El telt egy hét és még most sem találnak..
Hogy hol is vagyok..??
A műhelyben másnap egy férfi gondolom aki ott lakik észre vett..
Látta hogy rémült vagyok így be vitt a házba..
A férfi és a nő annyira cukik voltak, olyan arányosan puszit adtak egymásnak a férfi el köszönt mert munkába ment..

A hölgy rám nézett és egy kedves mosolyt vetett rám..

"Mond csak hogy kerültél mi hozzánk??"

"tudja hölgyem........"
majd mindent el meséltem neki..

"Ezt meg kell oldalunk"
Mondta mosolyogva..

Ezután fel hívta anyám( az mondtam hogy anyám ez olyan jó érzés) a hatóságot meg mondtuk anyámék lakcímét és már ott is voltak..

Mi épp oda tartottunk , hogy el mondjam milyenek is ők..
De még azt sem kellett mert a gyámhatóság már a papírokat írogatta meg velük..

Be vallom kicsit rossz volt látni hogy sírnak de sosem erdekeltem őket mindig csak bezártak és inni mentek..

Szóval most igen nevelő szüleim lettek..