Namjoon pov

Nevetséges módon arra ébredek fel, hogy majd befagy a pucér seggem. Összeszorított szemekkel húzom át derekamon a takarót, majd magam mellé nyúlok, hogy még egy kis boldogságforráshoz jussak, mielőtt tényleg felkelek. Rögtön kipattannak íriszeim, ahogy nem tapintok mást, csak a hűvös lepedőt. Hirtelen ülök fel, de azonnal meg is bánom, ahogy a fejembe nyilal a másnaposság átka. Szitkozódva kapok az említett testrészemhez, majd egy nagy sóhajjal visszadőlök a párnák közé. Felöltözött és elment. Holtbiztos így van, mert nincsenek a ruhái a földön. Mindenféle vegyes érzelem kavarog bennem vagy ezer verzióban, és ez sem segít túlságosan. Arra az oldalra fordulok, ahol ő feküdt, és mélyet szippantok a párna illatából, mint valami hormonzavaros tizenhárom éves tinipicsa, aki a Harry Styles magazinokra izgul. Édes istenem, itt a világvége.

Miközben játszom a nagy szerelmes Rómeót és éppen nem sírom könnyesre a kispárnát, amin Jin aludt, tekintetem az éjjeliszekrényre téved. Pontosabban az ott lévő papírra. Úgy kapok érte, mintha minimum a jövő heti lottó nyerőszámok lennének érte. Csak pár kézzel írott sor, mégis majd kiugrik a szívem a helyéről, ahogy olvasom őket.

Tudom, hogy utálni fogsz, amiért nem mellettem ébredsz,
de talán így jobb lesz mindkettőnknek.
Tettem egy szívességet, és letiltottam a számomat,
hogy legalább ezért ne ostromold magadat feleslegesen.
Nem hiszem el, hogy még mindig 1204 a kódod. Ez annyira
rád vall. Rendet raktam a konyhádba, teljes káosz volt az
egész. Csináltam egy kis gyeranjjimt*, hogy más is legyen
benned a pián kívül.
Szedd össze magad Nam, tudsz te ennél sokkal jobbat is.

UI: A kötényem visszaraktam a fiók mélyére. Te tényleg
nem változol semmit.
Jinie

Szorító érzés keletkezik a mellkasomban, mégis buta vigyor ül ki a képemre. Nem hiszem el, hogy mindig túljár az eszemen. Az elmúlt években annyiszor a fejéhez vágtam, hogy már rég kibasztam minden cuccát, mégis átlát rajtam, mint a szitán. Esélyem sincs ellene, úgy látszik nem minden a magas IQ, ha az ember szerelmes, akkor lőttek a józan észnek.

Magamra kapok egy alsót, majd a levelet szorongatva a konyhába megyek. Nyoma sincs az elmúlt napok borzalmas körülményeinek. Szó szerint minden csillog-villog. Elmosta az összes koszos edényt, kidobálta a gyorsételes dobozokat, letakarította a konyha pultot, még a szemetet is kivitte basszameg! A tűzhelyen fedett tálban ott virít az ígért gyeranjjim. Összefut a nyál a számban, ahogy megcsapja orromat a finom illat. Jó ég, idejét sem tudom már, hogy mikor ettem igazi házi kosztot. Még virslit is sütött mellé, és előszedte a kenyérpirítómat is. Mindenből kiszedek egy tisztességes adagot, majd asztalhoz ülök. Ilyen sem mostanság volt, hogy nem a kanapén ülve vagy az ágyban fekve eszem. Majd felrobbannak az ízlelőbimbóim, ahogy számba veszem az első falatot.

Az első szavamra idejött, lefeküdtünk, aztán kitakarított és reggelit csinált. Bezzeg, amikor megjegyeztem neki anno, hogy igazi feleségnek való, akkor megsértődött. És most itt hagyott a magányban, és a rengeteg kínzó gondolattal a fejemben. Sosem fogok mást szeretni, ez hétszentség. Ahhoz el kéne innen mennem, és soha többé nem találkoznom vele. Jöhet száz ilyen Hoseok, vagy még jobbak is, akkor is Kim Seokjin lesz mindig az első. Fasz ki van.

A telefonomra pillantok, tényleg letiltotta a számát. Elképesztő, hogy mikre nem gondol, jobban ismer, mint én saját magamat. Elmosogatom a reggeli maradékát, erősen lebeg előttem, hogy vigyázzak a rendre, amit Jin teremtett nekem. Azt akarom, hogy visszajöjjön, főzzön nekem vacsorát is, együtt együnk, aztán elnyúlva a kanapén nézzünk valami bugyuta filmet, amíg el nem alszunk, hogy másnap reggel mellette ébredhessek. Igaz a mondás, miszerint éhes disznó makkal álmodik.

A nappaliba megyek, előszedem a méreg drága whisky-m maradékát, és úgy ahogy van az egészet a szemetesbe baszom. Igaza van Jinnek, ideje lesz, hogy tényleg összeszedjem magam. Felporszívózok, kiszellőztetek, tiszta kis Hamupipőke leszek délutánra. Egyedül az ágyat nem húzom át, még egy kicsit kínozni akarom sajgó szívemet Jin illatával. A levelet elteszem az egyik konyhaszekrény alsó fiókjába, ahol a rózsaszín kötény is van. Kiszedem a finom anyagot, látszik rajta, hogy használva volt. Fel kellett volna kelnem, és megnéznem benne szerelmemet, ahogy kis konyhatündérként forog a tűzhelynél. Biztosan még mindig csodásan áll rajta. Mielőtt eltenném a kötényt, ujjaim közé veszem az alatta lévő fényképet. Régen készült, még rövid hajam volt, Jinnek pedig valamivel hosszabbak voltak sötét tincsei. Egy csíkos inget viselek rajta, őszintén szólva sosem szerettem azt a szart, de Jin szerint nagyon dögös voltam benne, így rongyosra hordtam abban az időszakban. Elképesztően fiatalok vagyunk még itt, szinte csak akkor csöppentünk bele az általunk már annyira jól ismert világba. Minden alkalommal hevesen kezd verni a szívem, amikor meglátom ezen a képen Jin halvány mosolyát. Annyira boldog voltam itt vele.

Visszarakok mindent a helyére, ezúttal a kötény alá száműzöm a mai kézzel írott levelét is a kép mellé, miután még egyszer elolvasom. Csinálok magamnak egy bögre jó kávét, majd a tiszta nappali felé veszem az irányt. Lehuppanok a kanapére, kezembe veszem a száz éves kis Nokiámat, mondhatjuk úgy is, hogy a céges mobilomat. Előírás, hogy a versennyel kapcsolatos dolgokhoz nem használunk okostelefont, se semmilyen más modernebb eszközt. Legalábbis olyat tuti nem, amin használható az internet, vagy rá lehet kapcsolódni. Előszedek közben egy köteg papírt, majd kikeresem a legközelebbi verseny menetrendjét, hogy szétküldjem az infókat. Három nap múlva esedékes a dolog, a helyszín és az idő a szokásos, a két ellenfél pedig... ó! Park ,,Baby J" Jimin és Kim ,,V" Taehyung. Azt hiszem, ez izgalmas lesz.

Jimin pov

A lélek is kiszáll belőlem, amikor telefonom rezegni kezd, miszerint üzenetem jött. Versenyem lesz három nap múlva, a helyszín meg az idő ugyanaz, mint mindig, ellenfelem pedig nem más, mint V. Hát hogy a jó kurva életbe! Komolyan, miért kell mindenáron vérbe szopatnia az univerzumnak? Van vagy harminc másik versenyző, miért pont őt kapom? Faszom, ha Yoongi megtudja...

- Mizu? – lép be bátyám nagy jókedvűen. Szúros szemekkel ránézek, tegnap jól itt hagyott a picsába. Hallottam, hogy valamikor reggel megérkezett, gondolom visszafeküdt aludni, vagy már megint tartotta a kurva nagy okoskodását a birkáknak. Még, hogy valakit ezért fizetnek...

- Versenyem lesz három nap múlva.

- Az jó. Ki a szerencsés?

- V.

Megáll a kezében a bögre, majd felvont szemöldökkel rám pillant. Utálom ezt a én vagyok a nagy testvér nézését. A hideg ki ráz tőle, ilyenkor még a hangját is elmélyíti.

- Yoongi tudja? – kérdezi sóhajtva.

- Nem, csak most kaptam az üzenetet. Azt se tudom, mit mondjak neki. Amúgy hol a faszban voltál éjjel?

- Namnál – feleli úgy, mintha csak a boltba ugrott volna le.

- Meg volt a szökőévi szexetek? – vetem oda flegmán.

- Úgy is mondhatjuk. Komolyan, néha olyan érzésem van, hogy csak nálam telt el tíz év.

- Szereted őt?

- Ez meg mégis miféle kérdés? – fordul felém nevetve Jin, de érzem rajta, hogy ez sokkal inkább egy erőltetett kacaj a részéről.

- Hát, azért nálatok már jó ideje megy ez a se veled, se nélküled. Oké, nálad is van más néha, meg nála is, de a végén mindig visszataláltok egymáshoz.

- Ja, pár évente összefutunk egy gyors ottlétre, aztán meg nem szólunk egymáshoz. Igazi hollywoodi csillogós, flitteres limonádé filmbe illik, nem de?

- Én csak... én próbálom megérteni ezt a faszom szerelmet, na! – csattanok fel indulatosan.

- Rossz helyen kopogtatsz, Öcsi. Neked szerencséd van Yoongival, mert őszintén szeret, és elfogad téged úgy, ahogy vagy, de...

- Nam is szeret téged – vágok közbe. – Látszik, ahogy rád néz. Lehet, hogy nem vagyok annyi ideje versenyző, mint te, de azt garantálhatom, hogy ugyanígy nézett rád hat éve is, meg most is.

- Hagyjuk ezt – kel fel Jin az asztaltól, miközben bögréjét a mosogatóba teszi. – Inkább álmodd meg, hogy hogyan fogod beadagolni Yoonginak, hogy a debil gyerekkel fogsz versenyezni, aki megkúrt a kocsid motorháztetőjén.

Nem válaszolok, helyette égni kezd a fülem, ahogy lelki szemeim elé kúszik az első szexem Taehyunggal. Na, meg a második. Nem tudom, hogy mit tud ennyire a csávó, de már attól elönt a forróság, ha csak rá gondolok. Bezzeg a párom...

- Hahó! – hallom meg az emlegetett szamár hangját. Felsóhajtok, ahogy két ujjam közé csípem orrnyergemet. Tegnap nagyon kiborultam emiatt az egész vacsis dolog miatt, magam sem értem, hogy miért. Ráadásul a rossz előérzetem nem múlt el azzal kapcsolatban, hogy hol volt. Kurva élet, hogy nem egy egyszerű tankolásról volt szó, mert senki nem áll a kibaszott benzinkútnál plusz egy órát. Arról nem is beszélve, hogy Yoongi elképesztően szarul hazudik.

Párom nagy mosolyogva felém lép, majd szájon csókol. Én már kevésbé vagyok ilyen lelkes, csak akkor húzom felfelé a számat, amikor a kezembe nyom egy csomag mochit.

- Ne haragudj a tegnapiért – mormogja a hajamba, ahogy finoman átölel. – Nem fordul elő többet. És isteni volt a vacsora is, köszönöm.

- Én azt hiszem megyek – mondja Jin kínosan.

- Lelépsz, mint tegnap? – villant rá egy vigyort Yoongi. – Hol voltál?

- Na szerinted? – húzza cinikos mosolyra ajkait bátyám.

- Volt egy tippem – nevet fel párom. – Legalább jó éjszakád volt. Megint te voltál alul?

- Fúj! – csapok rá a vállára. A faszom se akarja tudni ennek a nyomoréknak a nemi életét.

- Milyen megint? – pillant ránk Jin. – Vagyok én éppen eleget domináns szerepben Yoongiah. Vagy van valami más indoka annak, hogy efelől érdeklődsz?

Yoongi erőltetetten köhögni kezd, elmormog valami érthetetlen választ, majd kimegy a kocsijához arra hivatkozva, hogy még be kell hoznia egy szatyrot. Átfut a gondolat a fejemen, hogy most igazából ez egy felhívás volt keringőre? Jinre pillantok, akinek továbbra is ott ül az arcán a gúnyos vigyor. Igazából nem érdekel, teljesen biztos vagyok benne, hogy a saját bátyám ártalmatlan rá. De akkor mégis mit zavar az, hogy nem tudom pontosan hol volt Yoongi tegnap este? Most féltékeny vagyok? És ha igen, akkor Jin előbbi mondata miért nem érdekel? Ez már a szerelem egyik jele vagy pont az érdektelenségé? Akkor most hisztisnek számítok?

- Hoztam üvegtésztát is, arra gondoltam, hogy ha van kedved, akkor...

- Három nap múlva versenyem van V ellen – fojtom bele a szót Yoongiba minden felvezetés nélkül. Drága bátyám itt ragadja meg az alkalmat, hogy halkan visszaosonjon a szobájába. Azt a mocskos áruló fajtáját.

- Értem – mondja végül párom rám pillantva. – Természetesen ott leszek, és szurkolok, mint mindig.

- Nem is zavar?

- Mi?

- Hogy V ellen megyek?

- Miért zavarna? Ő is versenyző, benne volt a pakliban, hogy megkapod ellenfélnek. Simán lehetett rá számítani.

Tényleg? De kurva jó, én kurvára nem számoltam vele!

- Akkor jó – felelem végül.

- Miért? Téged zavar?

- Nem, dehogy! – vágom rá kissé talán túl hirtelen is. – Mit akartál mondani az előbb? – erőltetek mosolyt az arcomra.

- Hogy csinálhatunk japchae-t vacsorára, ha szeretnéd. Segítek benne.

- Persze – bólintok, mint egy kibaszott kis kutya. – Az jó lenne nagyon.

A három nap úgy telik el, mintha valami elbaszott időgépbe ülnék. Szinte nem is eszem egész nap, egy falat sem megy le a torkomon, hiába kínál Yoongi mindenféle szarral. A végén már lemorgom, hogy hagyjon békén, majd túlzott stresszre hivatkozva a szobámba menekülök. Olyan régóta nem voltam már ebben a helyiségben, hogy szinte idegennek tűnik. Amióta Yoongi a párom, és átcuccoltam az ő szobájába, nem is voltam a sajátomba.

- Jimin? – kopog be pár perccel később, mire nyűgösen a párnámba fúrom fejemet. Hát mi a faszt nem lehet megérteni azon, hogy hagyjon békén kicsit? Nem válaszolok, de Yoongi így is beengedi magát. Háttal vagyok neki, azonban pár pillanattal később megérzem, ahogy besüllyed alattam a matrac.

- Elmondod, hogy mi bánt? – búgja fülembe, miközben magához ölel. Szívem szerint eltolnám magamtól, a legkevésbé sincs kedvem most a nyünyörgéshez.

- Mondtam már, csak stresszes vagyok a mai verseny miatt.

- V miatt? Nézd, engem tényleg nem zavar. Te jöttél oda hozzám, hogy próbáljuk meg. Lekaptál a fél város előtt, mindenki tudja, hogy együtt vagyunk. Nincs okom arra, hogy ne bízzak meg benned. Tudod, hogy szeretlek, és...

- Az fel sem merül benned, hogy esetleg engem zavar? – ordítom teljesen kikelve magamból. – A csávó teljesen őrült, érted? Egyszer versenyeztem vele két kilométert, és azt hittem, hogy belehalok! És...

- És mi? – kérdezi Yoongi idegesen, mire felsóhajtok. Nem mondhatom azt neki, hogy Taehyung mellett megfulladok, mert ez még számomra is elbaszottul hangzik.

- És kurvára fel van szerelve a kocsija – hazudom végül.

- Jaj, szívem – von magához, mire megforgatom szemeimet. – Minden rendben lesz. Jin hyung kocsiján kívül nincs más, ami meg tudná verni a tiédet. Na jó, talán az enyém – neveti el magát. – Ne haragudj, nem tudtam, hogy...

- Most meg miért kérsz bocsánatot? – tárom szét karjaimat, ahogy kimászok az ágyból. Olyan feszültség van rajtam, hogy majd felrobbanok. – Itt hisztizek neked, ordítok, mint a sakál, és még te kérsz elnézést?!

- Jimin ez rendben van – ül fel Yoongi rám pillantva. – Persze, hogy üvöltesz és hisztizel, hiszen ez vagy te. De ezzel nincs semmi baj, én így fogadtalak el, én így szeretlek, én...

- Növessz már magadnak tököt, Yoongi! – ordítok rá, mire elhallgat. A levegő megfagy körülöttünk, ahogy sötét tincseit zavartan a füle mögé tűri. Felsóhajtok, arcomat a kezeimbe temetem. Megint rajta töltöm ki a feszkót, nem jó ez így, nem érdemli ezt meg. Alkalmatlan vagyok erre a párkapcsolati faszságra, nem kellett volna Jinre hallgatnom. Nem is értem magamat, sosem hallgatok rá, akkor most miért tettem?

- Jimin...

- Indulnom kell. Majd beszélünk a verseny után – mondom, majd kitrappolok a szobámból.

Meg sem állok a Porschémig, nagy lendülettel vágom be magamat, majd padlógázzal indulok el a Rainbow Hill aljáig. Előbb vagyok közel két órával, így bátorkodok megállni egy kávéra. A felénél nagyjából ki is dobom az elviteles poharat, pedig ez az egyik kedvencem. De nem ma. Ma semmi nem tetszik.

Majdnem egy órát várok a megbeszélt helyen, amikor megjelenik RM és Wang. Biccentenek egyet köszönésképpen, előbbin a szokásos hülye trikó van fehér színben, ezúttal a jampi bőrdzsekijét is otthon hagyta. Igazából megértem, tikkasztó egy nap van így május elején. Ahogy elfordul egy pillanatra, megpillantok széles hátán pár vörös, sebes nyomot. Akaratlanul is elmosolyodok, feltételezem ez még a bátyám lelkesedése három nappal ez előttről. Az órámra pillantok, tíz perc múlva kezdünk, igazából Taehyungnak is lassan itt kéne lennie.

Öt perccel később még mindig csak mi vagyunk. Az egyik felem indokolatlan módon aggódni kezd, míg a másik megkönnyebbül, hogy talán el sem jön. Ha egy versenyző nem jelenik meg, akkor az azonnali kizárást von maga után. Talán ez lenne a legjobb, akkor tényleg nem látnám többé vagy legalábbis lényegében lecsökkenne az esélye annak, hogy újra találkozzunk.

Az univerzum persze megint csak nem kegyes hozzám, három perccel később megüti fülemet a már jól ismert motor hang. A világon bárhol felismernék egy hathengeres BMW M4-est. Taehyung úgy száll ki a kocsiból, hogy még a lélegzetem is eláll. Világos haja lágyan keretezi szép arcát hullámos fürtökben, sötét szempillái alól úgy pillant rám, mint valami címlap modell. Lazán a kocsijának támaszkodik, és ahogy keresztbe fonja karjait, úgy feszül meg bicepszén az izom, ami kikandikál a piros pólója alól. Faszom, létezik egyáltalán, hogy egy csávónak ilyen jól álljon a piros? Rózsaszín nyelvét kidugja, hogy megnedvesítse ajkait, nekem pedig szánalmas módon majd elcsöppen a nyálam. Mijafasz van velem?

- Tudom, hogy még új vagy közöttünk – köszörüli meg a torkát RM, - de benne van a szabályzatban, és az üzenetben is, hogy a verseny kezdése előtt legalább tíz perccel illik megjelenni.

- Tudom – feleli Tae hűvösen.

- Ez esetben szabad tudnom, hogy miért késtél? – kérdezi Nam. – Ez akár kizárást is vonhat maga után. Nem tűrjük, ha...

- A petúniáim betegek – vág közbe V. – Napok óta nem egyenletesen nőnek, egyik-másik mintha vissza lenne maradva. Új tápot kellett nekik kivernem, és meg kellett várnom, amíg az élesztő egy órát áll a vízben. Teljesen kikészültem, mire lemértem mérőszalaggal a pontos méretbeli különbségeket. Már arra is gondoltam, hogy valami kártevő ment közéjük. Lehet, hogy el kéne őket különítenem.

A hirtelen beállt csendet vágni lehet közöttünk. Én próbálom nem könnyesre nevetni magamat, míg a két bíró csak a tarkójukat vakarva néznek egymásra kurva értelmesen.

- Jó, kezdjük el inkább szerintem – szólal meg végül RM, majd gyorsan ismerteti a szabályokat. Előre indul, ahogy szokott, míg én a kocsimba ülök.

Tekintetemet Wangra szegezem, várom, hogy intsen, mikor indulhatunk. Ujjaimba fájdalom nyilal, csak most veszem észre, hogy indokolatlanul görcsösen kapaszkodom a kormányba. Veszek egy mély levegőt, beindítom az autót, majd oldalra pillantok a matt fekete BMW-re. Eddig nem láttam a zöld ledeket, biztos vagyok benne, hogy legutóbb még nem voltak rajta vagy csak nem kapcsolta fel. Én sem mindig használom a saját csillogós arany fényszóróimat. Elkövetem azt a hibát, hogy a vezető felőli ülésre pillantok. V olyan lazán ül a kormány mögött, mintha valami random autósmoziban ülne. Mintha csak megérezné, hogy nézem, rám vezeti mandulaszemeit, és megint úgy pillant rám, mintha valami kamera lennék a Vouge fotózásán. Nem kéne őt bámulnom, el kéne szakítanom a tekintetemet tőle, de nem tudom. Miért nem?

Heves pulzusom tovább emelkedik, ahogy hüvelykujját lassan ajkaihoz emeli, majd végignyal rajta. Ezután végigsimít vele alsó ajkán, majd visszateszi kezét a kormányra. Még a számat is enyhén elnyitom, annyira nem tudom hova tenni ezt a jelenetet. A következő sokkhatás akkor kap el, amikor pimasz mosolyra húzza ajkait, majd teli gázzal elindul.
Mi van?!

Mire kettőt pislogok már csak a BMW seggét látom, na meg Wang értetlen arckifejezését, ahogy mutogat, hogy menjek már. Elkáromkodom magamat, ahogy kiengedem a kéziféket és a gázra taposok.

Na megállj csak Taehyung! Úgy is elkaplak!

*Ízletes tojáspuding, általában reggelihez eszik Koreában.