A noldák tátott szájjal bámulták a monumentális fekete kapukat és a füstfelheget pöfékelő hegycsúcsokat. Félelemmel te ve tértek vissza a hírrel apjukhoz.
"képtelenség oda bejutni is, nem hogy elvenni tőle a köveket!" Meadhros egyszerűdn nem értette miért olyan fontosak, hiszen csak kövek meg csecsebecsék.
" És az engem szerinted érdekel? Akkor csaljuk ki onnan azt a Morgoth kutyát!!! " dobbantott egyet hiszterikusan Feanor. " Az egész sereget vezessétek oda, még ma este. Kifogást hallani sem akarok. Világos voltam, fiam?"
"értettem..." mormogva ment ki összeszedni a csapatát.
Melkor és Mairon a trónteremben töltötték éppen idejüket, amikor az orkok lélekszakadva rohantak be.
Mairon gyanakóv felvont szemöldökkel nézett a két orkra és Melkor öléből átült a neki készített kicsivel kisebb szekre, s onnan figyelte a lényeket.
" Huh...fél perc...kiköpöm a tüdőm...." lihegett Bog.
" Marha...Nagyuram!....van egy kis gond...."
" Bökjétek már ki...." motyogta Mairon, a halántékát masszírozva.
"huh... Pfuuuh... Szóval..."
"bahh te... Fura lények mászkálnak nyugaton. Magasak meg hosszú a hajuk" mutogatta a kezeivel is Brak.
- a noldák! - üzente Melkor kedvesének, bár láthatóan nem különösebben érdekelte a dolog.
" És mit akarnak azok a fura lények?" Könyökölt Mairon és úgy tartotta a fejét, hogy ne dőljön le a székeről." Azt megtudtátok?"
"valami szilvákat emlegettek... Nem is nagyon értettük minek keresnek szilvát pont az erdő közepén...". Vonta meg a vállát Bag. Melkor erre masszírozni kezdte a homlokát. Pont két ilyen együgyünek kellett velük találkoznia.
" Kifelé. Most " intett nekik Mairon.
- Melkor, szólnod kellene Gothmognak és a többieknek. Van egy olyan érzésem, hogy Feanor minden áron vissza akarja kapni azokat a vackokat. Elő kellene kellene állnod a sereggel ha esetleg meg akarnának támadni....- kezdte el mondani a gondolataiban, amit gondolt, de a szemei is jól leírták ezt.
Hamarosan Melkor összeszedtte az orkokat, akik már a hegyek védelmében éldegéltek Angbandban. Összeállított egy sereget, akiket hamar ki is küldött, hogy megtámadják a tündéket.
Az orkok közül sokan nem láttak még tündét. Összesúgtak egymás között és rémmesékkel riogatták egymást, amiket menetelés közben, csak úgy hasracsapva kitaláltak.
" Kamuzol!" Nevetett egy fiatalabb ork. " a tündék nem is esznek orkot!"
"tünde!!" rikkantott az egyikük és már szaladtak is fegyvereikkel. "öljük. Meg gyorsan!! Nehogy megegyenek minket!"
Egyet kezdtek el kergetni, de rátaláltak a táborra is. Utána pedig a falvakra. Azokból pedig már harcosok is jöttek elő. Amikor látták, hogy társaik elesnek a tündék kardjaitól vagy nyilaitól, még ádázabbul támadtak.
Nem akartak ők is elesni ebben a kis támadasi kísérletben. Melkor uruknak, a Fekete Királynak akarták teljesíteni az akaratát, de ekkor még nem.tudták, hogy valamit rosszul csinálnak a fiatal orkok.
Igazán nagy sikereket értek el. Beleriand tündéit egésze visszaszorították az erdőkbe, és Thingol király maia felesége kellett, hogy elrejtse magukat előlük. Ismét keresgélni kezdtek, hiszen a varázs minduntalan rossz irányba terelte az ork csapatot. Ahogy bóklásztak, elkeveredtek északnyugatra, és pár nappal később meglelték újra a tündéket. De ezek másabbak voltak.
 " Nézzétek! Orkok! " mondta az egyik tünde, a magas, fekete hajú Caranthir. Már csikorgatta a fogait, ahogy meglátta azokat a fertelmes lényeket maga előtt. " Kövessük őket, teljes sereggel és vigyük vissza azokat az átkozott köveket."
Feanor odalépett erre a fia mellé és megérintette a ragyogó páncélját.
" Öljétek le őket, ha megtaláltátok az ösvényt, Morgoth Vaspokla felé. " utasította őket a szép arcú, de sötét tekintetű férfi.
  Ennyi elég is volt, megindultak az orkok irányába a feanorfiak és ők, mivel látták a magas, erős páncélzatú tündéket, ijedten vonultak vissza, amint csak lehetett, bár pár ork elgondolkodott azon, hogy meg kellene támadni őket. De biztonságosabbnak látták, a vaskapuk közelében tenni ezt, hiszen akkor jöhet a segítség, ha kell. " Ne hagyjátok magatokat!!! " vigyorgott önelégülten Feanor, s azonnal előre küldte a közelharci fegyverekkel felszerelkezett tündéket, akiket maga a fia, Maedhros vezetett.
 Eközben, Angbandban, Mairon fel s alá járkált a trónteremben. Melkor a trónján ült s várta a fejleményeket, de a maia csak nem nyugodott, az állát vakarászva tett meg több kört, egyik faltól a másikig. Egy kis kém, egy varjú reppent be s elmondta a látottakat a fehér hajú fiú vállán megpihenve, majd ment is tovább, új híreket szerezve.
" Itt vannak a noldák. Feanor, meg az egész pereputty. " mondta Mairon, Melkor felé fordulva. 
  Melkor felpattant és gonoszkás vigyorral megindult a kapuk felé, útközben felkapva az előre odakészített kis batyuval.Egy újabb csapattal és balrogokkal léptek ki, hogy szembenézzenek a tündékkel. És, hogy Melkor átadhassa a cseles kis ajándékát.  
  Mairon csak a vala után pislogott, feltartva a mutatóujját,hisz mondani akart neki valamit, de aztán az ujja lekonyult, ahogyan a füle is és felsóhajtott. Követte kedvesét, hogy megnézze, mihez is akar kezdeni, Thuringwetil pedig őt, kíváncsian. Odakint közben a falakon túl lévő orkok csatározásba kezdtek a tündékkel. Feanor úgy látta, ők vannak előnyben, így arcátlanul kiabálni kezdett.
" Te utolsó tolvaj!! Add vissza a szilmarillokat de rögvest vagy megbánod!! " 
  A balrogok kirontottak, és a tündék sikítozva menekültek előlük. Sose láttak még ilyen lényt, ilyen hatalmas lángoló fertelmeket. De Feanor nem tágított, hiába próbálták jobb belátásra bírni fiai. Előbbre küzdötte magát, szerezve több sebet is. De csak megállt és elégedetten vigyorgott, mikor Melkor előjött.
"add vissza a köveket!! Különben a fejed veszem!!" mutatott a valára a kardjával. Melkor közelebb sétált, kezében egy fekete zsákkal játszva. Ahogy alakja kezdett kirajzolódni, a maradék tünde is futásnak eredt. Még a hercegek is hátráltak valamennyit. A vala félelmetes szörnyalakjában mutatkozott, örömmel látva a félelmet a tündékben.
"ezekre gondolsz?" mutatott fel egy fénylő követ, a zsákból kivéve.  
" AZT!!! Add vissza! " toporzékolt szinte a tünde és erősebben rámarkolt a kardjára, amit több ork vére borított, akár csak a páncélját és az arcát is. Dühödten vicsorgott, fiai közben, pedig orkok közé kerültek. Többen voltak, mint azt elsőre gondolták volna a tündék.
" akkor hát... NESZE! ITT VAN! NA, VEDD EL!" és közben erősen hozzávágta a tündéhez a köveket, egyesével. FEanor kétségbeesetten eldobta a kardját és igyekezett felszedni őket, mielőtt valami ork v balrog kaparintja meg. Fiai alig bírták összeszedni a saját apjuk, hogy menjenek már, hiszen túlerővel kerültek szembe. Melkor nevetve figyelte a jelenetet, ez igazán jó móka lesz.
A földről kapkodta fel lelkesen a köveket, de valami, nagyon nem stimmelt neki. Ahogy megérintette a követ, amivel az előbb Morgoth fejbe dobta őt, valami furcsa bizsergést érzett, aztán a fényes kő, sötét kis pókká alakult, ami egyszer csak megcsípte s a tünde alig tudta lerázni magáról a lényt.
" Te..te...mocskos gaz!! Morgoth!! " fenyegette tovább Feanor a nevető valát.    
  Melkor abbahagyta a nevetést, és gonosz, elégedett vigyorral kiegyenesedett. Intett Maironnak, hogy adja oda koronáját, amit feltett a fejére.
"tényleg azt hitted, csak úgy visszaadom őket neked? Szerintem sokkal jobban mutatnak rajtam" És kecsesen feléjük is mutatott ahogy felemelte fejét. Majd újra kacagott és visszasétált a kapuk mögé. A balrogok újra nekirontottak a tündéknek ekkor és amazok alig bírtak elmenekülni.  
  Feanort majd megütötte a guta, látva a koronát és benne a szilmarilljait. A fiainak le kellett őt fognia, hogy ne rohanjon Morgoth után, egyenest az öngyilkosságba. A balrogok nagyon megrémítették a fiatalabbakat, és a hatalmas lángoló ostoraik, menekülni akartak, de dezertálni sem mert senki, féltek Feanor haragjától. Melkor újra vigyorogni kezdett és már érezte is a csata végkimenetelét, de azt nem vette észre, hogy Mairon eltűnt mellőle.
Körbenézett és meglátta a maiat a csata kellős közepén harcolni."hogyabalrogokégetnékleahaját" morgott most, és visszahívta a csapatot, miközben elindult a merész maia után. Feanor harcolt volna, de aztán egyszer csak elhagyta ereje és térdre esett. Meadhros és Maglor felsegítették, és visszavonulót kiáltottak. 
  Mairon az izgalomtól fűtve már az ajkait harapta, hisz végre megidézhette az Aulenál kovácsot hatalmas kardját, ami erősebben lángolt, mint a balrogok ostora. Köpenye fekete páncélzattá alakult és a csata sűrűjében mészárolta maga körül az elfeket, elégedetten vihogva, ha épp megsebzett vagy megölt egyet. Aztán, megpillantotta Maedhrost, s valami különös, égető érzés fogta el őt, düh és bizonyítási vágy.Azonnal megindult a tündék felé, árkényt eltűnve a vala szeme előtt is, és csak akkor jelent meg újra lángoló szemeivel, mikor a vörös elf lemaradt a testvérétől, hogy fedezze őket.
" Szervusz, tündécske. " jelent meg hirtelen vele szemben Mairon és egy hatalmasat behúzott a vörösnek, aki erre azonnal összecsuklott és elvesztette az eszméletét.  
  A balrogok is pislogva néztek a maia felé, ahogy a csata közepén mészárolt, lángoló kardjával és azon főleg, hogy leütötte az egyik herceget. 
A vala morogva suhant utána, az ájult tünde fölött megállva maga is.
"Elment az eszed?!" rivallt rá a maiara, és nem igazán érdekelte, hogy közben a tündék elmenekülnek.
  " D-de hát..." kerekedtek ki a maia szemei és Maedhrosra mutogatott, hogy elfogta az egyik herceget és mi a gond ezzel. Közben egy őrülten kiáltozó tünde rohant feléjük oldalról, de a szeppent fiú kinyújtotta a karját és egy lánggolyót lövellt ki rá, minek hatására a tünde elégett, mielőtt elérte volna őket.  
  Mairon kiskutyaszemekkel nézte kedvesét, nem értve, mi a férfi gondja. 
"ne menj el így mellőlem még egyszer!" nézett vissza rá a vala morcosan a tündéről, és még morcosabban hátat fordítva beviharzott a várba. Még annyit kiáltott, hogy hozzák be a foglyokat azonnal.A balrogok értetlenkedve összenéztek, majd vállat vonva engedelmeskedtek.
 Mairon még egyszer Maedhrosra nézett, majd mérgében belerúgott az elfbe.
" A te hibád!!! " förmedt rá, majd ő maga is bement a várba, hogy kiengesztelhesse morcos kedvesét. De hisz győztek, és semmi baja sem esett, nem értette, miért duzzog, de elszomorította a fiút. Levette páncélját és egy elegáns, fekete ruhát öltött, amin Melkor előszeretettel legeltetheti a szemeit, s a kezeit a háta mögé rejtette, így bicegett be a trónterembe.