J-Hope pov

Bármennyire is próbálom elterelni gondolataimat egész álló nap, folyamatosan visszhangzik a fejemben az az egy mondat Namtól, miszerint veszíteni fogok ma este Suga ellen. Semmi indok, csak annyi, hogy ellenfelem olyan, mint Jin, senki nem győzi le. Nincs is ezzel probléma, én is ódákat hallottam mindkettőjükről, de azért mégis csak jól esett volna pár kedves szó. A munkában sem teljesítek a legjobban, feszült vagyok az este miatt, pedig nem vagyok egy túl izgulós típus. Az ember vagy nyer, vagy nem, ennyi.

Jungkooknak feltűnően jó kedve van délután, amikor hazaérek. Dudorászik, még néhány Michael Jackson táncmozdulatot is megejt főzés közben. Nem kérdezek rá részletesen a dolgokra, de biztosra veszem, hogy jó hangulatához köze van a nyakán lévő foltokhoz, na meg Jinhez.

- Akkor ti most szeretők vagytok? – kérdezem a konyhapultra dőlve.

- Nem, ez inkább alkalmi dolog volt – feleli halvány mosollyal. – De azt hiszem lesz még folytatása, tartozunk egymásnak.

Bólintok egyet, nem firtatom tovább, ez az ő dolguk, hadd legyen meg Jungkooknak is a maga kis titka. Bár isteni finom marhás bulgogit csinált, mégis meg kell küzdenem minden egyes falattal, annyira görcsben van a gyomrom. Nem is értem magamat, ha veszítek is ma este, akkor is van még két másik versenyem. Ha azokon nyerek, akkor nincs baj.

- Jaj, el is felejtettem, hoztam neked valamit! – pattan fel Jungkook ott hagyva az ételt. Utóbbi hatalmas szó, hiszen JK-nél a kaja szent dolog, a kocsijánál jobban csak a gyomrát imádja.

Meglepetten nézek fel rá, szemeim elkerekednek, ahogy megpillantom őt az étkezőbe belépni. Szégyellős nyuszi mosolyt villant rám, sosem tudja kezelni az ilyen érzelmes pillanatokat.

- Úristen, hol vetted? – pattanok fel széles vigyorral az arcomon, míg ő kacagva a kezembe nyomja a kissé viseletes fehér dobozt.

- Reggel a piacra menet beugrottam az adományboltba, ott árválkodott az egyik polcon. Az eladónő teljesen hülyének nézett, amikor azt mondtam, hogy egy barátomnak veszem, aki nem kisgyerek.

- Imádom! Kösz, Kook! – ölelem át, amit vidám mosollyal, és tesós hátveregetéssel fogad.

Ellépek tőle, ahogy meghallom a terasz ajtó nyitódását, és szembe találom magamat egy torzonborz Taehyunggal. Feltételezem tegnap óta nem fésülködött, amióta elment, hogy magára hagyja Jungkookot a lovagjával.

- Az egy Jack in the box*? – húzza fel szépen ívelt szemöldökét, mire lelkesen bólogatni kezdek. – Ugyanilyened volt gyerekként, nem? Emlékszem rá, első alkalommal megijedtem tőle, amikor kiugrott. Azóta nem szeretem a bohócokat.

- De hát ez nem is bohóc! – csattanok fel sértetten. – Na, várjatok csak egy kicsit.

Csillogó szemekkel nyúlok a kopott oldal karért, amin egy fekete gomb van. Emlékszem, az enyém anno leesett és elveszett, így mindig vigyáznom kellett, hogy ne szúrjam meg magamat, amikor játszottam vele. Lassan kezdem el tekerni a fémkart, mire recsegve megszólal a már általam jól ismert dallam.

- Mindig is hátborzongatónak találtam ezt a zenét – húzza el a száját Tae. – Mint a Rémálom az Elm utcában, mielőtt Freddy megjelenik, és lekaszabol mindenkit.

- A bohócoktól félsz, de Freddy Krueger rendben van? – pillant rá Jungkook kétkedve, mire a világos hajú vállat von.

Megrezzenek egy másodpercre, ahogy a kis figura kiugrik a dobozból, majd újra elmosolyodom.

- Ez fehér ruhás – jelentem ki a tényeket. – Nekem a fekete változat volt meg, de titkon mindig is a fehéret akartam. Az volt a ritkább darab. – Megforgatom két kezembe a kopott dobozt, még mindig vigyorgok, ahogy ránézek a kis mosolygós x szemű figurára, majd visszanyomom a helyére. – Kösz Kook, imádom! – simítom meg legjobb barátom vállát, aki zavartan elmosolyodik.

- Ennek is Jackie lesz a neve? – kérdezi Tae, miközben szed magának egy adag bulgogit. – Már akkor sem voltál valami kreatív, Hobi. Jackie-nek nevezni egy Jack in the boxban lévő figurát.

Eltűnődöm egy pillanatra, ahogy megrohamoznak a gyermekkori emlékek. Úgy hét éves lehettem, amikor elvesztettem a saját jack in the boxomat, és azzal együtt a láthatatlan barátomat is. Évekig nem jutott eszembe, de mielőtt ide költözünk, a kezembe akadt egy régi fényképalbum. Rengeteget nevettünk Jungkookkal, ahogy néztük a gyerekkori képeket, Tae már akkor is kis különc volt a hangyafarmjával, meg a békatenyészetével, de mi ugyanúgy imádtuk, mint most. Az egyik képen hárman ülünk egy műanyag asztalnál, ahol négy személyre van megterítve.

- Volt ott más is velünk? – bökött a fényképre Jungkook.

- Nem, az Jackie-nek volt a helye, nem emlékszel?

- Jackie? Ja, a képzeletbeli barátod, vágom.

- Nem is volt képzeletbeli! – csattantam fel nevetve. – Csak láthatatlan volt.

- Az ugyanaz – legyintett Kook, majd tovább lapozott az albumban. – Azt mondják, hogy a képzeletbeli barátok valami durva, tragikus élmény miatt alakulnak ki a gyerekekben. De nem emlékszem, hogy nálatok bármi probléma is lett volna.

- Nem is volt – tűnődtem el hümmögve. – Szerintem csak túlságosan is élénk volt a fantáziám.

Nagyon halvány emlékeim vannak arról az időszakról, mielőtt elkezdtem volna az iskolát, de azt tudom, hogy akkor már nem volt meg a kis játékdobozom, és a láthatatlan barátomat is elhagytam. Igazából amennyire csak vissza tudom idézni az egész életemet, annyi van meg, hogy Taehyung és Jungkook mindig velem voltak.

Újabb mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy végigsimítok a kopott dobozon. Legjobb barátaim az asztalnál ülnek, Jungkook két pofára tömi az általa főzött ételt, míg Tae elborzadva nézi őt.

- Már megint habszolsz – jelenti ki a nyilvánvalót. – Mondtam már, hogy a jó emésztés alapfeltétele, hogy megfelelően rágd meg az ételt, ne csak egybe lenyeld. Aztán majd csodálkozol, ha metabolikus szindrómád lesz.

- Van nekem éppen elég szindrómám attól, hogy veletek élek egy fedél alatt.

Felnevetek erre a mondatra, érzem, ahogy eltűnik a görcs a gyomrom táján. Már nem is aggódom a mai verseny miatt, majd lesz valahogy, addig is megpróbálok pozitívan állni a helyzethez és az ellenfelemhez is.




Yoongi pov

- Elmentem Papáért, a hegyen tali! – kiabálja Jin az ajtóból vissza, majd egy intés közben kilép a házból.

A karórámra pillantok, van még bő egy órám a Rainbow Hill aljához érni. Nem izgulom túl a ma estét, igazából nem szokásom, volt már sokkal durvább ellenfelem is, mint egy Lamborghini Huracán. Ettől függetlenül nem bízom el magamat, elvégre attól nagyobb gyengesége nincs egy versenyzőnek.

Két kopogást hallok az ajtómon, mire nyűgösen felsóhajtok. Amióta összevesztem Jiminnel, nem beszéltünk, cserébe kínosan kerülgetjük egymást a házban. Szeretnék rajta túl lenni, de egyszerűen nem megy így, hogy együtt élünk.

- Szabad – mondom, ahogy szekrényem elé lépve kiveszek egy fekete bőrkabátot. Hiába tombol a tavasz, azért lehűl az idő estére.

- Jin hova ment? – hallom meg magam mögül Jimin hangját, mire önkéntelenül is megemelkedik a pulzusszámom. Csak nyugi Yoongi, megy ez neked.

- Vincenzóhoz. Hozza Papát a versenyre, tudod, ami a te ötleted volt – felelem fagyosan.

- Ja tényleg, el is felejtettem – nevet fel erőltetetten, mire megadom magamat, és felé fordulok. Szűk farmerben toporog előttem, amihez kivételesen fehér trikót húzott, és egy laza barna dzsekit. Fekete tincsei igéző szemeibe hullanak, és nagyot kell nyelnem, hogy ne csöppenjen el helyben a nyálam. Gyűlölöm magamat, amiért ilyen hatással van rám.

- Mit akarsz, Jimin? Nem érek rá, egy óra múlva kezdek.

- Tudom, ott leszek én is.

- Nem kell. Nem akarom látni, ahogy másokkal enyelegsz. Azokat tartogasd a saját versenyeidre.

- De hát nem enyelgek senkivel! – csattan fel szokásához híven. – Oké, tényleg lefeküdtem V-vel, de sajnálom, oké? Nem vagyunk kizárólagosak, sosem ígértem neked semmit, ahogy te se nekem! Nem értem, hogy mi a problémád!

Felhorkantok, ahogy szavai tőrként a szívembe fúródnak. Annyi éven át áltattam magamat azzal, hogy egyszer majd elég leszek neki, hogy ő is rájön, hogy sokkal több is lehetne köztünk, hogy mennyire szeretem őt. De nem, neki nincs szüksége ilyenekre. Bár nem meglepő, a magafajta szívtelen szajhák nem foglalkoznak ilyen kis csekélységekkel, mint szeretet. Jó nagy idióta vagy, Min Yoongi.

- Yoongs!

- Ne hívj így! – kiáltok rá, mire hátrább lép egyet. Ő az egyetlen, aki ezzel a becenévvel illet, és ami mindig úgy megmelengeti a szívemet.

- A picsába is, barátok vagyunk már száz éve! Nem fogom hagyni, hogy...

- Tévedsz, Jimin. Én a bátyádnak vagyok a legjobb barátja száz éve, nem neked. Te csak odatapadtál ránk, mint valami levakarhatatlan rágó, én meg a naiv fejemmel megszerettelek. Sosem tekintettem rád barátként, ha azt hiszed, hogy igen, akkor még ostobább vagy, mint hittem.

- Yoongi...

- Hány emberrel voltál együtt mellettem? – kérdezem, bár magam sem értem, hogy miért akarok még több kést a lelkembe döfni. Jimin nem válaszol, alsó ajkát beharapva bámul maga elé. – Több, mint tíz? – Nem válaszol, mire felsóhajtok. – Húsz? – Ugyanúgy nem kapok választ, mire hitetlenkedve felnevetek. – Jesszus Jimin, hány fasz járt benned, amíg én meggyőztem magamat arról, hogy csak én vagyok neked?

- Nem tudom, oké?! – csattan fel ordítva, tekintetét végre az enyémbe fúrja. Alsó ajka megremeg a dühtől, tömpe ujjait sötét tincsei közé vezeti. – Nem tartottam őket számon, basszameg. De sosem voltam többször ugyanazzal az emberrel, csak veled.

- Milyen megtisztelő! – húzom gúnyos mosolyra ajkaimat.

- Ha már itt tartunk, akkor veled mi van? – dobja vissza a labdát, hangjából hallatszik, hogy most azt hiszi magáról, hogy kurva okos. – Hány seggbe mártottad magad, miközben arra kértél, hogy aludjak veled? Vagy inkább kerestél magadnak valami maszkulin szőrös faszt, aki rendesen megbaszott?

- Szánalmas vagy – mondom, miközben újra végigmérem őt. – És én is az vagyok, amiért egy percig is azt hittem, hogy lehet köztünk valami komolyabb. Befejeztem veled, Jimin.

- Ne már, Yoongs! – kap karom után, amit erőteljesen elrántok.

- Tartsd magad távol tőlem, nem viccelek – nézek rá fenyegetőn. – És ne merészelj ma este megjelenni a versenyen.

Jimin szólásra nyitja ajkait, valamit mondani szeretne, de én egy lesújtó pillantással belé fojtom a szót. Kocsi kulcsomért nyúlok, majd indulatos léptekkel hagyom el a házat. Mély levegőt veszek, ahogy beülök imádott Nissanomba, próbálom csillapítani kezeim remegését. Azt hiszem jót fog tenni a mai verseny.



Alig pár méterre állok meg az ismerős BMW S1000-től. Szép kis motor, ha egyszer két kerekűre adnám a fejemet, simán elvezetnék egy ilyet. Kim Namjoon hetykén áll mellette, fekete bukósisakot szorongat lapát kezében. Halványan biccentek felé, amit ő is viszonoz.

- Feszültnek tűnsz. Izgulsz? – dörmögi mély hangján, mire megrázom fejemet.

- Láttál valaha is idegesnek az elmúlt nyolc évben egy verseny miatt?

- Nem igazán. Pont ezért nem értem a feszkót az arcodon, bár lenne egy tippem.

- Mi az, talán te is megdugtad Jimint? – horkantok fel, de titkon reménykedem a nemleges válaszban.

- Tudod, hogy tiltja a szabályzat, hogy versenyzőkkel kezdjünk.

- Annak ellenére Jinnel is kavartál anno, és ha jól értesültem, akkor a mostani ellenfelem sem közömbös számodra.

RM arca ökölbe szorul egy pillanatra, ajkait vékony vonallá préseli, míg ujjai elfehérednek a bukósisak szorítása közben.

- Ne aggódj, engem ezek teljesen hidegen hagynak – vonok vállat. – Csak tiszta mérkőzést kérek, mindenféle részrehajlás nélkül.

Namjoon bólint, úgy látom, hogy még mondani szeretne valamit, de ekkor éles motorhangja csapja meg fülünket. Oldalra fordulva pillantom meg a sárga Lamborghini Huracánt, aminek az első lámpáin piros ledek világítanak. Nem értem pontosan, hogy mi volt a terv, de kibaszott undorító ez a szín kombó.

- Csodálatosan jó estét kívánok! – száll ki az ajtón fülig érő vigyorral ez a Hope gyerek. Közelebb lép hozzám, majd kezét összefonva maga előtt, derékszögben meghajol. Mijafasz?

- Mi van Napsugár, kiesett a kontaktlencséd, vagy mit nézel úgy a földön? – kérdezem gúnyosan, mire az említett rögtön felegyenesedik. Várom a jól megérdemelt beszólást, vagy egy öklöst a pofámba, de semmi ilyen nem történik, helyette ugyanolyan ragyogó mosollyal néz rám.

- Csak illedelmesen köszöntöttelek. Sokat hallottam rólad, és a csoda Nissanodról, úgy éreztem, hogy megérdemled a tiszteletet, már csak a korodból és a versenyek által elért eredményeidből kifolyólag.

- Te most öregnek neveztél?

- Távol áll tőlem az ilyesfajta megnyilvánulás, bár néha valóban nem fejezem ki jól magamat – simít mosolyogva a tarkója, nekem pedig majd leesik az állam. Ezek az északiak mind bolondok?

- Csoda Nissan?

- Az hát! – pillant rá kocsimra csillogó szemekkel. – Alig hiszem el, hogy itt a méregdrága modern kocsik között simán hozod a szintet egy jó húsz éves autóval. Szerintem ez elképesztően zseniális!

Úgy pislogok, mint hal a szatyorban, szinte alig fogom fel az imént hallottakat. Világ életemben csak lenézést kaptam az ellenfeleimtől, amiért egy öreg Nissannal versenyzem, akik még akkor sem látták be a tévedésüket, amikor rommá vertem őket a harmadik kanyar után. Ez a fiú meg úgy bámulja a kocsimat, mintha minimum a legújabb Ferrarit hozták volna ki a szalonból. Mijafasz?

- Akkor kezdhetnénk? – szakít félbe Nam, mire mindketten bólintunk. – A szabályok ugyanazok, tisztességes versenyt kérek a Rainbow Hill tetejéig. Egyszerre indultok, az út két sávos, van esély az előzésre, de legyetek óvatosak a hajtűkanyaroknál. Nem akarok veszekedést, ütközést, szalagkorlát sérülést, korrekt versenyt szeretnék. A provokálás és a szándékos egymásra kormányhúzás kizárást von maga után az egész szezonban. Leszorítani le lehet a másikat, amíg nem túlzottan veszélyes. Van hely az úton bőven, az előzésre törekedjetek, ne pedig arra, hogy a másik lezuhogjon a hegyről, és mentőhelikopter jöjjenek érte.

Mindketten bólintunk, bőrdzsekimet kissé összébb húzom magamon. Felnézek a Rainbow Hillre, aminek a tetején innen is jól látszódik az összegyűlt ember tömeg. Remélem Papa nem lesz csalódott, olyan boldog volt, hogy Jin érte ment.

Újabb motorhang üti meg a fülünket, ezúttal Wang érkezik meg egy piros Honda Fireblade-en. A srác két éve tartozik a bírok közé, RM szerint nem rossz, de egyelőre az indulásokon kívül nem sok mindent csinál. Néha a kisebb mérkőzéseket felügyeli, elvileg Hongkongban anno ő is nagy király volt a motorversenyzés világában, de manapság már mindenfélét hall az ember.

- Előre megyek, fent találkozunk. Wang majd elindít titeket – mondja Nam, majd biccent egyet kollégája felé, és magára veszi a bukósisakot.

Az S1000-es felbőg, kék ledjei szépen felizzanak, majd dörmögő hanggal távoznak. Pár percet várunk, addig szótlanul ácsorgunk, elmémben újra felidézem a kedves szavakat, amiket J-Hope mondott, miközben próbálom háttérbe szorítani Jimin köpködését. Talán el kéne költöznöm. Valószínűleg Jin agyfaszt kapna, de idővel belátná, hogy így sosem lennék túl az öccsén. A csapat persze attól még megmaradna, hiszen hosszú évek óta vagyunk már így, csak kéne egy kis szünet Jimin nélkül. Ha találnék valaki mást, aki kedves, elfogadó, megérti az autóversenyzés iránti imádatomat, és feltétel nélkül szeretne...

- Sok sikert! – érzek meg felkaromon egy kezet, mire meglepetten oldalra fordulok. J-Hope néz rám mosolyogva, érintését csak egy pillanatig hagyja rajtam, majd elhúzódva Lamborghinije felé indul. Wangra pillantok, aki a csuklójára mutogat, miszerint idő van.

Mély levegőt véve vágom be magamat Nissanomba, majd miután bekötöm a biztonságiövet, beindítom a kocsit. A rajt elé gurulunk, Wang kettőnk között áll, kezében egy régi telefont szorongat. Rövid időn belül a készülék megszólal, mire a bíró három ujját tartja a magasba a visszaszámláláshoz. Megengedek magamnak egy gyors pillantást ellenfelemre, aki meglepő módon szintén engem néz. Villant rám egy utolsó, szívmelengető mosolyt, majd elfordítja rólam tekintetét.

Lenyomom a kuplungot, és egyesbe teszem a kocsit, amikor Wang már csak két ujját mutatja fel. Milliméterekkel feljebb emelem bal lábamat a pedálról, hagyom, hogy minden érzékszervemet átjárja a motor búgása, miközben jobb lábamat a gázra helyezem. Izgatottan kivárok, szívem a torkomban dobog, végül heves aszfalt csikorgatások közepette indulok neki az éjszakának. 

* Magyarra fordítva a Jack in the box krampusz a dobozbant jelent. Azt hiszem a legtöbben mind ismerjük ezt a kis figurát, az én fejemben Hobi ilyet kapott Jungkooktól, csak egyszínű fehéret. A későbbiekben fontos lehet ez a kis figura még:)

Yoongi 2002-es Nissan GTR Skyline-ja.

J-Hope 2014-es Lamborghini Huracánja.

RM BMW S1000-ese 2020-as kiadás.