Melkor átkarolta mindkét karjával,örült,hogy sikerült felvidítania.
- szia... Kapjon a szerelmes pár saját medencét? - kuncogott, ahogy eszébe jutottmi is zavarta meg őket.
- Kaphatnak....legalább nem zavarnak meg minket és végülis...akár rosszcsontok akár nem, megérdemlik....- dörgölőzött Melkorhoz, aztán lett is egy ötlete. " Nem eszünk valami édeset?" Kérdezte.
"édeset? Mit?" kerekedtek ki a szemei a valának. Mairon kipattant az ágyból, hogy hozzon finomságot, a vala pedig felkönyökölt kiváncsian.
" Ezt én csináltam, amíg a sárkányokkal foglalkoztál, csak aztán olyan sok minden történt, hogy el ia felejtettem, de ahogy látom, ez elkerülte gothmogék figyelmét " fordult kedveséhez vissza egy nagy arany tállal a kezében, amin aprócska sütemények sorakoztak fel, rajtuk eperszemekkel.
"hmm... Ez éteri" behunyt szemmel kapott be egy falatkát és élvezkedve nyammogott a finom süteményen. - mindig meglepsz- mosolygott a végre vidám szerelmére.
Mairon elégedetten kihúzta magát, de a szeplőit az arcán megjelenő pír hamar elfedte. Izgatottan harapott az ajkába, miután elvett egy süteményt, majd Melkor elé ült.
" Mel....hol is hagytuk abba?...." kérdezte, utalóan
Melkor átfordult,hogy a maia kezében tartott sütibe beleharaphasson, és úgy is maradt hasra fordult , könyökölve.
- valahol ott, hogy jól érezzük magunk-
-na és sikerrel jártunk?-húzta le a bordó köntöst a bal válláról, ami teljesen le is csusszant róla, megmutatva a mellkasa egyik felét, amit csak egy-két hajtincs takart ki, valamennyire.
-eddig igen - a narancs szemeket szugerálva bekapta a sütemény másik felét is. Az egyre ügyesebb farok lepiszkálta a másik oldalát is a köntösnek.
Mairon közben lenyalta a saját ujjhegyeiről a habot, tartva a szemkontaktust, míg a vala farkincája vetkőztette őt.
- Csak eddig, Mel?-
"igen, mert most már kezdem csodásan érezni magam" a válasz közben feltámaszkodott a kezeire, hogy elérje a maia arcát és játékosan megharaphassa az orrát.
" Ez volt a cél, királyom..." suttogta, boldogsággal a hangjában Mairon, gyorsan Melkoréhoz dörzsölve az orra hegyét, mielőtt még egyszer bekaphatta volna, miután elhúzta onnam a száját. De aztán a maia kihasználta a lehetőséget és megcsókolta a valát, lenyalva a kis ételmaradékot a szájáról, közben eldöntve magukat az ágyon.
Hajnalodott lassan, az orkok pedig őrséget váltottak. A kis sárkányok éledeztek már a vackukban, Melkorék azonban mélyen aludtak a hosszas esti kellemes órák eltöltése után.
Azonban volt valaki, aki nem aludt, egy szemhunyásnyit sem. A huncut vámpírnő lelkesen repkedte körbe gothmogot, jobb majd bal vállára szállva és nagy szemeivel szugerálta őt.
" Szeretném megnézni azt az elf herceget, akit emlegettek az orkok, akit ada és Melkor kilógattak a nagy falra. " mondta Gothmognak Thuringwetil, kérlelőn.
A balrog a hátán hevert, és elmélkedett. Ő is kiváncsi volt rá, bár most lettek nemrég leszidva. Na de most biztos sokáig fognak aludni. Ők meg majd csak pár percre mennek ki. Miért is ne?
"rendben, mennyünk!" ült fel hirtelen, és már öltözött is.
Thuringwetil lelkesen felugrott tapsikolva és gyorsan a fejére húzta a fekete csuklyát, hogy ne sérthesse meg a messze ragyogó nap fénye, bár Melkor felhői egyre erősebbek lettek, az orkok miatt, akik szintén nem bírták a napot jól.
" Induljunk!"
A távolban hajnalodott, Meadhros unottan lógott félig-meddig. Talált egy kis kiálló rést, amin lábujjhegyen tudott egyensúlyozni. Karját már nem is érezte, de most mintha megemelkedett volna. Valaki felhúzta őt a peremre, és ahogy felnézett egy magas, vörös bőrű, agyaras, farkas, szárnyas lény meredt rá. Már ha annak lehet mondani a fejébe húzott agancsos sisakkal, ami a szemeit takarta.
- hogy a fenébe lát? - elmélkedett el a vörös hajú tünde.
" Fujj de ocsmány!! " méregette egy nő, aki hirtelen kidugta a fejét az agyaras háta mögül. Fintorogva nézte az elfet és nevetett a szerencsétlen formáján.
"szerinted mit esznek ezek?" kérdezte a vörös legguggolva.
"úgy hallottam adatól, hogy növényeket." a nő még mindig a másik mögött volt, a vállaira támaszkodva.
- ada?? - kapta fel erre a fejét, melyiket hívja ez a szörny az apjának?
" Olyan csupasz! És piszkos...és vézna..." bökte meg a sápadt arcú nő a hegyes körmével az elfet majd újra gothmogra sandított. " Gooothmog, gothmog, drága gothmogom...."
A nő kacéran a másik fülébe súgott, amaz meg gonoszan elvigyorodott. Majd odalépett, levette a láncot és felkapta a földről. Meadhros éppen próbált volna szabadulni, amikor amaz elhajította.
"hát... Nem tud..." vont vállat a nő, Gothmog nagy sóhajjal vetette magát a sikítva zuhanő tünde után.
Thuringwetil aztán ismerős hangokat hallott, s Melkor nevetését, így gyorsan felvette denevér alakját és gothmogék után ugrott, mintha segíteni akarna, hevesen csapkodva szárnyaival, de meglehetősen nagy volt a nyomás, és ő is éles hangján visítva zuhant Gothmogék felé.
Nem sokkal a földet érés előtt sikerült a balrognak megcsípnie a tündét és Thuringwetillel együtt repültek vissza. Ahogy felértek, újra felsikoltottak mind a hárman.
Melkor és Mairon is dühös szemekkel meredt rájuk.
Meadhros és a kis denevér is a balrogba kapaszkodott hirtelen, amaz meg majdnem visszazuhant.
" L..leesett és mi elkaptuk! " magyarázott Thuringwetil, gothmog fejéről lógva, megemelve az egyik kis karmát.
Az elf nagyot nyelt, nem tudta mi a borzalmasabb. Hogy majdnem szétloccsant a feje, hogy egy balrogba kapaszkodik, vagy a sötét úr szikrázó tekintete.
" leesett mi?....Nem dobáljuk a politikai foglyokat!!! " morgott a maia.
Melkor fenyegetően nézett, majd túlságosan is nyugodtan szólalt meg. Mind a háromnak a hideg futkosott a hátán.
"te leteszed és visszaláncolod, te visszamész szépen a szobádba és egy hétig ki se jössz onnan, te meg elkezdesz beszélni, vagy én hajítalak le. És felejtsétek el a medencét." közben akihez beszélt, arra rámutatott karmos fekete kezével.
" És még hogy semmi sem történik itt " sóhajtott fel Mairon, a homlokát masszírozva.
Thuringwetil morcosan összehúzta a szemeit, és lekonyultak a fülei. Kidugta a kis nyelvét Melkorra, majd heves szárnycsapásokkal megindult a szobája felé.
A balrog közben kiláncolta az elfet, kicsit remegve. Nem hiányzott neki egy újabb leszidás, de hát Thuringwetil szemei!!...
Mairon a valára nézett, majd felsóhajtott
" Éreztem...látod? Működnek a megérzéseim! "
"egy szempillantásra nem lehet őket egyedül hagyni!" emelte karjait az égnek Melkor, majd ejtette vissza. Aztán újra a tündére figyelt.
"szóval ... Elmondod végre merre vannak a testvéreid és mire készülnek?"
Mairon leült, lábait lógatva a magasról, s úgy hallgatta a vala és az elf beszélgetését.
" Hidd el jobban jársz, ha csicseregsz, elf. Nincs jó kedve, nekem elhiheted"
"inkább hajíts le a szikláról" ellenkezett a tündeherceg.
"kezdesz fárasztani... Csak szeretnék üzenni a fivéreidnek, hogy itt vagy." közben a láncot babrálta.
"nem hiszek neked!" vágott vissza megint makacsul.
"hát jó..." többször rácsapott az elf hátára a lánccal,majd lerugdalta a szikláról. Meadhros keze ismét eltört, ahogy megfogta testét a lánc. Melkor kihajolt utána.
"itt fogsz elrohadni akkor, hátha valamelyik kémjük észrevesz"
" Nem értem miért ilyen makacsak, és mind ezt három csillogó kavics miatt " forgatta a szemeit Mairon, lepillantott a elfre, majd belekarolt kedvesébe.
" volna kedved velem reggelizni? " tette fel a kérdést, hogy lehiggadjanak egy kicsit, hiszen az elf is makacs volt na de még Gothmogek is!
Mairon arra gondolt, majd valamikor kimegy az elfhez, hátha egy kicsit meg tudja puhítani, és megoszt velük pár információt. Izgatta a gondolat, hogy az elméjével játszadozzon a tündének, de ez, egyenlőre ráért, hisz az elsődleges, mindig Melkor volt. Belekarolva a valába haladtak egyre beljebb a palotába, bár a maia sejtette, hogy gothmogék nem maradnak nyugton, a balrog lábujjhegyen, a falnak simulva szökött fel thuringwetilhez, bujkálva urai elől.