry.

– Minden délben meglátogatlak a munkahelyen és leszoplak az asztalod alatt!

Harry hirtelenjében elképzelte, ahogy Kingsley bámul rá, nem értve, Harry miért nem tud annyira koncentrálni a megbeszélés alatt.

– Öh... talán ezt inkább mégse.

– Rendben. – Draco örömmámoros tekintettel nézett rá. – Azt majd különleges alkalmakra tartogatom.

Harry nevetve állt föl, és felsegítette Dracót is.

– Nem tudom, te hogy vagy ezzel, de én teljesen kimerültem. Megyünk aludni?

Közös takaró alatt aludtak, előtte buta történeteket találtak ki a csillagokról, amiket a pálmalevél tető résein át láttak, míg végül eljött értük az álom, és mindkettejüket elragadta.

* * *

– Ez aztán élet – mondta Harry a teljes megelégedettség hangján, miközben megnyújtózott az ágyon, hagyva, hogy fél lába lelógjon a széléről és a lábujjai beletúrjanak a meleg homokba. – Egek! Már réges-rég el kellett volna mennem egy trópusi nyaralásra. Semmi mást nem csinálni, mint szunyókálni, szeretkezni, szunyókálni, aztán megint szeretkezni.

– Mondod te – morogta Draco. – Nem neked kell vastagon bekenned magadat Nemsülsszel.

–Nem, én vagyok az, akinek kennie kell. – Harry elvigyorodott egy kicsit. – És alapos munkát fogok csinálni. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz meztelenül napozni? Garantálnám, hogy a farkad nem lenne a végén vörösebb, mint szokott...

– De én gyűlölöm a Nemsülszt. Ragadós!

– Tudod, mit, Draco? – Harry szívélyesen rámosolygott. – Minden csepp ragadósságot megérdemelsz. Így igazságos azok után, hogy mennyit kellett aggódnom miattad, amiért újra és újra magadra idézted a keléseket.

– Azt már megbocsátottad.

– Az nem jelenti azt, hogy nem érdemled meg, hogy Nemsülsszel kelljen vesződnöd – mondta Harry határozottan.

– De...

– Ki a gazda?

Draco lélegzete elakadt.

– Te vagy. Igen, persze.

– Mmm, igen, az vagyok – mondta Harry önelégülten. – Tényleg egy bizonyos módon akartam elkezdeni a házaséletünket, de azt már megtettük, és meglehetősen abban a hangulatban vagyok, hogy pár sötétebb vágyamat elégítsem ki. Természetesen te fogsz kielégíteni engem.

– Igen, gazdám.

– Minden téren.

– Igen, gazdám. Minden téren.

– Még a Nemsülsszel kapcsolatban is.

Draco elfintorodott, de bólintott.

– Helyes. – Harry visszahúzta a lábát a napozóágyra, és becsukta a szemét.

Pár pillanat néma csend következett, aztán Draco nem bírta tovább.

– Gazdám? Szeretnéd, hogy több Nemsülszt kenjek magamra?

– Mmm, nem. Most nem.

– Akkor mit akartál tőlem?

Harry halványan elmosolyodott.

– Ó, pillanatnyilag semmit. Fekhetsz nyugodtan azon gondolkodva, hogy a rabszolgám vagy. Szeretnélek feltüzelni... habár megmondom, tervezek valami különlegeset ma estére.

– Mit?

– Ne lőjük le a meglepetést!

Draco addigra már zihált.

– Menjünk vissza a házba! Addig szoplak, amíg kiáltani nem fogsz...

– Te leszel az, aki kiáltani fog – mondta Harry, minden szavában elégedettséggel. – Most pedig csendet! Élvezni akarom a hullámok hangját.

– De...

– Semmi de – mormogta Harry.

Draco elhallgatott, és semmit sem mondott, mialatt az árnyak megnyúltak, és a trópusi nap lebukott a türkizkék tenger mögött.

* * *

– Szóval az elvárásaim tényleg nagyon egyszerűek – mondta Harry, miközben ellenőrizte a kötelékeket, amik Draco csuklóit rögzítették a feje fölött. Hála az égnek, hogy a rusztikus kis a bungaló stabil keresztgerendával büszkélkedett. – Nem mehetsz el engedély nélkül.

Draco bólintott.

– Igen, Harry gazdám.

– Nehéz lesz – figyelmeztette Harry. – Azt hiszem, ebben a tekintetben túlságosan rábíztad magad a Res mea esre.

– Sikeresen elboldogultam, amikor szabad voltam, csak nem tudtál róla, nem igaz?

– Sikeresen rávettél, hogy engedjelek elélvezni – felelte Harry szárazon. – Ebben meglehetősen jó vagy, te kis manipulatív rabszolga. De mi van akkor, ha épp nem akarom hagyni, hogy egy kicsit is élvezkedj? Mi van, ha... – Itt lehalkította a hangját, sugalmazó dorombolássá. – Mi van, ha próbára szeretném tenni a tűréshatárodat?

– Nos, nem lenne igazságos azon dolgoznod, hogy elélvezzek, miközben azt mondod, hogy nem tehetem meg, nem igaz?

– Van olyan szabály, hogy a gazdának igazságosnak kell lennie?

– Nos, nincs, de te vagy az én Harry gazdám, úgyhogy...

– Ha még nem jöttél volna rá eddig, hogy van némi domináns hajlamom... – Harry felnevetett. – Francba az igazságossággal! Te is tudod, hogy nem olyan gazdát akarsz, aki mindig merő kedvesség és cukormáz. Fogadok, hogy néha még azt is szeretnéd, hogy megkorbácsoljam a golyóidat. Szereted, ha megmutatják, hol a helyed.

Draco lélegzete elakadt.

– Pusztán szavakkal elérni, hogy elélvezzek kimondottan igazságtalan.

Harry nem számított erre a válaszra. Csak azért fecsegett, mert élvezte. De végül is ő és Draco tényleg jó párost alkottak. Minden téren.

– A gyönyörű nagy golyóid – suttogta, elég közel lépve, hogy közvetlenül Draco fülébe suttogjon. – A golyóid, amik egyes egyedül az enyémek. Az enyémek, hogy szeressem, nyaljam, szopjam, és az enyémek, hogy kedvemre verjem és korbácsoljam őket. Érzed, hogy máris fájnak és egyre nehezülnek, ahogy a farkad felém nyúlik, érintésre, nyalásra, akár büntetésre vágyva? Bármire, amit csak a gazdájuktól kaphatnak, attól a férfitól, aki minden porcikádat birtokolja, egészen addig az érzékeny pontig a feneked belsejében... esetleg lehajoltathatnálak, széthúzhatnám a farpofáidat, és megkorbácsolhatnálak ott...

Draco vonaglani kezdett a kötelékeiben.

– Ó... ó... ó...

– Nem tudtam, hogy megtáncoltathatlak a csapások alatt anélkül, hogy egyáltalán megcsapnálak...

– Nyelvcsapásokat mérsz rám... – Amikor Draco hintáztatni kezdte a csípőjét, mintha próbálna megdugni valamit, Harry gyorsan hátrébb lépett, hogy megtagadja tőle az élvezetet.

Draco farka megugrott, és már párhuzamos volt a padlóval, és még följebb emelkedett. Ahogy Harry elnézte, egy csepp nedvesség szivárgott a hegyéből.

– Nocsak, nocsak – mondta. – Tényleg közel jársz. Pusztán pár fenyegetéstől a golyóidra. El sem tudok képzelni jobb rabszolgát. Most pedig ennek szellemében nem mehetsz el, Draco! Hmm? Légy jó rabszolgám ma éjjel, és mutasd meg, hogy milyen engedelmes vagy!

– I... igen, gazdám.

– Azt hiszem, ezt jobban kellene cifrázni ma este – mondta Harry elgondolkodva. – Esetleg gazdám, akit az idők végezetéig imádni fogok? Vagy hasonló szavak. Ebben hajlandó vagyok tökéletesen nagylelkűnek lenni.

– Igen, gazdám, aki szeretni és szolgálni fogok életem minden napján – zihálta Draco.

– Az idők végezetéig – javította ki Harry. – A nagylelkű nem azt jelenti, hogy faképnél hagysz, ha elérjük a King's Crosst, világos?

– A King's Crosst?

– Majd később elmagyarázom.

– Gazdám, akit örökkön-örökké szeretni fogok, egészen az idők végezetéig – helyesbített Draco kötelességtudóan.

– Így már jobb – hagyta jóvá Harry. – Most pedig azt hiszem, bekötném a szemed. Hogy minél jobban koncentrálhass arra, ami farok témában végbe megy, míg próbálsz ellenállni neki. Szóval... – Ívesen meglendítette a pálcáját egy ceruza körül, átváltoztatva egy nagyon lágy anyagú selyemkendővé, majd Draco feje köré kötözte, és egy bűbájjal is rögzítette.

– Lenyűgöző pálcamunka – mondta Draco kérdő hangsúllyal. – Ilyen sokszor kell selyemsálakat elővarázsolnod a munkád során?

– Gyakoroltam. A nászutunkra.

– Mit gyakoroltál még? – kérdezte Draco fölényes hangon.

– Te – mondta Harry – túlságosan magabiztos vagy. Ideje ezt egy-két szinttel lejjebb tornázni. Vagy tízzel. Egészen le, amíg a lábamnál nem fogsz pitizni.

– Pitizek neked az idők végezetéig, ó nagyszerű és csodálatos gazdám, akit szeretek és imádok, és szolgálni és kényeztetni vágyom az örökkévalóságig, és még azon is túl, bizony, jaja...

– Na, jó, most már kiprovokáltad. Úgy hiszem, imádatot mondtam, nem szarkasztikus locsogást. Készülj a gyalázatra, rabszolga!

– Megtehetem.

– De nem mehetsz el!

– Akaratos gazda vagy, az már szent. Igen, én gazdám, akit szeretek, imádok, tisztelek, kényeztetek, akire mélységes elragadtatással tekintek fel, ájuldozva mennyei érintésed nagyszerűségétől...

– Szájpecekre is szükséged van, rabszolga?

– Nos, ha már így említetted...

– Szájpecekre, ami majd megakadályozza, hogy könyörögj az élvezésért való engedélyért? – kérdezte Harry élesen.

– Ah... nem. Azt hiszem, nélküle is megleszek, Harry gazdám, akit legigazabb módon szeretek.

– Így már jobb – mondta Harry. – Na, hol is tartottam?

– A meggyalázásomnál, azt hiszem.

– Á, igen. A meggyalázásodnál. Készülj a gyalázatra, rabszolga!

Ezúttal Draco csak bólintott, arcán kötelességtudó alázattal.

Nos, kötelességtudó alázattal és egy kis öntelt vigyorral. Ez az adott körülmények között egyenesen őrült dolog volt. Nagyon őrült. Dracónak fogalma sem volt róla, hogy mit tervez neki Harry.

– Invito kókuszolaj! – mondta Harry. Rákent egy bőséges adagot belőle Draco kemény farkára és remegő golyóira, aztán saját bevallása szerint is finomkodás nélkül hozzálátott a dologhoz.

Fel és le, fel és le, egyszerűen csak verte Draco farkát hosszú, biztos mozdulatokkal, magasra röpítve őt a szükség legmagasabb fokára röpítve őt a lehető legrövidebb idő alatt.

– Elég, elég, elég! – kiáltotta Draco egy percen belül. – Basszus, Harry, állj!

Harry a szabad kezével megpöccintette a pálcáját, megerősítve a hangtompító bűbájt, amit korábban kiszórt.

– Komolyan gondolom! – kiáltotta Draco, tekergőzve és toporzékolva, próbálva a testével elhúzódni Harry követelőző keze elől. – Elég, elég! Bassza meg, el fogok élvezni!

– Épp ez a cél – mondta Harry önelégülten.

– Engedélyt kaptam elélvezni?

– Egyáltalán nem.

– Harry gazdám! Akit örökké szeretek!

Harry felgyorsította a mozdulatait, és kíméletlenül átlökte Dracót a határon.

– Basszus, basszus, basszus! – ordította Draco, miközben a farka pulzált, egyenletes ütemben lövellve ki a fehér folyadékot.

– Elpazaroltál kilencven másodpercet.

Draco lába összecsuklott, és erőtlenül csüngött a kikötözött kezeinél fogva, zihálva Harry véleménye szerint a megkönnyebbülés és a bosszúság keverékétől.

– Hadd legyen ez tanulság a számodra – mondta Harry lehajolva, hogy halkan Draco izzadtságtól nedves halántéka mellett suttogjon. – Az enyém vagy. Mindened az enyém, az orgazmusod is. Akkor élveztetlek el, amikor csak akarlak, és hidd el, foglak is.

– Akkor... akkor... – Draco körbeforgatta a fejét, mintha próbálná meglátni Harryt, de a szemkötő kitartott. – Nem vagy éhes?

– Nem, persze, hogy nem vagyok éhes. Szeretem, hogy nem tudsz ellenállni nekem. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy nem engedelmeskedtél nekem. Ezért megfegyelmezlek, abban nem lesz hiba.

– Igen, Harry gazdám... egyetlen szerelmem – mondta Draco kicsit morogva. – Golyókorbácsolás?

– Ne reménykedj annyira! Tudod, hogy nem szereted, amikor megtörténik. – Harry egyik kezével lesimított Draco kifeszült karján, olajat kenve rá. De ez rendben volt. Szerette Dracót szutykosan. Jól illett ahhoz, hogy Draco elveszíti a kontrollt. – És azt általában a büntetésre használjuk. Igazi büntetésre, Draco. Arra a fajtára, amit gondolkodás nélkül alkalmazok, ha olyasmit csinálsz, amivel kiérdemled. A ma este azt bizonyítja, hogy fegyelmezésre van szükséged.

– Á! Egy rendes vesszőzésre esetleg?

– Ne csinálj úgy, mintha valami menüről választanál! – szidta Harry. – Vagy még mindig nem érted, hogy ilyen döntéseket egyedül én hozhatok?

– Igen, Harry gazdám, akinek a lábainál örökké szeretek térdelni.

– Nagyon szép. Most állj fel! Ez az. Majd később eldöntöm, hogyan fegyelmezzelek meg. Először meg kell tudnom, hogy megtanultál-e már engedelmeskedni nekem. Invito kókuszolaj!

– Ó, csessze meg! – mordult Draco. – Nem teszed meg.

Harry szélesen elmosolyodott, habár Draco úgysem láthatta.

– Nem tanultad még meg, hogy de igenis megteszem? Nos, egy újabb lecke a sorban. Az enyém vagy, teljesen, még az orgazmusaid is. Amit akkor kényszerítek ki, amikor csak akarok... de ami téged illet, várnod kell, míg engedélyt nem adok.

– Ez lehetetlen! – nyüszítette Draco.

– Akkor még hatásosabban kell megfegyelmezzelek, míg meg nem tanulsz engedelmeskedni nekem. Ne élvezz el!

Másodszorra Harry kicsit finomabb volt. Draco pokolian érzékeny volt, ahogy csak pár perce ment el, úgyhogy lassan kezdett, és fokozatosan erősített rá, óvatosan, hogy csak élvezetet okozzon, ne fájdalmat... nos, nem azt a fájdalmat leszámítva, hogy Draco küzdött, hogy ne élvezzen el, amikor a testének szüksége lett volna rá. De az a fájdalmat Draco magának okozta. Bármikor elmehetett volna és megszabadulhatott volna tőle.

Erőteljesen küzdött, hogy ellenálljon, Harry csodálta ezért. Könyörgött és esdekelt, hízelgett és nyüszített. Fogadkozott, hogy ha Harry megengedi, hogy elmenjen, Draco bármit megtesz neki.

– De már így is bármit megteszel nekem – mondta Harry szívélyes hangon, miközben a kezével tovább dolgozott, állhatatosan és kitartóan, közelebb és közelebb röpítve az orgazmus határmezsgyéjéhez. – A rabszolgám vagy.

Úgyhogy ekkor Draco megpróbált trükközni, kiabált, hogy megsérül, ha ez tovább folytatódik, és hogyhogy nem tudja ezt Harry? Olyan rabszolgát akar-e, akinek a farka petyhüdt és hasznavehetetlen, kifacsart, mint egy rongydarab, a túl sok tisztítóbűbáj után?

– Soha többé nem fog felállni! – kiáltotta. – El fogod törni!

– Téged foglak betörni – felelte Harry. – De bízz bennem, a farkad sértetlenül túléli.

– Kérlek, Harry, kérlek!

De Harry csak erősebben pumpálta.

– Ne élvezz el!

Draco viszont elélvezett, az ondó csak ömlött a farkából ahelyett, hogy több centi magasra lőtt volna.

És ezúttal ahelyett, hogy zihált volna, tehetetlenül lógva a kötelékeiben, valósággal sírt.

– Legyen ez lecke a számodra – mondta Harry egyszerűen, ezúttal közelebb lépve, és a karjába vonva Dracót, miközben a másik férfi csak reszketett és reszketett. – Az enyém vagy. Mindened az enyém, az orgazmusaidat is beleértve. Elérhetem, hogy elélvezz, amikor csak akarom, és hidd el, el is fogom.

– Elhiszem – felelte Draco reszelős hangon.

– És jogomban áll.

– És jogodban áll... – Draco Harry vállára hajtotta a fejét.

– Ezt tenni veled, amikor csak akarom.

– Igen...

– Annyiszor, ahányszor csak akarom – tette hozzá Harry kérlelhetetlenül.

– I... i... igen...

– Egymás után.

Draco nem mondott semmit.

– Egymás után, Draco – ismételte el Harry határozottan.

– I... i... igen. Annyiszor, ahányszor csak akarod, egymás után. – Draco újra sírni kezdett, könnyeket hullatva Harry vállára.

– És ha megint akarlak?

– A tiéd vagyok.

Harry belecsípett a fogával Draco fülcimpájába.

– Megint akarlak.

– Ó, egek! – Draco küszködött, hogy állva maradjon. – I... Invito olaj...

– Te szegény rabszolga! Elfelejtetted, hogy szükséged van a pálcádra ahhoz, hogy működjön. De értékelem a gesztust. – Harry messzebbre rúgta az olajos flakont. – Most amúgy sem akarom ezt. Kár lenne használni, ha élvezhetem a kókuszos Draco ízét is.

Letérdelve és figyelmen kívül hagyva Draco riadt és várakozással teli nyöszörgését, Harry hosszan és lassan szopta őt, minden szakértelmét beleadva, amije csak volt. Hosszan, lassan, gyengéd nyalásokkal izgatta. Finom szívásokkal mutatta ki a szerelmét.

És végül kicsikarva a farkából az élvezete utolsó cseppjét is.

Amikor Draco harmadszorra is összecsukott a kötelékeiben, Harry eltüntette a szíjakat, és elkapta őt, majd lefektette a földre, és félresöpörte a hajat az arcából.

– Most megfegyelmezel? – nyögte Draco rekedten. – Nem volt engedélyem...

– Majd reggel alaposan megkorbácsollak – ígérte Harry.

– Nagyon rossz voltam.

– Nagyon jó és nagyon rossz – javította ki Harry. – De persze nem tudtál volna nem rossz lenni. Szeretem ezt. Nem tudsz ellenállni a gazdádnak, még ha ezt is parancsolják neked. De akkor is meg kell téged fegyelmezni. Ez megillet téged a gazdádtól.

– A gazdámtól, akit szeretek és imádok – motyogta Draco. – Az idők végezetéig.

– Azt hiszem, most irány az ágy. Szegény, kimerült rabszolga. – Harry talpra segítette Dracót és az ágy irányába fordította.

– Harry? – kérdezte Draco halkan.

– Igen?

– Azt hiszem, felrobban a szívem.

– Sose szokj hozzá!

– Soha. Soha, soha, soha...

Draco már félúton a bungaló apró hálószobája felé elaludt, szó szerint állva.

Harry nevetve nyalábolta fel a karjaiba, kiszórt egy pehelytoll bűbájt, és mosolyogva helyezte a szeretőjét, férjét, rabszolgáját az ágyba.