Amikor arrébb húzodtam finoman megcsókolt.
-Jó reggelt hét alvó! -mondtam gúnyosan mosolyogva.
-Ha ha ha.. -mondta álmosan, én pedig végig simítottam arcán.
-Jól aludtál? -kérdeztem mosolyogva, mire csak bólintott.
-Mit szólnál hozzá, ha az én szemszögemből látnád a mai napot? -kérdezte halványan mosolyogva. Nem értettem. Hogyan láthatnám az ő szemszögéből a mai napot?
-Még is hogyan? -kérdeztem mosolyogva.
-Én átváltozok... Te pedig a felülsz a hátamra! Na? -kérdezte mosolyogva.
-Okés.. --mosolyogtam vissza, majd egy puszit nyomtam arcára és fel keltünk.

-Na akkor gyere! -mondta mosolyogva.
-Te ezt tényleg komolyan gondoltad? -kérdeztem halkan nevetve.
-Igen.. -mosolyogta. Amikor ki mentünk, beljebb mentünk az erdőbe és ő átváltozott, én pedig felültem a hátára.

Amikor egy kis virágos mezőn voltunk, leszálltam a hátáról.
-Gyere.. -löktem oldalba, majd sétáltunk a mezőn. Egy idő után már untam a sétát így rá néztem, meg símítottam és meg szólaltam.
-Te vagy a fogó! -úgy tűnt Paul meglepődött kicsit, de végül utánam futott. Meg botlottam valamibe, de Paul meg támasztott. Mikor meg láttam miben botlottam meg kicsit megijedtem, így szorosan Paulhoz bújtam, aki fenyegetően morgott a vámpírra. Karmazsin vörös szemei éhesen csillogtak miközben engem vizslatott.
-Csábító az illatod.. -hangja lágy volt és dallamos. Belőlem undort váltott ki, Paulból pedig fenyegető morgást.
-Ostoba kutya! -sziszegte dühösen a lény. Féltem. Paul is észre vehette mivel maga mögé lökött. A vámpír menekülni akart, de esélye sem volt farkasommal szemben. Paul fel ismerhetetlen darabokra szaggatta a vámpírt. Hálásan öleltem át vastag nyakát.
-Köszönöm! -suttogtam nyakában. Szorosan öleltem, de ő bizonyára meg sem érezte.

Miután meg nyugodtunk le ültünk a mezőn. Paulra olykor rá szállt egy-egy pillangó, amit megpróbáltam elkapni. Amikor meguntam fel álltam és fel ültem Paul hátára. Nem állt fel. Tovább feküdt és én hozzá simultam. Szeretem Paul farkas énjét is. A hatalmas, szürke ordast.

Egy idő után el aludtam a hátán. Csak akkor ébredtem fel amikor elindult.
-Hmm? -kérdeztem kicsit álmosan.
-Szia.. -tudtam hogy nem tud válaszolni, de nem érdekelt. Inkább vissza dőltem rá és magamba szívtam farkas alakjának illatát. Amikor megálltunk Saméknél voltunk. Paul vissza változott és szorosan ölelte derekam.
-Gyere.. -suttogta a fülembe, én pedig követtem. Amikor beléptünk hangos nevetést, és piszkálódásokat hallottam.
-Na hát Paul! -mondta nevetve Seth.
-Téged is látni? -kérdezte mosolyogva Embry.
-Igen.. -mondta kicsit el vörösödve Paul.

Egy idő után Paul is csatlakozott Embry piszkálásához, én pedig le ültem Emily és Kim mellé. Már egy ideje nevettünk amikor meghallottam Seth hangját.
-Hé Kate! Jössz egyet sétálni? A többiek lusták. -mondta nevetve, amin én is elmosolyodtam. Láttam Paul nem tetsző pillantását, majd Seth felé fordultam.
-Persze! --mosolyogtam rá, majd elindultunk. Már a parton voltunk, amikor a bozótból mancsok tompa zaját, és morgást hallottam, majd hirtelen egy hatalmas szürke farkas kocogott felénk.
-Szia Paul! -mosolyogtam rá, majd megsimogattam fejét.
-Menjünk? -kérdeztem mosolyogva, amire bólintott, én pedig felültem a hátára.
-Várj! Hadd köszönjek el Sethtől. -mosolyogtam rá, majd le ugrottam a hátáról és szorosan megöleltem Sethet.
-Majd még találkozunk! Szia! -mosolyogtam rá.
-Okés! Szia! -majd amikor hátat fordítottam, éreztem hogy rá csapott a seggemre, amit Paul nem vett jó néven mert egyből fenyegetően morgott Sethre.
-Nyugi! Tudom hogy a tiéd! -mondta Paulnak, miközben kezeit védekezően maga elé emelte.
-Menjünk! -mondtam, majd felültem szürke ordasom hátára.

Hamar haza értünk. Paul be kocogott a páfrányosok takarásába, majd pár perccel később jött is oda hozzám és szorosan megölelt.
-Szeretlek! -suttogta nyakamba.
-Szeretlek! -válaszoltam.
-Menjünk be! -mondta, de én nem mozdultam.
-Még egy kicsit maradok. -mosolyogtam rá, ő pedig bólintott és magamra hagyott. Jól esett kicsit egyedül lenni. Szeretek Paul mellett lenni, de néha kicsit sok. Hirtelen a távolban megpillantottam Jaredet.
-Szia! -köszönt, majd leült mellém.
-Szia! Hát te? Nem Kim mellett kéne lenned? -kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Kicsit össze kaptunk! -most már rá emeltem tekintetem.
-Min? -kérdeztem aggódva. Az élet ritkasága ha Jared és Kim össze kap.
-Kim terhes! Én még nem szeretnék gyereket így felvetettem az ötletet hogy vetesse el, de ő azt mondta hogy az kizárt! -mondta gondterhelten.
-Ó! De miért nem szeretnél gyereket? Biztosan jó dolog! -mosolyogtam rá bíztatóan.
-Biztosan, de akkor is! -mondta zaklatottan.
-Figyelj! Kim nő! Nem várhatod el tőle hogy elvetesse a babát. -mondtam aggódó tekintettel, majd idegesen fújtatott.
-Miért nem?! Még egy kis ideig szeretnék vele kettesben lenni! Meg nem állok készen arra hogy fel adjam a farkasságot és az örök létet! -mondta zaklatottan.
-Ostoba vagy! -mondtam, ki első gondolatom, amit meg is bántam.
-Tessék?! -majd elfordulva az erdőt figyeltem.
-Jól hallottad! Más srác már rég ugrálna örömében! Te meg itt sopánkodsz! -mondtam kicsit elfintorodva, majd meg éreztem a kezét torkomon ahogy egyre jobban szorítja, majd ki vágodott az ajtó és Paul lépett ki rajta feszülten.
-Enged el! -mondta idegesen, majd láttam hogy remegések futnak rajta végig.
-Nem! Megérdemli! -majd ismét nyakamat szorongatta. Paul neki ugrott Jarednek én pedig a földön terültem el köhögve. Amikor Jared elment Paul aggódva jött oda mellém.
-Jól vagy? -kérdezte aggódva, miközben hátamat simogatta.
-Igen! -válaszoltam, majd szorosan megöleltem.
-Gyere! Menjünk be! -mondta, majd felém nyújtotta a kezét és könnyedén felemelt.
-Rendben! -válaszoltam. Amikor bent voltunk a házba Paul egy hatalmas bögre kávét rakott le elém.
-Köszönöm! -mondtam, közben pedig le ült velem szembe.
-Biztos jól vagy? -kérdezte, miközben izmai még mindig megfeszültek.
-Igen! Ne aggódj! -mondtam, majd megsimítottam arcát. Vonásai el lágyultak.
-Szeretlek! -mondta, majd megcsókolt.
-Én is téged! -válaszoltam mosolyogva. Amikor fel álltam hogy elmosogassak ő egyből kivette a kezemből a bögréket.
-Majd én! Hagyd csak! -mondta mosolyogva.
-Köszi! --mosolyogtam rá.
-Azt hiszem megyek le fekszek kicsit! -szóltam vissza a lépcsőről, majd még hallottam a hangját én pedig el indultam fel felé.

Amikor fel értem le feküdtem.

(Paul szemszöge)

Kate a lépcsőről szólt hogy kicsit lefekszik. Amint végeztem utána mentem. Amikor beléptem, becsuktam magam után az ajtót. Aranyosan aludt. Hamar bebújtam mellé és szorosan magamhoz öleltem. Annyira szeretem! Bele őrűlnék ha bármi baja esne!

(Kate(lin) szemszöge)

Arra ébredtem hogy valaki szorosan magához ölel. Sejtettem hogy Paul az, majd amikor kinyitottam a szemem meg bizonyosodtam róla hogy ő az.
-Szia! -mosolyogtam rá álmosan.
-Szia! -köszönt vissza, én pedig szorosabban bújtam oda hozzá.
-Van kedved sétálni? -kérdezte, amire rögtön ki pattantak a szemeim.
-Oké! -mosolyogtam rá cinkosan, majd fel pattantam, felöltöztem, majd indultunk.

Utunk a parton ért véget. Amikor már egy ideje csendben ültünk hanyatt feküdtem a homokos talajon és a csillagokat figyeltem.

Gyönyörű! Gondolat mentem az zavarta meg hogy Paul követte a példám.
-Gyönyörű! -csúszott ki a számon.
-Igen! -helyeselte Paul, majd szembe fordultam vele. Elvesztem csokoládé barna szemeiben.
-Szerinted élnek máshol is olyanok mint mi? Úgy értem farkasok! -kérdezte felvont szemöldökkel.
-Nem tudom! -mondtam komolyabban, majd ismét a csillagokat figyeltem. Szeretem Pault. Remélem nem azért tette kérdezte ezt hogy farkasokat keressen és itt hagyjon.
-Tudod... Néha azt érzem hogy nálam jobbat is kaphatnál.. -mondta kicsit szomorkásan, majd rá emeltem kérdő tekintetem.
-Tessék?! Én pedig néha pont azt érzem hogy túl jó vagy hozzám! -mondtam teljesen komolyan.
-Lehet hogy nem kellett volna bevésődnöm neked! -nem értettem mi lett vele!
-Tessék?! -kérdeztem újra, majd felültem.
-Hát... Lehet nem vagyok elég jó neked! Lehet mással kellene lenned! -nem értettem. Talán a bevésődés még sem olyan erős és már nem szeret.
-Ahogy akarod! -hagytam rá, én pedig össze szedtem minden gondolatom.
-Szeretlek! De ha te nem akarod nem eröltetem. -éreztem hogy a torkomat a sírás folytogatja.
-Én is szeretlek! Csak nem akarom hogy úgy érezd kényszer velem lenned! -felhorkantottam.
-Nekem úgy tűnik inkább neked kényszer mint sem nekem. -mondtam, majd felálltam.
-Dehogy kényszer! -mondta ellenkezve, de nem hittem neki hogy elindultam haza felé.
-Nem mi? Gondolom ha lett volna választási lehetőséged nem engem választassz. Sőt észre se veszel! -mondtam ki meg gondolatlan szavaim.
-Mindegy! Nem lényeg! Haza megyek! -mondtam könnyeimmel küzködve.
-Ég veled Paul! -majd egy csókot még nyomtam ajkaira és sietve ott hagytam.
-Kate várj! -szólt utánam, de mint aki meg sem hallotta mentem tovább.

Amikor haza értem sietve mentem fel a szobámba. Amint becsuktam a szobám ajtaját hagytam hogy könnyeim végig follyanak az arcomon. Amint meg nyugodtan sétálni akartam. Ki akartam szabadulni a friss levegőre. Amikor már beljebb mentem az erdőbe hallottam hogy valaki követ. Amikor már meguntam, hátra fordultam és láttam is a szürke ordast vagyis Pault.
-Miért követsz? -kérdeztem fel vont szemöldökkel, majd oda jött hozzám és megnyalogatta a kezem.
-Ez undorító! -mondtam nevetve, majd végre rá vettem magam hogy tovább menjek.
-Nem fogsz leszállni rólam ugye? -kérdeztem amikor egy óra séta után még mindig magamon éreztem tekintetét.
-Nem! -válaszolta. Kicsit ki rázott a hideg a tudatra hogy válaszolt, majd amikor hirtelen meg fordultam, neki ütköztem mellkasának, ő pedig derekamnál megtámasztott. Eltoltam magamtól, majd elindultam haza felé. Nem szólt utánam, én pedig haza siettem. Amikor haza értem hamar el aludtam.

Reggel gyorsan felöltöztem és mentem suliba. Amikor oda értem tekintetem találkozott az Övével. Nem figyeltem sokáig, inkább be siettem a terembe. Hamar ki pakoltam a cuccom. Bal szerencsémre elfelejtettem hogy Paul mellett ülök. Igyekeztem vele a legkevesebb időt tölteni, így nem csoda hogy az utolsó órámról, mikor kicsöngettek ki lőttem a teremből. Egészen a motoromig rohantam, és amilyen gyorsan csak tudtam elhajtottam.

Amikor haza értem köszöntem nagymamámnak, majd egy váratlan vendéget láttam meg a konyhában.
-Mit keresel itt?! -kérdeztem feszülten.
-Kate én... -nem hagytam hogy befejezze. Fel rohantam a szobámba, majd össze szedtem a cuccait egy táskába.
-Menj innen! -szóltam rá, majd hozzá vágtam a táskát.
-Minden rendben veletek? -kérdezte nagymamám fel vont szemöldökkel.
-Persze! Csak egy "kis vita"! -mondtam, majd Paul el ráncigáltam az ajtóig.
-Menj el Paul! Kell egy kis idő, amíg át gondolom a dolgokat! -majd ki lépett az ajtón, és könnyeimnek utat adva mentem fel a szobámba. Kintről egy kínkeserves vonyítást hallottam, ami még jobban rá segített így is sajgó szívemre.
-Kate téged keresnek! -kopogott nagymamám az ajtón.
-Nem akarok beszélni senkivel! -szóltam vissza, majd egy fecnit csúsztatott be az ajtóm alatt. A levelet Paul írta. Az állt benne hogy még ma elutazik. Ezt már nem hagyhattam. Napok teltek el nélküle, és szörnyen hiányzik. Gyorsan össze kaptam magam majd mentem a reptérre.

Amikor oda értem tekintetemmel Pault kerestem. Amikor láttam hogy beszállni készül utána szóltam.
-Paul! -majd velem szembe fordult és kiállt a sorból.
-Kate! -majd elindult felém és tőlem pár centire megállt.
-Nem mehetsz el! Beléd szerettem Paul! Kérlek! -könyörögtem, majd megcsókolt. Szorosan magához húzott, én pedig kezeimmel nyakát kulcsoltam át.
-Én is szeretlek Kate! -olyan lágyan mondta ki a nevem, amilyen lágyan már senki szájából nem hallottam.
-Paul! -majd megcsókolt és rám nézett.
-Hm? -nézett rám örömteli szemekkel.
-Hiányoztál! -suttogtam ajkaira, majd nyakába ugorva megcsókoltam, ő pedig fenekem alá nyúlva támasztott meg.
-Khm! -hallottam meg a besszálásért felelős hölgy. Láttam hogy, majd megeszi a féltékenység.
-Menjünk haza! -javasoltam, amire azonnal rá bólintott.

-Paul én ott lakok! -mutattam vissza felé, de ő rám mosolygott.
-Hozzám megyünk! -mondta, mosolyogva, majd ujjait össze fonta az enyémekkel. A ház gyönyörű volt. A falakon családi képek díszelegtek. Némelyiken az apja is rajta volt, aki büszkén ölelte magához az apró testet. Meg mosolyogtatott a kép. Kis fiúként is nagyon hasonlított az apjára.
-Tetszik? -kérdezte mosolyogva.
-Kicsiként is aranyos voltál. -majd rám emelte kérdő tekintetét.
-Miért? Most nem? -kérdezte mosolyogva.
-Hát... -majd hihetetlenkedve nézett rám.
-Naa.. -mondta mosolyogva.
-Hát... Idióta vagy! -mondtam mosolyogva.
-De a te idiótád! -mondta nevetve.
-Igen! -mosolyogtam rá, majd megcsókolt.
-Szeretlek! -suttogta ajkaimra.
-Szeretlek! -válaszoltam, ő pedig fenekem alá nyúlva megemelt. Felvitt a szobájába, ahol finoman le rakott az ágyra. Nyakam csókolgatva vette el az eszem. Egy halk nyögés szakadt fel a torkomból.
-Szeretlek! -suttogta ajkaimra. Finoman játszadozott a számmal ami hiába volt ész veszelytő érzés önmagában nem volt elég. Többet akartam belőle, Paulból, az én Paulomból.
-Szeretlek! -suttogtam ajkaira, majd lassan, elkezdte ki gombolgatni felsőmet.
-Szeretlek! -tért vissza ajkaimra, majd felsőm a földön landolt, Paul pedig nadrágom gombjával és cipzárával kezdett el bajlódni, én pedig övének csatjával. A kezem csak úgy remegett, majd le vettem nadrágját, míg nem csak az igen szűkös alsó nadrág maradt, amíg nem a földön landolt. Paul kissé nagyobb hévvel rántotta fel éjjeli szekrényének fiókját, majd némi matatás és papírzörgés után ütemesen mozogni kezdett felettem. Egy idő után mellettem terült el és mellkasára vont.
-Szeretlek! -suttogta, majd puszit nyomott fejem búbjára.
-Én is téged! -suttogtam vissza, majd szorosan hozzá bújtam. Egy idő után Paul elaludt és feje hasamon pihent, én pedig fejét simogattam, majd én is elaludtam.