-Akaashi,ügye sosem hagysz el?

-Sosem hagynálak el,Bokuto.

-Reméltem hogy ezt mondod.-ajkaimat az övére tapasztom.Olyan mintha egy sosem látott világ tárulna fel előttem.Az ajkai mozgása,s mintha csak nekem teremtették volna tökéletesen illik az enyémekre.Nyelve egy édes táncot jár az enyémmel.

-Sose hagyj el.-suttogja a fülembe majd rá harap.Felnyögök tettére amit egy mosollyal nyugtázza.

 1 hónappal később:

-Hé,Akaashi!Gyere ki te is!-pattogok mellette előszeretettel.

-Nincs kedvem,Bokuto.

-Neee már, Akaashi.-kezdek nyafogni.Sóhajt egyet majd fel áll a székről majd felveszi kabátját.

-Jössz?-nagy szemekkel kezdem vizslatni majd rá ugrok.Mindketten elnevetjük magunkat majd ki megyünk a kertbe.Egész éjjel esett a hó így ellepi a kertet.Úgy gondoltam jó móka lehetne együtt szórakozni.Le guggolok majd egy marék havat a kezembe fogva gyúrni kezdem végül Akaashi fején landol.Hangos röhögésbe kezdek amire egy morcos arcot kapok.

-Ezt vissza kapod.-morogja majd ő is lehajol hóért és megdob vele.Így aztán egy nagy hócsatázás kerekedik.Nem is tudom mióta játszuk ezt de mire észre vesszük már kezd sötétedni.De ezzel mit sem törődve lefekszünk a megmaradt hóba.Ott pihenünk kézen fogva.

-Szeretlek,Akaashi.-mondom mire ösztönösen rá szorítok kezére.

-Én is.Jól vagy?-kérdezi aggódva.

-Persze.-vakarok magamra egy nagy vigyort.Pedig tudom hogy semmi sincs rendben...

-Tudhattam volna hogy nem jó ötlet ez...-morogja mire rá mászok és a derekára ülök.Két kezemmel közre fogom arcát.Mélyen szemeibe nézek.Ismételten csak rá mosolygok.

-Ne aggódj már,Akaashi.Te is tudod hogy előbb utóbb ez megtörténik.

-Szóval ennyi?Nem tehetek érted semmit?Kérlek,csak még egy kicsit.Maradj velem.-könnyezik be szemei ahogyan az enyémek is amik végül az arcán landolnak így összekeveredik az övével.De én ennek ellenére is csak mosolygok.

-Engedj el,Akaashi.Már így is több ideje itt vagyok,mint lennem kellene.Kínzol engem,Akaashi.Hidd el nem kéne itt lennem.Menj és fedezd fel a világot.Szerezz be egy csinos barátnőd,majd házasodjatok meg végül legyen gyerekeitek.Bízom benned Akaashi.Menni fog.-leszállok róla majd fel állok.Ő is így tesz és megölel.

-Szóval elmész.

-Igen,érzem itt az ideje.

-Akkor veled megyek.-jelenti ki határozottan.Meg őrültél?! Te itt maradsz.Hisz még dolgod van.-simítok karcára.Érzem ahogy meg borzong érintésem alatt.

-Kérlek,Bokuto.

-Nem lehet,Akaashi.-mondom megtört hanggal.Nem bírom tovább.Ajkaimat övére tapasztom.Egy vad táncot járnak ajkaink,érzem ahogy nyelvünk össze gabalyodik.-Hisz én nem hagylak.Nem ez lesz az utolsó csókunk emiatt ne aggódj.Amikor el jön a te időd hidd el én akkor is ott leszek veled.Vigyorral az arcomon foglak várni téged.Karjaimat kinyújtom felé és azt fogom mondani hogy:Már vártalak,Keiji.

1 évvel később:

Most kaptuk a hírt miszerint egy 25 éves férfi leugrott egy magas ház tetejéről.Öngyilkos lett.A mentők már nem tudtak vele mit kezdeni.A rendőrök is ott vannak a helyszínen és az egyetlen nyom az egy szöveg amit a saját vérével írt oda.Így szólt:

 REMÉLEM BETARTOD AZ ÍGÉRETED. SZERETLEK!

Igen tudom,tudom.Rövid lett és még hozzá szomorú.Sajnálom ha ezzel mindenkit elszomorítok de valahogy az egész csak magától íródott.Mintha nem is én írtam volna.Ígérem a következő történet amelyben Kuroo és Tsukishima lesz fő szerepben nem lesz ilyen depressziós.Mindent megteszek csak hááát...Nos,mindegy nem akarok itt panaszkodni...he he he *kínosan nevet és a tarkóját vakarja* (És tényleg így teszek a gép előtt szóval,ja)Szóval hamarosan ismét itt lesz a következő rész addig is sziasztok.  Rotani_Mora remélem azért még tetszett várom a véleményedet :)