Namjoon pov

Hiába telik el két nap Hoseok és Yoongi versenye után, még mindig furán érzem magam. Közel tíz éve vagyok bíró, vezetem ezt az egész őrültséget, és életemben először nem tudtam azonnal dönteni egy meccsen. És, hogy mi a még gázabb? Hogy tényleg nem tudom, ki nyert. Árgus szemekkel figyeltem a két autót, és bár azóta vagy százszor visszajátszottam a fejemben a jelenetet, nem tudnám megmondani, hogy a Nissan vagy a Lamborghini ért be előbb. Sosem fordult még ilyen velem elő, és ha ez apám fülébe jut... abból lesz baj. Egy bírónak mindig határozottnak kell lennie, én meg ott álltam, mint valami fasz, vakartam a fejemet tudatlanságomban, miközben egymás ellen küzdött a szívem és az eszem. Előbbi Hoseok miatt volt bajban, míg utóbbinak a helyi nézők és Jin volt az oka. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokan nem elégedettek velem, megkérdőjelezik a munkásságom és a tudásom, nem is beszélve arról, hogy majd leköpnek, amiért autó helyett motort vezetek. Ha minden alkalommal kapnék egy ezrest, amikor azt hallom, hogy bezzeg apád, vagy az öreg Kim...

Nem válaszoltam Hoseoknak a verseny óta, illetve amennyit írtam neki, azt is csak nagyon szűkszavúan. Biztos vagyok benne, hogy nem vesztettem volna el a józan ítélőképességemet, ha a verseny egyik tagja nem a szeretőm lenne. Nem jó ez így, tisztában vagyok vele én is. Folyamatosan esz a stressz, hogy mikor bukok le, és ha már így lefagytam Hobi első meccsén, a jó ég tudja mi lesz egy másik alkalommal. Mondjuk, ha Jiminnel vagy Jinnel kerülne össze, és hasonló helyzet állna elő, mint tegnapelőtt. Már így is teljesen rosszul voltam Jin tekintetétől, ahogy villogva rám nézett, hogy most azonnal hirdessem ki Yoongit nyertesnek. A legrosszabb az, hogy szó nélkül megtettem volna, ha nem Hoseok lett volna az ellenfél. El van baszva az egész, egy valamire való bíró nem szűri össze a levet egyetlen versenyzővel sem. Egyszer már megjártam ezzel, és csak a szerencsén múlott, hogy nem lettem kibaszva. Nem vállalhatom ezt be többet.

Beszélnünk kell, - írom le az aznapi első üzenetet Hobinak. A válasz szinte rögtön érkezik, miszerint egy órán belül nálam tud lenni. Ettől is a frász kerülget, hogy a házamtól nem messze parkol le egy rikító sárga, kibaszottul feltűnő kocsival. És a legutóbbi verseny óta, csak még inkább tudják az emberek, hogy azaz övé.

Egy örökkévalóságnak érzem azt az egy órát. Próbálom lefoglalni magamat, de folyamatosan elterelődnek a gondolataim. Nem tudom, mit kéne majd mondanom, vagy hogyan kezdjek bele a dolgokba.

Görcs keletkezik a gyomromban, amikor meghallom a csengőt. Mély levegőt veszek, résnyire nyitom az ajtót, arrébb állok, úgy húzom be Hoseokot az ajtón, mintha valami vámpír lennék, aki fél a napfénytől.

- Szia – villantja rám jellegzetes széles mosolyát, majd már fonja is karjait a nyakamba.

- Szia – viszonzom a gesztust, de nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. – Hol a kocsid?

- Három utcával lejjebb parkoltam. Sétáltam vagy tíz percet. Tudom, hogy sokat aggódsz azon, hogy lebukunk, de igyekszem ezúttal óvatosabb lenni. Gondolom, erről akartál beszélni.

Mély levegőt veszek, ahogy végignézek szép arcán. A mosolya volt az első, ami megfogott, ahogy megláttam, és az a különös csillogás a mélybarna szemeiben. Azt hittem, hogy lehet belőlünk valami több, hogy le tudom majd vetkőzni az aggályaimat, és könnyebb lesz majd úgy, hogy ismeretlenül nem tudott rólam semmit sem, amikor idejött. Azt gondoltam, hogy lesz majd még valaki az életemben, aki iránt igazán tudok úgy érezni. De a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy azt mi elképzeljük. Ha mást nem is, ezt az ember hamar megtanulja a sok szaros hollywoodi romcsi filmből.

- Gyere, menjünk beljebb – lépek tőle távolabb, majd a nappaliba indulok. Leülök a háromszemélyes kanapéra, Hoseok aggódó pillantással követi példámat.

- Baj van? Kezdesz megijeszteni, Nam. Ha a versenyről van szó, akkor...

- Nem folytathatjuk ezt tovább – mondom ki egy szuszra.

- Mi? – húzza össze szépen ívelt szemöldökét, próbál mosolyogni, ahogy bíztatóan a kezemre akar fogni, de arrébb húzódom. – Nam...

- Tudom, hogy ez kibaszottul szarul hangzik, de nem miattad van. Én csak... nem ezt vártam, nem jó ez így. Folyton aggódom, nem tudok melletted teljesen ellazulni, és ebből kifolyólag úgy érzem, hogy magamat adni sem tudom. Közben utálom azt, hogy te olyan könnyen létezel mellettem, mintha a világon semmi nem aggasztana. Nem tudom ezt így tovább csinálni, Hobi. Egyszerűen csak nem megy, sajnálom.

Óráknak tűnő hosszú másodpercekig csak bámul maga elé csendben. Száját szomorú mosolyra húzza, ahogy végre rám emeli mélabús szemeit, és egy abszolút nem várt kérdést intéz hozzám.

- Van köze ennek Jinhez?

- Hogy tessék?

- Jól hallottad. Azt kérdeztem, hogy van-e köze ehhez Jinnek.

- Már miért lenne? – horkantok fel gúnyosan, miközben szívem majd kiszakad a helyéről. – Jesszus, ez teljesen abszurd, nem is értem, hogy jutott ez az eszedbe.

- Nem vagyok vak, Nam – mondja halkan, arcán továbbra is ott a szomorú mosoly. – Látom, ahogy ránézel. Ideges leszel rögtön, amikor szóba jön a neve, mégis olyan csodálattal beszélsz róla...

- Ő Rainbow Hill királya közel tíz éve. Együtt kerültünk ebbe a világba, nagyon régóta ismerjük egymást, persze, hogy tisztelem.

- Akkor kérdezek valami mást. Volt valaha köztetek valami?

- Nem értem, ez most hogy jön ide.

- A kérdésre válaszolj!

Megfeszülök egy pillanatra, agyamban kattogni kezdenek a fogaskerekek. Utálok Jinről beszélni, bőven elég nekem az, hogy tíz éve kitölti a mindennapjaimat, és nem tudok szabadulni tőle.

- Az már nagyon régen volt – felelem végül sóhajtva.

Hoseok nem mond semmit, aprót biccent, majd tenyereit a nadrágjába törli pótcselekvésképpen. Fel kel a kanapéról, a bejárat felé veszi az irányt, de a lelkiismeretem nem enged, így utána nyúlok. Nem néz rám, csak egy helyben áll nekem háttal.

- Nem tudom, hogy mit gondolsz most, de tényleg nincs köze ehhez Jinnek. Annak már régen vége van. Te versenyző vagy, én meg bíró. Ha kiderül, hogy van köztünk valami, akkor mindkettőnket nagyon csúnyán meglincselnek. Te is tudod, hogy ebben a világban ilyen téren nincs esélyünk semmi komolyra. És én nem akarlak téged hitegetni, sokkal többet érdemelsz ennél.

Szipogás üti meg a fülemet, Hoseok kihúzza csuklóját ujjaim fogságából, majd megfordulva rám emeli könnyes szemeit.

- Nem tudom, hogy mikor voltál együtt Jinnel, de mivel a te szavaiddal élve együtt léptetek be ebbe a világba, feltételezem ez a szabály probléma már akkor fenn állt.

- Igen – biccentek egy aprót.

- És emiatt mentetek szét? – néz rám vádlón, ahogy szemeit újabb könnycseppek hagyják el. Nem válaszolok, sakk-matt a helyzet, és én nem akarok hazudni. – Ég veled, Nam – mondja, majd egy utolsó pillantással végigmérve elhagyja a házat.

Nem futok utána, nem kiabálom a nevét kétségbeesetten, csak hagyom, hogy elmenjen. Remegő lábakkal roskadok le a kanapére, úgy érzem, hogy tönkretettem valami szépet és jót, ami boldoggá tehetett volna, ha nem cipelném azt az örökös keresztet a hátamon. Ezekben a pillanatokban elképesztően gyűlölöm saját magamat és az életemet.

Jimin pov

Nyűgösen húzom magamra a takarót, ahogy hátat fordítok Yoonginak. Még nem akarok felkelni, lefárasztott a tegnap esti plusz meló Vincenzoéknál. Párom meleg ujjbegyei finoman végigsimítanak oldalamon, ahogy szorosan hozzám bújva nedves csókokat hagy a nyakamon.

- Hmmph – nyünnyögöm, ahogy kezdi agyamat elhagyni az álomvilág.

- Jó reggelt, Szépségem – dünnyögi a fülembe Yoongi, majd apró puszit lehel rá. – Boldog első hét fordulót.

Mélyet sóhajtok, valószínűleg ő azt hiszi, hogy kurvára meghatott ezzel, de igazából csak agyfaszt kapok ettől a nyáladzástól. Első hét forduló, komolyan? Hát az ember megünnepli a száz napot, meg utána max a fél évet, meg a rendes évfordulókat, de hogy egy hét? Nemá!

- Neked is – fordulok vele szembe, hogy reggeli csókkal köszöntsem. Még mindig elképesztően furcsa ez a párkapcsolat dolog nekem, de igyekszek beletanulni a szerepbe. A lényeg, hogy ne legyek fasz, és ne kapjak idegrohamot ettől a sok csöpögős szarságtól, meg egymásra tapadástól.

- Ma bent leszek a stúdióba egész nap, Halsey kibérelte mára, megpróbálunk felénekelni pár demót, hátha elég meggyőzőek leszünk.

Bólintok, és gonosz módon egy kicsit megnyugszik a lelkem, hogy ma Yoongi kicsit távol lesz tőlem. Szükségem van nekem is a magányra, kurva nagy váltás ez nekem, hogy mindennap ugyanaz az ember mellett feküdjek le és keljek fel. Ráadásul átcuccoltam újdonsült párom hálójába, jóformán már azt sem tudom, hogy hogyan néz ki a saját szobám, hiába van tíz méteres körzeten belül. Már az is olyan fura, hogy valakit a páromnak kell hívnom... annyira... idegen.

Újra megérzem a simogató ujjbegyeket meztelen derekamon, ahogy tovább haladnak lefelé. Rászoktam arra, hogy Yoongi mellett csak egy alsót viseljek, de a legtöbb alkalommal az is hamar lekerül rólam. Pont úgy, mint most.

- Gondoltam, kezdhetnénk valami jóval a ma reggelt, ha már úgy sem leszek itthon estig.

Bólintok, olyan vagyok, akár egy szófogadó kiskutya, csak Yoongi örüljön magának. Mindennap elismétlem magamnak vagy százszor, hogy jó lesz ez így, majd belejövök a dologba, még csak az elején ilyen nehéz, idővel jönni fog majd a nagy, mindent elsöprő szerelem. Azt olvastam egy cikkben (be nem vallanám, hogy mennyit elolvastam ezekkel kapcsolatban az utóbbi pár napban), hogy a szerelem első látásra nem adatik meg a legtöbb ember életében, és ha mégis, akkor az esetek nagy részében hamar ki is alszik a tűz.

Én is hamar lecibálom páromról az alsóját, majd rutinosan fonom ujjaimat félmerev farkára. Yoongi magához húz egy csókra, miközben ujjaival matatni kezd bennem. Hagyom, hogy minden olyan tempóban történjen, ahogyan ő szeretné, bár még mindig szoknom kell ezt a szeretkezősdit. Felém támaszkodva hatol belém, lassan, hogy még véletlenül se fájjon, bár az elmúlt napokban annyit járt bennem, hogy már a megfelelő előkészítés nélkül se hisztiznék. Folyamatosan csókolgat mindenhol, elmondja vagy százszor, hogy milyen kurva gyönyörű vagyok, mintha nem tudnám, én pedig próbálok mindehhez kibaszott jó képet vágni. Az a szerencsém, hogy már ismer annyira, hogy szinte egyből megtalálja gyengepontomat, így legalább egy kis segítséggel viszonylag hamar elélvezek, de valahogy mégsem az igazi.
Bezzeg Taehyung...

Gyorsan megrázom a fejemet, szerencsére Yoongi mit sem vesz észre elmélázásomból, csak pucéran dünnyög rajtam orgazmus után, hogy nincs kedve magamra hagyni, és hogy bár imádja Halsey-t, unja már, hogy folyton csak a kölykéről beszél. A csaj egyébként Yoongi egyetlen és legrégebbib lány barátja. Vagány csajszi, én kedvelem, kissé töri a koreait amerikai mivoltjából származóan, de nincs vele gond. Ráadásul a férje is jó fej, aki a fővárosból származik, pár éve költöztek csak ide. Egyszóval, rendben vannak.

- Elmész ma vásárolni? – néz rám Yoongi, ahogy magára kapja farmerját. – Jin magyarázott valami egész napos meetingről, de kéne itthonra pár dolog.

- Persze, nem gáz – felelem, bár kurvára nem örülök neki. Gyűlölöm én intézni a kibaszott nagy bevásárlásokat.

- Kösz, baba – mosolyog rám, majd felém hajol egy puszira. – Sietek haza, szeretlek.

Nem válaszolok, csak halványan én is elmosolyodok, ahogy magamhoz húzom még egy csókra. Szinte mindennap elmondja, hogy szeret, én meg ülök kussba, mint valami balfasz. Persze letisztáztuk az elején, hogy nekem ehhez még idő kell, elmondta nagy megértőn, hogy ő tud várni, nem siettet semmit, de boldog, ha ő kimondhatja. Szuper, nekem meg kínos, de idővel majd biztosan ez is elmúlik.

Még fetrengek kicsit az ágyban, végül erőt veszek magamon, és felöltözöm. Bekopogok Jinhez, kivételesen jó fej vagyok, és nem rúgom rá az ajtót a faszba. Úgy egy perc alatt letud, tényleg nincs ma ideje, cserébe átküldi üzenetben a bevásárlólistát. Hisztizve vágom be magamat szeretett Porschémba, a faszomnak se volt kedve ma menni sehova, inkább otthon akartam belefulladni az önsajnálatomba.

A legközelebbi Tescohoz veszem az utamat, nem akarom a fél napomat elbaszni ezzel. Időközben kapok egy cuki szelfit Yoongitól, ahogy a stúdióba nyomják Halsey-vel. Szívecskéket küldök rá, próbálok közben nem grimaszolni, elvégre a kép tényleg aranyos. Nem vagyok vak, tisztában vagyok vele, hogy párom igen is nagyon jóképű, igazi szépfiú, csak kell nekem egy kis idő, hogy megszokjak máshogy nézni rá. Kapok tőle még egy üzenetet, miszerint hoz nekem meglepetésként mochit, mire elmosolyodom. Egész héten meglepett valami aprósággal, még randizni is elvitt egy nem olcsó helyre, ahol mindent fizetett, pedig tisztában vagyok az anyagi helyzetével.

Megtorpanok, ahogy realizálom az elmúlt egy hetet. Yoongi tényleg próbálkozik, odateszi magát rendesen, én meg csak sodródom az árral. Nem mondom neki, hogy szeretem, csak jópofát vágok mindenre, miközben a legtöbb dologra fintorgok magamban. Ha ezt a hét napot kéne néznem, hát mit ne mondjak, akkor elég rendesen megbuknék, mint pár.

Megállok a húsos pultnál, majd miután megtalálom a marha részleget, tekintélyes adaggal teszek be a kosaramba bár steaknek való hússzeletet. Yoongi imádja a steaket, ideje, hogy én is kedveskedjek neki valamivel, mire hazaér. Megírom neki, hogy siessen haza, ha azt szeretné, hogy finom vacsorával várjam, mire teljesen izgatottá válik. Sorra kapom a szíves emojikat, és újra elmosolyodom. Aranyos, hogy így örül valaminek, ami tőlem van. Jó lesz ez, menni fog, csak idő kell.

A kasszához állok, próbálom nem felbaszni magamat azon, hogy alig van pénztáros a rengeteg vásárlóhoz képest. Felpakolom a szalagra a kiválasztott cuccokat, de ekkor megakad a szemem valamin. A kassza melletti kis polcon utolsó darabként ott hever egy száz darabos zsebkendő. Piros csomagolásán egy rajzolt sárga medve vigyorog, miközben epret töm magába. Ugyanaz volt, amiből Taehyung adott nekem nagy kegyesen az utolsó szingli perceimben. Eper illatú, limitált kiadás, már sehol nem lehet kapni a boltokban. Otthon is már csak három csomaggal van.

Szinte észre sem veszem, ahogy automatikusan érte nyúlok. A szalagra teszem, majd fizetés után a kocsimhoz érve magam mellé rakom az anyósülésre. Minden mást zacskóba pakolva a csomagtartóba dobok, csak ezt nem. A kormány mögé ülök, újra a piros csomagra pillantok. Nem akarom hazavinni, elvégre ez nekem semmit nem jelent, úgy különösebben nem is vagyok oda az epres dolgokért. De Taehyung imádja. Biztosan boldog lenne, ha kapna egy ilyet, vagy nem, amilyen zavar van abban a csinos kis fejében. Ujjaim elfehérednek, ahogy a kormányra szorítok, pedig még be sem indította az autót. Pontosan tudom, hogy hol lakik, illetve, hogy hol van a műterme. Nincs is messze, tíz perc se kocsival, szinte még útba is esik. Elviszem neki, nincs abban semmi rossz, ez csak egy apró kis ajándék. Elvégre még sem adhatom neki oda az egyik verseny alkalmával, Yoongi ki is tépné a gyönyörű haját.

Mélyet sóhajtok, ahogy beindítom Porschémat. Csak jövök és megyek, gyors leszek, mint a villám. Talán nincs is otthon.

Tae pov

Enyhén balra döntöm a fejemet, ahogy meghúzom a hagymalila phlox subulata szárát. Egy jó nagy csokorral szedtem le belőle, ma hajnalban a kertemben. Nem szeretem a növényeket elszakítani természetes élőhelyüktől, de belesajdul a szívem, ahogy látom őket elhervadni, vagy ne adj isten, egy indokolatlan fagy elviszi őket. Erősen gondolkodom azon is, hogy idén merjek-e egyáltalán paradicsomot ültetni. Bevallom féltem a kertet a sok kártevőtől is, de ahhoz meg már végképp nincsen lelkem, hogy valami bolti mérget vagy irtót tegyek ki nekik. Ha Mr. Csiga megtudná...

Három kopogás üti meg a fülemet, érdeklődve fordulok a bejárat felé. Nem ismerem fel, biztos, hogy nem Jungkook vagy Hobi az. Halkan felkelek a vászon elől és az ajtó elé lépek. Fogalmam sincs, hogy ki lehet, első gondolatom rögtön az, hogy nem nyitok ajtót. Elvégre szinte senki nem tudja, hogy időm nagyrészét itt töltöm.

Újabb három kopogás, ugyanabban a stílusban, majd pár másodperc múlva egy ismerős hang kiált be.

- Hahó, itthon vagy, Taehyung?

Szemeim elkerekednek, pedig viszonylag ritkán döbbenek le dolgokon. Nem számítottam Baby J látogatására, főleg nem egy szerda reggelen. Annyira gondolataimba mélyedek, hogy már csak a kavicsok ropogására térek magamhoz, ahogy a méhecskésszájú útnak indul. Nyelek egyet, nem tudom mi lenne a helyes döntés, de a kíváncsiságom győzedelmeskedik. Kinyitom az ajtót, ami nyekeregve adja meg magát. Baby J pár méterre a bejárattól fordul vissza, sötét tincsei szemei elé lógnak, tekintetem azonnal elnyílt ajkaira vándorol.

- Taehyung, szia – mondja zavartan, mintha meglepné, hogy tényleg én állok előtte.

- Szia – köszönök vissza, kissé úgy érzem, mintha zavara rám is átragadna.

- Meglep, hogy itthon vagy – magyarázkodik tovább, ahogy közeledik felém. – Igazából nem akarlak zavarni, ha esetleg éppen társaságod van, vagy...

- Már miért lenne? – vonom fel szemöldökömet kérdőn.

- Hát... elég hiányos az öltözeted. Kilóg a farkad – nevet fel, mire magamra nézek.

A szokásos otthoni leopárdmintás köntösömet viselem. A legtöbb alkalommal ez van rajtam, ha leülök festeni, semmi kedvem befogni emiatt egy tisztességes ruhát. Az meg, hogy éppen alvás után kaptam ihletet... utálok ruhában aludni, még egy alsó is kényelmetlenné teszi a helyzetet számomra. Kikandikál a faszom... nagy cucc, mintha még nem látta volna.

- Ez a munkaruhám – zárom rövidre a témát. – Nem szoktam ide akárkit beengedni, jelenleg csak Mr. Csiga tartózkodik a társaságomban.

- Elképesztő, hogy elneveztél egy csigát Mr. Csigának – forgatja meg a szemeit Baby J, mire újfent értetlen fejet vágok.

- Már miért lenne? Szerintem teljesen evidens.

- Hát persze.

- Mint említettem, éppen dolgozom. Van valami oka az itt létednek?

- Ami azt illeti, hoztam neked valamit – mosolyodik el zavartan Baby J, mire érdeklődve az ajtófélfának dőlök. – Nem nagy cucc, vásárolni mentem, aztán véletlenül megláttam, és gondoltam, hogy örülnél neki.

Érdeklődésem tovább nő, végignézem, ahogy Porschéjéhoz megy, majd behajol az anyósülésre. Nem bírom ki, muszáj megnyalnom ajkaimat, ahogy pár méterre tőlem teljesen bepucsít, ezzel tökéletes rálátást biztosítva kerek fenekére, amire csak úgy tapad a rajta lévő fekete nadrág. Mély levegőt veszek, próbálom elterelni gondolataimat, nem volna szerencsés egy szál köntösben merevedést produkálnom.

Alig pár pillanat az egész, az izgató látvány megszűnik, ahogy Baby J felegyenesedik a kocsiból. Felém indulva, tekintetét lejjebb vezeti rajtam, majd gyorsan el is kapja azt. Feltételezem újra kikandikál férfias adottságom, de nem érdekel, azért sem fogom összébb húzni a köntösöm. Ő jött ide, viselje a következményeket.

- Tessék – nyújtja át kifejezetten bénán a kezében lévő piros dobozt. Először nem nyúlok érte, nem teljesen értem ezt a reggeli színjátékot, de ahogy tudatosítom elmémben a látottakat, rögtön kikapom kezéből az ajándékomat.

- Hol találtad? – nézek rá nagy szemekkel. Akaratlanul is széles mosoly kúszik az arcomra, miközben elképesztő boldogság jár át. Tegnap bontottam ki az utolsó csomagot, nem vagyok túl szerencsés ebben az allergiaszezonban.

- A Tescoban, ez volt az utolsó darab – feleli mosolyogva, és mintha egy kis pír is lenne az arcán.

- Köszönöm, bár ez a minimum azokután, hogy elkértél tőlem a múltkor kettőt.

- Menj már a faszba, hoztam helyette százat! – csattan fel élesen, nyoma sincs az előbbi aranyos zavarodottságának.

- Igen, azt betudom a kamatnak – biccentek, majd magam mögé mutatok. – Most vissza kell mennem, már majdnem kész vagyok a virágok festésével.

- Virágok?

- Igen, egyszer már említettem, hogy szeretem őket. Van egy kis kertem hátul.

- Jól hangzik, egyszer szívesen megnézném.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – mondom ki az első gondolatomat, mire meglepett pillantásokat kapok.

- Bunkó – mormogja az orra alatt.

Szabad karommal megragadom a csuklójánál fogva, majd magamhoz rántom. Élesen beszívja a levegőt, ahogy lejjebb billentve fejemet az arcába mászok. Éppen nem ér össze az orrunk, de ő nem néz rám. Arcát elfordítva lehunyt szemekkel hagyja, hogy végigsimítsak hüvelykujjammal alsó ajkán. Reszketeg sóhaj csapja meg a fülemet, és nem kerüli el tekintetemet az sem, ahogy enyhén megremeg. Ujjbegyemmel arcára simítok, finoman magam felé fordítom. Rémülten néz rám, akár egy ártatlan préda, de mindemellett élénk csillogás tükröződik tekintetéből. Elmosolyodom, ahogy hüvelykujjamat éppen csak vaskos ajkai közé dugom. Nem ellenkezik, hagyja, hogy kedvem szerint játszak vele.

- Yoongi – szólalok meg váratlanul, - így hívják a cicafiúkádat, igaz? – Nem válaszol, csak bólint egyet. – Tudja, hogy itt vagy? – Ezúttal a fejét rázza.

Kihúzom ujjamat a szájából, és az állára marok nem túl kedvesen. Végigmérem az arca minden centiméterét, szívem szerint magam elé térdeltetném, hogy ajkai közé dugjam a már merevedő farkamat, és addig szopassam, amíg jól esik. De nem teszem, ezúttal átgondolom a dolgokat, és hagyom futni a prédát.

Elengedem az arcát, ahogy hátrább lépek. Köntösömet most már jobban magam elé húzom, igyekszem izgalmamat takargatni vele. Hevesen emelkedő mellkassal néz rám, úgy néz ki, mint akit szintén megviselt ez a pár perc.

- Menj haza, Baby J. Köszönöm az ajándékot, de többet ne gondolj rám – mondom, majd hátat fordítva belépek a műtermembe.

- Jimin! – szól utánam, mielőtt magamra csuknám az ajtóm. Felvont szemöldökkel fordulok felé vissza, míg ő halvány mosollyal az arcán néz utánam. – A nevem Jimin.

Sziasztok nyuszifülek!
Remélem mindenkinek tetszett az új rész, én egy kicsit uncsinak érzem, de néha ilyen is kell, na.

Már vagy két rész óta szeretném veletek megosztani egy nagyon kedves író barátomnak az egyik könyvét. Szeretném hangsúlyozni, hogy az író nem kért meg erre, nem is tud róla, ez egy amolyan magán akció. Szerintem sokatoknak ismerős @BerthaTheBrightOne, hiszen minden írás egy igazi kincs tőle. Valamilyen indokolatlan okból kifolyólag az én személyes kedvencem mégis egy kissé alulértékelt, legalábbis véleményem szerint. Egy TaeJin novelláskötetről van szó, ami az 1900-as évek elején játszódik Amerikában, kissé más nevekkel, de a szereplők adottak. Mint mindig, Bertha gyönyörűen teremti meg a környezetet és a világot, amelyben a történet játszódik, szerintem igazi kis ékkő ez a könyv. Tudom, hogy nem egy rendhagyó párosról van szó, de rajtuk kívül van benne Taekook, illetve Namjin is, bár ha neki ültök elolvasni, garantálom, hogy mind könnyes szemekkel TaeJinnek fogtok szurkolni😊
A kötetnek jelenleg 10 része van kint, van benne bőven 18-as jelenet is, ami természetesen nem egy utolsó szempont, kár is tagadni:')
Olvassátok és szeressétek ezt a csodát, ígérem, hogy nem fogjátok megbánni <3