Harry fel-alá járkált az irodájában, mint egy ketrecbe zárt oroszlán, aki reménytelenül szeretne kiszabadulni. Hogy lehetett olyan bolond, hogy azonnal a szigorú hangját használta Dracón? Megígérte magának, hogy csak indokolt esetben használja majd. Arra, hogy ki vesz részt az esküvőjükön, aligha passzolt ez a leírás.

Csak véget akart vetni a vitának. Nem szeretett vitatkozni Dracóval. Egyszerű módszernek tűnt arra, hogy megoldja a konfliktust. Harry parancsot ad, Draco pedig engedelmeskedik, ez lett volna a téma befejezése. De ez nem befejezés lett, mert bármi, amitől a férfi kevesebbre tartja Harryt, az egyáltalán nem lehet jó. Draco szerelmet és bizalmat adott neki, és Harryn állt, hogy méltó legyen ezekre az ajándékokra.

A szigorú hangjával való visszaélés alantas módja volt a probléma kezelésének, és még alantasabb módja a közös életük elkezdésének.

De ez a felismerés nem hozta helyre a bajt. Harry még mindig nem lett volna képes meghívót küldeni az összes Weasley-nek Ginny kivételével.

Sóhajtva ült le az asztala mögötti székre, és gondolkodni próbált. Talán sokkal többet kellett volna ezt csinálnia, mielőtt arra vetemedett, hogy a szigorú hangját használja, de Draco tényleg meglepte. Most viszont volt ideje gondolkodni, úgyhogy üldögélt az irodájában, az egyetlen fényforrás a pálcája végén égő Lumos volt, az egyetlen hang pedig a pergamenek neszezése, ahogy fontossági sorrendbe rendezték magukat – noha mindig vitatkoztak egymással emiatt –, és gondolkodott.

Miért tiltakozik Draco annyira az ellen, hogy Ginny is jelen legyen az esküvőn?

Talán ez volt az a kérdés, amit Harrynek először kellett volna feltennie magának. Draco már adott erre egy egyszerű választ, de Dracónál sosem voltak a dolgok egyszerűek. Mindig is aggódott a Harry életében elfoglalt szerepét illetően, egészen a Res mea es kezdete óta, és akkoriban Ginny az aggodalma fókuszpontjában állt. Draco azt feltételezte, hogy ő csak Harry szeretője lesz, és automatikusan kevesebb fontossággal bír majd, mint Ginny, és hogy egyszerűen csak alkalmazkodnia kell majd ehhez. Azóta is logikátlanul eltúlzott reakciókat adott Ginnyre.

Újra és újra Harry menyasszonyaként utalt rá, mintha képtelen lenne megérteni, hogy sosem volt az.

Amikor Ronék házában voltak, megpróbált láthatatlanná válni körülötte.

Egészen néhány héttel ez előttig azt hitte, hogy Harry csak két barátnő közt van éppen, és valamikor talán majd visszamegy Ginnyhez. Ami nem valami nagy bizalomról árulkodott a részéről, de ez talán azzal volt kapcsolatos, hogy próbálta elrejteni a Sötét Jegyét Harry elől.

Draco... alsóbbrendűnek érezte magát Ginnynél, erről volt szó. Sosem ismerte volna be hangosan; talán még saját magának sem vallotta be, de akkor is ott volt mélyen benne, és ez irányította a cselekedeteit és reakcióit. Kombinálva azzal, hogy azt gondolta, a Res mea es szó szerint alávetette a lány kívánságainak, mivel egy férfi nem tolerálná, ha a rabszolgája megsértené a feleségét...

Nos, nem is volt csoda, hogy Draco egy kicsit patologikusan kezelt minden Ginnyvel kapcsolatos témát.

Harry sóhajtott, és kinyitogatta az asztalfiókjait, az üveg malátawhiskyt keresve, amit ott tartott. A második fiókban, amit kinyitott, egy miniatűr merengőt talált, ami sokszor jól jött a nyomozások során. Harry pár pillanatig bámulta, aztán úgy határozott, rosszabbat is tehetne, mint hogy elmerül az emlékekben, amikor Draco és Ginny együtt voltak. Vagy egyáltalán a Ginnyről szóló emlékekben, azóta amióta Harry igényt tartott Dracóra. Talán találna valamit bennük, ami segíthet neki rájönnie, hogyan oldja meg ezt a kalamajkát.

Az első, amit észrevett, amikor már a múltban úszkált, az volt, hogy Draco sokkal jobban rettegett Ginnytől, mint ahogy ő akkoriban gondolta. Azokban a korai napokban egyértelműen azt hitte, hogy Harry és Ginny összetartoznak, és ő egy betolakodó. Arra számított, hogy a lány majd tiltakozni fog ez ellen, még ha Harry nem is tette.

Szívfacsaró volt ezt látni. Draco úgy érezte, hogy Ginnyhez képest ő szó szerint semmi, és hogy nincs remény arra, hogy ez valaha megváltozik. A merengőben Harry sóhajtott. Látta magát, ahogy mindent megtesz, hogy megnyugtassa Dracót, de azt is látta, hogy nem ért el vele semmit, mert akkoriban még persze Draco tudatalattija összekeverte Harryt Nikkel, és Harry nem adta meg Dracónak azt, amit Nik megadott volna. Úgyhogy Draco nyilván nem hitte el Harry ígéreteit, hogy Ginnynek sosem lesz joga Draco fölött rendelkezni.

Ahogy azt sem hitte el igazán, hogy Harry és Ginny örökre végeztek egymással.

És látva, hogy Ginny milyen kitartó... igen, Harry meg tudta érteni, miért nem akarja őt meghívni az esküvőre. A lány mindenféle jelét adta annak, hogy még mindig akarja Harryt, és egyáltalán nincs túl rajta.

Egészen addig a végső alkalomig, amikor meglátogatta őt az irodájában és bevallotta: tudja, hogy vesztett... de Draco persze nem volt ott, hogy ezt hallja.

Vajon más lenne most valami a számára, ha ott lett volna?

Harry kijött a merengőből, és a hajába túrt, ahogy az asztalánál ült és gondolkodott. Tudta, a merengős emlék talán nem sokat változtatna. Draco makacs tudott lenni, ha elhatározott valamit. De csak ennyi állt Harry rendelkezésére.

És ha ez nem válik be, és Harry még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy Ginny részt vegyen az esküvőn, Draco ezt úgy fogja értelmezni, hogy Ginnyt választja helyette. Hogy a Weasley-ket választja helyette. Draco valószínűleg engedelmes lesz, ahogy ígérte, de azt fogja hinni, hogy nem ő az első Harrynél. És mit tesz majd ez a kapcsolatukkal? Már rögtön a házasságuk elején!

Azon kívül Harry nem akarta így irányítani Dracót a szigorú hangjával. Amikor megegyeztek, hogy Draco engedelmeskedni fog, Harry tényleg csak vészhelyzetekre gondolt. És el kellett ismernie, szexuális játékokra. A szigorú hang izgalmas része lehetett volna a közös életüknek...

De úgy nem, ha így kierőszakolja általa az akaratát olyan dolgokban, amik nagyon fontosak voltak Draco számára.

Harry kis híján megint elkáromkodta magát, de tudta, hogy az semmit sem segítene. Ő okozta ezt a balhét és neki is kell megoldania.

Hozzáérintette a pálcáját a merengőhöz, és egy kivételével kivette belőle az emlékeket, aztán egyik karja alá vette, óvatosan egyensúlyozva vele, nehogy a folyadék kilöttyenjen, miközben megpördült, hogy hazatérjen.

* * *

Dracót az ágyban találta, de nem abban, amit újabban közösen használtak. Visszament a saját szobájába, hogy egyedül aludjon. A hátán feküdt, és a plafont bámulta. Egyszer Harryre villant a pillantása, de aztán megint felfelé nézett.

Harry leült az ágy szélére, és rátette a kezét arra a helyre, ahol a takaró alatt Draco combja volt.

– Sajnálom! – mondta halványan mosolyogva. – Nem kellett volna a szigorú hangomat használnom egy ilyen dolog miatt, és visszavonom, rendben? Bármit mondhatsz a Ginny témával, vagy az esküvővel vagy bármivel kapcsolatban.

Draco enyhén megrázta a fejét, de máskülönben teljesen mozdulatlan maradt, mint egy kődarab.

– Köszönöm ezt, de nem akarok beszélni róla. Te már döntöttél.

– Igen – felelte Harry halkan, miközben masszírozgatta egy kicsit Draco combját. Az izom feszült volt. – Számomra te vagy a legfontosabb ember a világon, Draco. Te, és nem Ginny. Te, és nem a Weasley-k, akármennyire is szeretem őket. Téged jobban szeretlek. És ha nem tudod elviselni, hogy Ginny is részt vegyen az esküvőnkön, gondoskodom róla, hogy ne legyen ott. Elfelejtettem, hogy ez a te különleges napod is. Te gondoskodtál róla, hogy tökéletes legyen a számomra, és nekem is meg kellett volna tennem ugyanezt érted. Sajnálom!

Draco ekkor feléje fordult. Ezúttal amikor megszólalt, a hangja puhatolódzó volt.

– Ezt... ezt komolyan mondod, Harry gazdám?

– Igen, komolyan mondom. – Harry lehajolt, és gyengéden megcsókolta az ajkait. – Mindig szeretni fogom Ront, Hermionét, Mollyt és Arthurt, de most már te vagy a családom. Egyszerűen csak... nincs túl sok gyakorlatom abban, hogy egy család része legyek, tudod? Úgyhogy számíthatsz még több ilyen szarságra, de végül is azt mondtad, tudod, hogy lesznek problémáink, és majd megoldjuk őket.

– Ahogy ezt is – lehelte Draco, felemelkedve, hogy még egy csókot kapjon Harrytől. – Jó ember vagy. Mmm. Ezért is szeretlek annyira...

Harry elhúzódott, mielőtt a dolgok fülledtebbé válhattak volna.

– Én pedig azért szeretlek, mert te is jó ember vagy. Az vagy, Draco. Remélem, kezded elhinni. – Megköszörülte a torkát. – Bízni fogok benned azzal kapcsolatban, ami most jön. Bízom abban, hogy elmondod nekem az igazat, még ha nincs is ínyedre. Rendben?

– Rendben – felelte Draco elnyújtva, miközben felült, és a takaró lecsúszott a meztelen mellkasáról. – Mondtam, hogy nem fogok többé hazudni neked. Ha úgy érezném, hogy mégis fogok, azt mondom, hogy lóhere, hogy használd a szigorú hangod és elmondasd velem az igazat.

– Ma este nincs több szigorú hang. Egyszerűen csak bízni fogok benned.

Draco bólintott.

– Miről van szó?

– Azt szeretném, ha megnéznél valamit a merengőben. – Harry tett egy tétova mozdulatot, azt jelezve, hogy a földszinten hagyta. – A legutolsó beszélgetésem emléke Ginnyvel. És miután meglátod... – Sóhajtott. – Azt szeretném, ha őszintén, tényleg őszintén elmondanád, hogy még mindig nem tudod-e elviselni a gondolatát annak, hogy eljöjjön az esküvőnkre. Ha nem tudod, rendben van. Gondoskodom róla. De talán miután meglátod, megérted, hogy ő nem fenyegetés a számodra, a számunkra. Elfogadta, hogy vége. És aztán... szeretném, ha beleegyeznél, hogy eljöhessen és láthassa, amint összeházasodom veled, mert a barátom. Rendben?

Draco felvonta az egyik szemöldökét.

– Simán hinnél a szavamnak? Amikor tökéletesen jól tudod, milyen mardekáros tudok lenni?

– Igen, mert már az én mardekárosom vagy. – Harry egy aprót bólintott. – Megbízom benned.

Draco elfordította a tekintetét.

– Nem érdemlem meg.

– De igen, megérdemled, és addig fogom csókolni a Jegyedet, amíg el nem hiszed. Már nem vagy az a rémült tinédzser többé. Egy férfi vagy, aki méltó a bizalmamra, és én bízom benned.

Draco még oldalról nézve is megrázottnak tűnt.

Harry ekkor megértett valami mély dolgot. Amikor Dracóról volt szó, a „bízom benned" talán sokkal többet jelentett annál, hogy „szeretlek". Főleg, ha az a személy mondta, akire Draco a leginkább gyanakodott a múltban.

– Annyira bízom benned, hogy azt mondtam az apádnak, hogy nekem rendben van, ha saját vér szerinti gyereket akarsz – tette hozzá Harry.

Draco ránézett, és teljesen felháborodottnak nézett ki.

– Annyira bízol bennem, hogy hagynád, hogy megcsaljalak?

– Annyira bízom benned, hogy nem így csinálnád a dolgot. Vannak bizonyos mugli módszerek...

– Ó, azok! Igen. Nik elmagyarázta. Úgy gondolta, hogy majd esetleg használjuk őket, ha már kicsit hosszabb ideje leszünk házasok. – Draco az ajkába harapott; elég furcsa szokás volt tőle. – Én... azt hiszem, lehet, hogy akarok majd gyereket, Harry. Talán többet is. Mivel nem szerettem egyetlen gyerek lenni. Te is így érzel?

Harry bólintott.

– Igen, de Niknek igaza volt az időzítést illetően. Nem árt, ha előtte házasok lennénk egy ideje.

– De... – Draco mélyen beszívta a levegőt. – Azokkal a mugli módszerekkel kapcsolatban. Nem tudom, hogy egyáltalán akarom-e őket. Az örökbefogadás lehet, hogy jobb lenne.

– Ha szeretnéd. – Harry elmosolyodott. – De komolyan, Draco, ha folytatni akarod a vérvonaladat, nem fogok tiltakozni. Bármilyen gyerekünk lesz, szeretni fogom, és tudni fogom, hogy megadod neki a megfelelő fajta aranyvérű büszkeséget, nem a gyerekkorod elferdített verzióját, amin túl kellett jutnod.

Draco nevetett.

– Furcsa, mennyire ismersz, de nem, Harry. Ha úgy döntök, hogy folytatom a vérvonalamat, az egyetlen fajta gyerek, ami számításba jöhet, az a félvér.

Harry pislogott. Tudta, hogy Draco megváltozott, de azt sosem gondolta volna, hogy ilyesmit fog hallani.

– Miattam?

– Látom, még mindig el vagy telve magadtól. – Draco egyik kezét Harry karjára tette. – Rengeteg minden miatt, de leginkább azért, mert a világ jobb hely lesz, ha nem lesz rá esély, hogy a Malfoy vagyon és befolyás valaha prédája lesz apám gondolkodásmódjának. Egy nap az egész az enyém lesz, és azt tervezem, hogy olyasvalaki kezébe teszem, aki jóra fogja használni.

– Ez rendes tőled...

– Azon kívül – tette hozzá Draco gonoszkás hangon – gondolj arra, milyen arcot vágna Ron, ha megkérném Hermionét, hogy legyen a béranya...

– Draco!

– Miért? Az én vonzó külsőm és mágikus tehetségem kombinálva az ő intelligenciájával és szorgalmával!

– Inkább a te vonzó külsőd és mágikus tehetséged kombinálva Ron pálcájának veszélyesebb végével, meg talán az öklével!

– Igaz, igaz. – Draco megint nevetett. – Hermione haja valószínűleg amúgy is megbuktatná a dolgot.

– Vagy az a tény, hogy nem akarna megválni a gyerektől, akit megszült...

– Ó, lazíts! Nem gondoltam komolyan, kivéve a félvér dolgot. – Draco felállt és megnyújtózott. – Felteszem, itt az ideje, hogy bízz bennem. Hol van az a merengő?

– Odalent. Ginny meglátogatott az irodámban...

– Jobb, ha nem teszi meg többé! – morogta Draco.

– Csak nézd meg az emléket!

Draco rábámult, aztán bólintott, miközben egy köntösért nyúlt, hogy felvegye a pizsamaalsójára.

Harry pöccintett a pálcájával, hogy megrövidítse az ujját.

– Nincs hosszú ujjú viselése a házban. Ismered a szabályt.

Draco elfintorodott, de újra bólintott.

* * *

– Ó! – mondta Draco, amikor felült a kanapén, és hátralökte a haját az arcából. – Erre... nem számítottam.

– Én is meglepődtem egy kicsit.

– Te hiszel neki?

– Igen. Tudja, hogy ami köztük volt, annak vége. – Harry vállat vont. – Talán sikerül majd Deannel. Nem tudom. Azt akarom, hogy boldog legyen, de már megértette, hogy ez nem velem fog megtörténni. Nekem rád van szükségem.

– Nekem már sokkal korábban szükségem volt rád. – Draco oldalra billentette a fejét, és lepillantott az ezüstösen kavargó és örvénylő folyadékra a merengőben. – Szeretted őt valaha igazán, Harry? Vagy inkább arról van szó, hogy vele része lehettél egy nagy családnak, amire mindig is vágytál?

– Tényleg szerettem – válaszolta Harry gyengéden. – Mint barátot. Aztán megtetszett, a kettő pedig összekeveredett, és sok időbe telt, míg felismertem, hogy a tetszés elhalványult, és csak a barátság maradt meg. Neked meg valószínűleg igazad van a bátyjait illetően. Mindig is szerettem, hogy olyan sok van neki.

– Nekem is van pár távoli unokabátyám Franciaországban – próbálkozott Draco erőtlenül mosolyogva.

– Jól van. – Harry elmosolyodott. Még mindig ott volt neki Ron és a többi Weasley. – Mi van az esküvővel?

– Ó, rendben, rendben – mondta Draco szenvedő hangon. – A volt barátnőd is eljöhet. Remélem, legalább annyi jóízlés lesz benne, hogy elhoz valami pasit.

– Köszönöm! – mondta Harry őszintén.

– Nos, ha már megbízol bennem... – Draco sóhajtott. – Köszönöm, Harry! Sajnálom, hogy akkora balhét csináltam ebből.

– Nem tudtad, mit mondott nekem az irodámban.

– Igen, nos, mondd meg neki, hogy látogasson meg mindkettőnket itthon, ha megint beszélni akar veled. Fontos munkád van, és nem kellene a munkában zavarnia téged. – Draco egy kis dörrenéssel tette le a merengőt a dohányzóasztalra. – Felteszem, szeretnéd visszakapni az emlékedet. Gyerünk.

Harry kivette a pálcájával, és visszahelyezte oda, ahová tartozott.

– Megyünk aludni? Az én ágyamba esetleg, hm?

– Az a mi ágyunk, seggfej.

– És aztán egy jó alvás után azt hiszem, újra el kell majd mennünk Hollóbércre – mondta Harry elgondolkodva. – Tartozom neked pár csapással.

Draco elsápadt.

– Nem mondod, hogy...

– Mondd azt, hogy „igen, Harry gazdám"!

– De semmit sem tettem, amivel kiérdemeltem volna...

– „Igen, Harry gazdám" – ismételte el Harry. – Bízz bennem!

Draco vetett rá egy ferde pillantást.

– Igen, Harry gazdám. De... de nincsenek már ott azok a rudak, ugye? Meg a bőrszíjak a padlón. Ugye nem fogsz...

– Még mindig ott vannak, én pedig pontosan azt fogom adni a golyóidnak, amit megérdemelnek.

Draco nyöszörgött egy kicsit.

– Harry...

– Ennek is alá fogod vetni magadat. – Harry közelebb lépett, és érzéki suttogássá halkította a hangját. – Már a gondolatától is keményedsz, nem igaz? Szereted a gondolatát annak, hogy megfenyítsék a golyóidat, még akkor is, ha a valóság valami más. Csak koncentrálj a ma éjszakára, Draco! A holnap túl hamar eljön. Hadd vegyem gondjaimba azt a gyönyörű, kemény farkadat, jó?

Draco közel hajolt hozzá, és szinte elolvadt a vágytól.

– Dugj meg! – nyögte. – Kérlek! Dugj keményen, míg el nem felejtem, mit fogsz velem csinálni holnap!

– Ó, nem fogsz megfeledkezni róla – ígérte Harry. – Egész idő alatt a golyóidról fogok beszélni. A szép, nagy golyóidról. Mmm, fogalmad sincs, mennyire szeretlek nézegetni, ahogy kikötözve kitárulkozol, felajánlva a golyóidat, ahogy minden egyebedet, Draco. Talán ha elég sokat beszélek a golyóidról, a végén elérhetem, hogy érintés nélkül elélvezz.

– Már most is azon a határon vagyok – kapkodott a levegőért Draco. – Kérek engedélyt...

Harry nem bírta megállni. Megmarkolta Dracót a nadrágon keresztül, csak egyszer, miközben a fülébe suttogott, azt parancsolva: „Élvezz, Draco! Mutasd meg, mennyire van szükséged a gazdádra..."

Draco megborzongott a karjaiban, aztán újra és újra; apró remegések futottak végig az egész testén.

– Egek, milyen dögös vagy – mondta Harry, és megcsókolta. – Szerencsés férfi vagyok.

– Ezt nem... nem gondoltad komolyan...

– Ó, dehogynem. Holnap ki foglak kötözni, és elbeszélgetni veled a viselkedésedről. És aztán kezelésbe veszem a golyóidat – ígérte Harry.

– I... i... igen, Harry gazdám.

– Mmm, milyen jó rabszolga van – dorombolta Harry. – Milyen engedelmes. Most gyere fel, és megduglak az ágyamban... vagyis az ágyunkban. Ezúttal sikítani fogsz, amikor elélvezel.

– Gondolom, úgy érted, holnap fogok sikítani.

– Holnap is – mondta Harry, kinyújtva a kezét.

Draco újra az ajkába harapott, aztán bólintott, és Harry kezébe tette a sajátját.