⚜Vincent⚜
_________________

A szobában ácsorogva a falat támasztva hátra hajtottam a fejem és üveges tekintettel pillantottam előre. Bármi is történik velem, az nem normális. A testem küzdött valami ellen. Remegtek a végtagjaim és izzadt a testem. Egyszerre fáztam és melegem is volt. Fókuszáltam a barna ajtóra de mindent homályosan láttam. Akkor kezdődött, amikor ittam Damien véréből. A vére olyan hatással volt rám, amivel eddig még nem találkoztam. Mintha kiszívná az erőmet. Damien vére csörgedezett az ereimben. Egy vérfarkas hibrid vére. És én hülye nem gondolkoztam! - Oké! Oké! Semmi baj! - kezemmel a falat tapogattam és a fürdőszoba felé sétáltam. Azonban sétálás közben hangokat és képfoszlányokat láttam. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna, mintha valami elvette volna az eszem. Az érzés egyenlő volt a halállal. Nem találkoztam még ilyennel. Egy...kihalt elhagyatott föld homályos látomása lebegett a szemem előtt. A kietlen pusztaságban sárkányok repültek a vörösre festett égen. A fák eltűntek, helyette halott tetemet éktelenkedtek a szénné égett talajon. Mi a franc ez?! A kezemet magam elé tettem és próbáltam eltűntetni a látomást. Talán megfogok őrülni?! Alkarommal letöröltem az izzadságot a homlokomról, miközben az ajkamra tettem a kezem. A vére... volt benne valamit! Valami ami nincsen rám jó hatással. Muszáj volt leülnöm. Hírtelen szorult a mellkasom és kevés oxigént szívtam be a tüdőmbe. - Ah....Victor! Victor - tekintetemmel az ajtó felé pillantottam. Másodpercek múlva vágódott be a szobám ajtaja és Victor lépett be rajta. Az ajtót becsapta maga után, és mellém lépve átkarolta a derekamat. Nagyokat pislogott, száját kinyitotta. Ijedt volt, hiszen nem tudta, hogy mi történik velem. Csak ennyit mondott:
 
- Elmondanád, hogy mi a pokol folyik itt?! - lassan fektetett le az ágyamra és térdelt mellém. Az ingemet széttépte a testemen és ekkor hátra hökkölt. - Mi a f.... - kezét maga elé csúsztatta, az arca sápadt lett. Mélyen a szemembe nézett és lassan hátrált. Mintha félne. Victor Dragomír rettegett valamitől. A levegő után kapkodva, szédülten és kicsiket pislogva néztem a szemébe. Ha valaha is elképzeltem a halál szelét...hát ilyennek képzeltem.
 
- Mi a baj? - szememmel fürkésztem a felsőtestemet de soha nem gondoltam volna, hogy ilyennel találkozni fogok. A szívem területét fekete erek és vonalak vették körbe. Victor könnyes szemmel nézett a szemembe és megrázta a fejét. A fekete erek jól látszódtak. Mintha egy fa szerteágazó gyökerei lettek volna.
 
- Ez... nem tudom, hogy mi ez.... én... - hátra lépett egy lépést. – Ez lehetetlen! Mi ez a feketeség?! Ezt... ezt Damien vére tette veled?! – találgatott.
 
- Azt hiszem, hogy igen - köhögtem. - Mi más tette szerinted?! - próbáltam felülni de ez a valami elszívta az erőmet. Akkor tudtam, hogy nagy baj van, amikor Victor a homlokomra csúsztatva a kezét, a fejét megrázta. - Damien vére talán...
 
- Vámpír és vérfarkas vér - gondolkozott hangosan. - Ki fogom deríteni! A lényeg, hogy ne mozogj sokat mert úgy látom, hogy gyorsan terjed! Mintha belűlröl falna fel téged! – mutatott a fekete cikázó erekre.  - Viszont vérre van szükséged! És infúzióra meg... - tűrte fel az ingje szélét.
 
- Victor! - fogtam meg a kezét izzadva. - Angel nem tudhat erről.
 
De amint kimondtam, nyílt az ajtó és a szerelmem lépett be rajta. Smaragd tekintete a boldogságtól csillogott, puha ajkát mosolyra húzta, ám ez a mosoly lefagyott az arcáról, amikor az ágyunkon fekve talált rám. A virágvázát kiejtette a kezéből, ami kicsi darabokban széttőrt a földön. Kezét a szája elé tette és hatalmas könnycseppek záporoztak végig az arcán. Nekünk vámpíroknak nem létezik fájdalmasabb dolog, mint látni a szerelmünket, aki szenved. Átérezzük azt amit ő, együtt lélegzünk vele, és össze vagyunk kapcsolva. Két test egy lélek vagyunk. Nem tudom, hogy ez a valami fáj jobban, vagy az, hogy ilyennek kell látnom Angelt.
 
- Semmi baj - tettem fel a kezem. - Semmi baj - ismételten suttogva. Azonnal hozzám futott és az ágyra feltérdelve az arcomra helyezte a kezét.
 
- Vincent... - pillantott kétségbeesve Victorra. - Mi történt vele?! - sziszegte. - Victor! Mi... mi ez a mellkasán?! Te jó ég! Úristen!
 
- Nem tudom - túrt a hajába. - Nem találkoztam még ilyennel - tette Angel vállára a kezét. - De ez a valami attól tartok, hogy Damien véréből jött! Olyan mintha... mintha megfertőzte volna vele!

- Figyelj apa! Mit szólsz egy közös... - és ekkor történt, hogy Damien lépett be az ajtón. Felé pillantottam. Velem ellentétben ő gyönyörű és erős volt. Megváltozott. Meggyógyult, én pedig haldokoltam. A szemöldökét ráncolta, a keze lecsúszott a kilincsről. Kérdőn kapkodta köztünk a tekintetét, mert nem tudta feldolgozni, hogy az apját így látja. - Na jó! Valaki elmondaná, hogy mi folyik itt? - csukta be maga után az ajtót. – Mi ez a... – pillantott a mellkasomra.
 
- Te voltál! - sziszegte Angel. Damien könnyes szemmel nézett rá.
 
- Hé! Angel! Nem tehet róla! - próbáltam megállítani Angelt, aki felett eluralkodott a káosz. Attól féltem, hogy valami olyat mond Damiennek amit még ő is megbánhat.
 
- Anya? A fiad vagyok... én...nem tudom, hogy mi ez! Mi van apával!?
 
- Egy szörnyeteg vagy! - sírt Angel. Damien hátra lépett egy lépést. Látszólag teljesen összetőrt. Nem értette, hogy mi történik körülötte, nem értette, hogy mi vár rá. - Megölöd az apádat! - kiabálta. - Milyen szörnyeteg vagy te?! TE NEM AZ ÉN FIAM VAGY!
 
És ekkor történt, hogy Damien hátra lépkedve az ajtónak ütközött, majd a szemembe nézve a fejét rázta és feltette a kezét.
 
- Megoldom! Rendbe jösz! Megfogom ezt oldani apa! - letörölte a könnyeit, majd kilépett az ajtón.
 
- Damien! Várj! - de nem hallgatott rám. Te jó ég! Mi lesz ebből?!

 
⚜Damien⚜
_________________
 
E

lvesztettem a fejem, mikor megláttam apát izzadva az ágyon feküdni. Sápadt volt és gyenge. Nem értettem, hogy mi történt vele, de rájöttem, amikor anya a fejemhez vágta a kegyetlen valóságot. Apa haldoklik! Ezt az én vérem csinálja vele! - A kurva életbe! - puszta kezemmel löktem meg egy fát ami nyikorogva repedt meg és lassan dőlt a hatalmas erdő avarába. A fa súlya kisebb földrengést okozott a környéken, miközben megcsapott a szellő. Az erdő közepén guggolva karoltam át a térdem és pillantottam előre. Will lassú léptekkel sétált felém, kezét maga elé tette. Olvasott a gondolataimban, tudta, hogy mi történt.

 
- Semmi baj Damien! A fontos az, hogy maradj nyugodt! Megoldjuk! - bólintott.
 
- Megölöm az apámat! - mutattam magamra. - Mi van velem?! Mi vagyok én?! - tártam szét a kezem.
 
- Koncentrálj valami másra! Gondolj Sonjara! Ma találkozol vele, igaz? - mosolygott. - Ma este randid lesz egy gyönyörű nővel!
 
- Nem...nem lesz - pillantottam az ég felé. Nappal volt, de a hold már kifli alakot öltött. Az erdő sűrű ágai közt hunyorogva néztem a holdat. - Sonja megbocsájtja majd, hogy nem megyek el.
 
- Nem fogja - suttogta. - Te is tudod, hogy nem fogja!
 
- Az apám haldoklik! - kiabáltam, miközben éreztem, hogy a testemen megfeszülnek a ruhák. Mély morgás hagyta el az ajkamat, az agyaraim megnőttek. Merhetetlenül nagy düh közben letérdeltem és letéptem az elegáns ingemet. - Nem akarlak bántani!
 
- Nem fogsz!
 
- Mindenki megsérül, aki a közelemben van! - kiabáltam, miközben éreztem, hogy a csontjaim megrepednek. - Menj! Menj! Will menj el!!
 
- Nem megyek! - nézett le rám. - Barátok vagyunk, igaz?! - helyezte a szívére a kezét. - Sőt! Testvérek vagyunk! Olyan vagy mintha a testvérem lennél! - suttogta, miközben a hangjára koncentráltam. - Együtt csináljuk végig! Az apád erős! Kibírja!
 
- Nem hiszem el, hogy a vérem csinálja ezt vele! Engem... engem tényleg megátkoztak - suttogtam könnyes szemmel és ekkor történt az, hogy vérfarkassá változtam. A látásom megváltozott. Will körvonalait nézve morogtam, majd nagy nehezen a seggemre ültem. Will leguggolt mellém és maga elé tette a kezét. - Megoldjuk a problémát! Mit szólsz hozzá? - miközben engem fürkészett, lefeküdtem és első két lábamra hajtottam a fejem. - Jó kutya - fújta ki magát megkönnyebbülten. - Viszont ma este randid lesz! Talán egy kicsit magaddal is foglalkoznod kellene!
 
- Nem tudok a magánéletemmel foglalkozni, miközben apa haldoklik - hegyeztem a fülem és nyüszögtem egyet.
 
- Képes vagy arra, hogy mindkét világban helytállj - mosolygott. - És én mindenben segítek neked!
 
De az apám akkor is haldoklott!