Luhan pov:

Édes álmaimból dörgések rántanak ki. Hangos fegyerdördülések. Ahogy tudatosult bennem mit is hallok azonnal kipattantam az ágyból s farkassá változva rohantam lefelé. Ami ott fogadott az egyszerűen még a rémálmoknál is rosszabb volt. A majdnem teljes falka holtan feküdt. Amerre néztem embereket láttam. Valaki fegyverrel míg mások késsel támadtak falkatársaimra. A szoba túlvégében kiszúrtam Minie-t akit két vadász fogott közre s egy éppen leszúrni készült. Azonnal oda rohantam hozzá s leszedtem a támadóit róla. Az egyiknek sikerült egy harapással elharapnom a torkát. A másikat darabjaira téptem. Megfordultam és az egyik vadásszal néztem farkasszemet. Rám mosolygott azzal a pszihopata mosolyával s nekem rontott. Sikeresen kivédtem s azzal a lendülettel ráugrodtam a hátára s a gerincébe mélyesztve karmaimat löktem a földre. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem mozdul többé, Minie-t keztem keresni. Ott feküdt mellettem pár méterre, oda rohantam s ellenőriztem él-e még. Szerencsére vert a szíve de az oldalán és a vállán egy-egy 5 centis vágás volt ami nagyon vérzett.

-LUHAN! FOGD MEG MINSEOK-OT ÉS FUSS!-kiáltott rám apa. Felnéztem és alig akartam elhinni amit láttam. Az összes falkatásam holtan, csuron véresen feküdt körülöttük a vadászok darabokban szanaszét a földön. Édesanyám tőlem öt méterre feküdt egy tőrrel a szívében. Könnyekkel a szememben kaptam hátamra Minie-t s futottam ki a házból. Amint biztonságos területre érkeztem letettem Minie-t  és elkeztem vissza fele rohanni Apáért. Fejvesztve rohantam a ház felé, alig látva valamit könnyeimtől. 

-LUHAN, FORDULJ MEG ÉS GYERE! -futott felém apa. Egyből vissza rohantunk Minie-hez.

-Még él! Hála az égnek. Meneküljünk Luhan. -ismét hátamra kaptam Minie-t s apa után keztem futni. 

Több órán keresztül rohantunk, az erdőt magunk mögött hagyva, mikor végre egy másik, tőlünk pár száz kilóméterre lévő erdőbe érkeztünk. Egy fa tövébe lefektettem Minie-t. Vissza változva emberré ültem le mellé s kezdett el tudatosulni bennem, hogy elvesztettem a falkámat, az édesanyámat. Térdeimet felhúztam és átkaroltam, majd térdeimre hajtva fejemet keztem halkan sírni. Nem tudom elhinni ami történt. Több, mint száz éve élt ott a falka s most hirtelen minden oda lett.

-Apa, Minie túléli? -lefeküdtem Minie mellé és mellkasára hajtva fejem néztem könnyes szemekkel apára.

-Minden rendben lesz Luhan, Minseok fel fog épülni és majd megint együtt mehettek az idegeimre. -próbált nyugtatni apa s mellém feküdve karolt át mindkettőnket.

Minie nyöszörgésére lettem figyelmes. Nem tudom meddig feküdhettem ott, mert sikerült elaludnom, Minie szívverését hallgatva. Ránéztem s boldogan konstatáltam, hogy magához tért.  Leszálltam róla s segítettem felülni neki. Hirtelen rázódtam össze, mikor apa megszólalt.

 -Luhan. Valaki jön. -azonnal átváltoztunk mindketten s Minie elé álltunk, védve őt, akárki is jön.

-Apa. farkasok jönnek! -szimatoltam bele a levegőbe. S igazam is lett. Három farkas rohant felénk, egyre jobban lassítva, míg végül megálltak tőlünk pár méterre. Egy fekete bundájú, egy vöröses barna és egy gyönyörű szűrke. Megragadt szemem a szürke igéző szemein. Egyszerűen nem engedte, hogy másra nézzek. A figylmemet a középen álló fekete keltette fel. Nem tűnt megbízhatónak, egyenesen ilyesztően hatott a megjelenése, kiállása. Apa vissza változott ezért én is ember alakot öltöttem. Átváltozott s pár lépést közelebb jött.

-NE GYERE KÖZELEBB! -kiabáltam rá s még közelebb álltam testvéremhez. Nem akarom őt is elveszíteni, Anya is sok volt. Nem bírnám ki ha őt is elvennék tőlem.

-Luhan! Fékezd magad! -szólt rám apa.

-Nem akarunk titeket bántani. Mi csak segíteni akarunk. -emelte fel kezét feje mellé két oldarra. -Éreztük a farkas szagot s ahogy közelebb értünk utána már a vér szagát is. Tao vagyok. -mutatkozott be végül. A másik kettő is átváltozott s ők is bemutatkoztak.

-Baekhyun vagyok. -mondta a vörös. S bíztatóan elmosolyodott.

-Én pedig Sehun. -megint csak a szemeit tudtam nézni. Semmit nem lehetett kiolvasni belőle. Az arca is semleges volt, mintha neki mindegy lenne, hogy ide jöjjenek-e segíteni vagy sem. A hideg rázott ettől a sráctól. Egész idő alatt semlegesen nézett, hol rám, hol Apára.

-Kim Junmyeon vagyok, Falka vezér, vagyis volt falka vezér. -mutatkozott be apa s a mondat végére megtörten sóhajtott. - Ők itt a fiaim Luhan és Minseok.-intettem egyett s leültem Minie mellé. 

-Mint Tao említette, segíteni szeretnénk. Nem messze innen van a szállásunk. Az alfánk orvos, és elszeretnénk titeket vinni hozzá. - Apa hátra fordult s oda jött hozzánk, majd legugolt. 

-Fiúk, minden rendben lesz, oké? -mosolygott ránk majd felált s segített Minie-t fel állítani. Átváltoztam s apa segített Minie-nek felülni a hátamra. Apa is vissza változzott és őt követve Tao-ék is átváltoztak majd elkeztek futni egyenesen arra amerről jöttek. 

Nem sokat futottunk, körülbelül húsz percet mikor egy hatalmas és modern házhoz érkeztünk. Padlótól plafonig érő ablakok, hatalmas kert, gyönyörű terasz. A miénk ehhez képest egy "kis" faház volt, amiben pont elfértünk kényelmesen, mind a huszonketten. 

Mind vissza változtunk s Minie-t újra a hátamra kapva indultam utánuk. Apa még egyszer hátra fordult mielőtt beléptünk volna a bejárati ajtón.

-Minseok, ne aggódj fel fogsz épülni és holnap már minden rendben lesz. Ne felejtsétek: Eddig is volt valahogy, majd ezután is lesz. -mosolygott ránk és egy szoros ölelésbe vont minket.

2018.10.17.