HAYDEN

Bumm.

Bumm.

Bumm.

Mi a tetves hangyafasz?

Kinyitom a szemem. Nyöszörögve tápászkodom fel a kanapéról. Körülöttem üres sörösüvegek fekszenek. Faszom. Megpróbálok nem orra esni bennük, és eljutni az ajtóig. Valami büdös farok folyamatosan dörömböl rajta. Megkerülöm a kanapét, és elbotorkálok a bejáratig. Elforgatom a zárat, és sóhajtva kitárom az ajtót.

Robbie dühös, barna szeme végigsiklik rajtam. Öklendezést tettetve beljebb lök.

– Haver, undorító vagy! – kiáltja, mialatt besétál a lakásomba. – Mi a picsáért nem válaszolsz? Talán degradál a társaságom, Hays?

Görnyedten követem a nappaliig, és visszarogyok az eredeti helyemre. Tekintetem a konyhapult felé siklik. Robbie két ujja közé fog egy banánhéjat, és felém repíti. Nekiesik a pofámnak, és lecsúszik a mellkasomon.

– Faszfej.

– Szerintem te nem vagy normális, Hayden Edward Cle...

– Kussolj már! – mordulok rá, mielőtt befejezhetné. – Mi bajod van? Mit akarsz? Mit csinálsz itt hajnalban?

– Délután kettő óra, te csimpánzképű fasztarisznya! – Hátat fordít nekem, és hallom, hogy elindítja a kávéfőzőt. – Elárulnád, mi történt? A képeddel van tele az internet. Mit művelt az a szarzsák?

Hátravetem a fejem, és lesöpröm magamról a megbarnult gyümölcs héját.

Többek között ezért Robbie a legjobb barátom. Ő nem a legrosszabbat feltételezi rólam, kivéve, amikor megdugom a húgát. Jó, ez csak egyszer történt meg, és már több mint hatéves sztori. Azóta Millie-nek vőlegénye van, baszki!

– Hagyjuk!

Robbie nem válaszol. Megvárja, amíg megtelik két bögre. Úgy vág át a lakásomon, mintha itt élne. Szemforgatva odébb söpör egy sörösüveget, majd levágódik mellém. Felém nyújtja az egyik bögrét.

– Idd meg, te barom állat! Mi a faszért verted meg azt a hurkafejű nyomorultat, Hays?

Röhögök. Találó. George fiának tényleg hosszúkás a pofája, akár egy megtermett hurka.

– De inkább az a kérdés – folytatja fennhangon –, miért nem álltál egy állas után?

Megvonom a vállam.

– Nem tudom.

– Hagyjál már! – kiáltja a kelleténél feldúltabban. A barátom mindig is drámai csávó volt. – Nekem nem kell beadnod ezt a semleges, nemtörődöm faszságot! Hagyd a színészkedést Thomasnak.

Utálom Robbie-t. Annyira utálom, hogy ismer.

– Emlékszel az aranyos lányra?

Olyan grimaszt vág, hogy azt hiszem, ő vág be mindjárt egyet nekem. Tudja, hogy tudatosan terelem a témát – már amennyire ebben az állapotban tőlem telik.

Iszik egy kortyot a gőzölgő, illatozó kávéból.

– Poppy?

– Ki az a Poppy?

– Sandra?

Ööö...

– Nem.

– Jennyfer?

Ingatom a fejem.

– Nem...

– Amy, a bögyös csöcsös vörös?

Mi a fasz...

– Nem tudom, kik ezek, Rob.

Türelmetlenül sóhajt.

– Akkor azt nyögd már ki, ki az az aranyos lány!

– Mielőtt leléceltem gimi után Seattle-be, volt nálad egy buli.

A haverom szeme elkerekedik.

– Ne már! Az az aranyos lány? Az a lány, akiről utána fél évig dumáltál nekem? Az aranyos lány. Hű! Abban a hónapban a második tizenhat éves, akit megfarkaltál? Micsoda teljesítmény, seggfej! Miért fontos ez most?

– Én...

Nem tudom, csak azt, hogy meg akarom ismerni.

– Hays?

– Azt hiszem, ő az ügyvédem lánya, de nem vagyok biztos benne. Eltelt hat év, és megláttam tegnap, és én...

– Baszd meg!

– Tessék? – Felkapom az eddig szorosan a szőnyegre szegezett tekintetem. Robbie vihog. Kilátszik az összes, hófehér, egyenes foga. Úgy világít sötét bőre mellett, mint egy csillag a kibaszott égen.

– Ne úgy! Az már megvolt. Mit szeretnél tőle?

– Megtudni, ő volt-e az.

– Nyomozzuk le! Apja nevét tudod, nem? Annyira nem nehéz, Millie állandóan csinálta tiniként. – Előkapja a mobilját. – Biztos ismerősök valahol. Mi a fater neve?

– Jonah Eller.

– Fasza! Akkor amíg megtalálom életed szerelmét, addig meséld el, miért verted képpé hurkaképűt!

Beleiszom a kávémba. A forró folyadék égeti a nyelőcsövem, ráadásul tele van cukorral.

– Rohadtul nincs kedvem beszélni róla, Robbie.

Nem felel, elmélyülten nyomkod. Aztán hirtelen rám néz. A bugyuta vigyora kiszélesedik, szinte a füléig ér.

– Elárulom a csaj nevét, ha beszélsz róla!

Megfeszülök. Ez viccel velem? Két másodperc alatt megtalálta? Én miért nem gondoltam erre tegnap? Ja, mert részegre ittam magam, és egy negyvenes, hétgyermekes anyukával üzengettem. Nem válaszolt az utolsó üzenetemre, amiben valami átkozott szarságot írtam életem egyik hibájáról. De legalább igaz. Tényleg tudnom kell, ő volt-e az. Az a kék szempár és puha, szőke haj álmomban is kísértett. Kell. Bizonyosság kell. Aztán meg... nem tudom. Talán ő. A lány. Az aranyos lány.

– Tud Nicole-ról.

– Mi? – Leereszti a mobilt. – Hurkaképű Simon honnan tud a húgodról?

– Nem tudom. Senkinek sem kéne tudnia róla. Thomas jól titkolja őt.

Túl jól. Annyira semmibe veszi, mintha nem is létezne. Akárcsak engem, hiába vagyok anyám, a felesége fia. Tudom, mit érez a féltestvérem. Nicole még csak nyolcéves, de már megérti, hogy az apja nem tart rá igényt.

– Nem ezt érdemli a kislány.

– Nem. Ezért szeretnék a bátyja lenni, de ezt tudod.

Robbie együttérzőn néz rám. Pontosan tudja, milyen problémás néha nagy testvérnek lenni. Nekem is új, csak másfél éve vagyok Nicole életének része, és minden elvesztegetett másodpercet bánok. Bárcsak előbb tudtam volna!

– Őt védted.

– Őt védtem, ami apámat még jobban kiborítja.

– Basszus, haver! – Lehajtja a kávét. – Megérdemled a jutalmad. A neve Maxine Eller, az Instáján nincs sok, csak egy kép. Elég réginek tűnik.

Felém fordítja. Azt a tizenhat éves lányt látom magam előtt, akit nagyon sokáig nem bírtam kiverni a fejemből. Aztán sikerült. Idáig. Most pedig megint itt van.

Feldobog a szívem, ami kurvára fura. Ő az!

– Mi lesz most?

– Mivel? – kérdezem fáradtan.

– A hurkatöltéssel és disznóvágással. Szerinted mivel?

Elmosolyodom. Ez egy idióta.

– Nem tudom, Robbie. Bárcsak tudnám.

○•○•○

Megragadom a szemeteszsákot, és belehajítom a kukába. Nyűgösen hagyom el a Los Angeles központjában található társasházat, ahol a lakásom van. Mióta Robbie lelécelt, folyamatosan Nicole-on gondolkodom, és azon, bárhogy is alakuljon a jövőm, valószínűleg később a húgom nem lesz elragadtatva tőle, hogy a bátyja – még ha csak félig is – egy erőszakos idióta. De amikor hurkaképű Simon megfenyegetett, eldurrant az agyam. Olyan elképzelhetetlen vörös köd telepedett rám, mintha egy másik valóságba kerültem volna. Nem vagyok büszke rá. Szégyellem, hogy nem bírtam uralkodni magamon, de azt egy percig sem, hogy a védelmembe vettem egy kislányt.

Aztán ott van az aranyos lány. Maxine.

Beszállok a liftbe, ami egyenesen a garázshoz visz. Tekintve, hogy jobb lenne meghúznom magam, nehogy lecsapjanak rám a sztoriéhes riporterek, a sötétített üvegű autóm választom. Kettő van. Egy Cadillac Eldorado és egy Ford Mustang GT. Az utóbbival hagyom el a lakhelyem, és egyenesen Quartz Hill felé indulok. Azt hazudom magamnak, csak az ügyvéd fél órával előtti hívása miatt megyek oda, de titkon reménykedem, összefutok a dögös Maxine-nal. Kínos lesz, ugyanis sejtem, ő talán tudja, ki vagyok. Thomas neves rendező, és nem egyszer kísértem el olyan alkalmakra, amit közvetítettek online és a tévében is. Simán összerakhatta a képet, miután beszélt az apjával. Sőt! Két napja rólam cikkez a sajtó. Hülyének kell lenni hozzá, hogy ne jöjjön rá, és úgy érzem, Maxine nem hülye.

Amíg a dugóban vesztegelek, folyamatosan rajta gondolkodom. Tudom, hogy valószínűleg párja van, hiszen múltkor összefutottam a fiával. Jonah az unokájának nevezte a szórakoztató kiscsákót, tehát hacsak nincs másik gyereke – és az internet szerint nincs –, akkor kizárásos alapon Maxine a kisfiú anyja. Meg a kislányé. Kell lennie egy kislánynak is, hiszen láttam a masnis bicajt.

Ebből adódóan jutok arra egy órával később, hogy nincs értelme szóba elegyednem vele. A pasija vagy férje biztos nem díjazná.

Leparkolok a csinos, modern ház előtt, és kedvtelenül megközelítem a teraszt. Nem pazarolom az időt, megnyomom a csengőt.

Az ajtó kitárul. Ugyanaz a szőke, göndör hajú kisfiú áll ott, aki tegnap. Talán ő őrzi a bejáratot?

– Szia! – szólal meg a tegnapinál halkabb hangon. – Te ki vagy?

Összevonom a szemöldököm.

– Jake! – Egy finom női hang csendül fel mögötte. Aztán megjelenik ő. Azt a rohadt! Miért nem mentem vissza hat éve? Talán... – Ó, izé... – Megfogja a srác kezét, és rám emeli perzselően kék szemét. Haja ezúttal szoros kontyban van a feje búbján, míg felül egy sportmelltartót visel. Igyekszem nem megbámulni, de úgy érzem, kiszalad a talaj a lábam alól. Vajon ő felismert? Tegnap nem látott, ha minden igaz. De most itt állunk: szemtől szemben.

Összekaparom a gondolataim, és...

– Jake? – kérdezek vissza. – Tegnap Damon volt a neve.

Maxine úgy fest, akár egy félős nyuszi. Édes pír terül szét az arcán.

– Anya, a bácsi tetszik neked? – kotyog közbe Jake vagy Damon. Én már nem vágom.

– Mi? – Felocsúdik. A vörösség szétterjed szív alakú arcán. – Indulj el befelé, Jake, és szólj a papának, hogy megérkezett az ügyfele.

Pislogok. Csak a képzeletem játszik velem, vagy tényleg gúnyosan ejtette ki?

– Damon Jake a neve? – érdeklődöm, miután szófogadóan elszalad.

– Ő Jake, az ikertestvére Damon – mondja Maxine, majd odébb lép. – Gyere be addig!

Nem habozok. Becsukom magam mögött az ajtót, és kiveszem a kezem a zsebemből. Ezúttal nem öltöztem ki úgy, mint tegnap. Gondoltam, elég egy farmer meg hozzá egy kék V-nyakú póló. Nem vagyok akkora sznob seggfej, akárcsak az apám.

– Köszönöm! – mondom, és rámosolygok. A lány lesüti a szemét. Baszki. Aranyos. Még mindig aranyos.

– Szia! – Egy kislány rongyol hozzánk. Elkerekedik a szemem, amikor meglátom. Három? Komolyan? Alacsonyabbnak tűnik a testvéreinél. Talán ő a legfiatalabb. – Anya, ő az apukám?

Maxine megmerevedik mellettem. Köpni nyelni nem tud. Elnyílik cseresznyeszínű ajka.

A hajamba túrok, és belenézek a lányka szemébe. Ugyanolyan kék, akár Maxine-nek vagy a másik két fiúnak.

– Tay, nem illik ilyet kérdezni. Ezzel kellemetlen helyzetbe hozol másokat.

Álljon meg a menet! Hirtelen beugrik, amikor a kis srác tegnap azt mondta, neki nincs apukája. Most ez a kislány is furcsán kérdezősködik. Tényleg nincs nekik, bassza meg?

– Megígérted! – toppant egyet. Összefonja a karját, és dacosan néz Maxine-re. – Az apukámat akarom!

– Sajnálom – motyogja az aranyos lány. Vagy hívjam Alkonyatos lánynak? Még eldöntöm. – Ne haragudj! – veti oda nekem, majd felkapja a lányát, de nem tud elmenekülni vele, mert Jonah megjelenik.

– Hayden, hát itt van – szólal meg nyugodt hangon, majd végigmér, és felnevet. – Nem szeretne az unokám apja lenni? Taylor ma nagyon ki van élezve a témára. Maga is szőke, kék szemű, bárki elhinné.

Vele nevetek, hogy leplezzem a zavarom. Nem könnyű zavarba hozni, de az ügyvédemnek sikerül. Ezzel bebizonyosodik, hogy Maxine... egyedül nevel három gyereket.

– Apa – motyogja Maxine elkínzottan.

– Ugyan már, Max, csak viccelek! Haydennek jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy gyereket neveljen. – Elvigyorodik. – Majd, ha túl lesz ezen, megfontolja.

Megvonom a vállam. Nem tudom, mit reagálhatnék, és nem szeretnék bunkó lenni annak az embernek a családjával, aki kihúzza a seggem a szarból. Ráadásul Maxine-nal van némi közös múltunk. Tulajdonképpen...

– Legyen így! – jelentem ki.

A lány hátrál egy lépést, mintha arcul ütöttem volna. Nem értem a reakcióját. Talán most jött rá, ki vagyok? Hogy velem volt együtt hat évvel ezelőtt azon a bulin? Vagy azt várta, hogy újra elutasítom? Nincs bajom a gyerekkel, de Nicole előtt eszembe sem jutott, hogy közöm legyen hozzájuk. Nem vagyok az, aki szívesen játszik papás-mamásat, de ott motoszkálnak bennem a korábbi gondolataim, és meg akarom ismerni Maxine-t. Mert aranyos. És mert ő volt az első és egyetlen lány, akihez vissza akartam menni. Most itt vagyok, és... bassza meg a jó isten! Játszom a kölykeivel, ha erre van szükség ahhoz, hogy közelebb kerülhessek hozzá.

Hirtelen elhatározás, de tetszik. Sokszor döntök meggondolatlanul és gyorsan. Talán ezért kerültem ilyen helyzetbe.

– Játszol velem? – csilingeli Taylor.

– Ha kicsit később megfelel, akkor igen – mondom neki. – Amíg beszélek a papáddal, találd ki, mit szeretnél játszani.

Maxine idegesen toporog. Az arcára van írva, hogy teljesen elképedt a válaszomtól. Biztatóan rávigyorgok.

– Remek! – Jonah összecsapja a tenyerét. – Akkor rendezzük le a megbeszélést, aztán jöhet a móka! Igaz, Taylor?

– Igen! – sikoltja a lány, és már előre rettegek, mibe kevertem magam néhány újabb meggondolatlan mondattal.

○•○•○

Sziasztok!

Meg is hoztam a fejezetet! :)

A következő még készül. :)