Hoseok pov

Kinyújtóztatom végtagjaimat, miközben boldog mosollyal az arcomon elköszönök a gyerekektől. Hálát adok a mindenségnek, hogy ma rövid napom van, nem kell estig bent rohadjak. Gondolkodom egy gyors zuhanyon, de hagyom a francba az egészet, úgy ahogy van, melegítőnadrágban meg egy bő, izzadt pólóban, sapkával a fejemen elindulok haza.

Még a mai napig meg tudok lepődni azon, hogy mennyire irreális dolgok bírnak történni az ember életében. Például a franc sem gondolná, hogy délután fél kettőkör a munkahelyem recepcióján Jimint látom meg őrjöngeni a száz éves recepciósunkkal.

- Maga már a múltkor is nagy felfordulást okozott itten! – kiabálja az öreg Jimin karjára fogva.

- Engedjen már el a faszomba! – sipítja a másik. – Ettől érzi magát fontosnak, vénember? Üljön vissza inkább a pult mögé, azt nézze a sorozatait, engem meg hagyjon a gecibe végre!

- Na ide figyelj, te kis...

- Elnézést kérek! – rohanok oda, mielőtt valami komolyabb történne. Az öreg össszeszűkült szemekkel pislog rám, majd halványan elmosolyodik, ahogy felismer.

- Ó, Hoseokah – rebegi kedvesen. – Ne haragudj, de most...

- Velem van – mutatok Jiminre, aki megilletődve pillog az arcomba. – Ő egy... ismerősöm a... másodállásomból – bököm ki nagy nehezen.

- Másodállás? – kerekednek ki a recepciós szemei. – Soha nem is mondtad, hogy lenne olyanod... hogy te milyen egy rendes gyerek vagy! De te... - pillant rá Jiminre, akitől csak egy öntelt horkantásra telik.

- Igen, egy kicsit más világban élünk, elnézést kérek még egyszer – hajolok meg gyorsan, majd az öreg kezére simítok, hogy engedje már el Jimint.

- Maga igazán megbecsülhetné, hogy ilyen jó embereket ismer – morogja a recepciós Jiminnek.

- Maga meg...

- Köszönjük még egyszer, további szép napot! – vágok közbe, és ezúttal én vagyok az, aki Jimin karjára fog, hogy egyenesen a kijáratig vonszoljam.

- Ne ráncigálj már, hallod?

- Neked teljesen elmentek otthonról? – fordulok felé ingerülten. – Elküldesz a picsába egy öregembert? Hát nem tanultál te semmi jó modort? Hol a kedvesség?

- Dugd fel magadnak jó mélyre az álszent csicsapicsa udvariaskodásodat! – rántja ki karját a kezemből. – Yoongi itt van?

- Mi? Nem tudom... nincs.

- Most tudod, vagy nem?

- Keddenként mindig egy Seojun nevű srác bérli a stúdiót, szóval nem hiszem. A Nissanját sem láttam. Meg igazából egy ideje őt se nagyon.

- A picsába – túr sötét tincsei közé Jimin, majd felvont szemöldökkel az arcomba hajol. – És veled mi van, Hoseok? Szereted a songpyeont?

Annyira hirtelen ér a kérdés, hogy elsőre csak némán tátogok, mint madárfióka az anyja után. Jimin lenézően végignéz rajtam, majd egy felejtsd el mondat után hátat fordít.

- Van valami baj Yoongival? – rohanok utána.

- Baj az éppen van – dünnyögi maga elé, majd megtorpan. – Nem szokott erre járni mostanság egy szőke fiú?

- Egy szőke... fiú? Mik ezek a kérdések egyáltalán? Különben is, Yoonginak holnapután versenye van, nem?

- Hagyd a gecibe inkább! Kösz a nagy semmit!

Mire értelmesen reagálhatnék bármit is, addigra magamra maradok. Jimin sértődötten fordít nekem újra hátat, és Sonicot megszégyenítő sebességgel megy a kocsijához. Értetlenül vakarom a tarkómat, egyáltalán nem értem, hogy mégis mi történt az előbb.

Egész úton hazafelé próbálom összerakni magamban a kérdéseket, valami párhuzamot vonni, de semmire nem jutok. Yoongi, szőke fiú, songpyeon süti...

- Hoseokah! – kiált rám Taehyung, ahogy belépek az előszobába. Még le sem veszem a cipőmet, már rám is támad. – Gyere már egy kicsit, valamit meg akarok nézni.

- Várj egy kicsit, Tae – motyogom magam elé.

Helyére teszem a lábbelim, nyújtózok még egyet, majd a nappaliba megyek. Jungkook egy szál nadrágban ül a tévé előtt, lelkesen zabál valami csipszet, de amikor meglát, elkerekedett szemekkel felpattan.

- Várj...

Mielőtt bármit is mondhatnék, Taehyung száját érzem meg a sajátomon, hosszú ujjait pedig az arcomon. Egyik sokkból esek a másikba, azt hiszem jobb lett volna, ha bent maradok estig oktatni. Szerintem még akkor sem dolgozom fel a történteket, amikor gyerekkori legjobb barátom mozgatni kezdi ajkait. Az egész pár pillanatig tart, aztán ellép tőlem, és gondterhelten felsóhajt.

- Nem, ez sem olyan.

- Hogy... MI VAN? – akadok ki teljesen.

- Taehyung szerelmes – dünnyögi JK, ahogy a szájába vesz egy újabb csipsz darabot.

- Még a feltételezés is nevetséges – feleli kimérten Tae, míg én próbálom letörölni ajkaimról az előbb történteket. – Egyetlen romantikus csont sincs a testemben.

- Ez nem csont kérdése – mondja Jungkook. – Az elmondottaid alapján baromira belezúgtál Jin öccsébe.

- Jimin? – vonom fel a szemöldökömet. – Jobb nem volt?

- Faszságokat beszéltek – legyint Taehyung. – Mindenre van értelmes magyarázatom.

- Azért smároltál le engem is, ahogy megláttál – horkant fel JK, mire még inkább ledöbbenek. – Komolyan tesó, több, mint húsz éve vagyunk legjobb barátok, nem mászhatsz bele csak úgy a számba.

- Elmondja valaki, hogy mi történt? – szólok közbe egyre értetlenebbül.

- Taehyung szerelmes Jiminbe, és ezt nem tudja elfogadni.

- Nem vagyok szerelmes! – csattan fel Tae. – Korai szívritmuszavarom van! Ez egy nagyon komoly probléma, te pedig csak nevetsz rajta! És a gyomrom is rendetlenkedik, bizonyára valami étel allergia lesz.

- Még mindig keresem a párhuzamot a csók, meg az imént felsoroltak között...

- Tae-Tae ma reggel Jiminnel volt, aztán hazaküldte, mert nem érezte jól magát – kezdi JK. – Fura érzés volt a gyomrában, heves pulzust produkált, és hogy is mondtad, Tae? Megbizsergett mindened, amikor megcsókolt?

- Mert nem vagyok jól! – sipítja Taehyung. – Bujkál bennem valami, nem értem, ezen mi nem tiszta?

- Ez már pedig szerelem, barátom – kuncogok fel.

- Igen? És akkor eddig miért nem éreztem ilyet? Nem most találkoztam Jiminnel először.

- Van, amihez idő kell – vonja meg a vállait Jungkook.

- Ez valami vírus lesz – mondja tovább Tae a magáét. – El is megyek egy kivizsgálásra, mielőtt újabb hülye teóriákat gyártanátok a sérült agyatokkal!

- Várj – nyúlok utána. – Szóval Jimin ma reggel nálad volt?

- Igen, de nem sokáig. Hazaküldtem, miután rosszul lettem. Miért?

- Mert megjelent a munkahelyemen. Yoongit kereste, és mindenféle ostoba kérdést tett fel.

- Ó igen, említett valami olyasmit, hogy a cicafiúka mostanában nem alszik otthon, és dalmatára van szívva a nyaka.

Hirtelen áll össze az egész kép. Jimin kérdése a szőke srácról, és az indok, hogy miért kereste olyan vehemensen Yoongit. Nyilvánvalóan van neki valakije...

- Ez bizonyára nagyon rosszul érinti a te romantikus kis szívedet – szól közbe Jungkook. – Micsoda szerelmi négyszögek alakulnak itt ki.

- Szóval, Yoonginak van egy párja Jimin mellett? – kérdezem, miközben az én gyomromba is enyhe görcs áll.

Akaratlanul is eszembe jut az, amikor megjelent a munkahelyemen abban a szexi cuccban. Gyönyörű volt, teljesen levett a lábamról, közben lerítt róla, hogy izgul. Nemet mondtam neki, azt akartam, hogy rendezze a dolgait Jiminnel, mielőtt bármi is kialakul köztünk. Úgy gondoltam, hogy ha elég türelmes vagyok, akkor idővel teljesen az enyém lesz. Erre tessék, valaki más megelégedett a második hellyel...

- Azzal a kanári fejű ficsúrral kavar – feleli Taehyung, mire mindketten kérdőn bámulunk rá. – Tudjátok, az a szeplős forma a hidrogénezett, hosszú hajával. Valami külföldi neve van, meg egy metálkék Maserati Ghiblije.

- Jaj, a mély hangú Csingiling? – kiált fel Jungkook. – Hallottátok már beszélni? Anyám, mint Vin Diesel!

- Ja, az – biccent egyet Tae. – Tegnapelőtt láttam a cicafiúval a tengerparton kézenfogva. Köveket szedtem éppen Mr. Csigának, tudjátok, egy kis lakberendezés nem árt neki, amikor megpillantottam őket. Egymásnak dörgölték az orrukat, mint az eszkimók. Gusztustalanok voltak.

- Várj, te tudod, hogy kivel kavar Yoongi, és nem mondtad el Jiminnek? – értetlenkedek tovább, bár még mindig nem tudom, hogy kiről van szó.

- Nem kérdezte – von vállat Taehyung. – Na mindegy is, megyek a dokihoz. Ha valami halálos betegségem van, akkor csak annyit kérek, hogy ne engedjétek szabadon Mr. Csigát. Van egy kis füzetem a matracom alatt, abban megtaláljátok a napi rendjét, és azt is, hogy hogyan gondozzátok a virágaimat. Ha pedig...

- Csak szólok, hogy az orvosok nem tudnak szerelmet diagnosztizálni – szól közbe JK. – De hajrá haver, majd hívj, hogy mit mondtak.

Taehyung morog még egy sort a nem létező romantikus csontjairól, meg arról, hogy a szerelem csak egy kitalált hülyeség, majd becsapja maga mögött az ajtót. Megdörzsölöm az orrnyergem, próbálom az előbbi információkat megemészteni, de kezdem azt hinni, hogy én tényleg mindig rosszkor vagyok, rossz helyen. Jungkookhoz fordulok, továbbra is lelkesen nézi a tévét, a csipszes tálja azonban üres.

- Kajak téged is megcsókolt?

- Az hagyján, a torkomig dugta a nyelvét – nevet fel. – Aish, hozol még egy csipszet, Hoseokah? Nézhetnénk valami filmet, választhatsz, ha szeretnél.

Elmosolyodva bólintok, majd a konyhába indulok valami rágcsáért. Azt hiszem nem árt, ha mára kikapcsolom magam.

Yoongi

Kissé ideges vagyok, amikor becsengetek Felixhez. Megígértem neki, hogy ma elmegyünk a Seolli Skywalkhoz, mivel még életében nem volt ott. Én egyszer elkísértem oda Jinéket, de nem volt faszom, hogy végigmenjek rajta. Egy aszimmetrikus híd harminchatméter magason... áh, kösz nem. Legalábbis egészen addig így gondolkodtam, amíg Felix pár napja fel nem hozta az ötletet.

Fáradt voltam, a stúdióból egyenesen odamentem, csak egy rövid üzenetet írtam Jinnek, miszerint nem alszom otthon. Felix boldogan fogadott, és ahogy lábamat a márvány padlóra tettem, rögtön finom illatok csapták meg az orromat.

- Szia – köszöntött mosolyogva, majd már nyomta is ajkait az enyémre.

A táskám hangos puffanással ért földet, ahogy kezeimmel a csinos derekára fogtam.

- Szia – suttogtam a szájára, majd orrommal megböktem az övét. – Rendeltél kaját?

- Dehogy, én főztem – kuncogott csilingelően mély hangján.

Azt hittem elájulok, amikor megláttam az előre terített asztalt az étkezőben. A nyál összefutott a számban, ahogy orromba kúszott a bulgogi ínycsiklandó illata. Felix leültetett, majd kiszedett nekem egy jókora adag húst, mellé pedig tojáslevest, kimchit és rizst tálalt. Közben be nem állt a szája, elmesélt mindent, ami az előző két napban történt, amíg nem láttuk egymást.

- Hyeon mama azt mondta, hogy szeretné, ha újra elmennénk hozzá – mondta két falat között. – Innie is biztos örülne nekünk, azóta se loloztam vele.

- Nem hiszem, hogy ezután Hyeon mama főztjéből akarok enni – feleltem, miután eltűntettem az adagom felét. Komolyan, ez simán vetekedett Jin bármelyik ételével, pedig ha valaki, ő aztán simán mesterszakács a konyhában.

- Aha, akkor azt mondod, hogy úgy főzök, akár egy ötcsillagos Michellin séf?

- Azért ne szállj el – nevettem, bár akár tíz csillagot is adtam volna.

Aznap este nem szexeltünk. Zuhany után Felix ágyában ültem, filmet néztünk, ő pedig az ölemben feküdt. Meztelen hátát a mellkasomnak nyomta, közben én a vállát masszíroztam.

- A rossz tartás az oka – szisszent fel. – Egész nap ülök a monitorok előtt, kéne kicsit nyújtanom, teljesen be vagyok feszülve.

- Szeretnéd, hogy ellazítsalak? – búgtam a fülébe.

Kaján mosollyal az arcán fordult felém, majd rögtön ajkaimra mart. Nyakamba akasztotta karjait, míg én csodálatosan gömbölyű fenekére simítottam. Azonban a kezdeti vehemenciát átvette valami más. Lassan, lágyan becézgettük egymás száját, közben ott cirógattam bársonyos bőrét, ahol csak értem. Mindketten csak egy-egy alsót viseltünk, mégsem tettük meg a következő lépést, helyette összebújva kényeztettük egymás ajkait, amíg el nem aludtunk . Végül az éjszaka közepén riadtam fel a tévé zajára. A távirányítóért nyúltam, kikapcsoltam a készüléket, majd Felix felé fordultam, aki édesen, csücsörítve aludta az igazak álmát. Feljebb húztam a takarót meztelen vállán, kisöpörtem pár kósza szőke tincset szépséges arcából, majd apró puszit hintettem az orra tetejére.

- Ugye még nem mész? – dünnyögte félálomban.

- Dehogy, még nagyon korán van – suttogtam, miközben hüvelykujjammal a szeplőire simítottam.

- Megölelsz?

- A kérdést sem értem.

Felix hátat fordított, míg én mögé bújva váltam nagy kiflivé. Hintettem pár puszit kivillanó vállára, majd a szőke tincsek közé fúrtam a fejem.

- Yoongi...

- Hmmm?

- Elmegyünk a Seolli Skywalkra?

- Persze – motyogtam álomkórosan.

Én balga, azt hittem, hogy majd nem emlékszik rá, mivel nekem is csak halvány képeim voltak erről a beszélgetésről. Másnap Lix nagy vigyorral keltett, és olyan mérhetetlen boldogság csengett a hangjában, amiért tényleg elmegyünk arra az aszimmetrikus hídra, hogy nem volt szívem lelombozni a kedvét. Szóval inkább megembereltem magam, és reggel neki estem egy tálca songpyeon készítéséhez. Mindez annyira kurva jól sikerült, hogy másfél óra idegőrlés után hagytam az egészet a faszba, helyette pedig megálltam útközben venni pár darabot.

Berregő hanggal nyílik ki a kapu, én pedig hevesen zakatoló szívvel megyek a bejárathoz. Mostanában olyan furcsán érzem magam, a gyomrom sem az igazi, lehet bujkál bennem valami hülye vírus.

Nagy szemeket meresztek, amikor meglátom Felixet. Ő a szokásos boldog hangnemében köszönt, én meg csak hebegek, mint valami fogyatékos nyomorult. Becsukom az ajtót, közben próbálom magamat visszafogni, nehogy valami sértőt mondjak.

Felix rám pillant, arcára széles mosoly kúszik, ahogy karjait a nyakamba akasztja. Puha csókban forrunk össze, közben kecses derekánál húzom magamhoz minél közelebb. Nyelve gyengéd táncot jár az enyémmel, tömpe ujjait tarkómnál lévő tincseimbe túrja, lassan, finoman ízlelgetjük egymást, mintha az idő is megállt volna. Apró szájra puszival fejezzük be végül csókunkat, majd pihegve döntöm homlokomat az övéhez. Lila szemeit újból rám emeli, majd mosolyogva az enyémhez dörgöli az egyébként szeplős orrát.

- Akkor indulunk?

- Persze – felelem a hajába csókolva. – Csak először mosd le az arcodat, meg szedd ki azt a vackot a szemedből, addig sehova nem megyek.

- Mi? – lép egyet hátrébb. – Most meg mi bajod van?

- Nem szeretem, ha sminkelsz, elfeded vele a szeplőidet, amik olyan bájossá tesznek. A kontaktlencsédtől meg főleg összetépem a hajamat. Olyan, mintha nem is te néznél rám.

- Ó – mondja Felix elszontyolodva, ahogy szomorúan lehajtja fejét. – Pedig pont, hogy neked akartam tetszeni.

Értetlenül felvonom az egyik szemöldököm, ahogy a szőke csuklójáért kapok, majd visszahúzom magamhoz. A hirtelen ért lendülettől a mellkasomhoz csapódik, két kis kezével a vállamra fog, bazsarózsaszín ajkait enyhén eltátja, ahogy nagy szemekkel felpillant rám.

- Ha eddig nem jöttél rá, hogy mennyire tetszel nekem, akkor valamit nagyon rosszul csináltam.

Felix hatalmas szemei csak még nagyobbakra nőnek, már amennyire ez lehetséges. Nem tudom, hogy a fények állnak másképpen, vagy csak túl sok pirosítót kent magára, de hirtelen olyan, mintha zavarba jönne attól, amit mondtam. Kisimítok egy kósza tincset az arcából, majd lehajolva apró puszit nyomok az orra hegyére.

- Tetszel nekem, Lix – hintek finom csókot a szeme alatti egyik szeplőre, ami halványan átüt a púdervakolaton. – Annyira, hogy az már szürreális – suttogom a fülébe, majd az alá is nyomok egy nyálas puszit. – De sokkal jobban kedvelem a természetes arcod. Nincs szükséged ilyen ócska kenceficékre, meg trükkökre. Csak elrontod vele a valódi szépségedet.

Felix a nyakhajlatomba fúrja a fejét, érzem a bőrömön, hogy mosolyog, amitől indokolatlanul az én ajkaim is görbülni kezdenek. Ha most látnám magunkat kívülről, biztos, hogy sokkot kapnék ettől a valótlan látványtól.

- Mindjárt visszajövök – búgja azon a szexi mély hangján, majd arcon csókol, és már ott sincs.

Nagyot sóhajtva megyek át a nappaliba, és teszem le magamat a bőrkanapéra, miközben halkan felkuncogok. Vagy három évig ettük egymás életét, folyton ment a marakodás, megszámlálhatatlan átkot szórtunk egymás fejére, most meg... alig várom, hogy vele lehessek.

Vajon ilyen egy alkalmi kapcsolat? Ő főz nekem, én sütit készítek, izgatottan olvasom minden üzenetét, összebújva alszunk, reggel pedig az az első dolgom, hogy jó reggelt üzenetet írjak neki, ha nem mellette ébredek. Napközben többször is megkérdezi, hogy ettem-e rendesen, és mint kiderült, az sem érdekli, ha nem szexelünk, amikor átmegyek. Másfél hete annak, hogy vele töltöttem egy fél napot, és kipróbáltam az éjjeli fürdőzést, mégis úgy érzem, mintha legalább egy hónapja lett volna. Ezalatt az idő alatt pedig alig voltam otthon, nem is igazán tudom, hogy mi van Jinnel, Jimin pedig... mintha nem is létezne.

- Így jó lesz? – hallatszik mögülem a mély, rekedtes hang, mire megfordulok.

- Tökéletes – felelem mosolyogva, majd felpattanok, és az ajtóhoz lépek, ahol Felix támaszkodik. Egyik kezemmel végigsimítok az arcán, hüvelykujjammal finoman érintem az apró szeplőket, miközben tekintetemet a mogyoró színű, csillogó szempárba fúrom. – Gyönyörű vagy – csúszik ki hirtelen a számon, mielőtt meggondolhatnám magam. Felix szemei elkerekednek ma már sokadjára, majd széles vigyor költözik természetesen szép arcára.

- És még bájos is?

- Persze, amíg meg nem szólalsz.

- Héj!

- Gyere ide – mormogom, majd magamhoz húzom egy rövid csókra.

- Hát tudod, azért te is elég jól nézel ki – feleli kuncogva.

- Ja, én meg a gőzgombóc fejem.

- Ne mondj ilyet! – csap a vállamra a szőke, amolyan igazi asszonyos stílusban. – Igenis kurva jól nézel ki, különben szóba se állnék veled.

- Látod, van, akinek mégsem vagyok elég.

- És? – rántja meg a vállát Felix, majd olyat mond, amire kihagy a szívem egy ütemet. – Nálam az első vagy.

Úgy fagy meg köztünk hirtelen a levegő, mint a tó vize egy hosszú, dermesztő éjszakán. Most rajtam van a sor, hogy döbbent, kerek szemekkel pislogjak, míg Felix zavartan köhint egyet.

- Mármint, hogy jelenleg csak te vagy nekem. Nem kavarok mással, úgy értem.

- Ó – villogtatom meg bő szókincsemet, majd rendezem én is az arcvonásaimat. – Az jó... mármint, hogy igen.. hogy nálam is, ami nem, vagy hát érted, mert Jimin ott van, de az... más.

- Persze, értem, meg hát tudok is róla – mondja feszült mosollyal az arcán, majd hátat fordít, és a dzsekijéért megy. – Akkor mehetünk?

- Lix – szólok utána, mire megtorpan. – Én nem... amióta mi a parton... amikor hazahoztál... én nem nyúltam azóta Jiminhez.

- Nem kell erről beszélned, Yoongi. Tudtam, milyen szerepet vállalok ezzel az egésszel. Örülök neki, hogy legalább a kettesben eltöltött időnkkor elsőnek érezhetem magam. A többi a te dolgod Jiminnel, nekem nincs közöm hozzá.

Bólintok egyet, holott mondanom kéne valamit. Szívem szerint rákiabálnék, hogy ez nincs így, hogy igen is köze van hozzá, és hogy sokkal jobbat érdemel, mint valakinek a szeretőjének lenni. Sosem kéne, hogy második helyre szoruljon, mert... mert ő annyira csodálatos, egy kész főnyeremény. Ha lenne merszem elengedni Jimint...

- Jól vagy? – simít az arcomra Felix, karján fekete bőrkabát lóg.

- Eljössz a holnaputáni meccsemre?

Boldogságos Újévet Drága Nyuszifülek!🥳

Őszintén remélem, hogy elégedettek vagytok azzal, ahogyan a párok sorsa alakul, bár még nagyon messze van a vége. Hálásan köszönök minden kommentet, szívmelengető olvasni őket💜💜💜

*Seolly Skywalk*