Az idő kellemesen hűvös. A nap már lemenőben van, így aranysárgába borítja a várost.

Taehyung és Namjoon nevetve lépdelnek a köves utakon. Nem sok ember szokott ezen a környéken lézengeni, így Namjoonék felszabadultan beszélgethetnek, nevethetnek.
Rongálhatnak.

Rongálás? Ami a rendőrségnek rongálás, az nekik a kifejezés eszköze. A barátságuk jelképe.
Ezáltal ismerték meg egymást három éve, és azóta a graffitizés a közös pecsétjükké vált.

Most is épp egy elhagyatottnak számító városrész felé baktatnak, ahol régebben egy iskola állt. Az iskolát bezárták, de falai még mindig a fűben állva várnak arra, hogy valaki vászonként használhassa őket.

-Kész főnyeremény-szólt elégedetten Taehyung, mikor már messzebbről feltűntek neki a tiszta falak, amikre kedvük szerint mázolhatnak.

Boldogan futni kezd a falak felé, miközben a táskájába nyúl, egy üveg festékszóró miatt.

Namjoon mosolyogva nézi barátját. Nem hitte volna, hogy valaha is egy igaz barátra lel Taehyung személyében.

Szégyelli, de a kezdetekkor nem csípte annyira Taehyungot. Túl lököttnek és gyerekesnek tartotta, ezért nem is mutatott hajlandóságot afelé, hogy barátságukat elmélyítse.

Ám Taehyung kiérdemelte Namjoon figyelmét.

Mert a zöld tincses fiú ott volt Namjoonnak, amikor mindenki más elfordult tőle.
Amikor lelki támaszra lett volna szüksége, Taehyung ott volt neki, és nem hagyta egyedül.

Namjoon életében ez egy sötét korszak volt. Ekkor vallotta be szeretteinek, hogy a saját neméhez vonzódik.

A barátai elfordultak tőle. A családja azóta úgy kezeli, mintha egy szellem lenne. Egy fedél alatt laknak ugyan, de Namjonnal nemigen törődnek.

A szíve hasadt meg. Lelkét széttiporták, mint egy útszéli margarétát, ami magányosan várja, hogy valaki leszakítsa.
Namjoon esete nem is állt ettől messze.

Namjoon egy magányos margaréta volt, akinek ugyan nem volt sok barátja, de azt a párat nagy becsben tartotta. A bevallással Namjoon kinyílt, kivirágzott. Várta, hogy ezek után megöntözzék a szerettei szavai, amik megnyugvást nyújtottak volna szirmai köré.
De ehelyett leszakították azokat a gyönyörű szirmokat, amik épp csak akkor kezdtek el éledezni.

Hiszen Namjoon csak egy kis virághagyma volt, ami félve várta, hogy végre előbújhasson. A burkában védve volt a bántásoktól, lenézésektől, megvetéstől. Ám ebben a biztonságos közönyben nem is virágozhatott önmagaként.

De Taehyung mellette volt. Törődött vele, figyelmet adott neki. Szeretetet.
Namjoon egy része ugyan elhalt, de egy másik része sziporkázik.
Hiszen Taehyung mellett nem aggódik semmitől. Mellette teljesen önmaga lehet, és fényesebben ragyoghat, akár a Nap.

De Taehyung mást is adott neki.
Szerelmet.
Plátói, viszonzatlan szerelmet.
Ami lassan elhervasztja a kinyílt virágot.

Namjoon nem szeretné tönkretenni a barátságukat, ezért is fojtja magába érzéseit.

-Na, hogy tetszik?-lép hátrébb Taehyung, hogy Namjoon megnézhesse a zöld tincses fiú művét.
-Csodálatos-közli Namjoon mosolyogva, miközben az alkotást figyeli.
-Téged ábrázol-válaszolja aranyosan Taehyung.-Mert szerintem te bármire képes vagy. Sosem adod fel, és minden helyzetben próbálsz pozitív maradni. Ezért ábrázoltalak így.

Szárnyak. Taehyung szárnyakat rajzolr. Hófehér szárnyakat, amik közül az egyiken látható egy kis sérülés.

-Miért sebes az egyik szárny, Tae?-kérdezi Namjoon elhaló hangon, miközben nagyot nyel.
-Mert az életedben volt egy időszak, amikor nem repültél. Amikor azt hitted, örökre a földön maradsz, és nem tudsz majd talpra állni. És ugyan sikerült, de ez a heg örökre benned marad. Ezzel a heggel együtt is szárnyalsz-válaszolja Taehyung határozottan, ám őszintén.

Namjoon szemébe könnyek gyűlnek. Tekintetét Taehyungra vezeti, aki mosolyogva nézi őt.
Ebben a mosolyban minden benne van. A támogatás, a megértés, a barátság. Minden.

-Erősebb vagy, mint hinnéd, Namjoon-suttogja Taehyung, miközben közelebb lép szőke hajú barátjához.-Tudod, én..

-Hé, maguk, mit keresnek itt? Ez zárt terület, ide nem jöhetnek be-kiabálja két rendőr, akik elkezdenek futni a két fiú felé.

Namjoonék még időben kapcsolnak, és sebesen rohanni kezdenek az erdőbe, ahol eltudnak bújni a sűrű bokronak hála.

Lihegve fújják ki magukat, miközben imákat mormolnak azért, mert eltudtak menekülni.

Namjoon ránéz Taehyungra, kinek sötét barna szemei úgy csillognak, akár egy kisgyereknek. A kevéske fény, ami átjut a magas fák lombjai között, megvilágítják Taehyung tincseit.

'Még szebb, mint máskor'-gondolja magában Namjoon, ahogy a fiút csodálja.

-Valamit akartál mondani, nem?-kérdezi Namjoon, miközben törökülésbe helyezi magát a terebélyes bokor mögött.

Taehyung Namjoonra emeli tekintetét. Szemében most különös villanás játszadozik. Namjoon ezelőtt még nem látta Taehyungot így nézni.

-Szeretnék az az ember lenni az életedben, aki mellett örökké virágozhatsz. Szeretlek Kim Namjoon-közli Taehyung, majd még mielőtt Namjoon felfoghatná, hogy mit is hallott, Taehyung finom csókot lehel Namjoon ajkaira.

Nem bírtam ki csókjelenet nélkül.:(
Ahogy magam elé képzeltem őket, kár lett volna kihagyni egy ilyen jelenetet.:)