MAXINE

– Miért... – Hayden kérdez valamit, de egy szót sem fogok fel belőle. Remegek. Reszket a kezem, a szám és olyan hangosan dübörög a szívem, hogy a fülemben hallom minden egyes rémült dobbanását.

A reakcióm pont olyan, mint amikor tavaly Taylor rájött, hogy a tojást a tyúk tojja, és bőgött miatta három éjszakán át. Gyerekes.

Levegő után kapkodva hátrálok el tőle. Látom a letaglózott ábrázatát, és csak menekülni szeretnék, de elállja az ajtó felé vezető utat. Fogalmam sincs, mikor kerültem a lakás belsejének az irányába, de nem is izgat. Óvatosan a kanapéig hátrálok, és lerogyok rá. Nincs értelme tovább menekülni. Tudja. Rájött. Várható volt, mégis azt hittem, gyáván megfutamodhatok. Öreg hiba. Gyávának lenni nem kifizetődő, és láthatóan nem vezet semerre.

Igyekszem nagy levegőket venni, amíg Hayden továbbra is kérdezget. Nem tudom, hogy mit.

Előveszek egy zsebkendőt, és szipogva letörölgetem az arcomról a nedvességet. Félek. Rettegek. Haza akarok menni. Haza kell mennem...

Nem lehet. Joga van tudni. Igenis muszáj beszélnünk róla. Válaszolnom kéne neki. Vagyis először meghallanom, mit szeretne mondani. Vagy kérdezni? Basszus! A rohadt életbe!

Lassan rávezetem a tekintetem. Immár előttem guggol. Meleg tenyerét a térdemen pihenteti. Aggodalmasan vizslat kék szemével. Beleborzongok.

Annyira furcsa a helyzet. Sokszor eszembe jutott régen, milyen lenne újra találkozni vele, hogy elmeséljem neki az igazságot, de most... most egyszerűen... nem érzem, hogy megkönnyebbültem volna. Bűntudat szorítja össze a mellkasom, noha Hayden meglepően türelmesen mustrál. Nem kiabál, nem kér számon, mindössze... bámul. Talán tényleg elhamarkodottan ítéltem vele kapcsolatban.

– Jól vagy?

Bólintok, és sóhajtva megszólalok:

– Nagyon sajnálom! Én... Nem is tudom, mit mondhatnék. Nem így akartam – szabadkozom. – Nem igazán tudom, hogyan, de ezt így semmiképpen sem.

Néhány pillanatra összeszorítja a száját, majd leül mellém, és felém fordul.

– Miért nem szóltál? – kérdezi halkan. Nem vádló a hangja. – Azt értem, hogy egy ideig nem tudtad, ki vagyok, de utána? Mikor jöttél rá?

A fene...

Az ajkamba harapok.

– Nagyjából négy éve. – Bevallom. Nincs értelme titkolózni. – Abból, amit a közösségi médiában és a tévében láttam rólad, úgy gondoltam, nem foglalkoznál egy random csaj üzenetével. Hányan írhatnak rád ilyen miatt? Biztosan sokan vannak, akik rád tukmálnák a gyerekük, hogy nyerészkedjenek vagy valami... Nem gondoltam, hogy valaha összefutunk, ezért nem szóltam. Nem láttam értelmét. Csak aztán... megjelentél. Utána megijedtem.

– Értem. – A konyha felé pillant, és hátrasimítja szőke haját. – Biztosan? Biztos én vagyok?

– Csináltathatunk apasági tesztet, de... tizenhat voltam, Hayden, és te voltál az egyetlen, akivel együtt voltam.

– Hát ez... – Hitetlenkedve csóválja a fejét a szőnyeget fürkészve, aztán újfent engem tüntet ki a figyelmével. – Miután elmentem, sokat gondoltam rád, Maxine. Igaz, nem tudtam a neved, de bármikor írhattál volna. Azonnal válaszoltam volna. Kicsit bánt, hogy tegnap nem mondtad el, mikor láthatóan a gyerekek is keresnek valakit, aki történetesen én vagyok.

– Hittél volna nekem? – csavargatom a táskám pántját. – Ha minden előzmény nélkül közlöm?

Elgondolkodva pillant oldalra. Mély levegőt vesz.

– Nem tudom. Talán? Rendben, értelek. – Beletúr a hajába. Ideges. Minden mozdulatából süt. Nem mintha megdöbbentene. Én is az vagyok.

Elmerengek rajta: lehet, le kéne húznom magam a klotyón. Akkor ugyan kicsit vizesen, de sebesen eltűnhetnék.

– Gyűlölsz – állapítom meg.

Hayden felvonja szőkésbarna szemöldökét, és váratlanul felnevet. Megmerevednek az ujjaim a táska pántján. Kellemes a nevetése, melegség árad szét tőle az ereimben. Furcsa.

Jesszusom, amúgy tényleg egy barom! Mi ennyire vicces?

– Nem – feleli, miután lecsillapodott. – Nem gyűlöllek, viszont értékeltem volna, ha elmondod, hogy van három gyerekem. Három? Három! – Ismét felkacag. – Bassza meg! Hány havi gyerektartással lógok? Hetven-hetvenkettő? Ezt beszorozzuk hárommal, az...

– Nem lógsz semmivel – vágok a szavába. – Nem is tudtál róla, tehát értelemszerűen... nem várok tőled semmit. Nem kell részt venned az életükben.

Összeszűkül a szeme. Nyelnem kell egyet, amikor végigmér.

– Miért is nem?

– Mert...

Felhorkan.

– Mert azt hiszed, jókedvemben embereket verek össze, és amúgy is egy elkényeztetett farokcibáló vagyok, igaz? Esélyt sem akarsz adni nekem. Ezért nem szóltál. Azt gondolod, egy rossz napon agyon verem őket? Ja, a média nagyon szépen leírja az embert, de mit is várhatnék? Nem ismersz.

Ökölbe szorul a kezem. Most verjem vagy két perc múlva, miután még jobban felcseszett?

– Honnan ismernélek, Hayden? – emelem meg a hangom. – Nem én léptem le egy numera után, és adtam meg egy félig kamu nevet!

– Tényleg Edwardnak hívnak – mondja már vigyorogva, aztán felhúzza a bal lábát a kanapéra, és a háttámlára veti a karját. Érdeklődve vizslat, az előbbi idegességének nyoma sincs. – Várjunk csak! Taylor? Mint Taylor Lautner? És Jake, mint... Jacob? – Hangosan felkacag. – Komolyan?

– Tizenhat voltam, te anyaszomorító! – kiáltom. Egy izzadságcsepp csorog végig a hátamon. Megizzaszt a csávó, pedig most nem is szexelünk. De szexelhetnénk. Hm. Nem most. Vagyis nem. Dehogy szexelünk! Mi nem. Majd valaki... valaki más szexel...

Jesszus!

– És a Damon?

– Nem fontos.

– Melyik filmből van?

Felszusszanok. Mi a francért ismer ki? Hogyan?

– Nem film, hanem soro... mindegy!

– Ó! – Megpaskolja a kanapé hátulját. – Azt hiszem, tudom. De Maxine, abban a sorozatban az a fickó nem egy vámpír? Mi történt? Nem vérfarkas párti vagy?

– Damon Salvatore egy kiváló karakter! – vágom rá meggondolatlanul, és rögtön megbánom.

Hayden kuncog.

– Aranyos vagy.

– Te meg fura!

Megvonja a vállát.

– Lehet, de szórakoztat, hogy így nevezted el őket.

Megcsóválom a fejem. Remek! Hova tart ez a társalgás? Tényleg bele akarok bukfencezni a vécébe, hátha elrabolnak a csatornaszörnyek.

– Jól van – mormolom, miközben összefont karral hátradőlök. – Nem szeretném, ha holnapra a gyerekek képe ott virítana egy címlapon, úgyhogy ne posztold Twitterre, hogy apai örömök elé néztél, és lehetőleg ne is híreszteld! Így is szar helyzetben vagy. Remélem, vágod, hogy börtönbe kerülhetsz.

A szempillái alól les fel rám. Az átkozott életbe! Jól néz ki. Büntetendően jól.

– Tisztában vagyok vele, kedvesem.

Elfintorodom, habár olyan dallamosan gördül le a nyelvéről a szó, hogy kiráz tőle hideg.

– Nem vagyok a kedvesed.

Megemeli a szemöldökét.

– De lehetnél. Hozzám jössz feleségül, Maxine?

Na jól van. Ennyi. Nálam lehúzták a rolót.

Kitör belőlem a féktelen nevetés. Lehetne ez a nap ennél kaotikusabb?

Játszani szeretne?

Sokat játszom, mióta szültem három gyereket.

– Igen! – Magabiztosan megemelem az állam, és felé nyújtom a bal kezem. Várom a tízmillió karátos, elefánt nagyságú gyémántgyűrűm.

Egy darabig állja a tekintetem. Aztán felkel, és a magasba emeli egy pillanatra a mutatóujját. Eltűnik a kanapé mögötti ajtón. Néhány másodpercen belül visszaül mellém.

– Biztos?

– Persze! – közlöm mosolyogva. – Szeretnék egy nagy házat, a gyerekeknek külön szoba kell, ezért szükséges a tér. Akkor egy Toyota Corollát, medencét és szaunát. Nem lennék ellenére egy futópadnak. És... nagy konyha kell, olyan, ahova rendesen besüt a nap. – Hümmögök egyet. – Illetve amíg egyetemre megyek, neked kellene elmenni a gyerekekért az iskolába. Szeptemberben kezdik. Megfelel?

Pislog kettőt. Végül elkapja a még mindig feltartott kezem, és ráhúz egy... mit is?

– Toyota Corollát nem kapsz, kedvesem. Válassz olyan autót, ami normálisan néz ki.

Szóval... tényleg előkapart valahonnan egy gyűrűt, ami valljuk be, igencsak... fura. Mint ő. Most tényleg felhúzott az ujjamra egy kurva gyűrűt? Mi a fene?

– Mi bajod a Corollával? Remek családi autó – folytatom, de kezdek tartani tőle, hogy egyedül maradtam ebben a játékban. Egyáltalán... viccelt? Ugye csak viccelt? Azt gondoltam, hoz valami drótot. De ez... ez... ez... nem drót. Ez egy gyűrű. Ismét lever a víz. Pánik éledezik a mellkasomban.

– Van egy Cadillacem. Nagy, kényelmes... Válassz Cadillacet!

Rajtam van a sor, hogy a pislogjak. Most komolyan beszél? Vagy jó színész? Én nem értem... Miért vitatkozunk autókról?

– Oké – nyögöm ki, és megragadom a aranyozott ékszert. Megpróbálok sebesen megszabadulni tőle. Három apró gyémánt csillog rajta.

– Mit csinálsz? – Elkapja a kezem. – Nem illik levenni a gyűrűt rögtön a lánykérés után!

– De ez nem volt igazi lánykérés! – fakadok ki, mire Hayden gonoszkásan elvigyorodik. Nagyon is emlékeztet Damonra. Akkor mosolygott így, amikor egyik éjszaka lebukott, hogy titokban dínós mesét néz a takaró alatt. – Csak vicc volt. Vicceltél.

– Nem, nem – tolja vissza az ujjamra a kicseszettül drágának tűnő karikát. – Már igent mondtál! Ennyire könnyen megfutamodsz?

Tessék?

Fél másodperc leforgása alatt ismét felhúzom magam. Nincs bennem többé félelem. Szórakozzon az anyjával! Akkor legyen így! Kap tőlem három gyereket és egy irritáló feleséget. Annál makacsabb vagyok, mintsem tényleg megfutamodjak. Elég a gyávaságból! Ezek után meg főleg nem. Nincs értelme többé rettegni. Tudja. Mindent tud, ami lényeges.

– Jó! – Elrántom tőle a kezem. – Rendben! Akkor mikor szeretnéd megtartani az esküvőt? A börtön előtt vagy után?

Felkel, és a konyhába sétál. Megemeli a narancsleves poharát. Kortyol egyet. Kettőt. Hármat.

– Nem bízol apádban? Nem jó ügyvéd? Keressek másikat?

A szám belsejét rágom. Felcsesz a csávó, de közben olyan mocskos módon bámul rám a helyes képével, hogy a mérgem létezik és nem is. Még mindig nem tudom, mi jár a fejében, csak azt, hogy lehúzza az ujjam a gyűrű súlya.

– Apám remek ügyvéd! – Morgolódva erősítem meg. – Ha ő nem tud segíteni, akkor senki!

– Fasza. Akkor szerintem ne halogassuk sokáig az esküvőt. Tartsuk meg titokban.

– Neked teljesen elment az eszed? Nem is ismerjük egymást! Ne szórakozz már velem!

– Úgy tűnik, mintha szórakoznék? – Felvonja a szemöldökét. Nekidől a pultnak, és összefonja kidolgozott karját. Hát, ezek szerint nem photoshoppolta az Insta képekre. Miért nem bámultam meg eddig? Miért akarnám megbámulni? Jézusom! Elég lesz, Max!

– Hayden, ez nem így működik! – pattanok fel. – Nem mehetek feleségül egy ismeretlenhez, akiről naponta jelennek meg olyan cikkek, amiben azt taglalják, hogy szarrá vert egy embert!

– Persze, hogy szarrá vertem! Az a faszfejű köcsög megfenyegetett, és pénzt követelt. Egy gyereken próbált nyerészkedni! Te nem esnél neki bárkinek, aki nyíltan fenyegeti a gyereked? Bassza meg! Elvesztettem a fejem, igen! Nincs rá mentségem, de nem tudok változtatni rajta, érted?

Kiszárad a szám. Most akkor...

– Van... van még egy gyereked?

Felsóhajt.

– Tudtommal nincsen. Van egy féltestvérem. Nicole-nak hívják. Apám félrekúrt, és így lett ő. Nem ismeri el, hogy az övé, nehogy a neves barátai megneszeljék. – Undorodva megcsóválja a fejét. – Ezek úgy viselkednek itt, mint a királyok. Mert, ha van pénzed, bármit megtehetsz. Mintha Nicole valami fattyú, törvénytelen gyerek lenne. Semmibe veszi, és mindent megtesz azért, hogy az anyja hallgasson. Simon, a csávó, akit megvertem, valahonnan megtudta, és... A picsába, Maxine! A seggfej apám kurva titkát védtem, mert nem akartam, hogy meghurcoljanak egy nyolcéves kislányt miatta. Ha kiderülne, Nicole és az anyja lenne a történet negatív szereplője. Közben Lisa nem tudta, hogy az apámnak ott az anyám. Nem tudta, ki ő. Bonyolult, hosszú történet.

– Jézusom! – suttogom.

Először nem is tudom, mit gondoljak. Sejthető volt, hogy nem annyi van a dolog mögött, amit a média lehozott. Általában mindig több van, de arra nem számítottam, hogy egy kész családi titok miatt került Hayden ilyen helyzetbe. Persze intézhette volna diszkrétebben. Hiába a húga védelmében cselekedett, az erőszak nem megoldás. Azonban így valahol megértem, miért dühödött be ennyire. Ez azt jelenti, nagyon erősen törődik azokkal, akik fontosak neki. A húga pedig az lehet. Fontos.

Ettől eltekintve, akárhogy is nézem, nem gondolt a következményekre. Hayden meggondolatlan, mégis úgy érzem, bármire képes a szeretteiért. Tippre. Hiszen azóta sem ismerem. Ez végül is jó, csak... a fene vinné el! Már tényleg lehetetlen változtatni a történteken. Nem nyomhat meg egy gombot, hogy visszaforgassa az időt. Nem egyszerű, de talán megbánta. Tanult belőle. Most a húga helyett ő kapja meg a rivaldafényt.

– Az apám nem egy családcentrikus férfi. Amit látsz a tévében vagy online, az csak kirakat. Soha az életben nem törődött velem. Miért törődne egy balkézről született lánnyal? – Megkerüli a pultot, és rátámaszkodik, előrehajol. – Én nem leszek az apám. Szeretnék a gyerekek apja lenni, bármennyire is... szar a szitu. Úgyhogy feleségül veszlek!

Nem bírom megállni, megint nevetek. Úgy váltakoznak az érzelmeim, ahogy egy kaméleon váltogatja a színét. Miért kerülök állandóan logikátlan helyzetekbe?

– Köszi! Ugye tudod, hogy ehhez nem kell elvenned?

– De igen! – Határozottan jelenti ki, amivel kicsit megijeszt.

– Aha, tehát érdekházasságot szeretnél kötni velem, mert... miért is? Mert hirtelen felindulásból apukásat szeretnél játszani? Ez nem így működik – oktatom ki. – Nem lehetséges, Hayden. Ők még kicsik, és nem szeretném összezavarni őket. Ahogy te is észrevetted, tényleg keresnek valakit, aki az apjuk lehet, és egyre kíváncsibbak. Nem fogsz belekeveredni az életünkbe, csak ha komolyan gondolod, és szerintem te nem gondoltad át. – Megigazgatom az időközben vállamra akasztott táskát. – Most elmegyek, te pedig ülj le, és gondold át!

– Miért?

– Miért? – sípolom már-már zaklatottan. Tényleg nekem kell elmagyaráznom? – Már említettem, de három gyerek felelősség. Sok öröm és boldogság, de nem egyszerű.

Ismét megragadom a gyűrűt, és elkezdem lehúzni az ujjamról.

– Mit kell ezen átgondolni? – Komoran teszi fel a kérdést. – Egy szóval sem állítottam, hogy könnyűnek hangzik, amiről beszélsz, de nagyon úgy néz ki, hogy hat évet már elvesztegettem. Másfél éve döbbentem rá, hogy van egy húgom. Azóta heti egyszer meglátogatom. Az ő életéből is hat évet kihagytam. Nem fogok átgondolni valamit, ami azonnal helyesnek tűnik. Vannak döntések, ahol nincsenek észérvek vagy hely és idő hosszú tanakodásra, mert nem fognak megváltozni. Vállalom, bármivel jár. Neked volt választási lehetőséged? – Ellöki magát a pulttól. – Nem volt. Nekem miért akarsz adni? Miért hagynád, hogy elsétáljak, mikor nyilvánvalóan én csináltalak fel. Hm? Félsz? Olyan sokáig voltál egyedül, hogy megrémiszt a változás? Vagy én ijesztelek meg? – Elvigyorodik. – Hat évvel ezelőtt nem tűntél félősnek, amikor benned volt a farkam. Talán egy kicsit önzőbbnek kellene lenned, kedvesem. – Az ujjaim közt pörgetem az aranykarikát, míg keményen visszafogom a kitörni készülő indulataim. – Vedd csak vissza! Felesleges, már igent mondtál, ha rajtad van, ha nem.

Megemelem az állam. A monológja mondhatni vérig sértett, ugyanis igaz. Persze, hogy félek! Én nem hozok azonnal döntéseket, és ugrok fejest minden baromságba, miután az első ilyen döntésem három gyerekhez vezetett!

Ami meg az önzőséget illeti, tényleg lenne mit fejlődnöm, hiszen most is azért állok itt Hayden Hosszú Nevem Van és Már Feleségül Akarlak Venni lakásában, mert megesett rajta a kibaszott szívem.

Az első szexnél három gyerek, az első randin lánykérés. Ezek vagyunk mi? Milyen megható! Milyen sorsszerű! Meg a francokat!

Az ajkamba harapok.

– Fenyegetsz, faszfej?

– Távol áll tőlem. Tényeket közlök. – Egyenesen elém sétál. Kihívóan mér végig. Érthetetlen okokból kifolyóan rákapcsol a szívem. A pillantásom egy fél másodperc erejéig a szájára siklik, mielőtt visszanéznék kék szemébe. Csillog benne valami... megfoghatatlan.

Megragadja a kezem, és visszahúzza a gyűrűt.

Fújtatok egyet, és már kapnám le magamról, de ekkor megcsörren a telefonom. Hálát adok az égnek, mert így van indokom hátat fordítani neki. Egy pillanat alatt melegem lett, amint a közelembe jött. Messziről hadakozni könnyebb vele.

Előhalászom a mobilt, és hátrálok pár lépést, hogy felvegyem.

Anya.

– Max? – hadarja a nevem a megszokottnál tartózkodóbban. – Max, édesem, haza kell jönnöd!

Van valami a hangjában, amitől felállnak a tarkómon a pihék. Kényelmetlen, szorító érzés kel életre a mellkasomban.

– Baj van? – érdeklődöm halkan.

– Csak egy kicsi. – Szünetet tart, majd idegesen felsóhajt. – Nem találom Taylort.

○•○•○

Sziasztok! :)

Ez lett volna a hetedik fejezet. :D

Nos, ja, egyre több minden kiderül, és haladunk szépen tovább és tovább. :)

Köszönöm szépen, hogy türelmesek vagytok! A kommenteket és csillagokat is nagyon köszönöm! ♥