A fiú

..............................

Sokan úgy gondolják, hogy az idő gyógyít. Hogy idővel minden rossz dolog megoldódik. Hogy a sok rossz után valami jó következik.

Valamiért ez az én életemre nézve nem stimmelt. Ahogy ültem apám irodájában átkoztam magamat azért, hogy felhívtam Cole-t még suli előtt.

- Hallo? – szóltam bele halkan és összeszorított fogakkal reménykedtem abban, hogy tényleg Cole veszi fel és nem holmi lefizetett zsaru.

Mikor egy halk lélegzést hallottam meg, már itt tudtam, hogy eláshatom magamat. Sosem tévesztettem volna össze ezt a hangot ezer mással.

- Nolan?

Apám olyan ridegen ejtette ki a szavakat, hogy azt ki se lehetett fejezni. Zsigereim összeszorultak és vágyódva meredtem a diákseregre, ami lassan beszivárgott a termekbe.

- Nolan hát milyen érdekes! – nevetett fel szórakozottan, de úgy, hogy ki lehessen érzeni belőle a lehetetlen mennyiségű gúnyt. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen szintekre süllyedsz! Cole? Komolyan? És tényleg úgy gondoltad, hogy nem jövök rá? Fiam azt hittem, hogy tudod, itt még a falaknak is füle van.

Ott álltam a folyosó közepén. Teljesen megsemmisítve és azért imádkoztam, hogy valahogyan nyeljen el a föld és soha, de soha a büdös életbe ne kelljen apám mérgezőszürke szemeibe néznem. Imáimat nem hallgatták meg, ahogy lehunytam a szemeimet, apám gőgös hangja újból megszólalt.

- Beszélni akarok veled!

- Iskolában vagyok.

Magam is meglepődtem, hogy hangom mennyire gyengének és beletörődöttnek hallatszódott. Gyenge kifogás volt, csupán egy nevetést hallottam. Idegeim megfeszültek és anélkül, hogy meggondolhattam volna kinyomtam.

Viszont alig kér óra elteltével, épp, amikor irodalmon Mr. Hamilton belemélyedhetett volna a reneszánsz költészetbe, az ajtó kitárult és egy kékesfekete egyenruhás rendőr megzavarta a tanárt.

Hatalmas napszemüvegét feltolta és végigpásztázta az a termet, néhány ribancnál megpihent a tekintete, majd egy kaján vigyor mellett tovább vándorolt, míg végül megállapodott rajtam.

- Oh elnézést a zavarásért, de Mr. Leenek velem kell jönnie – dörzsölte össze a tenyerét, mondandóját nekem címezte, Mr. Hamiltont a tekintetével sem ajándékozta meg.

- Mégis, hogy érti azt, hogy magával kell mennie?

Mr. Hamilton bátran állt a zsaru elé és kihúzott háttal szemezgetett a férfivel, de mielőtt belebonyolódhattak volna, egyszerűen a táskámba söpörtem a cuccaimat és el sem köszönve kicsörtettem a teremből. Még hallottam, ahogy összesúgtak mögöttem.

Apán irodájának az ajtaja kinyílt és Cole leszegett fejjel sétált ki, lehuppant mellém és idegesen a hajába túrt.

- Már az elején tudtam, hogy szar ötlet! – elfojtott hangját rosszabb volt hallgatni, mintha csak üvöltött volna. – Az istenibe is!

- Kicsapott?

- Egész Oregonból! – üvöltötte el magát és széttárt karokkal felpattant. – És tudod mi a legbosszantóbb, hogy holmi fránya kölykök miatt!

Szemei villámlottak, rám se nézett és én válaszolni sem bírtam. Egy üvegen keresztül bámultam a világot. Képtelen voltam gondolkodni, maga a szavak képzése is nehéznek bizonyult. Ott voltam én egy kibaszott rendőrfőkapitányságon és arra vártam, hogy az ajtó kitáruljon és apám gunyoros nevetése megégessen.

Nevetni akartam a szerencsétlenségemen.

Vele szemben foglaltam helyet. A szoba egészen otthonos volt, a hatalmas mahagóni asztal mögül, egy kényelmes bőrfotelen foglalt helyet. Az asztalon apró iratok, tollak és egy kis növény kúszott le az asztalról, megértettem a helyzetét, egyre csak messzebb attól a féregtől.

Tekintetemet a falakra vezettem.

Tiszta, mocsárzöld színű falakon holmi keretes képek, magáról és a barátairól. A többi sznobról, ahogyan egy bálon pózólnak. Sehol egy családi kép, szégyellte a családját a becsület faláról.

A fotók mellett rengeteg jelvény és díj hevert, arról tanúskodva, hogy hogyan jutott fel idáig, hogy hirtelen egész Oregon az ő markában kuporgott.

Joseph Lee.

A pokol legmélyebb bugyraiban perzselődő ördög.

- Csinos asszisztens – pillantottam a hátam mögé, ahol a festett vöröske éppen kinyomott seggel gombolta szét az ingjét, ami már így is ráfeszült műmelleire. – Melyik kanapén szoktad dugni? – álltam fel és odasétáltam az említett díványhoz. Feketebőr simult a bőrömhöz. Undorítónak találtam, de szerettem felbaszni apám agyát. – Vagy magán az asztalon? Anya tud a románcaidról? Megkérdezhetem, hogy mégis kikkel szoktál még kefélni? Loren? Ivana? Kyla?

Apámnak nevezett férfi arca sötétgrimaszba borult, de még így is jól rejtette el az érzelmeit. Kőkemény maszk, évmilliókba telhetett kifaragni. Körbenéztem: a magas polcokra helyezett növényeken, a kukában tobzódó irgatlan mennyiségű papírokon, a szőnyeg helyén heverő tehénbőrön, szemközti falra szerelt órán és végül megállapodtam apámon.

Szürke szemei villámokat szórtak rám, a kis vörös hatalmas sarkokon betipegett és sóhajtozva helyezte a kávéspoharat az asztalra. Végigsimított apám szakállas állán és egy apró csókot lehelve az ujjaira kuncogva ki is sétált.

Gyűlöltem az előttem ülő férget. Gyűltem, azért mert képes átvágni az anyámat, azért mert elrontotta az életemet és vele együtt bátyámét, gyűlöltem azért mert ezek után a képembe tudott vigyorogni.

Ujjaim viszkettek. Végigcsókolta az ujjait, ezüst és arany gyűrűk csillantak meg a fényben.

- Anyád egy öreg kurva – állt fel és belekortyolt a kávéba. Nekitámaszkodott a séta botjának. Öklöm összeszorult és pattogó erekkel a homlokomon elnéztem, képtelen voltam ezek után a szemébe nézni. – Megrútították az évek. De mindegy...

- Már hogy is lenne mindegy? – ordítottam rá és nem foglalkozva azzal, hogy mindenki felénk nézett és összeszorított álkapoccsal meredtem az ördögre.

Hangosan hahotázott.

- Ezek után még van bőr a képeden röhögni? – hangom elcsuklott, zokogni akartam. Azért, amit ez az ember tett velünk. Anyám gyűlölt engem, én sem szerettem őt, de ő nem olyan volt, mint az apám, ő tett a család érdekébe valamit. Tudtam, hogy ő szereti Nortont és nekem ennyi elég is volt.

- Nolan észre se veszed, hogy egyre csak lejjebb süllyedsz a szememben!

- Szerinted érdekel? Érdekel egy olyan ember – bocsánat – egy olyan valami véleménye, mint te? – hitetlenül felnevettem és tettem egy lépést felé. Nem mutatta, de én éreztem a levegőben, hogy megfeszült. Megrémült tőlem.

- Vigyáz a szádra fiam, nehogy a kis vörös szajhád bánja meg. A markomban vannak a szülei, ha akarom megölöm őket, ha akarom életben tartom. Ne feledd, Oregont behálózza a maffia, csak az a gond, hogy a maffia vezére egyben a rendőrfőkapitány.

Arcul csapott a beismerés. Pontosan tudtam, hogy miben van benne apám keze, de így szemtől szemben hallva a dolgokat egészen máshogy ért.

Összecsaptam a tenyereimet és gúnyosan nevettem.

- Örülök, hogy büszke vagy erre!

Megfordultam, már nem érdekelt miért hivatott be, el akartam szabadulni és soha vissza sem térni, de undorító hangja megakadályozott.

- Abby nincs igazam?

Minden végtagom megmerevedett.

- Igazán csinos lány, ahogy láthattad gyengéim A Vörösek. Szívesen eljátszadoznék a kicsivel. Nem osztozol rajta?

Minden, amit eddig kordában tudtam tartani, kirobbant belőlem. Nekiestem. Gallérjánál megragadva a falnak vágtam és az arcába nyomtam az enyémet. Vicsorogtam mérgemben.

- Ha egyetlen egy ujjal is hozzáérsz, levágom az farkadat és megetetem veled, érted? – suttogtam halkan és rántottam egyet rajta. Valaki betört az irodába.

- Azonnal álljon le! – kiáltották rám, de szemeim előtt csakis apám képe ragyogott, ahogy orrából megered egy vékonyka vércsík. – Hall engem?

Valaki ráncigált. Nem eresztettem, a válaszára vártam.

- Épp ezzel ástad el magad, Nolan. A lány az enyém.

Ordítottam, vonaglottam az érintések alatt, ki akartam törni a markukból. Rengeteg férfi ragadott meg, a nyakamat, a hajamat, a karomat rángatták.

- Ha hozzáérsz én...

- Mit tudsz tenni, hmm?

Hirtelen már nem akartam ellene harcolni. Abby gondolata megbénított. Ellazítottam magamat és a földre estem a térdemmel, és ekkor valami szörnyűség hagyta el a számat.

- Kérlek, hagyd őt!

Könyörögtem neki. Arcára egy győzelem ittas mosoly kenődött és megsimogatta az arcomat, majd a szemeimbe köpött.

- Hamarabb kellett volna megadnod magad, fiam. Abby a markomban van.

- Minek neked ő, ha igazából engem akarsz? – suttogtam halkan és vicsorogva vonaglottam a kezek között. Éles körmök vájtak a bőrömbe, kiserkent a vérem. – Bánts engem, ne őt!

- Fiam – gúnyosan ejtette ki a szavakat. Mindenki megrettent körülöttünk, apám észre sem vette, hogy hirtelen az egész rendőrség körülöttünk állt. Meghatottan néztek a férfire, aki szívélyes mosollyal térdelt elém karjait a nyakam köré fonta, ki akartam tépni a nyelvét a szájából, kivájni a szemeit, csakhogy ne láthassam az íriszeit és ne halhassam többször a hangját. Gyenge voltam a közelében. A fülemhez hajolt és elmosolyodott. – Kit akarok áltatni? Téged akarlak megsemmisíteni, és mi okozna neked nagyobb fájdalmat mit a szeretett lány szenvedése?

Senki sem hallotta a szavait, csupán annyit láttak, hogy a kamasz, lázadó fiú előtt ott térdelt a csodálatos apa és éppen a szavaival próbálta nyugtatni. Azt hitték drogos vagyok, hogy a pénz miatt vagyok kiakadva, senki sem gondolt bele abba, hogy talán más miatt törtem ennyire össze.

- Nem szeretem őt! – gyenge próbálkozás volt, már réges-rég elvesztettem ezt a csatát.

- Ó, dehogynem!

Összeszorított fogakkal meredtem ismerős szürke szemeibe és vészjósló vigyorra húztam az ajkaimat. Arca megkeményedett, éreztem a félelmét, ahogy lassan átpulzálja a bőre a testembe. A füléhez hajoltam, annyira amennyire a karok engedték.

- Ha hozzá mersz érni, lassan foglak megölni, könyörögni fogsz a halálért, azért, hogy elmetszem a torkodat. Szóval utoljára fontold meg a szavaidat, nem félek a fegyvertől... nem félek attól, hogy megöljelek!

A Mustang halkan dörömbölt alattam.

Otthon voltam, de ahelyett, hogy megnyugtattam volna a barátaimat, inkább a jól ismert benzinkút felé vettem az irányt. Képtelen voltam arra gondolni, hogy fű nélkül átvészeljem ezt a napot.

Leparkoltam a benzinkútnál és kitárva az ajtót engedtem, hogy a hideg levegő beszökjön a résen és próbáljon némi józaneszet tuszkolni elszívott agyamba. Idétlenül bámultam az órát és az anyósülésre dobott telefont, ami kisebb megszakításokkal, de folyamatosan csörgött. Abby hívott, Norton, Todd, Viktor, Daria. Egyikőjüknek sem válaszoltam, csak bámultam a váltakozó neveket és agyamban újra játszódott a jelenet.

A lány az enyém.

Mindannyian az ő markában voltunk.

Kibámultan a nyitott ajtón és szemeimmel a messze húzódó hegyekre összpontosítottam, a zöld hegyoldalakra, a fehérsapkás ormokra. Magamba szívtam a friss levegőt és felnéztem az égre, ami már nem havat, hanem esőt öntött magából. Számat szétnyitottam és pislogva nyeltem magamba a cseppeket, melyek folyamatosan szétfolytak az arcomon.

Hajam teljesen a szemeim elé csúszott, beletúrtam és hátravetettem. Ideje lett volna levágni, de Abby ujjai imádták cirógatni a hosszabb tincseket a tarkómon. Elmosolyodtam a lány gondolatára és kiszálltam a Mustangból. Ragyogó színe elhomályosodott a vízcseppek mögött, szívem hevesen dörömbölt a mellkasomban. Ordítani akartam.

Megigazítottam az ingemet és a ráfeszülő kabátot, majd elindultam a bolt felé. A csengő dallamosan köszöntött.

Szétnéztem a sötét, homályos boltban, a hűtő monoton zaja és a pislákoló lámpa rémisztővé varázsolta a helyet, éreztem a levegőn a marihuána édeskés aromáját. Mark háttal állt nekem, valami lányt csókolt, de ahogy meghallotta az ajtó nyitódását megfordult, hatalmasra tágultak a pupillái, erei lüktettek. Haja csuromvizes volt, izzadt a homloka, hozzátapadt a ruhája. Innen is éreztem a bűzét.

- Kit látnak szemeim? Nolan Lee? – rekedt hangja arra ösztönzött, hogy megforduljak és kifaroljak a benzinkútról, de testem máshogy gondolta. A pultnak dőlve kiráztam a hajamból a vizet.

- Fogd be a pofádat és csináld a dolgod! – csettintettem a kezemmel. A hapsi összehúzta keskeny szemeit, sárgabőre már egészen kifakult. Kopasz fején kiserkent néhány ősz hajszál, az egész férfi kifakult.

- Ugyan minek ide agresszió?

Ciccegve dobta a pultra a tasit, elmosolyodtam és a kezébe helyeztem a húszast, mielőtt érte kaphatott volna elhúztam az anyaggal és hagytam, hogy Mark szétszívja az agyát, majd rendesen megbasszon egy kurvát.

Az ülésen sodorgatva a szálat belegondoltam, hogy apám mikre lenne képes a céljai elérésében. Mindegy, hogyan de meg kellett óvnom Abbyt. Rettegtem attól, hogy valaki megbántja őt

Letekertem az ablakot és rágyújtva elindultam. Az utak üresek voltak, senki sem figyelt fel arra, hogy egy füvet szívó fiatal egy kocsit vezet. Leszarták ezt a falut, kezdtem úgy érezni, hogy engem is.

Magamtól vezettem a kollégiumhoz. A parkolón megállva felnéztem az esteledő égre, már nem esett. A horizont vörösfényekben cikázott, szemeim előtt ugyanilyen színek játszottak. Éreztem, hogy homályosul a tekintetem, nyelvem felduzzadt. Kellemes érzés lett úrrá rajtam.

Lehunyt szemmel szívtam egy mélyet és a kormányra hajtva a fejemet kifújtam a letüdőzött füstöt. Hirtelen eleredt az eső. Éreztem a testemben dübörgő nyugalmat, és az ereimben lüktető adrenalint. Két különböző érzelem viaskodott bennem, mosolyogtam.

A halk koppanások, a szél dudorászása, a fák éneke. Mind megbénított egy kicsit.

- Nolan?

Halk hang szólalt meg a fülembe. Nyöszörögve szívtam még egy slukkot és hagytam, hogy a hang visszhangja bódulatot keltsen bennem. Bele akartam simulni.

- Nolan! Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót!

Felnevettem és a szemeim elé húztam a tenyeremet. Azt hittem, hogy csak képzelődőm, de az üvegen egyre csak hangosodott a dörömbölések hangja.

Szétnyitottam összeragadt pilláimat, hirtelen inni akartam. Kihúztam a táskámból egy üveget és hatalmasokat kortyolva kibámultam az ablakon. Zuhogott az eső. A homályos üvegen keresztül egy hatalmas feketekabát alól kikandikáló vörös tincseket láttam. Abby.

Vigyorogva nyitottam fel az ajtót, a lány gondolkodás nélkül beült, szétvizezve az egész autót. Haragos pillantás helyett egy vihogást kapott. Összeráncolta a szemöldökét, majd a levegőbe szimatolt, a műszerfalon ott volt a fű. Ki is szúrta. Abby nem volt hülye lány, de én sem voltam toppon. Köhögve dobtam ki az csikket és elégedetten hátradőltem.

- Gondolom most büszke vagy magadra – motyogta a tenyerét nézegetve, arca csalódott volt. Hirtelen rosszul éreztem magamat és bűntudatom támadt, de a hazug nyugalom egyre csak maga alá gyűrt és én nem bírtam semmit se tenni ellene. Verekedtem a fáradsággal, de az érzés lassan győzedelmeskedett. – Mit gondoltál, mikor csak úgy eltűntél? – szipogott.

Nem tudta, hogy igazából apámmal voltam. Hogy a mai nap egy újabb lapátnyi teher volt a vállamon, hogy a testemben lévő félelmek még inkább gyarapodtak. Azt hitte, hogy egy ribancot kúrtam, míg ő engem keresett. Féltékeny és zavart volt. Nem tudta, hogy mi az igazság. Csak ült és tenyerét figyelte, miközben egy krokodil méretű csepp a kezeire esett.

- Azt hiszed, hogy csak úgy játszadozhatsz velünk! Kibaszottul aggódtam miattad, de te még arra se vetted a fáradságot, hogy felvedd azt a szaros telefont és belenyögj! És ha már itt tartunk, hol voltál? Mit csináltál? Csak nem Kaybe ürítetted a mocskos gecidet?

Mocskos volt a szája, nem bírtam ha káromkodik. Abby nem szokott káromkodni. Lehajtottam a fejemet.

- Most már nincs akkora pofád? Vagy a fű kiszívta a maradék agysejtjeidet? – kitárta az ajtót és csalódottan a szemeimbe nézett. – Utoljára kérdezem hol voltál? – megremegett a hangja és leszegett fejjel elnézett, az esőcseppek fényessé varázsolták az arcát. Gyönyörű volt, még így is. Elkenődött sminkkel, mérges mimikával. Ő volt az én szépségem. – Nolan?

Férfi voltam.

Férfi vagyok! Egy retkes férfi vagyok! El ne sírd magad! Az istenibe is Nolan, szedd össze magadat!

De ahogy gyönyörű szemeit, gyönyörű arcát és még gyönyörűbb haját figyeltem, elpattant bennem valami.

Arra gondoltam, hogy ez a csodás teremtés ugyanúgy megcsonkítva hever a padlón, vagy arra, hogy apám mocskos szájával Abby ajkaira tapad. Majd agyam Norton halálára vándorolt. A pillanatra mikor eldördült a fegyver, a vérre. A csorgó bíbor folyadékra, ami lassan Ellie testén jelent meg, a két lány felváltva villant fel bennem. Stacy makacs mosolya, majd üres tekintete. Apám gúnyos szavai, anyám rút tekintete, ahogy engem méreget. A fájdalmak, a súly, amit Abby szüleinek gondolata mért rám.

A pénz, a gazdagság, a szex, a fű, a drog, Mark.

Vonagló testek és köztük Abbyé.

Nem bírtam tovább.

Kipukkadt a lufi, kiömlött a pohár és én velük együtt szilánkosra törtem.

Szégyelltem magamat, hisz férfi létemre sírtam. Nem sírtam, zokogtam. Csak ültem és halkan átkoztam a világot. Az életet.

- Nolan?

Az ajtó kinyílt mellettem és Abby barna szemei ijedten tapadtak rám, gondolkodás nélkül magához ölelt. Gyümölcsös illata nyugalmat árasztott, a nyakába fúrtam az arcomat, ujjaimmal bőrébe martam. Képtelen voltam elereszteni.

- Shh, Nolan – suttogta a fülembe, miközben apró ujjaival a tarkómnál hosszabbodó tincseket birizgálta. Halkan elnevette magát és arcon csókolt. – Ma Mr. Hamilton kihívott felelni... - hallottam, hogy édes hangja elcsuklik, forró könnyeit éreztem a bőrömön. Még erősebben szorítottam magamhoz. – Szörnyen berezeltem, mert nem tudtam semmit – reszelősen felnevetett, majd apró, nedves csókokkal hintette tele az arcomat. -, Viktor nem tudom hol volt, de ez most nem is számít. Ott... ott álltam Hamilton előtt és fogalmam sem volt arról, hogy hol tartunk. Nevetséges helyzet volt.

Kisimított pár puha tincset az arcomból, éreztem, hogy tekintete az arcomra vándorolt. Már nem folytak a könnyeim, még mindig zavarban voltam. – Végül egy egyessel leültetett, de azért láttam a szemén, hogy ő is jól szórakozott.

- Bocsáss meg!

- Nolan! – hajammal játszadozott, forró lehelete az arcomnak csapódott.

- Melyik férfi sír a barátnője előtt? – nyitottam fel a szemeimet.

- Az igazi – motyogta mosolyogva. – Szerintem szexi a piros szem és a könnyes arc.

Hitetlenül felröhögtem és két tenyerem közé szorítottam az arcát. Már nem mosolyogott, én sem nevettem tovább.

Arca pírba borult és lehunyva a szemeit megcsókolt. Lágyan és óvatosan érintette szám a száját, mint egy pehelykönnyű pihe, ami a bőrödhöz ér. Gyengéd és édes érintés. Felnyögtem és derekára simítva az ujjaimat lassan fedetlen bőre alá kúsztak az ujjaim. Nem foglalkoztunk azzal, hogy mindketten vizesek voltunk, egyedül arra bírtam koncentrálni, hogy ajkai az enyémekkel viaskodnak. A szikrázó levegő mellett véglegesen beleszerettem a lányba. 

Kedves Olvasóim!

Itt is lennék az új fejezettel, ami nagyon remélem elnyeri a tetszéseteket!

Köszönöm szépen a visszajelzéseket! Ha tetszett nyugodtan írj vagy csillagozz, szörnyen jól esik mindegyik!

Puszi Kira!