A lány

...............................

Az óra monoton kattogása teljesen magába szippantott. Szétnyílt ajkakkal figyeltem a kis mutató lassú mozgását, vánszorogtak a percek. Valahogy nem akart véget érni a fizika, látszólag már a tanár is kivolt, így nem vette a fáradtságot arra, hogy rászóljon a hátul ülőkre, akik nem is rejtegették, hogy kezükben ott lapul a telefon.

Miután a csengő mégis megkegyelmezett rajtunk nem foglalkozva azzal, hogy szépen egyesével beletuszkoljam a könyveimet a táskámba, mindet egy gyors mozdulattal belesöpörtem a tatyómba és kirontottam.

Daria unottan mérte végig az arcomat és a szájába tuszkolt egy karamellát, nem értettem, hogy nem unja meg. Kitúrta a szemei elől a haját és mellém lépett, karjain átvetette a táskát és érdeklődve felnézett, kissé összeráncolta a homlokát. Elpillantott a másik irányba és halkan megszólalt. Rekedt volt a hangja.

- Viktor nem volt benn az órán.

- És? Lehet beteg, vagy mit tudom én, unja a sulit – próbáltam elviccelni, de barátnőm szemeiben tükröződő él elhallgattatott.

- Alig pár napja meggyilkolták azt a lányt, aki bejött neki.

- Tetszett neki Ellie?

Daria sóhajtva a homlokára nyomta az ujjait és megrázta a fejét, feszültnek tűnt.

- Azt hittem csak Ellie van oda érte – suttogtam és leálltunk a szekrényemnél. Gyorsan intettem egyet Nortonnak, aki valami mély beszélgetésbe elegyedett a bandájával, már rég nem láttam őket együtt.

A fiú arca mintha megkönnyebbült volna azután, hogy haverjai ugyanolyan lelkesedéssel fogadták mint anno. Levezettem róla a szemeimet és a fehérre mázolt, hulló vakolatra néztem.

- Gondolom! – motyogta Daria. – Ez nem is olyan fontos! Eltűnt Abby! Tudod mit jelent ez? Lehet a gyilkos kivetette rá a karmait, miért is ne? Itt az idő arra, hogy egy kis változást hozzon a sztoriba.

- Csitt!

Összeráncolt szemöldökkel meredt rám, de én képtelen voltam tovább hallgatni a hangját. Kimerült voltam, elegem volt a folyamatos rettegéstől, és be kellett vallanom én is aggódtam Viktor miatt. Féltem valami hatalmas marhaságba keveri magát.

- Ez komoly!

- Szerinted én nem tudom? – kiáltottam rá. A folyosó hirtelen elcsendesedett és a diákok szemei kiszúrtak maguknak.

Ijedten pislogtak rám, gyűlöltem, hogy mindenki engem figyel. Lehajtottam a fejemet a körmeimet kezdtem piszkálgatni. Barátnőm hangosan mormogott valamit és becsapta az orrom előtt a szekrényajtót. A tömeg felszisszent.

Értettem is miért. Az a páros, ami évek óta egy szoros barátságról tanúskodott, egyre inkább szétesőben volt. Bámultam ringó csípőjét, ahogy mérgesen kapkodja a lábait majd hátra se nézve bekanyarodott a mosdóba és eltűnt az ajtók mögött. Itt hagyott.

Megfordultam és kitártam a szekrényt, bedobtam a fölösleges holmikat és arra sem méltatva a közönségemet, hogy rájuk meredjek, kihúzott háttal elsétáltam.

Norton a csuklóm után kapott. Az élet lassan visszarázódott, de néhány pletykás típus még mindig hegyezte a fülét, hogy bármilyen morzsát elkapva a beszélgetésből napokig rágódhasson azon a barátnőivel.

Egy csúnya pillantással jutalmaztam őket és Norton szürkés szemeibe néztem, pontosan ugyanúgy festett, mint Nolané. Összerándult a gyomrom.

- Mi volt ez?

- Minek látszott? – morrantam fel és kitéptem a csuklómat a szorításából.

- Abby!

- Igen? – kiáltottam fel mérgesen ezzel újból magamra vonva a diákok figyelmét, tudtam, hogy az egész suli ezen fog csámcsogni. – Mit akarsz hallani? Veszekedtünk és kész, nem kell ezt annyira felkapni, te sosem veszekedtél még a barátaiddal? Oh bocs – nevettem fel szárazon. – Neked nincsenek is.

- Édes vagy – hangja mély volt, mintha nem is Norton állt volna előttem. Hirtelen rádöbbentem, annak ellenére, hogy néha rosszabb volt egy ötévesnél képes volt tiszta fejjel gondolkodni. Ahogy a szemeibe bámultam nem Nolan kisfiús vonásait és gyengéd mosolyát fedeztem fel, hanem mély és kemény vonalakat. Lehajtottam a fejemet és ernyedt végtagokkal kisöpörtem vörös hajamat a szememből.

- Bocs.

- Mindegy, elmondod, hogy min kaptad fel ennyire a vizet?

- Ha eleresztesz – méregettem erekkel díszített karját, megadóan szétnyitotta ujjait és vékonyka karom élettelenül hullott a testem mellé. – Aggódik Viktor miatt.

- Miért is?

Szemeiben mintha egy szikrányi féltékenységet pillantottam meg. Magamban engedtem a dühömön, és halványan elmosolyodtam.

- Nem volt bent az órán, aggódott miatta, végül is túl sok rossz dolog történt az utóbbi időben, meg se próbáld tagadni! – emeltem fel kezemet és belefojtottam a szavakat. A jelző megszólalt. – Azt hiszem mennem kell.

- Abby! – szólt utánam, mikor kiléptem a karjai közül. Hátranéztem a vállam felett. – Keresd meg.

Ennyivel ott hagyott a folyosón, ahogy lassan elragadta az ár, már nem is tartottam olyan fontosnak azt, hogy bemenjek kémiára. A tanár kinyír ha megtudja, hogy lógtam, de képtelenség volt ezek után az, hogy nyugodt fejjel figyeljek az óráján.

Felkaptam a cuccaimat, kabátomat magamra húztam és kiélvezve azt, hogy Roger eltűnt a portáról kiszaladtam a friss levegőre. Bakancsom csattogott a vízben, amit a nem rég még kemény jég borított, ám a nap első meleg sugarait már nem bírta ki. A szétszórtan úszkáló felhők mögül kikukucskált a nap, de egy erősebb széllöketre újból visszabújt az előző helyére. A hideg azonnal ostrom alá helyezett. Dideregve rejtettem az arcomat a sálamba, majd átvágtam a lucskos talajon.

A hajamba kapott a szél, fejemmel a zöld Mustangra akartam nézni, de az sehol sem volt. Furcsa érzés kúszott a bőröm alá.

Biztos gyalog jött!

Nolan sosem járt gyalog.

Mélyen magamba szívtam a késő téli, kora tavaszi levegőt és hátra se nézve a parkolóra elindultam a kollégium irányába. Első dolgom az volt, hogy elhúztam a hatalmas ajtókat és fülelve betámolyogtam a hatalmas aulába. A porta üres volt, hisz Roger ilyenkor a suliban járőrözött.

Óvatosan felsettenkedtem a fiúk szintjére és figyelmesen megszemléltem a számokat. B402. Elvigyorodtam és gondolkodás nélkül benyitottam, nyitva volt. Összehúztam a szemöldökömet.

Undorító hányás szag áramlott ki a folyosóra, a piszkoskék falak még sötétebbnek tűntek az elhúzott redőnyök miatt. Valami feküdt a padlón, a két oldalon heverő kétemeletes ágyakon rengeteg elhasznált cigisdoboz, zacskó és egyéb holmi amiről jobbnak éreztem  tudomást sem szerezni. Undorodva engedtem ki a többnapos bűzt és kételkedtem abban, hogy Todd ilyen körülmények mellett hogyan bírta egyáltalán lehunyni a szemeit.

Az ablakhoz léptem és azonnal felhúztam a redőnyöket, a homályos fény beszivárgott és megpillantottam az ittas, beszívott Viktort a padlón öklendezve. Körülötte minden hányás volt és eldobált csikk, meg persze az üres üvegek szanaszét.

Elszörnyedve guggoltam le mellé és a karját megragadva ügyeltem, hogy a fosszínű darabkák ne ragadjanak hozzám, bevonszoltam súlyos termetét a zuhanyzóba. Ráeresztettem a vizet.

Egyrészt megnyugodtam, hisz Viktor itt volt alig pár méterre tőlem, nagyjából egészségesen, de állapota aggasztott. Látva kifakult haját, sápadt és forrongó bőrét egy aprócska pánik lett rajtam úrrá. Nem tudtam mit kezdeni a mocsokkal, a szaggal és az öklendezéssel, ami a fürdőből szűrődött ki. Azt akartam, hogy Nolan itt legyen mellettem és gúnyos megjegyzéseket fűzzön barátja állapotára.

- Minden rendben? – kiáltottam be és egy az éjjeliszekrényre dobtam a ruháimat és a táskámat. Beléptem a fürdőbe. – Viktor?

Sápadt szemekkel meredt fel rám, forró volt a bőre. Tudtam, hogy lázas. Mély levegőt vettem és kisimítottam a szemei elől a haját.

- Abby? – hangja rekedt volt és kótyagos.

- Aham. Minden rendben? Már, ha egyáltalán rendben tudsz lenni így – feltűrtem a pólómat és az arcába sugároztam a vizet. Elnevette magát. Didergett. – Most itt maradsz én pedig próbálok valamit csinálni azzal a káosszal ott – mutattam a szobájára, ráterítettem egy törülközőt a hátára, felsőtestéről időközben lekerült a póló így kidolgozott izmai összeugrottak az érintésem alatt.  Kinyitottam a kisszekrényt és előturkáltam egy lázcsillapítót, megitattam vele és hagytam, hogy a radiátornak dőlve hátrahajtott fejjel szuszogjon.

Hosszadalmas órák múltán, mikor a kollégium kezdett feltöltődni a szoba visszanyerte egykori alakját. A mocskot felmostam és kidobtam az összes szemetet. Undorodva mostam le a kezemet és a fiú mellé ültem. Nem bírtam semmit sem mondani, amíg dolgoztam Viktor figyelemmel kísérte a mozdulataimat. Arca semleges volt, túlságosan közönyös.

- Köszönöm.

Ennyit mondott, arcát felém fordította, tudtam, hogy mondani akar valamit, láttam az arcán.

Ujjait az állam alá fűzte és csillámló tekintettel térképezte fel az arcomat. Annak ellenére, hogy nem csináltunk semmit, a pillanat mégis intimnek hatott számomra. Elfordítottam az arcomat és hunyorogva, íz ujjaira kulcsoltam a sajátomat. 

- Nem szabad – suttogtam majd egy puszit nyomtam a homlokára. Tudtam, hogy a rengeteg alkohol, a fű még mindig bontogatta a szárnyait. Bódult volt, láttam ködös tekintetén, hogy nem volt a helyzet magaslatán. Ujjaimmal a tenyerét masszírozva hagytam, hogy a vállamra döntse a fejét. 

Daria különös pillantásokat lövellt felém, Norton hangtalanul sétálgatott összevissza, Viktor pedig egy félliteres üvegből itta ki az utolsó kortyokat. Idegesen pattogtattam az ujjaimat és a telefonomra néztem, amin még mindig nem jelent meg az a fránya név.

Aggódtam érte, hisz értesülésünk szerint Nolant, Hamilton óráján kísérte el egy rendőr. Mindannyian tudtuk, hogy ez azt jelentette, hogy Joseph Lee tudomást szerzett rólunk és Cole-ról.

- Csessze meg! – dobta a földre a telefonját Norton és beletúrt a hajába. Barátnőm megforgatta a szemeit és felállt.

- Nem lesz semmi baja!

- Oh, hát persze, Viktor nem ült be egy kibaszott órára és a szíved majd' megszakadt az aggodalomtól, de tudva, hogy Nolant bevitték az őrsre, a beteg apámhoz, akkor csak annyit mondasz, hogy „nem lesz semmi baja"?

- Nem fogja megölni – makacskodott barátnőm.

- Képzeld, képes lenne rá!

- Annyi éven keresztül rá se hederítettél, hirtelen mi ez a nagy bajtársi szeretet? Alig pár hónapja arról sem tudtál, hogy létezik!

Norton felmorrant és szikrázó szemekkel Dariára nézett, éreztem a feszültséget.

- Daria elég! - vágta közbe Viktor. 

- Fogd be Viktor! – acsarkodta barátnőm.

- Igaza van, jobb lenne ha befognád! - morrant fel Norton.

- Ugyan miért? Mert képes vagyok a szemedbe köpni az igazságot, Norton Lee?

Lehunytam a szemeimet, kiszakadtam a testemből. Nem akartam részese lenni annak, hogy a nagyobbik Lee kitörik és üvöltve elhordja a barátnőmet. Gyáván elvonultam a saját kis világomba, ahelyett, hogy rendesen a másik fél szemébe nézve megvédjem.

Aggódtam Nolan miatt, tudva, hogy milyen őrültségekre képes az apjuk. Csendet akartam, hogy azok ketten végre elcsendesedjenek és a gondolataimmal maradhassak.

Óvatosan felnyitottam a szemeimet. Daria kék íriszei gyönyörűek voltak az apró csillámló könnyektől, haja feketén ragyogta körbe az arcát. Egyetlen ép egyenruhájában, a fehér ingben volt. Pont ugyanolyanban, mint az enyém. A fenyvesekkel keretezett O betű kéken virított az ing mellrészénél. Beletűrte a nadrágjába.

Norton arca cseppet sem hasonlított barátnőmére, vérig sértett arckifejezése láttán elszorult a szívem. A fanyar szavak mögött pontosan láttam az elhaló gondolatokat, a bűntudatot, amit Daria szavai ébresztettek benne. Hosszú, barna tincsei a nyakszirtjét súrolták, szürke szemei fájdalommal teltek meg, ingje ráfeszült izmos testére, csakúgy pattogtak a bőrén az erek.

Szemeim ekkor Viktorra siklottak. Eszembe jutott, milyen gyámoltalan volt abban a pillanatban, mikor ujjait az állam alá fűzte. Láttam a mértéktelen mennyiségű fájdalmat, a csalódott érzelmeket. Viktor egy olyan fiú volt, aki a barátunk volt, mégsem tudtunk a múltjáról. Szemei most mégis másról árulkodtak. Elveszettnek tűnt, ahogy széles vállit összegörnyeszti és engedi, hogy tincsei az arcába hulljanak, így próbált elmenekülni a világ szeme elől.

Mind menekültünk. Én a veszekedés, Norton a bűntudata, Daria az érzései és Viktor pedig saját maga elől.

- Elég volt! – csitítottam el őket.

- Kiállsz mellette?

- Elég volt Daria! – förmedtem rá és eldobtam a kezemben szorongatott párnát. Arca elernyedt. A tenyereibe temette azt és halkan sírni kezdett. Gondolkodás nélkül öleltem magamhoz, arcát a nyakamba fúrva szipogott. Szörnyen éreztem magamat amiatt, hogy ilyen tehetetlenül kell látnom őt.

Viktor felsóhajtott és barátnőm másik oldalára ült. Megbökdöste és egy apró puszit nyomott az arcára.

- Ne sírj – susogta.

Végül Norton a lány elé guggolt, és megbánó arccal végigsimított a haján, ujjai között elmorzsolt egy cseppet.

- D.

A lány sírástól elnehezülve felkuncogott és a fiú ölelésbe vetette magát. Elmosolyodtam.

Norton vigyorogva szorította a lány derekát, engedte, hogy a bőrébe szúrja a körmeit. Viktor sóhajtva hátravetette a fejét és egy idő elteltével, most láttam először az arcán egy elégedett mosolyt.

- Kezdem rosszul érezni magamat, amiatt, hogy szingli vagyok.

- Nem járok ezzel a seggfejjel – motyogta Daria, Norton vállaiba. – Azért nem kergültem meg teljesen.

- Még – tette hozzá Norton.

Felnevettem és kibámultam az ablakon. Már sötétedett. Valamiért olyan érzésem lett, hogy ki kell mennem az utcára, halványan elmosolyodtam és a többiekre meredtem.

- Mindjárt jövök!

Egyikőjük sem fektetett sok figyelmet a szavaimra így egyszerűen kitártam az ajtót, miközben elkoboztam Viktor hatalmas esőkabátját. A fejemre húztam és óvatosan kisettenkedtem, imádtam, hogy Roger sosem veszi túl komolyan a munkáját. Amint kiértem, már meg is értettem mi húzott kifelé.

A zuhogó eső függönye egészen homályossá varázsolta a lápmák alatt ragyogó Mustangot, benne az én hercegemmel. A kocsihoz szaladtam és imádkoztam azért, hogy minden legyen rendben, de a gyomromban keletkező görcs sehogy sem akart feloldódni. Amint az ablakhoz kocogtam minden világossá vált. Nolan sápadtan dőlt a kormánynak, arca egészen nyugodt volt, a cseppektől tarkított üvegen keresztül nem pontosan, de láttam a füstölgő szálat, amit szájához szorított.

- Nolan?

Kérdésként hagyta el a számat, kopogtam az üvegen, de a fiú egyszerűen csak bazsalygott, mint egy beszívott, de tudtam, hogy igazából rendesen be volt állva. Gyomrom még inkább görcsbe rándult. Emlékeztem a múltkori kis akciójára, pontosan élt a szememben a nyakán ékeskedő lila folt, amit maga Kay kreált oda. Mérgesen dörömböltem.

Féltékeny voltam a történtekre és rettegtem attól, hogy a fű hatása alatt még egyszer annak a boszorkány karmai közé került.

- Nolan! Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót! – kiáltottam a bent üldögélő fiúnak. Nem sokszor káromkodtam, de a szélsőséges helyzet kihozta belőlem. Dideregve húztam össze magamon a vékony kabátot, teljesen eláztam a zuhogó esőben.

A fiú álmosan pislogott fel rám, nevetett, majd hirtelen megfordult és nyelni kezdte a vizet. Értetlenül meredtem rá, de amint felfogta, hogy ki vagyok, vigyorogva ajtót nyitott. Behuppantam az ülésre és bűnbánóan meredtem az összevizeződött bőrhuzatra, becsuktam az ajtót, nehogy még nagyobb kárt tegyek a Mustangban.

A levegőbe szimatoltam, éreztem a fű kesernyésen édes szagát, a műszerfalon ott hevert egy kis tasak. Lassan összeállt előttem a kép.

Míg én és a többiek halálra aggódtuk magunkat, ő elfurikázott az apjával, majd ezek után elment egy kis fűért és gondolom jól megdugott egy lányt. Kirázott a hideg. Rossz volt arra gondolni, hogy Nolan mással szexelt.

A tenyeremre néztem, ahol a cseppek csillogva csúszkáltak a bőrömön.

- Gondolom most büszke vagy magadra – hangom csalódottan csengett. – Mit gondoltál, amikor csak úgy eltűntél?

Orrom folyni kezdett, kibámultam az ablakon, vállam összegörnyedt. Mellette mindig gyenge voltam. Gondolataim egyre csak szárnyaltak, egymás követték az undorító képek. Nolan és Kay szája egymáshoz tapadva. És én aggódtam miatta? Emiatt a füves fiú miatt? Elpattantak az idegeim.

- Azt hiszed, hogy csak úgy játszadozhatsz velünk! Kibaszottul aggódtam miattad, de te még arra se vetted a fáradságot, hogy felvedd azt a szaros telefont és belenyögj! És ha már itt tartunk, hol voltál? Mit csináltál? Csak nem Kaybe ürítetted a mocskos gecidet?

Utáltam azt, hogy ilyeneket vágok a fejéhez, de zavarom és az érzéseim felül kerekedtek rajtam.

A srácra néztem, lehajtott fejjel ült. Mintha bűntudata lett volna!

- Most már nincs akkora pofád? Vagy a fű kiszívta a maradék agysejtjeidet? – vettem oda gúnyosan, csalódtam benne. – Utoljára kérdezem hol voltál? – az esőcseppek az arcomra hullottak, elmosták azt a minimális sminket, amit reggel magamra szenvedtem. – Nolan?

Az arca eltorzult, csillogó szemekkel meredt rám. Szája reszketett, láttam az íriszeiben a fájdalmat, a zavart, a szenvedést és a szeretetet. Féltett. Túltengtek benne az érzelmek, szemöldöke összeráncolódott, de ő küzdött. Harcolt az esze és a szíve, ahogy elnéztem fájdalmas arcát, szívem ketté hasadt.

Vállai hirtelen összegörnyedtek, és elkezdett sírni. Zokogott, háta összegörnyedt és egy gyermekhez méltóan sírt. Ahogy figyeltem reszkető testét, szégyenteli arckifejezését addigi haragom elpárolgott. Üres volt.

- Nolan? – susogtam kétségbeesve. A fiú nem válaszolt, gondolkodás nélkül a másik oldalra futottam és nem törődve a hideg cseppekkel kitártam az ajtót és magamhoz öleltem a fiút. Arcát a nyakamba fúrta, kezeit a derekamra csúsztatta és a bőrömbe mart. Tényleg belém kapaszkodott. Ujjaimmal a hajába túrtam. Agyam kikapcsolt és felidéztem egy emléket. Halkan elnevettem magamat és beszívtam kellemes illatát. Elmeséltem neki, hogy Hamilton kihívott felelni, mosolyogva ontottam magamból a szöveget és észrevétlenül én is elejtettem pár forrongó könnyet.

Arcára néztem és kitúrtam a szemeibe lógó tincseket, vigyorogva szemléltem arcát. Megkínzott volt.

- Bocsáss meg!

Gyötrődve ejtette ki a szavakat.

- Nolan! – ugyan miért kérsz bocsánatot?

- Melyik férfi sír a barátnője előtt?

Tekintete az enyémet kereste. Kuncogva döntöttem homlokomat az övéhez, az esőcseppek leszánkáztak a mellkasomon és a hátamon, csiklandoztak, de eszem ágában sem volt megmozdulni.

- Az igazi – búgtam halkan. – Szerintem szexi a piros szem és a könnyes arc.

Hitetlenül felkacagott, ez volt a célom. Pirulva néztem szélesedő mosolyát, aztán egy másodperc múlva már egyikünk sem mosolygott. Feltüzelve, de mégis pihekönnyű csókunk volt. Imádtam édes ízét, ahogy nyelve áttör az enyémhez és egy bódító keringőre hívja. Lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy szívemet díszkötésben odaadjam a fiúnak, akibe végtelenül beleszerettem.

Köszönöm szépen a visszajelzéseket!

Bocsánat az újabb késés miatt, de azért remélem tetszik majd nektek ez a fejezet is :)

2017. 07. 19.