Hoseok belépett a fehérre mázolt, nehéz levegőjű kórterembe. Óvatosan szedte a lábait, hiszen nem szerette volna felébreszteni legjobb barátját.

Egy szomorú mosolyra húzódott az ajka, ahogy Yoongit figyelte.

A fiú teljesen le volt soványodva. A bőre hófehér volt, mintha a vérkeringés megszűnt volna az ereiben. Tüdejébe lassan áramolt a levegő.

Szeretne erős maradni barátja előtt - vagy legalábbis annak mutatni magát- de akárhányszor a fiúra pillant, feszítő könnyek kezdik el égetni szemét.

De ki tudna egy ilyen helyzetben erős maradni?

- Ébren vagyok ám - suttogta játszadozva a fekete hajú fiú, miközben lassan kinyitotta pilláit.

Hoseok egy pillanatra megijedt, de aztán székével közelebb húzódott Yoongi ágyához. Yoongihoz.

- Bocsánat. Nem akartalak zavarni - Hoseok hangja, ha ez lehetséges, még Yoonginál is gyengébben csengettt. Kezébe vette barátja vékonyka ujjait, és a kézfejét kezdte el simogatni.

- Te sose zavarsz - egy fáradt mosoly kúszott Yoongi arcára. A szavakat nehezen formálta.

- Ma van a csillaghullás. Tudom, mennyire szereted a csillagokat, az éjszakai égboltot. Megbeszéltem az orvosokkal, amolyan utolsó kívánságként. Szerettem volna, ha együtt megnézzük, mielőtt..mielőtt..- Hoseok könnyei utat törtek maguknak, és fájdalmas vízesésként folytak le arcbőrén.

- Menjünk - szorította meg - amennyire az erejéből telt - a barna hajú ujjait Yoongi.

- Ne haragudj. Tudom, utálod, amikor sírok - törölte le könnyeit egy zsebkendővel Hoseok, miközben a fájdalomtól túl csordulva nevetgélt.

- Magamat utálom, amiért ezt teszem veled - mondta Yoongi továbbra is elhaló hangon, ám olyan határozottsággal a szemében nézett Hoseokra, hogy a barna hajú fiú újra elsírta magát. Kikellett mennie a mosdóba, hogy összeszedje magát.

Yoongi a beteg. És ő kér bocsánatot emiatt, pedig nem is tehet róla.

Hoseok képtelen felfogni, hogy ez tényleg velük történik meg. Yoongi nem csak a legjobb barátja. A példaképe is. Nála erősebb, kitartóbb, szeretőbb emberrel még nem találkozott.
Az élet mégis őt bünteti. Mindig az értékes emberekre csap le a sors kegyetlen keze.

Miután viszonylag összeszedte magát, és már könnyei is elapadtak, egy őszinte mosollyal az arcán ment vissza barátjához, hogy a tolószékbe segítse őt.

A leharcolt testével Yoongi olyan volt a kerekesszékben, akárcsak egy kisfiú.
Sovány, gyenge, ártatlan.

Csupán csak a Yoongi szobájához tartozó teraszig mentek - az orvosok ebbe is nehezen mentek bele, hiszen Yoongi szervezete az ágyban is elég kiszolgáltatott volt, de Hoseoknak sikerült meggyőznie őket.

Ahogy kiértek a kellemesen hűvös levegőre, Hoseok helyet foglalt Yoongi mellett egy fehér, műanyag széken.
Továbbra is fogták egymás kezét.

- Kíváncsi vagyok, milyen lehet csillagnak lenni - Yoongi a sötét égbolton legeltette szemét. Ez volt az egyik olyan dolog, amit a leggyönyörűbbnek talált.

- Emlékszel, amikor kiskorunkban űrhajósat játszottunk? Már akkor is teljesen oda voltál a csillagokért - Hoseok hangja a kellemes emlék felidézése ellenére is szomorúan csengett.

Hiába szeretne boldog lenni, másfél hónapja nem igazán képes erre. Akkor közölték vele, hogy barátjának nincs sok hátra.

Amikor egy ilyen hírt közölnek az emberrel, elkezd értékelni minden egyes másodpercet. És ugyan lehet, hogy valaki még évekig él együtt a betegségével, az a pár év is csupán perceknek tűnik.

- Hoseok - szólalt meg hosszú idő után Yoongi. Mindketten teljesen beletemetkeztek a csillagok bámulásába és a gondolataikba. Hoseok Yoongira vezette tekintetét, és kíváncsian várta barátja mondandóját. - Szeretném, ha boldog lennél akkor is, amikor én már nem leszek. Nem akarom, hogy elfelejts, ugyanakkor azt se akarom, hogy megöljön a hiányom. Megígéred nekem, hogy boldog leszel és vigyázol magadra?

Miért pont Yoongi?

- Megígérem - szorította meg erősítésképpen a fekete hajú ujjait Hoseok. Most is ő volt az, akinek a hangja gyengébben csengett.

Ezek után nem maradtak kint sokáig. Csillagokról, régi emlékekről beszélgettek.
Hoseoknak sikerült párszor mosolyt csalnia Yoongi arcára.

Számára Yoongi és a mosolya igézőbb volt a csillagoknál.

- Holnap is jövök. Aludj jól - lehelt egy apró, ám forró puszit Yoongi homlokára Hoseok. Előtte szépen betakargatta, és leoltotta a lámpákat.

- Várj - Yoongi finoman megfogta Hoseok kezét, miután a homlokpuszi után a barna hajú elhúzódott tőle. - Kérhetnék egy utolsó utolsó kívánságot? - kérdezte Yoongi.

- Bármennyit kérhetsz - mosolygott barátjára Hoseok, majd leült mellé az ágyra.

- Kaphatnék..egy csókot? - bökte ki kérését Yoongi, miközben lehunyta szemét. Nem szerette volna látni Hoseok reakcióját.

Ám a fiú arcán semmilyen negatív reakció nem jelent meg. Ugyan pupillái a kétszeresére duzzadtak, de ugyanakkor szeme és ajkai mosolyogtak a kérés miatt.

Finoman közelebb hajolt a még mindig csukott szemű fiúhoz. Két kezébe fogta arcát - már csupán ennyitől is libabőr kezdett futkosni Yoongi bőrén - majd egy apró csókot lehelt ajkaira.

Csupán pár másodpercig tartott a csókuk, de Yoonginak ennyi is bőven elég volt.

Most már tudja, hogy milyen érzés csókot kapni egy angyaltól.

- Jóéjt Yoongi - köszönt el Hoseok az ágyban maradt fiútól, aki a csók után sem nyitotta ki szemét.

- Jóéjt Hoseok - suttogta Yoongi, lassan már az álmok mezejére lépve.

- Szeretlek, Yoongi - mondta még utoljára Hoseok az ajtóból figyelve barátját. Szeretné megőrizni ezt a pillanatot örökre.

Mintha Yoongi megérezte volna.

Másnap Hoseok, ahogy eddig minden egyes nap, bement Yoongihoz.

Kellemes érzés járta át belülről, ahogy a tegnap estére gondolt. Másfél hónapja minden nap azon igyekezett, hogy emlékezetessé tegye Yoongi utolsó, megmaradt napjait, heteit.
De kétségkívül, a tegnapi sikeredett nemcsak a legemlékezetesebbé, hanem a leggyönyörűbbé is.

Ám, ahogy beért arra az osztályra vezető folyosóra, ahol Yoongi is feküdt, egy nővér sietett hozzá.

- Sajnálom. A barátja ma reggel élelét vesztette - közölte a mellbevágó hírt a nővér.

Hoseok szeméből lassan folytak ki a könnyek, miután percek múlva felfogta mit is mondtak neki.

Nem készült fel arra, hogy ilyen hamar itt hagyja Yoongi.

Hoseok szó szerint összeroppant a sokk hallatán. Befektették egy ágyas szobába, és nyugtatót is adtak neki.
Ám a lelkén ez sem segített.

Órák múlva, miután már az összes könnyét kisírta, és csak üresen bámult maga elé, a nővér, aki Yoongi halálát is közölte Hoseokkal, meglátogatta a barna hajú fiút.

- Elnézést. Nem szeretném zavarni, csak..csak elszeretnék valamit mondani - tartott egy kis szünetet, majd úgy döntött, hogy leül egy ágy melletti székre. - Bent jártam reggel Yoonginál. Akkor már ébren volt. Beszélgettünk egy kicsit, miközben elvégeztem a rutin ellenőrzéseket. És megkért arra, hogy adják át önnek  egy üzenetet. Azt mondta: Én is szeretlek, Hoseok. Még mosolygott is hozzá. Remélem nem sértem meg, ha ilyet mondok, de mintha megérezte volna.

Hoseok szíve megint milliónyi darabra szakadt.

De legalább tudja, hogy teljesült barátja kívánsága.
Yoongi most már csillagként ragyoghat az égen.

Túl nagy yaoistának tartom magam, így nem bírtam ki csókjelenet nélkül. Viccet félretéve, mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy mit gondol ebbe bele, de a történetben egyikük sem meleg.
Viszont a csóknak jelentősége van.
Ezt pedig a következő mondat igazolja: "Most már tudja, hogy milyen érzés csókot kapni egy angyaltól. "
Ebbe nem szeretnék belemagyarázni semmit, mert képtelen lennék normálisan elmondani, hogy mire gondolok, de remélem értitek. :)
"Minta megèrezte volna": ez pedig azt takarja ugye, hogy Yoongi mintha megérezte volna a halálát.
Remélem nem lett elrontva a történet a csók miatt, mert nem így terveztem az elején.
Remélem azt is, hogy nem lett nagyon zavaros ez az egész. :")
Betegség nevet direkt nem említettem benne, de azt elmondom, hogy Yoongi egy belsőt vérzés miatt hagyta itt Hoseokot, amit a szervezete már nem bírt el, mivel a betegség miatt még inkább le volt gyengülve.

Ezt a oneshotot egyébként még régen kezdtem el írni, de nem akartam befejezni, mert túl szomorúnak találtam. Viszont nemrég  megtaláltam a jegyzeteim között, és gondoltam, hogy miért ne?!

Ja igen, még egy. Yoongi valóban hallotta, amikor Hoseok azt mondta neki, hogy szereti, de már annyira gyenge és álmos volt, hogy nem tudott válaszolni neki.