"ugyan már... Ne morc morcoskodj"
Melkor hasra fordult, és mint egy doromboló kiscica, úgy nyújtózott és mozgatta a sárkányfarkát a levegőben. 
Maironnak már eszébe is jutott egy ötlet. Vörös köpenyt viselt, mi takarta őt hátulról, akárcsak a hullámos fürtjei. Úgy tűnt, vöröslő fény veszi őt körbe egy pillanatig. Magában már kuncogott is a kis tervén, de főleg akkor, mikor lehajtotta a fejét és meglátta magát. A darázsderekát, széles csípőjét, sima, tökéletes hasi vonásait, formás lábait és telt, hófehér kebleit. Szemfogával megharapta az alsó ajakát, hogy ne nevessen. Meghallotta Melkor dorombolását és hogy szólította, így lassan fordult vele szembe. 
Melkor azonnal felült a döbbenettől. Tetszett is neki a látvány, meg nem is. Szája tátva maradt, de fülei lekonyultak, a sárkányfarok visszaesett az ágyra, és nagyra nyílt szemekkel bámulta a nőt, aki az ő Maironja. Még a dorombolást is abbahagyta, és megmozdulni se bírt.
" Mi a gond, egyetlenem? Nem tetszik a tréfa? " lökte le magáról a vörös palástot és kacéran mászott rá az ágyra.
  "még nem döntöttem el..." kicsit elhúzódott a nő elől, és furcsállkodva nézte még mindig. Közben azon gondolkodott, mi lesz a csattanó. Biztos nem csak ennyit ötölt ki visszavágónak. 
 " Ezer év után, ezt kapom viszonzásul? Hogy a drága Uram csak férfiként vonzódik hozzám és nem is a lelkem szereti? " tágultak ki a pupillái, ahogy egyre közelebb mászott hozzá és egy fél pillanatig megmutatta saját arcát, s hegyes fogait. " Mel adan..." simított végig a mellkasán a mutatóujjával. 
  "de... Csak..." nagyot nyelt az érintésre, az nagyon ismerős volt. - sose lehet tudni, éppen haragszol e vagy sem- 
  - nem haragszom..de ezt most az én kis bosszúm...a tréfádért cserébe. Ne aggódj, iszonyat kényelmetlen, nem látsz többet így...- kuncogott a maia és hozzásimult kedvese izmos mellkasához " akarlak....Gothmogék úgy is elmentek...." purrogott a jelenleg női Mairon .
Melkor kacéran rásandított, és máris magához húzta mégjobban, hogy megcsókolhassa. Elsőre elég furák voltak a rég nem érzett telt keblek, de hamar eszébe jutott micsoda érzékeny testrészek. Csak pár perc kellett, hogy minden emlék eszébejusson a női test titkairól, és eltökélte, ha már a maia annyira ragaszkodik hozzá, akkor majd ő tesz róla, hogy megjegyezze ezt az estét.
A maiának nagyon furcsa volt elsőre, főleg a forróság és a bizsergés amit a lentebbi tájakon érzett és az, ahogy a keblei érintették kedvese bőrét, hangja pedig magas dallamokat játszott, akárhányszor kéjesen felmorrant a vala érintéseire. Hamarabb kidőlt, mint azt gondolta volna, de mikor elfeküdt kedvese mellé, lassan visszanyerte saját bájos, de férfias formaját és nevetve támasztotta ki a fejét, féloldalas fekvésében és harapta meg Melkor orra hegyét.
" Az én őrült királyom..." vigyorgott nagyon a maia " Remélem megjegyezted ezt a kis tréfát, Nagy Uram. " folytatta tovább a csintalankodást.
-sose felejtem el- kuncogott Melkor. "de az igazi Mairon még mindig jobban teetszik" ölelte magához az imádott maiat.
A maia erre megenyhült és már is elégedett, szerelmes dorombolásba kezdett, ahogy bújt kedveséhez, ám egy újabb viccet nem hagyhatott ki.
" Na és Grond mit szólt?"
"azt hittem elég egyértelmű volt, hogy neki tetszett" kuncogott a vala a kérdésen. - de hát nem is gondolkodik-
 " de te azzal gondolkodsz!" Nevetett hangosan a maia " szerinted hogy haladnak az orkok? Felgyújtották már a keleten lévő tanyát?"
"hééé" kapta fel a fejét a vala szemöldökráncolva. Maironnak megint nevetnie kellett a kócos, nyúzott ábrázaton.
" Megveszek érted..." nyomott egy nyugtató csókot a maia Melkor arcára, majd eldőlt mellette az ágyon. A nőstényfarkas kíváncsian ágaskodott fel hozzájuk nyüszítve, ő is oda akart mászni.
A sárkányok valamerre bandukoltak most, főleg Glaurung, aki mostanság Fafnir után mászkált míg Luine Ancalagonnal foglalkozott főleg.
Az emberek falujában ezalatt teljes volt a káosz. Az orkok odaértek, és meg is rohanták őket, de nem gondolták, hogy ennyire szét kell szóródniuk a faluban.Azog végül megelégelte, hogy elbujdosnak a házaikban, így parancsot adott azoknak a felgyújtására. Majd körbevették a falut, és vártak.
" Mairon úrnak haza kell vinnünk egy ember férfit. " emlékeztette Bagrak azogot. " Ezek nem támadnak! Rohanjuk le őket! " ujjongott.
"várj! Ki fognak jönni..." a lángok kezdtek elterjedni, és néhány épület nádfedele már be is omlott. Nem sokra rá már menekültek is kifelé az emberek. Azog gonoszan elvigyorodott, és kiadta a parancsot.
" Levadásszuk a többit?" Markolt a baltájába Bagrak és izgatottan nézte a menekülő embereket, akiket a többi ork már úgy kapdosott össze mint a nyulakat.
Egy izmosabb, fiatalabb emberférfit sikerült is megszorongatniuk egy kicsit, hogy hazavigyék a maiának.
"ez tökéletes lesz... Bagrak, te felügyelsz rá" nem aksrta a többi lyukasagyúra hagyni, még a végén megölik visszafele. A nő azonban engedelmes katonának tűnt.
" Rendben " bólintott azonnal a nő, s miután az erős férfit odarángatták hozzá az orkok, megkötözte a kezeit és fel is dobta a vállára, majd várta azog további parancsait. Egyedül csak az erős orknak volt hajlandó engedelmeskedni.
" Azog! Azog! Meghalt, miiind meghalt! Nyissz! Nyassz!" Szaladt oda hozzá egy lelkesebb, alacsony ork, leemelve a sisakját a fejéről.
" Ja, mindnek annyi. Indulhatunk vissza? " kérdezte egy kicsit molettebb ork.
"hozzátok ami kell, és indulás vissza!" kiáltott a fehér ork, és ő már indult is, oldalán az orknővel.
A kis csapat kifisztotta a falut, amennyire csak bírta, és megpakolva tértek vissza Angbandba.
A maia alig várta, hogy folytathassa a kísérleteit Draugluinon. Beküldte a farkast a könyvtárba, ő maga pedig teljes harcipáncélzatban jelent meg oldalán Gothmoggal, hogy fogadja a visszatérő újoncokat.
" Visszatértetek! Gratulálok az első küldetesetekhez! " mondta Mairon és szemével azonnal Azogot kereste, akit Gothmog emlegetett neki, de pontosan tudta, milyen ambíciói vannak az ifjú orknak.
A keresett büszkén lépdelt ura elé, mögötte Bagrak hozta az embert. Odaérve ledobta a földre, mint egy zsákot.
"uram! A küldetés sikeres volt. Egy orkot se vesztettünk. És itt a kért fogoly" jelentett hadvezérének szálegyenesen állva, rezzenéstelen arccal.
 " Megérdemelted atyád baltáját. " tette a kezét Azog vállára, majd büszkén biccentett a fejével, s csillogó szemekkel de vérengő mosollyan köszöntötte az embert.
" Eru hozott Angbandba! Azaz...ork " emelte meg a kicsit szakállas állát.
Azog biccentett, és kiadta a parancsot a takarodóra. Felügyelt, hogy az orkok a fegyvereket a helyükre tegyék, letisztítva. Nem tűrte a rendetlenséget.
" Egy nap még nagy harcos leszel, Kog fia, Azog!" Tette le a csatabárdját Bagrak is, majd a fehér orkra sandított és meglökte kicsit a vállát, majd elindult hazafelé, ahol az anyja pörköltet készített a hazatértére.
Azog egy darabig nézte a távolodó nőt, majd visszatért a feladataihoz. Neki erre most nincs ideje, vezér akar lenni, nagyobb mint apja. A feladataira kell koncentrálnia.
Mairon felrángatta magával az embert a toronyba, ahol Draugluin már lelkesen várta őket. Párszor belerúgott a lábaba, hogy biztosra vegye, valóban olyan erős e, mint amilyennek látszik, majd berúgta a könyvtár ajtaján, irgalmatlanul.
" Na! Meg is volnánk! " vigyorgott és alig várta, hogy egy kis részét az embernek belecsempéssze Draugluinba.
Az ember semmit nem értett, de rettegett, főleg a hatalmas farkas láttán. Most meg fogja vele etetni?? Araszolva kúszott a földön, hogy minél távolabb legyen a két fura lénytől.
A maia azon gondolkodott, hogyan is volt az a varázslat, amit a könyvében talált. Thuringwetil pár napja mindent átpakolt, így nem tudta, hova lett, de a maia nem a türelméről volt híres és nem izgatta a legkevésbé sem egy elhullott emberi élet. Elővett az asztalról egy kis kést, s megindult vele az emberi lény felé és a saját nyelvén kezdett el hozzá beszélni, ami alatt suttogás szerűen meghallotta az embert az Ő beszélt nyelvét is.
" Nem lesz baj..lazíts...hunyd le a szemeid...."
Draugluin közelebb kúszott, nagyon érdekelte mit fognak csinálni. A maia beleszúrta a kést az ember hasfalába, aki felkiáltott erre, de hama elnémította egy bűbájjal.Aztán, próbált visszaemlékezni a folytatásra. Gyorsnak kellett lennie. A vérével körberajzolta Draugluint és nekikezdett a mantra szavalásának, s közben eszebe jutott egy fontos kellék, a szív. Kivette az ember szívét a helyeről, majd a mantra mormolása közben elégette a kezei között, s a vér a farkas körül szintén lángolni kezdett. Azt akarta, hogy ő is tudjon beszélni és átalakulni, mint Thuring.
A hamut a farkas elé tartotta, aki föléhajolt. Mairon folytatta a mormogást, és kékes fény járta át a hamvakat. Ahogy Draugluin beleszagolt, az egész füstté vállva felszállt az orrlyukaiba és beszippantotta.
" Jól van...lássuk, mit alkottunk! " dörzsölte össze a kezeit. " Draugluin, hallod, amit mondok?"
A farkas nagyokat prüszkölve rázta a fejét, de megállt és a gazdájára nézett.
" Draugluin! Mondj valamit...bármit...." mosolygott rá a gazdája.
A farkas leült, és elgondolkodott. Na de mit?
"kaja!" bökte ki végül farokcsóválva, elvégre éhes volt.
" Kaja! Kajaaa! " tapsolt boldogan a maia és megvakargatta a kis kedvence fejét. " Gyere, Draugluin, kapsz valani finomat a konyhában! Bár...tudod is az utat!mondd meg a szakacsnak, hogy én küldtelek és adjon neked finom farkascombot!  Addig összepakolok, mielőtt Mel még mérges lesz " nézett körbe a könyvtárban.
A kamasz farkas a kaja szót ismételgetve nyargalt a konyhába,Mairon pedig azon kuncogott magában, vajon mennyire fognak meglepődni az orkok a beszélő farkason. A holttestet egyszerűen elégette, a hamvakat egyszerűbb volt eltakarítani.
Miután csilkogott villogott a könyvtár, úgy döntött, felkeresi Melkort, hisz már nagyon hiányolta. Út közben észrevette a már egészen nagyra nőtt Glaurungot, aki most is Fafnirral motyogott valamiről. A nőstény jókedvűnek látszott, míg az aranysárkány meglehetősen büszkének.
Mairon vigyorgott a kamasz sárkányokon, majd szemével kereste a valát.