Yoongi pov

Az agyam kikapcsol, ahogy elindulok a Rainbow Hill felé. Testemben szétárad a szokásos adrenalin, ilyenkor mindig rájövök, hogy nem tudnék a versenyzés és a kocsik nélkül élni. Az első hajtűkanyar előtt pár méterrel rántom be a kéziféket egy pillanat erejéig, miközben lábamat hirtelen lekapom a kuplungról. Nissanom hátulja azonnal elindul, amire ellenkormányzással válaszolok, így kialakítva egy tökéletes kézifékes driftet. A legtöbb versenyző lebecsüli ezt a technikát, arról pofáznak, hogy ez csak a gyengébb autóknál működik. Az én véleményem az, hogy ha az embernek van érzéke hozzá, nem egy balfasz, és áldoz egy kis pénzt egy tisztességes hidraulikus rendszer beépítésére, akkor csodákra képes.

A visszapillantóba nézek, J-Hope nem sokkal van tőlem lemaradva, automata szarhoz képest egész jól hozza a drifteket az éles kanyarokban. Gondolom neki is van valami biszem-baszom, kurva menő, szuper mechanikus lófasz beszerelt váltója, meg valami csilliókat érő bivalyerős motorja, ahelyett, hogy anno rendesen megtanult volna vezetni egy váltós kocsit. Sosem fogom megérteni, hogy a legtöbb versenyző miért egy dodzsem autóval akar világot váltani.

Az út felénél stílust váltok, úgy érzem itt az idő bevetnem a másik kedvenc drift technikámat. Az egyik kanyarhoz érve egy határozott mozdulattal rúgok rá a kuplungra, amitől kocsim hátsórésze azonnal útnak indul, míg én a gázpedál helyes kontrolljával és ellenkormányzással tartom meg a driftelés egyensúlyát. Fokozatosan emelem feljebb jobb lábamat a gázról, ahogy egyenesbe hozva Nissanomat folytatom az utamat. Ez a Hope gyerek elég szívós, gyakorlatilag nem bírom lerázni magamról a kezdetek óta, olyan, mint egy ragadós pióca. Vinczenzo szerint a Lamborghini Huracán nem sokáig bír nagy sebességen maradni, azonban úgy látom ez egy kivételes példány.

Gyakorlatias mozdulatokkal veszem be az összes kanyart, egy pillanatra sem feledkezem meg magamról, kivéve amikor eszembe jut, hogy ma mindenképpen nyernem kell, hiszen Papa is fentről bámul. Jó ideje már, hogy nem jött ki az öreg versenyre, mindig a korára fogja, meg a sok munkára, most azonban nem tudott nemet mondani Jimin makacs természetének. Jimin...
Nem vagyunk kizárólagosak, sosem ígértem neked semmit, ahogy te se nekem...

Összefacsarodik a szívem a gondolatra, ahogy belegondolok, hogy Jiminnel valószínűleg tényleg örökre vége. Én nem akarok többé a játékszere lenni a másik harminc mellett. Érzelmekre vágyom, arra, hogy este amellett feküdjek le, akit szeretek, és reggel boldogan pillantsam meg először az ő arcát. Nem elégszem meg a testiségekkel, többet akarok. Szeretnék megállapodni és szeretni valakit, aki nem használ ki, és nem hazudik a szemembe. De hogy csináljam, amikor mindennap látnom kell Jimint? Még ha el is költöznék, akkor is a csapattagja maradok, ezen semmi nem változtathat, Jin így is majd...

Mint egy sárga villám, úgy repül el mellettem a Lamborghini Huracán, ezzel megelőzve engem. Meglepetten pislogok, és csak most veszem észre, hogy itt a nagy önsajnálatomban nem tartottam a szokásos tempómat, hanem megszokottan keringtem a kanyarokat, miközben nem volt elég nehéz a lábam a gázon. A kurva életbe!

Pillogva nézem a Huracán sárga hátsóját, aminek a lámpáin ott virít a piros led. Rohadjak meg, ha értem ezt a szín kombinációt, de majd ha megnyertem a versenyt, akkor megkérdezem az ürgét, hogy mégis mi volt a terv.

A váltóért nyúlok, kivételes alkalommal hatosba teszem a kocsit, majd a sebességmérőt figyelem, amit egy éve cseréltettem ki Vinnyvel szélesebb skálára, amikor megkaptam a második turbómat. Aranyos ez a kis sárga dongó, amivel ez a Hope gyerek rohangál, de az én autóm egyedileg lett átépítve, akárcsak Jiné anno. Ide kevés lesz a V10-es motor, meg az olasz név.

Elmosolyodom, ahogy egyre inkább felzárkózom. A hajtűkanyarokat automata mivoltjából lassabban veszi be a Lamborghini, így nincs is olyan nehéz dolgom. Az utolsó kanyarnál érem utol végül. A kézifékes driftemmel fordulok be mellé, majd a tökéletes ellenkormányzás után nyomom szinte tövig a gázt az egyenesben. J-Hope sem adja fel, végig szorosan mellettem van, és bár erős a késztetés, hogy egy pillanatra oldalra kukkantsak, hogy mégis melyikünk áll előrébb, nem merek. Már látom a Rainbow Hill elhagyatott épületét, a tömeg elmosódott arcát, és végül a célegyenest.

A kuplungot lenyomva erős és hirtelen fékezésbe kezdek. Egy pillanatra kileng Nissanom hátulja, de gyorsan korrigálom a dolgot. Fülembe visít a jellegzetes hang, ahogy kerekeim próbálnak tapadni az aszfaltra, valószínűleg szép rajzot hagytam magam mögött. A szívem a torkomban dobog, ahogy remegő kezemet a váltóra helyezem, hogy üresbe tegyem a kocsit. Magam mellé nézek, a Huracán úgy áll mellettem, mintha csak valami mezei Tesco parkolóban lennénk.

Leállítom a motort, kihúzom a kulcsot, majd zsebre vágom. Még a lábaim is kissé kocsonyásak, nagyon régen nem volt ilyen szoros versenyem, szinte már el is felejtettem, hogy micsoda plusz adrenalin löketet tud adni. Kiszállok, majd szembe fordulok a tömeggel, arcomra próbálok magabiztosságot festeni. Fülemet megüti egy másik ajtó csapódás, ösztönösen fordulok ellenfelem felé, aki kipirult arccal néz rám vissza. Sötétbarna, rövidebb tincsei elől izzadtan hullanak a homlokába, pedig a verseny kezdetekor még olyan csinosan hátra voltak nyalva.

Legnagyobb meglepetésemre J-Hope kedves mosolyt küld felém. Összehúzom szemöldökömet, nem értem a reakciót, talán ő látta, hogy melyikünk volt előrébb, azért örül így magának. Faszom, Jin kinyír, ha vesztek, hiába van még ott két másik meccs, akkor is kellemetlen, hogy négy év után más is megver rajta kívül.

Namjoon áll meg tőlünk pár méterre, kínosan a tarkóját vakargatja, miközben tekintetét a két kocsi között kapkodja. A tömeg némán figyel, izgatottan várják a döntést, még az én gyomrom is liftezni kezd. Zsebembe süllyesztem kezeimet, próbálok kibaszott lazának tűnni, de eszembe jut, hogy Papa is itt van. Csóró öreg végre kijut egy versenyre, és akkor ezt kell látnia. Biztos, hogy többet nem emlegeti majd olyan nagy lelkesen a Nissanomat.

- Hát én... - kezd bele RM, de ekkor meghallom legjobb barátom hangját, ahogy élesen felcsattan.

- Mégis min gondolkozol? – válik ki Jin a tömegből. – Hát nem egyértelmű, hogy Suga nyert? Előrébb volt sokkal, mint a másik kocsi! Vagy keresed a megfelelő szavakat?

- Te meg miről beszélsz? – lép át a korláton JK is. – Hope sokkal hamarabb futott be!

- Jaj Jégvarázs, ne add elő itt a jampi csapatkapitányt, azaz én dolgom – inti le Jin, majd Namhoz fordul. – Gyerünk, hirdesd csak ki Sugát nyertesnek, te is láttad, hogy a Nissan előrébb volt.

- Én...

- A francokat! – áll Nam elé JK. – Értem én, hogy lojalitás, meg nyilván ti vagytok hazai pályán, de azért ne legyen már részrehajlás!

- Részrehajlás? – szűkíti össze szemeit legjobb barátom. – Ha RM a kis haverod mellett dönt, mint győztes, na majd akkor beszélhetünk itt részrehajlásról.

- Jin! – fogja karon Nam az említettet, mire az hátrább lép egyet.

- Ne érj hozzám! – csattan fel élesen. – Bíró vagy, és ha nem lennél tisztában a szabályzattal, akkor elmondanám, hogy semmilyen kontaktban nem lehetsz egy versenyzővel!

- Sokat húzod még a szád, Hercegnő? – pillant a kék hajú Jinre. – Gyere, megnyugtatlak, ha szeretnéd, elvégre egyszer azt mondtad, hogy a hisztis kirohanások nem méltóak egy csapat vezetőjéhez.

A tömegben többen felháborodva kiabálnak JK-nek, és nem éppen a legkedvesebb szavakat. Hát igen, nem érdemes nyíltan, hazai pályán belekötni valakibe, aki a Rainbow Hill királya címet viseli közel tíz éve. Namjoon próbálja csitítani a tömeget, ami egyre hangosabb lesz. Többször is kihallom a nevemet, mint egyértelmű győztesét, de akad pár, akik inkább az ismeretlen északit mondják. Jin újra neki esik RM-nek, és JK sem marad ki a buliból. Akkora zsivaj kerekedik pillanatokon belül, hogy csak ámulva bámulok a kialakult helyzeten. Hát, ilyen sem fordult még velem elő az elmúlt évek alatt.

Meleg érintést érzek a bal karomon, mire enyhén összerezzenek. Oldalra fordulva J-Hope-ot látom meg, arcán továbbra is ott ül a kellemes, bájos mosoly.

- Szerinted melyikünk ért be hamarabb? – kérdezi finoman, hangjában semmi rosszindulatot nem fedezek fel, bárhogy is keresem.

- Nem tudom – vallom be őszintén. – Nem figyeltem, csak arra koncentráltam, hogy minél gyorsabb legyek.

- Én is – biccent, és valamiért nekem is mosolyra görbülnek az ajkaim. – Úgy is te leszel győztesnek kihirdetve.

- Miből gondolod?

- A tömeg kinyírná Namot, ha mellettem döntene, nem is beszélve Jin tekintélyéről. Ő és Jin... nem tudom, néha úgy érzem, hogy ők külön világ. Ha Jin azt mondaná neki, hogy ugorjon le a hegy széléről, akkor szerintem gondolkodás nélkül megtenné.

- Féltékeny vagy Jinre?

- Mi? – kerekednek el mélybarna szemei. – Jaj, nem, már miért lennék? Hiszen a bírók, és...

- Namnak nevezted – vágok közbe. – És nem vagyok vak sem.

J-Hope arcáról leolvad a mosoly, tekintetében félelem csillan.

- Beleegyezem abba, hogy nyertél – feleli végül elkeseredetten. – Nem akarok problémát, ismerem a szabályokat, csak

Végigmérem a szomorú arcot, ahogy elfordítva a fejét Namra pillant. Igaza van, RM sosem mondana nemet Jinnek, inkább magára haragítaná a mostani szeretőjét. Meg sem érdemli ezt a srácot.

Hirtelen ötlettől vezérelve fogok J-Hope csuklójára, majd magasba emelem szabad kezemet. A tömeg némulni kezd, majd amikor elkiabálok egy héjt, akkor Jinék is felém fordulnak. JK felvont szemöldökkel pillant ránk, míg Nam inkább zavarodottnak látszik.

- Mivel nem született azonnali egyértelmű döntés, ezért élnénk azzal a lehetőséggel, miszerint a két fél tetszés szerint megegyezik egymással – mondom határozottan. Namjoon felszusszan, Jin elmosolyodik, míg JK idegesen megdörgöli az orrnyergét. A mellettem állóra pillantok, de ő nem néz rám, helyette a földet bámulja, mintha az olyan kurva érdekes lenne. – Közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy a verseny kimenetele döntetlen lett!

Újabb zsivaj tör ki, mindenki mondja a magáét, míg a három jó madár tőlünk pár méterre nagy szemeket mereszt ránk. J-Hope elém áll, értetlenül mustrálja arcomat.

- Miért mondtad ezt? Beleegyeztem abba, hogy nyertél!

- Mert az igazságtalanság lett volna. Na meg, én is tudom, hogy milyen érzés az, amikor a szív nem enged. Jól van ez így – paskolom meg finoman a vállát.

- Köszönöm – villant rám egy szívmelengető mosolyt. – Ha meghálálhatom a kedvességedet valahogy...

- Mivel húztad ennyire strapabíróra a kocsidat? – fordulok a Lamborgini felé. – Turbó van benne?

- Nem – feleli zavartan, ahogy mellém áll. – Kompresszort építettem bele.

- Az vagány – ismerem el őszintén.

- Annyira nem vagyok a turbók híve. Szerintem egy kompresszor sokkal többet ki tud hozni egy Lamborghiniből. Van mellette még egy nagyobb méretű és hatásfokú hűtőrendszerem, hogy ne robbanjak fel, ha háromszázra gyorsulok hirtelen, módosított motorvezérlő, dsg váltó a driftek miatt, és hát az imént említett kompresszor. Kétszáztizenhattal több így a lóerő sebességem.

- Ez sok mindent megmagyaráz.

- Persze a közelébe se érek a csoda Nissanodnak.

- Ne kezdd – kacagok fel, ahogy kocsimra pillantok. – Éppen pár perce értél a közelébe.

- Jó, de a tiéd valami hihetetlen! – néz be a Nissan ablakán. – Pontosan tudom, hogy milyen híre van a GTR-eknek, igazi legendák! Az egy hat fokozatos váltó?

- Igen. Muszáj volt a nagyobb teljesítmény miatt beszereltetnem. Van mellette még két turbó is, illetve az a motor, amit már az új Trackekbe raknak.

- Az több, mint nyolcszáz lóerő!

- Hát igen – simítok tarkómra zavartan. Még soha egy ellenfelem sem rajongott így a kocsimért. Teljesen idegen az érzés, mégis valami furcsa boldogsággal tölt el.

- Elképesztő vagy! Á, ölnék érte, hogy egyszer egy ilyenbe üljek.

- Szállj be, leviszlek vele a hegy lábáig, meg vissza.

- Mi? – pislog rám elkerekedett szemekkel.

- Komolyan – nyitom ki az anyósülés felőli ajtót. – Na, csüccs. De ne tapizz össze semmit, mindent szigorúan csak a szemnek szabad!

- Hú, hát én nem is tudom mit mondjak... Jin nem öl meg, ha meglátja, hogy beülök a kocsidba?

- Lefeküdt a haveroddal, nem hiszem, hogy... - Egy apró nyikkanás hagyja el ajkaimat, ahogy hátulról valaki belém csapódik. Megtántorodok, egy pillanatig úgy néz ki, hogy orra esek, aztán korrigálom egyensúlyomat.

Felvont szemöldökkel fordulok meg, már veszem is a kellő mennyiségű oxigént, hogy jól elküldjem a kurva anyjába a nyomorékot, aki ágyúgolyónak képzeli magát, de aztán jön a következő sokk. Ismerős, vastag ajkak tapadnak az enyémre, miközben tömpe ujjak simítanak végig két oldalt az arcomon. Nem is tudom hirtelen, hogy a döbbenet, vagy valami más miatt hagyom-e magamat, de nem ellenkezem. Pár másodperccel később Jimin elválik a számtól, majd egy fél lépést hátrál.

- Próbáljuk meg – mondja a semmiből, mire még több kérdőjel jelenik meg a fejemben.

- Mi?

- Ezt a párkapcsolatosdit. Legyen úgy, ahogy szeretnéd. Csak te meg én, senki más.

Úgy állok egy helyben bambán pislogva, mintha nem egy nyelvet beszélnénk. Próbálom feldolgozni a hallottakat, na meg az imént történteket, de annyira nevetségesen szürreális az egész, hogy az szinte már fáj.

- Na, mondj már valamit! Ne hozz itt szégyenbe fél Namhae előtt, ha már vettem a bátorságot, hogy lekapjalak nyilvánosan.

- Te ittál? – teszem fel az első kérdést, aminek talán még értelme is van. – Vagy szívtál valamit?

- Nagyon vicces. Na, inkább mutass be az új haverodnak, mint a pasid, habár már találkoztunk – néz át a vállam felett, és csak most ugrik be, hogy J-Hope is itt van.

Tarkómra simítva fordulok meg, kurvára nem tudom hová tenni a szituációt. A barna hajú srác kedvesen mosolyog rám, bár az ő tekintetén is látszik, hogy nem igazán érti az elmúlt két percet.

- Nekem igazából mennem kell – mutat Namék felé, akikről szintén elfeledkeztem. – Jó verseny volt, örülök, hogy megismertelek.

Szeretnék utána kiabálni, hogy ne menjen el, hadd vigyem el egy körre a Nissanon, hiszen olyan boldogan csillantak fel a szemei, ami engem is kurvára fellelkesített, de nem teszem. Csak biccentek egyet, hagyom, hogy sarkon fordulva odamenjen JK-hez és Namhoz. Jin felénk fordul, valamit még odamond a többieknek, aztán hátat fordítva az ellenkező irányba indul. Zömök ujjakat érzek meg a sajátomra fonódni, ijedten arrébb lépek. Jimin néz rám álmos szemekkel, homlokát a vállamnak dönti.

- Menjünk haza, Yoongs. Elfáradtam, hosszú napom volt.

- A Porschéddal vagy? – kérdezem, mire Jimin bólint. – Indulj el, megyek mindjárt én is, csak szeretnék Papával pár szót váltani.

- Örülni fog neked. Akkor otthon – motyogja, majd nyom egy gyors puszit az arcomra.

Megkövülve nézek távolodó alakja után, hitetlenkedve érintem meg bőröm, amit egy pillanattal ezelőtt az általam imádott dús ajkak érintettek. Nem értem az egészet, egyre inkább katyvasz van a fejemben. Kezdem azt hinni, hogy a verseny alatt átmentem valami másik dimenzióba, vagy balesetet szenvedtem, és jelenleg csak álmodom az egészet, miközben a valóságban próbálják megmenteni az életemet.

- Á, Yoongi! – zökkent ki elmélázásomból egy idős, rekedtes hang. Mosolyogva fordulok meg, és őszinte szeretettel ölelem magamhoz Papát.

- Ne haragudj, Papa. Végre kijössz egy versenyre, és azt kell látnod, hogy kis híján elvernek.

- Badarság – legyint egyet az öreg, miközben sodort cigit vesz a szájába. – Előrébb voltál, mint ez a kanári – mutat a Huracánra. – Nem sokkal, ez igaz, de akkor is. Mindenki látta, és ha nem kezdesz el hősködni, akkor téged szavaztak volna meg nyertesnek. Na, mindegy, rendes gyerek vagy te, ezt mondtam már többször is Jiminie-nek. Apropó, ő merre van?

- Hazament, fáradt kissé.

- Na jól van, annyi baj legyen. Büszke vagyok ám rád, fiam – vereget vállon kedvesen. – Kevesen egyeznének ki döntetlenben egy ilyen helyzetben. De az én szememben akkor is te vagy a mai nap győztese! Örülök, hogy elhoztál, Jinie – pillant a mellette állóra. – Régen láttam már ilyen izgalmas versenyt, úgy izgultam!

Mindketten elnevetjük magunkat Papa aranyosságán. Még váltunk pár szót, aztán megpaskolom az öreg hátát. Felajánlom, hogy hazaviszem, de Jin ragaszkodik hozzá, hogy ő furikázza a mai díszvendégünket. Nem ellenkezem, csak egy intés után beülök Nissanomba, hogy én is elinduljak. A visszapillantóba nézve meglátom J-Hope távolodó alakját, ahogy JK-vel beszélget. Furcsa érzés kerít hatalmába, de nem tudnám megmondani pontosan, hogy mi és miért.

Mély szusszanással állítom le a motort otthon a fekete Porsche mellett. Nem akarok bemenni, pedig őszintén beszélnem kell Jiminnel arról, hogy most mégis mi a jó büdös faszom történik. Soha életében még csak a kezét se engedte, hogy megfogjam nyilvánosan, most meg lazán megcsókol a fél város előtt. Komolyan, csak férfival ne kezdjen az ember...

A tervem miszerint gyorsan a szobámba menekülök, mint egy érett huszonhét éves felnőtt, azonnal romba dől, ahogy belépve a házba megpillantom Jimint egy szál törülközőben. Egy másodpercre ő is meglepődik, aztán rendezi arcvonásait, és kellemes mosollyal ajándékoz meg. Felém lép, arcomra simít, majd pipiskedve lágy csókot kezdeményez. Magam sem tudom miért, de hagyom magam. Egyik kezemmel sötét, nedves tincsei közé túrok, míg a másikkal vékony derekát ölelem át. Beleszusszan csókunkba, ahogy nyelvét áttolja az enyém mellé. Agyamra köd telepszik, teljesen elborít finom illata, puha bőre érintése az ujjaim alatt, és a dús ajkak, amik az enyémet ostromolják. Nem helyes így, el kéne löknöm magamtól, kérdőre vonni, de nem megy. Jimin egész valója túl nagy hatással van rám. A gondolat, ami a verseny előtt fogalmazódott meg bennem, hogy leéljem nélküle az életemet, már nagyon távolinak tűnik.
... a szívem nem enged. Tudod, milyen érzés ez?

Hirtelen válok el puha ajkaktól, ahogy hátrább lépek egyet. Jimin értetlenül néz rám, újra az arcom felé nyúl, de még a levegőben megállítom csuklójánál fogva.

- Yoongs...

- Nem tudom, hogy milyen aljas játékot találtál ki ezúttal, de kurva gyorsan fejezd be.

- Én nem...

- Elég! – rivallok rá mérgemben. Kikerülöm döbbent valóját, majd a szobám felé indulok.

- Miért nem hallgatsz meg? – kiált utánam kétségbeesetten, mire megtorpanok. – A kurva életbe Yoongi, legalább egy esélyt adnál!

- Esélyt? – fordulok vissza dühösen. – Tudod te mennyi esélyt adtam neked, amiről fogalmad sincs? Én évek óta várok rád, Jimin!

- Akkor meg mégis mi nem jó? Itt vagyok, mondtam, hogy próbáljuk meg, legyünk egy pár, és...

- Mert megijedtél, azért! Valld be, kurva kényelmes az, hogy amikor szükséged van valakire, akkor én itt vagyok. Teljesen mindegy, hogy szexről van szó, vagy valami másról, én azonnal ugrok neked, mert egy díjnyertes balfasz vagyok! És most, hogy elegem lett...

- Sajnálom, oké?! – ordítja el magát Jimin. – Igazad van, tényleg kurvára beszartam! Nem állok készen arra, hogy elveszítselek, mert... az istenit neki Yoongs, az életem része vagy, amióta csak az eszemet tudom. És igen, tisztában vagyok azzal is, hogy nem vagyok jó ember, és kibaszottul nem egyszerű velem, de te sem mondtál semmit!

- Mi van?!

- Sosem mondtad, hogy szeretsz, vagy hogy valami mást akarsz! Amikor három éve először lefeküdtünk, és megegyeztünk ebben az alkalmi dologban, azt mondtad, hogy neked ez így jó. Elmondtam, hogy nem akarok érzelmeket, és te erre is rábólintottál. Azt is megbeszéltük, hogy mindenki azt csinál, amit akar, most mégis egy utolsó rohadék vagyok, amiért kavartam másokkal is.

- Szerinted a dolgok nem változnak három év alatt?

- De, biztosan. És ezzel nincs is semmi baj, de akkor sem kommunikáltál velem rendesen. Ha elmondod, hogy te ettől többet akarsz, akkor kitaláltunk volna valamit, de nem mondtál semmit! Mégis melyik kisujjamból kellett volna kiszopnom azt, hogy mi a szíved vágya?

- Nem hiszem el, hogy egy pillanatig sem érezted azt, hogy egyszer csak másképp álltam hozzád!

- Nem kenheted ezt is rám – nézett mélyen a szemembe, hangja határozottan csengett. – Pontosan nagyon jól tudod, hogy sosem volt még párkapcsolatom, és hogy borzalmas vagyok az érzelmi dolgokban. Te ismersz a világon a legjobban, jobban, mint a saját bátyám, mégis a pofámba vágod ezt a sok szart, holott te is hibáztál! Én megadom az esélyt, hogy kezdjük újra, csak te és én, de akkor hagyjuk! Lehet, hogy tényleg nem működnek nálam ezek a szerelmi szarok.

Jimin sűrű pislogásba kezd, idegesen elfordítva rólam tekintetét. Határozottan fordul meg, és indul a szobája felé. Meztelen hátára nézek, amin ott virít gyönyörű tetkója a különböző holdfázisokat ábrázolva, amiket megannyiszor csókoltam végig.
... csak te és én...

A másodperc törtrésze alatt cselekszem. Hirtelen rohanok utána, hogy a vékony csukló után kapjak, és még pont elérem, mielőtt kezét a kilincsre tenné. Átölelem, úgy szorítom, mintha magamba akarnám olvasztani. Először megdermed, de pár pillanattal később felvezeti hátamra kis kezeit és visszaölel. Arcát a nyakamba fúrja, bőrömön érzem minden szusszanását, és ettől csak még feljebb megy a pulzusom.

- Szeretlek, Jimin – mondom ki életemben először ezt a szót neki. – Igazad van, én is elbasztam, mondanom kellett volna valamit, de nem tettem. Nem akarlak elveszíteni, nem élném túl. Próbáljuk meg, oké? Ezúttal majd jobban csináljuk, csak te és én.

Jimin nem szólal meg, csak aprót bólint a nyakamba, majd finom puszit lehel érzékeny bőrömre.

- Velem alszol ma? – kérdezi rekedtes hangon, mire bugyuta vigyor kúszik az arcomra.

- Komolyan mondod?

- Persze. Elvégre a párok együtt szoktak aludni.

- Lezuhanyzom gyors – felelem, majd jelentőségteljes csókot nyomok a homlokára. Újabb bólintást kapok válaszul, és ezúttal hagyom, hogy a hálójába menjen.

Életem leggyorsabb zuhanyát veszem, még a hátam is nedves, amikor belépek Jimin szobájába. Furcsa rettegés fog el az ajtóban állva, mintha az egész csak valami rossz képzelet lenne, szinte várom a kiábrándító pofont, de az kivételesen elmarad. Szerelmem az ágyban fekszik, csak a kinti fények világítják meg szép arcát, ahogy kérlőn nézve megpaskolja maga mellett a matracot. Lassú léptekkel mászok be mellé, és legnagyobb meglepetésemre rögtön hozzám bújik. Felszusszanok, ahogy meztelen bőrünk egymáshoz ér, mindketten csak egy alsót viselünk, de ezúttal inkább elnyomom férfias vágyaimat. Egyik karommal átölelem a vékony testet, míg a másikkal a puha tincsek közé simítok. Jimin felnéz rám, apró csókot nyom ajkaimra jóéjt puszi gyanánt, majd visszatemeti fejét nyakhajlatomba.

Mélyen felsóhajtok, próbálom csillapítani zakatoló szívemet, de nem egyszerű. Végre megkaptam, amit akartam. Park Jimin hivatalosan is a párom.



Sziasztok nyuszifülek!
Bocsánat a kimaradásért, kissé kusza volt a múltheti időbeosztásom, de itt vagyok az új résszel! Yoongi boldog, megkapta végre, amit akart, ti is elégedettek vagytok, vagy inkább valami másnak jobban örülnétek?:)