Próbálok nem foglalkozni zakatoló szívemmel, ahogy szinte két lábbal állok a gázpedálon. Hirtelen kibaszottul hosszúnak tűnik az a húsz másodperc, amíg imádott Porschém háromszázra gyorsul, és igazából nem is nagyon éri meg a dolog. A kezdődő hajtűkanyarok miatt nem tudom tartani ezt a tempót. Vagy kisiklok és lerepülök a faszomba a hegyről, ha ilyen sebességgel állok neki driftelni, vagy telibe baszatom magamat a szalagkorláttal. Egyik opció vonzóbb, mint a másik.

Dörmögni kezd a motor a dsg váltó miatt, ahogy beveszem az első kanyart, de nem foglalkozom vele. Finoman csúszik ki a kocsi hátulja, ellen kormányozok közben, ahogy kell, mégsem érzem magamat ezúttal túl magabiztosnak. Jinre fogom az egészet, és arra, hogy megfertőzte az agyamat a dsg váltó utálatával. Még véletlenül sem gondolok arra, hogy jócskán le vagyok maradva Taehyungtól, és ez okozza a bennem lévő feszültséget. Kurva gyorsan be kell hoznom a kettőnk közti lemaradást, különben kinyírok valakit. Hisztisen csikorognak a kerekek is, elhúzom ajkaimat, megint csak bátyám arca villan fel, hogy sűrűbben kéne cserélnem a driftgumikat. Úgy néz ki, ma ez egy ilyen nap, egyszerűen csak semmi nem jó.

Túl vagyunk a verseny felén, jön egy egyenesebb szakasz, így újra megnehezítem kissé lábamat a gázpedálon. Ajkaim felfelé görbülnek, ahogy egyre közelebb kerülök a BMW hátsófeléhez. Hát igen, azért az én 918-asomat nem szárnyalja túl lóerőben egy M4-es, hiába a Competition változat. Maxra kapcsolok, elmémet ellepi a szokásos adrenalin, ahogy fülembe zúg a motor hangja. Istenem, nincs is ettől szebb dallam a világon.

Taehyung rákapcsol, kissé távolódni kezd, de ezúttan nem hagyom veszni. Az előbb talán meg tudott zavarni, de többé nem vesztem el a fejemet. Újabb hajtűkanyarhoz érünk, Tae lejjebb vesz, de én ezúttal kockáztatok. Sosem veszek be ekkora sebességgel kanyart, de most mindennél jobban nyerni akarok. A kézifékért nyúlok, hogy produkáljak egy éles driftet, majd mély levegőt véve behúzom, amikor a megfelelő szöghöz érek. Nagyon gyorsan kell reagálnom, hogy a gyönyörű kocsim hátsója ne csapódjon neki a hegy oldalához vagy a szalagkorláthoz, de még pont időben vagyok. Pimasz mosollyal tartom ki középsőujjamat oldalra, ahogy a drift végén beelőzöm a BMW-t. Ezt neked Taehyung, kinyalhatod a seggemet!

A kis fürtöst teljesen hidegen hagyja kedves kézmozdulatom, de le is szarom igazából. Elkap a hév, széles vigyor húzódik fejemre, ahogy realizálom, hogy eddig sosem mert sebességgel vettem be egy hajtűkanyart. Jin most biztos papolna, ha itt lenne, előadná a kurva nagy bölcsességeit, holott csak arról van szó, hogy nem elég vakmerő. Ellenben velem. Jön a következő kanyar, és nekem eszem ágában sincs lassítani. Ugyanúgy beveszem, mint az előzőt, talán kissé jobban kilengek, de az egész csak egy pillanatig tart. Megfelelő reflexekkel mindent lehet, csak nem kell egy beszari csicskának lenni. Nem vagyok már messze a céltól, talán négy kanyar lehet hátra, sima ügy az egész.

A visszapillantóba nézek, V nem sokkal van tőlem lemaradva, de ellenben velem, ő a saját, kis nyugdíjas tempójában driftelget. Az életben nem fog így felgyorsulni, gyáva szar ez is, mint a bátyám. A rossz érzés mégis csak elfog, mi van ha rászánja magát, és az egyik kanyarnál ő is belehúz? Talán, ha egy kicsit jobban rágyorsítanék... végül is mi baj lehet...

Nem sokkal jobban nyomok rá a gázpedálra, éppen csak annyira, hogy legyen még egy kis hangja a motornak. Erősen szorítok rá a kézifékre, majd egy váratlan pillanatban felhúzom. Kurva nagy magabiztosságom nagyjából egy pillanat alatt száll el a faszba. Nem vagyok elég gyors az ellenkormányzáshoz, kocsim hátulja túlságosan is megszalad, szinte látom magam előtt, ahogy pillanatokon belül neki baszódok a hegy oldalához. Életemben először bepánikolok verseny közben és kapkodni kezdek, aminek az lesz a vége, hogy kétségbeesetten nyomom tövig a fékpedált.

Majdnem keresztbe állok meg az úton, szívem majd kiugrik a helyéről, ver a víz, mint kurvát a templomban, szinte fel se fogom, hogy mi történt. V gurul mellém lassan, lehúzott ablakkal. Pár másodpercre megáll, végigméri kétségbeesett valómat, de nem mond semmit. Próbálok leolvasni valamit szép arcáról, de esélytelen, finom vonásai olyanok, mint egy rejtély. Alig tart pár pillanatig a dolog, mégis meglódul a pulzusom még jobban, már amennyire ez lehetséges. Taehyung elfordul tőlem, majd rendesen a gázra lépve magamra hagy a gondolataimmal. Édes faszom, hogy én mekkora egy idióta balfasz vagyok! Jin kurvára ki fog nyírni, és mindenféle felelőtlen agyhalott szarnak el fog hordani. Ami pedig a legrosszabb az egészben, hogy igaza is lesz. Hirtelen még az is nagyon vonzónak tűnik, hogy hanyatt homlok lehajtsak a szakadékba. Micsoda faszom szégyen ez...

Nem is tudom, hogy mit érzek igazán, ahogy leállok a BMW mögé. Keserűség, düh, csalódottság, irigység. Vesztettem, és még csak le sem hajíthatom Taehyungot a hegy oldalról, mert alaptalan lenne. A közönség megint csak elkönyvelne egy hisztis kis hülye gyereknek, aki nem tudja kontrollálni az érzelmeit, Jin meg takaríthatná fel a sok szart utánam. Megfordul a fejemben, hogy egyszerűen csak megfordulok a gecibe és haza hajtok a faszomba. De nem teszem, nem akarok újabb csalódást okozni a bátyámnak. Veszítettem, és ezt el kell fogadnom.

Ólomsúlyok nehezednek a lábamra, ahogy a kilincsre fogok, hogy kiszálljak az autóból. A tömeg elhallgat, várják a hiszti rohamomat, de visszafogom magamat. Taehyung felé fordulok, aki a kocsijának támaszkodik, mellette JK áll teli vigyor pofával, meg a Hope gyerek a tejbetök fejével. Jin és Yoongi lépi át a korlátot, mindkettőjük arcán ott van a felkészültség arra, ha esetleg felrobbannék. A nép még mindig síri csendben áll, én pedig mélyet sóhajtok.

Elismerően biccentek V felé, majd egy halvány mosolyt is a pofámra csikarok. A tömeg egy emberként ordít fel, és olyan tapsot kapok, mintha minimum a Rainbow Hill királya címet nyertem volna el. Meglepetten fordulok körbe, pár méterrel arrébb meglátom RM-et a motorának támasztva, arcára hatalmas megkönnyebbültség ül ki. Yoongi mellém lép, kedvesen a derekamra simít, majd vigasztaló puszit nyom a homlokomra. Hirtelen jól esik a finom gesztus, tőlem szokatlan módon hajtom fejemet a vállára. Szinte már sajnálom, hogy olyan csúnyán beszéltem vele.

- Jól vagy? – pillant rám Jin, mire aprót bólintok. – Minden elismerésem, Jimin. A veszteséget tudni kell elfogadni, és te megtetted. A végén még nem maradsz egy mitugrász kis bolha, csak külsőleg.

- Tudod te ki a faszomat nevezz bolhának! – ripakodok rá, mire nevetni kezdenek párommal együtt. Halványan elmosolyodom én is, ahogy Yoongi visszahúz a karjai közé. A tömeg oszlani kezd, többen felém kiabálnak, hogy szép meccs volt, és meglepő módon semmi gúnyt nem érzek a hangjukban. Vesztettem, ilyen is van. Majd legközelebb.

- Jó verseny volt – hallok meg magam mögül egy ismerős orgánumot. Felvont szemöldökkel fordulok meg, Taehyung áll előttem, arcáról az ég világon semmit nem tudok leolvasni.

- Igen, az volt – értek egyet, mire megérzem Yoongi testét megfeszülni mellettem. Egy pillanatra mintha ujjai is erősebben szorítanák derekamat.

- A következő a miénk lesz – pillant JK bátyámra, mire az kacagva leinti.

- Na ne nevettess, Jégvarázs! Legyőztelek már egyszer, semmibe nem telik újra megtennem.

- Kaptál üzenetet a következő meccsről? – nézek Jinre, de engem is leint. – Akkor meg?

- Hát, a rendszer szerint így illene, nem? – teszi fel a költői kérdést JK. – Ti már versenyeztetek egymással, mi még nem. Legalábbis nem hivatalosan.

- Bérelt helyem van a nyolcaddöntőig, Kedvesem – mondja Jin mézesmázos hangon. – Addig meg el is kell jutnod, hogy egy úton gurulhass velem.

- Menni fog – feleli JK elszántan.

- Remélem is – mosolyodik el bátyám, én pedig megunom ezt a random adok-kapok előjátékot.

- Menjünk – intek a kocsim felé.

- Juj, Yoongi!

Dermedten fordulok meg, ahogy meghallom párom nevét J-Hope szájából. Nem csak én, hanem mindenki más is lefagy egy pillanatra, Yoongi teljesen befeszül a neve hallatán. A hátra nyalt hajú felé pillantok, aki döbbenten kapja szája elé egyik kezét, miközben aggódva néz a mellettem állóra.

- Bocsánat, ez kicsúszott – kér elnézést zavartan, de engem a legkevésbé sem érdekel a magyarázkodása.

- Honnan tudod a nevét? – tépem ki magamat Yoongi karjai közül, ahogy J-Hope arcába állok.

- Jimin... - fog a vállamra Jin, de egy mozdulattal lesöpröm magamról.

- Kérdeztem valamit, baszdmeg!

- Héj, viselkedj már! – szól rám JK, de azt is nagy ívből leszarom.

- Hát én... a múltkor elmondta, de igazából én kérdeztem meg... hallotta, ahogy a gyerekek a nevemen szólítanak, és...

- Milyen gyerekek? – kiabálok rá indulatosan, mire még inkább összehúzza magát.

- A stúdió után, én is abban az épületben dolgozom, és...

- Mi a faszt makog ez itt össze? – fordulok Yoongi felé, akinek tökéletesen ott van a pofáján, hogy kurvára szívesebben lenne bárhol máshol a világon.

- Amikor elmentünk felvenni a dalokat Halsey-vel, akkor összefutottam vele. Ott dolgozik ő is, meghallottam az igazi nevét, és úgy voltam vele, hogy miért ne tudhatná ő is az enyémet. Ennyi, nem nagy ügy!

- Nem nagy ügy? – ordítok rá. – Szerinted mégis mi a faszomnak vannak beceneveink? Poénból, hobbiból? Ezért értél haza később aznap este? Ez akkor volt, amikor kamu tankolni voltál másfél órán át?

- Te nem mondtad el neki, hogy találkoztunk? – szól közbe J-Hope is, nekem pedig teljesen elgurul a gyógyszerem.

- Kajak bele hazudtál a pofámba, miután otthon topogtam neked a kurva vacsoráddal?

- Jimin, én...

- Persze, kürtöld csak világgá az én nevemet is! – tárom szét karjaimat. – Igazából akkor már be is mutatkozhatunk mindannyian, már nem oszt, nem szoroz!

- Én Taehyung vagyok.

- A lőtéri kutyát se érdekli! – kiabál rá Yoongi, de az arcába állok.

- Ne vele ordíts, amikor te vagy sáros, baszd szájba magad!

- Nekem mennem kell, letelt a két óra a petúniáimnál – lép hátrébb Taehyung. – Majd beszélünk – biccent JK felé, majd még egy utolsó pillantással végigmér, mielőtt a kocsijába száll.

- Szóval – fordulok vissza párom felé, - mi is történt akkor?

- Srácok, ezt nagyon nem itt kéne – áll közénk a semmiből Namjoon. – A magánéleti problémáitokat hagyjátok a pályán kívülre.

- Menj a picsába, semmi közöd hozzá! – mondom tovább a magamét, mire Jin erőszakosan a csuklómra mar.

- Állj le! Nem beszélhetsz így egy bíróval!

- Jaj, most, hogy leoltom a gecibe, már bíró, igaz? Otthon meg kiskutya szemekkel mondod ki a nevét!

- Jimin! – rivall rám bátyám, de kurvára nem érdekel.

- Te beszélsz rólam otthon? – fordul Nam testvérem felé olyan nézéssel, mintha minimum egy vattacukor állna előtte.

- Hát én...

- És még tényleg azt hittem, hogy én vagyok a hülye – horkant fel J-Hope gúnyosan, ahogy végigméri RM-et. – Szép a hátad. Gondolom csupa véletlen egybeesés, hogy Jin nyaka is foltos.

Bátyám az említett testrészéhez kap, majd káromkodni kezd, miszerint elfelejtette az alapozót. JK mindeközben elismerően füttyent egyet, ahogy Jinre néz.

- Te aztán gyorsan túltettél rajtam.

- Jaj, Jégvarázs, ne csinálj úgy, mintha házasságot ígértem volna. Azért mert egyszer beadtam a seggem, még nem lesz köztünk semmi. Mondtam már, szeretem, ami szép, de ennyi. Persze teljesen megértem, hogy nem tudsz ellenállni csodás személyiségemnek, nem is beszélve a szépségemről, de sajnos be kell érned ennyivel. Majd egyszer még meglátogatom én a te csinos kis fenekedet, aztán jól van.

- Ez túl sok információ – sóhajt fel Yoongi, akinek el is feledkeztem egy pillanatra a jelenlétéről.

- A helyedben inkább kussolnék! – fordulok felé.

- Jimin... - cincogja a nevemet J-Hope. – Én nem akartam semmi rosszat, teljesen tisztában vagyok vele, hogy egy pár vagytok. Véletlenül futottunk össze, csak egy teát ittunk, aztán ment haza hozzád. Igazából az én hibám volt, én akartam beszélgetni, mert... szóval akkor kicsit ki voltam borulva... valami miatt – pillant Namra, aki gondolom a valami fedőnevet viseli jelen esetben.

- Engem ez nem érdekel – rántok vállat. – Vannak barátaid, picsogjál azoknak, az én pasimról meg kurvára akadj le! Te meg menj a faszomba a hazugságaiddal együtt – szentelem újra minden figyelmemet Yoonginak. – Tudod nagyon jól, hogy a kamunál jobban semmit nem utálok! És akkor papolsz itt nekem bizalomról, meg ilyen faszságokról, holott nem is bízol bennem.

- Ez nem igaz! – fog a csuklómra párom. – Csak nem akartam, hogy kiakadj, mert...

- És most így jó? – tárom szét karjaimat. – Tudjátok mit? Basszátok meg mind! – ordítom el magamat, majd Porschém felé fordulok. – Ne merészelj keresni! És utánam jönni se, mert esküszöm, hogy telibe baszom a túlértékelt kocsidat! – sziszegem Yoongi képébe, majd magamra csapom az ajtót. Hallom, ahogy többen a nevemen szólítanak, de nem foglalkozom velük. Yoongi az ablakot kocogtatja, kiabál, de rá se nézek. Beindítom az autót, majd nemes egyszerűséggel elhajtok. Csak tudnám mégis hova a faszomba menjek ilyenkor.

Taehyung pov

A homlokomra csatolok egy fejlámpát, ahogy nagy lelkesen a kezembe veszem a locsolókannát. Műpontossággal mérek ki öt liternyi tiszta vizet, majd a konyhaszekrénybe nyúlok a csodaszeremért. Első ránézésre elég undorítónak tűnik a befőttes üvegben lévő élesztős víz, de ha ez jót tesz a virágjaimnak, én aztán nem bánom. Azt írták a Virágmesterek csoportban, hogy napfénytől védett, hűvös helyen tartandó, így a konyhaszekrényt tartottam a legalkalmasabbnak. Kiszedek az undormányos löttyből egy decit, majd a kannában lévő vízbe teszem. Elkeverem az egészet egy fakanállal, majd kilépek a hátsó ajtón a kis kertembe. Felkattintom a fejemen lévő lámpát, leülök a lila petúniáim elé. Még egyszer belekeverek a csodaszerembe, próbálok ügyelni rá, hogy még véletlenül se maradjon darabos a folyadék, mert akkor hiába minden próbálkozásom. Az élesztő önmagában nem csinál semmit, csak megragad a nedves föld tetején, nem jut le a gyökerekig, hogy értékes tápot nyújtson szegény virágaimnak. Na de majd a vízzel együtt...

- Tudtam, hogy bolond vagy – szólít meg egy ismerős hang, mire érdeklődve felpillantok.

Jimin áll előttem pár lépésre, keze a szája előtt van, de még így is kilátszik mosolya.

- Hogy tessék?

- Ülsz a földön a gazok között, úgy nézel ki, mint valami bányász, és közben hümmögve keversz valamit egy ócska kannában fakanállal. Lássuk be, ez nem mindennapi látvány.

- Besötétedett már, és kiégett a kinti lámpám. Ha most nem locsolom meg a petúniákat, akkor az élesztő túl erjed a vízben, és akkor csinálhatok másikat. Nincs vesztegetni való időm, szeretném, hogy minél előbb meggyógyuljanak.

- Te élesztős vízzel locsolod a virágokat?

- Csak most. Jót tesz nekik, kiváló táptalajt biztosít, és elűzi a kártevőket.

- Ugye tudod, hogy a csigák is kártevők? – kérdezi fölényes hangsúllyal, mire szúrós szemekkel pillantok rá vissza.

- Te most sértegetni akarod Mr. Csigát?

- Dehogy! – kapja maga elé kezeit. – Csak a kertben ők is annak számítanak. Megrágják a termést.

- Valamit enniük kell!

- Akkor megrághatják a virágjaidat?

- Te most idegesíteni jöttél, mert lealáztalak otthoni környezetben?

- Mi? Nem. Inkább adj egy kesztyűt, segítek gazolni, vagy locsolni a kórókat lisztes vízzel.

- Ez élesztő! – csattanok fel a hozzám nem megszokott módon. – Aish, te is ilyen egyszerű lélek vagy, mint JK meg Hope.

- Te most butának neveztél?

- Nem, csak nem értesz a növényekhez.

- Akkor adsz egy kesztyűt?

Mérlegelem pár pillanatig a dolgot, ahogy végigmérem az előttem állót. Tudom, hogy el kéne őt küldenem, nem szabadna vele egy levegőt szívnom, mert a végén még olyat teszek, amit aztán megbánnék. A franc se tudja, hogy miért, de Jimin úgy vonz magához, mint fény a legyet, pedig nem szokásom leragadni egy embernél, miután megkaptam az illetőt. Mégis ő valamiért más. Még nem tudom, hogy miért, de más.

A farzsebembe nyúlok, és előszedek egy pár kék kesztyűt, majd odanyújtom neki.

- Valószínűleg nagy lesz a baba méretű kezedre, de kezdetnek megteszi.

- Akkor bezzeg nem panaszkodtál a baba méretű kezemre, amikor a farkadon dolgozott.

Úgy meredek meg egy pillanat alatt, mintha cementtel öntenének nyakon. Felpillantok Jiminre, aki lányos zavarában a kesztyűt piszkálgatja a kezén. Akaratlanul is eszembe jut, ahogy a legutóbbi alkalomnál türelmetlenül egyhuzamba engedett magába az anyósülésen. Nem, határozottan nem jó ötlet az, hogy kettesben maradjunk.

- Szerintem...

- Akkor mutatod, hogy hogyan kell öntözni a gazokat vagy nem? – rivall rám olyan Jiminesen, majd mellém guggol.

- Semmi komoly, csak egy kicsit nyomogasd meg körülöttük a felázott földet, hogy biztosan utat találjon magának a táp a gyökerekhez.

A kannáért nyúlok, még egyszer megkeverem a benne lévő folyadékot, majd nyakon öntöm vele az első petúniát. Jimin vár, hogy arrébb mozduljak, majd előrébb hajol, és finoman átnyomkodja a nedves talajt.

- Így jó lesz? – pillant rám válla felett, miközben sötét tincsei szemei elé lógnak. Egy pillanatra valami indokolatlan késztetés kap el, hogy kisimítsam őket homlokából, de gyorsan rendezem a gondolataimat.

- Aha, jöhet a következő.

Csendben haladunk a virágokkal, én öntözöm őket, Jimin pedig átnyomkodja a földet. Nem kérdezi már meg, hogy jól csinálja-e, úgy is szólok, ha valami nem a kedvemre való. Szinte öröm költözik a szívembe, ahogy az utolsó sorhoz érünk, remélhetőleg ezután megszabadulok tőle.

- Tae.

- Hm? – pillantok felé, ahogy az utolsó petúniát locsolom.

- Miért álltál meg mellettem, amikor majdnem kisiklottam?

- Mert megijedtem.

- Hogy tessék?

- Megijedtem, hogy történt veled valami. Látni akartam a saját szememmel, hogy nincs semmi bajod, csak egy felelőtlen idióta vagy.

Várom, hogy Jimin felrobbanjon, elküldjön melegebb éghajlatra, vagy fejbe vágjon a mellette lévő kapával, de nem teszi. Helyette zavartan elfordul, és ha nem csak a fejlámpa nyújtaná az összes fényt a késő esti sötétségben, még azt is megkockáztatnám, hogy elpirult.

- Ezzel megvolnánk, köszönöm a segítséget – lépek hátrább, majd a hátsóajtóhoz viszem a kannát. Jimin követ, mint valami jól nevelt kiskutya, pedig a legkevésbé sem vágyom rá.

- Katasztrófa ez a hátsó falad – jegyzi meg elborzadva. – Le van pattogva a vakolat a faszomba, és szerintem vagy száz éve nem volt lefestve.

- Nincs időm ilyesmikre – felelem szárazon elfordulva tőle.

- De hát festő vagy!

- Én művész vagyok! – kérem ki magamnak.

- Aish, jól van művészúr! Holnap délután pont kurvára ráérek, eljövök és megnézem, hogy mit lehet ezzel csinálni.

- Nem kell! – fordulok felé hirtelen.

- A végén még rád dől ez az ócska szar, aztán majd művészkedhetsz a Pokolban.

- Természetesen a Mennybe jutok. Véleményem szerint Michelangelo is ott van valahol. Ő is művész, és ha lehet hinni a pletykáknak, akkor saját kapura is játszott. Bizonyára jó parti lenne.

- Te megdugnád Michelangelót a Mennyben Isten színe előtt?

- Miért te nem? Mi van, talán finnyás vagy?

- Teljesen leszopod az agyamat. Mindegy, mint mondtam, kurva jó fej leszek, és eljövök holnap megcsinálni ezt a szart. Gondolom nincs programod azon kívül, hogy méricskéld a kóróidat meg nézegesd a csigád.

Nem mondok semmit, pedig tudom, hogy ebben több mindent is sértésnek szánt, mégis csendben maradok. Biccentek egyet köszönésképpen, majd megfordulva belépek a műtermembe.

Nincs az az Isten vagy ördög, hogy kibírjak egy napot kettesben vele.

I'm baaaaaack!!!
Sziasztok Nyuszifülek!
Bocsánat a hirtelen eltűnésem miatt, és hogy ennyit késett a rész, sajnos nem várt magánéleti dolgok jöttek közbe, és esélytelen volt, hogy foglalkozzak a könyvvel, bármennyire is szerettem volna. De itt vagyok, remélhetőleg minden visszatér a régi kerékvágásba, és ugyanúgy hozni fogom a friss részeket hetente, ahogy eddig. Köszönöm mindenkinek, aki várt rám, elnézést kérek még egyszer a késésért, remélem elégedettek lesztek ezzel a fejezettel is! <3