" Hova megyünk?" Kérdezte kíváncsian, majd elindult a lováért. Egy hullámos, dús sörényű fekete lova volt, izmos alkatú fekete szépség, kinek patái felett is vastag szőr díszelgett. A maia felpattant a ló hátára és a kantárt fogva várta kedvesét.
Még hogy ő ágyas....
Még mindig morcos volt, de ugyan akkor el is pirult és hevesen vert a szíve egyetlene csókjainak gondolatára.
Melkor a hasonló lován tért vissza, bár ő már füstöt pöfékelt, akár a sárkányok. Még Orome csodás táltosaiból hozta létre őket, de valamiért az utódok már nem voltak annyira tüzesek.
"készen állsz?" megvárta a lelkes bólintást és máris elindultak. Kimentek Angbandból, el a hatalmas tisztás felé.
Mairon a vala mellett haladt a lován, kíváncsian várva, mit talált ki, hisz bármennyire próbálta kitalálni, most valahogy nem látott bele az elméjébe. De már várta, hogy kiderüljön és azt is, hogy szorosan magához ölelhesse és csókolja, s az ő hangját hallja a lódobogás helyett
Versenyeztek a csillagok alatt a hatalmas síkságon, majd újra északnak fordultak. A hegyek aljához leptettek, ahol titkos. Lépcsősort mutatott a maianak a vala. A lovak egymás mögött tudtak csak felléptetni rajta, de minden fáradalmat megért. Odafönt egy nagy perem fogadta, rálátással Ardára és több forró termálvizes medencével.
" Ez csodaszép..." nézte a kilátást a maia, a medenceből áradó forróság pedig máris vonzotta a testét. Elengedte a lova kantarját, majd gyengéden átölelte a valát egy halk köszönömöt súgva neki, aztán már be is zsongott. - kipróbáljuk?-
-még szép- csókot nyomott a homlokára és leszerelte hátasaikat, hogy addig szabadon járkálhassanak. Utána ledobta a ruháit is, hogy bemehessen a peremhez legközelebbi medencébe, hogy leláthassanak a tájra.
Mairon is levette magáról a vörös ruhát, majd szeplős testével belelépett a medencéve, de csak az egyik lábával, hogy felmérhesse annak melegét. Tökéletes!
Azonnal kedve támadt a nyugalom mellett egy kis mókához, így kinyújtotta a kezeit, behajlította a térdét és egy nagy levegővel a víz alá bukott
Melkor sunyin nézett körbe, vajon mire készülhet a maia? Kiss~ lemerült, csak a szemei maradtak a felszínen.Aztán a maia felbukott, közvetlenül előtte és az orra hegyét Melkorénak dörzsölte, kezeivel közben a combján támaszkodva, így levegett mosolyogva.
- Megvagy! - üzente és azzal a lendülettel magával húzta a medence közepébe, ahol Melkor megcsúszott és akaratlanul is a víz alá kerültek.
Nevetve buktak fel újra, majd egymást kezdték fröcskölni, majd Melkor a maiat csiklandozni. Olykor lebuktak újra, kergetőztek. Egészen addig míg levegőért kapkodva nem nevettek. Akkor a peremhez úsztak újra, ahol kényelmesen tudtak ülni és a csodás kilátásban gyönyörködni - habár ők egymásban gyönyörködtek.
- Mindig fel tudsz vidítani engem - cirógatta Melkor izmos karját a maia, hunyorogva figyelve közben öt, kimelegedve a játszadozásban.
"nem szeretem, ha szomorú vagy" sóhajtott a vala, és bíztatoan rámosolygott. Közelebb húzta magához, zavarta, hogy olyan messze van.
Mairon erre egy csókot nyomott az arcára.
" Ne aggódj, melletted nem tudok az lenni. De, ettől még utálom az elfeket " mondta neki, teljesen hozzásimulva, aztán, eszébe jutott valami. Az orkok ma este mulatságot csaptak, így bőven ráértek hazamenni.
- Mel....- ült az ölébe és nézett rá a varda csillagainál is fényesebben ragyogó szemeivel.
Melkor máris átfogta a derekát, megmarkolva a formás feneket. Kérdőn nézett fel a kicsit kipiruló maiara.
" Szeretlek " érintette meg a vala szürkés arcát és mélyen belenézett az obszidiánszemekbe.
"le meleth nin" felnyújtózott, hogy megcsókolja a szeretett maiat. Remélte, hogy most a tündék egy darabig elülnek- nem vágyott másra, mint Maironnal kettesben lenni és a sárkányaikat nevelgetni.
" Mit gondolsz mit csinálhatnak? Megmarad Angband mire hazaérünk?" Kérdezte mosolyogva a fiú.
"ha csak egy dolgot is eltörnek..." mormogott Melkor, de aztán ő is kuncogott, ahogy elképzelte. Ujjai a másik gerince mentén cikáztak közben és mélyen a macskaszemekbe bámult.
" Ha így nézel...." nyelt egy nagyot és az arcán megjelenő pír azon nyomban elfedte minden kis szeplőjét a maiának.
"hogy nézek?" édesgette Melkor a maiat, ajkába is beleharapott kissé, és egyik keze a fenekére, combjára majd azon belül felfelé kalandozott.
Mairon ennek a legkevésbé sem tudott ellenállni, így azonnal megcsókolta a kedvesét, kezeivel a derekát simogatva, lábaival átfogva az öveit.
- Csodásan...édesen...ellenallhatatlanul..- " A tiéd vagyok..." tette hozzá szóban is, hangot is adva a vágyainak.
***
Míg az orkok és Melkorék ünnepeltek, a noldák a temetésre készültek. Maglor éppen a hárfáját hangolta, hogy zenélhessen közben, mikor Celegorm zavarta meg az új kutyájával.
" Ez meg mi a fene?" Kérdezte Maglor a testvérétől, a kutya felé fordulva kíváncsian. Neki, első sorban az apja járt a fejében és hogy megbosszulja a halálát.
" Mondd, hogy nem azzal a valával járkáltál már megint " tette hozzá Curufin, amit gondolt. Tudta, hogy szőke testvére és Orome néha találkoztak.
"nem értem mi a bajotok vele... Melkor ártott nekünk, a többiek nem. Orome vezette a népünk Valinorba, sose felejtsétek el!" védte barátját a fiú, a már most méretes kutyát felkapva. Barátjától kapta, hogy neki is legyen egy hű társa útjain.
" Biztos nem vagy adoptált?" Forgatta a szemét a bátyja. A legkevesbé sem érdekelte a bolhazsák, Maglor azonban rámosolygott.
" Kedves jószágnak tűnik. Neve is van?" Kérdezte.
A valákat ő maga sem szívlelte, de nem vitatkozott testvérével. Annál nyugottabb volt.
"Huan! Ugyanolyan vadászeb lesz belőle, mint Orome jószága!"kezdett lelkesen mesélni a szőke fiú. Maglor általában meghallgatta, bár most is közben a hangszerén babrált.
" Ez fantasztikusan hangzik. " mondta a testvérének, aztán, megjelentel a többiek is az ajtóban állva. Itt volt az idő, hogy végleges búcsút vegyenek az apjuktól. Caranthir mérgesen a falba csapott az öklével. Hol, hol voltak a valák, mikor Feanor elesett? Hol voltak a valák, mikor ellopták azokat a fránya köveket?
.....
Ilmaré a valinori nagy palota egyik folyosóján ácsorgott, megigazgatva a hosszú hajzuhatagát. Nagyon mosolygott, de aztán megpillantotta Eonwet és annyira kihúzta magát, amennyire csak bírta, hogy bájai kiemelkedjenek.
Eonwe vidáman haladt, és már észre is vette a felettébb szemrevaló hölgyet.
"mi szél hozott erre, bájos hölgyem?" kacsintott rá, odaérve.
" Ó háttudodazúgyvolthogy....." csavarta az ujjai köré a hosszú fürtjeit, majd azonnal Eonwe mellé lépett. " Hallottál valami pletykát manapság, Manwe úrról és a fivéréről?"
"hogyerucsapnamegteasszony, komolyan ők érdekelnek? Mindkettőnek van már valakije!" forgatta a szemeit Eonwe. Odavolt ezért a nőért, de közben idegesítette is sokszor.
" Mi? Elvittékasasok azt a maradékeszedetis?? Nem úgy érdekelnek! A lányok azzal nyagatnak, hogy te, mint Manwe hírvivője, biztosan tudod, mihez akar kezdeni a bátyjával meg a folytonos gonoszkodasaival...még hogy férfiként...Bahhh! Hullana ki a tollam....de mondd csak.....szabad vagy ma este?" Karolt bele azonnal Eonweba a nő.
"azt hiszem igen galambom, meg tudom. Oldani... De... Nembeszélhetekezekről..." szavai egyre halkabbak lettek, ahogy a nő hozzásimult. Kissé még el is pirult ettől, de hamar összeszedte magát és mris karonfogva vezette a szépséges hölgyet.
" Semmikepp sem? Hát sebaj, akkor beszélj másról..." éljenzett magában Ilmare, hogy Eonwe végre karon fogta őt, s igy mentek.
Nem messze tőlük, Osse és Uinen beszélgettek. A férfi a falnak tőlve állt, a lány meg szembe vele, de mikor észre vette barátnéját, azonnal intett neki.
" Gratulálok! Tudtam én, hogy előbb utóbb te is sikerrel jársz...ráadásul eonwe! Hisz odáig voltál érte évekig! " olvadozott a lány, észre se véve, hogy Ilmare teljesen lesápadt.
" Hogydobnánakkiegyablakom te pletykás!! " pirult el.
"khm... Itt vagyok én is" jegyezte meg Eonwe a hallottakra. Közben szíve hevesen kalimpált, hát ez a csodás nő odavan érte??
Osse a szemeit forgatta, de nem. Mondott semmit. Elvégre ők se merték egymásnak elmondani szerelmével.
" Tudom hogy itt vagy, hiszen a kezemet fogod, mégis ki fogná ha nem te? Ó egek, ezek a férfiak, hogyamacskarúgjameg...." motyogott még mindig piros arccal.
Uine megérintette csendes kedvese kezét erre, akinek azonnal felnyíltak a szemeit.
" Tudsz valamit Maironról?" Érdeklődött a barátja után, Uinen noszogatására.
"hogyasasoktojnánakafejetekre.... De nem mondjátok tovább senkinek!" nézett szigorún a hírnök, akinek lelkére kötötte Manwe, hogy nem pletykálhat.
Na de Ilmare szemei.....
"megerősítették Angbandot és egy hatalmas füstfelhővel védi magát a naptól. Mairon vele van még mindig, a csatában látták,ahol Feanort csúnyán átverték és meg is halt... De, Ennyi, többet én se"
Uinen az ajkai elé kapta a kezét, remélte, szerelme barátja nem serült meg, Ilmare azonban csak legyintett.
" Lázadók. Na, mindegy...egy elffel kevesebb....most mi van?" Forgott körbe, vállat vonva. " Eonwe kedves, nem...volna kedved egy kicsit....félrevonultan is beszélgetni?"
" Menjetek csak. " biccentett Ossë.
"azthiszemengemmamegrontanak" kacagott Eonwe, és intett a barátaiknak, hagyva magát végighúzni a folyosókon.
Félreálltak és Ilmare szembefordult Eonweval az egyik oszlopnál, a virágoskertben.
" Én-én-én....Eonwe, csakaztakarommondanihogyéntégednagyonkedvellek és és és....." hadart a lány, pirosló arccal.
Eonwe kivételesen nem beszélt, most a cselekvést választotta. Kezei közé fogta a zavarában hadaró lány arcát, és hevesen megcsókolta. Feleslegesnek gondolta a magyarázkodást, most hogy Uinen elszólta magát.
Ilmare erre ellazult, s lehiggadt, nem hadart és nem is ugrált, csak hatalmas tollas szárnyai jelentek meg a háta mögött és kezdtek el boldogan csapkodni, felkavarva ezzel egy kicsit a levegőt és a szelet....

" Hirtelen milyen hideg lett..." bújt Mairon gyorsan Melkorhoz, miután kiszalltak a forró vízből. Vacogott és belenézett a mély szemekbe, tanácstalanul, mint egy kiscica.
- fázom...-
Melkor odalépett és átkarolta, a hátát dörzsölte kicsit, hogy felmelegedjen. - akkor siessünk vissza- felpattantak hátasaikra, és. Most a titkos hegyi úton mentek vissza, hiszen az sokkal gyorsabb volt.