A fiú

.....................................

- Tessék? – kiáltottam mérgesen. Szemeim a szerelő zöldesbarna íriszeibe mélyedtek és képes lettem volna csupán a tekintetemmel megölni a bajszos férfit.

- Nézze meg maga a gumikat! – pödörte meg a bajszát.

Lehajoltam az autóhoz és négy tökéletesen tönkrement abroncsot láttam. A gumi megbojtosodott a fekete alapon.

- Mit lát? – mosolyodott el gúnyosan a férfi.

- Figyeljen megduplázom a kért összegét, csak kérem javítsa meg gyorsan!

- Sajnálom leghamarabb jövőhétre tudok csak kész lenni vele, azért egy eredeti Mustanghoz nem holmi útszéli gumi kell, az ilyen autók igen kényesek gumi tekintetében.

Idegesen fordultam meg és a hajamba túrva néztem ki a csöpögő hótól harmatos külvilágra. Gyűlöltem, hogy pont most, amikor igazából szükségem lenne az autómra, cserben hagy. A szüleim vártak ránk karácsonykor, vagyis sokkal inkább Nortonra, hisz a családi karácsony nálunk abból állt, hogy Mr. és Mrs. Lee különböző bálokon mutogatták magukat és a méretes pénztárcájukat.

Nem szerettem volna elmenni hozzájuk, inkább poshadtam volna egész szünetben a kollégium dohos falai közt és tettem volna tönkre a már így egy halom szarban heverő életemet.

- És megmondaná, hogy mégis miért nem bírja megszerelni gyorsabban ezt az autót? – fordultam meg.

A férfi a zsebeibe nyúlt és megvonta a vállát.

- Mégis mire számított, hogy eldobom az összes megjavítandó autómat csak azért, hogy az önét megjavítsam? Tudja létezik valami ebben a világban, ami magukból egyszerűen kifogyott. Az becsület – nézett mélyen a szemeimbe. – Ha megígértem a többi embernek, hogy megcsinálom a kocsiját, akkor meg is csinálom. Utoljára kérdem vár hétfőig vagy nem?

Bólintva csúsztattam a zsebeimbe a tenyeremet és egy utolsó pillantást vetve a Mustangra elindultam az esős udvarra. A férfi mormogott valamit, de már nem igazán foglalkoztam vele.

Folyamatosan panaszkodtam a gazadagokra, mikor végül is én is olyan voltam, mint ők. Szívtelen állatok, akik azt hiszik, hogy pénzzel bármi megoldható. A szerelő jól megmondta és talán nem kellett volna, de szégyelltem magamat előtte. Lehajtott fejjel tettem meg a koleszig tartó utat.

Az eső, vagy ez a havas akármi, teljesen ráfagyott az utakra, amitől még a gyaloglás is veszélyessé vált. A fákon hosszú jégcsapszerű nyúlványok lógtak, rémisztően szép volt minden. A sötétszürke égboltok fölöttünk rázogatták méretes szoknyájukat, vastag és rojtos felhők díszítették az eget.

Összehúztam magamon a kabátot és kiráztam a hajamból a belecsöppenő havat. Amint a csapadék a földre hullott, szét is olvadt.

Valamiét megemésztőnek találtam ezt a folyamatot, a hó egészen megegyezett az emberek életével. Voltak olyanok, aki már akkor szétolvadtak, mikor még a levegőben voltak, de az erősebbek bírták egészen addig, míg a nedves betonra nem estek. Aztán mind meghaltak.

Akárcsak mi.

A kollégiumba beérve szétfagyott ujjaim lassan felolvadtak, vacogó végtagjaim pedig hálásan simultak a radiátorhoz. Kiráztam a vizet a hajamból, majd biccentettem egyet Rogernek, akinek a szájából egy megsárgult cigaretta szál lógott ki, míg kopaszodó fején egy rozoga szalmakalap állt.

Egy apró mosoly szökött az ajkaimra, hisz ez a megöregedett férfi már harminc éve dolgozott itt, hűen vigyázva a gyerekek épségére. Bírtam az öreget.

Amint felléptem az első lépcsőfokra Daria és Abby egy méretes bőrönddel küszködte le magát a lépcsőkön. Gondolkodás nélkül rohantam fel hozzájuk és levittem nekik a megrakodott táskákat. Daria megforgatta a szemeit, de azért egy köszönömöt elmormolt.

- Nolan! – csivitelte Abby nevetőráncokkal a szeme sarkában. – Micsoda meglepetés! Te eláztál?

Végignézett megtépázott alakomon és hangosan felröhögött.

- Havazik, vagy esik... nem lehet eldönteni – ráztam meg a fejemet.

- Mustang?

- Szerelőnél van – néztem óvatosan a szemeibe.

- Már megint mit tettél vele? Szegény autó, igen rossz lehet a társaságodban – tűrte hátra a haját. – Na, de sietnem kell – susogta halkan. – Megyünk vissza Portlandbe, vagyis én... tudod haza. Te nem jössz?

- Tubicáim nekem jön a buszom, sietnem kell! – kiáltotta el magát a fekete és gyorsan a vörös ölelésébe mártózott. – Hívj minden nap, azt hiszem kikészülök egy héttől az őseimmel.

Abby megértően felnevetett, majd hagyta, hogy barátnője egy kerge mosoly kíséretében kilépjen az ajtón. Futva indult meg az éppen mellette száguldó busz után.

- Én még nem megyek haza, igazából fölösleges, lehet vissza se megyek. Nincs kedvem a szüleim házában lógni, mintha én is odatartoznék.

Abby szomorkás arccal simított végig a karjaimon, majd hirtelen kivirult az arca.

- Nincs kedved eljönni hozzánk karácsonykor? A szüleim nem örülnének neked, de lehet jobb lenne velem, mint... tudod egyedül – nézett fel ártatlanul.

Oldalra tekintettem és az ajkaimba haraptam. Legszívesebben az összes percemet vele töltöttem volna el, de a szülei már így sem bírtak engem, szóval inkább nem tettem tönkre az ünnepüket. Nevetve megráztam a fejemet és Abby bársonyos bőrére simítottam az ujjaimat.

Sercegett közöttünk a levegő, ajkait beszívta és vigyorogva simította az ujjait a mellkasomra, mivel a kabátom ki volt gombolva, ezért selymes ujjai érezhették heves szívverésemet, hisz arca azonnal vörös színekbe futott át.

Az apró szeplők kitűntek a bőréből, lehajoltam és az egyikre egy lusta csókot nyomtam, hallottam, ahogy hirtelen magába szívja a levegőt.

- Sajnos nem tudok menni – néztem azokba a barna csodákba és egy ártatlan puszit leheltem az ajkaira.

Ujjait azonnal a nyakam köré fonta és lehúzott magához. Nem tétlenkedtem, köré kulcsoltam a kezeimet és élveztem, ahogy kis kezeivel gyűri a hajamat, imádtam, amikor elvesztette a fejét és egy egészen más Abbyvé vált előttem.

Teste az enyémhez simult, mellkasa az enyémhez szorult, minden egyes lélegzetvételkor egyre csak közelebb és közelebb. Testem reszketett és egy egészen különös vágy lobbant bennem, keményedni kezdtem és éreztem, ha Abby nem hagyja abba, akkor nem hiszem, hogy lesz annyi lélekjelenlét bennem, hogy leállítsam magamat.

Lobogó lávaként csordogált bennem a vágy. Ereim duzzadtak a forróságtól. Bőr a bőrön, szív a szíven, ajkak az ajkakon.

- Abby – susogtam halkan.

A lány zihálva temette arcát a nyakamba. Egyik lüktető erére egy langyos csókot nyomtam.

- Búcsúcsók, úgy hogy még nem is randiztunk. Annyira egy ribancnak érzem magamat! – vált el tőlem és tehetetlenül a hajába túrt. Körbenézett, de körülöttünk senki sem volt.

Üres.

- Ugyan...

- Neked ez más Nolan! Ha meglátnak minket neked az csak dicsőség, de nekem? Én azonnal a ribanc jelzővel lennék megáldva – susogta halkan és kitűrte a tincseket a szeméből.

- Hímsovinizmus?

- Aha, valami hasonló – kacagott fel és megcirógatta az arcomat.

- Randizzunk – vontam magamhoz a testét. – Ráérsz, úgy most? Vagy nagyon sietsz haza?

- Most? – ajkai felfelé görbültek, akárcsak ujjai melyek a nyakam köré forrtak.

- Mikor máskor?

A lány kuncogva szakadt el tőlem és a bőröndöt nekem dobva kitáncikált a hideg levegőre. Azonnal megéreztem a lábamnál a fagyos szellőket. Összeszedtem magamat és egy hangos sóhaj mellett utána vetettem magamat.

A kávézóban ücsörögve az egyik oldalamon Abby, a másikon pedig a bőrönd hevert. A pincérlány kihozta nekünk a kakaókat és kacsintva el is távozott, muszáj volt felnevetnem Abby arcán.

- Mond, hogy láttad! Ennek a lánynak tutira bejössz, még kacsintott is – szürcsölt bele a tejszínhabtól csúcsos kakaójába. – Most is csak téged bámult, szerinted észrevette, hogy itt vagyok? Vagy az egyik rokonodnak hisz?

Ajkaira egy fehér kis bajusz olvadt. Megkocogtattam a vállát és lecsókoltam az édes tejszínhabot, ami máris elkeveredett a lány ízével. Azonnal éreztem a lábaim közt feszülő testrészemet.

- Most már tudja, hogy nem kell nekem – kacsintottam a Vöröskére.

Szusszantva kanalazott be egy jó nagy adagnyi habot. Felnevettem, mire ő is felkacagott és megbökte a bordámat. Imádtam az itteni kakaót, az íze fenomenális volt, egészen megegyezett azzal, amit még anno az egyik dadusom csinált nekem.

- Neked persze nincs mit lecsókolni – búgta a fülembe.

- Akarod, hogy legyen? – néztem a szemeibe, melyben a vágy vöröses lángja azonnal felgyúlt.

- Elvileg ez egy első randi, ahol nem szokás már azonnal csókolózni, bár a randik előtt se nagyon – tűnődött el. Összefűzte vörös haját és a pincérre nézett aki elhaladva mellettünk, hevesen ringatta a csípőjét. Még most sem fogadta el, hogy nem igazán érdekelt. – Bocs, hogy elveszítettem a naplót – váltott témát és a kezeiben fogva az italt felnézett rám. – Nem akartam... sőt egészen érdekesnek találom, hogy valaki pont fellökött és a napló pedig hirtelen eltűnt. Csak nekem gyanús ez?

- Nekem is eszembe jutott már – húztam magamhoz a lányt. Amint felhozta a napló témát a bensőm érdeklődve felcsillant, láttam a szemeiben, hogy őt is izgatja a téma. – Sőt az is furcsa, hogy az apró kis cetli pontosan beleillet.

Elővettem az igazolványaimba tömött papírdarabot és a kezeibe nyomtam.

- Mistrald W. Lorz gyűlölhette a vörösöket – susogta halkan. – Az egyik bejegyzésében, tudod – bólintottam. – Miért érzem azt, hogy ez az egész összefügg? Stacy, az autó, a napló. Hirtelen túl sok furcsa dolog történt – susogta, ujjait az egyik tincsem köré fűzte, majd meghúzta azt. Játékosan az orromra koppintott. – Bocs – állt fel és a mosdó felé sietett.

Hátrahajtottam a fejemet. Amit az előbb mondott Abby, már bennem is felötlött. Gyakran gondoltam az apámra és a tervére is, ha mindez tényleg összefügg egymással, akkor lehet a gyilkos igazából köztünk élt.

- Nolan! – visította valaki. Megéreztem valamit az ölembe, szemeim felpattantak és Kay virítókék szemei meredtek rám. – A sors úgy látszik egymásnak akar minket – duruzsolta a fülembe és azonnal akcióba lendült. Mielőtt ajkai megérintették volna az enyémeket, lerántottam magamról, a lány háta mögül egy értetlen barna szempár méregetett.

Kay vihogva dőlt az asztalnak.

- Most nem kérsz belőlem mi? – susogta közelebb hajolva, de Abby már meg is érkezett mellénk.

- Hello – intett szárazon a lánynak, aki csücsörítve mérte végig a Vöröskét. – Abby vagyok!

- Kay! Nolan ki ez a lány?

- A számból vetted ki a szót – fűzte hozzá Abby bájosan mosolyogva. – Ki ő, és mit keresett az öledben?

Mielőtt végeztek volna a tekintetükkel felálltam és Abby tenyerét megragadva egy apró csókot leheltem az ujjaira, Kay felnyüszített és zavartan oldalra pillantott, Abby arca vörösen pompázott.

- Kay egy ismerősöm – susogtam egyre csak közelebb húzva magamhoz a megszeppent lányt. – Abby pedig – néztem Kayre, akinek harmatos tekintete az enyémeket kutatta. – A barátnőm.

- Nem vagyok a barátnőd – bökött oldalba a lány.

- Szóval hetente cserélgeted a csajokat? Mindegy, remélem feleannyira élvezi a dugásaidat, mint én!

Abby megmerevedett mellettem és kérdőn tekintett hol rám, hol pedig Kayre.

- Szóval ti ilyen dugópajtik voltatok? – távolodott el tőlem.

Kay vigyorogva cuppantott egyet, összeszorítottam a fogaimat.

- Még most is cica.

- Nem, Abby csak voltunk – néztem szúrósan a lányra. – Mindegy ez már a múlt...

- Múlt hét már a múltnak számít?

- Nem múlthéten volt az Kay!

- Ugyan Nolan te is tudod, hogy igen – mélyesztette karmait a mellkasomba. Abby bólintva szorította össze az ajkait és a bőröndjét, plusz a kabátját megragadva ki akart törni, még időben kaptam az ujjai után.

A szemeit egy vékony könnyréteg borította, erősen az ajkaiba harapva kinézett az utcára. – Tudod a szüleimnek igaza volt! A gazdagok hazug disznók! – szipogta és kitört a kávézóból.

Ott álltam megsemmisülve, egy összetört szívvel és egy vadul vihogó ribanccal. Felkaptam magamra a kabátot és egy kis pénzt az asztalon hagyva a lány után rohantam. Abby a járdán szenvedett a bőröndjével, miközben másik kezével a szemét törölgette. Nem foglalkoztam azzal, hogy Kay utánam kiállt, sem azzal, hogy Abby per pillanat gyűlölt, egyedül vörös ajkaira koncentráltam, amikre még abban a másodpercben rátapadtam. Öklei erősen ütődtek a mellkasomnak, de a vad csókot megízlelve azonnal elfelejtette a haragját, vagyis sokkal inkább abba a csókba fűzte az érzelmeit.

Fogai összekoccantak az enyémmel, tépte őket, féltem, talán a végére semmi sem marad belőlük, de nem cseréltem volna el azt a percet semmire. Testünk összeolvadt és éreztem, hogy megrepedt szívem egybeolvad.

Beleszerettem Abbybe.

Ahoy Kedveskéim!

Ahogy ígértem itt is lenne a folytatás! Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, azt hogy csillagoztok, vagyis egyszerűen azt, hogy olvastok engem!

Puszillak titeket!:)