A fiú

.................................................

Hétfőn reggel már egy kakaóval a kezemben ácsorogtam a Mustangomnak dőlve, a hideg ellenére szemeimet le sem vettem a kollégium ajtajáról és eszem ágában sem volt behuppani a meleg ülésekre és feljebb tekerni a fűtést.

Agyam kegyetlenül kattogott. Retardált fivéremen, Abby gyönyörű testén és halott lányokon. Ez a három dolog teljesen eltért egymástól, mégis egymást kergetve túrtak maguknak minél több helyet. Agyam kezdett szétpukkadni a rengeteg gondolattól.

Összébb húztam magamon a kabátomat és mélyen a szövet anyaga mögé rejtettem az egyenruhám kékes színeit, amelyek teljesen passzoltak az ég színéhez, amit lassan eltakartak a méretes, szürke felhők. A nap próbált még magának utat törni és felmelegíteni a csupasz cserjéket plusz a didergő diákokat, de egy makacs felhő az útjába állva megakadályozta azt.

Egy hatalmas varjú csapat szállt el felettünk, hangosan károgtak vészjósló képeket varázsolva a tanulók elméjébe. A napok alatt egyre csak csökkent a Woodburn gimnázium tanulóinak száma, rengetegen menekültek el magából a városból, egyre csak több és több újságírót vonzott az apró kis falu. Senki sem tudott értelmes válasszal szolgálni, a rendőrök kerteltek, a lakók pedig szótlanok maradtak. Portland lassan kezdte észrevenni a mellette fekvő falvat és az újságok címlapján ott virított a Woodburn Gimnázium vöröstéglás épülete, hatalmas betűkkel egy hívogató címet vésve a lapra. Ilyenek voltak a Titokzatos sorozatgyilkos Oregonban vagy pedig Hasfelmetsző Jack utódja lenne a titokzatos gyilkos?

Kapósabbnál kapósabb címek egy eladható sztorinak, az újságírók, a riporterek csak a pénzt látták az esetben és apám bőven szolgált nekik fölösleges információkkal, amiket teázás közben eszelt ki. Apa erre vágyott: felhajtásra és nulla melóra. Simán beköphettem volna őket, de ki hinne nekem?

Oregon rendőrfőtisztje és egy 17 éves fiú, egyértelműen apám jönne ki győztesen a háborúból. És én egy dolgot utáltam mindennél jobban, veszíteni.

- Ott van!

Felkaptam a fejemet és kérdőn emeltem szemeimet a felém közelgő Abbyre, kinek haja ma is egy hatalmas vörös kavalkádba borította az arcát, lágyan omlott a vállaira. Mögötte Daria baktatott, arca komor volt, de barátnője mosolyát látva ő is megeresztett egy vigyort.

- Mit hoztál nekem? – nevetett fel kikapva a kezemből a kakaóját és azonnal bele is kortyolt, a hideg levegőn már kihűlt. Szürcsölve simított végig az autómon és hátranézett Dariára. – Remélem tudod, hogy a kocsija miatt tartom a fiút!

Daria hangosan felnevetett és beült a hátsó ülésekre, ahogy elnéztem az előttem álló lányt azonnal meg akartam csókolni, végül is egy napja hírét sem hallottam. Kipirult arccal nézett fel rám, fél fejét eltakarta a hatalmas sál és a homlokára húzott bojtos sapka. Észvesztően édes volt.

- Hello! – motyogta mikor az üres poharat a közelben lévő kukába dobva visszatért hozzám. Zavartan ácsorgott és várta, hogy mit lépek. Azóta nem láttam, mióta levetkőzött előttem. A kép azonnal felrémlett, fehér, selymes bőre, amin a vörös tincsek teljesen kitűntek. Apró szeplős bőre és ragyogó mosolya. Ahogy az ajkaiba harapva egyszerűen lehúzta magáról a pólót, elém tárva a melleit. Hatalmasat nyelve döntöttem hátra a fejemet és megragadva magamhoz húztam.

Arcát kuncogva fúrta a nyakamba és egy apró majomhoz híven kapaszkodott belém. Markába fogta a hajamat és lazán masszírozni kezdte a fejemet.

- Hello – suttogtam és egy aprócska csókot csentem az ajkairól. Kipirulva simított végig az autón és csillámló szemekkel nézte a gyönyörű, méregzöld csiszolást. – Végén féltékeny leszek – duruzsoltam a fülébe.

- Tubicáim, megértem, hogy új még minden, de kérlek vonszoljátok magatokat a kocsiba és menjünk mert egyrészt elkésünk, másrészt én még mindig szingli vagyok! – húzta le az ablakot Daria és szúrósan a szemeimbe bámult.

Abby pirulva szakadt el tőlem és az anyósülésre huppanva kibámult rám. Az ajtóhoz kocogva végül helyet foglaltam a ropogós bőrüléseken és gyújtást adtam a motornak, ami ezáltal halkan felbőgött. A sebváltóra simítottam az ujjaimat és kikanyarodtam a parkolóból. Miután szerencsésen elértünk a gimihez, gondolataimhoz híven a suliban szörnyen kevés diák lézengett.

Az eddigi nyüzsgő tömeg a felére csökkent, voltak olyanok, akik egyszerűen képtelenek voltak bejönni, de voltak egyesek, akik komolyan véve az ügyet elköltöztek. Számomra az a gondolat volt rémisztő, hogy én elköltözzek innen. Daria mellettünk szedegette a lábát és a szekrényéhez sétálva lepakolta a cuccait. Történelemmel kezdtem.

- Mizu skacok?

Norton hangjára megmerevedtem és barátnőmre néztem, akinek arca másodpercek alatt vált vörössé. Nevetnem kellett a zavarán, de egyben engem is kikészített a tudat, hogy az, amit kivételesen csak nekem lett volna szabad látnom, fivérem szemei elé került. Néha behúztam volna neki.

- Minden jó volt addig, amíg meg nem jelentél – szúrta közbe a fekete és megpaskolta Norton vállait. A fiú elvigyorodva eredt a lány után.

- Ugyan, szépségem, miért haragudsz rám? Tettem valami rosszat?

- Megszülettél – nézett a fiúra komolyan. – Már az egy szörnyű esemény volt! – láttam a szemein, hogy helyben elröhögi magát. Abby hátravetett fejjel felnevetett.

- Te is elárulsz? – nézett vádlón a vörösre.

- Meg se szólalj inkább!

- Pedig szép emlékeim vannak a szombat reggelről – nevetett fel bátyám és kitért Abby ütése elől. – Csak ugratlak, nem vagy az esetem.

- Norton, kérlek maradj csöndben! Csak rontasz a helyzeten. És nekem mennem kell, nem láttátok Viktort?

A fiú az említésére megjelent az egyik folyosón, haja csapzottan ragadt a nyakához. Megrázta a fejét és egyszerűen a falnak dőlve elkáromkodta magát, úgy hiszem oroszul.

- Történt valami? – sietett mellé Abby és ijedten a vállára simította az ujjait. Mind elcsöndesedtünk, éreztük, hogy percek elteltével valami történni fog. Nem tévedtünk sokat, alig egy perc múlva egy hangos sikítás hangzott fel. Az egész iskola megfagyott, Abby lesápadt és a hang irányába fordította az arcát.

- Egy véres szekrény, egy kibaszott, véres szekrény!

Norton meg sem várta, hogy Viktor befejezze már rohant is, követtem. Amint bekanyarodtunk a folyosón egy szőke hajú lány állt, elsápadt arccal és ujjaival az előtte húzódó szekrényre mutatott, újból sikított. A tanárok reszkető arccal pillantottak a falra és a remegő lányra, Norton kinyitotta a vasajtót.

Abby elszörnyedve bújt hozzám, mert ami kicsordult belőle rémisztő volt. Egy barna hajcsomó és rengeteg vér, a csempén finom patakokba rendeződött a folyadék. Egyre csak távolabb folydogált halál hírét jósolva, elhűlten bámulták a hajcsomót és a mellette heverő füzetet, amire egy karcsún rávésett szó kanyargott.

A beteg.

Norton óvatosan megközelítette a helyszínt, elszörnyedve ragadta ki a füzetet. A lapjai átáztak, de még így is látni lehetett a szavakat, melyeket a sárgás lapokra írtak. Ellie naplója volt, azonnal felismertem az írását, apró szívecskék szerepeltek Viktor neve mellett, ódákat zengett a fiúról, de mindezt elcsúfította egy vörössel meszelt szó.

A beteg.

Mégis mire akartak ezzel utalni? Eszembe jutott az autóra festett szavak, ahogy az idő folyamán kiderült a kocsi Stacy-é volt, a napló pedig Ellie-é.

A méltóságos. A beteg.

Összetéveszthetetlen zagyva szavak, hogyan kapcsolódik ez a két lányhoz, tudtommal Ellie nem szenvedett semmilyen betegségben és Stacy-re se aggattam volna a méltóságos jelzőt. Valamire utalni akart.

Magamhoz öleltem Abbyt, de Norton kezéből még pontosan láttam, hogy egy apró kis versike rímelt a rút szavak alatt.

Bíborfény, bíborfény

Vörös hajad maga a rém

Hangod cseng

Szavad terjeng

Figyelj mert a következő te leszel!

Összeszorítottam az ajkaimat. Szörnyű volt látni a sorokat. Valamire készült és rövidke vers után arra számítottam, hogy egy újabb gyilkosságot tervez. Idegesen túrtam a hajamba, mikor Ms. Wayn megjelent a sarokban, rövid frizurája szanaszét állt, mellette Roger lihegett. Az öreg, az ősz hajszálait egy szalmakalap alá rejtette, míg ruhája festékfoltoktól volt szennyes. A férfi bűzlött, rohadó szagot árasztott magából. Sárga fogai kivillantak, mikor meglátta a tócsát, arcán nem láttam egyetlen egy nyomot sem a meglepődésre.

Ms. Wayn rémülten toporgott a szekrény mellett, majd a kezemben heverő naplóra vezette a tekintetét. Gondolkodás nélkül elém állt és kikapta a kezemből a nyomot, vissza szerettem volna szerezni, de a nő megrázta a fejét.

- Ezt honnan szereztétek?

- A szerényből esett ki – válaszolt helyettem Abby megkeményítve a hangját. Ms. Wayn a zsebeiben turkálva bólintott. – Vissza adja?

- Ms. Gilbert, ne haragudjon, de maga rendőr? – nézett eszelősen a lányra. – Mert ha egy nyomozónak érzi magát, akkor szívesen odaadom, de amíg nem nyomja a kezembe a sz... diplomáját, addig ne várjon el tőlem olyan dolgokat, mint, hogy egy gyermek kezébe nyomjam az egyik legnagyobb nyomot!

A füléhez helyezte a készüléket.

- Ne hívja! – szólaltam meg és már utána is kaptam, a nő gyorsan kitért az utamból. – A rendőrség feladta a nyomozást!

- Hogy adhatná fel? – vonta fel íves szemöldökét. – Mégis, hogyan adhatnak fel egy nyomozást, úgy, hogy még el sem kezdték?

Abby elém állt és csípőjére simította az ujjait.

- A rendőrség...

- Mindegy – szóltam közbe, barátnőm értetlenül nézett rám, de nem bírtam válasszal szolgálni, mert magam sem értettem, hogy mit miért csináltam. Lehajtott fejjel, mélyen magamba szívtam a levegőt, majd újból Wayn szemeibe bámultam. – Kérem rakja a helyére a füzetet és rakja le a telefont!

- M...

- Joseph Lee fia vagyok, konyítok a nyomozáshoz! – fröcsögtem sértetten, mikor Waynnek minden joga meg volt arra, hogy kételkedjen bennem. Nem tudtam mit tehetnék.

Csak bámultam a terjengő vértócsát, ami apránként megalvadt. Az egész sereg elkeseredetten tekintett arra a valamire, ami lassan megemésztette az egész iskolát. Fekete lepel alá húzta a diákokat és a megszokott csicsergés mára-már teljesen elhalt. Mindenki kókadozva sétált végig a folyosókon és minden halk neszre hegyezték a fülüket, rettegtünk a következményektől. Féltünk a tudatlanságtól.

Én is féltem tőle, mert amint ránéztem arra a vörös kavalkádra, meg is bántam a szavaimat. El akartam tűnni innen és folytatni az unalmas életemet a kollégium szobában, leinni magamat és elszívni egy füves cigit. De úgy éreztem, hogy egyre csak zuhanok a gödörbe, messze el kellett volna kerülnöm.

Megborzongtam, Viktor rám emelte sötét szemeit és kérdőn felvonta a szemöldökét, Norton az ajkait harapdálta, míg alig láthatóan közelebb araszolt Dariához, fel sem tűnt a lánynak semmi, elszörnyedve bújt magától a fiúhoz. És a sok elveszett tekintet között felfedeztem Abby erdőbarna szemeit, melyek aggodalmasan méregettek. Karjaival saját magát ölelte, apró könnycseppek csúsztak ki a szeméből. Odamehetnék, megcsókolhatnám, de ehelyett egy helyben álltam és a szürke csempét bámulva abban reménykedtem, hogy az idő kifog a többieken és szétszóródnak, de pont ellenkezőleg, mindenki körém gyűlt.

Hirtelen egy apró érintést éreztem meg a vállamon és az elkeseredettség, a magány és az ezer másfajta érzés, ami bennem tombolt. Hirtelen kialudt.

Szívem megbicsaklott az érzésre és tompán érzékelve a külvilágot azt láttam, hogy a csapatunk körém gyűlik. Norton biztatóan veregette meg a vállamat, Daria a vállamnak döntötte a fejét, Viktor pedig büszke szemmel méregetett. Mintha hős lettem volna, mikor csak egyetlen lépést tettem meg.

Ám, ahogy ott álldogáltam közöttük, már nem éreztem azt, mint régen. Nem voltam egyedül. Egykoron elveszítettem a bátyámat egy meggondolatlan tett miatt, azt hittem akkor, hogy meghal és én tétlenül végignéztem azt, hogyan eresztenek a húsába egy piszkosarany golyót. Azt, ahogy a vére az arcomra fröccsen és az esővízzel elkeveredve vörös folyamokat alkot. Ott tényleg abban a hitben éltem, hogy minden tönkre megy, amit egyszer egészen hittem.

Annyi éven át szenvedtem a magányban, Nortonnal összevesztünk, ő vágyott a társaságomra, de a történtek után képtelenségnek tartottam azt, hogy ezután a szemeibe tudjak nézni. Viszont a mondás helyesen választotta meg a szavait, minden rosszt valami jó követ.

Az én életemben ez a csapat testesítette meg a jót. Az életemet. És velük úgy éreztem bármire képes lehetek. 

Kedves Olvasóim!

Itt is lenne a folytatás, ami nagyon remélem, hogy tetszik nektek! :) 
Kitartás mindenkinek a sulihoz, már csak egy kicsi maradt és nyár. Már nagyon várom. 

Oh és még valami, ha van bármi kérdésetek akkor a Vonzás Törvénye című könyvembe szerveztem egy Q&A-t szóval lehet zaklatni :D

Puszi Kira!