Sziasztok. Egy kis olvasnivaló.🙂

Harry

A teraszon ülünk. A csillagok, mint éjjeli szentjánosbogarak, világítanak. Azt hittem, már semmi új dolog nem fog velem történni. A száz nap alatt úgy gondoltam, megtanultam, megtapasztaltam mindent. Már önállóan teszem, amit kell. Nincsenek folyton velem, még a figyelő tekintetüket sem érzem már magamon. Megbíznak bennem. Ennél nagyobb dolog nincs is számomra jelen pillanatban. Sok feladat van itt a birtokon. Városi ember, aki csak a városhatáron belül mozog, ezt el se tudja képzelni. Igen, sokszor fárasztó, időnként fájdalmas izomlázzal járó, mégis jó érzéssel veszem ezeket tudomásul. Most is, amikor a mosási feladatokat látom el és már a teregetés momentumait végzem mosolyogva, csiptetem a szárítóra a mosott ruhákat. Soha nem gondoltam volna, hogy én, a városi vagány gyerek, ezt is meg fogom tanulni. Észrevettem, Louis nem igazán szeret a konyhában tevékenykedni. Zokszó nélkül végzi a feladatokat, amit akkor neki kell végeznie, de nem ellenkezik amikor önként veszem át tőle a konyhatündér szerepét. Ezek a tevékenységek is azok közé tartoznak, amiket tudom, meg kell tennem. Bevallom, szeretem is csinálni. Holnapra Paul vendégek érkezését jelzi. A hírre kissé összerezzenek. Eddig senki nem járt erre, most meg apa és fia érkezik. Rossz érzés fog el, hogy miért, azt nem tudom megmondani.
- Harry, te egy távoli rokon vagy. Így leszel bemutatva.
- Rendben, de nem akarok zavarni. Szívesebben lennék az idő alatt a szobámban - mondom kezemet tördelve, hiszen a rossz érzés nem hagy nyugodni.
- Miért lennél ott? - szól Louis, kezét vállamra helyezi. - Hidd el, jól fogod érezni magad. Egy kellemes, nyugodt estét fogunk eltölteni. Apa készít finom grillezett húst, én pedig elkészítem a híres Louis féle limonádét.
Az étel és ital említése miatti érzés, mert bizony szeretem mindkettőt, felülkerekedik bennem.
- Sikerült a meggyőzés. Szívesen tartok veletek. - mondom, de a rossz érzés máris belém férkőzik ismét.
Az éjszaka nyugtalanul aludtam. Eddig nem álmodtam a városi haverokkal, most mégis. Izzadva, levegőért kapkodva riadok fel és már nem tudok visszaaludni. Az elfogásom percei peregnek le ismét. Az ijedtséget újra átélem, amit a rendőrök okoztak bennem. Látom a gyilkos pillantásokat rám lövelő srácot, aki mások előtt takarásban volt, de én jól láttam és mozdulatait, ami mintha becipzározná a száját és kezét elhúzta a nyaka előtt. Tudom, ez figyelmeztetés volt részemre, hogy tartsam a számat, mert különben baj lesz. Értettem, hisz tudtam, képes a fenyegetőzést valóra is váltani hiszen rájött mivel tud zsarolni, és meg is tette.
A napi szokásos dolgok elvégzése eltereli figyelmemet, de ahogy közeledik a vendégek érkezése úgy érzem egyre rosszabbul magam.
- Mi a baj, Harry? - lép mellém Louis és én igyekszem könnyedén felé fordulni.
- Nincs semmi, csak szeretném ha már este lenne.
- Miért?
- Nem tudom, Louis. Félek. Eddig olyan nyugodt voltam! Most pedig ideges vagyok.
- Én mindig jól érzem magam, ha itt vannak. Hozzászoktam hogy csak apa társasága van, de ha más is itt van, kicsit jobb. A srác pedig egy vagány gyerek, folyton dicsekszik, merre járt. Szeretem hallgatni a történeteit.
- Louis, nem akarok csalódást okozni, és azt se, hogy kiderüljön ki vagyok valójában. Csak remélni merem, el fogják hinni a távoli rokon vagyok mesét.
- Ne aggódj, rendben lesz minden az este folyamán.
- Úgy legyen ... Úgy legyen. - suttogom még párszor magamban.
Gyorsan végeztünk a még hátralévő feladatokkal, hiszen ma kicsivel korábban látjuk el a háztájit, így mire az ismeretlen kocsi begördül, már kényelmes ruhára váltottuk mindhárman a munkás ruháinkat, amire eddig nem igazán volt példa, mióta itt vagyok.
Olyan szívesen lennék most bárhol, mint itt, és pillanatokon belül tudom is miért. A kocsiból a vezetőülés felől Paullal egyidős férfi száll ki, de az én figyelmemet az anyósülés felőli oldalon kiszálló köti le. Nem kell, hogy közelebb jöjjön, már tudom, ki az. Azonnal értelmet nyer az aggodalmam, és amikor mellénk lép ,kezeimet magam mögé kell tennem, hogy ne lássák a mellettem állók annak remegését. Miért? Miért? Miért? - zakatol az egyetlen gondolat a fejemben.
- Szia, Jeremy! Örülök, hogy látlak ismét. Szeretném bemutatni neked Harryt. Egy távoli rokonunk, aki pár hónapot a birtokon tölt.
- Jerermy Stokes. - nyújtja felém a kezét, én pedig rémült tekintettel nézek rá, de egy kacsintással jelzi, amit csak én látok, belemegy a játékba, hiszen felismert azonnal ő is.
- Harry - nyújtom felé kezemet, remélve, hogy nem remeg, amit Jeremy elfogad és egy erős szorításba vonja.
- Örülök, hogy itt lehetek, Louis- fordul az említett felé, aki az éppen felénk tartó két férfi irányába tekint.
- Louis, mennyit változtál mióta utoljára láttalak!
- Eltelt talán már fél év is - nyújtja kezét és mosolyogva öleli meg a férfit, akit láthatóan kedvel, ahogy annak fiát is.
Engem is bemutatva a férfinak, együtt megyünk a ház mögötti pihenőhelyre, ahol minden előkészítve várja a kellemes estét eltölteni szándékozó társaságot. Feszengve, idegesen lépkedek köztük, és bár a férfi elhitte a rám adott magyarázatot, de fia azonnal felismert, pedig hónapok óta nem láttuk egymást. Igyekszem Louis mellé ülni, hogy némi biztonságérzetet adjon, de így pont szembe kerülök Jeremyvel, aki folyton engem bámul, ami egyre zavaróbb számomra. Tudtam, nehéz este vár rám, de Jeremy még nehezebbé teszi.
- Azt hiszem, elkészült a vacsoránk. - lép vissza az asztalhoz kezében egy fából készült hatalmas tálcával a házigazda. - Louis, menj hozz még limonádét! -
Én azonnal felpattanok, és jelzek Louisnak, hogy maradjon csak nyugodtan. Ha csak pár percre, de egyedül lehetek, ebben reménykedve indulok a konyhába. Az aszalra kikészítem a két kancsó limonádét, és gyorsan a mosdó felé veszem az irányt, ahol arcot mosok hideg vízzel. Ahogy kilépek, Jeremybe ütközöm.
- Jó újra látni Styles. Ezek szerint nem egy börtöncellában kell tengetned az életedet.
- Amint látod, nem. - mondom lehajtott fejjel, mert nem akarom a vigyorát látni, amit a rendőrkézre kerülésem miatt most, hogy nem látja senki, megengedhet magának.
- Szerencsém volt pont, ahogy neked, hogy nem vettek észre akkor.
- Mert ügyesebb vagyok, mint te. - mondja és egy lépéssel előttem terem majd a falnak lök.- Ajánlom neked, hogy kilétem titok maradjon, mert különben valakik nagy bajba kerülhetnek, és gondolom ezt te sem szeretnéd.
- Nem! Kérlek hagyd békén őket!
- Ez csak rajtad múlik. Most, hogy tudom, hol vagy, nyugodtabb vagyok.
- Ne bántsd őket! Hallgatok, ahogy eddig is tettem. - nézek könyörgő tekintettel, mert ahogy eddig, most is veszélyben van anya és a nővérem, akik számomra a legfontosabbak az életemben.

Louis.

Egész este, ha csak fél szemmel is, de Harryt figyelem. Végig ideges, ami a vendégeink miatt érthető, de az idő előrehaladtával sem oldódik fel. Folyton Jeremyt nézi. Talán ismerik egymást? Ezt azonnal elvetettem, hiszen egy olyan fiú, aki jó családból származik, mit keres azokban a körökben, ahol Harry volt.
Apáék számomra érthetetlen, olyan szakmai dolgokról beszélgetnek így ahhoz nem tudok hozzászólni.
Apa a hozzáértő gondoskodása alatt készülő húst végül késznek nyilvánítja.
- Azt hiszem elkészült a vacsoránk. Louis! Menj, hozz még limonádét!
Indulnék, de Harry már pattan is fel és sietve távozik a konyha irányába. Jeremy talán egy perc múlva indul utána, ami az eddigiek miatt egy rossz érzést kelt bennem. A házba lépve hangokra lettem figyelmes, ezért arra indulok ügyelve ne csapjak zajt.
- Nem! Kérlek hagyd őket békén.
Harry hangja suttogó és kétségbeesett. Szóval tényleg ismerik egymást.
- Ez csak rajtad múlik. - hallom Jeremyt. - Most, hogy tudom hol vagy, nyugodtabb vagyok.
- Ne bántsd őket. Hallgatok, ahogy eddig is tettem. Nem foglak lebuktatni.
Lélegzetvisszafojtva hallgatom őket. Nem hallottam a beszélgetés elejét, de amit igen, abból azonnal rájöttem, hogy Harryt régen is zsarolta Jeremy, és most újra figyelmezteti.
- Harry, kis buzi barátom! Tudsz te jó fiú lenni, de ha kérhetlek, élvezd az estét, mert olyan vagy mint aki karót nyelt.
- Szerinted olyan könnyű? Most, hogy tudom ki vagy, és csak a játékszereid volunk, sőt miattad kerültünk szorulthelyzetbe.
- Amit bevallom, jó volt végignézni. Szívesen csevegnék még veled, de most iparkodj azzal a limonádéval. Apáék már várják.
Gyorsan,de óvatosan kihátrálok, nehogy észrevegyenek. Mire visszaülök a helyemre, Jeremy is visszatér, majd pár pillanat és Harry két kancsót magával hozva lépked felénk. Látom a zaklatottságát, és így már értem, miért viselkedett úgy ahogy. Apa éppen a tányérokra adagolja a frissen sülteket. A kenyér is előkerül. A vendégek után Harry felé nyújtja a tányért, aki nem figyel rá. Gyorsan elveszem és én adom a kezébe úgy, hogy az asztal alatt egy kicsit meglököm, talán ezzel a figyelmét magamra vonom.
- Harry, egyél. - mondom határozottan, de nem parancsoló stílusban.
Tekintetét rám emeli és látom benne azt a legyőzött fiút. Jeremy jelenléte visszahozta azt a Harryt.
- Köszönöm, Louis. - veszi el a tányért és enni kezd, de tized annyi lelkesedéssel, mint korábban, amikor csak hármasban ettük ugyanezt.
A vacsora finom, de a szavak, aminek fültanúja voltam nekem is elvettéka korábbi j jó kedvemet. Igyekszem nem mutatni. Szerencsére Harry korábbi szavai, hogy mennyire tart az estétől, a tartózkodó viselkedésére magyarázatot adnak.
Amikor a vendégeink kocsija elhajt, Harry megkönnyebbült sóhajjal nyugtázza, hogy ismét hárman vagyunk.
- Paul, az étel, amit készített, nagyon finom volt. Ne haragudjon rám és remélem nem tűnt illetlennek a viselkedésem.
- Harry, nyugodj meg. Úgy viselkedtél, ahogy a helyzet megkívánta. Idegenek voltak számodra, és ez érthető. Majd ha legközelebb jönnek, akkor már ismerősként tekinted őket, már oldottabb leszel velük kapcsolatban.
Harry mellett állok, és jól érzékelem, ahogy apa szavai hatnak rá.
- Harry, hidd el, hozzá tudsz szokni, hogy idegenek is vannak körülötted.
- Remélem, igazad lesz, remélem, és szeretném, ha így lenne.
Tudom, hogy Jeremyvel kapcsolatban soha nem lesz igaz eme ígérete, de talán másokkal igen.
- Gyere, Harry, tegyünk gyorsan rendet és mehetünk is aludni. Hamar itt a reggel megint.
Azonnal indul is vissza a teraszra és mire utolérem, már mindkét keze tele van. Érzem, hogy mennyire vágyik az egyedüllétre, de nem küldhetem el, pedig szívem szerint megtenném. Most nem fogok szólni a titkáról, remélve ő lesz, aki megemlíti majd.
Összedolgozva hamar rendet teszünk és már a szobám előtt állunk.
- Harry, próbálj meg pihenni, kérlek.
- Nem tudom, Lou. Ez a nap igen kimerített.
- Látom, Hazza. Ezért mondtam, hogy pihenj. Rád fér. - mondom, és a szemben álló fiú tekintetét keresem, de ő csukott szemmel áll, gondolom zaklatott tekintetét rejti el előlem. - Jó éjt, Hazza.
- Neked is, Lou. Reggel úgy, ahogy eddig.
- Úgy, mint minden reggel.
A kimondott szavak olyan ki nem hagyhatóak az esti elválásunknál. A szobám ajtajának kilincsére helyezett kezem valami jel lehet Harrynek.
- Louis! - érzem meg kezét a vállamon. - Kérlek, maradj velem pár percig! Nem akarok egyedül lenni még.
- Pedig a testbeszéded ezt mondja.
- Tudom. A lelkem viszont a társaságodért könyörög.
- Két perc és ott vagyok a szobádban.
- Köszönöm- suttogja és a vállamat elengedve a szobája felé indul.
A két perc jelzés, hogy öltözzön át, amit magam is gyorsan megteszek. Így pizsamaként szolgáló pólóban és rövidnadrág kombóban ülünk Harry matracán percekig szótlanul.
- Hazza, elfogadom ha csak a jelenlétemre van most szükséged. Nem szükségesek most a szavak. - biztatom, igyekezve nem elárulva magam.
- Köszönöm! - ül falnak vetett háttal, felhúzott lábait átölelve. - Lennének, de bennem kell maradniuk.
Jól tudom miért mondja ezt. Nem lehet áruló, és a fenyegetést is komolyan veszi.
- Én itt leszek.
Nem szól, de tekintete beszél helyette, és most azonnal elmondaná, mi bántja, mi okozza zaklatottságát, belső vívódását. Percekig szótlanul nézzük egymást.
- Szerintem feküdj le. Itt maradok egy ideig.
- Megteszed értem, miközben te is szeretnél már nyugovóra térni?
- A barátok megteszik egymásért, mert remélem tudod és érzed, hogy a barátodként ülök most itt melletted.
- Igen érzem, Boo. - mondja, majd lehunyja a szemeit és vesz egy mély levegőt, amit lassan enged ki.
Eddigi tartása megenyhül, majd úgy, hogy engem ne üssön meg, lefekszik. Én a takaróért nyúlok és terítem is rá.
- Aludj, Hazza! Minden rendben lesz. Ne aggódj!
Kezemet a vállára teszem, ahogy a fal felé fordul, de másodperceken belül tenyerét az enyémre teszi, majd összefűzi ujjainkat.
Az elmúlt idő alatt az elítélt fiúból mára barát lett. De a hallottak alapján, ami bizonyosságot adott a megérzéseimre, talán egy szerelem is alakulhat a bírói ítélet után.

Üdv Neked kedves olvasó. Igen, végre újra itt vagyok, és mint olvastad a birtokon is zajlik az élet éppen úgy, mint a valós életben.
Nagy ölelés jár amiért itt vagy. Puszi😘 Moncsi