A fiú

.........................................................

Abby az előtte lévő kavicsokat rugdosta, miközben szemeit le sem hámozta a szürke betonról, mélyen a gondolataiba temetkezett. A szüleivel való beszélgetés egészen mássá varázsolta. Ujjaival arrébb tűrte vörös haját és megállt a kollégium előtt, először az égre nézett, majd rám. Elmosolyodott.

- Köszi ezt a délutánt, egy hamar nem felejtem el. És azt hiszem szerelembe estem. – pillantott a kocsim irányába. Felnevettem.

- Mustang már csak ilyen hatást vált ki, úgy általánosságban.

Röhögve húzta meg a táskájának szíjait, arcát a sáljába temette.

- Na de most megyek, mert van egy olyan érzésem, hogy holnap megíratnak matekból, és most nem hagyatkozom a puskákra – kuncogott, dideregve húzta össze magán a kabátot. Besétáltunk a kapun, ahol a portás Roger fejét rázva intett nekünk, hogy ideje a szobánkba húznunk. Igaza volt, de sehogy sem akartam, hogy ez a pillanat megszakadjon. Jó érzés volt egy olyan emberrel beszélgetni, aki megérett egy szinten. Abby a zsebeibe nyúlt és lefirkantotta a számát, a tenyerembe nyomta és egy suta intés mellett felszaladt a saját szobájukba. Megráztam a fejemet és követve a tetteit én is megkerestem a saját emeletünket.

A szobába lépve nagy meglepetésemre a negyedik ágyon Norton ült, vele szemben Viktor ropogtatta az ujjait, míg a harmadik ágyon Todd feküdt ölében egy nyitott nyelvtan könyvvel. Szőke haját gondosan hátra fésülte, miközben ujjaival a könyv gerincét piszkálta, mindannyian felém pillantottak. Viktor felvonta az egyik szemöldökét, míg Norton perverz vigyorra húzta az ajkait.

- Mi van öcsi becsajoztál? Dús idomokkal megáldott bigét szereztél – mért végig gunyorosan. Ledobtam a sálamat majd egyenesen Norton szemeibe bámultam.

- Kösz a köszöntést, másrészt mi a faszt keresel itt?

Fivérem összeszorította a fogait. Megint kényes témába haraptam, nem akartam ennyire megpecsételni a kedvét, de szokásommá vált egyre inkább kiakasztani őt.

- Beszólni jöttem, szüleink várnak haza hétvégére.

- Vagyis téged?

- Nolan – suttogta halkan és fenyegetően, ritkán vált ilyenné a kedve, de általában ha elérte ezt a szintet akkor nagy baj lehetett. Lerúgtam magamról a cipőmet és az ágyamra dőltem, az ingem gombjait szétszedtem. – Nem kérdezte senki, hogy miért megyünk, egyszerűen jössz és kész, tervezd úgy a hétvégédet, hogy legyen időd a családodra... vagyis arra a valamire, ami felnevelt.

Felállt, majd intve a többieknek távozni készült, tenyereimbe temettem az arcomat és a fiúra néztem, képtelen voltam a történtek után ugyanúgy tekinteni rá, mint régen, de nem folytathattuk tovább azt, amit éppen csináltunk.

- Nem maradsz?

Norton vigyorogva megfordult, felmutatta középső ujját és röhögve kiment a szobából, egy dolog mégis világos volt számomra, jobban érezte magát a kérdésem után.

Viktor sóhajtva dőlt el az ágyon és az egyik füzetét az ölébe húzva felnézett.

- Rossz előérzetem van.

Megvontam a vállamat és leszenvedve magamról az egyenruhát felpillantottam Toddra, aki semleges arckifejezéssel nézett minket.

- Ha az én véleményemre vagy kíváncsi, akkor egyet értek Viktorral.

Péntek reggel teljesen kiment a fejemből, hogy még délután indulunk Portlandbe, gyűlöltem a tudatot, hogy egy egész hétvégét kell a szüleimmel töltenem. Anyára gondolva kirázott a hideg, magamra szenvedtem a fehér ingemet és a bíbornyakkendőt megkötözve kiléptem a szobából, mögöttem Viktor sétált.

- Milyen volt a tegnap?

- Ha arra vagy kíváncsi, hogy Abby mondott-e rólad valamit inkább kérdezz rá – néztem hátra a vállam fölött, a fiú megfontolta a szavaimat, majd elröhögte magát.

- Igazad van, fejlemények?

A tegnap eseménytelen napnak számított, egyedül a délután volt tűrhető, amit a dohos pincében töltöttem azzal a lánnyal, aki bejött a haveromnak.

- Bocs, de nem említett, nem hiszem, hogy velem beszélné meg a szerelmi életét.

Viktor újból felröhögött ezúttal viszont kissé feszélyezettebben, mintha abban reménykedett volna, hogy a válaszom más lesz. Megveregettem a vállát, majd előhalászva a kulcsaimat a Mustangomhoz kocogtam. Feltártam az ajtót és a bőr ülésre dőlve mélyen magamba szippantottam a régi alkatrészekből áradó kesernyés illatot. Beindítottam a motort és a kátyús útra kanyarodva elvesztem az ég vakító kékjében, egyetlen egy felhő sem piszkította, a nap rózsás sugaraival ostrom alá helyezte az aszfaltot és sárgás vonalakat húzva maga után mindent színekbe borított.

A Woodburn vörös téglái teljesen beleolvadtak ebbe a kavalkádba, leállítottam a motort, kitártam az ajtót és az iskola felé indultam, miközben a kulcsokat hátra passzoltam a haveromnak.

Egyszerre léptünk be a suliba és mint valami rossz komédiába a nyüzsgés hirtelen elhallgatott, bátyám az egyik szekrénynek dőlt és vigyorogva figyelte a kialakult helyzetet, amit csupán az okozott, hogy beléptünk. Viktor unottan megforgatta a szemeit és a terem felé vette az irányt. Gyűlöltem a helyzetet, de nem tehettem ellene semmit, amint kiértünk a fő folyosóról újból felcsendült a zsivaj.

Viktor megállt az ének terem előtt és belesett hogy a tanár ott van-e már, mikor hirtelen megjelent mellette egy kopaszodó öreg.

- Az istenibe is te pokolfajzat! – ordított Viktorra. A fiú összerezzent, ajkait összeszorította, majd egy hamiskás mosolyt erőltetve magára megfordult.

- Igen?

- Mégis mit mondtam neked év elején? Hmm? Mit ismételgettem neked folyamatosan? – lépett a fiú elé tikkelő szemekkel és lüktető érrel a homlokán.

- Hogy...

- Hogy ne verekedj! Szerinted az apád mennyit fizetett azért, hogy itt melegítsed a seggedet?

- Elnézést...

- Te csak maradj ki – fröcsögte az öreg rám se hederítve. Megragadta Viktor gallérját és habzó szájjal meredt a szemeibe. – Az egész kibaszott iskola a szaros szekrényedet bámulja, tudod miért? Tudod miért, Viktor? Mert véres...

Viktor lesápadt. Rohanva indult meg az említett felé én sem tétlenkedtem, de ekkor meghallottam egy túlságosan ismerős sikítást. Szívem meglódult, ahelyett, hogy barátom után mentem volna, utam a kémia laborhoz vezetett. Bennem, a testemben tombolt a megérzés miszerint, az a valaki lent lesz. Nem is tévedtem, amint beléptem megpillantottam Abbyt a földön ülve sírni, mellette a fekete hajú lány takarta el a szemét és barátnőjét ölelgetve próbálta vigasztalni. Szemeim ekkor a testre vándoroltak, arra a testre, ami lehet, hogy napokkal ezelőtt még életben volt.

Egy lány feküdt a folyosón, mellkasán a bőr fel volt vágva, véres szavakat formáztak bele. Haja csupaszra volt nyírva, a töve megvolt égetve. A lány meztelen volt. Fehér bőre kirítt a sötét folyosóból. Hányingerem támadt, el akartam fordulni, hogy szemeim ne bámulják a megcsonkított testet, ami újból felégette bennem a régi sebeket. Hányingerem támadt. Abby barna szemei rám találtak, elveszett íriszei könnyesek voltak, ajkait vérvörösre rágta. Kinyújtotta felém a kezét. A barátnője felnézett, tekintetünk összetalálkozott, a megvetés a testében volt, de nem tett szóvá semmit. Egyre több ember gyűlt a tetem köré a tanárok pánikolva hívták a rendőröket, mindenhol kitört a káosz.

Óvatosan leguggoltam a vörös hajú lány elé.

- Meghalt, Nolan... - szipogta halkan és egy apró majomhoz híven átkúszott a testemre. Ujjai a bőrömbe vájtak, de nem bírtam erre gondolni, csupán az járt a fejembe, hogy meg kell vigasztalnom valahogy, bárhogy csak legyen számára jobb minden.

- Nolan! – szólt rám a fekete lesütve szemeit, mélyet szippantott a levegőből. – Vigyük innen.

- Meghalt...

Abby csak ennyit mondott, arcát a nyakamba fúrta, hirtelen rendőrök törtek be, a diák tömeget kituszkolták a folyosókról egyedül annyit láttam, hogy Viktor szekrénye tárva nyitva és egy véres hajcsomó fürösztelt a skarlát folyadékban. Megborzongtam. Igazából fel sem fogtam, hogy előbb egy halott lány láttam. Ilyenkor az ember ráeszmél arra, hogy az élet nem csupán egy játék, hanem kőkemény valóság.

Kirázott a hideg, fagyos jég szánkázott végig a testemen, féltem, talán rettegtem az érzésektől, amik fellángoltak bennem. Újból az a hideg fájdalom, a valóság, amit a halál szó felvágott bennem. Metszett a tudat, a kép.

A nedvesség, ami a pólómra fröccsen, a sár, amibe belezuhanok és halk puffanás, majd a sötétpocsolyába áramló vörös vér. Halál.

És ennyi kellett a lábam megbicsaklott, a kezeimben tartott test hatalmas puffanással esett a földre, Abby eszméletlenül csuklott össze. Hajam a homlokomba csúszott, egyedül a lehetetlenül kék eget néztem, ami most túlontúl szépnek hatott a rettegések ellenére. Ellentétek, melyek még feszélyezettébe tették az egész hangulatot. Tenyereimbe temettem az arcomat és fivéremre gondoltam. Megcsuklott hangjára és a szétáramló vérére. Ordítottam.

A fekete hajú lány ijedten kapott barátnője eszméletlen teste után, kulcsaimat felkaptam és nem foglalkozva ijedt sikításokkal és az összefolyó beszédfoszlányokkal. Sem azzal, hogy Abby egyedül maradt, semmi. Ujjaim körül megforgattam a kulcsokat. Kitártam az ajtaját és a kocsiba huppanva előhúztam egy megviselt Whiskyt, ami Mustang csomagtartójában lapult. Felbontottam és mélyet hörpintve az italból, élveztem azt, ahogyan az erős folyadék végig csorog a torkomon. Állatias hörgés, majd még egy korty. Még egy és még egy.

Először nem éreztem semmit, egyedül a csapkodó szelet ami a hajamba vágott, de a hosszú percek, vagy talán órák elteltével beütött. Homályos tekintettel meredtem az útra, fékeztem, a kocsi zötykölődve csapódott az út szélére. Mélyet kortyoltam az italból.

- Milyen érzés volt meghalni?

Norton elvigyorodott, majd megvonta a vállát, mélyet kortyolt az italából és a többiekre bámult, nem mutatta én mégis éreztem a fájdalmat, amit a kérdésem hagyott maga után.

- Haláli jó.

- Mr. Lee nem gondolja, hogy kevesebbet kéne innia?

Szemeimet lassan felnyitottam, a szélvédőn át beáramló fény teljesen kiégette a retinámat, szemeim elé kaptam a kezeimet és próbáltam védeni a testemet, de már elkéstem vele. Szitkozódva bámultam ki az ablakon, a kocsim mellett egy sötétkékbe öltözött zsaru figyelt engem. Bajszát pödörgetve dőlt neki a kocsimnak.

- Már nem először találunk magára itt – folytatta az eszmecserét saját magával. – Meg is fog szólalni, vagy csöndben ül a helyén?

Az igazat megvallva egyáltalán nem akartam megszólalni, sőt még a beszéd is nehézkesnek tűnt számomra. Óvatosan kimásztam a kocsiból, kieresztve az üléstérbe gyűlt tömény alkohol szagot. Kinyújtóztam és az autóra néztem, de bár ne tettem volna. Az egyszerű rendőrautó mellett ott parkolt egy túlontúl ismerős fekete Bugatti. Apám óvatosan kimászott vadonatúj kocsijából és a sétapálcájára támaszkodva elém bicegett, végig nézett lecsúszott kinézetemen, majd az autómra pillantott. Undorodva vonta össze a szemöldökét, ajkait elhúzta és végig simított szakállas állán.

- Bűzlesz. Jobban hasonlítasz egy lecsúszott földönfutóra, mint a tulajdon fiamra – fűzte hozzá sietősen, nehogy úgy tűnjön, hogy békével jött hozzám. Lépett egyet felém és gyűrűktől tarkított ujjait az államra simította, megszorította az és kettőt paskolt az arcomra. – Mit képzelsz Nolan? Azt hiszed a lerobbant kinézeteddel tönkre teheted a nevemet? Hogy a lázadó viselkedésed egy parányira is meghat? – susogta fenyegetően. – Mert ha ezt hiszed tévedsz, nem piszkítod be a nevemet, se a családomét soha!

- Én nem tartoznék a családodba?

Felnevetett, gúnyos mosolyra húzta az ajkait. – Te? Ugyan Nolan, soha nem is tartoztál és nem is fogsz.

Visszahúzta az ujjait és továbbra is az arcán tartva azt az arrogáns vigyort beült a kocsijába.

- Remélem megembereled magadat és eljössz ma este, fontos vendéget várunk.

Beült a kocsiba és intve egyet rátaposott a pedálra, amitől a kocsi hangosan felbőgött, az egész természet csendbe borult. A férfi elhajtott én pedig ott maradtam újból magamra maradva.

Az öreg férfi, aki bekopogott az ablakomon, most bicegve elém sétált és egyik kezét a vállamra simította, apám gőgös mozdulatai helyett most furcsa barátságos gesztus áldozata lettem. Lenéztem az engem vizsgáló barna szemekbe.

- Én csak annyit mondok, hogy hallgass a szívedre, általában az megmondja mi a helyes és mi nem.

Lehajtottam a fejemet és hagytam, hogy a hajam az arcomba hulljon, talán igaza volt az öregnek talán nem, de most az egyszer hallgattam a szüleim szavára. A kollégium már kihalt volt, a tegnapi események azonnal ostrom alá helyezték az elmémet, képtelen voltam nem a meggyilkolt testre gondolni. Mikor beléptem a szobánkba egyedül Viktor ült a sarokba, általában gondosan elrendezett haja összevissza kókadozott a fején, Todd sehol sem volt.

Ledobtam a kabátomat mire a fiú felnézett, szemei vérvörösek voltak. Odasétáltam mellé.

- Mi történt? – kérdezte halkan, mintha én tartoztam volna magyarázattal neki. Leültem mellé és megvontam a vállamat.

- Múlt.

- Szar mi? Mindig csak követ és képtelen leszállni rólad, azt hiszem valaki gyűlöl a suliban – merengett el a falakat nézve.

- Nem is egy ember – fűztem hozzá, mire cserepes ajkaira egy fáradt vigyor ült ki.

- Még a randimnak is lőttek.

Felnevettem és hátrahajtottam a fejemet. A szekrényemre pillantottam.

- Szívás. De mi történt? – az előbb megjelent mosoly le is olvadt az arcáról, fáradtan végig simított borostás állán, sercegő hangok hallatán eszembe jutott apán gúnyos képe, valami sötét érzés áradt bennem szét.

- Stacy Chance, egy 17 éves irodalom faktos lányt meggyilkoltak. A nyomozók eddig nem találtak semmi nyomot, amíg tart ez az egész szar, át kell költöznünk a mellék épületébe a sulinak. Másrészt viszont valaki az én szekrényembe csempészett egy vödörnyi vért, amit Stacyből csavartak ki, plusz nem elhanyagolható tény, hogy a hajcsomóját is a szekrényembe tömték – nézett a padlóra. – Valaki azt akarja, hogy halott legyek.

Utolsó mondatát félelmetesen halkan eresztette szabadjára, összeszorított öklökkel meredtem előre.

- Mi van azzal a sráccal, akit még az első napodon megvertél?

Viktor hevesen megrázta a fejét. – Egy korcs az tagadhatatlan, de képtelen lenne ezért egy másik lányt is megöletni. Azt hiszem igazam lett végül, nem? Valami baszottul rossz közeleg, és mi rohadtul bele is zuhantunk.

Kedves Olvasóim!

Tudom, tudom péntekre ígértem a részt és most rohadtul nincs péntek, de nézzétek el nekem, hogy még élni sem volt időm.

De megérkeztem az új résszel, ami reményeim szerint majd tetszik nektek! :) Köszönöm a rengeteg támogatást és úgy mindent: a 3.5K megtekintést, a 368 feliratkozót, és azt, hogy a történet a Rejtély/Thriller kategóriában napokig az 1. volt és persze a kommenteket és a pipákat! 

Remélem most is hagytok magatok után megjegyzést és csillagot! Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Nem tudom, hogy jövőhéten tudok a részt hozni :( de azért remélem tetszenek az új borítók! :D

Puszi Kira!