A lány

......................................

Nolan az ujjaimat szorította

Arca egészen közel volt az enyémhez, éreztem forró leheletét, nem akart itt maradni éjszakára, de amint leült a puha matracra hirtelen elragadta az álom és kegyetlenségnek éreztem kiűzni onnan.

Ahogy elnéztem tökéletes vonásait, melyek az alvás hatására teljesen kisimultak. Olyan nyugodt volt! Ajkai elváltak egymástól, óvatosan meglazítottam a nyakkendőjét és kigombolva ingjének felső gombjait rásimítottam a takarót. Egyszer sem rezdült meg.

Kis idő múlva, mikor már pizsamában ülve pötyögtem a telefonomon az ajtó kitárult és barátnőm rontott be. Arca sápadt volt, szépséges ruhája időközben lekerült róla és egy hatalmas mackónadrág és egy abba betűrt szürke póló volt rajta, mögötte Viktor lépegetett. Arca megnyúzott, mintha fájdalmai lettek volna. Szomorúan sóhajtottam egyet és a puha köntösömet a testemre húzva eltakartam előlük meztelen lábaimat.

Barátnőm felcsapta a villanyt és hisztérikus hangokat hallatva a hajába temette az ujjait.

- Az istenibe is! – mennydörögte. Az ajtó újból kinyílt és Norton vágtatott be. – Hogy... mondjátok meg hogy lehet, hogy Ellie meghalt?

Letörölt egy kósza könnycseppet és kitárta a szobánk ablakát. A levegő azonnal beáramlott, de egyikünk sem ellenkezett, bár testemen végigfutkosott a libabőr. Nolan hatalmasokat pislogva tornázta fel magát és körbe kémlelte az összegyűlt társaságot.

- Mi történt?

- Hogy mi történt? – ordított fel Daria. – Végül is csak annyi, hogy Ellire rohadtul kipurcant és egy kibaszott sorozatgyilkos lézeng ebben az elcseszett városban!

Hirtelen zuttyant le a földre és a tenyereibe temette az arcát. Viktor tehetetlenül rogyott mellé, de munkát Nortonra hagyta, aki viszonylag nyugodt arccal húzta magához a lány remegő testét. Daria felvisított, sírva kezdett rángatózni, ki akart törni a fiú kezei közül, de az erősen tartotta.

Fájdalmasan elfordítottam a fejemet és az ablakhoz sétálva kidugtam a fejemet. Dermesztő hideg volt kint, szétfagyott az arcom, de ahogy a csökönyös szél végül az arcomba sózta a levegőt kissé frissebbnek éreztem magamat. A csiklandozó ujjai táncoltak a bőrömön, akárcsak a kergetőző fények, miközben mögöttem Daria sóhajai egyre csak gyengültek, míg végül halk szipogásba torkollott minden.

- Bocsáss meg – dadogta reszkető hangszálakkal és felpüffedt szemekkel meredt Nolanre. A fiú megrázta a fejét és összehúzta magán az öltönyét. Beletúrt a tincseibe és barátjára pillantott.

Viktor arca közönyös volt, nem volt rajta egyetlen érzelem sem. Szemei üvegesen meredtek az előtte húzódó fehér falra, amin a legérdekesebb dolog egy keresztben húzódó hosszú pókháló volt. Pók nélkül.

Szemei fáradtan csukódtak össze egy-egy pislantásra. Teste elernyedt, de végül ebből a közönyből egy kegyetlenül őszinte sírássá vált. Viktor sírt.

Mindannyian értetlenül néztünk egymásra. A halál közelsége, a félelem, ami körülvett. Összeszorított minket. Itt ült néhány fiatal, akik attól rettegtek, hogy a sorozatgyilkos errefelé lézeng, és ha nem állítják meg egyre több-és több ember fog a csapdájába esni.

Összeszorítottam az ajkaimat és Viktorral szembe ülve, érdes tenyerét magamhoz húztam és követve példáját én is szabadjára eresztettem a könnyeket, melyek már túl sok ideje csípték a szemeimet. Gejzírként törtek elő belőlem.

Egy üres test voltam, szív és lélek nélkül. Egy használhatatlan rongy, ami még a legalapvetőbb dolgokra is képtelen volt. Itt ültem tehetetlenül szorongatva az egyik barátom kezét és abban reménykedtem, hogy a rendőrség valamilyen ok folytán kideríti az ügyet.

Nolan halkan káromkodva nézett a kezeire.

- Meg kell próbálnunk! – susogta halkan. Norton megrázta a fejét.

- Azt akarjuk elérni, hogy végül minket is bekanalazzon? Ez nem játék, Nolan. Itt nincs ezer életed, hogy újra kezdhesd, ha egyszer lepuffantanak nincs visszaút.

- Neked mégis volt – szúrta közbe Nolan, de hirtelen józanodtak ki a vonásai. Norton lehunyta a szemeit és elfordult Dariától.

- Miről beszéltek? – álltam fel értetlenül. Becsuktam az ablakot és visszanéztem a többiekre. Norton vonásai megkeményedtek és sóhajtva hátradöntötte a fejét.

- Nem akartam ezt mondani – szólalt meg egy idő múlva Nolan és bűntudatosan a fiúra nézett. A villany hirtelen kialudt.

Akaratlanul húzódott össze a gyomrom és ijedten léptem hátra. A sötétség sosem szolgált túl sok jóval. A lehetetlenség, a képtelen alakok, akik az árnyékokba vesztek túlságosan sok titkot rejtettek. Félelmeket, elveszett emlékeket. A sötétség egy kavargó feketelyuk volt, ami magába szippantott mindent. Minden abban a homályban kavargott.

És én utáltam a tudatlanságot.

Lehunytam a szemeimet és rettegve összébb húztam magamat, láttam magam előtt Ellie megcsonkított testét, ahogy hófehér bőrén apró folyamokba tömörülve a földre cseppennek a vörös pontok eláztatva a padlót. A saját vérében fürdött. Emlékeim egyre csak tisztultak, ott voltak a bőrébe vésve a szavak. Ahogy a bőr a kés mentén felpöndörödött, úgyhogy láttatni engedte bíborhúsát és az alatta húzódó fehér csontokat. Az ujjai, melyek szétnyitva tapadtak a padlóra, üres, zöld szemei. Alig néhány órája nevetve meredt rám és éppen az ajkaira kent sötét rúzst igazgatta, csintalan mosollyal a száján hangosan hahotázott. De azok az ajkak elfehéredtek, teste kihűlt és egy élettelen valamivé vált.

Akárcsak Stacy.

Minden megegyezett. A véres szavak, a kopaszra nyírt, megpörkölődött hajtövek, a nyílt, üveges szemek, és megalázott, meztelenre vetkőztetett testek.

Hányingerem lett, de agyam képtelen volt szabadulni a képektől. Menekültem előlük, arcom elborult és egy sötét rengetegbe vesztem, az emlékeimmel együtt szippantott magába a feketelyuk.

Ijedten sikkantottam fel és elhűlt hangomat hallva hirtelen összeestem és az utolsó amit észleltem az volt, hogy egy homályos masszává olvadozó árny fölém hajol. Utána kiesett minden.

Köhögve bújtam a takaró alá és abban reménykedtem, hogy elhúzzák azokat a szerencsétlen függönyöket és végre békében hagynak egy nap. De ehelyett a nap gúnyt űzve velem mellém feküdt és ragyogó fénysugarakkal próbált kiverni az ágyamból. Szenvtelenül pirította meg a lábaimat.

Idegesen felpattantak a szemeim. Daria már sehol sem volt, a szoba kongott az ürességtől, az órára pillantva, elszörnyedve tapasztaltam, hogy már rég elmúlt egy. Kikúsztam az ágyamból, de ahogy talpam a hideg csempének csapódott megrohamoztak a tegnapi képek. Megborzongtam, de nem engedtem utat az elmém sötét zugaiból előkúszó rettegéseknek. Erős maradtam, vagyis csak próbáltam. Amint kiléptem a fürdőből, ahol elvégeztem a reggeli rutin feladatokat – amik segítettek egyfajta biztonságot nyújtani az életembe, hisz biztos pontként vettem a reggeli fogmosást. Egy olyan pillanat, ami mindig megfog történni, védelmet nyújtott a megrögzöttség fogalma.

Megláttam Nolan karikás tekintetét, szürke fáradt tekintete kiszúrt és ledobta a kezében tartott papírpoharakat és a villogó telefonját. Beletúrt a hajába és egy lépést felém téve finoman kisimított egy tincset az arcomból, gyengéd, féltő érintése csiklandozta a bőrömet, égető nyomot hagyva maguk után. Bőröm alatt éreztem a bizsergető valamit, ami körültekintően kúszott szét az egész testemben. Elmosolyodtam és arcomat a tenyerébe fúrva felnéztem rá. Mint mindig erős és egyre csak férfiasodó vonásai elbűvöltek, egy melankolikus világba szállítottak, ahol nem volt semmilyen félelem.

Ujjbegyeivel végiszánkázott bizsergő ajkaimon, míg másik kezével a karomat cirógatta. Lassan áttért a derekamra és magához rántva a hajamba temette az arcát, észrevettem, hogy odáig van vörös tincseimért és apró szeplőimért, amik igencsak növelték az önbizalmamat.

Nolan olyan volt, mint egy kiskutya, aki szeretetre vágyik. Ujjaimat nedves hajába vezettem, hagytam, hogy testünk összeolvadjon. Valamiért friss energiát szállított belém meleg teste.

- Mit hoztál nekem? – néztem az asztalon heverő zacskókra és a gőzölgő kakaómra. Innen is éreztem cukros, édes illatát, ahogy a kakaópor kesernyés zamatát. Megkordult a gyomrom, Nolan kuncogva hintette be a nyakamat harmatos csókjaival. Kirázott a hideg.

- Kapok valamit cserébe?

Megforgattam a szemeimet és felé fordultam. – A kérdés az, hogy mit akarsz?

Arcára azonnal egy perverz vigyor ült ki és végigszántva ajkait a nyelvével közelebb hajolt felém, éreztem a leheletét az arcomon.

- Ne is gondolj arra! – nevettem fel arcát mustrálva.

- Valamikor úgyis bekövetkezik nem? – újból a nyakamba fúrta a fejét. – Már nehezen bírom türtőztetni magamat – suttogta pajkos hangon. – Ne akard tudni, mennyiszer gondoltam...

- Ne is folytasd! – nevettem fel hátra vetve a fejemet, arcom valamiért máshogy gondolta és vörös színt húzott magára. – Kérlek, mond meg mire vannak ezek a szép ujjaid? – ragadtam meg tenyerét és a szemei elé húztam őket. Felcsillantak a szemei, de mielőtt megszólalhatott volna belevágtam a szavaiba. – Sok magányoséjszakán nyújthatnak vigaszt, hideg zuhany helyett.

Nolan hangosan röhögve engedett el, megvontam a vállaimat és éhes oroszlánként vetettem magamat a zacskóban heverő szendvicsre.

- Egészen meg vagyok veled elégedve, szerintem jó sok ideig eléldegélek rajtad – nevettem fel az ínycsiklandóan ropogó kenyérre és a benne heverő finomságokra célozva.

Nolan mellém ült és, amíg én a szendviccsel voltam elfoglalva, röpke mozdulatokkal az ölébe húzott. Szusszantva harapott a kajámba.

- Bírom, amikor eszel, valamiért felizgat.

- Mi nem izgat fel téged? – somolyogtam rá és elnyomtam az újabban egyre csak többször kiülő vörösséget.

- Veled kapcsolatban? Nincs olyan – harapott még egyet a ropogós kenyérebe, a morzsák szétszóródtak a paplanon.

- Nem ettél már? Ez az enyém – nevettem rá és egy puszit nyomtam az arcára. – Fejlődésben lévő lány vagyok, szükségem van az energiára, főleg ha még egyéb dolgokat is akarsz velem művelni – búgtam a fülébe. Éreztem, hogy vaskos izmai megfeszülnek körülöttem. A markomban tartott szendvicset szorongatva újból a füléhez hajoltam. – Ha engedsz enni, talán engedek is neked valamit.

- Incselkedünk?

Megfordultam az ölébe és lábaimat a dereka köré fonva letettem a kajámat, majd karjaimat széles vállaira simítva a szemeibe bámultam. Azok a sötétszürke csodák azonnal magukkal ragadtak, közelebb hajoltam hozzá és ajkainkat már alig pár centi választotta el, testünk a lehető legtöbb részen érintkezett.

Túlságosan hihetetlen volt, és gyönyörű a pillanat. Én és Nolan Lee? Egy szobában, egymás ölében és összeérő ajkakkal? Mikor fordult fel ennyire az életem? Mikor vált belőlem egy ilyen lány és legfőképp mikor szerettem bele ebbe a fiúba?

Szemeim megteltek könnyel, Nolan értetlenül húzta össze a szemöldökét én pedig egy apró koalához híven hozzábújtam és nem akartam soha többé elereszteni, csak ölelni és tovább ölelni, elveszni a karjaiban.

- Mi a baj?

Szavaival itatta fel a könnyeimet, a cseppek vörös ajkán csüngtek. Megráztam a fejemet és válaszra sem méltatva húztam le magamhoz és megejtettem azt a csókot, amire bensőm már túlságosan is éhezett. Szenvedélyessége később gyengédséggé olvadt, folydogáló masszává forrtunk össze, elnyíló ajkai, édes, meleg szája és bársonyos ajkai.

Ujjaimat a hajába vezettem és közelebb húztam magamhoz, válasza egy kegyetlenül őszinte morgás volt. Túltengtek bennünk az érzelmek, a vágyak. Csókolóztunk, úgy mintha hátralévő életünk utolsó csókja lenne ez. Szenvedélyes, mohó, éhező és finom. A derekamra csúsztatta a karjait, lenge pólóm alá nyúlt és megcirógatta forrongó bőrömet. Elhaltan hátra dőltem és ajkaim szétváltak, sóhajtva terültem el a matracon és szétfolytam. Nolan szemei egészen sötéten villámlottak, vörösek és teltek ajkai. Nyögdécselve húztam le magamhoz, hátamat ívben megfeszítettem, bőrünk összeért. Teste az enyémre nehezült és éreztem a ruhákon keresztül is vadul dübörgő szívét, és újból megcsókolt. Minden egyes érintés, suttogás úgy hatott rám mintha először tenné ezt velem. Ajkai magával rántottak, élveztem azt a gyönyört, amit nekem szánt.

Kéredzkedve gomboltam szét az ingjét és megpillanthattam karamellás árnyalatú, szálkás izmokba tömörült testét. Mellkasa hevesen emelkedett, lesimítottam válláról az anyagot és fordítottam a helyezkedtünk.

Bele se gondoltam, hogy mit teszek, csak többre és többre vágytam. Azt akartam, hogy magamban érezzem őt, hogy ő is érezzen engem. Vágytam, sóvárogtam a közelségére, a csókjaira, melyek lesiklottak a bőrömön.

Azt szerettem volna, hogyha meglátna. Ujjaim pólóm szegélyére tévedtek, amint észrevette, hogy mire készülök lefogta a kezeimet és közelebb húzott magához, hitetlenül zihált.

- Ugyan Abby, ne siessük el – zilált hajamat elrendezte és apró csókokkal hintette be a bőrömet.

- É-én...

- Shh – nyugtatta le heves szívverésemet, még mindig azt akartam, hogy csókoljon. – Nem kell semmit elsietnünk, szépségem.

- Nolan – motyogtam halkan és meg sem várva azt, hogy mit mond egyszerű mozdulattal lehúztam magamról a pólómat. Nem volt alatta semmi.

Fogalmam sem volt, hogy mi ütött belém. Azonnal zavart éreztem, melleimre szabadon ráláthatott, mindenemet láthatta. Arcom vörös színekbe torkollott és kezdtem úgy érezni, hogy hatalmas hibát követtem el. Lehunytam a szemeimet és azonnal magam elé kaptam a pólómat, de mielőtt mást is tehettem volna Nolan ujjai megállítottak.

- Mit teszel velem, Abby?

Hatalmasat nyelve ránéztem, megráztam a fejemet és az arcára simítottam az ujjaimat.

- Mondj valamit!

A fiú csupán egy bugyuta mosollyal ajándékozott meg és magához húzott, pólóm anyaga kicsúszott az ujjaim közül, de Nolan szemeit látva már nem is igazán érdekelt semmi más csak az, hogy minél boldogabbá tegyem őt.

Ajkait szólásra nyitotta, majd ujjaival végigsimított a kulcscsontomon. Beleborzongtam és végre megcsókolt. Hirtelen még azt se tudtam hol vagyok, de mesés pillanatnak az vetett véget, hogy az ajtó, amiről azt hittem kulcsra van zárva, egyszerűen kinyílt, és Norton Lee lépett be. Arca komor volt, de mikor megpillantott félig, teljesen meztelenül arcára egy szemtelen vigyor kenődött.

Hatalmasokat pislogva meredtem rá, bele se gondoltam, hogy meztelenségemet a másik fiú is látja, teljesen leblokkoltam. Nolan szitkozódva terítette rám az ingjét, miközben mellkasomat a sajátjához húzta, hogy koránt se pillanthassa meg a melleimet, ezzel igazán elkésett.

Agyam csak másodpercek elteltével értette meg a helyzetet és ijedten sikkantva húzódtam hátra és elfehéredett ujjakkal szorítottam Nolan ingjét a testemhez. Zavarom kiült az arcomon is, hisz éreztem, hogy a bőr kezd leégni róla.

- Rohadt életbe, te fasz! – állt fel barátom és elém állva kitakart fivére szemei elől. – Legalább hagyd őt, kérlek! Ne bámuld! – lökött egyet a vállain. Idegesen a hajába túrt és várta, amíg magamra kapkodom a felsőmet. Nem bírtam felállni a szégyentől.

- Nem gondoltam volna, hogy benyitva a vöröske meztelenül fog tekeregni rajtad, azt hittem, hogy kissé szégyenlősebb ennél – röhögött fel.

- BEFOGNÁD, BASZKI? – ordította Nolan és idegesen kilökte a nyitott ajtón a bátyját. Az orrára csapta az ajtót és kétségbeesett arccal megfordult. – Istenem annyira szarul érzem magam! Basszus ezt csak nekem szabadna látnom! – mutatott végig rajtam.

Hirtelen elmosolyodtam és kipukkadt belőlem a nevetés. Nolan összevont szemöldökkel meredt rám, ő nem gondolta veszettül szerencsétlennek a helyzetet. Féltékenység marta belülről.

- Megbíztál bennem, erre ez a pöcs...

Mielőtt befejezhette volna a mondatot az ajkaira simítottam az ujjamat és pipacsvörös fejjel megcsókoltam.

- Csak mond meg neki, hogy egy ideig ne jöjjön a közelembe!

A fiú idegesen bólintott, de egy akaratos csók után sem kívánkozott elengedni, de egy idő múlva meghallottuk Norton türelmetlen kopogását. Nolan sóhajtva egy utolsó csókot csent tőlem és megcirógatva az arcomat elsuttogott egy halk szót. Nem egészen értettem, de túlságosan gyönyörűen hangzott, felforralta a bensőmet. Azt hittem abban a percben, hogy azt mondja Szeretlek. 

Kedveseim!

Hogy tetszett ez a rész? :D 

Mint általában most is szót ejtenék arról, hogy köszönöm. A  több mint 40K megtekintést, halljátok 40K! Ilyenkor úgy érzem, hogy szavakhoz sem jutok! A kommenteket és a csillagokat is köszönöm :)

Kitartás a sulihoz, már nincs sok hátra!

Puszi Kira!