Sok finom falat volt az asztalon, melynek illatára a maia gyomra még korogni is kezdett, így kényelmesen elhelyezkedett Melkor mellett az egyik széken, az ork, aki felszolgálta az ételt, pedig gyorsan rohant ki az étkezőből, mikor urai megérkeztek. Draugluin azonban annál gyorsabban szaladt be, hátha kap pár finom falatot. Könyörögve nézte a valát, majd felmászva a lábára, hisz, sose lehet tudni. Mairon félig undorral nézte az egyik húscafatot, s eszébe jutott a tömlöc és az éhező elfek. Talán, jó ork alapok lennének, vagy, csak el lehetne velük játszadozni, de abból a vörös noldából, esetleg, még információkat is kiszedhetnének.
- Te jó ég, még reggeli alatt is a munkán töröm az agyam...- mondta magának és hirtelen nevetni kezdett a fiú, aki eddig unott arccal forgatta a díszes arany kelyhet a kezében. Melkorra sandított és játékosan rákacsintott a valára.  
  Melkor éppen egy darabkát adott a kis farkasnak és már szólt egy orknak hogy minden maradékot majd vigyenek be a sárkányoknak. Nagy szemekkel nézett. A maiara, hogy ne haragudjon rá,mert eteti Draugluint. 
  " Nem zavar. Bár...lett egy ötletem. " törölte meg a száját, majd mindkét kezét az asztalra tette, miután melkorra sandított, és felpattant. Közelebb lépett kedveséhez, és belesúgott a fülébe, mintha csak egy titkot akarna vele megosztani " etessünk elf hússal."
Valóban, tünde hússal akarta etetni Draugluint, hiszen eszébe jutott valami. Ha a vér, és egy varázslat megváltoztatta egykoron Thuringwetilt, akkor ugyan ezt a farkassal is meg lehetne ismételni. Ötletét az obszidiánszemekbe mélyedve osztotta meg egyetlenével, egy utaló mosoly keretein belül. Aztán, meglátott egy kis ételmaradványt kedvese ajkai mellett, így azonnal közelebb hajolt, míg Melkor ártatlanul nézte még mindig a farkasetetés miatt.
  -jó ötlet- a kedves cselekedetből egy kis csók lett, és utána máris mentek a tömlőcökhöz. Még meg se látogatták az új rabjaikat. 
  A maia nagyon izgatott lett, ahogy kinyílt az ajtó és megérezte a félelem szagát. A szemei azonnal fényesen felcsillantak és Melkorra kacsintott, mielőtt szétnézett volna. A tömlöcökbe vetett elfek többsége a sötét úr és helytartója láttán azonnal a nyirkos falakhoz húzódtak.
" Nézd hogy reszketnek! " vigyorgott Mairon.
Maedhros, Feanor fia volt az egyetlen, aki nem rettent meg a két férfitól. Kihúzta magát büszkén, bátorítva ezzel néhány férfit maga mellett.
" Enyje, Morgoth! Annyira gyáva vagy, hogy csak rácsokon keresztül mersz a társaságomban lenni? " kérdezte az elf
Melkor erre árnyként lépett be hozzá a ketrecbe, és egészen közel állt meg előtte. Szörnyalakjában, egy egyszerű köntösfélében jelent meg, nem érdemelték meg a fenséges külsejét.
"mit szeretnél kérdezni, kedves Meadhros? Apád érdekelne? Meghalt, még tegnap. Csak előbb illően elbúcsúztattuk, mielőtt szóltunk volna." vigyorgott pár centire a bátor tünde szemeibe.
  Mairon leült a tömlöc közepén lévő asztal közepére, halkan kuncogva és nézte a jelenséget. Rajta vörös köntös volt, amit arany övvel fogott közre, fehér haja pedig fonatban omlott előre, de homlokánál a koronája fogta fel.
 " Apám...Hazudsz!!! Hazudsz, Morgoth Bauglir!!! " köpte arcon erre azonnal Maedhros a valát  
Válaszol vicsorral párosuló morgást kapott, és egy akkora ütést, hogy a tömlöc falának csapódott. Mellkasát fogva köhögött és kapkodott levegőért, de a vala már fel is rántotta onnan, hogy szemébe nézhessen.
"ne merészelj hazugnak nevezni! Apád halott, de ha nem hiszed magad, kivihetünk hogy megnézd"
" megérdemli, hogy lássa egyáltalán? " tette fel a kérdést játszadozva Mairon, a kezével legyintve, és hogy ne nevessen az előbbin, az alsó ajakát harapta már, sunyin nézve feléjük. " Jut eszembe! Drágalátos vendégeink! A mai napon, az egyikőtöket szabadon fogom engedni. Ki szeretne válalkozni arra, hogy a tömlöcökön túlra jusson?
  Az egyik fiatal elf bátortalanul feltartotta a kezét, hogy jelentkezzen. Melkor elengedte Meadhrost, aki visszaesett a földre. Átsuhant a jelentkezőhöz, aki riadtan hátrébb lépett.
"nos akkor, gyere velünk" nyújtotta a kezét neki. 
  - Azt akarom, hogy a többiek végignézzék...- üzente a valának Mairon, mikor kedvese kiengedte az elfet a ketrecből.Undorította a látvány a maiát, de játszani akart vele és vágyainak tökéletesen megfelelt a lény.
" Gratulálok! Mától, nem kell a rácsok mögött ücsörögnöd. " mondta neki, hogy lelkesítse. " Látod, Vöröske, nem vagyunk mi olyan rosszak, mnt azt ti gondoljátok..." 
Melkor visszacsukta mögötte az ajtót, majd odébb ment és kényelmesen felült az asztalra. Egy almát teremtett elő magának és azt eszegette a maiat figyelve.
  " Ha tudnád, mennyire szerencsés vagy! De aztán...nehogy panaszkodj, hogy rossz házigazda vagyok! Még ebédre is meg leszel hívva! "
A tünde meglepődve nézett körbe, majd a társaira, aztán a maiára, aki megnyalta a szája szélét, majd füttyentett. Erre összerezzent a szőke elf és a fogaival kezdett vacogni, főleg, mikor Mairon mögött egy fekete árnyék jelent meg a falon.
 " Draugluin!! " kiáltott a maia, és egy farkaskölyök, bár jó nagy farkaskölyök rohant be a tömlöcbe vicsorogva.  
  Felült a vala mellé és boldogan figyelte a kis farkasát, aki óvatosan körzött az elf körül. Amaz nem tudta merre mennyen vagy mit csináljon, de sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége.
"ha el tudsz szaladni, akkor szabad vagy" biztatta Melkor, legyen egy kis izgalom is benne. 
  Mairon erre a vala vállára hajtotta a fejét és összecsapta a két kezét kacagva.
" Kapd el, Draugluin! " utasította kedvencét a maia, és gondolataiban üzente, hogy egye is meg. 
Draugluinnak nem kellett kétszer szólni, azonnal morogva rontott neki az elfnek, aki úgy szedte a lábát a csúszós köveken, mintha az élete múlna rajta, de az is múlt, egészen addig, amíg a vad farkas el nem kapta a lábát és át nem harapta a bokája felett.
  A földön kúszva próbálkozott, lábaival rúgdalva a farkas felé, de hiába küzdött. Draugluin körbetáncolta, és addig ügyeskedett míg a nyakához nem fért.Mikor végre veszteg maradt a tünde, lefeküdt mellé lihegve és büszkén nézett fel gazdájára.  
  " Hát ki az ügyes fiú? ki az ügyes fiú? " simogatta meg a farkasa fejét, aki erre boldog farok csóválásba kezdett. " Most pedig....edd meg..." súgta a fülébe. Azt akarta, hogy a tündék végignézzék a jelenetet. 
Közben a maia Melkorra sandított. A halál, s a félelem szaga valami különleges érzést okozott neki, így felpattant és azon nyomban odalépett a férfihoz, megcsókolva őt, még inkább feltolva az asztalra.A tündék nem bírták eldönteni, hogy az a rosszabb, hogy a farkas előttük eszi a társuk vagy hogy az a két szörnyeteg az asztalon bujálkodik eközben.
  " Kívánlak..." simított végig Mairon a vala mellkasán, közben a farkas felé fordulva, aki az elf kezén nyammogott jóízűen. Ez volt az első alkalom, hogy a maia nem állatot etetett vele. Érdekelte, milyen hatással lesz rá. Egy erős farkasfajt akart létrehozni, valami különlegeset és hűségeset, akiktől még jobban fognak félni, mint orome lényeitől. 
 valához
 Mairon erre teljesen a valához simult kéjesen, dörgölőzve, mint Telvido szokott és az ajkai közé vette Melkor fülét.
" Az orkok ma mulatságot rendeznek. Meghívnálak Maedhros de...nem.kedvelnek téged. Hah! " fordult a fiú felé, majd kéjesen nyalogatta melkor fülcimpáját. " Menjünk, királyom, azt hiszem kezdünk nemkívánatosak lenni a vendégeink körében." Kuncogott, majd megpillantott valamit a nolda elméjében. " Ki az a Fingon?"vigyorgott azonnal.
"senki! Ahogy te se vagy senki, csak Morgoth ágyasa!" rivallt vissza a vörös hajú tünde, még ki is köpve a ketrecéből. Melkor felmorrant a kifejezésre, amivel kedvesét illette és el is indult, hogy kitekerje a nyakát neki, de Mairon megállította.
" Én legalább kimutatom az érzéseim annak, akit szeretek. Nevezz csak ágyasnak. Tudatlan gyermek....de majd megtapasztalod milyen is a magány és akkor csak kívánkozol, hogy az ágyasa légy valakinek....." nézett lenézően az elfre, majd átkarolta kedvesét. " Gyere...." simogatta az ujjait, hogy kettesben legyenek egy kicsit valahol a várban, szinte bárhol, ahova Melkor vitte volna ebben a pillanatban.
-van egy ötletem- kacsintott Melkor a szomorkás maiara és az istállókhoz vezette őt.
"hozd a lovad!" mondta neki és jómaga elment a sajátjáért.