Taehyung aranyló tincseit megvilágította a napfény a hatalmas ablakokon keresztül. A pasztell színű függönyök elvoltak húzva, így az egész terem melegségben és világosságban fürdött.

A végzős fiú felhelyezte a lejátszóra Vivaldi Four Seasons című albumát. Ahogy a fülsimogató zene megszólalt, ezáltal betöltve az egész helyiséget, a fiú úgy lépkedett vissza a még csupasz vászonhoz, hogy pilláit lehunyta.
Élvezni akarta az olasz zeneszerző munkásságát. Magába akarta szippantani a művészetét.

Épp az ecseteket öblítette át - szokásává vált, hogy nemcsak festés után, hanem festés előtt is átmossa az ecseteit - amikor nagy robajjal kinyílt az ajtó.

Taehyung ügyet sem vetett rá, már megszokta, hogy festményeinek modellje nem épp csendes baráti körrel rendelkezik.

- Szia Taehyung - köszönt oda a még mindig háttal állónak Jeongguk. A mosdókagyló kissé elszigetelve kapott helyet az ajtó mellett, így akár oda el is lehetett volna bújni, pár magányos percre.

Taehyung is így tett. Engedte, hogy a csapból folyjon a víz, míg ő a fal takarásában maradva Jeongguk látványát itta magába.

Nem volt szerelmes a nála két évvel fiatalabb fiúba.

Jeongguk a múzsája volt.

Egy iskolai feladat miatt kerültek össze lassan már egy éve. Jeongguk mindig szívesen áll modellt Taehyung festményeinek. Szereti idősebb társának művészetét.

Taehyung minden alkalommal különböző helyzetekben ábrázolja Jeonggukot.
De mindig portrét készít a fiatalabbról.

Jeongguk szokásosan leült az előkészített székre, ami csupán pár lépéssel távolabb kapott helyet a vászontól. Nyakizmait mozgatta meg, miközben tarkóján tartotta kezét.

Szereti, amikor Taehyung festményre viszi őt, de ugyanakkor fizikailag elég leterhelő tud lenni, akár több órán keresztül, viszonylag mozdulatlannak maradni.

Taehyung most is a fiú földöntúlian gyönyörű vonásait figyelte. Már az első másodpercben megbabonázta a fiatalabb külseje. Tudta, hogy ő tökéletes alanya lesz festményeinek.

Nem akart feltűnő lenni, ezért elzárta a csapot, majd visszafele bezárta az ajtót.

Jeongguk kissé megilletődött ezen cselekedete miatt. Ugyan az ajtót mindig becsukják ilyenkor, de sosem szokták bezárni.

Taehyung, mintha ez egy megszokott szituáció volna, a vászonhoz sétált és kezébe vette festék palettáját.

Jeongguk azon nem lepődött meg, hogy az idősebb nem köszönt vissza. Nem igazán szoktak beszélgetni. Taehyung szokott instrukciókat adni Jeongguknak, illetve a fiatalabb mindig megdicséri társa munkáját a végén, de ezen kívül nem váltottak még egy szót se.
De még mindig meglepve figyelte társát a bezárt ajtó miatt.

Taehyung nem pillantott rá. A megfelelő ecsetet kereste.
Ma különlegeset fog alkotni.

- Vetkőzz le - szólt Jeonggukhoz, miután megtalálta az alkalomhoz illő ecsetet. Igyekezett hűvös maradni, ahogy szokott, de szeme akaratlanul is felcsillant.

- Tessék? - Jeongguk köpni nyelni nem tudott. Kedvelte Taehyungot, különlegesnek tartotta. Sosem nézett rá ferde szemmel. Ám a fiú előbbi kérdése miatt szeme háromszorosára duzzadt, és úgy bámult Taehyungra, mintha a fiú nem ebből a fajból származna.

- Vetkőzz le. Bízz bennem - Taehyung hangja tiszta és határozott volt. Semmiféle hátsó szándék vagy rossz akarat nem áradt a fiúból. Talán épp emiatt adta be Jeongguk a derekát.

Lassan és bizonytalanul kezdett vetkőzni. Először fekete cipőit és fekete zokniját vette le. Mindeközben félve pillantgatott Taehyungra, aki rezzenéstelenül figyelte társát.

Mikor fekete farmerja lekerült róla, izmos lábszárán a hideg futott végig. Zavarban volt Taehyung előtt.

Amikor fekete pólója is a padlón volt már, még utoljára Taehyung íriszeibe nézett. Utoljára, úgy, hogy még nem csupasz.

Taehyung szeméből nem tudott kiolvasni semmit.

Az utolsó ruhadarab is lekerült Jeongguk testéről.

Meztelenül, védtelenül álldogált Taehyung előtt.

Feszengett, de mégsem érezte magát kellemetlenül.
Még akkor sem, amikor Taehyung minden bőrfelületét végigmérte.

Vivaldi zenéje továbbra is kellemesen szólt a lejátszóból. A tavasz illatát érezni lehetett a levegőben. Taehyung festőeszköze pedig egy pillanatra sem állt meg.

Csak egyszer. Amikor Jeongguk hímtagjához ért a festményen. Kifújta orrán keresztül a levegőt, majd a testrészre vezette tekintetét.

Nem a szituáció miatt volt kissé feszült. Nem azért, mert férfi nemi szervet kellett ábrázolnia. Hanem mert Jeongguk nemi szervét kellett ábrázolnia.

A múzsájáét.

Úgy gondolta, tartozik a fiatalabbnak annyival, hogy minden festményén tökéletesen ábrázolja Jeonggukot. De nagy volt rajta a nyomás, hiszen most is tökéletest akart alkotni.

Tekintete újra a vászonra tapadt, és immár magabiztosabb mozdulatokkal folytatta a festést.

Jeongguk eközben egy millimétert sem mozdult. Nem azért, mert képes volt magát tartani, hanem mert agya folyamatosan zakatolt, és megbénította izmait.

Nem igazán fogta fel, hogy mi történik.

Az idő haladt előre és Taehyung közel két óra múlva végzett a festménnyel.

Elégedetten nézte művét, és, mint minden alkalommal, csak remélni tudta, hogy most is elnyeri a fiatalabb tetszését.

Taehyung egy pillanatra jelentőségteljesen nézett Jeonggukra, majd a mosdóhoz ment, hogy kimossa ecseteit.

Jeongguk értette a célzást Taehyung tekintetéből. Amíg a fiú elment, hogy kitisztítsa festőeszközeit, addig ő felöltözött.

Mikor az idősebb vissza ment a vászonhoz, hátrébb lépett, és várt.

Mindig így csinálták.

Taehyung egyszer sem látta Jeongguk arckifejezését, amikor a fiatalabb először pillantotta meg művét.

Jeongguk a festményhez sétált, és még mindig zavarban volt. Enyhe pír játszadozott orcáin.

A fiatalabb teljesen ledöbbent.

- Ez csodálatos, Taehyung - suttogta Jeongguk. Valóban elképesztette, amit látott.

- Tetszik? - Taehyung hangja egészen gyermeki volt.

- Nagyon - fordult hátra az idősebbhez Jeongguk, még mindig csillogó szemekkel.

- Örülök. Mert..ezt neked festettem. A tiéd - Taehyung, ismeretségük óta, most először elmosolyodott.