Mairon izgatottan indul előre, fel, a vulkán nyugati oldalán, tudva jól, hogy már előre berendezett egy kis peremet kettejüknek. Ott kellemesen meleg volt, a helyet kipárnázta és a talajt lefedte egy nagy vörös lepedővel, oldalra pedig gyümölcsöket tett, egy aranytálcára, mellette pedig a hozzáillő kupák sorakozta, és egy kancsó véres bor. Huncut, vörös lángként reppent be a kis barlang lyukon keresztül, s ott, elfeküdt a párnák között. A vulkán pár morajlott, ő pedig izgatottan várta kedvesét.
Melkor elcsodálkozva nézett körbe, sejtelme se volt erről a kis lakberendezésről. "ez igazán kellemes lett" jegyezte meg, helyet foglalva a kényelmes párnákon.
" Neked csináltam..mára..." bújt oda Melkorhoz, nagy szemeit le sem véve róla még akkor sem, mikor a vulkán már megkezdte a mozgolódást.
A kis kilátó részt egy búbájjal védte, hogy gondtalanul nézhessék az egészet és a láva ne zavarja meg őket, sem az, ahogy majd kitör a vulkán. Izgatottan ölelte meg kedvesét, várva a műsort, bár, az tetszett neki a legjobban, hogy Melkor mellett lehet eme csodás nap lezárásakkor is.
Egymást ölelve, a gyümölcsöket falatozgatva nézték a lávát, ahogy vörösen és sárgán világított a sötétben.
- köszönöm- nyomott egy csókot a vala Mairon homlokára.
- Neked bármit, Mel...- mondta neki a maia és megsimogatta a felkarját. Még egy kicsit nézték a vulkánkitörést, majd mielőtt még teljesen beesteledett volna, visszatértek a palotába, hol Melkor elrendezte a kissárkányokat, Mairon pedig felmelegítette nekik a vackot. Hozott magával két nagydarab forró lávakövet is amit összemorzsolt kisebbre, hogy játszhassanak vele a kicsinyek. Mikor ez megvolt és elhelyezkedtek, Melkor felkapta kedvesét és átvitte a hálóterembe, ahol ő elterült az ágyon pisszegve, ugyanis az egyik pikkelyes horkolt.
- hallod?- kuncogott, lehámozva magáról a ruhát és megmutatta izmos, fehér testét a valának.
-nem tudok egyszerre két dologra figyelni- legeltette a szemeit a remekmívű formákon maga előtt, és engedett a késztetésnek, hogy megérintse. Majd abba se akarta hagyni, mindenhol meg akarta érinteni, a magáénak akarta tudni. Szerencsére a kis sárkányok nagyon jó alvók voltak, és nem verték fel őket a heves hangokkal, amik előtörtek belőlük.
Egymásba gabalyodva aludtak el, kimerülten, de boldogan.
Hajnaltájt meglehetősen furcsa hangokra ébredtek, azaz a maia, aki a vala mellkasára dőlve aludt odáig. Kócos fejét hevesen felkapva, álmosan nézett körbe, ugyanis ide-oda futkorászó léptekre lett figyelmes a hálótermük előtt.
Nyammogva morgott valamit, majd enyhén megrázta a vala vállát, hisz mi van, ha baj történt.
- drágám...- motyogta.
- muszáj? - Melkor nem akart még felkelni, szeretett aludni. De ő is hallotta a futkosást, így bár kócosan és félig csukott szemekkel, de felült ő is.
" menj ki te..." húzta magára félénken a lepedőt Mairon, hisz meztelen volt és lehet orkok futkostak vagy valami más!
Melkor nagy sóhajjal magára kapott egy köntösfélét és kikukucskált. Aztán ki is lépett, majd Mairon a megdöbbent hangját hallotta.
"te meg mit művelsz?!" a kérdés Gothmognak szólt, aki a nemrég kikelt vámpírfiókát kergette, de az vagy elszaladt, vagy elbújt, vagy a plafonra menekült.
" Én...én csak..." esett el a balrog és pattant fel gyorsan, leporolva magát,egyenes állásba, mintha csata előtt adna számot a vezérének.
Thuringwetil odareppent prüttyögve közben és száttárta a karjait.
" Gyere a mamihoz! "
Mairon kimászott az ágyból és a vala mögé állt.
- mi folyik itt?-
A kis valami csattogó talpakkal szaladt anyja védelmező szárnyai közé. Úgy festett, mintha Gothmogot megprólták volna denevérré változtatni, de fél úton abbamaradt az átalakulás. Egész sápadt, szürkés színe volt és sziszegő-visító hangot adott.
Hatalmas, fekete szemei voltak és aprócska orra, hosszú farkincával.
Thuring rajongva nézte ivadékát, Gothmog pedig letérdelt elé és csalogatta magához.
" ne ne, gyere a papához a papához! "
A kis vámpír megtorpant, és láthatóan eltöprengett. Aztán meglátta a 2 új jövevényt, rájuk visított és elbújt Thuringwetil mögé.
Melkor felvont szemöldökkel nézett rájuk, majd Mairon felé fordult, mintha ő választ tudna adni erre a jelenetre.
Mairon vállat vont, de hamar rájött a történtekre.
" Ő lenne a ti...?"
Thuringwetil bólintott és bőrös szárnya védelmébe helyezte a kis kíváncsi lényt, mire ada elérzélenyült.
-azt hiszem több fogolyra lesz szükségünk... - állapította meg Melkor a lény fogait megvizslatva. Aztán támadt egy ötlete, és elsietett a sárkányok szobájához. Amint kitárta az ajtót, máris kirontottak és csipogva örömködtek.
" Carcharan, gyere...." incselkedett Gothmog, farkincáját a levegőbe emelve, de a kis vámpír, meglátva a sárkányokat, ijedten a fejére ugrott és a szarva mögül figyelte őket. Mairon pedig halkan kuncogott magában.
" mi az, mi az?" Kérdezte Glaurung Melkortól, kíváncsian mozgatva a fejét.
"mondhatjuk, hogy az új kistestvéretek" mutatta be a vámpírt a sárkányoknak,akik ada és adar körül (na meg vállain) nyakukat nyújtogatva szemlélték a valamit.
"játék!" indult meg Ancalagon, de a vala elkapta ugrás közben. Már majdnem akkora volt, mint Draugluin, Melkor nem szerette ha a nála kisebbekkel játszik.
" Ancalagon...." csóválta a fejét Mairon is, bár ő kevésbé volt szigorú a sárkánnyal, hisz tudta, milyen különcnek lenni. Egy ideig ő se játszhatott a többi maiával, mikor gyermek volt.
Carcharan leesett apja feje tetejéről a vörös kezéve és onnan méregette a sárkányokat, tátogva, de csak sípoló hang jött a szájából.
" Éhes." Állapította meg az anyavámpír.
Ancalagon morcosan nézett adarra, ő is játszani akart, mint a kisebb növesűek. Draugluinnal nem érezte annyira jól magá mint a fajbeliekkel, ezért szomorúan lehajtotta a fejét és a maia mellé lépett, dörgölőzve, aki megsimogatta a fejét.
" Elnézést, hogy felkeltettünk u-uram..." motyogta Gothmog, maga elé tartva a fiát, Carcharant.
"mennyetek és etessétek meg, mielőtt maga keres élelmet..." sóhajtott a vala, majd a sárkányokat elhívta onnan, hogy kimennyenek kicsit a levegőre. Ez volt a kicsik kedvenc programa, amikor a szabadban kergetőzhettek adar körül. Persze Melkor már két lépésnután Ancalagonnal veszekedett, hogy finomabban gyötörje a testvéreit.
Mairon kienhedte addig a kisebbeket akik vidáman kiszaladtak és ő maga is lángolva követte őket, hogy játszanak.
A jégsárkány pedig a hóban játszadozott, egy másik kíváncsival.
" repkedjünk?" Vigyorgott rájuk Mairon.
Az ablakokból ork gyerekek nézték őket érdeklődve. Nem mind látták még a sárkányokat és meg akarták maguknak nézni őket.
A kicsik csipogtak, Ancalagon pedig kitrappolt utánuk.
Ancalagon csak nem bírt magával. Lángot fújt a testvéreire, akiket bár nem sértett meg vele, de nem esett jól nekik. Egyik kisebbet bele is tiport a hóba, de valami fellökte. A kis fehér (aki alig volt nála kisebb, csak vékonyabb, kecsesebb) lökte fel és kacagás szerűen csipogva hűvös leheletet fújt rá, még hóval is befedve.
Ő legalább játszott Ancalagonnal. Különc volt, de nagyon értelmes és virgonc kis lény, annak ellenére, hogy ő inkább a hideget kedvelte mintsem a forróságot, mint a többiek.
Mairon leült, letisztogatva Glaurung kormos fejét, aki duzzogott Ancalagon viselkedése miatt.
" viselkedjetek! " mondta nekik, amíg Draugluin be nem ugrott a hóba.
Kísérletezni akart a farkassal, még akkor is, ha Melkor féltette őt.
Mikor Melkor kihúzva magát a sárkányokkal kezdett el foglalkozni, ő megérintette a vállát és csókot nyomott arcára.
- Van egy kis dolgom, később jövök - mondta, s azzal megindult, vissza a palotába, és Draugluin a nagy farkas követte őt, mivel Mairon utasította rá.
A kis jégsárkány csipogva felkapta a fejét, minek tetején nagyadag hó pihent meg, amíg meg nem rázta. Pislogott és kérdőn fordult a vele ellentétben fekete, nagyobb felé. Úgy tűnt, mintha elmosolyodna és felszaladt a lábán, megpihenve a feje búbján és hosszú nyelvével megnyalta a fülét, kicsit doromboló hangszerűséget kiadva.
Végül a kis sárkány leugrott Ancalagon fejéről és az orra hegyével kezdett egy kis adag havat gurítani, majd talpával összetapicskolni. A többiek erre azonnal leutánozták a jégsárkány tevékenységét és sok, egyre nagyobb hógolyót gyártottak és összetolták, mintha csak építenének valamit. Ancalagont valamiért egy rosszkedvű orkra kezdte emlékeztetni a nagy kupac hó.  
  Melkor szórakozottan figyelte a remekművet, és beállt. Ő is segíteni nekik. Ancalagon pufogva belátta, hogy kénytelen részt venni ha ő is szórakozni akar.  
A  kis jégsárkány, Luine észrevette, hogy Ancalagon nem szórakozik olyan jó, így lassan végigsiklott a havon és odatipegett hozzá, orra hegyével odatolva neki is egy kis golyót amire rátámaszkodott és vidáman csipogva, morranva mutogatta neki, csillogó szemekkel.Ancalagon nagyra nyílt szemekkel bámulta a hógolyót, de boldogan csipogva válaszolt és segített még nagyobb gömböcöt göngyölni belőle. A kis fehérkés nősténysárkány, Luine erre boldogan morgott és még több havat tolt a nagy hógolyó felé játékosan. A kisebbek megpróbálták a két idősebb játékát leutánozni, legügyetlenebb ebben pedig az aranysárkány volt, aki elcsúszott a havon és a jég miatt alig tudott feltápászkodni.
" Adar! Adar! " csipogta, hogy segítsen rajta.
  Melkor nevetve lépett a nehézkes alkatú, lábait kapkodó gyíkhoz és felvette. Felült vele egy sziklára, és pár kisebb is odabújt, akik már elfáradtak. Mikor a hófigurákat megunták, Ancalagon farkába kapaszkodva szánkóztak felváltva a hóban. 
" Adaaar...Ada? " kérdezte pislogva egy kissé bordós pikkelyű, középméretű sárkánykölyök, aki már nagyon fázott a hóban és melegségre vágyott volna már. Hiába bújtak össze kistestvéreivel, a hideget nem mindannyian bírták olyan jól mint a nagy ancalagon vagy Luine.
  Adar felkelt és elindult velük vissza a várba. Rázva magukat totyogtak a folyosókon, 'ada' t csipogva vég nélkül, hogy megtalálják és odabújhassanak egy kis melegségért. A leleményesebbek Ancalagon hátára másztak, vagy Melkorba kapaszkodtak. Glaurung odabent már büszkén vonaglott - gyíkszerű alkata miatt úgy is ment, kicsit kígyózva. 
  Mairon, avagy ada azonban imádott könyvtárában gubbasztott a farkasával, aki kíváncsian ült vele szemben, s vakargatta a füle tövét, de nem moccant, engedelmesen. A fiú már mindent előkészített a komoly varázslathoz és nagyon izgult, elvégre Thuringwetillel ez teljesen véletlenül történt, nem szándékosan. Ha már oromenak lehetnek farkasai, akkor neki olyan farkasai lesznek, amiktől a tündék valóban retteghetnek és Draugluin lesz az első, s legerősebb mind közül, ez járt fejében, mikor torok köszörülve kinyitotta a varázskönyvét.