A lány

.........................................

Daria egész héten pörgött, folyamatosan elrángatott a könyvtárba és egymás után olvasta ki a boszorkánysággal kapcsolatos könyveket, de egyik sem szolgált igazán fontos információval. Mivel már tudtuk, hogy a gyilkos gyűlöli a boszorkányokat – azaz a vörös hajjal bíró lányokat –, így már volt egy biztos pontunk, de sosem lehettünk biztosak. Mi van, ha úgy dönt, hogy felhagy az előző sémával és valami újabb után kutat? Mi a célja a gyilkolással? Puszta élvezet, vagy figyelem felkeltés?

Éppen az egyik kanapén ücsörögve figyeltem barátnőmet, ahogyan a könyvtárosnővel diskurál arról, hogy hol lehet megkapni a Malleus Maleficarum egyik pontos másolatát, nem pedig holmi összegzést.

Az ősz hajú nő ijedten meredt Darára, mikor ő ciccegve megrázta a fejét. Az asztalához vezette a könyvtárosnőt és a fának dőlve figyelte, ahogy lassan bepötyög valamit a gépébe. A fejéről a szemei elé csúsztatta a szemüvegét és elbújt a vastag gép mögött.

Miközben ők tovább folytatták a diskurálást én egyszerűen felpattantam a helyemről és körbe néztem az ősrégi folyóiratok között. Imádtam azt az állott könyvszagot, amit az összes megsárgult lap árasztott magából. A polcok magasak voltak, néhány lépcső húzódott a polcok előtt segítve minket, ha netalán nem érnénk el a kiszemelt példányt.

Megragadtam egy tincset, ami a szemeim előtt libegett és beletűrtem a gumimba, de amint lehajoltam az újból az arcomba hullott. Fújtatva guggoltam le mikor Daria megérkezett mellém és a kezembe nyomott egy cédulát, a pontos cím és egy beutaló volt, amivel beléphettünk valami elzárt részlegre. Elismerően felnéztem rá és engedtem, hogy felhúzzon.

- Azt mondta, hogy portlandi könyvtárban csak újabb másolatok vannak, de ha igazán régi és megbízható példányt akarunk akkor inkább Vancouvert ajánlja, azt mondta, hogy egy igazán ősrégi példányt tárolnak valami irattárban, gondolom annak a címét adta meg.

- Szép munka – mosolyodtam el, majd intettünk a nőnek, aki egy feszélyezett mosollyal viszonozta a gesztusunkat. – Szerintem megkönnyebbült, hogy elmentünk.

- Ugyan, bír engem a nő – kacsintott, majd kinyitotta az üvegajtókat és lementünk az alsószinten található öltözőkbe. Leadtam a kulcsomat és mosolyogva vettem ki a fiatal lány kezéből a kabátomat és tömött táskámat.

A nyakam köré tekertem a sálamat és vártam, míg barátőm el nem rendezgeti a haját. Kilépve a hideg utcára a szívem hevesen kezdett vágtázni, alig bírtam nem arra a méregzöld Mustangra nézni, ami ott állt a parkolóban. Az autó mellett állt Nolan, és Viktortól elcsórt öngyújtójával meggyújtotta a szájában himbálózó szálat. Aggódnom kellett volna az egészsége miatt, a látvány mindent megért. A csikk lazán himbálózott az ajkain, míg a szél hevesen rángatta a fején összegyűlt hullámos fürtöket. Vigyorogva néztem barátnőmre.

- Ne vigyorogj, undorítóan szerelmesnek tűnsz – fintorgott, majd a kocsi felé kezdett szaladni, csak ekkor láttam meg a hátsó ülésen gubbasztó Viktort. Arca már kezdett élőkhöz hasonló színt felvenni, szemei újból titkokat sejtettek , ezzel homályost ködöt varázsolva a fiú köré.

Nolan kérdőn nézett a felé vágtató lányra, unottan elmosolyodott és széttárta a karját, Daria a karjai közé vetette magát és nyerítve felnevetett, muszáj volt elmosolyodnom. Nolan összeborzolta a haját és viccesen vigyorogva felnézett rám, szürke szemeiben megint lobogott valami furcsán lángoló tűz.

- Ellophatom a pasidat? Imádom a kocsiját – simított végig megbabonázva a gyönyörűen ragyogó Mustangon Daria, integetett Viktornak, aki szeszéjesen kiszállt az autóból, összehúzta magán a vékonyka zakót, és a hajába túrt.

- Levágattad a hajadat?

Viktor vigyorgott. Sötét haját szörnyen rövidre nyírta, csupán pár centis hajtövek dúsultak a koponyáján, erősebbé varázsolta így is éles arcát. Tetszett, ahogyan kinézett, valamiért még veszélyesebbé vált. Már nem kellett zselét használnia, hisz az apró hajtöveket nehezen lehetett hátra fésülni.

- Gondoltam kell egy kis frissítés.

- Hmm bejön – nevettem fel. Viktor megvonta a vállát és visszabújt a kocsiba.

- Beültök? A hideg bejön és majd szétfagynak a seggem

Daria azonnal bepattant, de én szerettem volna pár közös percet Nolannel, de a fiú csak rám mosolyogva eltaposta a csikket és a volán mögé ülve becsapta az ajtót. Nem akartam sértett arcot vágni, de egész úton szúrósan méregettem a fiút, és ha tenyere merő véletlenségből a combomra siklott, gyors mozdulattal lesöpörtem magamról.

Daria a két ülés között előre nyúlt és felhangosította a recsegő rádiót. A hangszórók szörnyűek voltak, de ez tette a hangulatot pazarrá. Ahogy a kék égen sütkérező gyönyörű nap sugarai bekúsztak a szélvédőn, az ismerős olajszag és Nolan kocsijának ropogós bőrülései. A fiú kemény ujjai melyek a fa kormányra simulnak, megszokott látvány volt, mégis mindig magába szippantott.

Az út egy hatalmas betontenger volt, messze a fenyves erdőkbe ágazott. Imádtam a gyanta illatát, a tavasz halk csicsergését, annak ellenére, hogy még tényleg februári hideg szorongatta össze a testünket.

A hatalmas kollégium azonnal feltűnt előttünk, Nolan a gázra taposva, gyorsan megelőzött egy éppen kanyarodó autót, az adrenalin azonnal szétáramlott bennem. Amint leparkoltunk a parkolóban a többiek kipattantak a kocsiból és gyors léptekkel megközelítették a meleg épületet,  mikor én akartam volna ki lépni a februári hidegbe Nolan megragadta a karomat és gyors mozdulattal az ölébe húzott

Arcát a nyakamba fúrta és belecsókolt. Hümmögve simultam hozzá.

- Morcos voltál – susogta halkan, orra súrolta a bőrömet. Szuszogva bólintottam a szavai el sem jutottak az agyamig. Megbökte az oldalamat, ezzel kirángatva az extázisból. Felröhögött és egy csókot csent tőlem.

- Ugye tudod, hogy utállak?

- Dehogy utálsz – duruzsolta szemtelenül és megcsipkedte az arcomat. Ujjaimmal a hajába túrtam, lehunyta a szemeit. Gyönyörű volt. Sötét tincsek a homlokban, lehunyt hosszú pillák és édes, selymes bőr.

A telefonom megrezdült a zsebemben, Nolan gondolkodás nélkül nyúlt oda, nevetve fúrtam a fejemet a nyakába, édes illatát magamba szívtam és hallgattam a légzését. Megszólalt.

- Felolvassam?

Igenlően hümmögtem.

- Ne a kocsiban szexeljetek, amúgy pedig Norton itt van, rátok várunk – hangja kissé gúnyosan csengett. – Hallod hívnak minket – sisteregte.

Fáradtan bólintottam.

- És még tanulni sem ártana – motyogtam és arra vártam, hogy Nolan nyomjon egy utolsó, titokban elcsattant csókot az ajkaimra. Nem is kellett sokat várnom rá. Ahogy finom szájával az enyémhez ért, hirtelen már nem is izgatott Daria üzenete, sem a többiek. Nolanen járt az agyam, azon, hogy milyen jól csókol, és hogy milyen kellemes illata van. Mindig ez történt, a fiú képes volt egyszerűen magába szippantani.

- Mennünk kéne.

- Leszarom – kezeimet a nyaka köré fontam és megcsókoltam. A fiú a derekamra csúsztatta az ujjait.

Nolan felnevetett, majd hátra csapta a haját.

- Ne várakoztassuk meg őket, végül is egy csapat szinglivel vagyunk összezárva.

Sóhajtva elszakadtam tőle és kimásztam a nyitott ajtón, Nolan vitte a táskámat. Megvontam a vállamat, válaszul az előbb elmondott mondatára.

- Norton és Daria közt érik valami nem gondolod? – megfordultam és háttal szedtem a lábaimat. Nolan összevonta a szemöldökét.

- Bátyám fizikailag képtelen egy normális kapcsolatot kiépíteni.

- Miért te képes vagy?

Kacéran néztem rá, vagyis próbáltam kacéran nézni, a fiú mosolyogva ragadta meg a derekamat és magához rántott.

- Mindenre képes vagyok – susogta a fülembe.

A hideg szél süvöltött el mellettünk. Éreztem a hajszálaimat a szemembe repülni, de nem érdekelt. Ahogy Nolan a szemeim elé került, hirtelen minden kikapcsolt. Kisimítottam egy tincset a szemeiből és összedörgöltem az orrainkat.

- Nem vagy kicsit elszállva magadtól?

- Mire ne legyek büszke?

Nevetve szakadtam el tőle és beléptem a meleg épületbe. Megfordultam, de nem bírtam választ adni, igaza volt, mindene túlságosan tökéletes volt. Nolan felröhögött és mellém érve, összekulcsolta az ujjainkat és felvezetett a lépcsőn, egészen a szobánkig, tippeltem, hogy itt lesznek és benyitva tényleg egy ágyon heverésző bagázs fogadott.

- Akkor tényleg Vancouverbe megyünk? – Viktor vetette fel a kérdést. Barátnőm rám nézett és megforgatta a szemeit.

- Melyikbe?

Nolan lerántotta magáról a kabátot és ágyra dobva leheveredett a földre, szerencsére fűtöttek, követtem a példáját, csak én a mögötte húzódó matracra vetettem magamat, haját birizgálva pillantottam a többiekre.

- Szerinted elutazunk Kanadába azért a hülye iratért?

Nolan tehetetlenül bólintott.

- Portlandbe megyünk szombaton, mindenki jön – nézett végig rajtunk a lány.

- A Mustang...

- A Mustangba mind beférünk nem? – vágott közbe Daria eszelősen méregetve.

- Épp ezt akartam mondani, kicsi az a hely 5 embernek. Norton?

A fiú beszéd nélkül bólintott. Akkor az ő kocsijával megyünk, mivel fogalmam sem volt arról, hogy milyen autója van, ezért kérdőn Nolan fülébe súgtam, de a fiú csak nevetve megrázta a fejét. Gyűlöltem mikor ezt csinálta. Válaszul meghúztam az egyik hajtincsét, de nem mozdult. Gúnyosan mosolyogva megragadtam még egy tincset és erősen rántottam rajta, de még ez sem tántorította el őt.

Daria nevetve megrázta a fejét és hátradőlt, felnézett a plafonra és a hasához szorította a könyvét.

- Félek.

Az őszinte hangjától mind összerezzentünk. Viktor sóhajtva bólintott.

- Mind félünk. De nem tehetünk mást...

- Nem hiszem el, hogy a rendőrség, akikben az emberek bíznak, hirtelen csak úgy elárulnak. Anya hisz bennük... már nem tudom kiben bízzak – lenézett a földre, sírhatnékom támadt. Mert Daria nem ilyen volt, életerős, boldog és gúnyos, mára már egészen máshogy festett: komor, szomorú és elveszettnek tűnt.

Felálltam a helyemről és egy apró mosollyal a számon a lány felé indultam, ujjaimat ökölbe szorítottam és többiekre pillantottam.

- Egyedül hagytok minket?

Nolan ellenkezni akart, de egy szúrós tekintettel kiűztem őket, és ott voltam a szobánkban, úgy mint anno. Fiúk nélkül, csupán két barát.

Daria tényleg máshogy nézett ki, gyönyörű arca elhomályosodott, vastag karikák görbültek kék szemei alatt, fekete haja elvesztette egykori fényét, mintha az egész lénye kifakult volna.

Mellé ültem és lábait az ölembe húzva hagytam, hogy az első könny után elinduljon az összes többi. Sírva fakadt, fejét az arcomba fújta. Éreztem azokat a mázsás súlyokat, melyek lassan legördülnek a vállairól, és a sajátomra helyezve őket. Süllyedtem, de kegyetlenül kapálózva próbáltam magamat a felszínen tartani nem tudtam, hogy meddig fogom bírni.

- Olyan hülyén érzem magamat.

Hangja megtört volt, de végére mintha egy aprócska szemtelen hangsúlyt csempészett volna a szavaiba. Gondosan ügyeltem a számra görbülő mosolyra, nem akartam, hogy miattam aggódjon.

- Én is Daria – motyogtam, lassan kisimítottam egy tincset a szemeiből, ajkai vigyorrá görbültek.

- Köszönöm, hogy vagy nekem – búgta, majd halkan megfordult és letörölte a könnyeit. – És mi újság? Rég beszéltünk úgy tényleg négyszemközt.

Kifújta az orrát és arrébb dobva az egyik tankönyvét az ölébe húzott egy párnát és kíváncsi szemeket meresztgetett rám. Legszívesebben mindent rázúdítottam volna, azt, hogy tehetetlenül beleestem Nolanbe, hogy félek attól, mi fog történni és nem utolsó sorban rettegtem attól, hogy a következő áldozat én leszek. Önző dolog volt ilyenek miatt aggódni, ám nap, mint nap egyre inkább rám jött a paranoia. Bárki lehetett a gyilkos, bárki, aki ebben az iskolában otthonosan érezte magát, de ehelyett egészen másról kezdtem el beszélni.

Daria évek óta ismert engem, közelebb húzódott, szemeiben megcsillant a napfény. Abban a gyönyörű kéklő óceánban ott virított az a szépséges szép arany köröcske, irigyeltem azért, ahogyan kinéz. Vékony volt és szemre való, velem ellentétben, aki nem mindenhol volt irigylésre méltó alkatú, sőt mondhatni sehol.

Kisöpörtem a hajamat a szememből és óvatosan felnéztem rá.

- Mi a baj?

- Komolyan semmi – ráztam meg a fejemet hevesen és egy milliméternyit hátrébb húzódtam. – Tényleg jól vagyok, persze amennyire lehet.

- Abby!

Lesütöttem az íriszeimet. Annyira tudtam, hogy kiszúrja. Eldőltem az ágyon és felnéztem a hosszú repedésekkel díszített falra, a sarkokban egy aprócska penészfoltot fedeztem fel. Érezni lehetett a párás, dohos szagát. Elnéztem róla. Az egész szobánkban még mindig minden ugyanúgy nézett ki: a kettő egymással szembe állított ágy az ablak alatt fekvő íróasztalunk és a repedésekkel teli falból nyíló fürdőszoba.  

És hirtelen minden kiömlött belőlem, ő pedig hallgatott. Az ujjaimat szorongatva figyelte az arcomat, a végén pedig gondolkodás nélkül rám vetette magát és erősen megszorongatott. A súlyok legördültek rólam, de nem voltam benne biztos, hogy minden aggasztó dolgot elmondtam-e neki. Szüleimről szándékosan nem ejtettem szót.

- Ne félj, ha én nem akkor Nolan biztos nem engedi, hogy bántódásod essen. Láttam az arcán, már az is fájdalmat okozott neki, hogy alig pár órára el kell eresztenie – megcsipkedte az arcomat és mélyen a szemeimbe nézett. – Norton említett egy bulit, szerintem érdemes lenne bekukkantani.

- Buli?

- Igen, lehet, hogy ez most kicsit morbidul hangzik, de igaza van, ki kell eresztenünk a gőzt. Pénteken lesz, az istállóban.

- Ne is említsd azt a helyet – elfintorodva felnevettem. Még mindig tisztán éltek az emlékeim arról az estéről, ahol Nolan segített nekem, Viktorra, ahogy ujjaival kiemel az elsöprő tömegből. Mintha csak tegnap történt volna az eset, a színek, a villanások, minden momentuma megmaradt.

- Hidd el jó lesz!

- Akkor ez azt jelenti, hogy esélyem sincs lemondani?

- Azt bizony – felröhögött és elterült a matracon. – Azután pedig ellátogatunk Portlandbe, szüleidet is meglátogathatod – a mondat utolsó felét elharapta. Felsandított, de gondolataim már messze szárnyaltak.

Anyám elkínzott arcát, és apám halk dörmögése zengett a füleimbe. Fülsiketítő lárma, lehunytam a szemeimet és kábultan bólintottam. Tényleg szükségem volt arra a bulira, ahol végre elereszthetem magamat. Tudtam, hogy utána majd aggódhatok az életem miatt, de addig is próbáltam egy egyszerű tiniként leélni az életemet, a fontos kérdéseket pedig elraktároztam agyam egyik lerácsozott zugába. 

Itt is vagyok a legújabb fejezettel, nos mit gondoltok róla? 

Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást és remélem senkit sem űzök el a rendszeres késésekkel, csak annyira megváltozott minden az utóbbi időben! Huh szóval ja, mindent köszönök nektek és most próbálok visszaállni a heti egy fejezethez! 

Bevallom az utóbbi időben elég keveset írtam, de ezen változtatni fogok! :D 

Élvezzétek a nyarat, az utolsó heteket mert már most érzem, hogy szeptember elsején zokogva fogok visszatekinteni ezekre a napokra :D

és ne felejtsetek bekukkantani az új sztorimba - Haláltánc a neve!

Puszi Kira!