" Szerinted miért nem törődnek az emberekkel? " kérdezte a maia, kinek vörös fürtjeibe belekapott a szél és komiszul játszadozott vele, ahogy gyorsan vágtatott. Aztán, messziről hangokat hallott és lett egy ötlete. " A szikláig verseny? " kérdezte és már tudta is, mi lesz a díja, ha nyer! 
Melkor bólintott és már vágtattak is. Mairon szavakat súgott hátasának, amitől az gyorsabban kezdett el vágtatni. A maia kacagva hagyta le a valát és lovát, és örömujjongva ért elsőnek a célba.
"ügyes... És cseles. Kérdésedre válasz: talán csalódtak a tündékben, így az emberekkel már nem is foglalkoznak." mosolyogva léptetett a maia mellé. - és mit kérsz díjnak? -
  " biztos tudni szeretnéd? " súgta a vala hegyeskés fülébe a maia, felvonva a szemöldökét, s kajánul elmosolyodott, bal mutatóujjával megérintve a vala állát. 
"most, hogy mondod... Talán előbb járjunk utána a dolgainknak" mosolygott a kacér kedvesére. Nem is messze már látszottak fények a sötétben, azaz megtalálták az embereket.
yMairon már most kuncogott magában, elvégre, méltó díjat akart. Kedvese lován visszalovagolni angbandba, miközben a vala anyaszült meztelenül ül mögötte. Micsoda mutatvány lesz! Követni kezdték a fényeket, barátságosabbnak tűnő alakjukban, hogy ne ijedjenek meg az emberek. Bár Mairon, inkább megrettent. Gyermekek, kamaszok, felnőttek és ráncos bőrű öregek, s némelyik, a halálán volt, vagy nagyon beteg. Ilyet eddig az állatoknál látott csak és nem értette, hisz a tündéknél nem tapasztalt hasonlót.
  Melkor is az időseket nézte, neki is furcsák voltak. Néhányan kíváncsian néztek rájuk, vélhetőleg tündéknek gondolták őket. Egy őszes hajú és szakállú,de erős férfi lépett eléjük."üdvözlünk titeket! Mi járatban vagytok ilyen késői órán szerény városunkban?" állt mögötte egy fiatalabb, hozzá hasonlatos,talán a fia. 
 - Van egy ötleten....vigyünk Thuringwethil mellé egy asszonyt, az emberek közül. Talán kevesebb a gond velük, mint egy hegyes fülű asszonnyal. - üzente Mairon, majd kihúzta magát a lovon, miután meghajolt kicsit." Üdvözletem, jó ember. Csak megfuttattuk lovaink eme kellemes estén és fényeket véltünk látni. Azt hittem, káprázik a szemem, de most már megbizonyosodtam róla, hogy nem. "
"igazán csodás paripák, nézzenek körbe nyugodtan. Mi itt örülünk a látogatóknak" biccentett az idősebb férfi, és elsétált, magukra hagyva őket. Láthatóan még csak jó tapasztalataik voltak a tündékkel, az ainukról még mit se tudtak. 
  - Amikor a préda, belesétál a vadász csapdájába....idióták - vigyorgott önelégülten a maia és biccentett kedvesének. Megpillantott egy nőstényt, ki egy kis gyermeket szoptatott, mellette egy másik sürgő forgóval. - Azt nézd! Hazavigyük? 
Imádott játszadozni, így már ki is találta, hogyan csalja tőrbe az asszonyt, míg melkor nézelődött, de azért szúrós szemeit rászegezte, hogy figyeljen rá egy pillanatra. 
  - Melkor Bauglir! - hunyorgott a maia. Sokkal jobban tetszett neki, mint a Sulimo, így akaratlanul is elnevette. nem tudott vele szigorú lenni. 
  -igen? - fordult meg a vala, aki elbambult a bottal csoszogó öregasszonyon. Meglátta ő is az anyát a gyermekekkel,de eszébe jutott valami. - láttam jobbat! - intett és egy kis kört téve valamiféle térre léptettek, ahol egy középkorú nő sok gyermekkel foglalkozott. 
- Igazad van, valóban jobb fogás! Nos hát, egyetlenem, munkára fel! - ugrott le mairon a lóról és megigazította a vörös fürtjeit. " Elnézést...Kellemes napot kívánok..." lépett a maia a gyermekekkel foglalkozó nőhöz.
 "szép jó napot kedves! Miben segíthetek?" reagált vidáman a nő, mindig mosolygós féle volt. Melkornak is biccentett, aki éppen leguggolt, hogy a gyerekeket figyelje. Nem is voltak annyira másak, mint az orkoké. Kicsik, torzak, üvöltöznek, és egymás haját tépik.
" kegyed, látom nagyon jól bánik a kis csup...a gyermekekkel. Mondja...volt már dolga...gyermekáldásban részesülő asszonyokkal is? Tudja, van egy lányom, fiatal még, mintha csak ma teremt..khm...mintha még csak gyermek lenne...de már ő..nos tudja...izé..." kezdett el dadogni " szeretném ha a legjobb ellátásban részesülne, de fogalmam sincs...hogy van ez..." vigyorgott és zavartan túrta a haját magának. 
  "oooo... Akkor biztosan nem annyi idős, mint képzeltem" kacagott a hölgy magán, hiszen még a maiat is szinte gyermeknek nézte. "szívesen segítek, csak szólnom kell a lányomnak, hogy addig figyeljen a kis lurkókra" és már be is sietett a házba, hogy szóljon a fiatalabbik nőnek.Az egyik gyerek lefagyva bámulta a valát, valami módon megláthatta a valódi alakját- legalábbis Melkor  erre gyanakodott. 
- Elintézve, jön az asszony. -húzta ki magát elégedetten Mairon, majd a vala és a kölyök párosára pillantott. Játszani támadt kedve." hé, kiskölyök" vigyorgott rá, majd leguggolt és megmutatta neki a saját arcát. Az orkok kicsinyei szerették ezt, s nevettek vidáman, mikor ezt játszotta velük, néha titokban, mikor kiment hozzájuk. 
  A gyerek sikítva bemenekült a házba,elszaladva a kis batyuval közeledő nő mellett."bocsánat...csak..próbáltunk ismerkedni..." tettette Melkor a szánakozást,igazából szórakoztatta a gyerek reakciója. 
  " Ó...nos...Ülhet az én lovamon. " vezette oda a hatalmas paripát a nő elé, s engedelmességre sarkallta az állatot. " Ugye nem bánod...ha veled lovagolom hazáig? És jut eszembe...ígértél nekem egy díjat.." - Ez mókásabb lesz, mint gondoltam, haha! -
"cseppet sem" felpattant a hátasra, és megvárta Mairont is, aki először a nőt segítette fel. A város széléig kedvesen intettek mindenkinek, majd elhagyva azt Melkor álomba merítette a nőt. A ló nyakára dőlve aludt.
  A ló szépen követte urai utasítását, nem rohant el, egyenest Angbandnak tartott. Mairon pedig elmosolyodott s hátrafordult a mögötte ülő Melkorhoz.
" Az ötletem egyik felét már teljesítetted...." huncutkodott " most pedig....vetkőzz..." 
  "de..."
" Nincs de, vetkőzz!" ujját rátette a vala ajkaira, hogy ne ellenkezzen. Így Melkor kénytelen volt nekiállni vetkőzni. Letolta válláról a tunikát, amit teljesen kioldott - a ló hátát betakarva ezzel. Mairon az ajkaiba harapott erre." Ne feledd ...én nyertem a vágtát..." suttogta, majd szembefordult a valával és a ló nyakának dőlt óvatosan.Aztán, miután kényelmesen elhelyezkedett a lovon, megcirógatta a lovasa szürke mellkasát és kéjesen legeltetni kezdte rajta a szemeit." Ezt kérem díjnak...ha már érdekel, tényleg jó lovas vagyok e.." 
"engem meztelenül a lovon?" vigyorgott egyszerre kacéran és pimaszul a vala. Lábaival erősen tartotta magát a hátason, így könnyedén tudott végigsimítani a maia testén és közelebb húzni őt magához.
" Szőke herceg és a fehér ló helyett...." nevette el magát és megcirógatta kedvese állát " sose próbáltuk még így...." kacsintott hozzá és már várta is a testi gyönyört ebben a szokatlan helyzetben, de kedvesével szó szerint bárhol képes lett volna erre.
Lépésben haladtak, kellemesen ringatózva; Melkor kicsit hátradőlt, karjával kitámasztva magát, hogy szeretője kényelmesen az ölébe ülhessen.
- mindig meg tudsz lepni valami őrült ötlettel - tette még hozzá gondolatban, de máris kezdte elveszíteni őket a rátörő kéjes érzésektől.
Egészen hazáig együtt voltak, s aztán gyorsan magukra kaptak valamit. Mairon önelégülten hátrapillantott, csókot dobva kedvesének, hisz elérte, amit akart, s a vala is nagyon vigyorgott.
Igaz, hallotta kedvese gondolatait de nem felelt, egészen idáig.
" Legalább mindig előtörök valami újjal...őrült meg miattad vagyok. A te őrülted. " közölte kéjjel, de ugyan akkor egyenesen, mintha tény lenne, ezzel mégjobban az ujja köré csavarva az őt imádattal figyelő obszidiánszemű férfit.
Mairon odalépett az alvó asszonyhoz és lekapta a lóról, amint az angbandi főkapu lezárult. Unott sóhajjal és szemforgatva várta, hogy felkeljen.
" Kelj már fel te némber " mondta a maia, egyre idegesebben, hiszen az Ő Thuringwethiljéről volt szó! Melkorra sandított fejcsóvalva és inkább elindult a konyhába, hogy szóljon a szakácsnak, hogy gyűjtsön vért Thuringnak és Melkornak. Kedveskedni akart nekik s addig Egyetlenét a nővel hagyta, aki lassan ébredezett.