Gothmog sietett elébe, a balrogokkal feltartva a tündéket. Melkor árnyként száguldott át a mezőn, majd felkapva a maiat visszasietett. Gothmogra hagyta a parancsnokságot, amíg visszavezeti a túlélőket Angbandba.Mairon a vörös párnák közt tért magához, és alig bírt mozdulni a fájdalomtól és a láztól. Fogalma se volt mennyi ideje fekhetett ott, de minden békésnek tűnt. 
 " A...csata...Gothmog, Kog....a....noldák!! " próbált felülni, de azonnal az oldalához nyúlt, ahova a mérgezett nyíl fúródott be. Hangosan felszisszent és leverte a víz a láza miatt. Nem tudta, mi történt, és ez felidegesítette őt.
  "feküdj vissza" került elő valahonnan Melkor hirtelen és finoman visszanyomta az ágyra. "gohtmog jól van, Kog meghalt, ahogy szinte az egész sereg.. 3 napja fekszel itt." válaszolt a kérdésére, miközben ellenőrizte a lázát és egy nedves kendővel elkezdte megtörölgetni. 
 " Rohadt noldák " káromkodta el magát a maia, és duzzogva dőlt vissza, de nagyon jól esett neki a vala közelsége, de bosszantotta a vereség és ez látszott is rajta. Kiscicaszemekkel fordult kedvese felé, és meglehetősen halkan szólt hozzá, tartva egy kis leszidástól, mégis bájos volt, a fáradtság és láz ellenére is. " H-haragszol?...elbuktam..."
  "nem... Csak magamra..." - mert hagytam, hogy ez megtörténjen- gondolta magában, kezeit az ölébe ejtve, elszomorodva. Valóban csak magára haragudott, az íjászokra egyikük se számított. 
 Mairon gyengéden megemelte a Melkorhoz közelebb eső kezét, amit szintén lassan gyógyuló sebek borítottak és megfogta az ölébe ejtett karok egyikét, az ujjaival simogatva a kézfejét és ahogy bírt, elmosolyodott.
" nem fekszel ide? Jól vagyok...nem kell öt percenkét a homloktör....auch..." próbált felülni, édesen, hogy megölelje, de visszaesett az ágyba, úgy fájt a feje.
  "de, szükséged van rá..." azért lehevert mellé és az arcát cirógatta. Közben azt tervelte, hogy amíg a maia eszméletlenül alszik, valami új varázst ki kell próbálnia. 
" Min gondolkodsz? ...ne nézz így, nem láncolsz ágyhoz vagy buherálsz meg, drága adan, nem és nem. " hunyorgott, majd felsóhajtva bújt hozzá, amennyire bírt. Sokkal jobban érezte így magát, vele. " A futár kiment az ork családoknak részvétet nyilvánítani? Ha jobban leszek...én is kimegyek...az én felelősségem a vesztes csata...."
  Az ajtó felől mozgolódás hallatszott, Draugluin mancsai nekidőltek, úgy csáválta a farkát, míg Thuringwetil nekitapasztotta a fülét, Gothmog pedig malmozott az ujjaival.
" Jobban van már szerinted? Bemehetünk? " kérdezte a nőstény, aki aggódott Maironért.  
  -gyertek csak, de halkan- üzente nekik Melkor, már jó ideje kiszúrta őket. Talán egy pár perc nem árt, és Mairon is megnyugszik kicsit. 
  Mairon legörbült ajkakkal nézte azonban még mindig kedvesét és már azon törte a fejét, hogyan menjen részvétet nyilvánítani a harcosok családjának a vereség miatt, mikor az ajtó kinyílt, és a 'csendben' fogalom megszűnt létezni. Draugluin farok csóválva rohant be, őt az aggódó nő követte, akit a kétségbeesett balrog. Na meg, a lemaradt kis Ancalagon, aki próbált szaladni, de elesett, így lassabban totyogott utánuk.
A maia meglepődve fordult az ágy köré gyülekező lények felé, s nagyokat pislogott, majd Melkorra sandított és vissza a társaságra.
" Nem haldoklom, mi ez az aggodalom? "
napok óta itt vagy, és aggódtunk, hogy mi lehet veled" súgta a vámpír,közben ráült az ágy szélére. Gothmog megállt a végében, ott tördelte a kezeit. A 2 kis négylábú már az ágyon rendetlenkedett.
  " Ugyan már, csak lelőttek, semmi komoly " legyintett Mairon és úgy tett, mintha teljesen jól lenne, de fájt neki, ahogy megmozdította a kezét. 
"rendben, láttátok,hogy él, mehettek is" hessegette őket kifelé a vala, érezte hogy kedvesének aludnia kéne amint sikerült kicsukni a társaságot - csak Draugluin maradt a kosarában,vissza is feküdt mellé.
  " Ugyan már, csak aggódtak. " mosolygott kedvesen a törődésre, majd a kezét nyújtotta Melkornak. Esze ágában sem volt aludni, teljesen más dolgok jártak a fejében.
-pihenj- kérlelte a vala, ha nem alussza ki, sokkal lassabban épül fel. Plusz nem tudja megpróbálni a varázslatot,amit kiötölt. 
  -nem vagyok álmos, három napot átaludtam. - nézett a kedvesére a nagy szemeivel.
-szörnyen makacs vagy- mosolygott Melkor. Tovább cirógatta az erőtlen maiat, előbb-utóbb el fog fáradni.
- valld be, imádod bennem ezt is - incselkedett azonnal és lehunyta a szemeit, úgy bújt oda hozzá a maia, s észre sem vette, de a kellemes simogatásra azonnal elnyomta őt az álom, egyik pillanatról a másikra, mintha csak nagyon álmos lett volna.
  Melkor még kicsit várt,amíg mély @lomba merült. El se mozdult, ugyanúgy heverve dogta magához. Egyik karjával a fejét tartotta miközben ajkait és állát hozzáérintette a maia homlokához. Így kezdett bele szinte némán motyogva a mantrájába. Használta már ezt, mikor Arda részévé akart válni,vagy amikor az arany ba elrejtett e saját erejét. Sose próbálta ki máson, pláne nem ainun. Ő maga is egyre fáradtabb lett, ahogy a mantra dolgozni kezdett és közben el is aludt.
Reggel Mairon megdöbbenve ébredt. Nem azért, mert kedvese szorosan magához ölelte, mikor még aludt, hanem mert a sebei eltűntek és az oldalában sem érzett már fájdalmat, csak kis szúrást, de csak mert Glaurunt felmászott hozzá este és a fejér a derekába fúrta, mikor elaludt.
Biztos rendbe jött, gondolta, majd átkarolta kedvesét és puszilgatni kezdte, hogy lassan ébredjen fel.
Melkor elmosolyodott még csukott szemekkel. Ezek szerint sikerült és a maia már jól van.
- hogy vagy? - ő maga nagyon faradt volt, de igyekezett leplezni a kimerültséget.
- kellemesen, sokkal jobban érzem magam, mint tegnap és a sebeim is kezdenek teljesen eltűnni. Az ápolóm rendesen kitett magáért. - ölelte a valát boldogságtól ragyogva. " Glaurung befészkelt hozzánk este. " tette hozzá. - Ma már kikelhetek az ágyból?...Kérlek?...-
- Becsületszavamra! Viszont a balrogokkal beszélni akarok a veszteségeinkről. De, csak ülök és beszélek....az belefér?- csókolgatta a val arcát, hízelegve neki. - mondtam már mennyire szeretlek téged, mel adan? Ebédeljünk majd együtt.....jó?-emelkedett fel lassan.
-rendben, Gothmogtól úgyis megtudom, ha nem viselkedsz- kacsintott rá és még egy búcsúcsókot adott, mielőtt elsietett a feladatainak utána nézni.
" Fura " vont vállat a maia, majd fevett egy kényelmesebb, de elegáns ruhát, hiszen akárhogy nem állhat a balrogok elé a trónteremben.
Kicsit furcsán érezte magát, ahogyan lépkedett, de gondolta, biztos  a seb miatt, így nem gyanakodott.
Bement a trónterembe, pár óra után, hogy beszélhessen a balrogokkal, ezidáig pedig a sárkányokkal foglalatoskodott. Koronával a fején ült le, kezeit a karfára csusztatva és a teremben lévőkre nézett.
" Ne kíméljetek. Halljak mindent" mondta.
Melkor a jegyzetek készítése közben is Maironra gondolt,és támadt is egy ötlete. Készített egy levélkét, aminek a címe az volt, hogy 'majd ha meggyógyultál' és egy elég pikáns kis rajzot készített mellé. Elégedetten összehajtotta, beboritékolta, és hívott egy orkot. Miután az elfutott a levéllel, visszatért a halottak feljegyzéséhez. 'kog' - ez volt a következő név. Eszébe is jutott a családja, a féltő feleség és a harcias, igéretes fia, Azog.
" Szóval sok a halott, értem..." bólintott Mairon, lehunyt szemekkel, szája előtt tartva a kezét és bólintott egyet.
Intett Gothmognak, hogy folytassa, de ekkor valaki berohant, egy ork, aki láthatólag nagyon sietett.
A balrogok a csámpás,zörgő páncélúra pillantotrak, akárcsak a maia.
"mel... Melkor nagyúr kü - küldi " dadogta, és remegő kezekkel átnyújtotta Maironnak a levelet, majd meghajolt szinte a földig és újra kiszaladt.
- Ezt meg mi lelte?-pislogott nagyokat a maia, majd a balrogokra sandított, akik kíváncsian nézték a levelet a maia kezében. Kinyissam, kérdezte magát, majd az igen mellett döntött, hiszen biztos fontos, ha Egyetlene levél formajában küldte, így elkezdte lassan kibontani a levelet.
A kis rajzocska őket ábrázolt a az ágyukban, és éppen nagyonis élvezték egymás társaságát a maia egyik kedvenc poziciójában.Ő erre azonnal elvörösödött,  a kis papír mögül pedig a kíváncsi balrogokra és a fejét vakaró gothmogra nézett.
" mit néztek?! Gyűlés vége! Mehettek!!" Mordult rájuk, s visszapillantott a papírra, érdekes arcot vágva, de mikor a balrogok szedték a lábaik és kimentek, meglehetősen nagy mosoly került az arcára.