Yoongi pov

Hirtelen pattannak ki a szemeim, ahogy az első napsugarak megérintik arcomat. Úgy ugrok ki az ágyból, mintha égne alattam a matrac. Nagyokat pislogok, megdörzsölöm arcomat, ahogy realizálom, hogy kurvára eltűnt az ágyból Jimin cucca. A telefonomért nyúlok, alig múlt reggel fél hat. Jól bealudtam, ha még azt sem vettem észre, hogy valamikor belopódzott hozzám és a cuccaiért.

Mélyet sóhajtok, majd a szekrényemhez lépek, hogy átöltözzek valami kényelmesbe. Tegnap annyira felbasztam magamat, miután Jimin ott hagyott, hogy hazaértem után csak ültem egy helyben az ágyon, és vártam, hogy megjelenjen, még az utcai ruhámat sem vettem át.

Próbálok valami nyugalmat erőltetni magamra, ahogy Jimin szobájához érek. Gondolkodom, hogy kopogjak-e, végül nem teszem, egyszerűen csak benyitok. Illetve benyitnék. Az ajtó nem nyílik, éppen nem fejelem le a falapot, ahogy hirtelen felindulásból jobban rángatni kezdem a kilincset. Mijafasz? Mióta van zár a szobáján?

- Jimin! – csapok rá az ajtóra, ahogy elszáll minden türelmem a faszba. – Nyisd ki azt a kurva ajtót! Jimin!

- Veletek az élet csupa öröm és boldogság – jön ki Jin kómás arccal a saját szobájából.

- Bezárkózott a szobájába – mutatok az ajtóra, mire hyungom megvonja széles vállait.

- Felnőtt ember, joga van hozzá.

- Istenem, úgy csináltok, mintha minimum megcsaltam volna!

- Igazából nem tudjuk, hogy pontosan mi történt.

- Mondtam már, hogy semmi! Egy kibaszott teát ittam meg Hoseokkal, ennyi! És Jimin? A fasz se tudja hol volt fél éjjel, ráadásul...

- Taehyunggal voltam – nyílik ki hirtelen az ajtó, mire kisebb sokkot kapok. Jimin áll előttem ugyanabban a ruhában, amiben elindult versenyezni. Fekete haja enyhén csapzott, arcán szürkés koszfolt éktelenkedik.

- Taehyunggal... - suttogom magam elé, mintha csak próbálnám realizálni az előbb hallottakat, pedig tökéletesen értettem elsőre is, egyszerűen a gyomrom nem akarja befogadni.

- Igen – bólint Jimin. – Betápszereztük valami undorítóan cuccos vízzel a gyomjait, hogy ne egye meg őket a gyász és a bánat. Minden bizonnyal most várja az áldást, és egy mérőszalagot ölelgetve fekszik a földön, hátha előtte történik meg a világ nyolcadik csodája.

- Betápszereztétek a növényeit – horkantok fel, ahogy próbálom a félhomályban elrejteni könnyeimet, amik erősen mardossák a szememet. – Most már így hívod azt, ha rendesen megkúr az a balfasz?

- Azt gondolsz, amit akarsz – ránt vállat Jimin hetykén. – Semmi nem történt köztünk, amióta kimondtam, hogy veled vagyok. Én végig őszinte voltam veled, igyekeztem megtalálni a helyemet ebben a párkapcsolati szarságban. Próbáltam jól csinálni, átcuccoltam hozzád, lemondtam a privát szférámról, és minden szarra úgy bólogattam neked, mint valami elbaszott kis pincsi. Nem én hazudtam a másiknak, Yoongi. Azt mondod, hogy semmi nem történt közted meg a lóképű között, de akkor miért nem mondtál igazat? Felhívhattál volna, hogy héj, ne várj meleg vacsorával te faszfej, mert beugrom egy teára egy haverommal, vagy valami. Kurvára megértettem volna.

- Ó persze, mert te olyan kibaszottul megértő vagy! – kelek ki teljesen a sodromból. – Pont te, aki minden apró szaron rögtön felfújja magát, aztán meg felrobban, mint egy iszlám terrorista!

- Nem illünk össze, Yoongi – mondja ki a végszót Jimin, mire a levegő is bennem reked. Hangja olyan nyugodt, hogy még én magam is megijedek tőle. – Ha akarod, akkor folytathatjuk tovább ezt a színjátékot. Fogom a kezed a város előtt, néha magadhoz ölelhetsz majd, ha jó kedvemben leszek, akkor be is rakhatod itthon, de többet ne várj el tőlem. Mondhatod a világnak ugyanúgy, hogy együtt vagyunk, ha úgy kívánod, akkor én is ezt fogom mondani, csak egy dolgot kérek: tedd hozzá, hogy nyitott kapcsolatban vagyunk, oké?

- Mi van? – esek egyik sokkból a másikba. – Ennyi erővel akár szakíthatnánk is!

- Jó, akkor szakítsunk.

- De nem akarok!

- Jó, akkor marad a nyitott kapcsolat.

- Jimin!

- Mit vársz tőlem Yoongs? – emeli feljebb a hangját. – Nem akarok párkapcsolatban lenni! Sem veled, sem mással! Ez nem a te hibád, én nem érzem ehhez a kellő vibe-ot.

- Ne, ne gyere itt nekem ezzel a klisés szaros nem a te hibád dumával, mert rögtön falnak megyek!

- De ha egyszer így van, basszameg! – tárja szét a karjait Jimin, közben oldalra pillantva realizálom, hogy Jin éppen visszamasírozik a szobájába. – Ki vagyok attól, hogy nincs semmi én időm, folyton a seggemben vagy, és nem mindig a jó értelemben, közben pedig úgy érzem, hogy szembe megyek saját magammal azért, hogy neked vigyor legyen a pofádon! Én nem vagyok ilyen, Yoongs. Én nem tudok itthon ülni és téged várni, meg folyton veled lenni. Nekem ha kattanásom van, akkor beülök a kocsiba, azt elindulok toronyirányt, ezt te is tudod. Én szeretem élni az életemet mindenféle megkötések nélkül. Engem nem érdekel, hogy mit mondanak a hátam mögött azért, mert nem hagyok ki egy jónak ígérkező numerát. És utálom baszki, hogy nemet kell mondanom egy jó faszira azért, mert én most éppen megpróbálok kis angyalt játszani, hogy a bátyám haverja ne sérüljön már be.

Csend és hullaszag. Felvont szemöldökkel pislogok magam elé, próbálom magamat meggyőzni arról, hogy mindezt csak képzelem, és Jimin valójában nem bánt tovább a mérgező karmaival. De az egész csak illúzió, ahogy ránézek szép arcára és a jéghideg tekintetébe fúrom a sajátomat, ami semmi jót nem ígér számomra.

- Miért nem tudsz engem szeretni? – bukik ki belőlem az egyetlen kérdés, ami igazán foglalkoztat.

- Szeretlek Yoongs, őszintén mondom ezt neked. De nem vagyok beléd szerelmes, és jelen állapotomban kétlem, hogy bárkibe is bele tudnék szeretni. Az egyik legfontosabb ember vagy az életemben, bármikor tűzbe tenném érted a kezem, vagy telibe hajtanék egy kamionnak a Porschémmal, de akkor sem vagyok szerelmes.

- És mi van Taehyunggal?

Jimin egy pillanatra megszeppen, mandula szemei elkerekednek a nem várt kérdéstől, de gyorsan visszarendezi arcvonásait.

- Mi lenne? Dugtunk, erről te is tudsz.

- Hányszor? – kérdezek vissza zsigerből, mire Jimin elnémul. Rám emeli tekintetét, és én pontosan tudom már a választ.

- Tudtam, hogy kurvára megcsaltál.

- Sosem csaltalak meg. Lássuk be, nem is volt rá túl sok időm. Még nem voltunk együtt, amikor másodjára is lefeküdtünk. De ennyi, több nem történt.

- Behányok tőled.

- Nagyon jó – fest az arcára gúnyos mosolyt. – Akkor azt hiszem ez így el is dőlt. Sajnálom, hogy idáig jutottunk, Yoongi. Én megpróbáltalak szerelemmel szeretni, tényleg, de az én természetem kevés ehhez.

Mire reagálnék rendesen, addigra az orromra csukódik az ajtó. Ott állok teljesen megalázottan, miközben végigfolynak a könnyek az arcomon. Olyan nagy nehezen kaptam meg őt végre, és most egy kis semmiség miatt el is veszítem megalázóan rövid idő alatt.

Komótosan caplatok vissza az ágyamba, szánalmas módon magamhoz ölelem a párnám azon részét, amin Jimin feküdt. Magamba szívom samponja illatát, közben teljesen eláztatom a huzatot folyamatosan kitörő könnyeimmel. Miért nem tudok neki elég jó lenni?

A helyzet kora délutánra sem lesz jobb, amikor legközelebb felébredek. Egy darab szarnak érzem magam, és kell egy jó fél órás önsajnálat, hogy erőt vegyek magamon és kivonszoljam a seggemet legalább egy bögre kávéért. Hyungom kint ül az étkező asztalnál, lázasan veri a laptopját, de amint megpillant, szeretetteljes mosolyt küld felém kerek kis szemüvege mögül.

- Hogy érzed magad?

- Úgy, mint akit megrágtak és kiköptek. A fejem is majd ketté hasad.

- Cicává? – pillant rám Jin, mire értetlenül összehúzom szemöldökömet. – Érted, cat-té – tagolja el a szót, majd eszeveszetten nevetni kezd a saját szarján. Vigyora úgy néz ki, hogy ragadós, még az én bánat képemen is mosolyra húzódnak ajkaim egy kissé. – Gyere, igyál egy bögre feketét.

Nem kell kétszer mondania, hálásan pillantok rá, ahogy mellé ülve elém tolja szükséges koffein adagomat egy adag jéggel. Nem szólok semmit, hagyom, hogy ő maga pakolja bele a szokásos négy jégkockát, majd tegyen bele egy fél kanál cukrot. Még meg is kavarja helyettem, majd kedvesen rám mosolyog. Néha napján úgy érzem, hogy rossz testvérbe szerettem bele.

- Ne haragudj, hogy az éjjel felkeltettünk. Nem akartam kiabálni, csak...

- Igazából én tartozom egy bocsánatkéréssel – szól közbe hyungom, amit legalább olyan értetlenül fogadok, mint a macskás poénját.

- Hogy érted?

- Talán most utálni fogsz, de akkor is elmondom – vált komoly hangnemre, ahogy leveszi kerek lencsés szemüvegét, majd az asztalra teszi és rám pillant. – Jiminnel sokat veszekedtem, amikor megtudtam, hogy lefeküdt Taehyunggal és feszkó lett köztetek. Nem akartam emiatt drámát a csapatban, ezért többször is lebasztam. Persze hozta a formáját, kiakadt, visszabeszélt, én pedig megjegyeztem neki, hogy igazán megpróbálhatná veled. Talán néha egy kicsit erőszakos is voltam ilyen téren vele.

- Azt akarod mondani, hogy esz a bűntudat, amiért az öcséd nem képes engem úgy szeretni? Engedd el, hyung. Nem a te hibád az, hogy kevés vagyok neki.

- Ez egy faszság – nyúl hirtelen kezemért, amire enyhén meglepődöm. – Yoongi, te annyira kurvára fantasztikus srác vagy. Ismerlek, amióta az eszemet tudom, és ha nem lennél a legjobb haverom, és nem ismernélek túlságosan is, akkor simán rád mennék – kacag fel jóízűen, ami úgy néz ki ugyanúgy ragadós, mint az előbbi nevetése.

- Ha nem ismerném az öcsédet, akkor simán hagynám, hogy rám gyere – felnevetünk mindketten, és még ha csak pár pillanatig is tart az egész, akkor is elfeledteti a nyomoromat arra a röpke időre.

- Jimin egy balfasz, vissza fogja még sírni, hogy ilyen csúnyán kibaszott. Nem hiszem, hogy túl sok srácot találna, aki hosszútávon elviselné a borzalmas személyiségét.

- Nem is kell, mivel nem akar kapcsolatot. Elég mindenkinek egy menet erejéig elviselnie őt – húzom el a számat, ahogy belegondolok abba, hogy mit is mondtam pontosan. – Gondolom nincs itthon – teszem hozzá, csak hogy még inkább fájdítsam a szívem.

- Nincs. Taehyunghoz ment nem rég.

Mélyen felsóhajtok, ahogy homlokomat a kézfejemnek döntöm. Gyomrom görcsbe rándul, egy pillanatra úgy érzem, hogy visszajön a kávém. Szívem heves kalapálásba kezd, próbálom lenyugtatni magamat, de az érzés akkor is fullasztó.

- Héj – simít a hátamra kedvesen Jin, majd másik kezével a csuklómra fog, hogy maga felé fordítson. Nem nézek rá, bár szemeim szárazak, mint a Szahara, az éjjel pont eléggé kiapasztottam könnycsatornáimat. – Na, gyere ide egy kicsit – húz magához közelebb, én pedig engedek neki. Elég bután nézhetünk ki, ahogy félig lecsúszva a széken, kitört derékkal fekszem mellkasán, miközben a hátamat simogatja. Nagy ritkaság tőle az ilyen érzelmi megnyilvánulás, meg kell ezt becsülni.

- Szerintem bemegyek a stúdióba dolgozni kicsit – húzódom el pár perc múlva derekamat fájlalva.

- Tégy úgy Yoongiah, ha most az esne jól.

- Egy üveg whisky lenne a legjobb, de nem akarok lealjasodni.

- Ha bármi van, hívj – simít még egyszer Jin a karomra, mire halvány mosollyal az arcomon bólintok egyet.

Az oda úton felhívom Halsey-t, hogy van-e kedve csatlakozni hozzám, de sajnos a gyerek miatt nem tud elszabadulni otthonról. Érdeklődik Jiminről, amitől rögtön keserű lesz a szám íze. Elmormogok valami kamut, majd rányomom a telefont egy gyors elköszönés után.

Veszek még egy kávét, hogy ember legyen belőlem valamennyire, majd várakozóan megállok a lift előtt. Mindenféle terv nélkül jöttem ide, fogalmam sincs, hogy mégis milyen zenét komponáljak így hirtelenjében, csak azt tudom, hogy kurvára nem akarok otthon lenni. Ki akarok mindenféle gondolatot űzni a fejemből, főleg azt, hogy Jimin és az a baromarcú Taehyung...

- Yoongi! – szólít meg Hoseok, ahogy kinyílik a lift ajtaja, én pedig még ugrom is egy aprányit ijedtemben.

- Szia – köszönök rá kedvesen. Hiába a tegnapi balhé, akkor sem tudok mérges lenni rá.

- Nem tudtam, hogy ma dolgozol – mondja, ahogy kiszáll a liftből. Mozdulnom kéne, hogy elinduljak a negyedik emeletre, de úgy érzem, mintha ólomsúlyokat tettek volna a lábaimra. Kínos csend áll be közénk, ahogy a liftet valaki más elhívja, mi pedig ott maradunk egymással szemben. – Nézd – kezd bele szemlesütve, - elképesztően sajnálom a tegnapit. Nem tudtam, hogy ekkora balhé tör ki, nem akartam rosszat. Én csak...

- Semmi baj Hoseok, tényleg – intem le. – Az én hibám volt, el kellett volna mondanom Jiminnek, hogy találkoztam veled. Igazából nem is tudom, hogy miért nem tettem.

- Remélem meg tudtátok beszélni a dolgokat.

- Mondjuk úgy, hogy megbeszélte ő saját magával. Mindegy is igazából.

- Sajnálom, hyung. Ha bármiben tudok segíteni... - mosolyog rám bíztatóan, mire bólintok egy hangyányit, és mutatóujjammal a lift hívógombjáért nyúlok. Egyikünk sem szól semmit, Hoseok ellép mellettem, ahogy a kijárat felé veszi az útját. Élesen beszívom a levegőt, ahogy egy őrült gondolat tör át az agyamon. Még éppen időben fordulok meg, hogy pár gyors lépés után Hobi karja után kapjak, aki elkerekedett szemekkel pillant rám vissza.

- Hyung...

- Ami azt illeti... meg tudnád adni Taehyung címét?

Jimin pov

Hármat kopogok, ahogy megállok Taehyung ócska műterme előtt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg képes volt megvenni ezt a romot, aztán beköltözni ide úgy, hogy csak Buddha jóindulata tartja egyben ezt a rakás szart. Azt meg végképp nem, hogy a barátai támogatták ebben.

Már újra kopognék, amikor végre kinyílik az ajtó. Taehyung világos fürtjei összevissza meredeznek a fején, szemei résnyire vannak szűkülve, ahogy rám pillant. Ugyanaz a leopárdmintás köntös van rajta, mint akkor, amikor elhoztam neki az epres zsebkendőjét. És mint akkor, most is ugyanúgy kilóg a farka...

- Mit akarsz? – morog rám nem túl kedvesen.

- Jöttem vakolni, baszdmeg – emelem fel a kezemben lévő habarcsos vödröt.

- Mondtam, hogy nem kell!

- Nem rémlik, hogy kérdeztem volna. Na, eriggy már beljebb – lököm félre meglepett valóját, de szinte rögtön meg is torpanok, ahogy belépek a műterembe.

Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a helyiség kész káosz. Minden sarokban festmények vannak a földön, illetve indokolatlan váza gyűjtemények összegyűjtve egyrakáson egy halomnyi kis asztalon. A falon festmények helyett polcok vannak, amik telis teli vannak virágokkal, de nem ismerem fel őket rendesen megfelelő tudás hiányában. Az egész szobának a közepén egy festőállvány van egy rikító sárga székkel együtt, ami mellett egy buta piros zsúrkocsi áll, ami tömve van mindenféle festékkel és ecsettel. A helyiségből kivezet egy másik ajtó, feltételezem a konyhába, illetve egy keskeny lépcső mutatja, hogy létezik egy galéria is valahol.

- Mit bámészkodsz? – szólal meg mögülem Taehyung, mire enyhén megborzongom, ahogy lehelete megcsapja a tarkómat.

- Kupis vagy – jelentem ki a nyilvánvalót.

- Művész vagyok.

- A kettő nem függ össze.

- Ezt csak azért mondod, mert tudatlan vagy – sóhajt fel gondterhelten, mire elszámolok háromig, hogy ne csapjam le hirtelen felindulásból.

- Van egy felesleges vödröd? – pillantok rá, mire rögtön rámutat a kezemben lévőre.

- Minek neked még egy?

- Mert ebben habarcs van, és nekem kell egy másik.

- Akkor szed ki belőle, aztán lesz vödröd.

- Én tudom, hogy mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de te bántóan visszaélsz a lehetőséggel – sziszegem neki indulatosan, majd hátat fordítva az ajtó felé indulok.

A tippem jó volt, a konyhában lyukadok ki, ami nem túl nagy, cserébe meglepően otthonos. Rögtön megpillantok még egy ajtót, amin egy szúnyogháló is van, így azon is áttöröm magam, hogy végül kijussak a hátsó kertbe. Lerakom a vödröt magam mellé, ahogy kezemet végighúzom a falon. Szerencsére száraz és a szerkezete is nagyjából egyben van, cserébe poros és undorítóan néz ki.

- Nyugtass meg, hogy van létrád – nézek Taehyungra, aki bólint egyet. – Idehoznád? És valami porolót is, kérlek.

Alig két perc telik el, amikor a szépfiú visszatér az általam kért létrával és egy... felmosóval?!

- Nincs porolód?

- Nincs. Gondoltam, ez megteszi.

- És mégis mivel szeded le a pókhálókat?

- Nem szedem le – von vállat magától értetődően. – Neked, hogy esne, ha valaki lerombolná a házadat?

- Szarul.

- Na látod, ezért nem piszkálóm a pókhálókat, had legyenek el benne a kis pókok.

Nem is reagálok semmit, inkább lesütöm szemeimet, hogy mély levegőt vegyek, de ekkor megint szembe kerül velem az egyszemű kígyó, ahogy kikandikál a leopárd minták közül. Finoman alsó ajkamra harapok, próbálok nem arra gondolni, hogy milyen jól esett a legutóbbi együttlétem Taehyunggal, és hogy ez a mostani degenerált állapota mennyire nem tükrözi az akkori domináns énjét. Kurva élet, hogy skizofrén a csávó.

A kezembe veszem a felmosót, majd felmászok a létrára, hogy rendesen leporoljam vele a falat.

- Te nevezel engem hülyének, de még nem láttam embert, aki lemossa a külső falat.

- Ha nem szedem le megfelelően a port, akkor nem fog ráragadni a habarcs – mormogom magam elé, ahogy lábaim közé szorítom a létrát, majd kettőt arrébb lépek vele.

- Szóval te titkon ilyen kőműves gyerek vagy?

- Apám építkezésén nőttem fel. Elég sok mindenhez értek.

- Azt tudom – feleli Taehyung, amitől rögtön lángra lobban a fejem. Vajon ő is arra gondol, amire én?

Lemászok a földre, majd átvágtatok az épületen vissza a kocsimig. Egy kopott sporttáskával térek vissza, amiből mérőszalagot, kinyomópisztolyt, ceruzát és kőműves kanalat veszek elő. Mindezt térdelve teszem, hiszen hely hiányában csak a földre tudok pakolni. Fel sem pillantok, úgy kérem meg Taehyungot, hogy hozzon nekem egy kannába vizet, legalább azzal tudom, hogy rendelkezik. Éppen a centivel baszódok, amikor elém áll nagy büszkén a kért vízzel. Felpillantok rá, de kishíján szívritmuszavart kapok, ahogy ugyanúgy hiányos öltözetben áll előttem. Fejem tökéletesen egyszínvonalban farkával, és hirtelen nem is tudok másra nézni, csak arra. Akaratlanul is megnyalom kiszáradt ajkaimat, nagyon-nagyon koncentrálnom kell, hogy ne csináljak valami meggondolatlant.

- Na mi az? – kérdezi karcos hangján, amitől enyhén megborzongok. – Azt mondtad, hogy segíteni jöttél, most mégsem mozdulsz. Lerakja a kannát maga mellé, majd egyik kezével finoman végigsimít az arcomon. Ugyanazt csinálja, amit a múltkor; hüvelykujját ajkaim közé dugja, majd leszorítja vele nyelvemet. Nem vagyok rest rászívni, mire élesen beszívja a levegőt. Tekintetem visszaszegeződik nemességére, ami már nem lóg olyan bágyadtan, mint alig pár pillanattal ezelőtt. Mindemellé én is rögtön produkálok egy tisztességes merevedést, bár őszintén bevallva félkemény vagyok, amióta megláttam ebben a köntösben és ellepte orromat jellegzetes illata.

- Mondtam, hogy nem jó, ha idejössz – duruzsolja szexi hangján. Nyoma sincs a félkegyelmű Taehyungnak, az egész kisugárzása leuralhatatlanná változik, ahogy különös vágy csillan szemeiben. – Már a múlt éjjel is nagyon nehezen tűrtőztettem magamat. Olyan vagy nekem, mint valami drog. Sok szeretőm volt már az elmúlt években, de egyik sem volt rám ilyen hatással. Ijesztően sokat gondolok rád és a basznivaló szádra, Jiminah.

Felnyögök erre a mondatra, kezeim saját maguktól indulnak útnak felfelé Taehyung selymes lábszárán. Kihúzza hüvelykujját az ajkaim közül, majd sötét tincseim közé mar.

- Melletted nagyon hamar elfogy a türelmem. Még az sem tud érdekelni, hogy foglalt vagy, pedig vannak elveim ezzel kapcsolatban.

- Már nem – felelem nagy nehezen, ahogy alig pár centi választ el kőmerev farkától. – Szakítottam Yoongival, nem való nekem ez a kapcsolat dolog.

- Én megmondtam – villant rám egy önelégült mosolyt, majd közelebb húz magához. – És most nyisd szépen nagyra a szádat, ha már ilyen pimaszul felizgattál.

Teszem, amit kér, pedig nem csináltam semmit ahhoz, hogy ilyen állapotba kerüljön. Hátravetett fejjel nyög fel, ahogy félig elnyelem hosszát, de még én is jólesően belehümmögök a szopásba, ahogy kitölti szájüregemet vastag, kemény farka. Nem hagyom, hogy irányítson, rögtön lendületesen mozgatni kezdem a fejem, még az sem érdekel, hogy a retekben térdelek a szabadban. Úgy sem jön ide a kutya se. Kezeimet feljebb csúsztatom a combján, köntöse megkötőjéért nyúlok, kioldom, majd hagyom, hogy a földre essen. Így sokkal jobb a látvány. Újabb elismerő morgások ütik meg a fülemet, ahogy teljes egészében elnyelem hosszát, és ahogy többször is megismétlem ezt, úgy tartja magán egyre többször a fejemet. Kifolyik két oldalt a nyálam ajkaim szélén, de nem foglalkozom vele, nem egyszerű az ő méretét torokra engedni.

Kijjebb engedem a számból, kell egy pillanat, hogy tisztességesen levegőt vegyek. Közben kipattintom a gatyám gombját, hogy egyik kezemmel felizgult farkamra foghassak. Szinte majd szétszakad rajtam az anyag. Megkönnyebbülten nyögök Taehyung hosszára, ahogy kezelésbe veszem magam, de ez úgy látszik csak nekem öröm.

Hirtelen mozdulattal tép le magáról a hajamnál fogva, majd az arcomba hajolva alsó ajkamra harap.

- Nem rémlik, hogy megengedtem volna, hogy magadhoz nyúlj – sziszegi indulatosan, ahogy továbbra is szorosan tartja sötét tincseimet az ujjai között.

- Valamit tennem kell, ha már te nem csinálsz semmit – válaszolom pökhendin.

Taehyung arca eltorzul, ahogy a csuklómnál fogva felránt a földről, majd nem túl kedvesen betaszigál a házba.

- Indulj meg! – mar bele fenekembe, ahogy a konyhán keresztül a műterem felé lökdös. Teszem, amit kér, de arcomon levakarhatatlan vigyor ül.

- Különben mi lesz? – pillantok hátra, ahogy a festőállványhoz érek. – Nehogy már még te sérülj be, amikor nem nyúlsz hozzám.

- Pofa be! – fog rá nyakamra, hogy úgy húzzon magához közelebb. Nyelvét kidugva simít végig alsó ajkamon, majd úgy csókol meg, hogy ujjaival erősen megszorít. Levegőért kapok, de semmi mást nem érzek, csak Taehyung követelődző nyelvét, ahogy az enyémre simul. Fojtottan a csókba nyögök, miközben kemény vágyamat az ő meztelenségéhez dörgölöm.

Erőszakosan lök el magától, majd arrébb húzza az állvány előtti széket, és rám parancsol.

- Támaszkodj meg rajta. Most!

Úgy teszek, ahogy kéri, két kezemmel a székre fogok, majd hátat fordítok neki pucsítva. Végigsimít fenekemen, majd előre nyúl, hogy egy határozott mozdulattal szabadítson meg nadrágomtól és alsómtól egyaránt. Felkiáltok, ahogy megérzem az első csapást jobb felemen, de szinte azonnal kapom a következő ütést a másik oldalra. Jobban kitolom neki hátsómat, érezze csak, hogy igen is élvezem, amit csinál. Érzem, ahogy vágycseppjeim végigfolynak makkomon, kibaszottul nehéz megállnom, hogy ne nyúljak magamhoz.

Az ütések abba maradnak, lábaim remegnek a nem várt ingertől, farkam erőteljesen pulzál, hogy végre valaki kezelésbe vegye. A következő nyögés pár pillanattal később el is hagyja ajkaimat, amint megérzem Taehyung síkos nyelvét vájatomnál. Nem finomkodik, élvezettel falja mézesbödönömet, amit hálásan fogadok. Hamar megérzem magamban első ujját, de szinte rögtön kérlelni kezdem a másodikat is.

- Telhetetlen kis ribanc vagy te! – morogja fülembe, ahogy testét hátulról nekem nyomja. – Miért nem rögtön a farkamért könyörögsz?

- Nem bánom baszdmeg, csak elégíts már ki! – nyögöm feszülten, ahogy fenekemet az öléhez nyomom.

- Óhogyaza... - dörmögi az orra alá, majd kihúzza belőlem ujjait. – Térdelj le négykézláb!

- Itt fogsz a koszos padlón megdugni? – nézek rá hitetlenkedve, bár nem is értem, hogy mit várok.

- Nem Jiminah, én meg foglak baszni.

Felnyögök ettől a mondattól, hát még a látványtól, ahogy végigmér tüzes tekintetével, miközben a markába köp, hogy benedvesítse farkát. A megszáradt festékes padlóra rogyok, tenyeremen megtámasztom magam, és várom a csodát.

Először csak félgömbjeim közé dugja kemény hosszát, ott húzogatja, mintha engem dugna, én meg már majd megőrülök az elmémre telepedett kéjtől. Két kezével csípőmre fog közben, majd az egyikkel előrébb nyúl, hogy végigsimítson nedves farkamon.

- Taehhh! – sikítok fel már ennyitől, pedig még nem is csinált velem semmi olyat. Igazából most ér hozzám előszőr úgy, én meg majd elsülök a kezébe.

- Na most mi lesz veled, Baby J? – durmolja a fülembe. – Nem ám itt nekem idő előtt eldurransz. Tudod te hányszor felizgattál azzal, ahogy lengetted magadat körülöttem? Ide jössz ilyen kamu zsepikkel, aztán meg segítesz a petúniáimmal, miközben könyörögve nézel rám, hogy basszalak ájulásig. Mégis mit kéne tennem?

- Berakod végre, vagy esetleg én dugjalak meg? – emelem fel a hangomat indulatosan.

A következő nyögésem hosszú és hangos. Szinte sikítok, ahogy Taehyung az első mozdulatával eltalálja a prosztatámat. Azonnal önkívületi állapotba kerülök, még időt sem hagyok magamnak, hogy megszokjam a méretét, egyszerűen csak élvezem, ahogy keményen kitölt minden egyes lökésnél. Morogva sorozza gyönyörközpontomat, érzem, hogy nagyon közel vagyok már, ujjaimat begörbítem, hogy még véletlenül se nyúljak magamhoz, szinte már érzem a gerincemen végigfutó jóleső áramlást...

Ijedten húzódom el Taehyungtól, ahogy meglátom nyílni a bejárati ajtót. Rögtön valami ruhadarab után kutakodik a tekintetem, amit magam elé foghatnék, hogy kevésbé legyen kínos a helyzet, de ekkor totális sokkot kap az agyam.

- Yoongi?