A maia fiú bezárta magát a hálóterembe, s mielőtt ezt megtette volna, egy kis ládika jeget vitt be magának az ágyba. Köntösben kucorgott a pihe-puha ágyban, betakarva magát a hőálló takarókkal és morogva ette a hideg, de kicsit édeskés jeget. Thuringwetil fejjel lefelé lógva figyelte, denevér képében gazdáját.
Melkor körbeforogva bámulta meg a tróntermet, ami még nem volt kész, de szépen alakult.
"hol van Mairon?" kérdezte a dolgos balrogokat. Azok a vállukat vonogatták, hát a fene tudja hova ment.
Még Mairon is hallotta hogy üvöltözik velük, mire végre kiszedte belőlük, hogy mi történt. Meg persze a balrogok kiabálását, vélhetőleg, amikor megkapták a bűntetésüket.
Inkább ette tovább a jeges finomságot, de hamarosan valaki fennakadt a bezárt ajtón.
Mairon féloldalasan az ajtó felé pillantott, de nem nagyon foglalkozott vele. Visszafordult az édessége felé fáradt, érdektelen arccal és tömérdek morcossággal, elsüppedve az ágyban, nyakig betakarózva.
Aztán felpillantott a kis denevérre, kérdőn felényújtva egy jégpálcikát, míg a másik félig a saját szájában volt.
Melkor kicsit halglatózott, de semmi. Aztán körbenézett vala szemével - nem volt olyan amit ő ne látott volna. Nagyot sóhajtott a jeget eszegető maia láttán, és ezzel együtt árnnyá vált, úgy surrant be az ajtó résein. A padlón haladt és felkúszott a takaró alá. Ott változott csak vissza, kikúszva a takaró alól, Maironnal szemben kikötve. Obszidián szemei a kikerekedett szemekbe bámultak, és nyelvével körbevizslatta annak kisugárzását.
Mairon háromszor nagyot pislogott, majd Melkor felé tartotta a jeget, hátha kér ő is. De mondani semmit se mondott, úgy érezte, a vala pontosan tudja mi a baja, hisz ismerte. Picit odébb csusszant, hogy kedvese is elférjen, de a szemét nem vette le az överől.
" kérsz?" Kérdezte végül.
Thuringwetil még mindig fejjel lefelé lógott a baldachin mögött és kukucskált a nagy szemeivel, de jobbnak látta, ha nem zavarja meg Melkort és Mairont.
A fiú végül nem bírta tartani a morcos ábrát a jóképű mosolyra, inkább csak leeresztette megmagasló vállait, de a jeget továbbra is Melkor előtt tartotta.

Amaz pedig még mindig karjain támaszkodva a villás nyelvével körbetáncolta a kis finomságot, majd óvatosan bekapta, nahigy megsértse a finom kezet hegyes fogaival. Mairon szeme sarkából mintha látott volna valami mizgást a vala mögött - jobban odafigyelt kicsit. Szemei ismét kikerekedtek : valami tekergett kedvese mögött, majd a vége kibukkant a takaró alól. Melkor se nagyon vette még észre, a legutóbbi munkálkodása során alakult át megint kicsit. Csontos, hosszú farka nőtt- ez követte a vala gondolatait és mozdult meg néha.
Maironnak nagyon tetszett, meglehetősen aranyosnak találta kedvese új kiegészítőjét. A rossz kedve elszállt és halkan kuncogva süppedt kedvese alá, átkarolva a vállait.
Nem mondott semmit csak egy kecses csókot nyomott az arcára.
Visszakapta a kedvességet, a nyakára, majd erős karok teljesen áölelték, még egyik lábával és a farkával is rátkeredett a vala - így ölelve feküdt mellé. Továbbra is kis csókokat kapott az arcára, nyakára, vállára. Nem kellett beszélgetniük, értették így is egymást.
" Kivágtam az ablakon...." motyogott végül a maia az orra alatt és teljesen magához ölelte Melkort. Valahogy úgy hatottak a szavai, mintha büszke lett volna magára, úgy vigyorgott közben
"jól tetted, most biztos megjegyezte" kuncogott a vala. - ne hagyd, hogy piszkáljanak- nyomott újabb kedves csókot az imádott maia szeme alá. Fejét visszaejtette a párnára, Mairon hegyes fülét csiklandozta ahogy kifújta a levegőt.
" De hát mit tehetnék? Úgy is nevetni fognak rajtam" fújta ki a levegőt mérgesen 'arda királynője' és kezeit is összefonta maga előtt morcosan. Valahogy meg kell mutatnia a balrogoknak, hogy vele nem szórakozhatnak.
"majd rád bízom őket, idővel megértik..." közben már kishíján elaludt, borzasztóan elfáradt a hegyek megalkotásában. Fene Eruba meg az ötleteibe-fortyogott magában, ezek szerint valóban lassan legyengülnek.
Mairon átkarolta őt erre és egy csókot nyomott a férfi ajkaira.
" Aludj egy kicsit, látom rajtad, hogy alig tudod nyitvatartani a szeme....Melkor....csilandoz a farkad...." vigyorgott, ugyanis a férfi testrésze a combját ingerelte.
A vala félmosolyra húzta ajkát, majd inkább újra rátekerte a maia lábszárára. Észre se vette, hogy követte a gondolatait és avval kezdte el cirógatni a kedvesét. Meg kell még szoknia, de eddig mókás testrésznek tűnik. És ötletet is adott neki egy újabb lényhez.
Sőt, Maironnak nagyon tetszett, ahogy minden egyéb kedvesében. Szorosan odabújt hozzá, hogy kellemes érzést okozzon neki a jelenlétével, s ő maga is lehunyta a szemeit, így aludt el, halkan szuszogva Melkorra, akit szintén elnyomott az álom, nem is sejtve, hogy reggelre kész lesz a trónterem.
  Eközben Feanor azon gondolkodott, hogyan szerezhetné vissza a családja becsületét, a köveket. A valáktól esze ágában sem állt segítséget kérni, hiszen pont az egyikük lopta meg, a mélyen gyűlölt Melkor. Fogalma sem volt, hol kereshetné őt, de mindent megtett, hogy kiderítse, merre van a sötét vala. Idősebb fiai mellette álltak a terve véghezvitelében.
" Nos, hallottam róla, hogy valahol messzi északon..:"
 " vissza kell szereznem a köveket" vágott Feanor magában motyogva bele a fia szavába.Curufinnak ez nem tetszett, így segélykérőn nézett Maglorra, aki láthatólag a hárfáját tisztogatta és ijedten kapta fel a fejét.
" Apám. ahhoz hogy visszaszerezd a szilmarillokat..."
" Szilmaril?? Hol?? "
 " nem tudjuk, hogy hol! Ezt próbálom elmagyarázni!! Figyelj már rám...."
 " Ne haragudj, elgondolkodtam fiam. Menjünk északra. "
 " épp ezt akartam mondani..." masszírozta a homlokát a tünde.
  Hosszas tanácskozás, vagy inkább veszekedés után Feanor egy csapat noldával útnak indult. Fiait bízta meg a nyomok követésével, ami aztán kiderült nem is annyira nehézkes.  
  Feanor fia, Celegorm nagyon meglepődött, amikor pár csillogó ékkövet pillantott meg a fűszálak sűrűjében a közelben, miután elhagyták otthonuk határát, s az erdők felé vetették magukat. Az ékkövet, amit felvett, hogy fekete hajú fivére megpillanthasson, egy vörös hajtincs fedett, ami valószínűleg a maia tulajdonában volt egykoron.
" Azt hiszem, jó úton járunk. " gondolkodott el Maglor. 
"keressetek ékszereket, köveket, és vörös hajszálakat!!" kiáltotta a többi felderítőnek Meadhros. Erre többen ránéztek, hiszen neki is vörs haja van, de szúrós tekintetét senki se állhatta.
"itt is egy kő!" rikkantott egy tünde messzebbről. Így követték a menekülés. Közben ellopott kincsek nyomát.
Nem messze még elhagyott pókhálókat is talált a szőke Feanorfi, s ezzel biztosra ment, hogy jó úton haladnak. De, ha ez még nem lett volna elég, Curufin, valami igazán furcsát is meglátott.
Eddig nem ismert lényeket, hegyes füllel és foggal, eltorzult bőrrel és morgó hanggal. Orkok, így nevezték őket.
"mifenék ezek?"
"fogalmam sincs...lehet az ittmaradt tündék lennének?"
"szerintem meg Melkor teremtményei" vágta rá unottan Maglor. Haza akart menni zenélni, unta ezt az ékszerüldözősdit.
Az orkok is észrevették a tündeket. Az egyikük nagyra nyílt szemekkel méregette őket, majd ráncolta a homlokát és ijedten felpattant.
" Behatoló! Behatoló!! "
" Ne kiáltozz már Bag!! Szétmegy a fejem!" Csapott az oldalára a mellette, egy kidőlt fán ülő példány.
" De hát betolakodóó!! "
A másik morogva fordult arra, amerre Bag mutatott, s ő maga is felpattant.
" Miafenék??"
"tudomisén? De gyorsan szóljunk a nagyúrnak!" rángatta a társát Angband kapuja felé. Erről szólniuk kell, biztos hogy ezeket nem Melkor hívta ide.
Caranthir Maedhrosra pillantott.
" Szerintem kövessük őket, tisztes távból. Biztos vagyok benne, hogy Melkor teremtései, hozzá illenek az ilyen ocsmányságok. Nincs igazam, fivérem?" Kérdezte.
Celegorm egyetertően bólintott.
" Kövessük....."
Így hát elindultak a sebesen rohanó két ork után, akik meg sem álltak hazáig, hogy bejelentsék a látottakat Melkornak.