A lány

.............................

Viktor édes volt.

Sötét szemeivel és csábító mosolyával minden lányról leszaggatta a bugyit, és kezdtem úgy érezni, hogy a rengeteg lehúzott ital miatt az agyam kezdi elveszíteni önmagát. Tudtam, még éreztem, hogy nem lenne szabad engednem azt, hogy hűvös ujjai a bőrömre csusszanjanak. Ó istenem, de olyan jó érzés volt!

Lehunyt szemmel dőltem a vállának, valami eufórikus érzés vágtatott az ereimbe.

Nolan, Nolan, Nolan!

De a név egyre csak kevesebbszer villant fel az agyamba, és az elhaló sejtjeim belebolondultak Viktor halálosan gyengéd érintéseibe. Suttogott valamit a fülembe és én kedélyesen nyögtem. Annyira élveztem, hogy az arcán ülő borosta végigkarcolja a bőrömet, hogy forrongó ajkait kompenzálja hideg ujjaival. Lassan feltört belőlem az elrejtett Abby. Az az Abby, aki csak akkor merészkedett elő, ha kelleténél többet ivott.

Még hallottam a zene ütemes morajlását, éreztem a bőröm alatt izzó lávát, ami teljesen belesimult az zene ritmusába. Csípőm körkörös mozdulatokat végzett és az agyam végleg leállni készült. Már nem érzékeltem a külvilágot.

Érdekesnek találtam, hogy alig pár pohár vodka toniktól ennyire kilegyek, lassan valami értelmes mondat kúszott az elmémbe, de a hatalmas köd, ami elárasztott, elárasztotta az épeszű gondolatokat is. Mosolyra húztam a számat és nekidörgölőztem. Viktor megszeppenten megfordított a karjaiban. Sötétlő tekintete felkutatta az enyémeket, izzadt tincseimet kisimította az arcomból és érdeklődve leskelődött. Csak most vettem észre, hogy az orrának milyen erős íve van, hogy a homloka felé haladva az íves vonal megtörik és kissé horgas formát varázsolva neki, de még így is férfias és markáns volt.

Most, hogy lenyírta a haját még inkább kiütköztek rajta az oroszokra méltó kerekded arc, és az erős vonások. Szemöldöke vastag volt, pillái hosszúak, meg akartam fogdosni őket. A fények ezer árnyalattal játszottak rajtuk.

Vihogva dőltem neki és arcomat az arcához simítottam, duruzsoltam valami érthetetlen halandzsát, de az ujjai melyek a derekam köré fonódtak kissé megszorultak. Az ajkai mozogtak, és én folyamatosan arra koncentráltam, hogy azokat az ajkakat meg akarom ízlelni.

Nolan Lee, te idióta!

Megráztam a fejemet és belöktem őt a tömegbe, lábaim remegtek, kissé megcsuklottam, de sikerült megkapaszkodnom egy erősen rángó lány szőke hajában. Felvisított és szikrázó tekintettel meredt rám, de nem bírtam másra figyelni csak arra, hogy Viktor izmos karjai miképp fonódnak keskeny derekam köré. Segíteni akart, ártatlan szándék vezérelte, de elhomályosult gondolataim a csókon kattogtak. Kihasználva a helyzetet, lábaimat a dereka köré fontam és figyeltem sötét szemeit, melyek egyre csak szürkültek, rövidre vágott haja hirtelen megnőtt és mogyoróbarna tincsekbe olvadtak.

Már nem Viktor Dorohov állt előttem, hanem egy adonisz, akit Nolan Leenek hívtak, ám amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan foszlott semmivé a kép és én ott teremtem a fiún, arcommal egyre csak közeledve az ajkai felé, hacsak abban a másodpercben el nem fordította volna a fejét, ajkaim az övén landoltak volna. Valami a csuklóm köré fonódott és lerántottak Viktorról. A helyzet túlságosan abszurdnak tűnt, mindenki elhomályosult körülöttem. Vad hadonászás, valaki édes érintése és valami selymes simult az ajkaimra. Nyögdécselve nyúltam fel, hogy lerántsam magamhoz. A hangok sajnos még mindig összemosódott katyvasznak tűntek.

A tündöklő nap édes cirógatására keltem. Puha matrac húzódott alattam, nem pedig a megszokott kemény rozoga valami. Fejemet a párnába fúrtam és engedtem, hogy az orromba kússzon valami különös illat, annyira ismerős volt, mégis távoli.

Nyögdécselve nyújtózkodtam ki, combjaimat összeszorítottam és épphogy élvezni kezdtem volna azt, hogy milyen csodás reggelem volt, rájöttem, hogy egy szál pólóban és egy bugyiban heverek valami vadidegen ágyban, és arra, hogy a fejem kellemetlenül, sőt idegtépően lüktetett. Magamra rántottam a takarót és nagyokat pislogva néztem szét a letisztult fehér szobában, ami nem volt túl nagy, inkább megfelelő méretű. A törtfehérszínű falakon gyönyörűen harmonizáltak a barna keretekbe burkolt fényképek. A könyvespolc színei tökéletesen megegyeztek a többi bútorzattal, ami egy asztalból és egy nagy gardróbból állt.

Egy gyönyörű, hatalmas ablak nyílt az utcára, innen is tökéletesen láttam, hogy az eget egyetlen egy felhő sem csúfította, kéken szúrta ki a szemeimet. Távolban lombosok csupasz ágai himbálóztak a koratavaszt jelző meleg fuvallattokban, míg a fenyvesek megőrizték zöld árnyalatukat.

Minden olyan idillikus volt és én sehogy sem illettem ebbe a képbe. A sötét ajtóra szegeztem a tekintetemet és imádkoztam érte, hogy hirtelen jelenjen meg Daria vagy valamilyen ismerős lány arca. Katy Moss, Lola Smith, bárki csak ne egy fiú fényűző lakásába heverésszek.

Utáltam a gondolatot, hogy Nolan talán aggódik miattam, míg én valami gazdag csávó puha matracában terpeszkedem majdnem meztelenül.

Idegesen haraptam az ajkaimba és ujjaimmal próbáltam kisimítani a hajamba keletkezett csomókat, torkom száraz volt és fejem még jobban fájni kezdett. Kétségbeesve hallgattam a lépteket, amik egyre közelebbről csattantak fel. Lehunytam a szemeimet és összeszorított ujjakkal vártam a sorsomat. Az ajtó kicsapódott, férfias illatot éreztem meg. Ijedten felvonyítottam és kinyitottam a szemeimet, de egy idegen arc helyett Norton Lee állt előttem összefont karokkal.

Gúnyosan mért végig és neki dőlt a falnak. Még mindig fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok, de Norton arca nyugalmat árasztott el bennem.

- Nahát felkeltél? És emlékszel a múlt estére, cica?

- Még mindig nem vagyok cica – sziszegtem halkan, de a válaszára nem bírtam felelni. Sötét foltok kergetőztek az agyamba, sóhajtva vetettem hátra magamat és már nem is éreztem az előbbi ellenszenvemet. – Mond, hogy nem csináltam semmi hülyeséget!

- Azon kívül, hogy összetörted az öcsémet és megcsókoltad a haverját?

Nem bírtam a fejfájásra sem a szorongásomra gondolni. Rettegve ültem fel és magamra rántottam a takarót. Az ajkaimat rágcsálva rázogattam a fejemet. Nem, nem és nem!

- Tessék? – hangom vékony volt és törékeny.

- Jól hallottad.

- Norton...

- Baszki, Abby megcsaltad az öcsémet! – ordított rám idegesen. Egy izom rángatózott a nyakán. – Megcsaltad és ő, amint értesül arról, hogy felébredtél szakít veled.

Szemeimet összeszorítottam és kipattantam az ágyból. Nem érdekelt semmi, megszédültem ugyan, de a tudat, hogy Nolan szakítani akar velem sokkal megemésztőbb volt.

Kirontottam a hálószobából és hirtelen a nappaliban találtam magamat, Nolan egy újságot olvasgatott, mikor szemei kiszúrtak. Arca megrándult mintha nem bírna rám nézni. Sírni akartam, térde ereszkedve könyörögni neki, hogy bocsásson meg, de magam sem bírtam megbocsátani magamnak. Viktorra gondoltam, arra, hogy ezzel talán tönkretettem a barátságukat, hisz én erősködtem annyira, én szenvedtem ki azt a csókot, nem pedig Ő!

Nolan szürke szemeibe néztem és finoman megközelítettem, lépteimet figyelte, tartása merev volt, szemei végigcikáztak a testemet, forróság kúszott az arcomba. Gyűlöltem magamat.

Mikor leültem mellé lehajtottam a fejemet és mélyen magamba szívtam a levegőt. Hallottam, hogy Norton becsapja maga mögött az ajtót, meghagyta ezt a pillanatot kettőnknek. Titkon arra vágytam, hogy itt maradjon, gyáván kapaszkodtam a tudatba, hogy úgy talán nem fog velem megszakítani minden kapcsolatot Nolan.

- Szia! – néztem fel rá és egy mosolyt facsartam ki magamból. Fejem lüktetett. Összefontam magam előtt a karjaimat és figyeltem, ahogy ádámcsutkája egy hatalmasat ugrik. Elnézett a másik irányba, idegesen felpattant és felém fordult.

- Miért nézel ilyen ártatlanul, talán nem emlékszel az eseményekre?

- Részeg voltam, Nolan! Megeshetett, hogy valaki drogot csempészet az italomba, végül is nem hiszem, hogy ennyire kiütöttem...

- Maradj csöndben! – kiáltott rám és ökle erősen csattant a falban. Összerezzentem. Felálltam és elé lépkedtem.

- Megértem, hogy haragszol, de hallgass végig!

- Mit hallgassak végig? Mindent láttam a szemeimmel, azt, hogy Viktor rohadtul nem akarta azt a csókot, de te mindent megtettél, hogy megcsókolhasd – sziszegte fájdalmasan. – Ott voltam a tömegben és titeket néztelek. Azt, hogyan csillanak fel a szemeid látva azt, hogy Viktor rád mosolyog, vagy azt, hogy milyen szenvedélyesen táncoltatok. Láttam az arcodon mindent!

Elfordult tőlem, háta megfeszült. És hirtelen már nem bírtam védeni magamat, mert hibáztam. Sírni kezdtem. Igaza volt Nolannek, nem abban, hogy élveztem, mert egy csöppet sem kívánom Viktort, egyszerűen abban, hogy innen nem bírom kiásni magamat.

- Bocsáss meg – szipogtam.

Nolan vállai teljesen megfeszültek, lüktettek az erei.

- Kérlek, bocsáss meg – vonyítottam halkan és a tenyereimbe temettem az arcomat. Szívem apró darabokra tört, mikor a fiú megfordult. Láttam a szemein a fájdalmat, hogy őt még inkább sértették a tetteim. Zokogtam. Gyomrom összecsavarodott, nem bírtam állni a pillantását, de elmenekülni gyáva voltam. Csak ültem ott, mint egy elveszett gyerek egy áruházban. Félelem és rettegés.

- Miért?

Halkan beszélt, de egy lépést tett felém. Meg akartam ölelni, elveszni izmos karjai között, hogy soha többé ne tudjam elereszteni, de egy lépés után megtorpant és csalódottan mért végig.

- Szeretlek!

- Én is, szeretlek Abby! Szerinted, ha nem imádnálak, fájna ezeket a szavakat kimondanom? Hát nem látod, te vagy az első lány, akit igazán szeretek és mit teszel velem? MEGCSALSZ! Kurvára megcsalsz, és én itt állok, mint valami degenerált és azon agyalok, hogy megbocsássak-e neked, mikor rég szakítanom kellett volna!

Lehajtott fejjel sírtam tovább, szégyelltem magamat.

- Pakolj, Daria megállapodása még mindig tart avval kapcsolatban, hogy elmegyünk Vancouverbe – elindult, de mielőtt kilépett volna az ajtón utána kaptam.

- Nolan! Én sem bocsátanék meg neked, engem is emésztene, ha ezt tetted volna – susogtam. -, de tudod mi ebben az egészeben a legfurább? Hogy fölösleges ilyenekre gondolnom, hisz te túl jó vagy ilyen cselekedetekhez.

- Most nyalni próbálsz?

Elpirultam.

Egy tincset a fülem mögé rejtve pipiskedve egy apró csókot nyomtam a füle mögötti aprócska bőrfelületre, tudtam, hogy az a gyengéje. Mikor ujjaimmal arra kalandoztam tökéletesen éreztem, hogy megfeszül, ám szemei élvezetet sugároztak. Most sem történt máshogy, csak éppen nem kapott utánam, és nem csókolt meg. Hűvösen végigmért és elindult.

- Kapkodj magadra valamit, elviszlek a kollégiumba.

Kérésének megfelelően felvettem magamra a tegnapi büdös ruháimat, áradt belőlük a pia szag. Undorodva kaptam magamra az anyagokat, hajamat feltűztem a csuklómra fűzött gumival, megtöröltem a szemeimet. A kabátomat leszedtem a fogasról és a cipőimbe bújva kiléptem a kellemes időjárású utcára. Messziről kiszúrtam a ragyogó Mustangot, aminek dőlve, Nolan éppen egy cigit szívott el. Le akartam szoktatni róla, de ahogy a lágy, meleg szellő belekapott a hajába és azt, ahogy állkapcsa megfeszült a füst kifújása közben, már nem egészen vélekedtem így az ügyről.

Egy fekete szövetkabát volt rajta, divatos nadrággal. Ujjai közt szorongatta a szálat és szürke szemeit le sem hámozta az előtte húzódó ház kerítéséről. A szél az arcomba fújta a füstöt, de nem érdekelt. Csak bele akartam bújni Nolan karjaiba és elfelejteni mindent. A gyilkosságot, a nyomozást és nem utolsó sorban a gyilkost. Egy fiút akartam, egyszerűen ennyit kértem.

Nolan hallva a lépteimet megfordult. A kaput bezárta és körbe kocogva a kocsit, behuppant a vezetőülésre. Beindította a motort és halk búgása megtöltötte a bőr és olajszagú teret. Fejemet neki döntöttem a hűs üvegnek.

- Szakítasz velem?

Nyelt egyet.

- Számít az neked valamit? Végül is szabad utat adok neked és Viktornak!

- Viktort hagyd ki ebből, ő nem akart semmit...

- Szóval bevallod, hogy akartad azt a fránya csókot? – szisszent fel lehúzódva az útról és egy keskeny földrészre gördültünk. Hatalmas fenyvesek húzódtak mellettünk, az aszfalton egyetlen kocsi sem közlekedett, de én ahelyett, hogy Nolanre néztem volna, gyáván a természet szépségébe rejtőztem. – Nos?

- Igen! – csattatam fel és kiszálltam az autóból, Nolan feldúltan követett. – Igen, gondolom akkor, amikor még magamról sem tudtam, talán akkor igen! Érted, Nolan? Azt se tudtam ki vagyok, nem, hogy ki ő! Egy egyszerű lány voltam, aki csak annyit érzékelt, hogy egy fiúval táncol, az alkohol mindent ködössé tett, ha megkérded nem bírtam volna elmondani a nevemet! Az istenibe is, nem emlékszem semmire! – ordítottam rá.

- Miért neked áll feljebb?

- Mert... - elhallgattam és megtörölve a szemeimet, összegörnyedtem. -, mert könnyebb másra hárítani a felelősséget.

- Utálom ezt – hangja megtört volt, és ez még apróbb darabokra zúzta a szívemet. – Abby, utálom, hogy ezek után szeretlek.

Szemei kikerekedtek és én is így tettem. Visszagondolva a lakásban folytatott beszélgetésünkre, bevallottam neki az érzelmeimet.

- Te kimondtad!

Elsápadt és a hajába túrt.

- Hogy lehet, hogy csak most esett le? – mérgesen a földre szegezte a tekintetét.

- Nolan...

- Csitt!

Elmosolyodtam a helyzet ellenére. Annyira természetesnek hatott az, hogy kimondtam neki azt, hogy szeretem, hogy egyikünk sem vette észre.

Nolan széttúrta a haját, megtépte selymes tincseit, nem bírtam tovább és elé lépve, megragadtam az arcát, elmosolyodva kisöpörtem a szemei elől azokat a sötét fürtöket. Szürke szemei ragyogtak, hisz a veszekedés ellenére kihurcolta belőlem a szavakat.

- Szeretlek, szerelmes vagyok beléd – susogtam halkan. – Végtelenül beléd estem! Hogyan fejezzem még ki az érzéseimet? Hogyan legyek ennél is nyálasabb?

- Csókkal.

Elnevettem magamat, de a szavak bennem ragadtak, mikor ajkai belém folytatták őket, de nem bántam, akár örökre megnémultam volna, ha tudom, hogy azok az ajkak örökre az enyémek lesznek. 

Kedves Olvasóim!

Igen tudom, hogy rengeteget késtem, de az iskola kezdésével konkrétan szétcsúsztam. Nem is ismertem magamra, de most úgy érzem, hogy itt vagyok frissen és üdén egy új fejezettel! Remélem tetszik nektek!

köszönök mindent!

puszi Kira!