Jimin pov

Három napba telt, mire rendbe raktuk a bátyám kocsiját. Igaz, hogy ez idő alatt vért izzadtunk, engem a szokásosnál is jobban megevett a stressz, vagy harmincszor jelentettem ki, hogy elköltözöm és megszakítok minden kapcsolatot Jinnel, de a végeredményért megérte. Az RS5-ös úgy nézett ki, mintha csak most gurították volna ki a szalonból, és bár a bátyám kurva boldog volt, nem volt vele egyszerű ez a pár nap. Depibe burkolózott, nem állt szóba sem velem, sem Yoongival, max ránk förmedt, hogy hagyjuk békén. A legjobb az volt, amikor szó nélkül bejött a szobámba, felkapta a Posrchém kulcsait, és eltűnt egy jó fél napra a kocsimmal együtt. Azt hittem, hogy letépem a hajam, főleg, hogy még a telefonját is kikapcsolta. Végül Yoongi vitt be Vincenzóhoz, hogy kezdjünk valamit az Audival, amit JK versenye után elvontattunk. Vinnie egyébként nagyon jó fej volt, már félálomban alukált, amikor felhívtuk Yoongival, mivel Jin beszámíthatatlan állapotban volt. Még egy sötét autófóliát is hozott, hogy ne lássa az egész város, ami történt, bár mindegy volt, mert már másnap híre ment az egésznek. Az pedig, hogy a bátyám bezárkózott, nem segített a dolgon.

Másnap reggel hétre már a műhelyben voltam Vinnie-nél, hogy egyáltalán utána nézzünk a javításnak. Jin hallani sem akart arról, hogy neki essünk a kocsinak egy jó fajta polírozógéppel, meg egy tégelynyi wax-szal.

- Szöulba megyünk – jelentette ki kérdés nélkül.

Beletelt két telefonhívásba, na meg közel hat órába, de kora délutánra valóban a fővárosba értünk. Vincenzo ment elől a kis Hyundai Starex-ével, amiből még indulás előtt kiszedtük az üléseket, szerintem mondanom sem kell, hogy mekkora móka volt még azzal is baszódni. Mellette Jin ült, aki gondolom nem szólt többet a kedvenc autószerelőjéhez, mint hozzánk. Mi Yoongival követtük őket a Nissannal, ami szintén nem volt egy leányálom. Az utolsó beszélgetésünk elég szarul végződött, és akkor még rájött az egész hangulatunkra ez a plusz feszkó.

- Szerinted ki lehetett? – kérdeztem halkan a fekete hajú felé fordulva. Macskaszemei álmosan meredtek az útra, nem segített rajta a kora reggeli két kávé sem. Sötét tincseit a füle mögé tűrte, a reggeli napfény még a szélvédőn át is megcsillant az apró karikákon a cimpájában.

- Nem tudom. Mire én odaértem, már megtörtént a baj. Elképzelni sem tudtam, hogy Jin miért őrjöng – felelte rekedten rám sem pillantva.

- Otthonról jöttél?

- Nem.

- Akkor?

- Hagyjuk, Jimin.

Nem firtattam tovább a dolgot, helyette tekintetem a nyakára siklott, pontosabban arra a szívásfoltjára, ami előző nap reggel még nem volt ott. A fekete tincsek valamelyest takarták, de még így is átütött rajtuk a tarka nyom. Rosszul éreztem magamat, ha arra gondoltam, hogy Yoongi valaki mással is volt, pedig nem kellett volna. Nyitott kapcsolatban voltunk, mindenki azt csinált, amit akart, mégis keserű ízt éreztem a számban, ha elképzeltem, hogy ő és még valaki...

Amikor megérkeztünk Dél-Korea egyetlen Audi gyárához, már vártak minket. Jinnek meg volt még a pasas száma, akitől anno a kocsiját vette, és legnagyobb mákunkra az illető még mindig ott dolgozott.

Illedelmesen bemutatkoztunk az érkezésünkkor, az ötvenes őszülő férfi azonban magasról leszart minket, helyette majdnem sírva fakadt, ahogy meglátta Yoongi 2002-es Nissanját. Itt következett egy tíz perces ájuldozás a pasas részéről, csinált vagy húsz képet a GT-R-ről, ódákat zengett Yoongiról, amiért ilyen szépen karbantartja, akkor Vinnie megjegyezte, hogy ez igazából az ő érdeme, aztán Jin kapott egy kisebb hisztirohamot, hogy most már igazán a lényegre térhetnénk.

Eltartott vagy egy óráig is, mire megkaptuk az új első és hátsó ajtót, amit aztán a műhelyben vagy fél napig szereltünk fel.

- Pont pár napja bontottunk szét egy teljesen új RS5-öst – mondta a férfi mosolyogva. – Nagy szerencséd van, fiam. - Nos, Jin sok mindennek nézett ki, de szerencsésnek aligha. – De a fóliázást nektek kell megoldanotok. Ilyen ronda metálpinket nem tudom, hol fogtok találni.

- Azt majd én intézem – vágott közbe Vincenzo, mielőtt a bátyám újabb dührohamba tört volna ki.

Este volt már, mire visszaértünk Namhae-ba, és bár Jin folyamatosan zsizsgett, nem volt erőnk arra, hogy neki álljunk szerelgetni. Egy gyors zuhany után rögtön beájultam az ágyba, a következő napon pedig arra keltem, hogy a bátyám lenyúlta a kocsimat. Itt volt az, hogy Yoongi vitt be a műhelybe, és bár ő maga nem egy hatalmas autóguru, azért igyekezett ott segíteni, ahol tudott, még ha az kimerült annyiban, hogy kávét és pizzát hozott.

Azt hittem kiesz a gyász, mire leszedtük azokat a kibaszott ajtókat. Alig fértem hozzá a kurva zsanérokhoz, hát még, amikor azokat el kellett távolítani a szemközti zárszerkezetről, amik a karosszériához tartották az ajtókat... tényleg beborított a fekete gyász. Mindeközben a bátyám továbbra is ignorált minket, Yoonginak sem vette fel a telefont, végül kaptunk egy üzenetet Namjoontól, hogy nála van, és ne aggódjunk. Kösz baszdmeg, a Porschém is biztosan faszán érezte magát.

Amikor már azt hittem, hogy a nehezén túl vagyunk, akkor jött csak az igazi móka: az új ajtók felszerelése. Nos, ha addig nem szidtam eléggé Jint, akkor aztán minden is kijött a számon. Négyen estünk neki a dolognak, még Papa és Yoongi is részt vett a hadműveletben, és azt kell mondjam, hogy ők sem éppen a legkedvesebb szavakat használták egy mondatban a bátyám nevével.

Ránk sötétedett, mire tökéletesen felraktuk az új ajtókat, és leellenőriztük, hogy rendesen illeszkednek-e a zsanérok, elegendő-e az ajtótömítés a keretben, és menet közben nem jön be a hideg, a meleg, a szélzaj, jehova tanúi, meg Sirius Black dementorokkal karöltve a buckalakók hátán. Egy szó, mint száz, ki volt az összes faszom estére.

Harmadnapra maradt a fóliázás, ami már gyerekjátéknak tűnt. Nevetségesen nézett ki az Audi, ahogy ott pompázott a szokásos metálpink színeiben, míg bal oldalt az ajtókon a gyári ezüst szín fénylett.

- Jin délután érkezik – mondta Yoongi, aki továbbra is próbálta kivenni a részét a munkából. Vagyis még több kávét és pizzát hozott, miközben igyekezett nem útban lenni. A nyakáról már múltak a szívásfoltok, és bár tudtam, hogy nem maradt ki éjszakára az elmúlt napokban, mégis megnyugtatott a látvány, ahogy a tarka nyomok fakulni kezdtek.

- Szuper, majd megköszönöm neki, hogy az éjszaka közepén volt kedves visszahozni a szájbatekert kocsimat, amit mindenféle kérdés nélkül csak úgy eltulajdonított – sziszegtem, miközben egy puha körkefével átmostam az újonnan felszerelt ajtókat. Nagyon fontos, hogy fóliázás előtt még csak egy por szem se legyen a kívánt felületen.

- Ez az egész nagyon megviselte...

- És ezért nem képes ide dugni a képét? – pattantam fel guggoló pozíciómból. – Az istenit neki, tegnap vért izzadtunk, mire átcseréltük a kurva ajtókat, és annyit nem mondott, hogy basszam szájba magam! Szétrobban a fejem, nem alszom három napja, a saját testvérem nem áll velem szóba, és kibaszottul aggódom érte!

Mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt, ahogy lebasztam a földre a körkefét. Vincenzo ezt a pillanatot választotta, hogy igyon egy teát Papával, de valószínűleg inkább arról volt szó, hogy szeretett volna eltűnni a föld színéről.

Yoongi a csuklómra fogott, és magához húzott. Arcomat a nyakhajlatába fúrtam, a fekete tincsek csikizni kezdték az orromat. Mélyet szippantottam jellegzetes fűszeres illatából, ahogy az ölelésébe bújtam. Reszketeg sóhaj szaladt ki a számon, miközben hirtelen ért a felismerés, hogy olyan távol érzem őt magamhoz, és ez elkeserített.

- Minden rendben lesz – pusmogta a hajamba, míg egyik kezével finoman a tarkómra simított.

- És ha nem? – pillantottam fel rá aggódva. – Mi lesz, ha újra megtörténik ez? A beleinél fogva fogom fellógatni azt, aki bántotta Jin kocsiját. Olyan harag van bennem, hogy...

- Cssshh – fogta két keze közé Yoongi az arcomat. – Nem lesz semmi baj, oké?

Nem feleltem, csak félig lehunyt szemekkel néztem a hibátlan, porcelán bőrt, és a bazsarózsaszín ajkakat. Pipiskedve Yoongi szájára hajoltam, miközben a tarkóján kunkorodó sötét tincsekbe martam. Beleszusszantott a csókunkba, még egy apró nyögést is hallatott, amikor nyelvemet átdugtam az övé mellé, hogy szenvedélyes táncba kezdhessenek. Annyira jól esett, hogy végre valami más is kitöltötte az elmémet az elmúlt napok idegőrlő órái után. Yoongi illata teljesen ellepte az orromat, miközben nyelve az enyémet masszírozta, hosszú ujjai pedig finoman cirógatták az arcélemet.

- Menjetek szobára! – kiáltotta Papa nevetve, mire ijedten szétrebbentünk, mint valami kis gyerekek, akiket azon kaptak, hogy megmutatták egymásnak, hogy mi van a lábuk között. – Gyere Vinnie, mielőtt Yoongi beledugja a csavarhúzóját Jiminie csavarjába.

- Papa! – toppantottam egyet zavaromban, de az öreg csak kuncogott.

Nos, amennyire azt gondoltam, hogy a fóliázás sima ügy lesz, annál nagyobb szopó volt. Mire rászabtuk az érzékeny anyagot az új ajtókra, méretre vágtuk, lesimítottuk, és eltávolítottuk a felesleget megint, öregedtem vagy tíz évet. És akkor még ezután jött a dombornyomok eltűntetése, de azt Vinnie gyorsan megoldotta egy hőlégfúvó segítségével, amihez már egyszerűen nem volt kapacitásom.

- Így ni! – vette szemügyre az Audit Vinnie, ami olyan gyönyörűen pompázott, mintha tényleg a kifutóról szedték volna le. – Majd elmondom én is Jinnek, ha ideért, de nem árt, ha ti is tudjátok, hogy negyvennyolc óráig tilos lemosni. Az volna a legjobb, ha beraknátok erre a két napra a garázsba, hogy biztosan ne érje semmi károsodás az új fóliát.

Bólintottam, természetesen tisztában voltam ezzel az információval, de már semmi erőm nem volt beleállni ebbe a beszélgetésbe. Hátra mentünk Papa fészerébe, hogy lerakjuk végre a sejhajunkat, és együnk valamit. Kimerülten Yoongi vállára döntöttem a fejemet, miközben ő kávéval és egy szelet sonkás pizzával kínált, de elutasítottam. Nyűgös voltam, kibaszott fáradt, és továbbra sem múlt a fejfájásom, arról nem is beszélve, hogy minden végtagom sajgott az izomláztól.

Már majdnem bebólintottam, amikor erős motorhang csapta meg a fülemet. Úgy pattantam fel, mintha bombáznának, egy pillanatra még össze is rázkódtam. Legnagyobb meglepetésemre Namjoon S1000-ese gurult be, de ami még sokkolóbb volt számomra, hogy a bátyám ott ült mögötte. Jin lehuppant a motorról, lekapta magáról a bukósisakot, majd szó nélkül Nam mellkasához vágta.

- Ti ketten... - kezdte Vinnie, de RM közbeszólt.

- Bíróként kötelességem járművet biztosítani annak a versenyzőnek, akinek atrocitás éri az autóját. Nos, mivel jelenleg nincs felesleges kocsink, Jin pedig nem tud egy ekkora motort vezetni, így kénytelen vagyok kísérni őt mindenhová. Természetesen a felsőbb körök tudnak róla.

- Micsoda áldozat – horkantottam fel az orrom alatt.

- Tudod ám, én csak öreg vagyok, de hülye azért nem – mondta Papa cinkos mosollyal pillantva Namjoonra. – Vak sem vagyok, olvasáshoz hordom a szemüvegem.

- Hát ezt nagyon jó tudni – simított a tarkójára RM kínosan.

Jin a pavilon alá lépett, amit közvetlenül Papa fészere mellett húztunk fel anno két éve, és ahová az újonnan fóliázott Audit tettük. Letérdelt a földre, ujjbegyeivel olyan óvatosan simított a metálpink felületre, mintha az bármelyik pillanatban darabjaira hullhatna. Aztán megfordult, és egyenesen rám nézett. Határozott léptekkel indult meg felém, egy pillanatra még a szar is megállt bennem, hogy esetleg talált a csodakocsiján valami hibát, aztán már csak a hosszú karokat éreztem magam körül, ahogy szorosan magához ölelt.

- Köszönöm – suttogta remegő hangon, amitől összefacsarodott a szívem. Kurva élet, hogy megnyúzom azt, aki hozzáért az Audijához, és megsértette azzal az undorító szóval. – Ne haragudj, hogy olyan elviselhetetlen voltam, és hogy elvittem a Porschét, csak annyira... - Jin nem folytatta tovább, éreztem, ahogy reszketeg levegő hagyja el a tüdejét. Sűrű pislogásba kezdtem, majd testvériesen megtapogattam a széles hátát.

- Na, jóvanmá, elég lesz, kurva ciki, hogy nyilvános helyen ölelgetsz, a végén még azt hiszik, hogy tényleg közünk van egymáshoz, és anyáék nem csak örökbe fogadtak téged.

Mindenki nevetni kezdett, bátyám is kuncogott, ahogy elhúzódva gyorsan megtörölte a szemeit. Kezébe adtam az Audi kulcsait, majd Vinnie vette át a helyemet a hegyi beszédével, hogy hogyan vigyázzon az új fóliára, aztán eltűntek, hogy rendezzék az anyagiakat.

- Nos, azt hiszem már nincs itt dolgom – mondta Namjoon, majd hátra túrva barna tincseit a fejére húzta a bukósisakját. Intettünk neki, mielőtt beindította a motort, ő pedig viszonozva a gesztust távozott.

- Megnyugodtál? – bökött oldalba Yoongi, mire mosolyogva bólintottam egyet.

- Hulla vagyok, és megígértem Vinnie-nek, hogy holnap is itt kezdem a napot, mivel kurvára megcsúsztak a többi munkájukkal Jin miatt.

- Nem irigyellek. Mondjuk én is beígértem Halsey-nek, hogy stúdiózunk egyet, szerintem vagy négyig simán bent leszek.

- Ja, én is annyival számolok a holnapot illetően – húztam el a számat, majd Yoongira pillantva felvidult az arcom. – Héj, nem megyünk el utána valahova?

- Mármint mi? – pislogott rám nagy szemekkel.

- Persze – vontam meg a vállam. – Elvégre attól még egy pár vagyunk, hogy nyitott kapcsolatban vagyunk. És hát... gondoltam csinálhatnánk valamit. Sőt... ha ma otthon maradsz, akkor aludhatnál velem...

Yoongi szélesen elmosolyodott, majd a csuklómra fogva újra magához húzott egy hosszú szájrapuszira. Így történt, hogy jó idő után újra együtt aludtunk. Nem feküdtünk le, egyikünk sem próbálkozott a másiknál, pár csókot váltottunk csak, majd hátat fordítottam, és hagytam, hogy Yoongi kis kiflivé változtasson.

- Na mi van, Jiminie, készen vagy? – szakít ki a gondolataim közül Papa, mire érdeklődve rápillantok. - Egy ideje már nem hallom a zajt – bök a kezemben lévő polírozóra.

- Ne haragudj, Papa – masszírozom meg az orrnyergem, majd újra szemügyre veszem az előttem álló Toyota GR86-os hátulján lévő horzsolást. – Csak elkalandoztam az elmúlt napokat illetően.

- Hm, azt mondjuk meghiszem – biccent egyet az öreg, majd cigarettára gyújt. – Az biztos, hogy sűrű volt. Mit csinálsz ma munka után?

- Yoongival randizom – felelem, miközben halvány mosoly szökik az arcomra a gondolattól. – Reggel elvittem a stúdióba, négyre érte kell menjek, addig végzünk, ugye?

- Persze – legyint egyet Papa. – Úgy fél óra múlva jön egy fura fazon, ledes fényszórókat akar az alvázra. Tán még ismered is, az egyik északi az, amelyiknek BMW M4-ese van.

A polírozó megáll a kezemben, ahogy a szívem is kihagy egy ütemet erre a mondatra. Nagy szemekkel pillantok Papára, miközben a gyomrom görcsölni kezd.

- V?

- Igen, ő az. Tegnap késő este volt itt, miután elmentetek. Azonnal kellettek neki a ledek, de Vinnie mondta, hogy ma reggelnél előbb nem tudja beszerezni. Na mindegy, ha kicserélted neki, felőlem utána mehetsz.

Az órámra pillantok, alig múlt két óra, ha minden jól megy, akkor legkésőbb fél négyre simán végzek. Boldognak kéne lennem, hogy bőven odaérek Yoongiért, helyette gombóc nő a torkomba, és a szívem majd kiszakad a helyéről, ha arra gondolok, hogy Taehyung idejön. Az elmúlt három nap órái kínkeservesen teltek, azonban ez a fél óra úgy elrohan, mintha valaki előre tekerte volna az időt. A gyomrom megremeg, ahogy meghallom a jellegzetes TwinPower Turbo benzinmotor hangját. Lerakom a polírozógépet, kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, elképesztően fáj mindenem az elmúlt napok után. Veszekszem magammal egy sort, jó talán kettőt is, végül előre mászok, ahol Papa már türelmetlenül topog.

Taehyung kiszáll a kocsijából, tekintete összeakad az enyémmel, de semmi meglepettség nem csillan benne. Mintha teljesen természetes lenne számára, hogy itt vagyok. Én már nem vagyok ennyire nyugodt, akaratlanul is az alsó ajkamba harapok, ahogy végigmérem őt a szűk fehér pólójában, és a passzos farmerjében, ami úgy tapad elől a csomagjára, mint az én ajkaim bő egy hete.

- Szervusz, fiam – köszönti Papa, majd felém fordul. – Az unokámnak el kellett mennie Suncheonba egy váratlan ügy miatt. De itt a kis pótunokám – szorongatja meg a vállamat az öreg, - kiváló szakember, majd ő felrakja a csiricsáré ledjeidet.

- Az éles fény elűzi a nyesteket, és nem kell attól aggódnom, hogy tanyát vernek a motorháztetőmben, elrágják a fékvezetéket meg ketté harapják az A oszlopom – darálja le Taehyung, mire felhorkantok.

- Na igen, a nyestek igazi kis bundába rakott elektronikus szakértők. Nagy specialisták, ha vezetékekről van szó, arról nem is beszélve, hogy 5.2 alatt futja a százat az apróléptű kis köcsögje a tacskótestével.

- Miért nem raksz nyestfogó szőnyeget a kocsid alá? Vagy használsz nyestriasztót? Vannak már ilyen ultrahangos modern csodák – mondja Papa, miközben a zsebébe nyúl egy töltött cigarettáért, és egy doboz gyufáért.

- A riasztók annyit érnek, mint halottnak a csók, a szőnyeg pedig embertelen. Maga hogy érezné magát, ha acélból szőtt szúrós, kellemetlen felületen kéne sétálgatnia?

Papa a fejét vakarja, látszik rajta, hogy nem igazán tudja hova tenni Taehyung... sajátosságait.

- Hát, de ha egyszer távol szeretnéd őket tartani...

- Ezért csináltatok alvázfényeket, mi nem érthető? – tárja szét a karjait Tae.

Papára pillantok, finoman a vállára teszem a kezem, majd közlöm vele, hogy innentől átveszem a kedves ügyfelet.

- Na jól van, Jiminie. A ledszalagok Vinnie-nél vannak, van kulcsod, ugye?

Bólintok egyet, majd megkérem Taehyungot, hogy álljon a telep hátsó részére, ahol kényelmesebben elférünk. Belépek Vincenzo irodájába, ami egy átalakított konténer, felkapom a ledszalagokat az íróasztalról, majd hátramegyek, hogy mielőbb szabadulhassak. Taehyung a kocsijának oldalt támaszkodik, éppen egy nyalókát csomagol ki, majd rám pillantva a szájába teszi azt. Kiráz a hideg, ahogy eszembe jut az első versenyünk, és az, amikor először kikezdett velem. Az ajkaim bizseregni kezdenek, szinte érzem az eprescukorkás ízt...

- Szerinted mennyi idő, amíg felpattintod a fényeket? – kérdezi mély hangján.

- Igyekszem gyors lenni, ma szeretnék hamar végezni.

- Csak nem dolgod van?

- Yoongival találkozom.

Taehyung felhorkant, arcára gúnyos mosoly telepszik. Szív egyet a szájában lévő nyalókán, majd kicuppantja ajkai közül, és egyenesen felém nyújtja.

- Kérsz?

- Nem – nyelek egyet hangosan. – Dolgoznom kell, Tae. Papa a leghátsó fészerben van, szólj neki, hogy én küldtelek hozzá, hogy aláírd a papírokat, meg rendezzétek az anyagiakat.

- Miért? Tán zavar a jelenlétem? – lép hozzám közelebb. Tekintetem nem tudom elszakítani a szájában mozgó édességről, amitől akaratlanul is buja gondolataim támadnak. Az órám csipogni kezd, jelzi, hogy tíz perc múlva három óra lesz, vagyis kurva gyorsan neki kell látnom az alvázfényeknek, hogy odaérjek Yoongiért.

Elfordulok Taehyungtól, a telefonomért nyúlok, hogy írjak neki üzenetet miszerint van rá esély, hogy kések, de hiába nyomkodom, Samsungom sötét képernyővel bámul rám vissza, amibe tökéletesen visszatükröződik a bamba fejem.

- Vacak szar – morgom magam elé, ahogy realizálom, hogy tegnap úgy kidőltem Yoongi karjaiba, hogy elfelejtettem töltőre tenni a mobilom. Úristen, hogy lehetek ennyire készen, hogy észre sem vettem, hogy egész nap pár százalékon volt az akksim? Kelleni fog egy kávé, ha kiszabadulok innen...

- Minden rendben? – szólít meg Tae közvetlenül a fülembe intézve a szavait. Arrébb ugrok, mint akire forró viaszt csepegtettek, majd sziszegve közlöm, hogy keresse meg az öreget, és hagyjon engem békén a faszomba, ha szeretne magának nyestellenző fényeket.

Hozok egy emelőt, kellő magasságba rakom a BMW hátulját, majd egy gurulós falapra fekszem, hogy közvetlenül ne érintkezzen a hátam a retkes földdel. Szitkozódom kissé, amíg kibontom a csomagot, és előszedem az átlátszó kis rögzítőelemeket meg a zsugorcsövet. Feljebb tolom magamat egészen a kocsi első kerekéig, majd az alváz elejéhez érve, elkezdem felrakni a ledszalagokat. Egészen elmókolok magamnak, néha fészkelődöm kissé a kényelmetlen falapon, csak egyszer-egyszer hagyja el egy kurva anyád a számat, amikor éppen elmozdul a szalag, vagy nem úgy marad, ahogy azt én akarom. Jócskán leizzadok, mire a végéhez érek, de mielőtt kimásznék a BMW alól, visszagurulok az elejére, és a biztonság kedvéért gyorskötözővel is odarögzítem a fényeket. Az utolsó pontnál vagyok, éppen csak a fejem van a kocsi alatt, amikor valaki rálép a falapra, amin fekszem, és kihúz az alváz alól.

- Te lassabb vagy, mint Mr. Csiga reggelente, amikor még álmos – mondja Tae unott fejjel. – Ha ezt tudom, inkább megvártam volna JK-t, hogy csinálja meg.

- Talán ezt kellett volna tenned, mindketten jobban jártunk volna – dünnyögöm, miközben két lábra tápászkodom.

- Csak holnapután ért volna rá, én pedig nem vagyok túl türelmes.

- Na nem mondod? – nézek rá kamu hitetlenkedve, ahogy leporolom a nadrágomat. Az órámra pillantok, nem sokkal múlt fél négy, ha sietek, akkor csak pár percet csúszok. – Élmény volt, de most mennem kell – közlöm, azonban mielőtt sarkon fordulva elmenekülhetnék, Taehyung határozottan a csuklómra mar.

- És a távirányító?

- Milyen távirányító?!

- Hát a ledekhez. Mégis mit gondoltál, majd telepátiával fogom a fényeket irányítani?

- Amilyen hóbortos vagy, tőled az is kitelik!

Taehyung szép arcán ideges grimasz fut át, szorítása a csuklómon erősebb lesz, ahogy közelebb ránt magához. Másik kezével a tarkómra fog, hüvelykujjával éppen eléri a szám szélét, ahogy arcomra simít vele.

- Ma már sokadjára szólsz hozzám olyan hangsúllyal, ami kifejezetten nem kedvemre való. Talán jómodorra kéne tanítsalak, nem gondolod? – pusmogja közénk olyan dominanciával, hogy feszíteni kezd az ágyékom. – Vagy csak ennyire hiányzik már a cicafiúkád? Rohannál már hozzá, igaz?

- Taeh...

- Miért nem mondod ki a nyilvánvalót? Teljesen egyértelmű, hogy epekedsz minden érintésemért.

Lehunyom a szemeimet, próbálom eloszlatni az elmémre zúduló sűrű ködöt. Yoongiért kell mennem, Yoongiért kell mennem...

- Hozom a távirányítót – lépek végül hátrább, majd Vincenzo irodája felé veszek sietős lépteket.

Becsapom magam mögött az ajtót, majd megtorpanok az íróasztal előtt és megtámaszkodom rajta. Próbálom rendezni a légzésemet, miközben szívem szerint ordítani tudnék. Le kell magamat nyugtatnom, nincs ez rendben, hogy minden alkalommal szívritmuszavart kapok, ha Taehyung hozzám szól. Próbálok Yoongira gondolni, és arra, hogy mit fogunk csinálni. Vacsorázni biztosan elviszem valamelyik kedvenc helyére, aztán még nem tudom. A tengerpartra tuti nem megyünk, tudom, hogy mennyire irtózik a nyílt víztől. Egyszer kértem meg, hogy jöjjön be velem a tengerbe, de azt mondta, nem létezik olyan személy a földön, aki erre rá tudná venni.

- Tudod, elég csábító az, ahogy az asztalnak támaszkodva éppen felém pucsítasz – hallom meg magam mögül a dörmögő, mély hangot, amitől kis híján kiugrik a szívem.

- Aish, a szívfaszt hozod rám! – förmedek rá a mellkasomhoz kapva. Komolyan, mintha magával a sátánnal lenne dolgom.

- Szenzációs, hogy alapállásba üvöltesz, ha kell, ha nem – mormogja maga elé, majd ellökve magát az ajtótól lassú léptekkel felém közeledik. Két kezével megfogja az íróasztal két sarkát, ezzel teljesen beszorítva maga és a bútordarab közé. – A nyögéseidet sokkal jobban kedvelem, Kis barack.

- Taeh – kapok levegő után, ahogy megérzem az orrát az enyémnek nyomódni. Ajkain át a kiszűrődő forró levegő bizsergeti a számat, ujjaimmal elfehéredve szorítom az asztallapját. Próbálom felidézni a múlt éjszakát Yoongival, ahogy összebújva feküdtünk, de nem látok mást, csak Taehyung sötét szembogarát, ami a lelkemig hatol, miközben minden érzékszervemet elárasztja a jellegzetes mentás illata.

Előre lendülök, éppen csak egy kicsit kell megmozdulnom, hogy ajkaink végre összeérjenek. Tae felmorran, míg én a csókunkba nyögök, ahogy két keze a fenekembe markol. Az asztal szélére ültet, nyelvét rögtön a torkomig tolja, míg lábamat a dereka köré kulcsolom. Egyik kezemmel a világos fürtök közé túrok a tarkójánál, míg másikkal a pólóját ráncigálom. Többre vágyom, egyszerűen nem elég belőle.

Elválik tőlem egy pillanatra, ahogy elhajítja a pólóját, majd a nyakamba csókol. Forró, bizsergető nyomokat hagy egészen a fülemig, majd finoman megtépázza a cimpámat is.

- Mondd csak, Jiminah, mégis hogyan van ez? – duruzsolja selymes hangján. – Miért van az, hogy amint meglátjuk egymást, nem bírunk magunkkal? Komolyan, mint két mágnes... - Nem tudok neki válaszolni, pedig tökéletesen egyetértek vele. Egyikünk sem tud uralkodni a másik társaságában...

Mire a következő pillanatban feleszmélek, már nincs rajtam póló, helyette Tae nyálas csókjai lepik el a felsőtestemet. Az öklömbe kell harapnom, hogy ne nyögjek fel hangosan, amikor gatyán keresztül rásimít a merevedésemre, hát még amikor be is nyúl alá.

- Kapsz valamit, amit eddig nem, amiért ilyen szép alvázfényeket szereltél fel nekem – mormogja a hasamnak, majd alsóval együtt bokáig tolja a nadrágomat.

Nagyokat pislogok, ahogy realizálom, hogy Taehyung mire készül. Elém térdel, kissé előrébb húz a fenekemnél fogja, majd a kezébe veszi farkamat, és végignyal a teljes hosszomon. Na, ha eddig azt hittem, hogy kiesik az agyam a helyéről, most aztán garantált, hogy falnak megyek a látványtól. A világ legvonzóbb férfija a lábaim között térdel, szájába a farkammal, miközben úgy néz rám, hogy már csak attól el tudnék élvezni.

- Haahh! – szalad ki egy éles nyögés a számon, ahogy megszívja a makkomat.

Nem tetszően nyüszítek fel, amikor abbahagyja ezt a szimpatikus tevékenységet, de az egész csak egy pillanatig tart, amíg benyálazza két ujját, hogy máshol is tudjon kényeztetni. Fennakadt szemekkel élvezkedem, hát még amikor egyszerre masszírozza a prosztatámat és vesz teljesen torokra. A világos tincsek közé marok, lábaim remegni kezdenek, érzem, hogy nagyon-nagyon közel vagyok.

- Mi-mith cshinálsz? – nyitom ki szemeimet, ahogy eltűnnek az ujjak a fenekemből, Tae dolgos szájával és az eufórikus érzéssel együtt.

Taehyung rám pillant, megtörli a szája szélét, majd a nadrágjába nyúl. Meglepődöm, ahogy hirtelen az ajkaim közé dugja a hüvelyk és a mutatóujját, amin bőséggel érződik sós előnedve.

- Érzed, hogy mennyire akarlak? – dörmögi, miközben a meztelen combomnak tolja kőkemény csomagját, hogy még inkább hitelt adjon a szavainak. – Nem élvezhetsz el, csak a farkamtól.

Megrándul a péniszem ettől a mondattól, olyan erőszakosan tépem szét a gatyájába bújtatott övet, mint kisgyerek a karácsonyi ajándékot. Alsójával együtt fogok a nadrágja korcájára, és tolom le, amennyire csak lehetséges.

Taehyung bőséges nyálat ken a résemre és farkára egyaránt, míg én kissé hátradőlök az asztallapon, és a felkarjára fogok. Nagyon nehezen állom meg, hogy ne sikítsak fel, ahogy egy mozdulattal belém vágja magát, hát még, amikor makkjával masszírozni kezdi a prosztatámat. Felém támaszkodik, egyik kezével a lapockám alá nyúl, hogy magához húzzon egy nyelvtáncra, miközben kíméletlenül döfköd alulról. Nem is igazán csókolózunk, inkább csak próbáljuk elnyelni a hangokat, amik előtörnek belőlünk.

Az asztal alattunk hátrább mozdul, ahogy Tae egyre hevesebb lesz. Alig bírok ellent tartani neki, lábaimba édes zsibbadás költözik, ahogy még jobban a dereka köré fonom magamat. Két kezemmel az arcára simítok, ajkaimat eltátom, ahogy tekintetét az enyémbe fúrja. Nem tudok tőle elszakadni, nem is akarok igazán, mert vele minden annyira... más.

Tornádóként seper végig a gerincemen a bizsergető érzés, hátam ívbe feszül, sikolyomat Taehyung nagy tenyere tompítja, amit az ajkaimra szorít, amíg le nem cseng az orgazmusom. Szinte azonnal követ az eufórikus állapotba, lehajtott fejjel a vállamba harap, miközben fújtatva az oldalamba mar. Leengedem a lábaimat, ha eddig nem bolondultam volna meg az izomláz miatti fájdalmammal, akkor most aztán téphetem a hajam. Leszarom, kibaszottul megérte minden pillanata.

Felszisszenek, ahogy Taehyung kihúzódik belőlem, közben áldom a mindenséget, amiért Yoongi a farzsebembe nyomott egy csomag zsebkendőt reggel, és meg tudom törölni magamat. Úgy meredek meg hirtelen, mint akibe villám hasított. Yoongi! Az órámra pillantok, fél órával múlt négy óra, már rég ott kéne legyek érte!

- Na, íróasztal pipa, legközelebb csinálhatnánk egy bekapcsolt mosógépen is – zökkent ki Taehyung hangja, ahogy felém hajol, és csókot nyom a számra.

- Mennem kell, kurvára el vagyok késve! – húzódok hátrébb, majd magamra rángatom a nadrágomat. Beletúrok az izzadt, sötét tincseimbe, ha Yoongi meglát így...

- Haláli fazon vagy te – csap a fenekemre Tae, majd mögém nyúl, hogy elvegye a ledizzók távirányítóját. – Köszönöm a fényeket, remélem jattot nem vársz egy ilyen menet után – kacsint rám, majd sarkon fordulva magamra hagyja döbbent valómat.

Felpofozom magamat, hogy észhez térjek, el sem köszönök Papától, egyszerűen csak sprintelek a Porschémig, hogy mihamarabb a stúdióhoz érjek. Mintha a kibaszott univerzum összeesküdött volna ellenem, minden kurva piros lámpát kifogok, és a forgalom sem halad a délutáni dugó miatt. Percenként pillantok a műszerfalam órájára, majd szétbasz az ideg, úgy érzem, hogy sosem érek oda. Negyed hat lesz, mikor kiszállok a kocsimból, egyenesen a bejárathoz futok, miközben folyamatosan kapkodom a fejem, hátha meglátom Yoongit. Édes faszom, hogy lehetek ekkora nyomorult pancser? Miért nem tudok nemet mondani Tae-nek, és miért csinálom ezt Yoongival?

- Min Yoongit keresem, a negyediken bérel stúdiót – lépek oda a recepcióspulthoz.

- És mégis milyen ügyben? – sandít rám rosszallóan az ötvenes férfi. – Tudja, ide nem szaladhat be csak úgy, ez nem egy játékterem, itt szabályok vannak!

- Dugja fel magának az összeset! – kiáltom türelmetlenül, majd a lifthez lépek, de mielőtt megnyomnám a hívó gombot, csontos ujjak tekerednek a karomra.

- Mint mondtam, ide nem jöhet be csak úgy! Van egyáltalán belépőkártyája? – szorongat meg a lajhárképű recepciós, nekem pedig a maradék agyvizem is felfő a gecibe.

- Jimin? – hallok meg egy vékony, ismerős hangot. Oldalra fordulva Halsey-vel találom magamat szemben, aki látszólag jobban megvan döbbenve az elé tárult jeleneten, mint saját magam. – Elengedheti, velem van, nincsen semmi baj.

A férfi morog még egy kicsit, megjegyzi Halsey-nek, hogy igazán megválogathatná, hogy kivel áll szóba, végül lefejti rólam a ronda ujjait, és visszamegy a pultjába. Hülye tetűfasz...

- Kösz – dörmögöm magam elé, miközben megdörzsölöm a karomat. – Yoongi veled van?

- Nincs, úgy húsz perce ment el. Várt rád egy órát – közli Halsey olyan vádlón, hogy rendesen elszégyellem magamat.

- Tudom, csak aish... közbejött valami a műhelyben...

- És nem tudtál telefonálni?!

- Lemerült a mobilom! – mutatom felé a Samsungom sötét képernyőjét. – Faszom, akkor hazamegyek, és kiengesztelem valahogy.

- Nem gondolom, hogy hazament. Egy barátjával ment el.

- Milyen barátjával? – kapok idegbaszást azonnal. – Hadd találjam ki, lófeje van, hátranyalt haja, és egy faszom sárga Lamborghinivel járkál, ugye?

- Nem, Hoseok ma nem dolgozik – forgatja meg a szemeit Halsey. – Egy szőke fiúval ment el. A kocsit nem néztem meg, talán kék volt...

Úgy hőkölök hátra, mintha pofán vágtak volna. Az agyam ezerrel kattog, lelkiszemeim előtt végigpereg Yoongi minden kedves ismerőse, de bármennyire is erőlködöm, a végére ugyanoda lyukadok ki: milyen szőke fiú?!    

Szép, hosszú résszel érkeztem nektek nyuszifülek! 
Minden csillagért és kommentért elképesztően hálás vagyok, remélem tudjátok! <3