Melkor és Mairon valamikor akkor keltek fel, mikor a nap már bőven az ég tetején járt. Az immáron ismét vörös maia kinyújtózkodott s arra lett figyelmes, hogy a kis Ancalagon közte és Melkor között fekszik összekuporodva, s úgy alszik még mindig.
Elmosolyodott a látványra és nem volt szíve felébreszteni a kis lúrkót.
Melkor nagyot nyújtózott, és a maia kuncogott kicsit, amikor megfigyelte a kedvese és a kis sárkány közti hasonlóságot. A fekete farok, ami elnyúlt az ágyon, a fekete karmos kezek, a pimasz, tűhegyes fogakkal teli száj, a villás nyelv.... Valóban mintha a gyermeke lenne.
Eszébe jutott Thuringwetil erre azonnal. Vajon reggel elment aludni és nem repked még mindig? Egy ideje a lázadó korszakát élte és hajlamos volt nappal is fennmaradni.
Megcsóválta a fejét, majd áthajolt a most épp hátára forduló kis sárkány felett és megcsókolta kedvese arcát, hogy felkeltse, hiszen nem kellene átaludnia az egész napot.
- Mel adan nin, ébresztő....- hajolt közelebb, felette a vala saját kis ragyogó napja, kellemes hangon szólítva az elméjében őt.
-jó reggelt, galen nin- mosolyodott el a férfi, még csukott szemekkel. Lasssn kinyitotta, és az obszidián szemek beitták a vörös hajkoronát, a macskaszemet és a szeplős arcot.
A maia kedveskedve érintette az orrát Melkoréhoz, s hagyta hogy a vörös haja függönyként terítse be mindkettejüket.
- nézd csak, ki fészkelt be ide mellénk- mélyedt el a vala szemeibe, de oldalra biccentett a fejével, s közben korogni kezdett a hasa.
-ragaszkodó kis jószág- pillantott a sárkányra, akinek még mindig lehete tlenül nagy volt a pocakja az esti lakomázás után. "feltételezem, reggeliznél valamit... Úgy is meg kéne nézni, rendet raktak-e"
Mairon bólintott, s azzal betakarta a kis Ancalagont, nehogy fázzon, ha elmennek onnan. Picit rá is fújt, hogy forróbbnak érezze a helyet, hogy jobban alhasson, s utána felvett magára egy fekete köntösszerűséget a reggelizeshez.
Az udvar rendben volt, sőt a palota is tiszta és csendes volt. Bár orkot egyet se láttak, mind kidőlt a takarítás után.
A konyha felé vették az utat, ahol Gothmog ücsörgött egyedül.
"remélem nem te főztél, nem szeretem ha túl sós" kezdte a csipkelődést a vala, amint meglátta az asztalon könyökölve ábrándozó fejet vágó balrogot.
" Hát a te lelked meg mi rágja?" Lépett elé Mairon, majd leült az egyik székre s felvont szemöldökkel méregette a balrogot. Nem értette, kedvese miért nyaggatja, hisz olyan furcsa volt ma a balrog.
Gothmog annyira hirtelen akarta kihúzni magát, hogy szinte mindent levert maga előtt az asztalról és kapkodva nyúlt a holmik után. Visszatette a romhalmazt az asztalra és kissé magasabb hangon, mint általában, mentegetőzött.
"velem? Velem semmi! De tényleg!" még legyintett is hozzá feltűnően.
Mairon hunyorogni kezdett erre és az ujjhegyeivel a felkarján dobolt.
" Gyanús vagy te nekem."mondta Gothmognak, s azzal vállat is vont. " Mi a mai menü?" Fordult a vala felé, aki az ételek között válogatott közben.
"elég uncsi... De megteszi, amíg nem szerzünk jobbat" egy tálcán kis húsdarabkákat rakott az asztalra. "gothmog, Thuringwetil lel mi van? Alszik?" kérdezte vigyorogva, most egy darabig igen jól fog ezen szórakozni.
"honnan tudjam?. Kivagyok én? Tán a dajkája?" pattant fel. Ingerülten és puffogva kiviharzott a teremből.
Mairon maga elé húzta a tálak egyikét, amit Melkor letett az asztalra, hogy falatozgasson a húsból egy keveset, bár már unta, hogy folyton ugyan azt eszik, s kedvére lett volna egy kis vadászás. Alig várta, hogy elmondja ezt Melkornak, sőt, azonnal meg is osztotta vele gondolatait. Továbbra is a balrogot fürkészte, valóban furcsán viselkedett....
Szapora szárnycsapkodással jelent meg a magasban a kis denevérlány, akit Melkor emlegetett, s körbenézett, korgó hassal. Annyira agyalt egész reggel, hogy nem bírt tovább alvás címszóval a szobájában gubbasztani, alig öt órát volt ott. Óvatosan az árnyak közt járt, bár a palota ezen részében a napnal se híre se fénye nem volt. Sunyi mód vette magára női alakját, s azzal a lendülettel, nesztelenül Gothmog mögé lépett és elkapta a balrog mindkét vállát.
Mairon ezt már nem látta, ahogyan a lázadó vámpírnő a balrog hátára ugrott, inkább folytatta a falatozgatást és mint kínzásokat élvező helytartó és hadvezér, azon gondolkodott, hogyan lehetne kiakasztani a nolda herceget, úgy, hogy abban a vala is örömét lelje. Ugyan akkor furdalta a kíváncsiság,mit szólna Manwe a 'gyermekeikhez' és Eonwe barátját is rég nem látta már, sem pedig Ossët....
Kavargatni kezdte ujja hegyével a bort az aranyserlegben, kitámasztva a fejét, s gondolataiból Gothmog hangja riasztotta, aki megijedt a nőtől, ki már hangosan nevetett a balrogon.
Melkor ismét nevetésben tört ki a kis szerelmesek viselkedésén. Közben falatozgatott és a borba kortyolt,Mairont figyelve, vajon leesik-e mostmár neki.
" Már megint mit nevetsz?"kérdezte Mairon. Meghallotta első teremtménye hangját, ezért kicsit összeráncolta a szemdökét, hisz még csak dél múlt.
A nő még mindig kuncogott, úgy lógott a balrog hátán, nem hagyva neki, hogy elkapja, de mikor denevérré alakult, Gothmog elkapta és két keze közé fogta az ártatlan szemeit rebegtető denevért, aki azonnal visszavette erre női formáját s így úgy tűnt, hogy a balrog átöleli őt, sőt, még hozzá is simult huncutul.
"most már csak azért se mondom el, jöjj rá magad" dugta ki a nyelvét a vala, incselkedve. El is határozta, hogy mostantól szemmel tartja őket, hogy le ne maradjon arról, amikor Mairon szembesül a jómadarak kapcsolatával.
  " Ez nem ér! " nyújtotta ki a nyelvét erre a maia is és pufogva fordult el, maga előtt összefonva a kezeit. Idegesítette, hogy nem érti, és bele se látott a kedvese fejébe, de csak meg állj melkor, gondolta, s elhatározta, mihamarabb visszaadja ezt és megvicceli a valát.
 S közben, befejezte a reggelijét.
 Thuringwetil a jobb mutatóujját végighúzta Gothmog alkarjától a válláig, és rátette a kezét.
" Ki kap el kit, Balrog úr? " vigyorgott szélesen a nő, de a szemeivel ártatlanul figyelte, incselkedve vele, játszadozva, mint macska az egérrel, vagy épp ő, a denevér.  

"majd én téged" mondta a balrog és meg is próbálta, de a vámpír ismét meglógott hangosan kacagva.
Melkor a fejét csóválta a gyermeteg viselkedésükre, de már kezdett elpakolni maga után. Ma meglátogatja ismét Meadhrost, talált neki egy nagyon jó helyet.
Mairon megtörölte a szája szélét és meg is indult kedvese után. Egyre jobban vonzottak a tündék gyötrései, főleg a hasonló hajszínt viselő noldahercegé.
"már mondtan, hogy nem árulok el semmit!" fogadta őket ma mérgesen a herceg. Melkor csak mosolygitt rajta, ma nem is akarja vallatni.
"ma nincs beszélgetés... Csak megyünk szívunk egy kis friss levegőt" közben kinyitotta a cellát és megláncolta az ellenkező tündét.
" Hidd el, jobb, mint az unalmas cellában vergődni egész álló nap" vigyorgott Mairon, aki belelátott az elf fejébe s látta, miről ábrándozott. Na és még ők a fajtalanok....
" Hova viszel, te Morgoth kutya??"
  "hamarosan meglátod! Kicsit huzatos, de a látvány mindenért kárpótol majd!" magyarázta lelkesen Melkor legújabb ötletét. Kisétált vele a kapukhoz, ahol a sziklában volt egy perem."íme, az új lakosztályod!" mutatott végig a tájon, ami valóban csodálatos látványt nyújtott.
Egyik kezét erősen kiláncolta a tündének, és mikor amaz bámészkodni kezdett, egyszerűen lelökte a peremről. 
  Egy láncon lógott a magasban, kezébe pedig égető fájdalom nyílalt, ahogy a lánc visszafogta a zuhanást. Mairon hangosan nevetni kezdett erre, belekapaszkodva Bauglir vállába és lenézett.
" Hidd el nincs is jobb, mint a friss, angbandi levegő, nolda ficsúr! " nézte ténylegesen lenézően.
 " Neked tényleg nincs szíved és nem ismered az irgalma, Morgoth!! nem vagy más csak egy szörnyeteg! Egy utolsó féreg!! " rikácsolt a magasban lógva Maedhros.
  "perszepersze, már mondtad többször is... Nos,nincs semmi más dolgod, mint lógatni a lábad és élvezni a kilátást!" erre megint nevettek mind a ketten és egymást támogatva sétáltak el onnan.