" Még ennyi szerencsétlen idiótát!" csapta ki a könyvtár ajtaját melkor, pont akkor, amikor a maia számított rá. A vala dühöngve mondta a magáét és fel-le rohant szinte, de aztán megakadt a szeme az éppen öltözködő kedvesén."te meg mit csináltál közben?" 
- Pontos, mint mindig....- húzta össze magán a köntösét a maia, de a vala még megpillanthatta a verejtékes, izmos mellkasát." Elmélkedtem...és a köztes megoldásra szavazok én is. " vigyorgott sunyisággal a szemében. 
  Valóban, mielőtt Melkor még büszkén legeltethette volna a maia testén a fekete szemeit, Mairon magára idézett egy új öltözetet. Fekete, földig érő ruházat volt, vörös díszítéssel az elején, középső és mutató ujjához pedig egy kis plusz, kesztyűszerű rész csatlakozott a buggyos ujj mögött.de ujjait vaskesztyű védte, ahogy lábat is lábvért, míg vállait is tüskés páncélba fogta. Csúcsos vezéri koronája a fejére került, fenékig érő, dús haja pedig csodás fonatba tekeredett, arcán pedig a most vörös színekhez illő festék jelent meg. 
Melkor elégedetten nézett rajta végig, és kíváncsian várta még mindig a választ. Valamit csak csinált.
  A maia pedig úgy döntött, megosztja vele az emlékeit, így a vala előtt Mairon edzésének képei jelentek meg, verejtékcseppekkel, duzzadó izmokkal. A maia pedig huncutul vigyorgott, kilesve az ablakon, eméssze csak a látottakat, estig ma nem lesz semmi. Magában nevetett és ráharapott a szájából félig kinyúló nyelvére, várva, vajon mit tesz a valószínűleg felingerelt Melkor. 
Melkor valóban kicsit nagyobb levegőket vett, de uralkodott magán. Annyit azonban megengedett magának, hogy odalépjen hozzá, és bekapja a kis kikandikáló nyelvet.Mairon erre azonban abbahagyta a kuncogást és ledermedve elgondolkodott.
" Nagyon...kellene sietnem le az orkokhoz? " kérdezte.
"szerintem Gothmog elboldogul, legfeljebb kevesebb újonc marad" vigyorgott melkor a gondolatra, hogyan fogja felgyújtani őket a balrog mérgében. 
  Eztán a maia csillogó szemeire lett figyelmes aki bemutatta, hogy mennyire nem bír magával és az önuralma még gyengébb, mint a sötét úré. Megragadta kedvesét és teljes erőből magához rántotta egy csókra, ezzel teljes mértékben felingerelve.
" Neee!!! Ne üssétek egymást! " csapta magát homlokon Gothmog a nagyudvaron.  
Aztán támadt egy ötlete, és előhívta a többi balrogot is, hogy segítsenek neki rendet tartani az egész udvaron. Látványosan elkülönítette azokat, akik valamelyest figyeltek és az összes többit. Majd kijelentette, hogy akik estére még a rossz csapatban vannak, azoknak Melkornál kell számot adniuk.
  " Este találkozunk." mondta mairon, majd egy hatalmasat rávágott kedvese hátsójára, mielőtt elindult volna, hogy besegítsen Gothmognak és üdvözölje az újoncokat. 
  Melkor lesokkolva ácsingózott a könyvtárban még egy darabig, majd morgolódva elvonult kitalálni valami elfoglaltságot. Nem igazán tudta elviselni , ha bármi vagy bárki más mögé helyezik, de azért igyekezett nem tombolni. 
  A maia lesétált az udvarra, s mielőtt Gothmog hátrafordult volna, rámorgott, mire a balrog megijedt és összerezzent, de azonnal kihúzta magát.
" Tiszteeeleg! " állt mint a cövök, a maia pedig magában vigyorgott a hallottakon és a látottakon. Lángoló szemeivel végigpásztázott az orkokon, minden arc ismerős volt neki.
A rendezettebb csapat azonnal felvette a reggel tanult formációt, a többiek bár már kevesebb ideig, de szerencsétlenkedtek egy sort. Voltak akik össze is vesztek azon, ki hova fog állni.
  " csendet!!! Gothmog..te menj, vegyél ki egy szabadnapot..." sóhajtott a maia, majd egyenes járással elhaladt a sor legelső orkjai előtt, mindet jól végigmérte, aztán, csak maga elé nézett. " Az első és legfontosabb dolog a seregben, a fegyelem. Fegyelem nélkül, odavész az egész és értelmetlen lesz. megértettétek?" 
Néhány elhaló igen hangzott el, de nem volt túl meggyőző.
"nem hallom!!" kiabált rájuk a maia.
"igen! " hangzott el határozottabban a válasz.
  " A kiképzésetek hosszú lesz, fárasztó, kegyelmet nem ismerő és az is lehet, hogy néhányotok egész este egy bokorban fog gubbasztani a hasába szúró fájdalom és a férgek miatt, de ti, nem adjátok majd fel. Akik engedetlenek, azokat a vasfalakról vetjük le, vagy a farkasok elé vetetem. feltétlen engedelmességet várok, fegyelmet és odaadást. Harcosok akartok lenni, vagy nyámnyila tündefogpiszkálók??"
  "mondtam hogy orkokat esznek!" bökte meg az egyik nyurga a másik mellette állót."harcosok!" kiáltotta majdnem mindenki más, a felszólalók élén Azoggal. 
Mairon felismerte a fehér, különleges orkot, így felé sandított, teljesen kihúzva magát, majd megállt előtte egy pillanatra, s úgy tűnt, valóban őt nézi.A maia csak akkor mosolyodott el egész kicsit, amikor elfordult. Büszke volt, hogy a kis orkból igazi harcos lesz és már most apja fvegyverével állt a sorban.Azonban valami furcsát is észrevett, ezért visszafordult, s Azog hevesen dobogó szívvel húzta ki magát, még ha a maia láthatólag nem is épp őt nézte.
" Te ott! " szólalt meg mairon, átnézve Azog válla felett, mire a mögötte álló, arcot takaró sisakos ork összerezzent. " Vedd le a sisakod."
" de..."
" vedd le a sisakod!! " mordult fel Mairon, mire az ork levette duzzogva a sisakot a fejéről. Többen odasandítottak, ugyanis az ork, az egyetlen nőstény volt az újoncok között és neki, nem kellett volna itt lennie, a nők később kerültek besorozásra, külön kiképzésre, ám ez mégis itt volt.
  "uram... Én.. Én csak.." habogott a nőstény ork. Láthatóan igyekezett női jegyeit eltakarni az öltözködésével, ami mást meg is tévesztett, hiszen magas és erős alkata volt. 
 "mit keresel itt, némber?" Mairon mérges volt, hogy így megpróbálta átverni egy ork.
"harcolni akarok! De nem a nőstények közt! Én a csatában akarok lenni!" húzta ki magát büszkén a nagydarab nőstény.
  " Csakugyan? " merengett el a maia, mire több ork is összenézett, de a hadvezér bal kezén támasztotta a jobbost, amivel elgondolkodón megérintette az állát. " És miért akarsz csatában harcolni,...? " 
"a házimunka és a fegyverhordás nem nekem való, uram. A tündék megölték a szüleim, végezni akarok velük!" morgott az ork nő dühösen. Tudta nagyon jól, hogy erősebb a többi nőnemű orknál, sőt nagyon sok hímnél is.
Az orkok kíváncsian néztek Maironra, aki vicsorgott és a szemei mintha még tüzesebbek lettek volna a hallottakra." Akkor máris mehetsz, fényezni az idősebbek páncéljait. Csillogjon az összes. Utána kihordod az udvarra az edzőbábukat és te kezded a kard használati bemutató után a gyakorlatokat. Mi a neved, újonc? " kérdezte, majd hozzátette " Az engedetlenséget és a hazugságot nem tűröm, de elszántságod méltányolom. A hímek között fogsz harcolni."   
  "Bagrak a nevem.. Köszönöm nagyuram, ígérem nem csalódik bennem!" kapta fel állát büszkén és láthatóan boldogan a nőstény, kissé meghajolt és már futott is minél. Előbb befejezni a feladatait, hogy nekikezdhessen az edzéseknek.  
  " A kiképzéseteket Uthag, a rangidős ork parancsnok felügyelete alatt kezditek meg, holnap hajnalban. Most pedig, oszolj! " intett nekik a hadvezér, majd elfordult és magabiztos léptekkel megindult a palotába, melynek ajtajában Draugluin várta őt, hogy elkísérje. 
A kedvesét kereste, aki a kedvenc helyén mérgelődött még mindig. Természetesen figyelte az udvar eseményeit, ahogy a sárkányokat is. A szeles peremen ücsörgött, a ruháját már lecserélte és hagyta hogy a haja hullámozva lebegjen.
 - Kis morcos - nézte őt a vörös maia, majd ötlete támadt és az ajtófélfának dőlve, keresztbe font kezekkel megállt, páncélos ruhája helyett pedig egy szép, arany kötözős, bordó tunikát idézett magára. 
Melkor látta, hogy ott van, de most morcos volt, így nem kelt fel, hogy üdvözölje. Épp eleget várt rá, most már megérdemli, hogy kényeztessék. Ráhajtotta állát a térdeire és átfogta a lábait, így nézte látszólag a tájat.
  Mairon egy lépéssel közelebb lépett hozzá, s most, mögötte állt, picit közelebb hajolva, de még nem annyira, hogy hozzáérjen.
" Zúg a szél, messzi hegyek zengik dalát,
s a távolból figyeli minden neszétegyedül,
a nagyúr sötét szeme járja,
 a mezőket, hegyeket s völgyeket,
hollószín, haj takarja bánatos arcát,
lassacskán ölelés melengeti szívét,
és talán, ha az éjszaka hagyja,
 hamarost forró csók vigyázza álmát.."
Dudorászott a maia és végül hátulról átölelte kedvesét, egy csókot nyomba a bal szeme alá hátulról.  
  Melkor elmosolyodott és együtt dúdolt a maiaval, közben az őt ölelő kezeket átkarolva.
- nem tudok rád haragudni - fejét hátrahajtotta a kedvese vállára, hogy valamelyest láthassa a narancs szemeket. 
  Mairon olvadozott a vala hangjától és majdhogy dorombolva nézett rá, aztán összerezzent.
" Várjunkcsak..te RÁM haragudtál? Mégis miért? " pislogtak az előbb szerelmesen pislákoló szemei.  
"mert átvertél és otthagytál reggel... És mert más fontosabb volt... Azt hiszem..." furcsállkodva fordult meg kissé, egyik lábát újra lelógatva a peremről, kiegyenesedve.
 " Mi?...nem vertelek át!! " tárta szét a karjait " Megmondtam, hogy veled töltöm az estét, miután elrendeztem az orkokat.... és be is tartottam, itt vagyok! " értetlenkedett mérges, de kétségbeesett arccal a maia. Nem értette ura baját. - és nem volt fontosabb, de ez a kötelességem, mint hadvezér.-
  "mondtam, hogy Gothmog boldogul..." mormogott tovább a vala és keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. 
  " Hát nem boldogult és ez nem az Ő dolga, hanem az enyém. Engem tettél meg parancsnoknak és helytartónak. " ráncolta össze a szép homlokát a tüzes maia.
"tudom, de... Bahh..." nem jutott esz~be több ellenérv, csak az, hogy nem esett jól neki amikor reggel otthagyta. Visszafordult inkább a perem felé, valahol tudta, hogy most bocsánatot kéne kérnie de ahhoz meg túl büszke volt.
Mairon pár pillanatig hunyorogva szugerállta kedvesét, majd szemét forgatva becsörtetett a palotába a balkonról és még az őt nagy szemekkel figyelő Draugluinnal sem foglalkozott. Egyszerűen,morogva és mérgesen bevágta a hálószoba ajtaját, majd egy erős védő varázslattal lefedte.
- Ha duzzog, akkor duzzogjon egyedül, majd alszik a trónteremben! - mondta magának, majd az ágyra vetette magát és előhúzott alóla egy könyvet, hogy kicsit j, de előtte ingerülten kifújt egy vörös tincset az arcából.