-Üsd, üsd, üsd-kántálják a diákok az iskola folyosóján, körbeállva Jimint és egy osztálytársát.

Aki csak viccelődött vele, nem bántotta meg komolyan. De Jimin egyből neki ugrott, így odataszítva a szegény fiút a szekrényeknek. Így figyeltek fel rájuk a lézengő diákok, akik már percek óta "biztatják" Jimint.

Fekete haja szemébe hullik, és mérges villanással nézi megszeppent osztálytársát. Ökle a levegőben áll, arra várva, hogy megüsse az előtte állót.

-Jimin, kérlek, ne tedd!

Jimin oldalra fordítja a fejét, és meglátja Jungkookot. Fehér ködfátyol veszi körül, és szeméből visszatükröződik az aggodalom. Elhaló hangját csupán Jimin hallhatta.

Elengedi a fiút, aki pár másodpercig még bambán néz Jiminre, majd elfut előle. A diákok hangos hurrogással fejezik ki nem tetszésüket, de Jimint ez nem érdekli. Idegesen átvágtat köztük, majd a mosdóba siet.

Durván becsapja maga mögött az ajtót, majd egy kis hideg vízzel megmossa az arcát. A tükörben viszont meglátja magát.

Fáradt, karikás szemek. Kissé beesett arc. Dühös vonások.

Hetek óta ez jellemzi Jimin külsejét. Nem alszik rendesen, enni se nagyon akar.
Ingerlékenységét nem tudja visszafogni, ezért is ment neki az előbb az osztálytársának.

Persze az emberek megértőek vele kapcsolatban, de tudja, hogy nem mehet így örökké.

Az ablakhoz lép, majd a falnak nekitámaszkodva előszed a zsebéből egy szál cigit. Már épp gyújtaná meg, amikor felnéz, és újból meglátja Jungkookot.

-Jimin, nincs arra szükséged. Kérlek, dobd el!

Hangja most is halk, és tekintetében ugyanúgy ott ül az aggodalom, a féltés.
Félti barátját. Vigyázni szeretne rá.

Jimin hallgat rá, és a kukába dobja a cigit. Egy percig még keservesen bámulja, majd végül öngyújtója is a szemétben landol.

Türelmetlenül üli végig utolsó óráját, majd a csengőszót hallva szinte kiront a teremből.

Melegen süt le a tavaszi napsugár, ezzel kellemes időt biztosítva. A szél enyhén fújdogál, így finoman hajladoznak a fák kisebb ágai.

-Szeretnék egy szál vörösrózsát-mondja Jimin egy idős hölgynek, aki a virágüzletben dolgozik eladóként.

Miután megkapta a virágot és fizetett, sietősen otthagyta az üzletet, és robogott is tovább úticéljához.

Szinte már futott, amikor a zebra felé közelített, ami épp zölden villogott, jelezve, hogy pár másodpercig még biztosítva van az átjutás. Nagyon sietett, hogy átérje, mielőtt még pirosra váltana, ám ekkor megbotlott egy mélyedésben a járdán, amit nem vett észre.

Bosszakodva stabilizálta egyensúlyát, miközben mérgesen méregette azt a lyukat a földön. Köpött egyet, majd ismét elindult volna a zebra irányába.

-Jimin, kérlek, van időd. Nem kell sietni. Figyelj oda magadra egy kicsit jobban!

Jungkook ismét ott állt előtte. Határozott hangján intette óva Jimint. Ijedt, ám mégis megértő pillantást vetett rá.

Jimin tovább indult.

Most épp a virágot teszi be a fehér vázába, majd sóhajtva helyet foglal a padon.
Percekig tördeli a kezét, míg végre felemeli tekintetét.

-Jungkook, miért hagytál el? Hiányzol. Nagyon hiányzol. Borzasztó nélküled. Amióta elmentél, nem találom a helyem. Nem tudok enni, aludni, koncentrálni. Bajba keverem saját magam. Mindenkit megbántok. Kérlek, gyere vissza. Gyere vissza hozzám. Nem tudok nélküled élni. Nem akarok. Te voltál a mindenem, érted? Szükségem van rád. Miért nem vittél magaddal? Miért nem hagytad, hogy segítsek? Nem voltál egyedül, én ott voltam melletted. Tudod, hogy számíthatsz rám. Miért okoztál nekem ekkora fájdalmat? Én..már nem bírom. Nem bírom tovább. Kérlek, bocsáss meg.

Jimin sírva söpri le Jungkook sírkövét. Mindig tisztán tartja. Friss virágot hoz neki mindennap, és beszélget vele. Nem hagyja egyedül.

Nem hagyja egyedül.