Aztán pár maia odébbról belerondított. Éppen iszogattak, és úgy vélték, hogy nekük is bele kell kornyikálni a szépséges dallamba. Italtól rekedten, hamisan kezdtek el egy nótát ordibálni, amire Melkor elcsendesült és mérgesen nézett rájuk.
"Ha nem fogjátok be a lepcses szátok, amíg odaérek akkor én fogom!!!" És el is indult feléjük mérgesen, a maiak meg riadtan menekültek vissza a palotába.
Mairon meglepetten és értetlenül nézett a vala után.
- Hát ez meg mi a fene volt? - pislogott a fiú, majd vállat vont csupán és ellépett az ablaktól.
Az arca azonban továbbra is pirosas maradt, miközben leült az ágyra és merengett a dallamban hallottakon. Annyi szent, Melkor furcsa figura volt, de habár nehezen is ismerte el, kedvelte őt és jól érezte magát vele. Erre gondolt, lábait lóbálva az ágyon és kiengedte az eddig összefont haját. Most egy kényelmes, pirosas tunikát viselt magán,ami kiemelte a szeme színét. Munkába sose vette fel, félt, hogy összepiszkolódik.
MElkor sikeresen visszakergette a maiakat a szobáikba és elkobzott tőlük egy üveg bontatlan finom italt. Visszasétált a vöröshajú maia ajtajához és bekopogott. Ő aztán már nem fog tovább titkolózni!
- Ki lehet az ezen a kései órán?- gondolta a fiú, miután a haja beterítette az egész hátát.
Kíváncsian állt fel, hogy kinyissa, de nem kellett, mert kinyitotta a kopogó 'vendég'. Mairon pedig csak állt és nagyokat pislogott.
"hoztam italt!" feltartotta a palackot meg a 2 poharat, és lábával belökte az ajtót maga mögött. Máris lepakolt a kis asztalkára és tölteni kezdett maguknak- de leginkább magának. öltözete felső részét, a lepelként aláomló hosszú tunikát levetette és a szék támlájára helyezte. Ezüstfényű, testhez sumiló aláöltözője volt ismét - kényelmesebb mint azt sokan gondolnák.Ekkore vette észre Mairon, hogy a nyakláncot még mindig hordja.
" Na és mire iszunk? " kérdezte kíváncsian Mairon.
- Egyáltalán szabadna itt lennie ilyenkor? -kérdezte magától, majd csak sóhajtott, hisz Melkor úgy is azt teszi, amit akar. De, örült a társaságnak. Nem beszélve arról, mily hevesen vert a szíve, mikor meglátta a láncot Melkor nyakában. A füle mögé húzta a haját bal oldalt, majd elvett az asztalról egy poharat. Eddig még nem ivott bort, sohasem.
"hát ránk!!" Emelte poharát a vala hatalmas vigyorral. Belekortyolt, ahogy Mairon is. Elsőre kicsit kesernyésnek érezte, de a második kis szippantást már megint teljesen másnak.
"ugye hallottad, amit énekeltem...." a maia gondolataitól elfogta a gyanú, hogy talán mégse értik úgy a dalokat a maiak mint ők.
" Ránk? Ó...akkor ránk..." kortyolgatta a már finomnak érzett italt. De valahogy nem értette Melkort. A dalt igen, de a férfit nem.
Teljesen összezavarodott, ahogy megemelte a fejét és szembetalálta magát Melkor fehér szemeivel.
- Drága Eru, mi folyik itt? - kérdezte magát.
"drága Mairon... Azt a dalt neked énekeltem" kivette a kezéből a bort, láthatóan már most hatni kezdett rá a nedű. Nem a részeg Maironnal akarta ezt megbeszélni.
A fiú erre zavartan beletúrt a hajába és hol a lábait, hol Melkor arcát nézte, felváltva.
" Nagyon szép..a...a hangod! Nagyon..." motyogta - De a szemed a legszebb -
Aztán kihúzta magát. Hát mikre gondol ő? Szaporán kezdett pislogni, hogy magához térjen, de hát magánál volt!
Melkor kalkulált, átgondolt, mérlegelt... Végülis mi történhet? Legfeljebb megint orrbavágja. Egyik kezével félig a tarkóját tartva magához húzta a fiút, míg ő maga előrehajolt - hogy megcsókolja végre.
- Ó teszentségesüllő! Forog velem a világ...-
Mairon belekapaszkodott Melkor széles vállaiba, hogy ne szédüljön el a csók közben. Nem verte orrba és nem tolta el magától. Sőt, így a ma hallott dallamok teljesen kitisztultak előtte, hát erről énekelt a vala! A szíve majd kipattant a helyéről, olyan hevesen dobogott, majd felrobbant, legalábbis efféle érzet járta át a testét, ami a nagy izgalom és hevesség hatására...lángolni kezdett!
Melkort hasonló vérpezsdítő érzések járták át. Kezdett melege lenni...mintha...
"voooah vooaah!! Mi a...?" lépett hátra a lángoló maiatól. Most tényleg lángra kapott.?
Mairon megijedt erre egy kicsit és összehúzta magát, egyik lábáról a másikra állva, míg abba nem hagyta a lángolást. Teljesen sértetlen volt, haja szála sem görbült a tűztől. Csak az ajkait harapta sebesre zavarában és az ablak felé lesett.
Na most aztán jól benne van...
- Lehet....nem tetszett neki a csók? Ó Mairon, te kőagyú, lehet tényleg nem tetszett neki!.....- szomorodott el és a füle töve picit talán le is konyult.
"de igen, csak nem minden nap tüzelek fel ennyire e....". - upsz- Mairon szemeiből ítélve nem hangosan mondta, amit mondott. És most lebuktatta magát... A fene... Na Ő van most bajban...
Mairon erre méginkább rosszkedvű lett és beletörölte a kézfejébe a sebes ajkait.
Valóban, ezt a vala egy kicsit hangosan mondta.
- hát akkor menjen mást feltüzelni - duzzogott magában és azonnal elvette, fortyogva a borospoharat. - Hát hogy lehettem ennyire bolond? Miért is érdekelné a fura utalmas maia, Melkort? Bahh....- emelte az ajkához az italt.
-én meg a nagy szám.... - sóhajtott fel Melkor. A szomorúsága miatt újabb fekete tincs jelent meg a hajában,de most egy vastagabb mint eddig.
"nem vagy se fura, se unalmas... Najó fura igen... De nekem ez tetszik. És nem akarok másokat feltüzelni" megint elvette a kelyhet és átkarolta a maiat, úgy hogy az ne tudjon mocorogni.
A maia erre szaporán rebegtette a pilláit a különös szeme előtt és arcát nem a duzzogás, hanem a pír öntötte el.
" T..te olvasol a gondolataimban? " kérdezte, kicsit kellemetlenül is érezve magát emiatt. - Ó a fene akkor biztosan tudja! - nyelt egy nagyot és a két mutatóujját egymásnak nyomva malmozott.
"nem hallok mindent" kuncogott a vala, jobban magához ölelte a maiat. Most a feje a mellkasán pihent, és a haját babrálta,ahogy másik kezével a hátát tartotta. Nagyot sóhajtott, megkönnyebbült. Kicsit megbántotta a fiút, de most már legálább tudja, hogy hasonlóan érez a fiú is.
" Melkor úr....szabad? " emelte meg a fejét újra Mairon és nézte a vala arcát, közben lábujjhegyre pipiskedve, hogy elérje a kívánt pontot. Újra érezni szerette volna az ajkait, de hirtelen megtorpant.
" Akkor....most mi...? " kezdett bele de nem tudta még erre a megfelelő szót. " Jegyesek vagyunk mint Manwë úrék? "
"hát azok szerintem még nem, de ha azt mondanánk, hogy egy pár?"
" Aule meg fog nyúzni ha ezt megtudja....de nem érdekel..." ugrott egyet a maia majd a puha ajkait újra Melkorénak tapasztotta.
Túlságosan is finom volt, hát hogy állhatott volna neki ellen? De vigyáznia kell, mire gondol, hiszen belelát a fejébe!
Belefúrt a fényes hajtincsekbe és a pár feketébe, kezeivel pedig körbeölelte Melkor vállait.
- És én még azt hittem, hogy teljesem bolond vagyok, de.nem, de nem ám!-" Legyen...akkor...mostantól egy pár...."
Melkor boldogan mosolygott bele a narancs szemekbe. Hát tényleg megtörténik! Kivételesen igaza volt Erunak, és tényleg volt szeretet a számára is, csak eddig rossz helyen kereste.
" És...és most?" Fúrta félénken a hatalmas mellkasba a fejét, kíváncsian várva a folytatást. Reggelre megütheti a guta a többi maiát, azt se bánja, ha Melkor ma nem megy a saját lakrészére. Legalább lesz társasága. Úgy is rosszul alszik...
"itt maradhatok, ha szeretnéd" különös, meleg, de bizsergető érzéssel töltötte el a maia közelsége. Esze ágában se volt ebből kiszakítania magát. Mi lenne ha itt aludna? Meg esetleg... Vajon a fiúnak volt már valakije?
" Örülnék neki, ha maradnál. Bár....kicsit szűkös a szoba, az ágyon pedig néha egyedül se férek el...." forgatta a szemeit a kis ágyra nézve aztán csak elnevette magát, ölelve a valát. El se akarta hinni, hogy valaki önmaga miatt kedveli és nem azért mert szép csecsebecséket készít.
"ezen könnyen segíthetek" pimasz vigyor jelent meg a vala arcán, amit Mairon is észrevett. Azzal felkapta a maiat a vállára hasaltatva és a kapálózó lábakat lefogta. És még azzal a lendülettel átvitte a fiút a saját lakosztályába. Odafelé csak Yavanna két fiatal maiaja látta őket, akik kuncogva siettek tovább a kertbe - mindig ott aludtak.