A lány

...................................

A szobánkban ülve néztem a repedezett plafont, Daria elfoglalta magát azzal, hogy a telefonjáról üvöltesse a legújabb bandájának a zenéjét, legszívesebben a hajamat téptem volna, de ehelyett inkább az ujjaim közt szorongatott plüssnek számláltam meg az óráit.

Vártam arra, hogy Viktor hirtelen betoppanjon a szobába, ahogy ígérte, de sehogy sem akart megjelenni. Daria már rég feladta és inkább a tananyaggal foglalkozott, ám az én agyam sehogy sem állt rá a történelem évszámokra. Lehunytam a szemeimet. A képek óvatosan szöktek abba az üres sötétségbe, ami az íriszeim előtt lebegett. Először egy aprócska szó villant fel. Bíborfény. Vöröshalál.

- Megjöttünk! – ordította egy hang, ami elűzte a szemeim előtt felrémlett vörös betűkkel kanyarított szót.

Oldalra tekintettem és Viktor hányaveti módon felzselézett hajjal, Norton pedig laza eleganciával bitorolta magára a figyelmet. Megforgattam a szemeimet és odébb ültem, reménykedtem benne, hogy az orosz foglal helyet mellettem, de ehelyett az idősebbik Lee telepedett le mellém. Tenyereibe temette az arcát és megszólalt.

- Nolan haza jön. Nem megy el sehova, de ahogy megszokhattuk Joseph Lee kicseszett vele.

Daria kiejtette a kezéből a tollat és érdeklődve meredt a fiúra, akinek a hangja megtöltötte a szoba eddigi csöndes légterét. Lehúzta magáról a zakót vele együtt a nyakkendőjét is a szoba sarkába hajította, beletúrt a hajába és végig nézett rajtunk.

- Azt hiszem inkább elköltözött volna innen.

- Mit kell csinálnia? – szúrta közbe Viktor, aki eközben Daria ágyának keretének dőlt és szúrós szemekkel vizsgálta a másik fiút.

- Nem tudom, nem mondta el – rázta meg a fejét és kétségbeesetten felordított.

Az ajkaimba harapva kellett kinéznem az ajtóval szemben lévő ablakon, zavarban voltam, hisz az iskola egyik legmenőbb fiúja volt a szobámba és nem éppen a megszokott látványában. Úgy éreztem valamiért megnyílik előttünk. Sosem lehet ezt az arcát látni, amit nem véd vastag maszkkal, nem értettem meg, hogy miképp bír bennünk megbízni.

A takarókba dőltem és próbáltam kiűzni a fejemből az újból megjelenő apró kis szócskát. Vöröshalál.

Volt egy olyan érzésem, hogy kezdek megbolondulni. Felnéztem a többiekre, a fülemben hallottam a Mustang mély morajlását, felvont szemöldökkel álltam fel és kibámultam az ablakon, nem volt sehol az a jól ismert méregzöld autó, helyette egy üres parkoló fogadott. Visszanéztem a többiekre, Daria a telefonját bújta, majd hirtelen felnézett és megrázta a fejét.

- Mrs. Salmander őrjöng, senki sem jelentkezett a Téli bál nyitótáncára, azt mondja, hogy így maga fogja kiválasztani a gyerekeket, és ha valaki nem jelenik meg a próbákon, akkor sajnos megbuktatja tesiből. Holnap rakja fel a névsort – nézett végig rajtunk, egyik hajszálát birizgálta, aztán a szájába helyezve megszopogatta. Undorodva fordultam el.

De szemem sarkából észrevettem azt a vörös betűkkel felírt szöveget, ami alig egy perce még nem volt ott. Ijedten sikkantottam fel, de a szöveg még mindig ott volt.

a méltóságos

Daria azonnal felpattant és mellém lépve kibámult az ablakon, szemei elkerekedtek, őt követte Viktor, majd Norton. Egy autó szélvédőjére írták fel a kacskaringós betűket, valamiért túlságosan is ismerős volt az írás, de ahogy elnéztem őket, nem sikerült rájönnöm.

- Baszki! – susogta Norton, magára kapott egy kabátot.

Követtük őt. Képtelen voltam elhinni, hogy alig egy perc leforgása alatt, hogyan lehetett ezt véghez vinni. Hirtelen toppantam meg. Amikor először kibámultam az autó ott sem volt, megráztam a fejemet és a többiek után szaladtam. Lihegve értünk ki a parkolóba, ahol Roger, a portás a fejét vakargatva nézte a megrongált kocsit.

- Ki tehet ilyet egy kocsival? – sziszegte Ms. Wayn, akit eddig nem is láttam. Mérgesen cikázott a hideg betonon, ujjaival rövid frizurájába túrt. Kiszúrt minket és gúnyosan felnevetett. – Ti voltatok a vandálok? – támadott nekünk a nő köszönés nélkül. Hatra tántorodva néztem vörös indákkal keretezett szemeit, melyek mondhatni már vérben úsztak.

- Dehogy csak megláttuk az ablakon keresztül – tette zsebre a kezét Norton és a kocsira nézett. – Mit jelentsen ez? A méltóságos? Van ennek értelme?

A tanár megrázta a fejét és a telefonjára nézett.

- Hagyjuk ezt az egészet a rendőrségre, ők majd megoldják – csettintett egyet és még egyszer végig nézett rajtunk. – Maguk meg menjenek be a kollégiumba és ne is lássam önöket egy ideig, érthető voltam?

- Persze – szisszentettem kegyetlenül sok gúnnyal a hangomban. Felvonta a szemöldökét és óvatosan elmosolyodott.

- Azt hiszem magát megint várni fogja a jó öreg pince, nincs igazam, Ms. Gilbert?

Összeszorítottam az ajkaimat. – Már ledolgoztam a büntetésemet!

Felnevetett és arrébb tűrte a tincseit.

- Igen-igen, de ez legyen még egy büntetés, ami majd arra neveli önt, hogy legyen tisztelettudó!

Megfordult és a telefonját birizgálva indult tovább. Visszanéztem Rogerre, aki kétségbeesetten bámulta az autót, megvakarta az állát. Ruhája ennek következtében felgyűrődött és egy hosszú, vörös csík nyílt fel előttünk. Szótlanul megfordultam és elkönyveltem magamban a látottakat.

Daria a zsebeibe süllyesztette az ujjait, miközben folyamatosan a betont bámulta.

- Csak én érzem azt, hogy ez nem egyszerű rongálás volt?

Hirtelen világosodtam meg, azonnal a telefonomért nyúltam, de tudva, hogy Nolan alig pár perc múlva ideér, inkább hanyagoltam azt, hogy felhívom. Azok a kacifántos betűk arról a kis cetliről voltak ismerősek, még mindig láttam magam előtt a kék tintával lefirkantott nevet, majd a kis versikét, vagy azt az akármit.

Felnéztem a többiekre és reménnyel telve bámultam az érkező Mustangra. Szívem azonnal meglódult és szokásához híven elfoglalta méltó helyét a torkomba. Ahogy megpillantottam hanyagon eltűrt barna tincseit és szürke szemeit, kedvem lett volna megforgatni a szemeimet saját bénaságomon.

A fiú kiszállt a kocsiból és érdeklődve lesett az összegyűlt bagázsra, megpörgette a mutatóujja körül a kocsikulcsot, majd megigazítva a kabátjának a gallérját megnyalta az ajkait. Azokat az ajkakat, amik nem rég az enyémekre tapadtak.

- Hát ti?

Flegma hanghordozása nevetésre késztetett, lehet hogy alig pár napja láttam őt, mégis kezdett már hiányozni az az ismerős sötét, szürkeség, ami a szemeiben honolt. Az a tudatlan sötétség. Imádtam nézni. Íriszei az enyémekre találtak és ajkaira egy halovány mosoly ült ki. Le is olvadt onnan. Tenyereit a zsebeibe süllyesztette és végig nézett a megtépázott vidéken.

A távolban látni lehetett a fenyvesek egekbe törő csúcsaikat, a szél megpengette a gallyaikat. A kopár, sárgás színű fű elborította a tájat, a mocsaras pocsolyák minden egyes méter elhagyva ott húzódtak a lábaink alatt. Már a nyakunkon volt a karácsony, mégis havat még nem igazán látott Woodburn. A hosszú, vaskos téglából épült családiházak egymás mellé épülve takarták el kertjeiket az orkán erejű szelektől, ami a szívemet egyre inkább egy idegen fiú markába lökték. Ott állt előttem alig pár méterre és én képtelen voltam megszólalni. Egy lakat zárta össze az ajkaimat, minek kulcsát mélyen egy őrjöngő folyóba vetettem.

- Mit kell tenned? – szólalt meg Daria és egy olcsó karamellát a nyelvére helyezve felvonta fekete szemöldökét.

- Ti honnan tudtok erről?

- Mindegy Nolan, el kell költöznöd? – vágott közbe Viktor érdeklődve.

A fiú megrázta a fejét és a távolba meredt, talán látott valami érdekeset, vagy talán csak nem bírt a szemünkbe nézni, ami kezdte felverni az idegeimet.

- Nolan? – sziszegtem halkan, mire felkapta a fejét és hajába túrt, sőt tépte selymes tincseit.

- Azt akarja, hogy oldjam meg ezt a gyilkosságot!

A társaságunkban csend honolt, végül Norton eszeveszett nevetésére figyeltünk fel.

- Ez egy komoly rendőrségi ügy, miért adná neked?

- A rendőrség leszarja, hogy mi van itt Woodburnben, apám csak szórakozni akar egy jót a szerencsétlenségemen, látni akarja az arcomat, ahogyan kétségbeesetten próbálom kibogozni a szaros ügyének a szálait! Vagy talán még jobb, oda akar vetni a gyilkosnak!

- Mi az, hogy leszarja? – szóltam közbe, Viktor azonnal leszűrte Nolan szavainak az értelmét.

- Woodburn, egy alig pár lakós falu, ha kihalna az egész, senkit sem érdekelne, hisz nem is tudnak a falu létezéséről! Ezért minek a rendőrségnek ezen aggódnia? – hajtotta le a fejét idegesen.

- És ezért úgy gondolja, hogy jobb, ha odavet a gyilkosnak? Te egy amatőr vagy Nolan, meg is halhatsz! – kiáltottam idegesen, nem is tudom miért pont Nolanre, mikor ő semmit sem tett.

A fiú felröhögött.

- Épp ez a lényeg, Abby! Azt akarja, hogy halott legyek, hogy ne legyen több olyan személy, akit Nolan Leenek hívnak!

Ajkaim tátva maradtak. Hogy tehetnek ilyet a szülei? Lehetetlenség volt felfogni.

- Mit fogsz csinálni? Hagyod, hogy egy zsinóron fogva rángasson, vagy teszed azt, amit te gondolsz jónak?

Nolan a bátyjára nézett és halkan felnevetett, kirázott a hideg tőle.

- Azt hiszem maradok a saját fejemnél.

- De gondolom megfenyegetett nem? Csak van valami, amivel ösztönözni akart nem?

Nolan megrázta a fejét.

Viktor magához ragadta a szót.

- Tud valamit, valamit amiről nekünk még sejtésünk sincsen, fogva tart – susogta halkan.

Daria a sáljába temette az arcát, láttam, ahogy a teste megmerevedik. Feszélyezetten felnevetett és arrébb tűrt egy tincset a szemeiből.

- Jövőhéten téli szünet, mindegy már... le fog telepedni ez a gyilkosságos ügy és ha visszajöttünk a szünetről minden visszaáll a régi kerékvágásba!

- Sajnos már sosem lesz semmi a régi.

- Miért vagy ebben annyira biztos? – csattant fel barátnőm és ránk se nézve szaladt el egy száguldó autó mellett.

Tudtam, hogy rosszul érzi magát a történtek miatt, Daria mindig egy megrögzült lány volt, aki nehezen vetette bele a fejét valami újba. Félt a változásoktól, és valamiért a november kezdete óta az életünk fenekestül felfordult. Eddig csökönyösen telő napjaink felperegtek és már nem voltunk teljesen egyedül. Három vastag pénztárcájú fiú került a körünkbe, akik egyre csak fertőzték a gondolatainkat.

Nolan mellém lépett, a szemeimbe bámult és egy halvány mosoly mellett elmormolt egy halk köszönést, bár fogalmam sem volt, hogy miért, hisz alig pár perce már eldaráltuk.

- Minden oké veled?

Hátra pillantottam. Norton idegesen meredt öccse hátára, majd megelégelve a várakozást az orosszal együtt beléptek a sokkal hívogatóbb időjárású kollégiumba. Megborzongva húztam magamon össze a kabátomat, miközben hosszú vörös tincseimet kikapartam az arcomból. Fent felejtettem a sapkámat, az szokta összetartani ezeket a kusza hajtincseket. Kalimpálva néztem fel rá és óvatosan elmosolyodtam.

- Aham.

A szavak valahogy bennem ragadtak, nem bírtam megfogalmazni a gondolataimat. Esetlenül néztem szürke szemeit, melyeket jobban megfigyelve észrevettem azokat a sötétfekete vonalakat, melyek gyönyörű mintát adtak íriszeinek. Imádtam nézni, ahogy azok a hosszú pillák néha megrebbenek, és azt, hogyan csusszan végig fürge nyelve, málnás árnyalatú ajkain. Túlsokat gondoltam mostanában a szájára.

Lesütöttem a szemeimet és keresgéltem valami értelmes beszélgetési téma után, de egyszerűen leblokkoltam, az egyetlen, ami eszembe jutott, az egy fránya kérdés volt.

Miért csókoltál meg?

Nolan finoman az arcomra simította az ujjait és elmosolyodott, de nem azzal az átlagos mosolyával, hanem a fültől-fülig tartó, gyönyörű fajtával. Szívem meglódult és esetlenül meredtem a fiúra, aki alig pár perc alatt elárasztotta az agyam száz százalékét. Ott álltam, teljesen megnémulva és azt figyeltem, hogy azokat a gyönyörű mogyoróbarna tincseket hogyan táncoltatja meg a cserfes szél.

Mutató ujja az alsó ajkamra csusszant, levegőért kapva meredtem tekintetébe. Füstös volt a szeme, de mielőtt újból a csapdájába estem volna, nagy nehezen elszakadtam tőle és egy lépést hátrálva felnéztem az égre. A hatalmas szürke fellegek nem nagyon siettek a segítségemre.

- Öhm... azt hiszem én bemegyek – mutattam a kollégium irányába. A fiú zsebre vágta az ujjait és sután bólintott.

- Abby! – szólt utánam, mikor már nagy nehezen elfordítottam róla a pillantásomat és a kolesz felé sétáltam. Hátranéztem és kérdőn összeráncoltam a homlokomat. – Mindegy...

Nem is méltattam válaszra csak beléptem a vastag ajtón és a saját szobámba lépkedve az ablakból még gyorsan kinéztem rá. Ugyanott állt, idegesen túrt a hajába, majd a földbe rúgva feltárta a kocsija ajtaját.

Unottan léptem a szobámba és barátnőmre néztem, aki ekkor már mélyen az egyik töri könyvet bújta, felnézett rám sóhajtva elhajította azt, hangosan csattant a földön.

- Mennyire néztem ki bénán egy tízes skálán?

Lerúgtam magamról a cipőmet és kabátot az ágyamra dobva, ledőltem mellé, fejemet a párnába temettem.

- Őszinte legyek vagy hazudjak?

- Őszintén.

- 15.

Daria felröhögött és mellém hasalva arrébb lökött.

- Akkor már inkább be se számolok arról, hogy te hogyan festettél, amikor Nolan Lee kiszállt a Mustangból. Kicsit azért jobban is a felszín alá rejthetnéd azt, hogy odáig vagy érte.

A karjára csapva löktem le őt az ágyról, bosszúsan pattant fel.

- Nem igaz! Nem is jön be – szuszogtam a párnába, majdnem elnevettem magamat a hatalmas hazugság hallatán.

- Ugye ezt még te sem hiszed el?

Megforgattam a szemeimet, de igaza volt. Nolan Lee nem, hogy bejött, egyenesen lenyűgözött, pontosan nem is tudom, hogy mivel.

- Nagyon látszott?

Daria kuncogva húzott ki a takarók mögül, megcsippentette az arcomat és szeretetteljesen a karjaiba vont.

- Dehogy... jó nagyon, de nem baj!

Sóhajtva meredtem a plafonra, ó dehogy baj! Csak éppen haláli zavaró volt, hogy rajtam kívül már mindenki sejtette, hogy odáig vagyok egy olyan fiúért, akinek inkább egy pszichológus mellett lett volna a helye. Lehetetlenül kiismerhetetlen volt.

Annyi kérdés merült fel bennem akárhányszor az eszembe jutott, de emiatt volt ő más. Emiatt rítt ki a sok fiú közül.

Végre tudtam, hogy Nolan Lee nem olyan mint a többi gazdag fiú, valahogy ő különbözött, és ez nem abban nyilvánult meg, hogy nem ivott, vagy dugott, egyszerűen más volt a természete. Okos volt és ravasz, nem úgy mint a bárgyú barátai.

Daria sejtelmesen elvigyorodott és megpöckölte az orromat.

- Ugye nem szereted még?

Hátravetett fejjel felnevettem.

- Még.

Kedves Olvasóim!

Meg is érkeztem a következő fejezettel! Nagyon szépen köszönöm a sok-sok visszajelzést és nagyon remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog nektek és hagytok pár szót magatok után! :)

Remélem az új borítók is tetszenek, mert én most az egyszer igaz szerelmet érzek irántuk, de tisztában vagyok vele, hogy pár nap elteltével megunom őket :D

Puszi Kira!