Luhan pov:

Frissen és üdén ballagok az erdő felé... Á, kit álltatok, hulla fáradt és eszméletlen másnaposan vánszorgok. Az elmúlt napokban szinte minden estémet szórakozó helyeken töltöttem. Magamnak köszönhetően az egészet. Még most is bűntudatom van Sehun miatt. És ez zavar. Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy miért érintett meg ennyire ez az egész. Sokkal csúnyább dolgokat is műveltem már még is csak ez az egy eset érintett meg ennyire.

Fellélegeztem mikor elértem az erdő határt és erős volt bennem  az elhatározás, hogy én igen is bocsánatot fogok kérni Sehuntól. Csak azt nem tudom, hogy, hogy fogom kivitelezni. Gallyak ropogására, levelek susogására lettem fegyelmes. Pár száz méterre lehettek, biztos, hogy ketten vannak és egyenesen előttem. Gyorsultak a lépések és átalakultak futássá. 

A lépések hangja egyértelműen arra utalt, hogy farkasok. Ahhoz, hogy szag alapján azonosítsam még nem voltak elég közel, de nem is volt probléma, tekintve hogy pillanatokon belül megláttam őket magam előtt és egyből felismertem mind a kettőt. Soo és Kris állt meg előttem és ahogy tudatosult bennük, hogy én vagyok felvették emberi alakjukat. Meglepetésemre Soo egyből átölelt.

-Úr isten! Annyira örülök, hogy jól vagy. Nagyon aggódtunk miattad. - megszeppenten öleltem vissza. 

-Hol voltál eddig? -nézett rám kérdőn Yifan miután Soo elengedett. Gondolkodnom kellet azon, hogy az igazat mondjam-e vagy ne, de nem volt szívem hazudni, tekintve, hogy ők tényleg aggódtak értem.

-Bent voltam a városban. -maradtam inkább a fél igazságnál. Nem kell tudniuk, hogy minden este segg részeg voltam a bűntudat miatt.

-Ha nem akarsz róla beszélni nem muszáj. De gyere menjünk vissza a falkához, épp készülnek a bográcsozáshoz. -karolt belém Yifan. Csendben sétáltunk vissza, nem elsietve a dolgot, aminek igazán örültem, mert így volt időm mindent átgondolni. Épp csak a láthatáron voltunk mikor valaki úgy letarolt, hogy kiterültem a földön. És ezt mind a drága tesómnak köszönhetem. Szorosan öleltem magamhoz.

-Annyira örülök, hogy vissza jöttél. Féltem, hogy téged is elveszítelek, mint anyáékat. -suttogta nyakamba és megéreztem könnycseppjeit. Éreztem, hogy nekem is elindulnak a könnyeim. Belegondolni abba, hogy ennyire megijesztettem és ennyire aggódott értem csak növeli a bűntudatomat.

-Nagyon sajnálom. Többet nem fordul elő. - szorítottam még erősebben magamhoz. Óvatosan leemeltem magamról és felálltam majd felhúztam őt is.

-Örülök, hogy méltóztatsz hazatérni végre.  -karolt belém apa és megborzolta a hajam.

-Legközelebb ne tűnj el ennyi időre. Nagyon aggódtunk. -mosolygott rám és elkezdett a többiek felé tolni. Mindenki mosolygott és örült nekem. Egyedül Jongin volt az aki bűnbánó arccal és lehajtott fejjel ült. Leszedtem magamról apa karját és komótosan oda sétáltam hozzá. 

-Jongin, beszélhetnénk? 

-Igen. -felállt és elindult utánam de még mindig nem akart rám nézni. Pár méterrel arrébb megálltunk. Hiába állt szembe velem nehezen vettem rá magam, hogy bocsánatot kérjek, tekintve, hogy nem én hibáztam, mégis hibás voltam.

-Sajnálom. Nem lett volna szabad vissza feszítenem a kezed. 

-Ne kérj bocsánatot. Én provokáltalak. Sehun csak annyit mesélt el, hogy mit mondtál neki, azt nem, hogy ő mit csinált. Később elmondta, hogy mi is történt pontosan. Sajnálom, jogtalanul támadtam neked. -végre felnézett a szemeimbe és láttam, hogy mennyire sajnálja a dolgot.

-Felejtsük el az egészet szerintem. Szent a béke? -nyújtottam felé a kezemet.

-Szent a béke! -kapta el a kezem majd magához rántott és megölelt. Ebben a falkában mindenki ilyen ölelkezős?  Nevetve sétáltunk vissza a többiekhez és leírhatatlanul boldog voltam, hogy aggódtak értem. Ők nem olyanok mint a volt falkatársaim. Ők nem vetnek meg és tényleg számítok nekik. Egy bocsánat kérés letudva már csak Sehun van hátra. Kíváncsian néztem körbe, tekintetemmel keresve Sehunt de sehol sem láttam.

-Sehun hol van? -néztem rá  a többiekre kérdőn.

-Nem volt kedve kijönni hozzánk. Azóta be van zárkózva a szobájába mióta összevesztetek. -vonta meg vállát Chanyeol. Megadóan sóhajtottam és elindultam a ház felé. 

Ezt mindenféleképpen meg kell beszélnünk. Innentől egy falkába tartozunk, meg kell beszélnünk a nézeteltéréseinket. Halkan kopogtatok be hozzá és ő még halkabban válaszol. Félénken benyitok és lassan, komótosan sétálok el az asztalig, szembe fordulok Sehunnal és az asztalnak támasztom a derekam.  Karba fonom karjaim és megvárom amíg Sehun felül az ágyon és végre rám néz.

-Figyelj, innentől egy falkához tartozunk. Meg kell oldanunk a nézeteltéréseinket, nem fújhatunk egymásra örökké. Sajnálom amit mondtam, finomabban is fogalmazhattam volna. 

-Ne, nem a te hibád, teljesen jogos volt a kiakadásod. Én nem tudtam kontrollálni magam. Érthetően a tudtomra adtad, hogy nem vonzódsz a fiúkhoz, én mégis rád másztam. -láttam a szemében a szomorúságot és a fájdalmat. Nem igazán értem, ennyire fáj neki az hogy vissza utasítottam?

-Valami baj van? Nem haragszom, csak ne csinálj több ilyet. Rendben? -próbáltam megnyugtatni.

-Nem, nincs semmi baj, és megígérem nem lesz több ilyen. -hiába mosolyodott el, a fájdalom nem tűnt el a szeméből. Annyira kíváncsi vagyok arra, hogy mi járhat a fejében, de eddig sose sült el valami jól az, hogy beleolvastam valaki fejébe. Bár egy kicsi olvasás csak nem okoz galibát. Mélyen belenéztem Sehun szemébe és nem kellet sokat koncentrálnom. Sehun gondolatai eszméletlen hangosak. 

"Ennyi, ideje felfognom, hogy nem lehet az enyém. Attól mert ő bevésődött nálam, az nem azt jelenti, hogy majd a karjaimba fog ugrani. Meg van az esélye, hogy ő másba fog bevésődni. Végleg el kell engednem." Az állam a padlót súrolta és nagyon nehezen álltam meg, hogy ne kiabáljam le a haját a fejéről.  

-Sehun, minden rendben? Nagyon elgondolkodtál. -kíváncsi voltam, hogy elárulja-e nekem.

-Minden rendben, miért? 

-Olyan lehangoltnak tűnsz. 

-Lehangolt is vagyok. -vajon tényleg bevésődtem nála, vagy csak ő érzi úgy? Ahj, sok a kérdés. Várjunk, elvileg nem hazudhat nekem. 

-Eltitkolsz előlem valamit? -néztem rá kérdőn. 

-Igen.  "Ne, ne, csináld, elfogom árulni magam."

-És Miért nem akarod elmondani? 

-Mert nem szeretném, ha tudnál róla. -nézett rám megtörten. 

-Ha nem, hát nem, de gyere menjünk ki, mert a többiek azt fogják hinni, hogy megöltük egymást. -nevettem el magam. Némán bólintott és kiindult a szobából. Csendben követtem ki egészen a hangoskodó falkáig.  Meglepetten néztek Sehunra.

-Szóval igaz. hogy azóta nem jöttél ki, mióta össze vesztünk. -kezdtem el kuncogni.

-Igen, igaz. És úgy érzem jobb is volt ott. -húzta el a száját. Oda sétált Jonginékhoz és megviselten levágódott az egyik üres székre. Jót mosolyogva az egészen ballagtam oda Miniehez és Daehoz akik éppen a zöldségeket aprították. 

-Mi jó készül ezekből? Farkas éhes vagyok. -öleltem át hátulról Miniet.

-Ha elengedsz akkor leves, ha továbbra is rajtam csimpaszkodsz akkor semmi. -szedte le magáról karjaimat. 

-Hallod, nem ártana egy zuhany, bűzlesz a piától. -fogta be orrát fintorogva. Megvontam vállam majd az éppen végző Dae nyakába karoltam.

-Mikről maradtam le, amíg távol voltam? Volt akció? -húztam fel érdeklődően a szemöldököm.

-Nem sok mindenről, és nem, nem volt semmi, de egy zuhany tényleg nem ártana. Fintorgott már Dae is. Megforgattam a szemeim és elengedtem egy sóhajtást.

-Felfogtam, megyek már. -emeltem fel védekezően kezeim és elindultam a ház felé. Fél szemmel Sehunt figyeltem aki a sóhajtás óta engem nézett. Felhúztam egyik szemöldököm mikor pillantásunk találkozott. Elmosolyodott majd megrázta fejét és visszafordult Jongin felé. Még fél szemmel láttam, ahogy Jongin vállon löki sejtelmes mosollyal. Ezek szerint tudja, hogy bevésődtem Sehunnak vagy csak azt, hogy szerelmes belém és szekálni akarta. Minden-mindegy alapon megfordultam és eredeti úti célom felé vettem az irányt.

Felérve szobámba kikaptam a szekrényemből egy szürke melegítő gatyát, egy bő fehér pólót majd még leemelve egy boxert a polcról, át sétáltam a fürdőbe. Letettem a csap szélére a ruhákat, megnyitottam a zuhanyzóban a vizet és ledobáltam a ruháimat. Felemelő érzés volt állni a víz alatt és érezni a megnyugvást, a rám telepedő békét. Az érzés, hogy újra itthon vagyok leírhatatlan. Lassan húzódott mosolyra ajkam és egészen a felöltözésem végéig rajtam volt. 

Még mindig fülig érő szájjal, immáron frissen és illatosan ballagok vissza a falkához kik éppen az asztalt terítették meg. Leültem Minie mellé és fél pillanat se volt, Sehun már is ott ült a másik oldalamon. Kérdőn néztem rá de csak mosolyogva megvonta a vállát. Yixing hangja zökkentett ki gondolataimból.

-Jó étvágyat mindenkinek. -mosolygott ránk majd enni kezdett. A finom illatoknak köszönhetően, össze futott a nyál a számban és nagyot kordult a gyomrom. Habzsolva kezdtem el enni a levesem és még le se csúszott az utolsó falat már a tányéromon is volt a sült hús. Nevetésre lettem figyelmes, teli szájjal mint egy hörcsög néztem körbe és többen is rajtam nevettek vagy épp csak mosolyogtak.

-Szerintem erre szokták azt mondani, hogy farkas éhes. -jegyezte meg kuncogva Apa.   Még mindig teli szájjal kezdtem el pofákat vágni apának. Lenyeltem a falatot majd kinyújtottam a nyelvem és most már lassabban folytattam az evést. Egy halk hangnak köszönhetően abba hagytam a rágást, sőt teljesen megálltam a mozdulat közben és érdeklődve figyeltem a jobb oldalamra.

-"Így is eszméletlen aranyos, hogy habzsol." -kétség sem fér hozzá, ez a hang Sehuntól jött. Elismerem picit zavarba jöttem hisz nem minden nap mondanak nekem ilyet, vagy esetünkben gondolnak, lényegtelen. Viszont aggasztani kezdett, hogy hallom a gondolatait annak ellenére is, hogy nem akarom. Próbáltam úgy tenni mintha nem történt semmi, ezért folytattam az evést. Nem tudom, hogy tudat alatt csináltam-e vagy véletlen volt de a továbbiakban már nem hallottam a gondolatait így megnyugodtam. 

Az ebéd végeztével elpakoltunk és mindenki ment a saját dolgára. Krissék vissza mentek vadászni, Chanyeolék meg befoglalták a nappaliban a tévét.  Miniék és a vadász duó kivételével mindenki leült a tévé elé, gondoltam csatlakozom hozzájuk, jobb dolgom úgy se lenne. A kanapén még volt egy hely JongIn mellet, amelyet el is foglaltam. Körbe néztem a többieken és elárasztott a nyugalom. Mellettük tényleg érzem azt hogy a falkához tartozom. Kényelmesen hátradőltem és elkezdtem a filmre koncentrálni. Egy izgalmas horror filmet néztünk és nagyjából a közepén tarthattunk mikor jött egy ijesztő rész és többen is meg ijedtek vagy csak össze rándultak. Én még se erre reagáltam ijedten hanem hogy megint hallottam Sehun gondolatát.

-"Olyan jó lenne ha mellettem ülne és hozzám bújna mikor meg ijed én meg el játszhatom a nagy és erős védelmezőt. Jó, lehet, hogy most én is megijedtem és majdnem össze csokiztam a gatyám de erről nem kell tudnia. "-kicsit megmosolyogtatott még is inkább az ijedtség és az értetlenség volt erősebb bennem. Nem értem, miért hallom Sehun gondolatait. Eddig senkiét nem hallottam csak ha arra koncentráltam. Nagyon hamar megtanultam kezelni az erőm és kizárni mások gondolatait a fejemből, most még is olyan érzés, mintha vissza mentünk volna az időben és most kaptam volna meg az erőm. Egészen a film végéig magam elé meredtem és hiába volt vége a filmnek én még mindig csak gondolkodtam és azt se vettem észre, hogy már legalább öt perce kalimpál előttem JongIn, Sehun meg bökdösi az oldalam. Riadtan néztem rájuk.

-Minden rendben? olyan ijedt arcot vágsz. -guggolt le elém JongIn. Óvatosan oda sandítottam Sehunra ki arcán leolvasható volt az aggodalom és a kíváncsiság.

-Persze minden rendben csak fáradt vagyok. -mosolyogtam rájuk szelíden.

-"Valami nem stimmel, szerintem hazudik. Egész nap fura volt." Rémülten néztem Sehunra. Gyorsan felpattantam és  elindultam az emelt felé.

-Megyek lefekszem, jó éjszakát. -mire felfoghatták volna hogy mit mondtam már a szobám ajtaját zártam magamra. Lehet, hogy csak túl reagálom, de ilyen akkor se volt még velem. Akaratomon kívül még sose hallottam mások gondolatait. Mindig koncentrálnom kellet ha olvasni akartam valaki fejében. Lehet tényleg jobb lesz ha alszom egyet, valószínűleg a fáradtság teszi, hisz már lassan két hete nem aludtam maximum ha egy órát összesen. Komótosan sétáltam el ágyamig és ruhástul dőltem le rá. Kezeimet fejem alá húzva fordultam a fal felé és lehunytam szemeim. Két-három kínkeserves óra után végre elnyomott a nyugalmat jelentő álom. 

2020. 12. 25.