A szelidítők és a vérfarkasok között évszázadok óta nem támadt konfliktus. Harmóniában töltötték el együtt azt az időt, amíg a szelidítő meg nem nevelte az újonc vérfarkast. Beidomította, hogy ne legyen olyan vad, hogy az erejét hogyan tudja kordában tartani, és hogy hogyan kontrollálja az átváltozások során fellépő esetleges következményeket.

De ez az évszázados nyugalom ma megtörni látszott.

Jimin egész nap fészkelődött az iskolában, és alig bírta tűrtöztetni magát.

Izgatott volt, hiszen ma este a beavatási ceremónián végre ő is beléphet a vérfarkasok világába.

Így, hogy már betöltötte a tizenhatot, végre elérte azt a kort, amikor egyszerű halandóból átléphet a természetfeletti erők uralta világba.

A bátyja már két éve éli félig vérfarkasként, félig emberként  mindennapjait. Emiatt nem lesz számára új ez az egész, hiszen testközelből figyelhette meg ezt az életmódot. Azóta erre a napra várt.

Nyugtalanságát a padtársa is megérezte.

- Miért nem bírsz megülni a seggeden, Park Jimin? - vette ki fülhallgatóját Yoongi, és álmosan, mégis mérgesen sandított padtársára. Hiába próbált meg elaludni a hátsó sorban, ahova a tanár nem igazán szentel sok figyelmet, mert érezte a Jimin testéből áradó vibrálást, ami ébrenlétre kényszerítette.

- Ha nem vennéd észre, azon ülök - nézett szórakozottan Jimin a szőkeségre. Még a morgó Yoongi se tudta lekavarni a vigyort az arcáról.

- Ha nem hagyod abba ezt az ostoba vigyorgást, nem sokáig lesz min ülnöd - tette el telefonját a szőkeség, mert az irodalom órára már feladta az alvást. Talán majd törin.

- Akkor jobb, ha bemelegíted az izmaidat. Vagyis, ha lennének - nézett maga elé tettetett gondolkodással a narancshajú, majd újra felvéve a vigyort az arcára nézett oldalra, hogy szembe találja magát a szúrós szemű Yoongival.

A szőke hajú inkább szóra se méltatta, csak szemforgatva elfordult tőle.

Már három éve voltak padtársak, de még mindig nem sikerült megkedvelniük egymást.

Jimint személy szerint lelombozza a szőkeség örökös mogorvasága, és hogy neki soha semmi sem jó. Yoongit pedig az őrületbe kergeti a narancshajú vidámsága, és hogy folyton pörög. Elég rá néznie ahhoz, hogy elfáradjon.

Az utolsó csengő szó hallatán Jimint mintha ágyúból lőtték volna, úgy rohant ki az iskola épületéből.

Yoongi 'ennek megint mi baja van' nézéssel ajándékozta meg, majd ásítva pakolni kezdte cuccait.

Elméletileg neki is sietnie kéne egy fontos eseményre, de annyira nem érdekli, ha elkésik, hogy nyugodt léptekkel indult el hazafelé.

Jimint haza érve a kongó üresség fogadta. Nyilván, hiszen a szüleinek is készülni kell a ceremóniára.

Az egész Park család minden leszármazottja erre a sorsra kényszerül. Amint valaki betölti a tizenhatot, automatikusan kötelező vérfarkassá változnia.

Jimin annyira izgett-mozgott, hogy egy nyugodt perce sem volt arra, hogy leüljön enni. Pedig gyomra kívánta az ételt, de az izgatottság jelenleg minden porcikáját kitöltötte.

Amiatt is nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon milyen lesz a szelidítője.
A szelidítőkkel közvetlenül az átváltozást kísérő ceremónia előtt találkoznak, mielőtt megtörténne a harapás.

Ránézett az órára. Nemsokára hat óra. Dzsekijét felkapva indult meg a közeli erdő mélyébe, ahol az egyik elkorhadt fa tövéből nyílik a bejárat a titkos terembe.

Yoongi komótosan ette a felmelegített pizzáját a kanapén ülve, miközben a kedvenc meséjét nézte a tv-ben. Ez a kedvenc elfoglaltsága, így különösen figyel arra, hogy ezt többször is beiktassa egy napjába.

A telefonja közben folyton rezgett a zsebében, de ő figyelemre sem méltatta. Tudta, hogy az anyja küldte őket. Mérges, mert megint elkésett a ceremóniáról, de még anyja haragja sem tudta rávenni arra, hogy az átlagos tempójánál gyorsabban készülődjön.

A Min család tagjai mind szelidítőkként voltak nevesek a természetfeletti lények körében.

Eddig nem is érkezett rájuk panasz, amíg meg nem született Min Yoongi. A lusta, a morgó, a felelőtlen.

De a kötelezettség alól ő sem lehetett kivétel, így muszáj volt "alkalmazni" őt is.

Ásítozva lépkedte át a fák gyökereit, amíg meg nem érkezett úti céljához. Jellemző. Mindig álmos, pedig a napja háromnegyed részét alvással tölti. Tipikus Yoongi.

- Megjöttem - mondta az egybegyűlteknek, de csak szúrós és mérges tekintetetekkel találta szemben magát. Most sem érzett bűntudatot. Már az is nagy sikernek számított, hogy egyáltalán eljött.

- Fél órát késtél, fiatalember - jött közelebb az anyja, még mindig mérgesen. Ujjait fenyegetően felemelte, ám tudva, hogy a leendő vérfarkas családja is jelen van, gyorsan visszavett mérgéből. - Menj, Jimin már vár rád.

Mutatott az anyja egy különböző jelekkel tele cifrázott ajtóra, amely az alig megvilágított terem túlsó felén kapott helyet.

Szemforgatva indult meg felé, tudva, hogy ez milyen hosszú út is lesz. Neki pár méter megtétele is fizikai fájdalmakkal jár.

Annyira lefoglalta az, hogy magában panaszkodott az életéről, hogy nem is esett le neki, hogy anyja milyen nevet említett.

Kopogás nélkül, egy lelkesnek nem épp mondható 'itt vagyok' bejelentéssel nyitotta ki az ajtót, majd szemét kezdte el dörzsölni, azon morfondírozva, hogy miért jutott neki ilyen nehéz élet.

- Yoongi? - hallotta meg az ismerős hangot, ami most döbbenten szólt hozzá.

Pislákolói egyből kipattantak, és hitetlenkedve nézett az előtte álló Park Jiminre.

- Ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy az iskolában is halálra idegesítesz, de még itt sem hagysz nyugton - fújtatott Yoongi, és le sem ragadt annál a pontnál, hogy Jimin tulajdonképpen vérfarkas lesz. Jobban érdekelte az, hogy hogyan fog több hónapot kibírni a narancshajú társaságában.

- Te..te..te mit..te..hogy.. - mutogatott Jimin kérdőn, mert őt még mindig sokkolta a tudat, hogy Yoonginak bármilyen köze van a természetfeletti világhoz.

-  A vezetéknevemből rájöhettél volna, te idióta - vágta Jiminhez a még mindig ideges Yoongi.

- Ezt én is mondhatnám - vágott vissza egyből Jimin, és arcán az értetlenség most Yoongi roppant logikus gondolatmenete miatt ült ki.

- Jobb, ha meghúzód magad, különben nem leszek kíméletes az oktatásod során - Yoongi fenyegetően közelebb lépett Jiminhez, majd egy lépésnyire tőle megállt.

- Most félnem kéne? Annyira erőtlen vagy, hogy egyet fújok és elrepülsz. Hogy tudnál már így kegyetlen lenni? - fonta kezeit keresztbe mellkasa előtt Jimin, és így állta a szikrákat szóró Yoongi tekintetét.

A szőkeség már el is kezdte volna igen cifra módon szidni Jimint, de Yoongi anyja benyitott, mondván, elérkezett az idő az álváltozásra.

Jimin önelégült mosollyal az arcán indult meg, de Yoongi vissza rántotta őt az ajtóban.

- Most már nem csak a segged van veszélyben, Park Jimin - sziszegte Yoongi fenyegetően, majd Jimint hátul tartva utat tört magának, hogy ő legyen az első, aki kilép innen.

Jimin csak egy mosollyal ajándékozta meg, hogy ismét meglett fenyegetve.

- Milyen édes, ahogy próbálkozik - gondolta magában jóízűen a narancshajú, majd ő is a terembe sietett.