Yoongi pov

Három perccel négy előtt veszem le magamról a fejhallgatót, és lépek ki a stúdiófülkéből. Matatok még egy kicsit, iszom egy korty vizet, közben különös izgatottság lesz rajtam úrrá a tudattól, hogy ma Jiminnel randink van. Nem kergetem magamat naiv álmokba, de azért az mégis csak jelent valamit, hogy ő kezdeményezett. Arról nem is beszélve, ahogy egész éjjel belesimult az ölelésembe, néha még egy-egy apró csókot is nyomott a számra. Annyira meghittnek éreztem, hogy el is felejtettem, nem csak ketten vagyunk ebben a kapcsolatban.

- Úgy vigyorogsz, mint akit baszni visznek – jegyzi meg Halsey kuncogva, én pedig lazán vállat vonok erre a kijelentésre.

- Ha minden jól alakul, akkor remélhetőleg így is lesz.

- Érezd jól magad, Yoongi – simít kedvesen a karomra. – Jimin rá fog jönni idővel, hogy te vagy hozzá a tökéletes fél.

- Remélem igazad van.

Búcsút veszek a lánytól, majd lerohanok az épület elé. A liftben fújok magamra egy kis parfümöt, megigazítom a hajam, ha már váltó cuccot nem hoztam. Jimin reggel azt kérte, hogy ne bajlódjak ilyenekkel, elvégre örül, ha nem lesz csupa ragacs az olajtól.

A bejárat melletti kijelölt dohányzóhelyhez megyek, leülök ott a padra, majd írok egy szimpatikus üzenetet páromnak, hogy merre talál, ha megérkezik. Nem írja ki rögtön, hogy kézbesítve lenne a levelem, csak annyit látok, hogy elküldött státuszban van. Várok még pár percet, majd írok még egy üzenetet, de ahogy az előző, az is csak elküldött állapotban marad. Negyed öt is elmúlik már, amikor tárcsázom Jimin számát, de a számomra oly kedves hang helyett egy automata válaszol, miszerint párom nem kapcsolható. Még kétszer megismétlem ezt a folyamatot, de ugyanúgy a gépies női hangot sikerül csak elérnem.

- Minden rendben? – szól hozzám Halsey, mire ijedtemben megugrok.

- Jimin nem elérhető, és már vagy húsz perce itt kéne lennie.

- Ugye nincs baja?

- Nagyon remélem – mormogom aggódva.

Halsey kávéért megy, amíg egy barátnőjét várja, aki aznap a táncstúdióban dolgozik, és csak később végez. Illedelmesen megkérdez, hogy hozzon-e nekem is egy jó kis koffein adagot, de nemlegesen megrázom a fejem. Idegesen toporgok, fél ötkor azonban feladom, és felhívom Jint, hogy küldje el a Papa számát, mielőtt végleg szétbasz az ideg. Legjobb barátom kettő percen belül teljesíti a kívánságom, én pedig heves pulzussal tárcsázom ezúttal az öreget. Amikor már azt hiszem, hogy ez is zsákutca lesz, reszelős hang töri meg a jellegzetes búgást, és érdeklődik, hogy mégis ki a bánat vagyok. Kedvesen köszöntöm Papát, próbálom elnyomni a túlzott idegeskedést a hangomban, ahogy Jiminről érdeklődöm.

- Nem rég indult el, pedig már vagy egy órája végzett – dünnyögi az öreg. – Nézd el neki, ha késik, annak a hóbortos, északi fazonnak szerelt fel alvázfényeket. Biztos te is ismered, az a bonyolult figura a BMW M4-essel.

- Persze, ismerem – felelem gépiesen, ahogy hirtelen elkap a hányinger. – Akkor várok tovább, kösz Papa!

Bontom a vonalat, mielőtt az öreg elköszönne, közben olyan tekintettel bámulok magam elé, mintha minimum a kiskutyám halt volna meg. Halkan horkantok egyet csak úgy magamnak, ahogy realizálom az előbb hallottakat. Örülök itt a fejemnek, hogy randira megyünk, egész nap izgatott vagyok, végre elkönyvelem, hogy nem vagyok egy naiv barom, és tessék! Min Yoongi, te aztán tényleg megérdemled, hogy a balfasz lista legelejére kerülj.

A telefonomra pillantok, tíz perc múlva öt óra lesz. Ha jól számolok, Jimin nem sokára ideér, már ha egyáltalán emlékszik arra, hogy értem kéne jöjjön. Az is lehet, hogy Taehyunggal ment valahová, amivel alapvetően nem is lenne probléma, hiszen úgy látszik az önbecsülésem már csak lábtörlőként funkcionál, a gond az, hogy kurvára nincs nálam a Nissan.

Eldöntöm, hogy nem várok tovább Jiminre, egyébként sem biztos, hogy jó ötlet lenne most találkoznom vele. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásaira, éppen elég, ha én forgatom saját magamba a kést. Sosem leszek elég jó neki, teljesen mindegy, hogy Taehyung képben van-e, vagy nincs. Fel kéne végre fognom, hogy nem tartozunk egymáshoz, el kéne engednem, és...

- Úgy ülsz itt, mint valami bánatos szarkupac – hallom meg az összetéveszthetetlen dörmögő hangot magam mellől.

- Annak is érzem magam – felelem rá se pillantva a másikra. – Sosem láttalak még itt.

- Nem is sűrűn jövök ide. Rendeltem egy csomagot, és itt adták le. Nem tudtam, hogy otthon leszek-e, amikor érkezik, így jobbnak láttam átvevőpontra kérni.

- Bizonyára nagyon elfoglalt ember lehetsz apuci pénzén ülve.

- Ne vetítsd rám a szarságaid – horkant fel Felix. – Hol a csodakocsid? Alig vagyunk a parkolóban, fel sem tűnt, hogy itt van.

- Azért, mert nincs itt.

- Mi van, már megint elhagytad?

- Kac-kac.

- Na, de tényleg – huppan le mellém a szőke indokolatlanul. – Vagy a tiédet is összebaszták? Hallottam, mi történt Jin Audijával.

- Nyughass már! – intem le Felixet. – Igazából Jimint várom, csak... késik, de lehet, nem is jön. Bonyolult.

- Mindig bonyolult, ha rólatok van szó. Miért nem hívod fel?

- Mert ki van kapcsolva. Gondolom jobban el volt foglalva azzal, hogy valaki másnak a faszán ugráljon, minthogy írjon egy tetves üzenetet, hogy húzzak anyámba.

Felix felszisszen, mormog valamit az orra alatt, én pedig csak még szánalmasabbnak érzem magam, már amennyire ez lehetséges.

- Gyere – csap a combomra, mire megugrom a nem várt érintéstől, - hazaviszlek.

- Nem kell a sajnálatod, Lix.

- Ne már, Yoongi – húzza el a száját. – Segíteni akarok, ne játszd a hattyúk halálát. Vagy inkább ülsz itt estig, hátha Jiminnek eszébe jutsz?

- Oké – sóhajtok fel, majd oldalra fordítva a fejem Felixre nézek. Szőke haját ezúttal laza kontyba fogta a tarkójánál, arcát meghagyta természetesnek nem úgy, mint amikor először töltöttem vele az éjszakát. Az apró szeplők úgy virítottak a bőrén, mintha csak valaki egy festékbe mártott ecsettel lefröcskölte volna. Ha nem szólalna meg a Vin Diesel hangján, egészen bájos lenne.

- Beugrom a csomagért, egy perc – pattan fel, és már ott sincs. Kelletlenül felkelek én is, a bejárati ajtó mellé mászok, semmi másra nem vágyom jobban, minthogy eltakaródjak innét.

- Nem mondod, hogy még mindig Jimint várod? – zökkent ki gondolataim közül Halsey egy kávés pohárral a kezében.

- Öhm, igazából már nem. Azt hiszem, ugrottak a mai randinak.

- Ó, sajnálom – húzza el a száját a lány. – Ha vársz még egy kicsit, akkor hazadoblak.

- Nem kell – intem le. – Egy... öhm... barátom elvisz valamerre.

- Mehetünk? – jelenik meg ebben a pillanatban Felix. Bólintok, majd intek egyet Halsey-nek, és követem a szőkét a csicsás, metálkék kocsijához.

Furán érzem magam, ahogy a Maserati bordó bőrülésére huppanok. Orromat friss, sós illat csapja meg, tekintetemmel rögtön az illatosítót keresem. Tengeri szellő, - áll a kis üvegcsén. Felix hátradobja a csomagját, majd beszáll mellém.

- Hol is laksz? – kérdezi, miközben benyomja a GPS-t a kocsiba szerelt tableten.

- Csak rakj ki valahol útközben, nem akarok hazamenni.

- Nem foglak az utcán hagyni, mint valami szemetet. Mit szeretnél, menjünk hozzám?

Felhorkantok erre a kérdésre, még a szemeimet is megforgatom.

- Csak azért, mert egyszer megdugtalak, nem fogok ebből rendszert csinálni.

- Csak, hogy tisztázzuk, az nem egy alkalom volt, ha jól emlékszem – mosolyodik el, miközben dob egy balra indexet. Csend telepszik ránk, a halk kattogás hallatszik csak, amíg a lámpa zöldre vált, és elkanyarodunk. – Lehet jót is tenne neked egy újabb menet, nem lennél ilyen bánat. Ó, ezek még az én nyomaim? – érinti meg a halvány foltokat a nyakamon, mire morogva elcsapom a kezét. – Jól van, azért meg ne harapj. Habár...

- Tényleg ennyire kanos vagy?

- Ha azt mondom, hogy igen, akkor megfutamodsz? – húzza fel vigyorogva az egyik szemöldökét, mire újra megforgatom a szemeimet.

- Komolyan, csak rakj ki valahol.

- Mi lenne, ha ahelyett, hogy búbánatosan a kardodba dőlnél valami nyilvános helyen, inkább csinálnánk valamit?

- Mondtam már, hogy nem duglak meg még egyszer.

- Ahj, mert a szexen kívül nem is létezik más...

- Jó – adom be végül a derekam, magam sem tudom miért. Végül is, mit veszíthetek? Az önbecsülésem a béka segge alatt van már így is, haza nem akarok menni, igazából nem is tudom, mit csinálnék szívesen. – De ha rám mászol, picsán rúglak!

- Úgy emlékszem, hogy csapkodni szereted a fenekem, nem pedig rugdosni.

Felsóhajtok, homlokomat az ablaknak támasztom, és már előre átkozom magamat, amiért belementem abba, hogy Lee Felix-szel töltöm az estémet.

Amíg a szőke lerakja a túlértékelt start-stoppos kocsiját, addig kínosan ácsorgok kint a csiribiri villája előtt, és úgy várakozom, mintha fizetnének érte. Alig egy perc az egész, amíg beparkol a garázsba, majd úgy pattog felém, mint a gumilabda, amit most pörgettek ki az automatából a sarki kisbolt előtt.

- Na, mehetünk? – mosolyog rám, mire kelletlenül bólintok egyet.

Rutinosan fordul balra, határozottan elindul, nekem meg úgy kell utána rohannom, hogy ne tűnjek még kreténebbnek a kelleténél. Én és Lee Felix együtt sétálunk józanul az utcán. Bevehetnénk még a buliba egy vakembert, és akkor már kreálhatnánk az egészből egy jó viccet.

- Szóval mi ez a hely? – érdeklődöm, hogy legalább a kínos csendbe ne fulladjak bele, ha már maga a helyzet őrjítően szürreális.

- Mindjárt meglátod, itt van a parton egy kurva jó halász étterem. Az egész egy kis fólia sátor, nem nagy szám, de isteni finom a kagylóleves és a halpörkölt.

Bólintok egyet, nem tudok mit hozzáfűzni a dologhoz. Felix körülnéz, int egyet a fejével, majd átmegy az úttesten, aminek a másik oldala már a tengerparthoz kapcsolódik. A hullámok szüntelenül mossák a vízpartot a fényes csillagok alatt, a sós levegő azonnal megcsapja az orromat, ahogy a cipőm fele a második lépésnél félig elsüllyed a dús, aranyszínű homokban.

- Ó, hogy az a... - mormogom magam elé, miközben próbálok nem orra bukni az első két méterben.

- Aish, olyan vagy, mint aki világéletében egy panelban élt a betondzsungel kellős közepén – pillant rám Felix ciccegve. – Vedd le azt a kurva cipőt, már nem múlik rajta semmi, így is homokos vagy – kacag a kurva elmés viccén, és annyira poénosnak találom én is, hogy válaszként felmutatom a középsőujjam. – Már túl vagyunk rajta – legyint egyet utalva a kézmozdulatom jelentésére, mire égni kezdenek a füleim. Miért kell folyton felhozni azt, ami köztünk történt?

Hallgatok végül a szőkére, és lekapom magamról a cipőt zoknival együtt. Az apró homok szemcsék csikizik először a talpamat, de pár lépés után megszokom a bizsergető érzést. Az már sokkal jobban aggaszt, hogy a félhomályban belelépek valami törött kagylóba, ami szarrá vágja a talpamat. Felix látszólag nem aggódik ilyesmin, olyan könnyedén lépked a kis tangapapucsába, mintha rá máshogy hatnának a fizika törvényei.

- Aish, Lix! – kiáltok utána, ahogy újra bokáig merülök a sűrű homokban.

- Borzalmas vagy, mint egy megkeseredett vénember – sóhajtja, majd felém fordulva a csuklómra mar, és úgy húz maga után. Megbabonázva nézem a zömök ujjakat, amik forrón érintkeznek a bőrömmel, szinte már el is felejtem, hogy miért morogtam az előbb. – Menjünk kijjebb? A víz felé keményebb a talaj, és akkor nem süllyedsz el, mint a Titanic.

- Nem kell – hebegem zavartan.

- Olyan vagy, mint aki először jár tengerparton.

- Hát, való igaz, nem sokat voltam életem során. Nem szeretem a vizet.

- Te nem is megkeseredett vénember vagy, hanem egy morcos, víziszonyos macska!

- Héj! – csapok a vállára, de nem igazán hatja meg, tovább kuncog a harmatgyenge hasonlatán. Elengedi végre a csuklómat, majd lelassítva a lépteit mellém szegődik olyan közel, hogy a válla az enyémet súrolja.

- Tizenhét éves koromig Seven Hillsben éltem, Sydney egyik külvárosában – kezd bele a szőke halvány mosollyal az arcán. - A tengerpart két óra volt tömegközlekedéssel, de kocsival negyven perc alatt is le lehetett érni, ha az ember sikeresen elkerülte a dugókat. Már gyerekként is sokat jártam oda, hétvégenként apa sokszor levitt minket. Megtanultam szörfözni, még versenyen is voltam. Úristen, a csajok oda voltak értem, én meg csak a szörfoktatóm seggét bámultam, aki egy harminckét éves pasas volt, és olyan teste volt, mint David Hasselhoffnak fénykorában – kuncog fel, és érzem, ahogy az én ajkaim is felfelé görbülnek.

- Soha nem is próbáltad csajjal?

- Nem, taszított már az is, ahogy próbálkoztak. Meg ha nem vetted volna észre, inkább azt szeretem, ha engem dugnak meg, nem pedig fordítva – kacsint rám, mire zavartan elfordítom a fejem. - Miért, tán neked volt barátnőd?

- Ami azt illeti igen, még nagyon kis zsenge koromban. Egy évig voltunk együtt, vele vesztettem el a szüzességem, de ehh, nem éreztem azt, amit kellett volna. Aztán megcsalt, szóval mindegy is volt.

- Azután jött Jimin?

Megfeszülök egy pillanatra a név hallatán, nem gondoltam volna, hogy pont Felix lesz az, aki bekérdez egy ilyet. A szőke finoman megbök a vállával, majd biztatóan rám mosolyog.

- Nekem is volt ám anno nagy szerelmem, még Ausztráliában. Pontosan ismerem az ilyen se veled, se nélküled kapcsolatokat. Toxikusak, és csak mérgezik az ember lelkét, jobb tőlük minél előbb megszabadulni.

- Nálad mi történt? – kérdezem halkan, minden figyelmemet Felixre összpontosítva.

- Hát, nem valami vidám sztori. Tizenhét éves voltam, amikor megismertem az első szerelmemet, Hant. Nagyon édes fiú volt, olyan pofija volt, mint egy kis hörcsögnek – nevet fel. – Sydney másik felében lakott, közel a tengerparthoz. Teljesen ledöbbentem, amikor szörfözés közben meghallottam, hogy valaki koreaiul beszél. Nekem ő volt az első mindenben, és neki is én. Együtt voltunk már két éve, amikor egy meghallgatás miatt Szöulba jöttem.

- Milyen meghallgatás?

- A JYP ügynökség szervezett egyet, és én akkoriban jelentkeztem rá. Az első pár kört online csináltam, és hát megtetszettem nekik, így esélyt adtak. Han nem volt túl boldog, hogy idolnak akarok állni, rettegett attól, hogy elveszít, így elég szar hangulatban váltunk el, amikor Szöulba jöttem. Aztán... találkoztam valakivel a meghallgatáson...

- Nem hangzik jól...

- A srácot Hyunjinnak hívták, és baromi szexi volt. Tudod, tipikusan az a srác, akire mindenki csak úgy tapad, és bárkit megkaphat. Flörtölni kezdett velem már az első percben, ahogy meglátott, én meg teljesen zavarban voltam, hogy mégis mit láthat bennem egy ilyen gyönyörű és vonzó fiú. Nem vagyok rá büszke, de lefeküdtem vele többször is azalatt az egy hét alatt, amíg Szöulban voltam – böki ki Felix, majd megköszörüli a torkát. – Teljesen megsemmisülve mentem vissza Hanhoz, aki a reptéren várt egy csokor rózsával és könnyes szemekkel, hogy ne haragudjak rá, és mindennél jobban szeret. Gyűlöltem magamat, egy igazi seggfej voltam.

- Igen, az voltál – értek egyet. – És mi lett végül?

- Két hétig bírtam, aztán bevallottam Hannak mindent. Zokogott, nekem meg majd megszakadt a szívem. Időt kért, én pedig békén hagytam, úgy voltam vele, hogy nem érdemlem meg, hogy egy ilyen tisztaszívű valaki szeressen. Aztán pár nappal később megjelent az ajtómban, újabb csokorral a kezében, és azt mondta, hogy inkább vállalja a megaláztatást, és megbocsájt, csak ne kelljen nélkülem élnie.

- Azta – hűlök el egy pillanatra. – Én is pont így tettem, amikor rajtakaptam Jimint V-vel.

- Jesszus, rajtakaptad őket? Csókolóztak, vagy...

- Nem, az az autista balfasz éppen megfarkalta a szerelmemet, amikor rájuk nyitottam.

- És te ezek után még mindig vele vagy?! – akad ki a szőke teljesen. – Yoongi...

- Ja, hát nem véletlenül mondom azt, hogy csapatkapitány vagyok a dilettáns balfaszok klubjában. Szólj Han barátodnak, szeretettel várom őt is. Gondolom még nincs vége a sztorinak – pillantok Felixre.

- Nincs, de azért az én részem nem ennyire meredek – húzza el a száját. - Igazából annyi történt, hogy beválogattak gyakornoknak, ami igen csak indokolta, hogy Szöulba költözzek.

- Várj, te a JYP-nél voltál gyakornok? – toppanok meg.

- Aha, közel két évig. Aztán elküldtek, nem találtak eléggé megfelelőnek. Úgy fogalmaztak, hogy nem vagyok több egy szép arcnál, csak a hangom az, ami különleges, de ilyet fognak találni máshol is. Szóval, eljöttem onnan. Azután költöztem ide a nagybátyám nyaralójába, aki annyit mesélt az itteni versenyekről, és ez teljesen elvarázsolt. Mivel kollégiumban laktam Szöulban, és a szüleim támogattak, félre tudtam tenni a gyakornoki fizetésem nagy részét. Abból, meg az egyetemi pénzem egy részéből vettem a Maseratit.

- Én... én mindig azt hittem, hogy apád rakta a segged alá...

- Elképesztő, hogy mennyire előítéletesek az emberek – mosolyodik el szomorúan a szőke. – Szinte már ijesztő. Ha szegény vagy, akkor leköpnek és csórónak tituálnak, de ha jómódú családból jössz, akkor is elítélnek, és nem is lehetsz több egy újgazdag kis köcsögnél.

- Én nem...

- Dehogynem – fúrja a tekintetét Felix az enyémbe, majd meg is áll, hogy teljesen szembe forduljon velem. – Nem vagyok hülye, Yoongi, tisztában vagyok vele, hogy mik terjengenek rólam. Azt gondoljátok, hogy apuciék kitartanak, de arról fogalmatok sincs, hogy egyszerűen csak jókor voltam jó helyen. Apámék bitcoinokat bányásznak, és nem olyan régen nekem is sikerült találnom egyet.

- Hogy micsoda?!

- Mi van, azt gondoltad, csak dísznek van az a rengeteg szoba? – nevet élesen. – Kettőben plafonig vagyok szerelkezve a legerősebb gépekkel, amiket az ember pénzért megvehet. A csomag, amiért most mentem, egy ASIC szilikonchipet tartalmaz, ami az egyik fő kelléke a bitcoin bányászásához. Persze kellett egy kis előny, apám tanított meg leginkább a dolgokra. A JYP anno azt mondta, hogy nem vagyok valami éles kés, inkább csak egy csinos arc. Bizonyítani akartam magamnak, hogy több vagyok ennél.

- Persze, hogy az vagy...

- Honnan tudnád?

- Én... - elhallgatok, ahogy torkomra forrnak a szavak. Sehonnan, elvégre nem ismerem Felixet, mint kiderült semennyire sem. – Sajnálom – felelem őszintén, mire a szőke megvonja a vállait.

- Nem számít. Gyere, megérkeztünk – biccent a fejével oldalra.

Ahogy Lix említette, az étterem, ha egyáltalán lehet így nevezni, tényleg egy nagyobbacska fóliasátor volt, nyitott oldallal a tenger felé. Orromba a sós levegő mellé bekúszik a sülthal és a friss kagyló édes illata, mire a gyomrom hangosan megkordul.

- Mint egy medve! – nevet fel Felix, én pedig zavartan elfordítom a fejem. – Na haladjunk, mielőtt éhen halsz.

Belépve a helyiségbe egy kerek arcú, tömzsi, idős hölgy köszön ránk a grill mögül. Aprócska szemei megcsillannak, ahogy Felix rámosolyog, és úgy ahogy van, fakanállal a kezébe felénk indul.

- Yonbokah! – kiáltja a nő nagy vidáman, és szoros ölelésbe vonja Felixet. Yonbok ki?!

- Hogy vagy, Hyeon mama? – simít végig a tömzsi vállakon a szőke, ahogy hátrább lép az ölelésből.

- Az anyád úristenit neki, nem voltál itt vagy két hete! – csapja kupán Felixet a fakanállal, mire az ijedten összehúzza magát. – Tiszta csont vagy, egy két lábon járó kóró! Fogadok, megint csak olyan gyorséttermi szeméttel tömöd magad. Mondtam már, hogy... - A nő elhallgat, ahogy észreveszi, hogy én is létezem. Apró szemeivel kíméletlenül végigmér, amitől csak még frusztráltabb leszek. Majd cinkos mosolyra húzza vékony ajkait, és magához rántja a szőkét. – Ő a barátod? Nagyon helyes fiú, így már értem, hogy miért nem jöttél. Milyen fényes a haja!

Felix köhögni kezd, míg nekem is csak kis híja kell, hogy megfulladjak az éles váltástól.

- Én izé... - kezdek bele, de a szőke közbevág.

- Yoongi nem a barátom, mama. Ő egy... ismerősöm...

- Áh, akkor ez az első randitok? – csillan fel az asszony szeme. – Jobb helyre nem is hozhattad volna! Na gyertek csak – fog ráncos kezével a csuklómra, - a legjobb asztalomat adom nektek!

Nagyokat pislogok, hiszen a helyiség teljesen üres, lényegében odaülnénk, ahová csak akarhatnánk. Végül a legtávolabbi asztalt kapjuk meg, ami még éppen a lerakott parkettán van, de már kívül esik a sátron. Két kis faszék helyezkedik el egymással szemben, kissé furán is érzem magam, ahogy Felix helyet foglal, majd halvány mosollyal az arcán kényelmesen hátradől.

- Jövök mindjárt – mondja az asszony. – Kiküldöm hozzátok Jeongint.

- Hátul van a konyhán? – fordul Hyeon után a szőke, mire az válaszképpen bólint egyet. – Valószínűleg most kicsit meg vagy zavarodva, de majd elmagyarázok mindent – pillant rám Felix.

- Az jó lesz, mert egyelőre csak sodródom – vallom be kelletlenül az igazat.

- Bocsi – kuncog fel a szőke. – Szóval, mint tudod, amiben élek az a nagybátyámé. Ő egyébként szintén Sydney-ben van, de mivel itt nőtt fel, ezért vett egy házat, ha rátörne a honvágy, akkor legyen hova jönnie. Na, Hyeon mama az anyósa, Jeongin pedig az unokája, vagyis a nagybátyám sógorának a fia.

- Hűha, ez kezd kicsit bonyolult lenni. Ilyen az unokatestvérem kutyájának a tenyésztőjének a feleségének a dédnagynénjének az öccse feelingem van.

- Jó, azért ennyire nem vészes – nevet fel Felix, mire én is elengedek egy mosolyt. – Mindegy, a lényeg, hogy rokonok, még ha nem is vérszerintiek. Nekem az egész családom Sydney-ben maradt, amikor ide költöztem, nem volt egyszerű. Jó érzés, hogy ők itt vannak, és van, aki néha rám nyitja az ajtót, vagy hoz egy kis főttételt.

Felix hangja elhalkul, szemeiben szomorúság csillan, ahogy maga elé szegezi a tekintetét az asztalra.

- Hiányzik Ausztrália?

- Ó, igen. Főleg a húgaim, de nyilván a szüleim is. Amikor idejöttem, nagyon furcsa volt felvenni a koreai szokásokat, és először a nyelvvel is voltak problémáim, itt teljesen máshogy hangzott, mint otthon. A két húgom szinte egyáltalán nem beszél koreaiul, én is Han mellett tanultam meg rendesen.

- Mi lett végül vele? – teszem fel a kérdést, ami azóta foglalkoztat, hogy megérkeztünk.

- Hát...

- Yonbok! – kiáltja egy sötét hajú, vézna fiú. – Mostanában nem jöttél – mondja mosolyogva, kivillantva ezzel a fogszabályzóját.

- Ne haragudj, Innie, elmentek a napok a fejem felett – öleli át a szőke a kis srácot.

- Áh, rá se ránts, gyere majd át valamikor lolozni, szereztem egy új Morgana skint!

- Nem mondod? – kerekednek el Felix szemei. Jeongin, vagy ki, csak bólint egyet vigyorogva, majd a szeme sarkából rám pillant. – Mama mondta, hogy a barátoddal vagy itt. Azt kérte, hogy ezt hagyjam itt.

A srác előhúz a zsebéből egy mécsest, a másikból pedig egy öngyújtót. Halk kattanás után a gyertya lángra kap, majd óvatosan az asztal közepére kerül Jeongin által. Felix rám pillant, és bármennyire is szürreális a helyzet, ahogy tekintetünk összeakad, egyszerre törünk ki mindketten hangos nevetésben.

- Na jól van, nem zavarok tovább – mondja Jeongin, majd még egyszer megtapogatja a szőke vállát. – Érezzétek jól magatokat, Mama mindjárt hozza a kagylólevest!

- Ez a srác olyan, mint egy plüss róka – nézek az említett után, ahogy eltűnik a pult mögött. Felix kuncogni kezd, majd kezébe fogja a kis mécsest.

- Bocsi, nem gondoltam volna, hogy ennyire kínos lesz az egész.

- Igazából vicces. Látszik rajtuk, hogy szeretnek téged, hálás lehetsz ezért a sorsnak.

- Az vagyok – mosolyog rám a szőke. – A te szüleid hol élnek?

- Daeguban.

- Ó, az nincs is olyan messze.

- Valóban – értek egyet, majd élesen beszívom a levegőt. Nem szoktam ilyenekről beszélni, de úgy érzem, ideje, hogy én is megosszak valami személyeset Lix-szel. – Lassan már hét éve annak, hogy nem láttam őket. Öt éve pedig egyáltalán nem beszéltem velük.

- Hogy... öt éve? – hűlnek el Felix csinos arcvonásai. – Yoongi, ez...

- Ők akarták – vonom meg a vállam. – Azt hiszem, hogy a szüleim sosem kedvelték igazán Jint. Nyolc éves korom óta a legjobb barátom, a szomszédom volt még Daeguban, a nagyapja viszont itt élt, anno híres versenyző volt.

- Igen, hallottam legendákat a nagy Kim Dohyunról. A nagybátyám kisgyerekként látta versenyezni a 86-os Toyota Truenojával.

- Ja, Jin is később azzal kezdett még az Audi előtt. Az jó kis kocsi volt miután rendbe rakatta Vincenzóval. Na mindegy is, teljesen megborultam, amikor Jin közölte, hogy nem megy egyetemre, hanem idejön versenyezni. Szerencséje volt, a mostohaapja betolta az IT cégébe, más szóval kapott egy kis előnyt, hogy közben mégis élhessen annak, amit igazán szeret. Nos, én már nem voltam ilyen szerencsés – köszörülöm meg a torkomat. – Én nem származtam ilyen jó körülmények közül, az apám egy mezei gyári munkás volt világ életében, anyám pedig bolti eladóként dolgozott. A bátyám egyetemre ment Szöulba, a szüleim pedig pokolként élték meg, amikor én is a fővárosba mentem egy Hybe meghallgatásra főiskola helyett.

- Te voltál a Hybe-nál? – tátja el a száját a szőke nagyokat pislogva.

- Aha, de közel sem jutottam el olyan sokáig, mint te. A sokadik meghallgatás után lemondtak rólam, azt mondták, hogy nem vagyok különleges. Szóval hazamentem, apám kinevetett, gúnyolódott rajtam, hogy mégis hogyan lehettem ilyen naiv, ő is megmondta volna, ha kérdezem, hogy teljesen átlagos vagyok – mondom, mire Felix elhúzza a száját, majd halkan felhorkant. - Ezután munkát kerestem, elvégre nem élhettem a szüleim nyakán. Közben Jin befutott itt, egyre sűrűbben hívott, én pedig egyszer csak kifakadtam neki. Majdnem húsz voltam már, ültem egy padon a Moonlight parkban, és zokogtam, mint egy szaros gyerek. Meghallgatott, és azt mondta semmi baj, szedjem össze a holmim, holnap reggelre értem jön, és majd kitalálunk valamit. Így is történt. A szüleim újfent őrjöngtek, apám közölte, hogy látni sem akar, és én azóta boldogan teljesítem neki ezt a kívánságát. Anyám egy darabig még hívogatott, kérlelt, hogy menjek vissza, hagyjak fel a hülyeségeimmel, de nem érdekelt. Volt egy minimális tartalékpénzem, nem sok, közben újra neki láttam dalokat írni, amiből párat egész jó áron sikerült eladnom. Kölcsönkértem Jintől, és végül megvettem a Nissant.

- Szóval így került hozzád a G-TR – biccent elismerően Felix. – Nem terem ám ilyen tuti verda minden bokorban.

- Nos, akkoriban nem is volt tuti verda – simítok nevetve a tarkómra. – Hogy a te szavaiddal éljek, egy lefingott valami volt, kellett hozzá jó fél év, hogy hasonló állapotban legyen, mint most. Közben sokat jártam ki versenyekre, és még többet vezettem, mivel ételfutárként dolgoztam akkoriban. A szabadnapjaimon továbbra is dalszövegeket írtam, vagy driftelni tanultam. Ebből állt az életem akkortájt.

- És Jimin? – kérdezi érdeklődve a szőke.

Szólásra nyitom a számat, de mielőtt bármit is mondhatnék Hyeon mama jelenik meg két nagy, gőzölgő tállal a kezében.

- Ne haragudjatok, olyan nehezen főttek meg a kagylók – mormogja pisze orra alatt, ahogy elénk helyezi a jó illatú levest. – Jó étvágyat, aztán egy csepp se maradjon!

A hasam újra megkordul az ínycsiklandó ételt látva, még a nyálam is összesűrűsödik a számban. Felixre pillantok, aki vigyorogva kortyol bele a forró levesbe, majd hümmögve hátradönti a fejét.

- Úristen, ez minden alkalommal egyre finomabb!

Jeongin jelenik meg, kezében egy üveg sojuval és két kis pohárral.

- Ugye ma nem vezettek? – kérdezi, mire mindketten megrázzuk a fejünket. – Nagyszerű, egészségetekre!

Kibontom az alkoholt, majd töltök mindkettőnknek. Felix rám pillant, szégyenlősen elmosolyodik, majd az enyémhez koccintja a poharát.

- Tudom, hogy a koreai kultúrát tekintve most el kéne fordulnom, de mi Sydney-ben ilyenkor csak annyit mondunk, hogy cheers! – kacsint rám, majd lehúzza a sojut. Nevetve követem én is a példáját, majd végre beleeszem a csodás kagylólevesbe.

Az idő telik, ha jól mulatunk, tartja a mondás, és most kivételesen igaznak érzem ezt. Mire megkapjuk az ígért Maeun-tangot*, már a harmadik üveg italt fogyasztjuk.
*koreai halpörkölt

- Belegondoltál abba – kezdi Felix, ahogy a szájába vesz egy darab tofut, - hogy ha anno egy kicsit szerencsésebbek lettünk volna, akkor most mindketten idolok lennénk?

- Hmmm – tűnődöm el egy pillanatra. – Igen, van benne valami. Én biztos híresebb lennék, mint te.

- A lófaszt! – csap az asztalra a szőke, majd tölt még egy pohár sojut. – Engem jobban imádnának a csajok.

- Kurva sokra mennél vele – kuncogok fel, majd lehúzom a poharam tartalmát. Felix is velem nevet, arca vörös már az alkoholtól, szeplői még inkább kitűnnek a bőrén, szőke tincsei elől kibomlottak a copfjából, ezáltal lágy keretet kölcsönözve a megjelenésének. – Szép vagy – csúszik ki a számon hirtelen.

- Te meg részeg, ha tényleg ezt gondolod.

- Még három üvegtől is jobb állapotban lennék, mint te. Szép vagy, ha azt mondom, hidd csak el nekem.

Felix nem válaszol, helyette mosolyogva a szájába vesz egy újabb falatot. Fülei elvörösödnek, és szeretném azt hinni, hogy mindez a bókomtól van, nem pedig a sojutól.

- Kérdezhetek valamit? – pillant fel a tányérjából.

- Akármit – felelem, és így is gondolom. Nem tudom, hogy a pia vagy csak a hangulat, de úgy érzem, hogy jelen pillanatban bármit szívesen megosztanék vele.

- Jimin végül hogyan került az életedbe?

- Nos, ahogy az a kis testvéreknél lenni szokott, Jiminnek is az kellett, ami a bátyjának megvolt. Amikor Jin idejött, ő akkor volt tizenkettő, és ha engem kérdezel, teljesen oda meg vissza volt a testvéréért. Ellenben velünk, őt érdekelték is a kocsik már egészen kiskorában. Én teljesen analfabéta vagyok, örülök, ha egy kereket ki tudok cserélni, Jin sem sokkal jobb tőlem. Versenyezni tudunk, álmomban is végrehajtok egy tökéletes driftet, de ha valami gebasz van a Nissannal vagy az Audival, akkor mindketten csak nézünk egymásra faszolva, hogy hogyan tovább. – Felix nevetni kezd a térdét csapkodva, egy pillanatra meg is ijedek, hogy hátraborul a sűrű homokba, de végül inkább az asztalra hajol örömében. – Mire Jimin leérettségizett, Jin már ötödik alkalommal nyerte el a Rainbow Hill királya címet. Én sosem vágytam erre, tökéletesen meg voltam elégedve a második hellyel. De Jimin más volt, bizonyítani akart mindenáron, és legyőzni a bátyját. Közölte az apjával, hogy nem megy egyetemre, majd megvetette a szülinapjára a Porschét és hozzánk költözött. Hozzáteszem, hogy addigra már igazi autóguru volt. Nagyon hamar egymásra találtak Vincenzóval, és bár nem volt semmilyen papírja arról, hogy értene a kocsikhoz, mégis kapott egy kis mellékállást a műhelyben.

- Azt ne mondd, hogy fent tudja tartani magát abból, hogy hébe-hóba szerelget?

- Dehogy, az apja küld neki egy tisztességes összeget minden hónapban – legyintek egyet. – Szerintem nem is fogja fel igazán munkának, amit csinál, inkább amolyan hobbiként éli meg.

Felix felhorkant, megtörli a száját, majd hátradől a székében. Az üvegért nyúl, megforgatja tömpe ujjai között, végül visszarakja az asztalra. Kezeit összekulcsolja a hasánál, majd tekintetét a lelkemig fúrja.

- Tudod, ez egészen vicces – dörmögi mély hangján. – Engem olyan dolgokért ítéltél el egész idő alatt, amik nem is voltak igazak. Azt hitted, hogy egy kitartott kis köcsög vagyok, akinek az apja a segge alá tette a legújabb Maseratit, holott nem így volt. Közben Jimint tényleg pénzeli a faterja, és valóban csak úgy hozzávágott egy vagyont érő luxusverdát. Van ebben valami irónia, nem gondolod, Yoongi?

Nos, abban a pillanatban sok mindent gondoltam, de ironikusnak a legkevésbé sem éreztem a helyzetet. Megalázónak már annál inkább.

- Sajnálom – bököm ki a számszélét rágcsálva. – Igazad van, egy felszínes faszfej vagyok.

- Igen, az vagy. Ettől függetlenül nem érdemled azt, amit Jimintől kapsz.

- Nos, pontosan tudtam, hogy mibe megyek bele három éve, amikor először lefeküdtem vele. Onnantól kezdve, hogy hozzánk költözött, elképesztően vonzott a jelenléte. Szép fiú volt már akkor is, és persze megvolt neki a pimaszsága meg az éles nyelve. Tudtam, hogy eléggé... nyitott életet él. De azt gondoltam, hogy majd változtatni tudok ezen, és miattam megkomolyodik. Nos, úgy néz ki, a Hybe-nak igaza volt. Tényleg nincs bennem semmi különleges.

Felix nem válaszol, helyette tölt mindkettőnknek egy újabb adag sojut. Szavak nélkül lehúzzuk, ezúttal elfordul tőlem. Rosszul érzem magam, a finom halpörkölt íze is keseredni kezd a számban. Min Yoongi, te tényleg egy dilettáns balfasz vagy.

- Amikor Szöulba költöztem, Hannal távkapcsolatban maradtunk. Szerettem őt, és féltem, hogy ha szakítunk, akkor végleg elvágom magamat az otthonomtól – mondja Felix elmerengve. – Nagyon nehéz volt ezt tartani, az első hónapokat pokolként éltem meg. Kollégiumba költöztem, nem akartam, hogy kinézzenek a többiek, így is furcsa voltam nekik egy darabig az akcentusommal meg a kulturális hiányommal. Egy nap a táncterem felé tartottam, amikor Hyunjinba ütköztem. Teljesen lefőttem, azt sem tudtam, mit mondjak neki, csak álltam ott megnyomorodva, ő pedig ugyanolyan kedves volt velem, mint az első alkalommal. Örült nekem, hogy bekerültem, és sok sikert kívánt a továbbiakban. Két nappal később vele aludtam, és kezdetét vette az újabb körforgás. - Füttyentek egyet, és ezúttal én vagyok az, aki megtölti a poharakat. – Hyunjin persze tudott Hanról, de nem érdekelte. A gond másik fele az volt, hogy hasonló volt a szemlélete, mint Jiminnek. Bárkivel lefeküdt, aki megtetszett neki, én persze kurva kivételes voltam, mert ellenben másokkal, én egy héten többször is kezelgethettem a farkát.

- Ismerős – jegyzem meg epésen.

- Fél évig ment ez így, aztán szakítottam Hannal, ezúttal végleg. Nagy nehezen kikönyörögtem három szabadnapot, és kivettem egy szállodai szobát kettőnknek. Han elképesztően boldog volt, hogy végre velem lehet. Addigra már teljesen kikészültem lelkileg. Őrlődtem két fiú között, mindkettőbe szerelmes voltam, de csak az egyikük viszonozta. Ő pedig a világ másik végén volt. Tudod mi volt a vicces? – horkantott fel Felix. – Hogy Han tudta. Amikor bevallottam neki mindent, még csak nem is sírt. Megölelt, megpuszilta a homlokom, és azt mondta reméli, hogy Hyunjin boldoggá tesz, ha már ő nem volt elég nekem. Aztán ott hagyott, én pedig végig zokogtam azt a három napot.

- És utána? – kérdezem halkan.

- Hyunjinnal szenvedtem még egy évig, aztán feladtam az egészet. Megtörtem lelkileg teljesen. Fáradt voltam, nem haladtam semerre a gyakornokságom alatt, folyamatosan kritikákat kaptam, és közben nem volt senki, akihez hozzá bújhattam volna, amikor akartam. Ha Hyunjin úgy szólt hozzám, akkor ugrottam. Amikor szerelmet vallottam neki, majdnem kinevetett. Azt mondta, nem gondolhatok ilyeneket, ha idollá akarok válni. Azt is mondta, hogy a magunkfajtáknak nem jár szerelem, azt fel kell adni a sikeres életért, pont ezért nem is alakít ki senkivel sem tartós kapcsolatot. Naivnak és ostobának nevezett, amikor ezen kiakadtam. És valahol itt jöttem rá, hogy én nem akarok így élni – halkul el Felix mély hangja, majd elmerengve folytatja. - Ott hagytam mindent, egy darabig még éldegéltem Szöulban, de nem éreztem magamat ott jól. Nem akartam hazamenni Sydney-be, úgy éreztem, belehalnék abba, ha összefutnék Hannal. Tudtam, hogy mit veszítettem azzal, hogy elbasztam a kapcsolatomat vele. Aztán három éve szóba jött Namhae. A nagybátyám újra mesélt az autóversenyzésről, és arról, hogy mennyire szeretett itt élni. Külön kiemelték, hogy nem lennék egyedül, Hyeon mama néha rám nézne, és talán nem is ártana nekem egy kis környezetváltozás. Aztán itt ragadtam.

- Hiányzik még? – kérdezem, mire Felix összevonja a szemöldökét. – Han.

- Nem, egy ideje már nem – feleli szomorú mosollyal. – Azóta van neki párja, és őszintén szólva örülök neki, hogy túllépett rajtam. Idővel bizonyára én is meg fogom találni a megfelelő személyt, akit nekem rendelt a sors. Legalábbis szeretnék bízni abban, hogy van ilyen.

- Nos, ha van, akkor én is el kezdek reménykedni.

Kacagásunk újra elnyomja a tenger morajló hangját, Felix a szája elé kapja a kezét, úgy nevet tovább. Nem is tudom, minek örülünk igazán, de nem is érdekel, egyszerűen csak hagyom végre jól érezni magamat.

- Szerintem induljunk lassan, még valamit meg akarok tenni, mielőtt hazamegyünk – lelkesül be Felix, mire elhúzom a számat.

- Ha valami eszelős őrültséget találtál ki...

- Jaj, ne morogj már folyton! – rúg bokán az asztal alatt, mire szisszenve odakapok.

- Aish, te kis...

- Egy pillanat, pont a nagybátyám hívott – húzódik hátrább, ahogy kezébe veszi a telefonját. – Visszahívom, mindjárt itt vagyok – mondja, majd a part felé veszi sietősen a lépteit.

Elmerengek kissé, amíg Felix telefonál. Végigjátszom az agyamban az összes beszélgetésünket, ami ma elhangzott, és hirtelen újra elkap a bánatos bűntudat. Félreismertem Lixet, hagytam, hogy engem is elvigyenek a pletykák, ahelyett, hogy rendesen utánajártam volna a dolgoknak. Persze ő sem volt szent a nagy szájával, meg a bunkó stílusával, de tény, hogy nem kezeltem őt másként, mint egy elkényeztetett kis köcsögöt. Bezzeg Jiminnél ez sosem volt ennyire szembetűnő. Jézusom, és ha belegondolok, hogy még be is húztam neki...

Úgy pattanok fel a székről, mintha parázs égetné a seggemet. Kissé megszédülök, de miután koordinálom az egyensúlyom, a pulthoz megyek, ahol Jeongin lázasan mosogat, Hyeon mama pedig éppen ír valamit.

- Minden rendben, drágám? – néz rám az asszony mosolyogva. – Yonbok itt van még? Ugye nem ment el köszönés nélkül?

- Nem, éppen telefonál – mutatok a part felé. – Én csak... szeretném megköszönni a mai csodás vacsorát, és a melegszívű kiszolgálást. Igazi kis ékszerdoboz ez a hely – mondom, mire Hyeon mama vonásai még inkább ellágyulnak, és mintha a szeme is megtelne könnyel. – Mondja meg kérem, hogy mivel tartozok.

- Szó sem lehet róla! – rikácsolja az asszony, és már nyúl is a fakanálért. – Engem ne sértegess, ha én egyszer szeretetből meghívlak...

A tömzsi kis karra fogok, mielőtt lesújtana rám a pulton keresztül. Hyeon mama elkerekedett szemekkel pillog felém, Jeongin is hirtelen abbahagyja a mosogatást.

- Tudja, én nem voltam mindig jó az ön... - Felixre pillantok, agyamban a fogaskerekek megindulnak, ahogy gondolkodni kezdek a rokoni kapcsolatukon, végül feladom. – Szóval Yonbokhoz. De ezen szeretnék változtatni, kérem engedje meg, hogy fizessek, és tovább folytathassuk a ma estét.

Hyeon mama elhúzza a száját, végül megadóan bólint, és az orrom alá tolja a számlát. Kártyával fizetek, majd még egyszer hálásan megköszönöm az ételt és a kellemes kis légkört, amit körénk varázsoltak.

- Yongbok nagyon szereti a songpyeont* - szól utánam hirtelen. – Csak ha esetleg szeretnél neki kedveskedni valamivel. Ő egy nagyon rendes fiú, csak kicsit hebrencs, mint a nagybátyja. Vele csak jól járhatsz, ha engem kérdezel.
*koreai édes rizs süti

Mosolyogva biccentek egyet, majd elköszönök, és kilépek a sűrű homokba. Felix abban a pillanatban teszi le a telefont, érdeklődve pillant rám, ahogy mellé érek.

- Minden rendben?

- Persze. Menj be, köszönj el tőlük, mielőtt elhalálozol egy fakanál által.

Felix felnevet, finoman a vállamra simít, majd újra magamra hagy. Zsebre teszem a kezeimet, közben a végtelennek tűnő tengert bámulom, ami szüntelenül mossa a partot, mintha sosem fáradna el. Mélyet szippantok a friss, sós levegőből, tekintetem az égre vezetem, ahonnan ezernyi apró, fényes csillag pillant rám vissza.

- Te komolyan fizettél? – ránt vissza a valóságba Felix mély hangja. – Nem kellett volna, én...

- Többet kéne ide kijárnom – vágok közbe, miközben a szőke kezére fogok. – Láttál már ilyen gyönyörű, csillagos eget?

- Persze. Mindennap látom ezt.

- De jó – mosolyodom el halványan. – A belvárosban szinte nem is látszanak.

- Visszatérhetünk arra, hogy miért fizettél?

- Nem volt túl sok komoly kapcsolatom, de anno azt tanultam, hogy egy randin így illik.

Felix megdermed, egy pillanatra engem is elkap a pánik, hogy ezt ilyen lazán az arcába mondtam csak úgy. Tuti egy világi, szánalmas pancsernek gondol most, aki azt hiszi, hogy egy kis kedvesség után már minden van. Min Yoongi, ha a Rainbow Hill királya címért nem is, az érzelmileg nyomorult csicskák versenyén bizonyára indulhatsz.

Puha ajkak szakítanak ki az önsanyargatásomból, miközben rövid ujjak simítanak végig az arcélemen. Mire megmozdíthatnám a számat, már vége is a csóknak, Felix úgy lép hátrább, mintha megégettem volna.

- Bocsánat, tudom azt mondtam, hogy nem mászok rád... én csak... - elhalkul, arca újra vörösbe borul át, miközben tekintetét is a földre szegezi. Zavarban van, ahogy én is, és valószínűleg nem tudja, hogy most hogyan tovább. Én pedig úgy vagyok vele, hogy bassza meg az egész Univerzum a szürrealitásával együtt, lesz, ami lesz!

Újra Felix kezéért nyúlok, bátortalanul összekulcsolom az ujjainkat, közben minden pillanatban a reakcióit fürkészem. Várom, hogy elhúzódjon, kinevessen, sípcsonton rúgjon, azonban nem tesz semmi ilyet. Meglepett tekintetét rám vezeti, miközben bugyuta mosoly húzódik szét szép arcán.

- Gyere – töröm meg a csendet, - mutasd meg, hogy mit szerettél volna vacsi után csinálni.

- Biztos, hogy nem! – hangsúlyozom ki az utolsó szót tíz perccel később.

- Ne már, most meg mi bajod van? – tárja szét a karjait a szőke.

- Esti fürdőzés? – akadok ki még inkább, ahogy újra eljutnak a szavak az agyamig. – Te teljesen megőrültél? Mi van, ha meglátnak?

- Dehogy látnak, a part külső részén vagyunk, a kutya nem jön erre!

- Mi? Nem, akkor sem! Fényes nappal se mennék be, nem hogy késő este a sötétben!

- Mert mi bajod van?

- Utálom a vizet, mondtam már!

Felix felnevet, kis kezét a szája elé kapja, közben még előre is görnyed, annyira kurva jól mulat velem ellentétben.

- Miaú! – dünnyögi elvékonyítva mély hangját.

- Menj a picsába! – adom át jókívánságaimat, de a szőke tovább szórakozik saját magán.

- Jól van, ne hisztizz. Na, gyere már! – kap a kezem után, de elrántom magamat.

- Nem! Menj, ha annyira akarsz, én itt megvárlak.

- De az úgy nem buli – biggyeszti le vaskos ajkait szomorúan. Nem igazán hat meg a kis színjátéka, továbbra is egy helyben állok karbatett kezekkel, elhatározásom olyan erős, mint az euró egy jobb napon. – Aish, na jó – sóhajt fel Felix, majd kibújik a tangapapucsból, és egy mozdulattal lekapja magáról a pólóját.

Megingok, ahogy elém tárul a szexi, kockás hasa, és a csinos, vékony dereka. Lejjebb vezetem a tekintetem a v vonalára, önkéntelenül is megnyalom az ajkaimat, ahogy ujjait a nadrágja korcájára vezeti.

- Biztosan nem jössz be velem? – pillant rám kacéran, mire határozottan megrázom a fejem. – Nagy kár – sóhajt fel, majd hátat fordítva letolja a nadrágját. A szám is kiszárad, amikor meglátom kerek, feszes fenekét, hát még, ahogy realizálom, hogy nincs rajta alsó.

- Felix, ha valaki meglát...

- Mégis ki? – fordul felém kuncogva. – Rajtad kívül nincs itt senki, téged meg láthatólag nem érdekellek. Ajj-ajj – lép elém lassan, majd finoman végigfuttatja ujjait a fülem mögötti érzékeny részen. – Kár, hogy Jimin mellett elfelejtettél élni – pillant rám sajnálkozóan, majd sarkon fordulva a tengerbe rohan.

Úgy merül el a vízben, mintha csak egy kerti medencézésről lenne szó. Szorongó érzés keletkezik a gyomromban, ahogy pár másodperccel később sem jön fel, végül már a cipőmet is leveszem, de rögtön megtorpanok, ahogy a hűvös iszap bekúszik a talpam alá. Aish, ha...

Felix úgy robban ki a tengerből, mintha pecabottal rántanák ki. Hátrasimítja nedves, szőke tincseit, majd felém pillant. Nem mond semmit, de a tekintete így is elárul mindent. Kissé kijjebb úszik a part felé, olyan lazán ácsorog ott, feltételezem ott már leér a lába. A tenger moraja elnyom mindent, pedig nincsenek nagy hullámok. Felix amolyan „akkor most mi lesz" pillantást küld felém, én pedig morogva engedek a kísértésnek. Komótosan szabadulok meg a ruháimtól, közben többször körbenézek, hátha mégis erre jön valami kóbor lélek. Várom a belsőhangot, hogy fejbe vágjon és tájékoztasson arról, hogy faszságot készülök elkövetni, de mindez elmarad, helyette a szőke mély hangja cseng vissza a fülembe, miszerint elfelejtettem Jimin mellett élni.

Majdnem világgá szaladok, ahogy az első hullám megcsapja a bokámat. Az egész testem megfeszül, karomon végigszalad a libabőr, mellbimbóim hegyes kis kavicsként merednek előre, közben a farkam legalább XXS-esre zsugorodik.

- Eddig nagyon jó! – kiáltja Felix vigyorogva, nekem pedig nyelnem kell egyet, hogy ne mutassam fel neki a középsőujjam.

Úgy totyogok beljebb, mint valami szaró galamb, az igazán kényes rész akkor jön, amikor ágyékomat is eléri a tenger hűse. Felszisszenek, megfordulok, eldöntöm, hogy annyiban hagyom az egészet, de ekkor megérzem a tömpe ujjakat a csuklómon.

- Félúton már nem fordulunk vissza, Szépfiú – kacsint rám Felix. – Merülj le, sokkal jobb lesz.

- Biztos nem!

- Akkor lefröcsköllek, az sokkal rosszabb.

- Jól van, várjál már! – kiabálok élesen megadva magamat. – Fuhh, egy perc...

- Csináljuk együtt.

- Könnyű, te már vizes vagy.

Felix nem válaszol, helyette közelebb jön hozzám, kezeit a nyakamba akasztja, míg lábait a derekam köré fonja. Mindketten felsóhajtunk, ahogy hosszaink találkoznak, hát még, amikor reflexszerűen a fenekéhez nyúlok, hogy megtartsam őt.

- Háromra lemerülünk, oké? – suttogja a számra. Bólintok egyet, elnyílt ajkakkal várom, hogy mi fog történni, tekintetem az apró szeplőkre vezetem, amik még bájosabbak ilyen közelről, de csillogó íriszei úgy vonzzák a szememet, akár a mágnes.

- Nem fogok lent levegőt kapni – állapítom meg a kurva nagy újdonságot.

- Még ezen is tudok segíteni – motyogja Felix, majd megszűnteti a köztünk lévő távolságot.

Szorosan tapadok a sós ajkakra, szemeimet lehunyom, ujjaimat a feszes húsba vájom, ahogy teljesen ellep a tenger hűs vize. A világ, mintha megszűnne körülöttem, nem hallok, nem látok, közben a testem lágyan ringatózik a hullámok alatt. Nem érzek semmi mást, csak Felix ajkait a sajátomon, a kedves, cirógató érzést az arcomon, és a puha combokat, amik körbeölelik a derekamat. Elmémbe kúszik egy érdekes elképzelés, szívem szerint így maradnék örökre.

Kénytelen vagyok elszakadni az eper színű ajkaktól, ahogy visszatérünk a felszínre. A tüdőm sikít az oxigénhiány miatt, mégis előbb vonom magamhoz a rajtam lógó kecses kis testet, minthogy levegőt vegyek. Szememet enyhén csípi a sós víz, ahogy kinyitom, de nem foglalkozom vele, látni akarom Felixet.

A szőke félig lehunyt szemekkel pillant rám, arcát kósza, nedves tincsek keretezik, ajkait enyhén eltátva hevesen piheg. Homlokához döntöm az enyémet, orrommal az övét érintem, ő pedig még inkább a nyakamba csimpaszkodik.

- Na, fázol még? – búgja közénk dörmögő hangján.

Mosolyogva megrázom a fejemet, kezeimet vékony derekára csúsztatom, és ezúttal én vagyok az, aki csókot kezdeményez. Sós íz kúszik a számba, ahogy nyelvünk szenvedélyes táncba kezd. Felix hátrasimítja nedves, sötét tincseimet, csípőjével ringatózni kezd, ami jóleső, apró nyögést vált ki mindkettőnkből. Nem érzem már a hűs vizet magunk körül, az esti lágy szellő sem borzongat meg, helyette majd meggyulladok, mintha egy forró jakuzziban ülnék a tűző napon.

Elválok a párnás ajkaktól, számat a szőke arcára vezetem, eltökélt gondolatom, hogy minden szeplőjére apró puszit hintsek. Mutatóujjammal megsimítom az orrát, majd azt is beborítom csókjaimmal.

- Ne haragudj, hogy bántottalak – fúrom tekintetem a csillogó szempárba, amit a Hold fénye csak még szebbé tesz. – Egy barom vagyok, és...

- Nem haragszom – vág közbe Felix. – De ha nagyon bűntudatot van, akkor elfogadok egy kis kiengesztelést – mozdítja meg ölét. A levegő a tüdőmbe reked, ahogy megérzem kemény vágyát az enyémnek nyomódni, innentől pedig nem sokat gondolkodom.

Kezemet a feneke alá vezetem, erősen megmarkolom a combjánál, majd amilyen gyorsan csak lehet, a part felé indulok. Felix a nyakamba hajol, nyálas csókokkal hinti be az érzékeny bőrömet, majd még inkább körém fonja lábait, ahogy kiérünk a vízből. Egy pillanatra sem gondolkodom azon, hogy esetleg meglátnak, nem foglalkozom semmi mással, csak a rám csimpaszkodó személlyel. Tekintetemmel a ruháinkat keresem, amiket csak úgy a homokban hagytunk egy kupacban távolabb a víztől, hogy szárazak maradjanak.

Lassan ereszkedem térdre, közben lefektetem Felixet a textildarabokra, nagyon ügyelve rá, hogy ne tapadjon egy darab homokszem sem arra a kívánatos testére. Végigcirógatom az oldalát, közben újabb nyelves csókot kezdeményezek. Egymás szájába nyögünk, ahogy az én vágyam is horgadni kezd, közben ott érintem a szőkét, ahol csak tudom. Végigcsókolom az arcélét, majd ajkaim közé szívom a fülcimpáját. Felix felnyög azon a szexi, mély hangján, közben csípőjét is fellendíti, amitől az én számon is kicsúszik egy morranás.

Lejjebb haladok a csókjaimmal, nyelvemmel megbökdösöm az égnek meredő mellbimbót, míg másik oldalt az ujjaimmal morzsolgatom. Ezután jobban szemügyre veszem a halvány kockákat a feszes hasfalon, majd azokra is hintek egy-egy nyálas puszit.

- Mh-mit cshinálsz? – kapja fel a fejét Felix, ahogy ajkaimat végighúzom a belső combján.

- Gondoltam, megköszönöm, amiért nem hagytál elbánatosodni, és ilyen csodás estét töltöttél velem – felelem, majd nyelvemet kidugva a makkjára nyalok. – Na meg, tartozom egy bocsánatkéréssel is.

Felix élesen felnyög, ahogy számba engedem a hosszát, szinte azonnal megérzem a bátorító ujjakat a nedves tincseim között. Egyik kezemmel a tövére fogok, hogy szinkronba mozgathassam ajkaimmal, ezáltal még több édes hangot kicsalva a szőkéből. Igazán hangos mégis csak akkor lesz a buli, amikor elengedem a farkát, és hagyom, hogy teljesen a torkomra csússzon az egész mérete. Egy kicsit így maradok, közben a csípőjére fogok, hogy még véletlenül se mozdítsa meg, és ne haljak meg hirtelen fulladás által. Ezt többször is megismétlem, érzem, ahogy az alattam lévő test rázkódni kezd, közben a sós íz is egyre inkább gyűlik a számban, de most nem a tengervíztől.

Egyik kezemet előre nyújtom, Felix ajkaira simítok, aki készségesen kapja be három ujjamat. Elválok egy pillanatra a farkától, ahogy immáron nedves ujjaimat végighúzom az ánuszán, majd kettőt óvatosan becsusszantok a szűk résbe. Felix felszisszen, szép vonásai megfeszülnek, így jobbnak látom visszahajolni ágyékához, hogy újabb kényeztetésbe vonjam.

- Ahhh-hahh – kap levegő után, ahogy ujjaimat begörbítve lelkes prosztatamasszázsba kezdek. Közben ajkaim is szüntelenül munkálkodnak farkán, teste újra remegni kezd, amíg háta ívbe nem feszül, és egy mély nyögés kíséretében számba engedi az élvezetét. Látványosan nyelek egyet, majd felpillantva Felixre végignyalok az ajkaimon.

- Na – bököm meg szeplős orrát a sajátommal, ahogy visszamászok fölé. Félig lehunyt szemekkel pillog rám, közben saját felsőtestemen érzem a hevesen zakatoló szívét, - haragszol még?

- Eddig sem haragudtam – duruzsolja közénk az arcomra simítva. – De nem tagadom, ez valami agybomlasztóan jól esett.

Elmosolyodom, csókra nyújtom a számat, látszólag Felixet a legkevésbé sem zavarja, hogy nem rég nyeltem le az élvezetét, készségesen ejt velem szenvedélyes nyelvtáncot. Felnyögök, ahogy ujjait a farkamra fonja, majd bejáratához illeszti. Gesztenye színű szemeibe pillantok, tekintete ködös a vágytól, ajkait enyhén eltátja, ahogy makkomat a réséhez dörgöli.

- Várj – nyögök fel fojtott hangon, ahogy nagy erőkkel rákényszerítem magam, hogy hátrább húzódjak.

Síkosító híján igyekszem annyi nyálat kenni hosszomra, amennyit csak lehetséges, de így is nagyon lassan hatolok a feszes félgömbök közé. Felix megfeszül, de nem állít le, ujjait mélyen a felkaromba vájja, csak akkor lazul el, amikor teljesen benne vagyok már. Nem mozdulok egy darabig, próbálom rendezni a pulzusom, ami nem éppen egyszerű úgy, hogy pulzáló, szűk falak veszik körbe a farkamat.

Felix felém nyúl, lehúz magához egy csókra, közben akaratlanul is meglendíti csípőjét. Jóleső nyögés hagyja el mindkettőnk ajkát, bátrabban mozdulok immár én is. A vékony derékra fogok, lassan ringatózok, nem akarok elsietni semmit, már csak azért sem, mert így is hamar az orgazmus szélére sodródom.

- Mégh – von magához közelebb a szőke. Hátrébb mászok, kihúzódom egy pillanatra, közben a vállamra dobom Felix egyik lábát, és így hatolok belé újra. Háta ívbe feszül, élesen felnyög, ahogy makkom a prosztatáját éri. Felé támaszkodom, a combjába marok, úgy döfködöm tovább a gyönyörközpontját, közben én sem fogom vissza a hangomat.

Leengedem a lábát a vállamról, helyette rögtön a derekam köré fonja magát, ujjait a lapockámba vájja, míg én merev farkára simítva stimulálom tovább az eufórikus érzés felé. Bőrünk csattogása, és heves lélegzetvételeink teljesen elnyomják a hullámok morajlását, kissé mintha újra megszűnne számomra a külvilág, és nem létezne más, csak Felix igéző tekintete, amik teljesen magához láncolnak aktus közben. Ujjaim egyre nedvesebbek lesznek a farkán, a mély nyögések is megszaporodnak, és nagyon kell koncentrálnom, hogy ne élvezzek el rögtön én is, ahogy a szőke teljesen megfeszíti magát, és fennakadt szemekkel a kezembe lövi nedvét. Csak akkor engedem el magam, amikor Felix orgazmusa lecsengeni kezd. Nem hiába maradtam ebben a pózban, mindenképpen látni akartam az arcát, ahogy végigsöpör rajta a gyönyör. Arcomat a sós illatú nyakába fúrom, hörögve töltöm meg testét az élvezetemmel, majd elernyedve ránehezedek.

Mindketten hevesen pihegünk, amíg azon kapom magam, hogy finom ujjbegyek cirógatják a gerincem vonalát, majd lejjebb futnak egészen az oldalamig. Felkönyöklök, Felix lágy csókot nyom a számra, közben hüvelykujjamat végigfuttatom a szeme alatti apró pöttyökön. Kihúzódom belőle, mindkettőnk száját elhagyja egy halk sóhaj, majd mellé gördülök a sűrű homokba.

- Koszos leszel – nyúl a csuklóm után, de leintem, hogy ne foglalkozzon vele. – Jól van, akkor majd nálam lezuhanyzunk.

- Együtt? – vonom fel kacéran az egyik szemöldököm, mire válaszul egy cinkos mosolyt kapok.

- Ha szeretnéd.

- Szeretném – felelem, majd visszahajolok egy újabb csókra.

  Sziasztok nyuszifülek!

Elképesztően hosszú résszel érkeztem, azt hiszem eddig ez a rekordom (8350 szó). Nézzétek el nekem, egy kicsit kiéltem a Yoonlix lelkemet, amíg még megtehetem, elvégre ebben a könyvben semmi sem állandó😊
Nagyon érdekel a véleményetek ennek a résznek a kapcsán, hogy mit szóltok Felixhez és Yoongihoz, hogy álltok ehhez a pároshoz, pontosabban kitérőhöz?