Harry.

Immár az ötvenkilencedik X-et teszem a mai dátum mellé lefekvés előtt. Első itteni estémen kaptam egy naptárt, aminek az aznapi dátuma mellett volt egy X . Ezt akkor Louis tette oda, és én azóta minden este folytatom. Minden tizedik felett egy szám is van. A mai felett a hatvan díszeleg. Szóval ma van hatvan napja, hogy a birtokra érkeztem. Ennyi már letelt abból a hétszáz harminc napból, amit itt kell töltenem. Azt hiszem, hálás lehetek, hogy a bíró ide küldött. Szerencsére hamar beleszoktam ebbe az életbe, ami itt van. Eleinte, nincs mit szépíteni rajta, nehezen, de végül beletanultam azokba a dolgokba, munkafolyamatokba, napi rutin feladatokba, amit egy birtok ad annak lakóinak.

Bizony jólesett az elismerő szavakat hallanom, amit két hét ittlétem után kaptam. Egyik teraszon töltött estén, igaz hivatalosan a korom miatt még nem ihatok, de azért egy kis pohár bort kapva beszélgettünk. Paul az elvégzett munkát, az ahhoz való hozzáállásomat dicsérte. Tudják, nem tehetek mást, mint tenni, csinálni, mégis a dicsérő szavak egytől egyig az eszembe vésődtek. A Louis-val alkotott párosunk pedig remekül működik. Eleinte elfogadva az utasításait tanultam bele a birtoki életbe. A napok múlásával ezen utasítások megfogadandó tanácsok lettek. Az eleinte nagyon nehéznek tűnő feladatok nehézzé, majd a napi gyakorlásnak köszönhetően már elmondhatom, hogy könnyűvé váltak. A feladatok mellett az állatsereglettel is meggyűlt a bajom. A legegyszerűbb feladat is rémálom volt az első napon. Az, aki nem csinálta, annak a tojások összegyűjtése semmiségnek tűnik. Na ez úgy nem igaz, mint ahogy a szabadulásom papírja Paul íróasztal fiókjában lapul. Amikor egy harcias kakassal kell farkasszemet nézni, mert éppen ott áll, ahonnan a friss tojást kellene kivenni, hát tud okozni némi kellemetlen percet. Egy kergetőzés után, persze én szaladtam elől,  Louis elárulta, hogy jobban járok, ha egy adag kukoricát elszórok az udvaron. Tanácsolta, hogy utána gyorsan szedjem a lábaimat, no meg a tojásokat, hogy hamarabb végezzek, mint a kakas a kukorica vacsorával. A szavait megfogadva másnap úgy tettem, megcélozva a tyúkudvar legtávolabbi pontját, és a sikeres tojásgyűjtés után egy nyelvnyújtással dicsekedtem a kakasnak tisztes távolból, hogy túljártam az eszén.

Az első estémen kiejtettem a számon, hogy Louis mérgezett egér módjára szaladgál. Igaz, csak magamban így hívom őt azóta is, egy kócos jelzőt elé téve. Mert a kezdeti jól fésült, mégis össze vissza álló haja, a munka közben a szélrózsa minden irányában kócosan meredezik. Bizony a szénakazal rendezettebben néz ki, mint az ő haja ilyenkor. Hamar bevallottam magamnak, hogy kócosan jobban tetszik.

Én a városi kölyök becenevet kaptam, amit azonnal meg is szerettem. Megtudtam, hogy én vagyok eddig a legfiatalabb, aki ide került, ezért lett ez. Idővel a városi elmaradt, csak a kölyök maradtam nekik.

Immár hatvan napja fekszem le a matracomra, mert bizony hiába akarta Louis befejezni az ágykeretet, amit nekem szánt, lebeszéltem róla. Meggyőzése gyanánt elővettem azt a történetet, amiben kisgyerekként folyton leestem az ágyról. Persze a folytatást már elhallgattam, ami az volt, hogy apám egy idő után megelégelte, hogy minden éjjel bőgőmasinát játszom, és mérgében darabokra hasogatta az ágyamat, onnantól csak matracon aludtam. Azt is eltitkoltam Lou elől, hogy sokszor talált az éjszaka a sikátorok valamelyikében, ahol még egy darab papírt sem találtam, hogy legalább ne a csupasz betonon üljek. Itt most egy lepedő, puha párna, finom fogású pléd volt, amit magaménak tudhatok.

A ruhatáram is szépen gyarapszik, így a napomat nem mosással kell befejeztem, mint az első napokban, hogy legyen tiszta alsóm és zoknim. Igen, ez is a meg kellett tanulnom listáról került le idővel. Eleinte igen, segítséggel, de na. Nem születik az ember minden házimunka tudományának a tudásával. Hát ez bebizonyosodott nálam is. Most is szégyellem magam a gondolatra is, amikor érkezésem másnapján Louis az esti zuhanyzás után jelezte, kövessem, mert mosni fogunk. Összeszedve a szennyesemet, ami akkor az összes alsó neműmet jelentette követtem.

-  Ez a mosókonyha. Látod, fel van szerelve modern mosógéppel, amiből kettő is van, de csak hetente kétszer van beiktatva nagymosás a napi programba, ami persze az én dolgom. Ezért a napi fehérnemű szennyest kézzel kell kimosni esténként. Most is ezt fogjuk tenni.

-  Úgy nézek ki, mint aki tudja, hogyan kell? - kérdezem.

-  Nem, de ezt sejtettem. Szóval megmutatom, mit és hogyan, te pedig utánzod.

-  Rendben! - és hogy hitelesebbnek tűnjek, bólogatok is, de közben olyan butának, sőt elcseszettnek érzem magam.

Itt a világ végén van valaki, aki sokkal jobban boldogul az életben, mint azt magamról hittem ott a városban.

-  Harry! Én is apától tanultam mindent. Adj időt magadnak, mert nem vagy sem buta, sem elcseszett. Tudom, hogy ezt gondolod magadról, de én inkább azt mondanám, így, ahogy itt állsz mellettem, hogy elveszett vagy.

-  Tudod, eddig azt hittem, a jég hátán is megélnék, erre itt van ez a birtok, itt vagy te, és máris valóban elveszettnek érzem magam.

-  Nem szeretem magamat ismételni, de újra elmondom, hogy adj időt magadnak! Apa is ezt kérte, ha jól emlékszem szavaira.

-  Miattatok megteszem.

-  Állj! - bök mutatóujjával a mellkasomra és kicsit haragos tekintetét fúrja az enyémbe. - Nem miattunk, magad miatt Harry. Nem csak azt szeretném, hogy azért várd a két év leteltét, hogy elmehess innen.

-  Akkor mondd, mit szeretnél!

-  Azt, hogy úgy menj el tőlünk, hogy sokkal értékesebbnek érezd magad. Csupán ennyi.

Azóta megtanultam a mosógépet kezelni, és heti egyszer, ennyit tudtam kicsikarni magamnak, én vagyok a mosás felelős. Pár alkalom után büszkén néztem a kiteregetett ruhák táncát, amikor az enyhe szellő partnernek hívta őket.

Most így a hatvanadik napon, sok eddig nem ismert dolog megtanulása után, még mérföldekre vagyok a jó farmer címtől, de tudom, hogy idővel azt is bezsebelem. Louis szavai, hogy adjak időt magamnak, jó tanácsnak bizonyultak, de arra is megtanított, másvalakit mennyire könnyű meggyőzni, de magadat bizony nagy erőfeszítésébe kerül.

Hatvan napja távol mindentől és mindenkitől, amik, akik eddigi életemet jelentették. Bevallom, vannak pillanatok, amikor az adott szavam visz tovább. A bíró egy új életet adott nekem, gondolom, remélve, hogy élek vele. Jelentem, bíró úr élek vele, és élni fogok az utolsó itt töltött napom reggeléig. Nem akarok arra gondolni, mi lesz azután. Nem akarok gondolni arra sem, hogy hová megyek, arra pedig pláne nem, hogy nincs senki, aki segítene normális életet élnem. Nagy esélyem van, hogy ismét rossz útra térjek, de addig, amíg itt vagyok, nem gondolkozom ezen. Ezennel megtiltom magamnak, hogy ilyen gondolataim legyenek.

Hatvanadik napja, igaz suttogva, de kimondom a jó éjszakát szavakat a szobám azon fala felé fordulva, aminek a másik oldalán Louis tér nyugovóra. 

Üdv Kedves Olvasom. Jó itt tudni Téged a soraim végén. Kicsit döcögősen, de csak összejött ez a rész is. Remélem jól vagytok. Millió puszi. Moncsi