Másnap reggel, birkózás volt a nagy udvaron. Több ork is egymásnak esett, erre ébredt fel a maia és a vala, teljesen egyszerre, szinte kipattanva az ágyból, kócosan. Egymásra néztek meglepetten, de a hangon felettébb ismerősen voltak Maironnak, így a szemei már ugrált is a szemöldökével együtt. Egy fiatalokból összeállított kis csapat volt, akik a csatában is részt vettek.
" Én öltem több elfet! Tizenkettőt! "
 " Kamuzol! És mellesleg az kevés, mert Kog tizenötöt! "
" Így igaz! És egy lovast is!! " húzta ki magát a szürkés, magas ork.
 " Az egynek számít! " fortyogott, majd nekiugrott a kisebbnek, kinek erre lerepült a sisakja és máris a földön birkóztak. Kog, egy nagyobb osztag vezére és jó kardosa volt, de fegyelmezni nem tudott sikeresen, így csak rikácsolt és az egész jelenet visszhangzott.  
  - neked kell rendet tenned - kuncogott Melkor, és vigyorogva figyelte ahogy a morcos maia kikászálódik az ágyból. Itt az ideje, hogy bizonyítsa rátermettségét.
  Mairon a valára sandított egyfajta ' ne viccelődj' tekintettel, majd magára idézett egy fekete ruházatot, hosszú ujjakkal és a lépteit füstszerűen követő köpennyel, míg a vállán hegyes végű díszek sorakoztak fel, s az ujja hegyein karomszerű kézvédő az egyik oldalt, a másikon pedig csak gyűrűk rendezkedtek sorba az ujjain.Így ment ki, fején koronával, dühösen vicsorogva.
" Mi a fészkesEru folyik idekint?! " förmedt rájuk azonnal. Az orkok körbeállták a verekedőket és éljeneztek, fogadásokat kötöttek.  
  "veszekednek és hiába szólok rájuk!" mutogatott Kog, miközben a két ork még mindig egymás hajtá meg fülét tépte. 
  " ó...értem...." nézett szánakozóan az orkra,s  kedves hangon szólt, majd egyszer csak... " HÁT ennyire vagy képes??!!! Hasznavehetetlen csürhe!!! Félre az utamból! " mondta az orkoknak fennhangon, hogy a két verekedő közelébe juthasson.
" Én öltem több elfet! én én én!!! " tépte és rágta az alatta fekvő fülét egy nyurga ork fiú.  
  Észrevették, hogy valaki áll mellettük,és úgy ahogy voltak megálltak és felsandítottak. A. Lángoló szemű, dühös maia állt ott csípőre tett kézzel. 
" Most azonnal álljatok fel, mind a ketten. " mondta nekik, elsőre még nyugodt hangnemben.A két ork, tudta, hogy a hadvezérük az, így azonnal felpattantak, de tovább lökdösték egymást.
" Hagyd már abba! "
" Nem, te hagyd abba!!! "
 Mairon erre felsóhajtott. - Idióták vesznek körbe...- " Elég!!!! " kezdett el lángolni a keze, amit megemelt, mintha ütni akarna.
  A két ork összehúzta magát, félve attól amit kapnak. Végül Mairon a lábuk elé hajította a tűzlabdacsot.
"legközelebb rátok dobom! És most indulás trágyát lapátolni! Addig csináljátok, amíg mást nem mondok!" 
  " Ez is a te hibád..." morgott a kisebb ork és elkullogott az istállókig, ahol Orome egykori lovai voltak. Amellett tartották egy kis szertárban a lapátokat és az egyéb eszközöket. Mairon megmasszírozta a homlokát.
" Még valami, Kog? " 
"ennyi lenne, uram..." sütötte le a szemeit félénken. Nem akart ujjat húzni a morcos hadvezérrel. Mairon elengedte az orkokat és már tervezte is, hogy majd milyen feladatokat kell még gyakorolniuk, hogy igazán jó sereg legyen belőlük.
A  legjobb harcosokat akarta főként megbízni a gyakorlatok felügyelésével. Az udvar keleti részébe gyakorló bábukat állíttatott fel, hogy azon edzhessenek, a műhelyben pedig új és új fegyvereket gyártottak folyamatosan, és a maia, konkrét kiképzésben akarta részesíteni a fiatalabb és idősebb orkokat is. Le kell győzni a noldákat, ha még egyszer idejönnek, gondolta magában.Amint elkészült, úgy döntött, gyakorol egy keveset az egyik varázskönyvéből, így a könyvtár felé vette az irányt, de furcsa hangokra lett figyelmes.
A hangok, a könyvtárba vezető folyosó egyik oldalajtajáról jöttek, így arra fordult a maia. Talán kedvese ügyködik megint valamin? Vagy Thuringwetil játszadozik? Gondolta magában.
Óvatosan nyitotta nagyobbra az ajtót, hogy bekukucskáljon.Melkor a terem közepén ült, és egy tucat kis lény vette körül. Volt köztük piros, zöld, sárga, fehér, fekete, de még egy aranyszínű is.- talán tényleg arany? - volt amelyik 4 van amelyik 2 lábú volt, de az egyiknek 2 lába és 4 karfélesége volt. Volt amelyiknek szárnyai is, volt amelyiknek egy se.Furcsa madár és egyben nagymacskaszerű hangokat adtak ki, és teremtőjükkel incselkedtek. Az aranyszínű felmászott a nyakába-mint egy nagy fura gyík. Kettő az ölében birkózott. Egy szárnyas vörös a karján egyensúlyozott. A fekete viszont éppen feléje totyogott, füstöt pöfékelve és éles, rövid hangokat kiadva. 
  " Hát ezek meg?...." lépett be, miután hosszasan mosolygott az ajtóban állva a látottakon. Meglehetősen aranyosnak találta, amit látott, a különös, kicsit talán gyíkfejű lényeket és azt, ahogyan Melkorral játszadoztak. Lassan leguggolt, hogy jobban szemügyre vegye az egyik pikkelyest közelebbről, s közben Melkor felé fordult. 
Az egyik kicsi lény erre odafordult hozzá, belenézett a maia szemébe, majd hirtelen hangos és furcsa hangot adott ki, mire Mairon hátraesett, egyenest a fenekére és a meglepettségtől lángolni kezdett a teste.
A kis lények azonnal mind rá figyeltek. Ugyanolyan villás nyelvük és farkuk volt, mint kedvesének. Most dorombolásszerű hangokat kiadva rohanták meg mind a maiat. Egymást löködve igyekeztek mind a forrón lángoló maiara kapaszkodni, aki a földön fekve nevetett és reménytelenül próbálta ezt megakadályozni. 
  " Hé, hé, csiklandoztok! Melkor, meleth nin, segííts! " nevetett a földön hemperegve, ahogyan a kicsi lények csiklandozni kezdték a talpukkal, nyelvükkel vagy épp a farkincájukkal. Meglehetősen bájosnak és érdekesnek találta őket, így szüntelen mosolygott azután is, hogy fel tudott ülni. Az egyiket a kezébe vette és cirógatni kezdte a forró kezével az arany színű feje búbját. 
  A legtöbb visszakúszott Melkorhoz, aki közben odaült a maia mell. A kis feketét, aki már most nagyobb volt a legtöbbnél- úgy húzta el a többiektől, hogy ne zaklassa őket.
"ancalagon, viselkedj már!" pörölt a morgolódó kis lénnyel. "ő Glaurung" mutatta be az aranysárkányt,aki dörgölődzött a maiahoz.
A fehér lenyűgözte a maiat. Rengeteg taraja volt, és bajsza is. Teste egész hosszúra nyúlt, és neki volt 4 karszerű mellső lába- 2 hosszabb és 2 rövidebb. Egyedül őt nem érdekelte igazán a forróság. Egy kékes színűn mintha kopoltyúkat meg úszóhártyákat látott volna, neki szintén nem volt szárnya. 
  " Nagyon bájosak..." mondta neki, s kedvese vállára hajtotta a fejét. Tetszett neki a harcias, ancalagon nevű, így kinyújtotta felé a kezét és mosolyogva csalogatta maga felé, játékosan rákacsintva. - Hogy nevezed őket? Eme új lényeket? - érdeklődött a lények iránt, akik megtetszettek neki, ahogy kedvese minden ötlete 
  "sárkány...egész nagyok lesznek, és a legtöbb a tüzet imádja és Képesek is köpni vagy fújni. Az a két különc véletlenül sikeredett, de talán jól érzik majd maguk kint a hóban és a hegyek vizeiben. Amíg kicsik, itt maradnak közel. Már elkezdtem a helyüket."
Ancalagon kerregve odabújt a maiahoz, aztán hanyatt feküdt és mancsaival kapálódzott,mintha harcolnának. Glaurung  visszamászott ura vállára. Még elfértek egy vagy két tenyérben, de igazán elevenek voltak. Sokáig figyelgették, ahogy játszadoznak. Amikor elfáradtak egytől egyig mind odabújt hozzájuk és egymás hegyén hátán kuporogva szundítottak el.
Aztán, egy újabb csók következett és az eddiginél is közelebb bújt a valához, immár két kezével is az arcát fogva neki. A harmadik csók előtt, azonban hatalmas dörömbölésre lettek figyelmesek és heves szárnycsapkodásra.Az ajtó kinyílt, Thuringwetil reppent be rajta idegesen, mögötte Draugluin szaladt fejvesztve, utánuk pedig morcosan Gothmog." gyere vissza te asszonyfajzat!!! " emelte a magasba a kezét de már kezdett kifáradni a balrog.
A kis sárkányok csipogva riadtak fel és kezdtek el keveregni körülöttük. Draugluin meglepetten kerülgette őket, míg Thuringwetil felreppent a csillárhoz. Gothmog megállt a 2 ura láttán.
"ti meg mit műveltek??" förmedt rájuk Melkor, felzavarták a gyermekeit, és ezt nagyon nem tűrte jól.
  " Shhh!!! A gyermekek épp aludtak!! " morgott rájuk Mairon is.
 Draugluin megállt és behúzta fülét és farkát is. Gothmog értetlenül pislogott, aztán a vámpírra mutogatott hevesen.
" Zaklat!!! " mondta a balrog hisztérikusan, míg a nőstény végignézett a sok kis sárkányon. Hallva ura és teremtője szavait, kétségbeesetten fúrta bele magát denevérként Mairon ölébe, és onnan nyújtotta ki a nyelvét Gothmogra.  
  "fejezzétek ezt be! Te vagy a nagyobb és erősebb, ne hagyd hogy felpiszkáljon. Te meg Thuringwetil ne szekáld Gothmogot..." nézett le a nagy könyörgő szemeket meresztő denevérre Mairon.
Melkor a kis sárkányokat gyűjtötte össze éppen, akik riadtan menekültek 'adar' - hoz. Mairon is és Gothmog is meglepve nézett a kis lényekre, akik egymás után csipogták a szót, ahogy szaladtak a biztonságot nyújtó valához. 
" Hát nem tüneményesek? " csillogtak Mairon szemei, Thuringwetil pedig sértődötten szállt fel a magasba, s onnan duzzogva Gothmog vállára, majd ott női alakját magára vette és összefonta maga előtt a kezeit.A hálóterem mellett volt egy különálló kis szoba, Mairon arra gondot, oda vihetnék a lényeket, amíg ilyen aprók és törődésigényesek. Ezt, meg is osztotta kedvesével, akit adarnak kereszteltek a tünemények. 
  Melkor a csöpp gyíkfélékkel el is indult arra, közben gondolataival berendezte azt nekik. Kaptak több kis fekhelyet, ahol elbújhatnak, végül szólt a maianak, hogy gyújtsa meg nekik a hatalmas kandallót, hogy jó meleg legyen. A kis fehér lény kapott egy saját sarkot, ahol nem volt annyira meleg. 
  Draugluin kíváncsian nézegette őket a saját kis vackából, de nem bántotta, sőt, farok csóválva gondolkodott azon, hogyan játszhatna a kicsikkel.Mairon, leült az ágya szélére és már elő is vett egy vaskos könyvet, úgy dőlt el féloldalasan és kezdett bele az olvasgatásba, közben Melkor becsukta a nagy ajtót, ami elválasztotta a hálótermet a sárkányok vackától, s elégedetten húzta ki magát, Mairon felé fordulva. Ő nem hagyta abba az olvasást, s mellette egy saját kis füzete kezdett el jegyzetelni, a fontosabb dolgokat, hogy ne kelljen mindig visszakeresnie a könyveiben. Fehér fürtjei a szemébe lógtak, de nem zavartatta magát, el se fújta onnan, csak féloldalasan könyökölt és suttogta az igéket magában.