Minseok pov:

-Megjöttünk! -kiáltotta el magát Baekhyun. 

-Az isten verjen meg, Baekhyun! Hányszor mondtam, hogy nekiabálj. Mindegyikünknek jó a hallása és meghaljuk, ha bejössz. Nem kell még kiabálni is. Szétrobban tőle a fejem. -jött ki a nem tudom milyen helyiségből egy magas, sötétbőrű fiú a halántékát maszírozva. Hirtelen ránk pillantott s kiült az arcára az értetlenség.

-Tao, kik ezek és miért vannak itt? -váltott át hirtelen érdeklődővé arca. 

-Az erdőben találtunk rájuk. Az egyik megsérült ezért gondoltuk Yixing megnézhetné, hát ha tud neki segíteni. -mondta az említett. Erre a mondatra hirtelen vagy 5-en megjelentek előttünk. Lu annyira meg ijedt tőlük, hogy majd nem elejtett. Amennyi erőm engedte kapaszkodtam bele, ne, hogy elengedjen s a padlón kössek ki, egy csomó idegen előtt. Hirtelen dobott rajtam egyet s megint a hátán voltam. Elhihetitek nem volt valami kellemes ez a mozdulata s egy nagyobb fájdalmas nyögés hagyta el ajkaim. Egyből rám kapta tekintetét mindenki.

-Uram isten Minie! Ne haragudj. Nem szándékos volt. Jól vagy? -nézett rám aggódóan eggyetlen testvérem s letett a hátáról majd amint meg tudtam állni szembe fordult velem és az arcomat kezdte fürkészni. Szegény nagyon megijedhetett.

-Semmi baj Lu, csak nem esett jól. Úgy ismersz, mint aki ennyitől össze esik? Buta vagy, megint. -mosolyogtam rá s egy puszit nyomtam az arcára. Mindenki minket figyelt. Senki nem mondott semmit. Frusztláló volt a csend. Szerencsére hamar megtört, mikor egy magas ember elénk lépett. Komolyan itt mindenki magas csak én nem? Még Lu is magasabb nálam majd nem 10 cm-vel. Hihetetlen. Magamban való "morgásomat" Apa hangja zavarta meg. 

-Lay?! -nézett az előttünk állóra kikerekedett szemekkel. Az említett is hasonlóan nézett ki. Fal fehér volt. Azt hittem menten össze esik és a végén két embert kell ápolni. 

-Junmyeon? Te, hogy kerülsz ide? -szegény annyira kétségbe esetten nézett apára. Nem értettem mi folyik itt, de ahogy elnézem senki se. Mindenki tanácstalanul és kérdésekkel a szemükben néztek erre a Lay nevezetű valakire.

-Lay! El se hiszem, hogy életben vagy. Annyira örülök neked. -apa amint magához tért egyből egy szoros ölelésben részesítette.- Nagyon hiányoztál. -suttogta apa könnyekkel a szemében. Még mindig nem értettünk semmit. Kérdőn néztem Lu-ra aki csak megrántotta a vállát majd apa felé fordult.

-Apa! Ez ki? És miért ölelgeted? Nem is ez a fontos! El kell átnunk Minie-t. Már így is túl sok vért vesztett. 

-Luhan! Már megint tiszteletlen vagy! Mondtam, hogy beszélj tisztelettudóan az idősebbekkel. -szidta meg Apa Lu-t ismét. Amilyen szemtelen nem csodálom, mindig is az volt, szerintem ezen már nem lehet változtatni. Ez a Lay fickó csak kikerekedett szemekkel nézte Lu-t.

-Apa? Gyereked van?? -kérdezte Lay és tényleg azt hittem el fog ájulni.

-2 is. Luhan és Minseok. 

-Hány évesek? 

-20 évesek. Idén lesznek 21. Ikrek. - mosolyodott el Apa és megölelt minket majd belekarolt a kezembe, hogy megtartson. Lu-val még mindig értetetlenül néztünk egymásra.

-Nem tudtam, hogy vannak gyerekeid. Igaz, honnan is tudhattam volna, hisz Apa majd nem 20 éve elküldött a falkából. -mondta majd szomorúan elmosolyodott. El indult felém s bele akart karolni a másik kezembe de Lu elém ált kitárt karokkal.

-NE GYERE A KÖZELÉBE! -kiáltotta el magát s karmait kiengedve kezdett morogni és vicsorítani. 

-Luhan! Hányszor mondjam még el neked, hogy fékezd magad?! -morgott már Apa is, de Lu-t nem érdekelte és tovább bámult Lay-re.

-Lu, elég. Nem akarnak minket bántani. -mondtam majd megfogva kezét húztam magam mellé s össze kulcsoltam az ujjainkat. Tudom ez másoknak fura lehet még akkoris ha testvérek vagyunk de ezzel mindig meg tudom nyugtatni, mert így érzi, hogy mellette vagyok. Tettemre lenyugodott s rámmosolygott azzal a cuki és ártatlan mosolyával. Kár, hogy igazából nem ilyen ártatlan.

-Csak el szeretném látni a testvéredet. -mosolygott Lay majd megint megindult felém. Éreztem, Lu befeszül ezért megszorítottam kezét.  Evezetett a konyhába. Sajnos mindenki jött utánunk, ami zavart egy picit. Ránéztem Lu-ra aki egyből értette mi a problémám. Hátra fordlult s rá mordult a többiekre.

-Menjetek ki, most! 

-Lu! Finoman is meg lehet kérni őket. Légszíves menjetek ki, amíg megvizsgálnak. -mosolyogtam rájuk. Mindenki kiment, csak Lu maradt mellettem.

-Figyellek!- mordult rá Lu Lay-re, de Lay csak elmosolyodott.

-Aranyos ahogy félted. Minseok, légyszi vedd le a pólód. -lekaptam a pólóm addig Lay ide hozta az elsősegély dobozt. Lu csak karbatett kézzel ált és nézte Lay-t. Amint vissza ért egyből előkapta  fertőtlenítőt s a ködszereket. Lefertőtlenítette a sebeimet, ami nem volt valami kellemes és bekötözte a vállam majd az oldalam.

-Szerencsére nem súlyos, megmaradsz és két napon belül kutya bajod se lesz. -mosolygott rám majd a kezembe adta a pólóm. Gyorsan magamra kaptam. Éppen készültünk elhagyni a konyhát mikor az épp vállamra simított, és bíztatóan elmosolyodott. Kimentünk a nappaliba, ahol mindenki hirtelen ránk nézett.

-Minseok minden rendben?-kérdezte Apa amint meglátott minket. Rámosolyogtam és bólintottam. 

-Azt hiszem itt az ideje, hogy bemutatkozzunk. Én Zhang Yixing vagyok és én vagyok az alfa. -szólalt meg a hátam mögül Lay. Leült a kanapéra és mutatta, hogy üljünk le mi is. A kanapén már csak egy szabad hely maradt, azon kívül egy fotel volt még szabad ami a kanapéval szemben foglalt helyet. Lu segített leülni a fotelba majd ő a kanapén foglalt helyet. Velem szemben egy barna hajú fiú ült, akinek gyönyörű szemei voltak. Világos barna haja tökéletesen belőve. Éles arcvonala és macskáékra hasonlító dús, csókolni való ajkai voltak. Annyira vonzotta a tekintetemet, hogy szinte pislogni se pislogtam. A fiú rámnézett s vagy fél percig csak egymás szemébe bámultuk.

-Wu Yifan vagyok. -hallottam meg egy mély hangott. Egyből rákaptam a tekintetem. Egy nagyon magas srác volt, festett szőke hajjal. Ránéztem Lu-ra és láttam, hogy egész végig engem bámult és mindentudóan mosolygott. Sejtettem, hogy miért nézett ennyire. Látta, hogy mennyire bámulom azt a srácot és tuti, hogy még ki fog vallatni. Nem mintha nem mondtam volna el neki. Az lett volna az első, amint egyedül maradunk. Sorba bemutatkozott mindenki és az utolsó az a srác volt akit nagyon néztem. Jongdae. Még a neve is tetszik.

-Gyertek, megmutatom a szobáitokat. -mondt Lay majd felvezetett az emeletre. 

-Ez lenne a te szobád Minseok. Ez a mellete lévő pedig Luhan-é. Junmyeon, a tied az enyém és Kyungsoo-ék szobálya között van, ha megfelel. -Apa csak bólintott majd követte Lay-t. Én egyből bementem a szobába és körbenéztem. Szép szoba volt. Halvány narancs színű fal. Hatalmas francia ágy a szoba közepén. Az ágy mellett egy éjjeli szekrény volt. Az ablak alatt pedig egy asztal foglalt helyet. A falban volt egy ajtó, amit kinyitottam és egy óriási gardróbot takart. Becsuktam az ajtót és lefeküdtem az ágyra és vártam Lu-t. Hamar megérkezett és törökülésben leült mellém az ágyra majd rám nézett azzal a mindenttudó nézésével.

-Bejön neked a srác, mi?! -és bumm, egyből a közepébe, meg sem lepődök. Mindig is tiszában volt azzal, hogy meleg vagyok, hisz hamarabb rájött, mint én magam, hogy a fiúk jönnek be. Na igen, ebben is külömbözünk, (mint mindenben) ő nem meleg. 

-Nagyon. Dögös, selymes hang, gyönyörű szemek,és az ajkai, azok a dús, csókolni való ajkak és az a mosoly. Ah egyszerűen tökéletes.  Egy isten. -áradoztam megállíthatatlanul. Lu csak mosolygott és ledőld az ágyra, pontosabban rám. Átkaroltam s oldalra fordultam vele s a szemeibe nézve vártam a véleményét. Szerinte szar az izlésem fiúk terén. Eddig az összes barátomat, (azt a kemény két darabot), lehurrogta, mondván jobbat is kaphatok náluk.

-Nem rossz. Eddig ő a legszimpatikusabb. Derísd ki, hogy meleg-e és ha igen mozdulj rá. De ne úgy ahogy szoktál. Olyankor jobban égek, mint te. -jelentette ki és a végére elröhögte magát. Sose értettem, hogy mi az égő a viselkedésemben, de mikor megkérteztem tőle csak annyit mondott, hogy olyan nyámnyila vagyok. 

 Mosolyogva löktem el magamtól s felálltam az ágyról majd felhúztam őt is és kiindultam a szobából.

-Most hova mész?- loholt utánam Lu.

-Megyek, kérek valakitől ruhát, mert szeretnék elmenni fürödni és lefeküdni.

-Oh. Hallod Minie, holnap menjünk már el vásárolni, semmink sincs. Minden ott maradt a házban. Még a kedvenc bőrdzsekim is. -mondta szomorúan Lu majd benyitott Apa szobályába. 

-Apa! Tudsz valakitől kérni nekünk ruhát amiben aludhatunk? Aztán majd holnap megyünk Minie-vel vásárolni. 

-Persze, mindjárt beszélek Lay-jel. -mondta majd felált az ágyról és kikerülve minket indult le az emeletről. Gyorsan utána mentünk. Mindenki a nappaliban ült és beszélgetett. Kyungsoo Jongin ölében ült miközben Jongin átkarolta a derekát és a vállán tartotta a fejét s úgy beszélgetett Tao-val. Nem hittem, hogy együtt vannak, de meg kell hagyni aranyosak együtt, ahogy Kyungsoo néha néha végig simít Jongin kezén s aranyosan mosolyog közben. Jongdae és Baekhun éppen kártyáztak a földön ülve. Chanyeol  Sehun-nal beszélgetett közben fél szemmel folyton Baekhun-t leste. Na róluk elhinném, hogy együtt vanak. Bár a jelek szerint nem, csak nagyon közeli a kapcsolatuk, ha az ember jobban szemügyre veszi őket, inkább testvéreknek mondaná őket. Tovább mentünk  a konyhába ahol Yifan és Yixing éppen azon veszekedett, hogy kell-e a levesbe még só vagy nem. Elég vicces volt. Yixing szerint már így is sós volt, míg Yifan szerint meg sótlan. 

-Suho, jó, hogy jössz. Szerinted is sós? -nyújtja felé a kanalat. 

-Ah, ne engem kérdezz, szörnyű az ízérzékem de Minseok-nak nagyon jó, otthon is sokat főzött. -mondta majd már adta is a kezembe a kanalat. Megkostóltam de szörnyű volt. 

-Nagyon sótlan. Ráadásul teljesen íztelen.-fintorogtam amin Lu csak nevetett majd megveregette a vállam. 

-Ez az Minie, kritizálj csak, legalább ebből látszik, hogy az én öcsém vagy. 

-Há én mondtam! -figyelembe se véve a kijelentésemet, örült meg igazának Yifan, majd elkezte megsózni. Yixing csak megadóan megrázta a fejét majd Apára nézett.

-Mit szeretnétek? 

-Ruhát szeretnénk kérni amiben tudunk aludni.

-Rendben, megkérdem a fiúktól. -azzal beindult a nappaliba és elkiáltotta magát.

-Fiúk! Ki tud adni alvós cuccot Luhanéknak? 

-Én szívesen adok, bár csak Minseoknak tudok, mert Luhan magasabb nálam. -jelentkezett Jongdae majd végig nézte Lu-t. Miért nem engem?

-Luhan-nak majd adok én ha az úgy jó. -mondta Sehun majd el is indult Jongdae-val együtt. Sehun szobája volt tőlünk a legmesszebb tekintve, hogy az emeleten az ényém és Lu szobája volt az első kettő míg Sehun-é az szinte az utolsó volt. Jongdae szobája viszont közvetlen velem szemben volt így én oda mentem be. 

-Szerintem pont jók lesznek rád, hasonló a testalkatunk. -mosolygott rám majd lehajolt egy fiókhoz. Nem igazán számítottam erre a tettére de nem volt ellenemre ugyanis isteni feneke van. Feszes és kerek, pont olyan amibe szívesen belemarkolnék. Beharapott ajkakkal néztem a mozdulatait majd amint kiegyenesedett elindult a szekrény felé. Onnan megfordult majd felém sétált s a kezembe adta a ruhákat.

-Köszönöm. -mosolyogtam s elkeztem azokat a csodás ajkait bámulni. 

-Nincs mit. -felkaptam tekintetemet a szemeibe majd egy csábos mosolyt villantva vissza mentem a szobámba és elmentem a fürdőbe. Vajon, hogyan fürödjek úgy, hogy ne legyen viszes a kötés? Semmi nem jutott az eszembe. Elindultam Lu szobája felé, hát ha neki van ötlete, de nem volt a szobájában. Gondolom még Sehun-nál van így elindultam oda. Amint oda értem benéztem a szobába mivel az ajtó nyitva volt. A jelenetre nem voltam felkészülve ugyanis Lu póló nélkül állt Sehun-nal szemben és nagyon magyarázott neki. 

-Látod, ott van, és te még nem hittél nekem. -láttam magam előtt ahogy megforgatta a szemeit Lu majd megfordult és karon ragadva engem kihúzott a szobából. 

-Azért a pólódat felvehetnéd. -sandítottam rá majd behúztam a szobámba.

-Egyáltalán miért vetted le a pólód?

-Mert nem hitte el, hogy van két farkas tetoválva a mellkasomra. -puffogott karbatett kézzel majd leült az ágyra s rámnézett.

-Miért kerestél?

-Segíts kitalálni valamit, hogy hogyan fürödjek úgy, hogy ne legyen vizes a kötésem, nekem semmi ötletem. -Lu elgondolkodott majd felpattant.

-Follpak, betekerjük folpakkal. -mondta magabiztosan majd mint aki feltalálta a rák ellenszerét büszkén kihúzta magát és elindult, gondolom a konyhába follpakkért.

-Komolyan follpakkal akarsz körbetekerni? te nem vagy normális. -mondtam miközben leértünk a földszintre.

-Miért neked van más zseniális ötleted, vagy egyáltalán bármilyen másik? Nem, szerintem sincs. Külömben is mi bajod a follpakkal szerintem tök jó ötlet. -kérte ki magának. Nem, nem néztek hülyének minket a többiek, dehogy. Nem elég, hogy a póló nélkül mászkál, még hülyeségeket is beszél. Kiértünk a konyhába majd Lu meg is szólalt.

-Nem érdekel, akkor is follpakkot kapsz. Yixing van itthon follpakk? 

-Minek nektek follpakk? De amúgy abban a szekrényben. -nézett ránk furán Yixing.

-Csak be akarom tekerni Minie-t, hogy tudjon fürödni és ne legyenek vizesek közben a kötései. -mondta majd már vette is ki a szekrényből a follpakkot.

-Felesleges betekerni, nyugodtan leveheti a kötéseket és ha végzett majd újra kötözöm neki.-mondta majd elkérte a follpakkot Lu-tól és vissza tette a helyére.

-Oké, köszönöm. -mondtam majd vissza indultam a szobámba végre tényleg fürödni. Amint beértem a szobámba egyből a fürdőbe mentem majd a kádhoz léptem s elkezdtem engedni a forró vizet. Csak a forró vízben tudok fürödni. Teli tettem habfürdővel majd elkeztem levetkőzni. Épp a boxeremet vettem le, mikor Lu benyitott. Rákaptam a tekintetemet.

-Egyre jobban látszik, hogy elkeztél gyúrni. Egyre jobb a hasad. Kár, hogy nekem nem látszik annyira. 

-Jó, hogy jössz. Segíts letekerni a kötéseimet. -Lu csak bólintott majd óvatosan nekilátott. Amint megszabadultam a kötésektől egyből beültem a kádba s hátra döltem és lehunytam a szemeimet. Hallodtam ahogy Lu kimegy a fürdőből majd a szobából is. 

Nagyon jól esett most egy kicsit pihenni. Hosszú napon vagyunk túl. Egyszerűen túl sok volt a mai nap. Láttam ahogy a falkámat lemészárolják s a szemem láttára szúrják le az édesanyámat. Újra ott voltam, s újra átéltem a poklot. Észrevétlenül kezdtek el hullani a könnyeim. Óvatosan emeltem fel ép kezemet és kezdtem el letörölni könnyeim. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni az eseményeket. Túl gyorsan történt minden. Túl hirtelen.

Nem tudom meddig lehettem a gondolataim között de egy kopogásra lettem figyelmes és egy Lu buksi kandikált be az ajtón.

-Minie, gyere le vacsorázni. 

-Oké, mindjárt megyek. -Kihúztam a dugót majd kiszálltam és megpróbáltam minél óvatosabban megtörölközni. Gyorsan magamra kaptam a ruhákat majd már indultam is le az étkezőbe.

Amint beértem az étkezőbe láttam, hogy mindenki ott ül az asztalnál és vidáman beszélgetnek. Leültem Lu mellé és körbenéztem. Hatalmas helyiség, tágas, tele világos színekkel. Az étkező közepén foglalt helyet az asztal aminél körülbelül húsz-huszonöt ember elfért. Szépen meg volt terítve s amint leültem, mindenki nekiált enni. 

-Yixing, honnan ismered Apát? -kérdezte meg hirtelen Lu.

-Nos, Apátok a bátyám. 20 évvel ezelőtt, mikor 15 éves voltam, akkor jöttem rá, hogy a saját nememhez vonzódok és ezt Apánk, mint falkavezér nem türhette el a falkában, szerinte szégyent hoztam a falkára ezért száműzött a falkából. 

-Elküldött? Nekem azt mondta, hogy egyszerűen csak leléptél, sőt mindenki úgy tudta a falkában, hogy fogtad magad és egyik este elszöktél. Apa nekem soha nem mondta el miért mentél el. -szomorodott el Apa.

-Apa nagyon sok mindent eltitkolt mindenki előtt. Azt sem tudta senki, még Anya sem, hogy Apának évekig viszonya volt. Én is véletlenül jöttem rá, mikor egyik este kint voltam vadászni akkor láttam őt Chaerin-nel az erdőben. Éppen készült lenyelni őt. Valószínüleg ez is közre játszott abban, hogy száműzött. Nem akarta, hogy kiderüljön a viszonya. -kondolkodott el szomorúan Yixing. 

-De nem bánom, mert ha akkor nem küld el, akkor most nem lenne egy nagyszerű és összetartó falkám. Egyet bánok az egészben, mégpedíg, hogy ott kellet hagynom téged. -pillantott Apára bűnbánóan Yixing.

-Ne bánd, hisz én a helyedben, meg sem vártam volna míg Apa rájön, hanem magamtól léptem volna le. Bár annak azért örültem volna, ha elköszönsz vagy elmagyarázod, hogy miért mész el.  És utólag is boldog születésnapot.-mosolygott szomorúan Apa. Yixing csak egy hálás mosolyt villantott Apára. 

-El se hiszem, hogy emlékszel még, mikor van a születésnapom.-mosolyodott el majd feltette azt a kérdést amire nem akart szerintem egyikünk se válaszolni.

-Suho, elmeséled, hogy miért voltatok az erdőben és, hogy hogyan sértült meg Minseok? -az étkezőben megfagyott a levegő és láttam, hogy mindeki kíváncsi arra, hogy hogy kerültünk ide. Őszintén megmondva nem akartam erről beszélni, de még csak hallani sem, elég volt átélni. 

Apa ránk nézett, mintha engedélyt kérne arra, hogy beszéljen. Gyengén, alig láthatóan bólintottam s Apa belekezdett.

-Reggel megtámadott minket egy csapat vadász. Hiába küzdöttünk, mindenkit megöltek. Minseok nagyon rossz állapotban volt, alig tudtam rávenni Luhan-t, hogy meneküljenek. Amint eltüntek a szemem elől azonnal megnyugodtam, hogy most már biztonságban vannak. Kihasználtam, hogy egy pillanatra nem figyelt a vadász akivel küzdöttem és azonnal Minseok-ék után futottam. Szerencsére megtaláltam őket, viszont Minseok nem volt magánál de sajnos nem volt időnk megállni, mert a nyomunkban voltak, vagy két erdőn keresztül üldöztek minket, kilómétereket futottunk. Nem tudom mikor sikerült lerázni őket, de már muszály voltunk pihenni és felmérni Minseok állapotát. Nem sokkal azelőtt tért magához, hogy Tao-ék ránk találtak. -mindenki sokkosan és némán ült a helyén. Megint lepergett a szemem előtt a jelenet, ahogy leszúrják az édesanyámat. Alig tudtam vissza tartani könnyeimet. Lu megfogta a mellette lévő kezemet s erősen megszorította. Rákaptam tekintetem s láttam könnyeit lefojni arcán. Óvatosan letöröltem s magamhoz húztam és megöleltem. Sosem sír. Mindig erős és elrejti az érzéseit. Csak előttem mer gyenge lenni. Óvatosan felálltam Lu-t ölelve.

-Köszönjük a vacsorát. Megyünk lefekszünk. Jó éjszakát. -meg sem vártam, a válaszokat egyből felindultam a szobámba. Lefektettem Lu-t majd szorosan mellé feküdtem s hagytam, hogy kisírja magát. Görcsösen kapaszkodott belém s próbált halkan sírni. Vagy egy órán át csak sírt míg végül álomba sírta magát. Betakartam magunkat s mégközelebb húzva magamhoz próbáltam meg elaludni. Remélem ezután már csak mosolyogni láthatom majd. 

2018.10.17.